ABLAK

MIGUEL HERNÁNDEZ

Az alábbi versek Miguel Hernández A nép vihara című polgár­háborús verses­könyvéből valók. A fordítások az 1992-es bővített és javított kiadás szövegei alapján készültek.
(Juan Cano: Ediciones Cátedra)

Halottjaim sírján ülve

Halottjaim sírján ülve,
két hónapja, hogy elestek,
üres cipőkhöz ér ajkam
és ökölbe zárt szívekhez
társul öklöm, kiket elszánt
lélek őriz elevennek.

Mennydörögve verje vissza
hangom a hegy a völgyeknek,
ezt kéri most és mindenkor
torkom, míg csak énekelhet.

Halld meg könyörgésemet, nép,
egy tejen nőttünk mi ketten,
fa, ki engem fogva tartasz
roppant, élő gyökerekkel,
szerelemmel jöttem, és hogy
megvédjelek bárki ellen,
véremmel és ajkammal, két
hűséges, jó fegyveremmel.

Ha e földből lettem, és ha
szegény, bús anya szült engem,
azért volt, hogy csalogányként
kínok dalát énekeljem,
visszhangjaként balsorsoknak
újra s újra énekemben,
annak szóljak, ki meghallgat,
annak, kié minden versem,
mikor kínról és szegényről
és földről dalomat kezdem.

Tegnap virradt föl e népnek,
azt se tudta, mit vegyen fel,
hogy mit egyen, azt se tudta,
és úgy jött el ez a reggel,
hogy vihara igazat hoz,
igazat vérzik a sebben.
Kezében oroszlánokká
válna immár minden fegyver,
hogy végezzen a vadakkal,
kik tobzódtak nem is egyszer.

Ha nincsen elég puskád, nép,
százezrekből támadt tenger,
csontjaid nem hiányoznak,
büntesd őket csontkezeddel,
míg van öklöd, körmöd, nyálad,
és míg szíved nem veszett el,
gyomrod, beled, fogad is van,
férfierőd verhetetlen.
Dühösen, mint a dühös szél,
és lágy légnél szelídebben,
gyilkold meg, ki téged gyilkol,
és ki földúlja kegyetlen
szívvel szíved nyugalmát, és
asszonyt gyalázni nem restell.
Golyó ne érjen hátulról,
arccal fogadd, és melledben
találjon a halál szállást,
robajló szikla szívedben.

Gyász szavával kezdek dalba,
népem, hőseid éneklem,
vágyaid, mint az enyémek,
és balsorsod úgy sír bennem,
mint saját jajomnak húrja,
kínod lázzá lett eremben,
egyazon fából véstek ki
téged, én népem, és engem,
egy a szívünk és a vérünk
fájdalomban, győzelemben.
A semmi védőfalává,
én népem, teérted lettem.

Azért vagyok itt, hogy éljek,
míg csak él a lélek bennem,
és azért is, hogy meghaljak,
ha eljön a végső percem,
otthonra most és mindenkor
a nép folyamában leltem.
Számtalan sok korty az élet,
s egy korty a halál, egyetlen.

Hívom az ifjúságot

Tizenöt év és tizennyolc,
tizennyolc és huszonhárom…
Éveimet úgy töltöm be,
tűz szólít a láthatáron,
és mikor eljön az órám,
december havát se várom,
a föld alatt töltöm majd be.
Nappá leszek, fenn sugárzom,
így maradjon meg emlékem,
visszhangozzék bátorságom.

Spanyolország ifjúsága
ilyen szavakat kiáltson,
a szót fogai közt szűrve
dühödt harapássá váljon:
Spanyolország ifjúsága,
zöld harag, virág faágon,
minden izmot megfeszítve,
bátran törve vészen, gáton
a féktelen gaznép ellen,
ki Spanyolországra ráront,
a tenger is kiáradna,
zúgna néma földön, gázlón,
nyihognának trágya-mének,
fénylő nép minden határon,
egy végtelen karú hullám,
nincs, ki előtte megálljon.

Ha Cid visszatérne, csontját
felragadva sír porából,
dörgő lelke, homlokránca
egymagában győztes tábor,
rettenetes szablyájával
minden riválist legázol,
órjás árnyon lovagolna,
és övezné babérsátor,
ha látná, Spanyolországra
németek törnek, galádok,
olaszok jönnek és mórok,
leigáznák portugálok,
gonosz csillagképet küldve
egünkre, égi lapályon
ártatlan vérben fürödve,
bűnre bűnt halmozva százszor,
dühös csikójára ülne,
égi haraggal vágtázzon,
három motorost kaszálna,
mint ki búzát kaszál nyáron.

Eső mancsa alatt, harmat
fürtje alatt sokaság szól,
kigyúl a naptól a testük,
pezseg, forr a harci láztól,
igaz spanyoloknak népe,
akiket le nem igázol,
fény követi minden léptük,
levél felel a tölgyfákról.
Sebesültek, szanitécek,
mindegyik haldoklót gyászol,
arcuk körül fénysugár van,
arcukra tiszta fény ráhull,
halántékuk körül hajnal
gyönyörű színe világol.
Mint ezüst, arany, alusznak,
így távoznak a világból.

A lövészárkokba értek,
elszánt szavuk messze szállt ott:
Innen minket ki nem vetnek,
bontunk gyökeret, virágot!
Büszkélkedett Halál asszony,
ennyi hőst még sose látott.
De komor, sötét gödrökben,
hol az éjszaka tanyázott,
elesetteket sirattak
anyák, nővérek, leányok,
mennyasszonyok jéggé lettek,
jég is égett, olyan gyász volt,
zilált özvegyek zokogtak,
asszonyok, kihűlt az ágyuk,
levelek, fényképek vártak,
hogy valaki nézzen rájuk,
nézett a szem, nézett, nézett,
hiába, senkit se látott,
néma könny és messzi szépség,
eltűnt a nap, ő is gyászolt.

Spanyolország ifjúsága,
a múló idő megálljon,
hősi csontok morajlása
hatoljon át a vénákon.
Vesd csontjaid a mezőbe,
erőd éljen völgyön, hágón,
sötét hegyláncokon kússzon,
érlelődő olajfákon.
Ott ragyogjon minden dombon,
győzzön gonosz népen, átkon,
szállj szembe ólom golyókkal,
lábad, vállad ott csatázzon.

Vér, mi érből ki nem árad,
fiatalság, ki nem bátor,
nem vér és nem fiatalság,
nincs fénye fán, se virágon.
Halálra születnek szürkék,
holtukkor senki se gyászol,
évszázados csecsemőkként
bújnak ki anyjuk hasából.

Az ifjúság diadalmas,
csatázni kész, gladiátor,
Spanyolország megmentése
tőle függ, ifjúságától.

Mielőtt a halál minket
a föld mélyébe alányom,
és puskájával vesz célba,
hogy szívünkre rátaláljon,
mielőtt hamu lesz népem
szétszórva halotti tálon
gyógyír nélkül, végveszélyben
keserűen azt kiáltom:
Jaj, életem, Spanyolország,
jaj, Spanyolország, halálom!

Az igavonó gyerek

Született iga husának,
leigázva, szép sosem volt,
nyakára élte igát rak,
úgy születik, mint ki megholt.

Megszületik, mint a szerszám,
melyet ütnek-vernek egyre,
földből, durva, mint a felhám,
bús ekéből lett a teste.

Olajbogyó színű lelke
tiszta tehéntrágya közt jött
világra, megkérgesedve,
vénen, csak hajtja az ökröt.

Élni most kezd, tehát halni,
halni is életidő lett,
rögöket forgat, megannyi
akadály a két ökörnek.

Érezni kezd, azt is érzi,
háborúság ez az élet,
a föld csontjaihoz térni,
így ér fáradságos véget.

Hány éve fogták dologra,
verítéktől nagykorú,
paraszti fején otromba,
égető só-koszorú.

Dolgozik reggeltől estig
hallgatagon, mint egy felnőtt,
és amíg sírba nem fekszik
esők verik, dühös felhők.

Ütések adta keménység,
nap tüzétől bőre barna,
szájában halálos éhség,
keserves kenyérdarabka.

Mint gyökér fúródik mélybe,
lassan a föld alatt él ő,
homlokát kenyér és béke
önti el, mozdulni késő.

Minden új nap új gyökér,
gyökér már, a gyerek hol van?
Lába, ahol földet ér,
sírok hangját hallja onnan.

Éhes gyerek, órjás tüske,
szívemet szúrja keresztül,
az élete hamuszürke,
tölgy lelkem sorsától rezdül.

Látom a tarlón aratni,
kiszáradt kenyeret morzsol,
szeme beszél, szava annyi,
hogy igát kapott a sorstól.

Ekéje mellemet szántja,
kínjai torkomba marnak,
fáj nekem, hogy palántája
körül mekkora a parlag.

E gyerkőcöt meg ki menti,
hisz zabszemnél is parányibb?
Hóhér kalapács, más semmi,
mi bilincset kettévág itt?

Napszámban hajladozók
szívéből érkezzék holnap,
mielőtt napszámosok
igavonó fiúk voltak.

SIMOR ANDRÁS FORDÍTÁSAI

A szabadság az szép szó XII.

EMLÉKEZÉS

CZINKE FERENC

KÉPES LEVELEK TABÁK ANDRÁSNAK

Tizenöt évvel ezelőtt, 2000. november 23-án hunyt el Czinke Ferenc grafikusművész, aki évtizedeken át baráti és alkotói kapcsolatban állt az irodalmi baloldal több képviselőjével, Papp Lajossal, Baranyi Ferenc cel, Tabák Andrással, s akinek remek alkotásai több alkalommal is hozzájárultak az Ezredvég művészi színvonalának emeléséhez. Tabák Andráshoz intézett, legtöbb esetben rajzzal kiegészített levelei jól példázzák a különböző művészeti ágak képviselői között kialakuló nézetazonosságot, s nemkülönben a különböző alkotói területek egymásra gyakorolt kölcsönös megtermékenyítő hatását. A könyvért cserébe ígért grafika Czinke Ferenc dedikálásával ma is díszíti a múlt évben elhunyt Tabák András dolgozószobáját. (S. J.)

SIMOR ANDRÁS

Látogatók

Élőkkel nem álmodom,
halottak jönnek egyre.
A nem ismert tartomány
álmot elűző csendje.

Meglátogat az Öreg:
„Jugoszlávia hol van?”
Titóval vív háborút
fényük-nincs csillagokban.

Fayad, hány vers, mennyi rajz!
Rák nyílik, gonosz gomba.
Kezemben a kézirat.
„Nincs kész, várhat a nyomda.”

Aztán ő jön, nélküle
rekkenő nyárban fázom.
Jéghideg a Balaton.
Kit úgy hívok: „Tabákom.”

Fagyos a föld, és az ég
júliusban se kéklik.
Hallom: „Hát ez a halál”.
Villog fekete fénycsík.

Versem neki mutatom.
„Ez jó” – mondja, és bólint.
Aztán messzire repül,
egészen fel a holdig.

2015. április

Itt vagyok, mint azelőtt,
de ő többé nincs jelen.
Hallom a mondatait.

„Iszol kávét?” „Nem iszom.”
Öregek a beleim.
Mik vogymuk? És mik leszünk?
Isa, por – felel a rím.

Isa, por – felel a rím,
vagy a fekete fene.
Jutka beszél. Hallgatok.
Válaszolni kellene.

Válaszolni, de kinek,
ha ő többé nincs jelen?
Néha mondok valamit.
Ülök halott-mereven.

T. A. üzeni

Küszködni még. Kicsinyég. Míg teheted.
Ideát majd úgyis nyugszol eleget.

Ő hiányzik nekem

Hová vitte a rák,
miről ír odatúl
paródiát Tabák?

Iszogatja a sert,
olyan, mint Tóbiás,
kóbor kutya, kivert?

Ő hiányzik nekem,
de föl nem hívhatom,
hogy hallja énekem.

Magamnak dúdolok,
mire jó, mire jó,
poézis, rút dolog.

Levél

Tabák, jövök,
verset hozok!

Mért nem felelsz,
milyen dolog?

Aki regényt
ír odaát,

nem fecsérli
ide szavát?

Mindenfelé
ronda ködök.

Verset hozok,
Tabák, jövök!

ÉVFORDULÓ

Komoly gondot okozott annak eldöntése, hogy Kurt Tucholsky és Tabák András két-két írása a folyóirat mely rovatába kerüljön. Műfajuk szerint a Görbe tükör rovatba illenek, azt azonban lefoglaltuk Tucholsky egy magyarul korábban még meg nem jelent szatírája számára.
     A Megmentett oldalak rovatba illenének szerkesztési elveink szerint Tabák András írásai, minthogy a pontosan 50 évvel ezelőtt született, és mindeddig sehol nem publikált két szatirikus mű az író hagyatékából került elő. A 125 éve született, és 80 éve halott Tucholsky joggal érdemli meg, hogy a Koszorú rovatban idézzük fel a szatíra lényegéről, valamint kora Európájáról vallott nézeteit. Mivel Tabák András a Gesta Hungarorum 1965 című írását Kurt Tucholsky emlékének ajánlotta, míg másik, ugyancsak 1965-ben írott szatírája egyenesen parafrázisa Tucholsky 1932-ben született példázatának, úgy véltük, e művek együtt alkotnak egységes egészet. (S. J.)

KURT TUCHOLSKY

Mit szabad a szatírának?

Vockerat asszony: „De igazán örülni kell a művészetnek.”
Johannes: „Sokkal többje is lehet az embernek a művészetből, mint az öröm.”

Gerhart Hauptmann

Ha valaki nálunk felröpít egy jó politikai viccet, akkor fél Németország sértődötten a sarokba vonul.

A szatíra egészen negatív valaminek látszik. Mert azt mondja: „Nem!” Nos, az olyan szatíra, mely hadikölcsön jegyzésére lelkesít, nem szatíra. A szatíra harap, nevet, fütyül, és veri a zsoldos katonák nagy, tarka dobját, minden ellen,ami megrekedt és tunya.

A szatíra teljesen pozitív valami. Sehol sem lepleződik le hamarább a jellemtelen ember, mint itt, sehol nem mutatkozik meg teljesebben a lelkiismeretlen paprikajancsi, aki ma ezt, holnap azt kezdi ki…

A szatirikus afféle megbántott idealista, jónak akarja a világot, amely gonosz – s most nekirugaszkodik a gonosznak.

Tehát: a vérbeli, egy jó ügyért küzdő művész szatírája nem szolgál rá arra a „polgári” lebecsülésre és felháborodott sziszegésre, amivel ebben az országban ezt a műfajt kezelik.

Főleg azt a hibát követik el a németek, hogy összetévesztik az ábrázolt dolgot az ábrázolt személlyel. Ha meg akarom világítani az iszákosság következményeit, szóval harcolni akarok ez ellen a bűnös szenvedély ellen, akkor jámbor bibliai példabeszédekkel aligha érek el valamit, sokkal többre megyek, ha találóan bemutatok egy reménytelenül részeg embert. Fölemelem a függönyt, amely a rothadást kíméletesen takargatta, és szólok: „Lássatok!” – Németországban ezt „otrombaságnak” nevezik. De az iszákosság valóban rossz dolog, árt a népnek, és itt csak a kíméletlen igazság segíthet. Ugyanígy volt ez egykor a takácsok nyomorával, és a prostitúcióval még ma is így van.

A korlátoltság a német szatírát szűkös határok közé szorította. Nagy témák? erről szinte már alig is beszélhetünk. A Simplicissimus ^* volt annak idején, amikor még a nagy vörös buldog méltán feszített a címerében, az egyetlen lap, mely hozzá mert nyúlni a német szentségekhez: a botozó altiszthez, a penészes bürokratához, a nádpálcázó tanítóhoz, az utcalányhoz, a hájasszívű vállalkozóhoz és az orrhangon beszélő katonatiszthez, nos, ezekről a témákról el lehet gondolkodni, ahogy jólesik. Mindenki saját belátása szerint ítélhet: emezt a támadást igazságtalannak, amazt túlzottnak tarthatja, de azt az elemi jogot, hogy minden becsületes ember ostorozhassa a maga korát, nem lehet ilyen vagy olyan ledorongolással kutyába venni.

Túloz a szatíra? A szatírának túloznia kell, és legmélyebb lényege szerint igazságtalan. Felfújja az igazságot, hogy érthetőbbé váljék, és nem is járhat el másként, mint a bibliai szó értelmében: az igazak együtt szenvednek az igaztalanokkal.

Csakhogy a németnek megvan az a mélyen gyökerező, gyűlöletes tulajdonsága, hogy nem egyéniségekben, hanem rang szerint meg testületek szerint gondolkodik és cselekszik, és jaj neked, ha az egyiknek vagy a másiknak a lábára lépsz. Mért olyan vérszegények a mi vicclapjaink, bohózataink, vígjátékaink és filmjeink? Mert senki se mer nekimenni ennek a dagadt szörnynek, mely az egész országot megnyomorítja, és elterpeszkedik zsírosan, lomhán és fojtogatóan.

Még az ország ellenségeivel szemben se mert a német szatíra megnyilatkozni. Nyilván nem követendők a visszataszító hatású francia háborús karikatúrák, de milyen erő volt ezekben, milyen elemi indulat, micsoda találat, micsoda hatás! Igaz, ők nem riadtak vissza semmitől…

… Ne legyünk olyan kicsinyesek. Mi mindnyájan, néptanítók és kereskedők és professzorok és szerkesztők és zenészek és orvosok és hivatalnokok és asszonyok – mi mindannyian számos hibával, komikus tulajdonságokkal és kisebbnagyobb gyöngeségekkel ékeskedünk. Nem kell mindjárt felfortyanni („hentesmesterek, óvjátok legszentebb javaitokat”), ha egyszer valaki rólunk parázs viccet farag. Lehet az bosszantó, csak becsületes szándékú legyen. Nem igazi férfi és nem igazi társadalmi rend az, amelyik nem bír ki egy derekas fricskát. Védekezzék ellene ugyanazokkal az eszközökkel, vissza is üthet – de ne fordítsa el a fejét megbántva, felháborodva, megsebezve. Ha nem volnánk olyan sértődősek, mindjárt tisztább volna a levegő a közéletben.

De így az osztálygőg nagyzási hóborttá dagad. A német szatirikus pedig állandóan tojástáncra kényszerül, a szakmai kasztok, társadalmi osztályok, vallások és a helyi intézmények között. Ez bizonyára igen kecses valami, de idővel kicsit fárasztó. Az igazi szatíra vértisztító: és akinek egészséges a vére, tiszta a bőre is.

Mit szabad hát a szatírának?

Mindent.

1919

PALASOVSZKY ÖDÖN FORDÍTÁSA

^* Simplicissimus – 1896-1942 között Münchenben kiadott szatirikus képeslap, amely indulásakor még a polgári baloldalt képviselte, de utóbb sokat veszített éléből. 1954 óta ismét megjelenik. [vissza]

TABÁK ANDRÁS

Gesta Hungarorum anno 1965

Kurt Tucholsky emlékének

november 7:

A Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulója alkalmából a párt és a kormány ünnepélyesen bejelentette a zűrzavart. Az Operaházban tartott ünnepség szónoka, Szatyorka Ferenc, a Központi Bizottság póttagja hangsúlyozta, hogy a párt és a kormány eme határozata történelmi előrelépés a magyar szocialista építés sajátos útján.

november 8:

A párt központi lapja A zűrzavar útja – a nagy Lenin útja címmel vezércikket közöl. „Népünk egyöntetű helyesléssel fogadja a zűrzavar politikáját, mert legegyénibb érdekeit látja megtestesülni benne. Míg a nyugati társadalmakban a zűrzavar antagonisztikus jelenség, szocialista körülmények között egyáltalán nem az. A mi zűrzavarunk éppenséggel társadalmunk és rendszerünk erejét bizonyítja.”

Az Esti Hírlap Itt a budapestiek beszélnek rovatában olvasók leveleit adja közre.

„Nemzeti politika nélkül nincs se nemzet, se nép, se haza. Ami a németnek a rend, a franciának a bon mot, az oláhnak a tolvajlás, az a magyarnak a zűrzavar. A magyarság sokévszázados hagyománya ez. Zűrzavar nélkül semmiféle rezsim nem folytathat ebben a kis hazában nemzeti politikát, ha nem akarja, hogy ezek a fogalmak: haza, magyar, nemzet, vérrög csupáncsak fikciók maradjanak.”
Illyés Gyula

„A személyi kultusz bűnbarlangja után felemelő érzés ismételten az áldott napfény-re és levegőre lépni. Mi kiskereskedők, akik nap mint nap erőnket meghaladó hazafias és anyagi áldozatokat hozunk népünk jóléte érdekében, teljes mellel üdvözöljük pártunk és kormányunk bölcs lépését.”

VII. kerületi magánkisiparosok
(nyolcvankilenc aláírás)

„Szabadabb légkörben a munka is jobban megy. Intézményünk már eddig is minden tőle telhetőt megtett a szocialista zűrzavar kialakítása érdekében, de az új távlatok beláthatatlan lehetőségekkel bírnak, és mi erőinkkel jól fogunk sáfárkodni.”

Az Országos Tervhivatal kollektívája

„A honvédelmi miniszter elvtárs parancsa alapján zászlóaljunk honvédei, tiszthelyettesei és tisztjei alapos és példamutató harcászati és ideológiai kiképzésben vesznek részt a zűrzavar stratégiájának és taktikájának elsajátítása végett. Nem kétséges, hogy a zűrzavar elsajátítása elméletben és gyakorlatban, emelni fogja Néphadseregünk öntudatát és harci erejét szocialista hazánk békés védelmében.

Erőt, egészséget!”
Süllye Balázs tizedes, zászlóalj párttitkár
Boldogszigethy Edömér, alezredes, zászlóaljparancsnok
(Béke és Barátság laktanya, pf. 807)

„Kérdem én, miért nem lehet a Klauzál utcában tehenet tartani?”

Özv. Bágyi Bódogné piaci árus

november 9:

A hivatalos közlönyben megjelent az Elnöki Tanács törvényerejű rendelete a Minisztertanács mellett működő Zűrzavar Főigazgatóság felállításáról, valamint a Népköztársasági Zűrzavar Érdemrend megalapításáról. Az utóbbinak három fokozata van, úgymint első, második és ötödik.

Külföldi lapszemle: A tehetséges magyar nép újabb mérföldköve címmel a Pravda és az Izvesztyija szerkesztőségi cikkben méltatja pártunk és kormányunk határozatát. Mindkét cikk kiemeli, hogy a testvéri magyar nép, amely már eddig is szép sikereket ért el a forradalmi zűrzavar útján, most hétmérföldes léptet tett előre a kommunizmus ragyogó jövője irányában. A belgrádi Borba A dunai kisnépek közös zűrzavar-politikája címmel forró hangú üdvözletet küld egész országunknak. A varsói Tribuna Ludu első oldalon közli Tordai Teri filmművésznő és Kossuth Lajos arcképét. A kétoldalas vezércikk címe: A lengyel-magyar történelmi zűrzavar testvéri ölelésében.

november 10:

Dr. Lehotka Gábort, a pusztamizsei Albert Flórián termelőszövetkezet főkönyvelőjét nevezték ki a Minisztertanács mellett működő Zűrzavar Főigazgatóság vezetőjévé. Lehotka elvtárs egyszerű vice-szülők gyermeke, és éppen ezért kora ifjúságától kezdve vice-ispánként volt kénytelen szolgálni a Horthy-fasizmus idején. Bár haladó tevékenysége, különösen a fiatal női parasztkáderek felkarolása terén, közismert volt, a személyi kultusz éveiben rágalmazás alapján bebörtönözték, és vad hajszának tették ki. Népi államunk igazságot szolgáltatott Lehotka elvtársnak és több ízben kitüntette a pusztamizsei termelőszövetkezetben végzett kiváló munkájáért. Noha a szövetkezet anyagi nehézségek miatt kilencszer oszlott fel, Lehotka elvtárs mindenkor példamutatóan kitartott főkönyvelői posztján.

Délután két órakor a főváros főútvonalain megszűnt a közlekedés. Egy hatos villamos hógolyóra futott.

november 11:

Hazánkba érkezett az ENSZ Európai Zűrzavaregyeztető Bizottságának küldöttsége. A delegáció vezetője Sir Cecil B. Fisherman, a brit parlament tagja, kijelentette, hogy a magyar zűrzavart kívánják tanulmányozni.

A Thália Színházban megkezdték Shakespeare Rómeó és Júlia című drámájának próbáit. Az új felfogásban előadandó darab érdekessége, hogy a párt és a kormány új politikájának szellemében, a meglehetősen poros szöveg minden második sorát kihúzzák.

A magyar labdarúgó válogatott óceániai portyája során 8:1 arányú vereséget szenvedett a Kis Tonga-szigetek együttesétől. Az eredmény annál is örvendetesebb, mert az ellenfél nem nyolc, hanem kilenc játékossal állt ki.

november 12:

A hajnali órákban leomlott az angyalföldi lakótelepen épített tizenkét emeletes kísérleti lakóház. Negyvenöt halott, nyolcvankét sebesült. A vizsgálat folyamatban van, de annyi máris megállapítható, hogy a kísérlet sikerült.

Az Esti Hírlap rendkívüli kiadása: „Előkerült V. I. Lenin mindeddig ismeretlen munkája: A zűrzavar, mint a szocializmus legfelsőbb foka. A moszkvai Gorkij-könyvtár kutatócsoportja a Kreml egyik befalazott kazamatájában bukkant a nagybecsű kéziratra, amelyet – több szemtanú állítása szerint – Sztálin sajátkezűleg dugott el oda.”

november 13:

A televízió Ki a legzűrzavarosabb? című népszerű quiz-játékának döntőjét Jakab Csaba, a bölcsészkar filozófia-esztétika szakának hallgatója nyerte meg. Jutalmul féléves Jeges-tengeri hajóútra indul.

A rendőrség közleménye: „A déli órákban ismeretlen tettesek elvitték a Ganz-MÁVAG gyár negyvenmázsás légkalapácsát. Kérjük, hogy a szemtanúk jelentkezzenek a 123-456-os telefonszámon.”

Marha- és disznóvész tört ki a Dunántúl egész területén. Az Országos Állategészségügyi Intézet sajtóértekezleten bejelentette, hogy legkésőbb április végéig a vész az Alföldre is át fog terjedni.

november 14:

Külpolitikai hírösszefoglaló: „Tegnap újabb 88 légitámadás érte Észak-Vietnamot. Indonéziában 3456 kommunistagyanús személyt agyonlőttek. Jobboldali előretörés a Spitzbergákon. Szudánban közös sírba temették a betiltott Kommunista Párt egykori parlamenti képviselőit. Kölnben megalakult a Horst Wessel Művészeti Társaság. Portugáliában kommunista összeesküvés címén őrizetbe vettek kilencvenöt csecsemőt. Arkansas államban komoly sikereket ért el a négerek egyenjogúsításáért küzdő békeliga: a héten a korábbi 350-hez képest csupán 154 néger állampolgárt lincseltek meg. Jesús María de la Paz y Lucientes tábornok katonai juntája kiirtotta Bolívia lakosságát. Dominikában elrobbantották a fővárost. Háborús állapot India és Pakisztán, Rhodesia és Zambia, Észak- és Dél-Laosz, a Kis Fidzsi- és a Feröer-szigetek között. Kedvező légkörben ülésezik a Biztonsági Tanács. Goldberg, amerikai fődelegátus: „A béke és haladás erői számára még sohasem voltak ilyen jók a kilátások.” Fedorenko, szovjet fődelegátus: „A béke és haladás erői számára még sohasem voltak ilyen jók a kilátások.”

Hazánkban ma ismét havazott. Pest és Buda között megszakadt az összeköttetés. Villany- és gázszolgáltatás reggel 5 és 7, illetőleg este háromnegyed 8 és negyed 9 között.

Az Elnöki Tanács hivatalosan bejelenti, hogy Alsómágócsrendek községet törölni kell az országos helységnévtárból, mivel valamennyi lakosa, kivéve idősb Gagyi Bernát párttitkárt, nyugatra távozott. Idősb Gagyi Bernátot a mentők az Országos Elme- és Ideggyógyintézetbe szállították.

november 15:

Az IBUSZ fennhatósága alatt megalakult a Külföldieket Ellátó Nőszövetség. A szövetség, amelynek tagja lehet minden 14. életévét betöltött jóküllemű magyar állampolgárnő, nappali és esti tanfolyamot indít a Kámaszútra, valamint Fritz Kahn műveinek mélyebb elsajátítása érdekében.

Dr. Lehotka Gábor zűrzavarügyi főigazgató rádiószózatot intézett az ország népéhez. „A szocialista törvényesség – mondotta – lesújt társadalmunk azon elemeire, akik szembeszegülve a népünk óhaját kifejező párt- és kormányhatározattal a zűrzavar ellen uszítanak.” Bejelentette, hogy a Nagykörúton megszüntetik a villamos- és autóbuszközlekedést, mivel az úttesten díszparkot létesítenek a vietnami nép harcának támogatására. Jövő évben valószínűleg lebontják a Gellérthegyet és áthelyezik a Hunyadi térre, mert meg akarják szüntetni a pesti és a budai oldal egyenlőtlen magasság-eloszlását.

Az Országos Árhivatal közölte, hogy tekintettel a közelgő karácsonyi ünnepekre tíz százalékkal fölemelik egyes élelmiszerek (hús, felvágottak, konzervek, kenyér, liszt, cukor, só), ruházati cikkek (szövetek, konfekció-készítmények stb.) árát, valamint harminc-harmincöt százalékkal a szolgáltatások díját. Ezzel szemben fél százalékkal csökkentik a hagyma, a retek, az olcsóbb szalonnák, a cipőfűzők és az exportból visszamaradt pufajkák árát. Jelentősen olcsóbb lesz a vadgesztenye, a békési dísztök és a harmadosztályú aranyhal is.

november 16:

Az ország valamennyi pártszervezetében neves előadóművészek ismertették a párt Központi Bizottságának zűrzavar-határozatát.

Az Egészségügyi Minisztérium cáfolja azokat a nyugati koholmányokat, miszerint 156.218 párttagot idegösszeomlással gyógyintézeti kezelésben részesítenének. „A szám jelentősen eltúlzott – közölte a minisztérium szóvivője. – Mi csupán 156.211 párttagot tartunk nyilván ápoltjaink között.”

Sir Cecil B. Fisherman, az Európai Zűrzavaregyeztető Bizottság hazánkban járt delegációjának vezetője elutazása előtt rádió és televízió nyilatkozatában elismeréssel számolt be magyarországi tapasztalatairól. „Együttműködésünk virágzó és gyümölcsöző lehet” – jelentette ki.

Tizenkilences veteránok üdvözlik a Népszava hasábjain az áremeléseket és a Gellérthegy lebontását. „Dolgozó népünk sokévszázados álma valósul meg ezzel” – mondotta a 108 éves Mesüge Guszti bácsi, aki Kun Béla kedves ultipartnere volt.

november 17:

Újtípusú Zűrzavar-házak építését kezdi meg az Országos Takarékpénztár. A 22 emeletes, világszínvonalú felhőkarcolókat a Duna jegére fogják építeni.

Budapestre érkezett Karlheinz Stockhausen, a világhírű nyugatnémet kakofón, dodekafón és konkrét zeneszerző. Kiszivárgott értesülések szerint felkérik új nemzeti himnuszunk megkomponálására.

Kétmillió-hatszázezer forintot nyert a lottón egy kissomfalui négyéves anyakoca. A sertés, aki saját maga vásárolta és töltötte ki öttalálatos szelvényét, egy-előre nem óhajtja megnevezni magát és inkognitóban utazik Budapestre a nyereményért.

november 18:

Eseménytelen nap. Sopronban ellopták és minden valószínűség szerint osztrák területre csempészték a Hűségtornyot. Békéscsabán hat hónap után ismét gyerek született. Eger és Putnok között társadalmi összefogással fölszedték a vasúti vágányokat. Déli tizenegy óráig országszerte csak három jelentősebb sikkasztás történt. A hőmérséklet plusz negyvenkét fok, könnyű havazás, néhol talajmenti fagyok. A Tisza kiöntött. Szolnokkal és Szegeddel minden összeköttetés megszűnt.

november 19:

A Melléktermék és Hulladékgyűjtő Vállalat 180 tagú küldöttsége megérkezett Moszkvába, a KGST ülésszakára. A magyar MÉH-delegációt a seremetyevói repülőtéren Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának első titkára fogadta.

A Központi Kerületi Bíróság megkezdte Vajka Ágnes 20 éves szövőnő és öt fiatalkorú leány bűnperének tárgyalását. A rovott múltú nő és az öt fiatalkorú nem volt hajlandó részt venni a KISZ védnöksége alatt, a Sportcsarnokban nyilvánosan megrendezett Ki bír több numerát? versenyen, holott ismeretes, hogy a befolyt összegből a gyarmati népek küzdelmét támogatják.

„Tilos úgy vadorzani, hogy a vadorzó nem visel bukósisakot” – közölte a Belügyminisztérium illetékese a sajtóval. A bukósisak nélküli vadorzókat szigorúan megbüntetik.

november 20:

Vészesen csökkent a balesetek száma! Az elmúlt két napban mindössze 108 halálos közúti- és országúti baleset fordult elő. Az Országos Főkapitányság közlekedésrendészeti osztálya és a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság sürgős intézkedéseket fog hozni a baleseti statisztika fokozása érdekében.

„Töröljék el a nyilvános utcai illemhelyek urak és hölgyek feliratú tábláit – követeli a Magyar Nemzetben Dr. Godó Ottmár pszichológus. – Nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy gyermekeink és ifjúságunk szexuális felvilágosodását súlyosan hátráltatják az efféle, nemiséget károsan megkülönböztető múltbéli intézkedések.”

Hatvanadik születésnapja alkalmából Munka Érdemrenddel tüntették ki Mikula Menyhért képesítés nélküli nőgyógyászt, aki a napokban ünnepelte ötezredik tiltott magzatelhajtását.

A hideg időjárásra való tekintettel kivonják a forgalomból a cipőket, csizmákat és az egyéb bőrlábbeliket. Indul a Szalmapapucs-mozgalom. A szalmapapucs szebb, egészségesebb és kevésbé tartós!

november 21:

A párt Központi Bizottsága és az Elméleti Munkaközösség nagyfontosságú ideológiai irányelveket bocsátott közre. Az irányelvek megállapítják, hogy rövid napok alatt is lemérhető az a fejlődés, amelyet dolgozó népünk, szocialista társadalmunk a zűrzavar politikájának útján megtett. Az irányelvek felszólítják a párt hű harcosait és az össz-nemzeti nép valamennyi tagját, hogy tanulmányozzák és sajátítsák el a nagy Lenin újabban előkerült tanításait. (A zűrzavar, mint a szocializmus legfelsőbb foka; Állam és zűrzavar; A zűrzavar két taktikája.) Az irányelvek leszögezik, elérkezett az ideje, hogy üzemekben, termelőszövetkezetekben és intézményekben létrehozzák az új típusú zűrzavarbrigádokat, és meg kell alapítani a Központi Bizottság mellett működő Zűrzavarelméleti Főiskolát. Az eredmények mellett hibák is akadnak még. Fokozottabban kell fellépni az előrehaladást gátló tényezőkkel szemben. Le kell leplezni a pártba, a vezetőszervekbe vagy éppenséggel a széles tömegekbe befurakodott elemeket, akik nyíltan vagy alattomban a zűrzavar politikája ellen agitálnak. Végezetül elítéljük a Kínai Kommunista Pártot!

december 22:

Mától kezdve napi 25 órát tartanak nyitva a zálogházak. A széleskörű érdeklődésre való tekintettel 20 forintos elővételi jegyek biztosíthatók Kőnig néni trafikjában (Szív utca-Dob utca sarok).

Mi újság a külpolitikában?

A magyar labdarúgó válogatott 16:0 arányú vereséget szenvedett a Nyugat Samoa-szigetek kölyökcsapatától. Az újabb siker tiszteletére a Hazafias Népfront és a társadalmi szervezetek fáklyás felvonulást rendeztek a Batthyány örökmécsesnél.

A Fővárosi Tanács utcanévcseréket határozott el. Mától kezdődően a volt Bartók Béla út Vico Torriani, a Nagykörút a Beatlesek, a Mártírok útja VI. Pál pápa nevét viseli. A József Attila telep új neve: Hajrá Fradi-lakónegyed.

november 23:

„Az idén december a november és november a december” – közli az összes reggeli lap. Dr. Lehotka Gábor zűrzavarügyi főigazgató elmondotta, hogy a hónapok megcserélése a népgazdaság számára több százmillió forint kárt okoz, s éppen ezért az ország népének megértéssel kell fogadnia az új rendeletet.

december 24:

A karácsony szocialista hazánk legnagyobb ünnepe címmel a Népszabadság ünnepi száma vezércikket közöl, amelyben munkásmozgalmunk és nemzeti történelmünk legdicsőbb ünnepeként értékeli Szent Karácsony napját. A karácsonyt egyébként országszerte harcos történetekkel ünneplik meg.

A párt karácsonyi jelszavaiból:

Éljen karácsony, a nemzetközi proletariátus nagy ünnepe!

Fenyőfával a háborús uszítók ellen!

Előre a szent, szocialista Magyarországért!

december 25:

Éljen és virágozzék a szocialista Magyarország – címmel szerkesztőségi cikket közöl a New York Herald Tribune és a Wall Street Journal. El a sárga kezekkel a szocialista Magyarhontól (Daily Telegraph), A szocialista magyar gazdasági csoda (Süddeutsche Zeitung), Éljenek a magyar kommunisták, Isten békéje és áldása kísérje őket! (Osservatore Romano)

Az Elnöki Tanács és a kormány meghívására, karácsonyi ünnepünk alkalmából Budapestre érkezett Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnök, Lyndon B. Johnson, az Egyesült Államok elnöke, U Thant, az ENSZ főtitkára és Ky tábornok, dél-vietnami államfő. A testvéri vendégek részt vesznek a belvárosi plébániatemplom ünnepi szentmiséjén, amelyet a Politikai Bizottság tagjai és póttagjai celebrálnak.

december 26:

Budán, a Kacsa utcában egy százforintost láttak. A rendőrség a Munkásőrséggel karöltve lezárta a Vízivárost és nagy apparátussal nyomoz.

december 27:

Újévtől megszűnik a termelés falun és városon egyaránt. „Eltűnik a falu és város közti különbség.” (Népszabadság)

december 28:

Nincs többé fizetés!!!

december 29:

Jövő évben felszámolják a magyarországi városokat, falvakat és egyéb településeket. Megkezdődik a lakosság barlangokba tömörítése.

december 30:

Mr. John G. Nobody alabamai farmer harminc dollárért megvásárolta a Magyar Népköztársaságot.

december 31:

Közlemény a Központi Bizottság szilveszteri üléséről:

1.) A párt új székhelye: Washington (Egyesült Államok)

2.) Éjféltől Magyarország egész területén érvénybe lép a rendkívüli állapot és a kommunizmus első szakasza.

3.) A Központi Bizottság megválasztotta új első titkárát. Pártunk új vezetője: Neandervölgyi Ádám elvtárs.

Előre a nagy Lenin útján!
Boldog újévet, elvtársak!

1965. dec.

KURT TUCHOLSKY

Mire vagyunk büszkék itt Európában

Ez a földrész büszke magára és büszke is lehet magára.
Az ember büszke itt Európában:
Hogy német.
           *
Hogy francia.
           *
Hogy angol.
           *
Hogy nem német.
           *
Hogy nem francia.
           *
Hogy nem angol.
           *
Hogy a 3. század parancsnoka.
           *
Hogy német anya. Hogy őrt áll a Rajnán. És egyáltalán.
           *
Hogy autogramja van Otto Gebührtől. ^*
           *
Hogy zászlaja van. Hogy hadihajó. („A büszke hadihajó…”)
           *
Hogy élelmező-raktár hivatalfőnökhelyettes volt a háborúban.
           *
Hogy polgármester a Körös menti Kutyabagoson.
           *
Hogy az ember a francia akadémia tagja. (Nehezen elképzelhető.) Hogy a
porosz költő-akadémia tagja. (El sem képzelhető.)
           *
Hogy mint német szociáldemokrata valami rosszabbat elkerül.
           *
Hogy az ember Bernből származik. Hogy Baselből származik. Hogy Zürichből származik. (És így tovább, valamennyi svájci kantonra vonatkozólag.)
           *
Hogy veszített Big Tilden ellen.
           *
Hogy az ember német. Ez már volt. Egy zsidó egyszer azt mondta: „Büszke vagyok rá, hogy zsidó vagyok. Ha nem lennék rá büszke, akkor is zsidó lennék – hát akkor már inkább büszke vagyok.”

1932

PALASOVSZKY ÖDÖN FORDÍTÁSA

^* Otto Gebühr (1877-1914), színész, aki különösen II. Frigyes király szerepében lett ismert. [vissza]

TABÁK ANDRÁS

Mire büszke itt minálunk az ember?

1965. dec.

GÖRBE TÜKÖR

KURT TUCHOLSKY

Végre kiderül, ki is valójában Remarque ^*

(Részlet a Deutschland, Deutschland über alles című szatíra gyűjteményből)

A berlini bulvársajtóban hónapok óta reklámozzák Erich Maria Remarque undorító fércművét, melynek címét: Nyugaton a helyzet változatlan valójában a legfelsőbb hadvezetéstől kölcsönözte (Államügyész úr?) – s melyben úgy ábrázolja a háborút, ahogy az csak a tipikus naplopók fejében fordul meg.

A Süddeutsche Monatshefte legfrissebb száma azonban végre lerántja a leplet erről a hazaárulóról. Az alábbi adatokat Cossmann professzor úr ellenőrizte, így azok minden bizonnyal megbízhatóak. A folyóirat munkatársai irányunkban megnyilvánuló jóindulatának köszönhetően már a megjelenés előtt megadhatjuk olvasóinknak a szükséges felvilágosítást.

Erich Salomon Markus – ez a valódi neve ennek a zsidó fiatalúrnak – már jó ideje a berlini Oranienstrassen álló zsidó zsinagóga templomszolgácskája. Ez a Júdás ivadék a sziléziai Zinnetzitzben születetett, ahol apjának, Abraham Markusnak kóser mészárszéke volt. (Kapiskálod?) Azok az évek, amelyekben Markus tateleben eredeti mesterségét űzte arról nevezetesek, hogy a környéken akkoriban feltűnően sok keresztény kisgyermek tűnt el, s bár röviddel eltűnésük után előkerültek, azt azonban soha nem sikerült megállapítani (! a szerk.), hogy ugyanazon gyermekekről van-e szó!

Erich Salomon Markusnak nem egyetlen anyja volt, hanem – amiképp az a zsidó családokban megszokott –, születési bizonyítványában két asszony neve szerepel, egyrészt bizonyos Sarah Bienstock, továbbá a hajadon (!!) Rosalie Himmelstoss (e névre a későbbiekben még visszatérünk). A kis Markus kilencéves korában kezdte meg „szolgálatát” a már említett zsinagógában, meggyújtotta a gyertyákat, leporolta a bibliákat, ami nagy szerepet játszott további fejlődése szempontjából, amikor is ő foghatta le a zsidó fiúcskákat a körülmetéléskor. Egyik ilyen alkalommal gondatlansága következtében az egyik ismert berlini áruház tulajdonos fiát kétszer metélték körül, minek következtében Markust elbocsátották a zsinagógából. Ezt követően Markus állástalanul kószált Berlin utcáin, majd a színházi életben próbálkozott, és sikerült is hitsorsosánál, Reinhardtnál több alkalommal megkapnia valamennyi brechti szörnyedelem címszerepét. Ezután Markus volt Berlinben cukorkaárus, kitartott, kutyafodrász és lapszerkesztő is. Markus szabadkőműves és jezsuita.

És jött a háború.

Markus bevonult; a lovas hadosztályhoz vezényelték, azonban bizonyos betegsége miatt – amelyet e helyt nem kívánunk pontosabban megnevezni –, erre a szolgálatra nem volt alkalmas, ezért egy hátországi alakulathoz osztották be. A katonai hatóság vétkes figyelmetlensége folytán a koronaherceg őfelsége főhadiszállására helyezték írnoknak, ennek következtében ellenséget még távolról sem látott.

A háború után női szabászként Osnabrückben telepedett le, majd Breslauban zsidó halottaskocsin segédfékező volt, később Hannoverbe ment; Cossmann professzor nyitva hagyja a kérdést, lehetséges-e, hogy Markust ott esetleg Haarmann néven ismerték-e, s hogy segélyen élt…

És ez a Markus nevű szélhámos svihák arra merészkedik, hogy olyan beszámolót bocsásson a bulvársajtó rendelkezésére, amelyről Napnál világosabb, hogy kitaláció és hazugság! Nem elég, hogy képes saját anyja nevét (Himmelstoss) adni regénye egyik szereplőjének, hogy ennek révén is megvetésre méltónak ábrázolja egyik elöljáróját (Államügyész úr?) – de attól sem riad vissza, hogy olyan kegyetlennek ábrázolja a német katonát, amilyen az soha nem is volt, hisz a német katona a fájdalommentes közelharcról és a humanitárius pergőtűzről ismerszik meg. Erről persze egy ilyen Salomon Markus mit sem tud, s miközben bajtársai a csatasor élén, ajkukon a Deutschland, Deutschland über alles-szel törnek előre Párizs bevételére – amit az előörs egyébként már elfoglalt –, a zsidó Markus a vonalak mögött minden jóban dúskál és dőzsöl; a német csapatok elvonulása után a koronaherceg főhadiszállása övezetében nyolcvannégy törvénytelen gyerek maradt hátra – ki mástól származhattak volna, mint Markustól!

Hála istennek, könyve legalább nem aratott osztatlan sikert. A német asszonyok nagyon is tisztában vannak vele, hogy mi az illendőség. Nekik köszönhetjük, hogy meg tudjuk különböztetni a hősies németeket a nem hősies nem-németektől, ők tekintenek feltétlen tisztelettel Siegrfiedre, Hagenre és a mi német Nibelung-énekünk többi igazi hősére. A német nő számára – amint erről egy Berlinben megrendezett klubesten nagy örömünkre és lelkesedésünkre ismételten meggyőződhettünk – nélkülözhetetlen, hogy hősére feltekinthessen. Amint ezen az esten mindenki számára nyilvánvalóvá lett, a német asszony valójában nem arra büszke, ha a férje életben maradt, hanem arra, ha hősként halt meg, és kész arra, hogy férje „most meghalok!” kiáltását hallva vele haljon, kelljen ehhez akár tízszer is férjhez mennie! A férj jelleme többek között kardja hosszán ismerszik meg, és a német asszony úgy kívánja, hogy férjének minden gondolatát és érzületét a haza védelme járja át, és ha erre épp nem lenne módja, majd gondoskodunk róla, hogy legyen! (Ez a helyes német beszéd! A szerkesztőség.)

„Számomra” világosított fel bennünket újfent egy igazi német asszony „nincs szebb pillanata házaséletünknek, mint amikor begombolhatom, vagy kigombolhatom az uram uniformisát. Ez az érzés egyszerűen leírhatatlan”.

Salomon Markus tehát erkölcsileg ki van végezve. Művéről a Süddeutsche Monatshefte elévülhetetlen értékelése lerántja a leplet, és pontosan rámutat, mi is valójában: az ellenséges csapatok és a marxisták által pénzelt hatásvadászat, mely nyomába sem ér a ragyogó páncélzatba öltöztetett német harci lelkesültségnek.

STRIKER JUDIT FORDÍTÁSA

^* A náci Németország hevesen ellenezte a pacifizmus valamennyi megnyilvánulási formáját. Ennek szellemében attól sem riadt vissza, hogy a katolikus Erich Maria Remarque-ot zsidóként igyekezzen az olvasóközönség előtt lejáratni. [vissza]

A szabadság az szép szó IV.

A szabadság az szép szó II.

KOSZORÚ

József Attila verseit olvasva mintha kortársunk volna ő. Ezért idézzük fel halott és élő szerzőink hozzá írt verseit.

LADÁNYI MIHÁLY

Kit nem nő be a fő

                        J. A. emlékének

Kit lézengők unos-untalan letegeznek,
kit befogdosnak maszatos kezekkel,
kihez látványosan fohászkodnak naponta
a konfekció-költők: már szinte csak titokban
gondolunk Önre, mester.

Míg tűnik a homály: ki nagy e korban:
az ügyes, a ravasz vagy a haláig keserű…
Ki az, akit benőtt villalakása,
s kit nem nőtt be a fű.

GYÖRE IMRE

Fehérben

(Részletek)

                     (J.A. a Siestában)

„Szegény ember hova menjen?
Megfogott egy marék bolhát”
Nem foghatja bankár torkát,
nehogy akasztófán lengjen.

Akasztófavirág lenne,
imbolyogna, lengedezne,
kötél fojtogatná torkát,
ezért fogott inkább bolhát,
hogy a bankban széteressze.

                     *

Háziúr van házamban,
rám üzent, hogy halkabban,
akkor is, ha hallgattam.
Hogy került a házamba?
Belebútt a téglámba,
építettem falamba.
Házam lette a börtönöm,
házam messze kerülöm,
lenn a réten zöld füvön
alszom egy bazaltkövön.

                     *

„Ha beomlanak a bányát
vázazó oszlopok,
a kincset azért a tárnák
őrzik és az lobog.
És mindig újra nyitnák
a bányászok az aknák,
amíg szívük dobog.”

Legyek tárnátok
érce én,
s hozzatok fel,
ha lesz remény,
holnap,
jövendő boldogok.

DOBOS ÉVA

(Ár)vízió

József Attila rácsokkal bekerítve
földhányások közt kuporog.
Végső, vízi nyughelyére paterolni
most nem aktuális.
A fátlanított, lebetonozott ország
háza még nem omlik bele
a mélygarázsnak álcázott
vész-alagútba,
de oromcsipkéi közt
már nem raknak fészket a madarak.
Menekülnek.

TABÁK ANDRÁS

(Gy. I. epitáfiuma)

Költő voltam, tehát bolond,
s mivel még kommunista is,
kétszerte bolond – mint tudjuk
ez országban régente-rég,
amazt Vitéz, emezt pedig
Attila s Ladányi óta.

SIMOR ANDRÁS

Attilától kérdezem

Hazug nap süt, hidegek
jönnek, veréb didereg.

Hálnak az utcán, azám,
jelen időben, hazám!

Védekeznék, de hogyan?
Földre dönt egy szélroham.

Csapkod fekete vihar
rettentő szárnyaival.

Van rejtek, van menedék,
kék az ég, vagy mégse kék?

Attilától kérdezem,
lesz boldogabb énekem?

ÁDÁM TAMÁS

J. A. feszítése

Szemedben omló tűzfalak, nem ad
vizet az utcai kút. Kialvatlanok az
íróasztalok. Szúrnak a csillagok.

Indulni készül, mégis cselédszobában
marad a rézágy. Márta rózsája
fulladozik a szűk térben.

Egyre parányibbak az írott betűk, csak
az írógép harapása a régi. Zálogban
megannyi remény.

Dörzsölnek szakadó vásznak. Feszülsz
és feszítenek. Nincs a közelben
csontkovács.

NEKROLÓG

BARANYI FERENC

Búcsú Soós Zoltántól ^*

Kedves barátaim, Zoli szerettei és hívei, nehéz nekem most. Barátot búcsúztatni sose könnyű, de Zoli nem csupán barát volt nekem. Szövetségesem, sőt harcostársam is, olyan pályatárs, akinek példája és jelenléte a szellemi küzdőtéren magabiztosabbá tett a saját eltökéltségeimben is. A hatvanas években hármunkat – Zolit, Ladányi Miskát és engem – fenegyerekként emlegettek, mi voltunk a renitenskedő triász. Pedig nem renitenskedtünk, csak a magunk naiv módján számon kértük az elméletet a gyakorlaton. Ennyi. Érte – és nem ellene – haragudtunk annak, ami formálódott körülöttünk.

Barátom volt, mondom. Persze, a költőknek a haláluk után hirtelen megszaporodnak a barátaik. Ám állításomat maga Zoli igazolja. Első kötetét, a Napébresztőt még szabvány-dedikációval nyújtotta át 1963. március 21-én: „Baranyi Ferencnek baráti szeretettel”. Akkor még csak ízlelgettük egymást. Két évre rá aztán világossá vált, hogy a kezdeti rokonszenv valóban szövetséggé és barátsággá nemesedett, mert 1965. április 14-én Aggódnak érted című kötetét már így dedikálta: „Baranyi Feri testvéremnek, komámnak, csudálatos tisztaszívű barátomnak, költőtársamnak, őszinte, nagy szeretettel és tisztelettel Soós Zoltán zug-piás és erkölcsprédikátor, valamint hivatalos szocialista brigádtag”.

És az is maradt, szinte élete végéig. Brigádtag. Jelképesen persze. Lehetett ő újságíró, népművelő, klubigazgató, kiadói propagandista, könyvtáros vagy éppen ösztöndíjas – a lelke mélyén mindvégig őrizte az ózdi vasesztergályos kisinas karakterét, világlátását, munkástisztességét. Elbocsátó közege a családjává vált – és mindvégig az is maradt. A kényelem szonettjei című ciklus negyedik darabjában ezt írta:

Hazát, hitet, szakmát a gyár adott,
s – ha lakást nem is – jó öntudatot:
– tizenhét év és világbíró szándék. –

S gyakran a martin-kemencék megett
vetettek nékem csepü-fekhelyet:
„Az újságíró Kissós meg ne fázzék!”

A Népszava 1972. július 19-i számában kritikát írtam Sólyatéri tél című kötetéről. Ebből idézek: „Aki ennyire ott él a munkások közegében, aki ilyen személyes intimitással képes szólni a történelmi osztály világméretű gondjairól, az nem lehet avult hangú poéta, még manapság sem! Elegünk volt egy időben azokból az írókból, akik kegyes és csinált érdeklődéssel fordultak a munkásság felé, kétes hitelű sematikus műveket produkálván. Becsüljük meg hát azokat a költőket – nincsenek sokan –, akiket vezérük bensőből vezérel, amikor a munkásokról szólnak. Nemcsak a baráti elfogultság mondatja velem, hogy Soós Zoltán ilyen költő. És sokan, nagyon sokan szurkolunk neki, hogy még ilyenebb legyen.” Egyébként többször írtam róla. Az egyik ifjúsági lapban, 1969-ben még meg is interjúvoltam. Többek között ezt nyilatkozta nekem:

– Könyveim kelendőek, de az egyes verseket nehéz megjelentetnem. Az irodalmi orgánumok csak hébe-hóba közölnek valamit tőlem, rendszeresen csak a Népszavában és a Magyar Ifjúságban tudok publikálni. De nem csüggedek. A fanyalgó szerkesztőknek, kritikusoknak pedig az Aggódnak érted című kötetem mottóját idézem:

A Váci utca átkozhat –
    ki bánja:
A Váci út szeressen!

Hát igen. A hatvanas-hetvenes évek fordulóján már elkezdődött a népi baloldal marginalizálása. A rendszerváltáskor pedig befejeztetett. Az történt, amit Andor László imígyen összegzett 1999-ben: „A rendszerváltó évtized egyik árulkodó vonása, hogy a kialakuló kultúrharc Magyarországon két tábor között folyt: az úgynevezett népiek (vagy népiesek) és az úgynevezett urbánusok (vagy liberálisok) között. A kevés dolog egyike, amiben a két viaskodó tábor egyetértett, az volt, hogy el kell felejteni, ki kell rekeszteni a kollektív emlékezetből a szocialista kultúrát.”

Nos, emiatt lett remete Soós Zoli. Már 1985-ben megérezte, milyen magány vár a magafajtákra:

A párttitkár kilép a pártból.
A rendőr beáll betörőnek.
Panamáznak, bírák, ügyészek.
Naccsám! Lehet, hogy EGYEDÜL ÉN
VETTEM KOMOLYAN
AZ EGÉSZET?

Nem volt egyedül. Maradtunk néhányan, akik komolyan vettük azt, hogy szülhet rendet a szabadság, ahogy József Attila írta. Soós Zoli harca sem volt hiábavaló. Fábián L. László így vallott róla, amikor 1996-ban utolsó verseskötete, a Bökversnapló megjelent: „Szókimondó stílusa nem tette őt a hatalom birtokosainak kedvencévé, amit – tőle tudom – soha egy percre sem bánt. Beérte azzal, hogy azok kedvelik, akiknek a nevében mások a hatalmat gyakorolták.”

Igen. Őbennük „vermelte el” elsősorban a verseit Zoli. S ott jobb helyen vannak, mint elraktározott vagy leselejtezett folyóiratok hamar sárguló lapjain. S az ilyen emberek ma sincsenek kevesen. A legtöbb helyen, ahová író-olvasó találkozóra hívnak, megkérdezik tőlem ma is: mi van Soós Zoltánnal? Akad olyan is, aki kapásból „felmondja” nekem Zoli valamelyik versét.

Haláláról még egy mínuszos hír sem jelent meg, a családi gyászjelentésen kívül, a napi sajtóban. Ez elszomorít, de megvigasztal Váci Miska hat sora:

Akit a nép ajkára vesz, vállára veszi azt,
akit a nép vállára vesz, szivébe zárja azt,
akit a nép szivébe zár, nem hal meg soha az.

Majd él papír, folyóirat és könyvek nélkül is,
és nő nyomdák és kiadók és tévé nélkül is,
majd házról házra jár, ügynökök nélkül is.

Csak a barátot búcsúztatom most. A költőtársat nem. Mert az itt marad közöttünk.

^* Elhangzott 2015. augusztus 21-én, Soós Zoltán temetésén, illetve hamvainak szórattatásán. [vissza]

SOÓS ZOLTÁN

Versek a Bökversnapló-ból

     1985
Július 6. szombat

Itt állok ötven évesen
gyerekem kinőtt cipőjében,
sírig becsapva.
                    Azt lesem,
mint foszlik szét rejtelmesen
kamasz-álmom: a Marxi Éden.

     1986
Április 11. péntek

Közpénzekből magánkodik a LÍRA,
mely „mélyen-mély”, „transzcendens”, „pesszimista”
s olyan „komplex”, hogy az már ájulat!
Tíz-húsz zseni egymás művének tapsol:
míg a normális olvasó magasról
„lenézi” fennkölt mélylírájukat.

     1990
Október 23. kedd

Az Új Osztály, míg bolsevik trikókban
flangált minap: most nagy átváltozóban!
Színt cserélnek a tahó kiskirályok!
A feltört bugris új kottára károg:
tőkést majmol! Figyeld csak a pimaszt!
– Számon kérni a becsapott inas
s a janicsárrá lett kiskamasz álmát:
ideje lesz, hogy benyújtsam a számlát!

December 20. csütörtök

Vagyok, mint rég: magyar ajkú
szabadelvű szabad hajdú.
Tömjénszagtól hányó, cifra
feszületnek: kálvinista.
Csillagok közt az ötágút
kedveltem, ám – az elárult.
– Ismét folytatom a nótát,
hisz tegnapi idióták
helyén már itt dúl, dobog vad
lármával az új baromhad!

     1993
Január 20. szerda

Jajanyám! Ennyi olcsó, logikátlan,
idióta akciófilmet! Lassan
kolhoz-drámák „katarzisára” vágyunk:
miként győzi le krumplikapálásban
a 120 kilós tündéri Natalja
a tisztaszesztől elhülyült Ivánt.

     1994
Március 11. péntek

Kiengedték ama göthös,
magyarkodó, mocskos szájú,
vén szellemet a palackból.
(Kiengedték?: Egy nagy frászt! Ki-
piszkálták! Kiimádkozták!
Kecsegtetve-kábítva ki-
könyörögték-csalták!)
                              S most, hogy
szétnézett a trottyos vénség
s látja, hogy itt mindent szabad:
tombolni kezd, handabanda
minden perce, átkoz, rémít!
Amerre jár: okádtató
penész-bűz, molyirtó-felhő
követi az agg hugyost, s kit
dögszaga megcsapott – sírva
szégyelli, hogy magyar ember!
– Száll a szellem, szennyez, fertőz!
Hatalomra törne máris!
Sápítozik a baloldal!
Gágog a sok liberális!

Május 25. szerda

(Választás után)
Halljátok feleim az úrban:
szinte hetekre megkukultam!
Hetekre megdermedt a gége.
Cifra köpenyek repdesése,
eszelős visszaforgatása
akkora orkánt kavart mára,
hogy belém fojtódott a szusz!

     MOTTÓ:

SZÉLLEL SZEMBEN PISÁLTAM ÉLETEMBEN.
RÖHÖGÖTT, AKI SZÉLNEK HÁTTAL ÉL.
MI VOLT A HASZNA?
          JÓT GYÜRKŐZTÜNK KETTEN:
ÉN BÍROM – S NÉHA ELFÁRAD A SZÉL…

A szabadság az szép szó III.

GYEREKSAROK

T. ÁGOSTON LÁSZLÓ

Ütikos

Nálunk a szüret elképzelhetetlen volt birkapörkölt nélkül. Szőlő nélkül talán meg lehetett volna tartani ezt a rokonokat, barátokat egybegyűjtő nagy őszi ünnepet, hiszen a férfiak mind a tavalyi borocskát ízlelgették, meg az előszüreti murcit, az asszonyokat meg jobban érdekelték a legújabb falusi pletykák. Nagyanyám birkapörköltjére azonban egyaránt fájt a foga valamennyinek. Szüret előtt nemcsak a hordókat mosták, a pincét takarították ki alaposan, hanem a műhelyt is. Ezen a napon ugyanis megszűnt az a helyiség asztalosműhelynek lenni. Nektártól csöpögő présház lett belőle, míg az utolsó csepp must is le nem csorgott a pincében sorakozó hordókba.

Apám, nagyapám gyalupadját is tisztára sikálták, és leterítették ropogósra keményített abroszokkal. A szerszámok mind fölkerültek a polcra. Két-két bakból egy szál deszkával padot varázsoltak, s már jöhetett is a tál a piros lében illatozó, ínycsiklandozóan gőzölgő birkapörkölttel. Erre vártak a reggeli bakháton ülő szalonnázás óta.

Arra azonban ügyeltek, hogy maradjon a kondérban annyi, hogy éjfél körül felmelegítve még jóllakhassanak vele a darálásra, előpréselésre ottmaradó férfiak. Mert az volt ám az igazi jutalom; kenyérbéllel kitörülgetni a kondér aljáról a szaftot. Ezért érdemes volt végigdolgozni az egész napot, meg a fél éjszakát. Mármint annak, aki még talpon tudott maradni a borkóstolás után. A műhely sarkában ugyanis már ott állt a nagy szüretelő kád, rajta a kétemberes darálóval. Ebbe hordták bele a kocsin álló félfenekű hordóból a szőlőt, hogy a darálón áttörve egybeérjenek a fehér, fekete, piros fürtök. De ez már a vacsora után történt, amikor az asszonyok hazavitték füröszteni meg lefektetni a gyerekeket. S mivel ott állt a kádban a megtört szőlő, megrakták belőle az első prést is, hogy a lecsorgó must színéből, no meg a mustfokából következtetni tudjanak a majdan kiforró újborra. Közben kóstolgatták a tavalyit, hogy legyen mivel összehasonlítani. Eközben jött el az éjfél, meg a birkapörkölt vége.

Mindezt csak azért mondtam el, hogy lássák, milyen fontos ember voltam én, aki apró bárány korától felneveltem és gondoztam a pörköltnek való birkát. Eleinte eltitkolták, sőt letagadták, hogy az én bárányom lenne az áldozat a szüret oltárán, de végül ez se maradhatott titokban, akár a szomszéd Jani bácsiból lett Mikulás.

Eleinte csak egy bárányom volt és mindig Miska volt a neve. Kora tavasztól a szüret napjáig babusgattam, legeltettem a Bakér füvén. Egy ideig kötélen vezetgettem, de aztán olyan jó barátok lettünk, hogy egyetlen szavamra ugrott, s úgy ballagott mellettem, mint egy kutya. Mint az én kutyám, a Buksi. Előfordult, hogy játék közben a szokásosnál messzebb kerültünk egymástól. Ilyenkor elég volt egyet füttyentenem, s máris ott trappolt mellettem. Ősszel, úgy szüret táján mindig eltűnt. Volt úgy, hogy elveszett, előfordult, hogy télre visszaköltözött az anyjához a nyájba, mert ott melegebb volt, a sok birka melegítette egymást. Egyszer el is mentünk nagyapámmal meglátogatni, de hiába füttyentettem neki, nem jött oda hozzám. Nagyapám szerint azért, mert szégyelli magát, amiért otthagyott. A juhász is azt mondta, hogy igaz. Meg azt is mondta, hogy tavaszra visszatér. Úgy is történt, de érdekes módon összement. Akkora lett, mint tavaly tavasszal. A hosszú tél miatt, meg a bundáját is kimosták.

Amikor Karcsi öcsém úgy négy-öt éves lett, megunta, hogy mellettem kell fognia a Miska kötelét. Azt mondta, neki is jár egy saját Miska. Apám, meg nagyapám összedugták a fejüket és elhatározták; vesznek neki is egy birkát. Annak azonban Sanyi lesz a neve, nehogy összetévesszük őket. Amúgy is könnyű volt megkülönböztetni a kettőt, mert Miska oldalán volt egy barna folt, a Sanyi viszont teljesen fehér bundát hordott. Az én kötelemre barna pöttyöt festettek, a Karcsiéra meg fehéret.

A két bárányt egyáltalán nem zavarta a mi versengésünk. Békésen legelésztek, ugrándoztak egymás mellett a Bakér füvén. Ha szóltunk nekik, szófogadóan nyújtották a nyakukat a kötél hurkába, s teli hassal ballagtak hazafelé.

Egyik nap apám barátja jött hozzánk valamiért és meglátta az udvaron ugrándozó birkákat. Mondta is apámnak:

– Gyönyörű két kis kosotok van, Laci. Ezek szép nagyra nőnek majd az őszig, de vajon bír-e velük a két gyerek, ha elkezdenek ütikosolni?

– Báránynak adta őket a juhász – mondta apám. – Miből gondolod, hogy kosok?

– Látom. A mozgásuk is mutatja, meg a szarvuk is kezd nőni.

Izgatta a fantáziánkat a dolog, s addig kérdezgettük a barátainkat, meg a felnőtteket, míg valaki el nem magyarázta, hogyan kell ütikosolni. A juhászok szokták így kiválasztani a legvérmesebb fiatal kosokat, meg mi is játszottunk már olyat, hogy összetettük a homlokunkat és az volt a győztes, aki el tudta tolni a másikat. Csak éppen azt nem tudtuk, hogy ezt ütikosolásnak hívják. Nekem különösen tetszett ez a játék, mert idősebb lévén többnyire legyőztem az öcsémet ütikosolásban. Gondoltam, úgy helyén való, hogy a birkák közül is az enyém legyen az erősebb. Titokban edzettem is Miskát. Összeraktam a két öklömet, azt nyomtam a homlokához, s úgy viaskodtunk, mint az igazi kosviadalon szokás. Aztán legeltetés közben odavittem az öcsém Sanyijához és összeraktam a fejüket. Először buta pofával meredtek rám, de végül is sikerült elérnem, hogy egymásnak feszüljenek és birkózzanak cefetül. Később még cifrázták is a játékot. Hátráltak néhány lépésnyit, aztán egymásnak ugrottak. Csak úgy csattogott a homlokuk, meg a serkenő szarvuk.

A versenyfutás is szerepelt a mezei játékaink között. Elfutottunk, sőt elbújtunk előlük, ők meg utánunk eredtek, elkaptak bennünket és birkóztunk velük egy jó nagyot. Nem is volt ezzel semmi gond, amíg mi voltunk az erősebbek. Hanem a nyár végére úgy megnőtt, megerősödött a két kis kos, hogy bizony nagyon sokszor ők győztek le minket. Elgáncsoltak, ránk tették a lábukat, úgy csináltak, mintha meg akarnának taposni bennünket, vagy legalább a szarvuk hegyére tűzni. Aztán megcsiklandoztuk őket és ballagtunk haza.

Egy nap azonban valamiért megorroltak ránk és a simogatásra, csiklandozásra is ütikosolással válaszoltak. Hiába mondtuk, hogy vége a játéknak, sőt még bottal is megfenyegettük őket, rá se hederítettek. Fenyegetően leszegték a fejüket, aztán rohantak egyenesen felénk. Az se használt, ha elugrottunk előlük. Újult erővel ismételték meg a támadást. Nem volt mit tenni, fogtuk a kötelet és elindultunk hazafelé. Gondoltuk, majd otthon, az udvaron móresra tanítjuk őket. Igen ám, de a két kis kos vérszemet kapott a könnyű győzelemtől, s egyre gyakrabban döfködték szarvukkal a hátsó felünket. Hiába mondtuk, hogy az fáj, meg elég, már nem játszunk tovább, cinkos bégetéssel még bíztatták is egymást. Mondhatni, kiröhögtek bennünket. A végén már futásra vettük a dolgot, de így is ott és akkor értek el bennünket, ahol és amikor akartak.

Mire a kapuhoz értünk, úgy sajgott az ülepünk, mintha jól elfenekelt volna valaki bennünket. Szóltunk Buksinak, a kis szürke korcs házőrző kutyánknak, hogy segítsen elkergetni őket, de őt arra nevelték, hogy a baromfiudvarban senkit nem bánthat, így aztán némi gondolkodás után beállt a két birka mellé játszópajtásnak. A felnőttek közül szerencsétlenségünkre senki se volt otthon. Egyre fájdalmasabb fenékkel futkároztunk az udvar egyik végétől a másikig, de félúton mindig elértek bennünket, aztán jött az ütikosolás. Ez a buta buksi meg még örömében körül is csaholt bennünket.

Az udvaron állt egy mély és hideg vizű gémes kút. Ennek a vizével itatták az állatokat, meg a mosáshoz is ezt használta nagyanyám. Nyaranta egy szürke pléh kád állt mellette. Minden reggel telemerték. Délutánra kissé felmelegedett benne a víz. Abban pancsoltunk, s olykor a felnőttek is megfürödtek benne. A kád – villant agyamba a megoldás. – Ha abba bele tudnánk ugrani, ott nem érhetne el bennünket ez a két fenevad. Megpróbáltuk és sikerült. Némi közelharc után derékig csobbantunk a hűs habokban. A kosok meg csak lestek, hogy képtelenek elérni bennünket. Győzelmünk jeléül még a nyelvünket is kiöltöttük rájuk, és grimaszokat vágva lelocsoltuk őket hideg kútvízzel. Azon is csak kacarásztunk, hogy időnként meg-megütikosolták a fürdőkád oldalát.

Már a nap is lenyugodott, mire hazaért anyánk, s lilára fagyott fiait kimentette a hideg vízből. Gyorsan megfürösztött, s ágyba dugott bennünket. Aludni persze csak hason fekve tudtunk, s álmunkban egész éjjel ütikost játszottunk. Játszottunk? Hát ez azért túlzás, hiszen jóval közelebb állt ez a rémálomhoz, de legalább ott, és akkor mi voltunk a győztesek.

Apánk beterelte az ólba a két győzelemittas jószágot és megfogadta, hogy soha többé nem vesz kost szüretre, mert annak a húsán mindig átüt a faggyú íze. Így mondják a tapasztalt, öreg juhászok is.

Mi meg elhatároztuk, hogy soha többé nem hívjuk ki magunk ellen a Sorsot. Még akkor se, ha két kis kos képében jelentkezik.

A szabadság az szép szó V.

MÉRLEG

WIENER GYÖRGY

A passzív forradalom korának második válsága

I. rész

1. A magyar-amerikai konfliktus

A 2009-2011-es passzív forradalom során létrejött, s első válságán 2012. január végén túljutó keresztény nemzeti, neohorthysta politikai rendszer 2014-ben eddigi történelmének csúcspontjához érkezett. Az új berendezkedés hegemón politikai szereplője, a Fidesz-KDNP szövetség, ismét kétharmados többséget ért el az április 6-i országgyűlési választáson, a másfél hónappal későbbi európai parlamenti voksoláson az országnak járó 21 képviselői helyből 12-őt nyert el, az október 12-i önkormányzati szavazáson pedig mind a 19 megyében az élen végzett, s 600-nál több településen szerezte meg a polgármesteri tisztséget. Átütő sikerét elsődlegesen a 20 éven keresztül fennálló polgári demokratikus rendszer bukása, s az abból fakadó alternatívahiány magyarázza, ám sorozatos győzelmeihez a gazdaság „bethleni konszolidációja” és a 2013 januárjában meghirdetett rezsicsökkentés is hozzá­járult. ¹ A szét­töredezett mérsékelt baloldali, illetőleg liberális ellenzék sem az áprilisi választásra létrehozott összefogással, sem a májusi önálló listaállítással nem tudta megszorítani a kormányzó pártszövetséget, s nem vezetett eredményre az októberi koordinált (az egymás elleni fellépést kizáró, vagy legalábbis korlátozó) indulás sem. Ráadásul 2014 folyamán a demokratikus ellenzék kihívó, esetleg kormányváltó szerepe is megkérdőjeleződött. A politikai spektrum jobbszélén elhelyezkedő, nemzeti radikális Jobbik ugyanis az országgyűlési választáson túllépte a 20%-os szavazati arányt, az európai parlamenti voksoláson pedig, a mérsékelt baloldali pártok önálló indulása következtében, a második helyet is megszerezte. Ezek az eredmények a társadalom, pontosabban a politikailag aktív választók tartós jobbratolódását jelezték; a Fidesz-KDNP szövetség és a Jobbik együttesen a szavazók csaknem kétharmadának támogatását elnyerték.

Mindazonáltal a hármas győzelem ellenére a kormányzó erők társadalmi bázisa érzékelhetően szűkült. 2010-hez képest az országgyűlési választáson a Fidesz-KDNP szövetség 564 150 szavazatot vesztett, s az összes választó mindössze 26,7%-ának bizalmát élvezte. Ezt az eredményt is jórészt az előbb említett rezsicsökkentésnek köszönhette; az Ipsos felvételének tanúsága szerint annak bejelentése előtt a nagyobb kormánypártot az összes megkérdezett 18%-a támogatta, azt követően viszont ez az arány 24%-ra emelkedett. ² E radikális változás egyben azt is mutatta, hogy az ideológiailag elkötelezettek mellett a Fidesz bázisában is viszonylag jelentős részt képviselnek azok, akik elsődlegesen választási ígéretek miatt preferálják e pártot. Bár 2002-es és 2006-os győzelme idején e csoport aránya az MSZP szavazótáborában magasabb volt, ³ a jobbközép bázisban való érzékelhető jelenléte már önmagában a Fidesz pozíciójának perspektivikus gyöngülését prognosztizálhatta.

A passzív forradalom korának második válsága azonban nem a távoli jövőben, hanem négy nappal az önkormányzati választás után következett be, amit elsődlegesen az Egyesült Államokkal bekövetkezett politikai konfliktus idézett elő. Erről, bár félrevezetően, a közvéleményt a Napi Gazdaság tájékoztatta, nyilvánosságra hozva, hogy korrupciós ügyek miatt az amerikai külügyminisztérium vezető magyar köztisztviselőkkel és kormányközeli üzletemberekkel szemben beutazási tilalmat rendelt el. Az újságcikk megtévesztő eleme az volt, hogy a kitiltást amerikai cégek adóvizsgálatára adott válaszlépésként értelmezte, amit aztán az USA nagykövetségének ideiglenes ügyvivője, André Goodfriend határozottan cáfolt.

A kormány eleinte tagadta, hogy tudott e döntésről, s követelte, hogy az amerikaiak közöljék az érintett személyek nevét, s a feltételezett korrupciós cselekményekről is adjanak tájékoztatást. André Goodfriend azonban a hatályos jogi szabályozásra hivatkozva elutasította, hogy nyilvánosságra hozza a tilalom alá eső személyek nevét, s így természetszerűen az ügyek ismertetésétől is elzárkózott. Ugyanakkor közölte, hogy a kormányt már október 6-án tájékoztatta a visszaélésekről, s egy október 20-i háttérbeszélgetésen azt is elmondta, hogy a kitiltás hat személyt érint, akik valamennyien kormányalkalmazottak, illetőleg kapcsolatban állnak a kabinettel. Ily módon Goodfriend cáfolta azt a hivatalos álláspontot, hogy a botrány nyilvánosságra kerülése előtt a politikai vezetés nem tudott a kitiltásokról, s tulajdonképpen ezt az érvelést erősítette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke, Vida Ildikó is, amikor a Magyar Nemzetben november 5-én megjelent interjújában bejelentette, hogy a tilalom rá is vonatkozik, s erről egy illetékest értesített. (Mint rövidesen kiderült, felügyeleti szervének vezetőjét, Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert tájékoztatta.) ⁴

E helyzetben a kormány röviddel a botrány kirobbanása után kísérletet tett arra, hogy diplomáciai úton kapjon tájékoztatást azokról az ügyekről, amelyek miatt a kitiltást elrendelték. Háttér-információk szerint az Orbán-kabinetet tulajdonképpen az érdekelte, hogy az amerikaiak valójában mit tudnak a hazai visszaélésekről. ⁵ A nemrég kinevezett külgazdasági és külügyminiszter, Szijjártó Péter október 21-i washingtoni tárgyalásán azonban a korrupciós cselekményekről érdemi tájékoztatást nem kapott, sőt partnere helyett csak Victoria Nuland államtitkár-helyettes fogadta, aki egyébként kulcsszerepet játszott a 2014. február 22-i kijevi hatalomváltásban, s egy évvel korábban élesen bírálta az alaptörvény negyedik módosítását. Nem vezetett eredményre Polt Péter legfőbb ügyész kísérlete sem, hogy a 2008-as bűnmegelőzési megállapodás keretében ismerje meg a beutazási tilalmat megalapozó vádakat. ⁶

Az amerikai kormányzat azonban, miként ezt Washingtonban kezdettől fogva informálisan jelezték, s azt lényegében Budapesten is tudták, nemcsak a korrupciós cselekmények miatt küldött erős üzenetet az Orbán-kabinetnek. Az USA ugyanis az ukrán válság kitörése óta azt követelte, hogy az Európai Unió egységesen lépjen fel a Krím félszigetet visszaszerző, illetőleg a donyecki és a luhanszki szakadárokat támogató Oroszországgal szemben, s úgy találta, hogy e cél elérését a magyar kormány kül- és gazdaságpolitikája veszélyezteti. E téren főként attól tartott, hogy Orbán Viktor megkérdőjelezheti a brüsszeli szankciók időbeli meghosszabbítását, illetőleg szigorítását, erősítve azon államok pozícióját, amelyek érdekeltek a Moszkvával való szorosabb gazdasági együttműködésben. Az unió ugyanis már eleve megosztott volt e kérdésben; míg Nagy-Britannia, Lengyelország és a balti államok szigorú ellenlépéseket követeltek Oroszországgal szemben, a két meghatározó szereplő, Németország és Franciaország inkább a tárgyalásokat támogatta, s Szlovákia, a Cseh Köztársaság, valamint Ciprus sem mutatkozott igazán elkötelezettnek a szankciók ügyében. ⁷ Emellett az Egyesült Államok régóta negatívan értékelte a Déli Áramlat megépítésében való magyar részvételt, illetőleg újabban a paksi atomerőmű orosz hitellel történő bővítését. Ugyanakkor, szemben a jobboldali holdudvar egyes személyiségeinek vélekedésével, az USA nem az Orbán-kormány megdöntésére, hanem egységbontónak ítélt irányvonalának megváltoztatására törekedett, amit egyértelműen bizonyít, hogy az önkormányzati választások előtt nem hozta nyilvánosságra a kitiltást, s a közvélemény azt követően is először a Napi Gazdaságból értesült a botrányról. ⁸

A kabinet természetesen hamar felismerte a változtatási kényszert, ám nem ismerte pontosan az amerikaiak elvárásait. Vezető fideszes politikusok úgy látták, hogy Vida Ildikó leváltását és a magyar-orosz gazdasági kapcsolatok lazítását az USA pozitívan értékelné, Orbán Viktor azonban a szuverenitás és az abból fakadó egyenrangú partnerség elve alapján e lépéseket elutasította. Érvként azt is felhozta, hogy Magyarország is megteheti azt, amit a németek, akik energiabiztonságuk érdekében megépítették az Északi Áramlatot. ⁹ E megjegyzése egyértelműen jelezte, hogy a kialakult válsághelyzetben irányvonalát Németország politikai magatartásával kívánja igazolni, s egyben onnan vár segítséget a magyar-amerikai konfliktus megoldásához.

Korábbi tapasztalatai alapján Orbán Viktor elsősorban a CDU-CSU pártszövetségre számíthatott, mely nemcsak a német belpolitikában, hanem az Európai Néppártban, s ezáltal az unióban is meghatározó befolyással rendelkezik. Várakozása megalapozottnak bizonyult, hiszen a kormány már október végén, a magyar-amerikai konfliktus talán legkritikusabb napjaiban is támogatást kapott e formációtól. Miközben Michael Roth, az Európa-politikáért felelős német szociáldemokrata külügyi államminiszter Budapesten bírálta a magyar kormányt, a szintén Budapesten tartózkodó Hans-Peter Friedrich, a CDU-CSU frakcióvezető-helyettes a demokrácia helyzetét illetően semmilyen aggodalomra nem látott okot, s egyben elutasította az egyes tagállamok belügyeibe való beavatkozást. ¹⁰ Orbán Viktor hasonló támogatást kapott Horst Seehofer bajor miniszterelnöktől, a CSU elnökétől is, akivel november 6-án Münchenben tárgyalt, hiszen a Die Weltnek adott párhuzamos interjúikban álláspontjuk csupán az euro magyarországi bevezetésének kérdésében tért el egymástól. E csekély véleménykülönbséghez az is hozzájárult, hogy Orbán Viktor is állást foglalt a stabil és független Ukrajna mellett, az oroszokat a nemzetközi jog megsértésével vádolta, s vendéglátójával azonos módon ítélte meg az unió közös értékeit. ¹¹

A német politikusok közül leghatározottabban Edmund Stoiber korábbi bajor miniszterelnök, a CSU tiszteletbeli elnöke állt ki Orbán Viktor mellett. A magyar közmédiának adott november 23-i interjújában a magyar kormányfőt olyan következetesen cselekvő embernek nevezte, aki saját útját járva igyekszik elérni céljait. E pozitív értékelés alapján is elfogadhatatlannak tartotta, hogy egy szabadon választott kormány irányvonalát általános szinten támadják, hozzátéve, hogy Magyarország és a kabinet a brüsszeli kritikákat, ajánlásokat és elvárásokat, talán egy kivétellel, teljesítette. Álláspontját szélesebb, európai kontextusban megfogalmazva fontosnak vélte, hogy más kisebb tagállamokhoz hasonlóan Magyarország is hallassa hangját az unióban, annak érdekében, hogy ugyanolyan erős befolyással rendelkezzen, mint a magas népességszámú országok. Mindezen érvek mellett Stoiber igazán határozott antikommunista beállítottsága miatt támogatta Orbánt, hangsúlyozva, hogy azoknak csak szurkolni lehet, akik csapást mértek a kommunista (valójában államszocialista) rendszerre, s valószínű, hogy főként ezért tekinti politikai nevelt fiának a magyar miniszterelnököt. ¹²

Ugyanakkor, miként ez a párhuzamos interjúból is kitűnik, a kabinet nem automatikusan, hanem irányvonalának bizonyos fokú módosításával kapta meg a keresztény pártok támogatását. A CDU-CSU mindenekelőtt azt követelte, hogy Orbán hagyjon fel az uniós szankciók kritikájával, s egyidejűleg ítélje el a Krím visszaszerzését, illetőleg a kelet-ukrajnai szakadároknak nyújtott orosz segítséget. Nyilvánvaló igény volt az is, hogy Orbán Viktor határozottan foglaljon állást a NATO és az EU közös értékei mellett, miközben az energiapolitika terén a keresztény pártok nem látták szükségesnek a változtatást. A miniszterelnök a követelések teljesítésével lényegében elismerte, hogy irányvonalát a németekéhez igazítja, vagyis felhagy addigi különutas politikájával. A berlini kormány egyébként informális csatornákon keresztül, Angela Merkel környezetéből jelezte, hogy elkerülhetetlennek tartja a fordulatot. ¹³

E helyzetben az irányváltás látványos jeleként vezető kormányzati szereplők sorozatosan hangoztatták az uniós szankciók iránti elkötelezettségüket. Áder János köztársasági elnök november közepén Pozsonyban biztosította támogatásáról a nyugati szankciós politikát, 17-én Szijjártó Péter Brüsszelben hangsúlyozta, hogy Budapest egyetért a vízumtilalommal sújtott személyek körének bővítésével, illetőleg újabb vagyonbefagyasztások esetleges elrendelésével, korábban pedig a német fővárosban közölte, hogy kormánya mindig elfogadja a közös európai döntéseket. A külgazdasági és külügyminiszter az EU központjában Macedónia és Montenegró mielőbbi NATO-csatlakozása mellett foglalt állást, s a nyugat-balkáni országok integrációs folyamatának felgyorsítását is sürgette. Végezetül november 19-i moszkvai tárgyalásán kiállt Ukrajna területi egysége és szuverenitása mellett, ám azt is hangsúlyozta, hogy a szankciók mindenkinek kárt okoznak, s Magyarország ezért is a válság békés rendezését szorgalmazza. Lényegében e korábbi, kritikusabb álláspontot képviselte a Financial Timesnak adott interjújában is, utalva arra, hogy az Oroszország elleni intézkedések nem hozták meg a várt eredményt, viszont negatívan hatottak az európai gazdaságra. A kormány irányvonalában végbement fordulatot ugyanakkor Szergej Lavrov külügyminiszter megértően fogadta, elismerve, hogy Magyarország a NATO és az EU tagjaként teljesíti szövetségesi kötelezettségeit, miközben azok keretei között saját érdekeit is érvényesíti. ¹⁴ Az orosz álláspont természetesen azon a felismerésen alapult, hogy a Moszkva elszigetelésére irányuló amerikai szándékok idején szorosabb gazdasági együttműködésre törekvő partnereiktől sem várhatják el politikájuk következetes támogatását.

Az érdemi irányváltás lényegében a német külpolitika módosulásának függvényében történt. Korábban ugyanis Angela Merkel kísérletet tett arra, hogy közvetítsen Washington és Moszkva között, ami az Orbán-kormány számára is megfelelő mozgásteret biztosított. Ráadásul a különutas politika a kancellárnak hivatkozási alapul szolgálhatott arra, hogy az USA és az EU álláspontja miért nem azonos teljes mértékben az ukrán válság megítélésében. Putyin kiszámíthatatlannak tűnő magatartása s feltehetően bizonyos fokú amerikai nyomás is hozzájárult ahhoz, hogy 2014 őszén a német álláspont is keményebbé vált, ám a módosulás az energetika szférájára nem terjedt ki. Mindenesetre a változó berlini politikához való igazodási kényszer is egyértelműen mutatta az orbáni szabadságharc korlátait. ¹⁵

A németekhez való igazodás azonban nem jelentette azt, hogy rövidtávon fordulat következett volna be a magyar-amerikai konfliktusban, sőt novemberben a kormány erőteljesebb kommunikációs offenzívába kezdett. Orbán Viktor korábban már említett müncheni látogatásán, a Hanns Seidel Alapítvány hallgatóságának kérdéseire válaszolva hangsúlyozta, hogy az éles ellentét hátterében elsődlegesen nem korrupciós ügy, hanem az ukrán válság húzódik meg, melynek következtében Magyarország sajátos geopolitikai térbe került. A miniszterelnök úgy érvelt, hogy e szituációban az USA a Déli Áramlat megépítésében való részvételt és a paksi atomerőmű bővítését Oroszországhoz történő közeledésként értelmezi, noha a kormány nem Moszkva-barát politikát folytat, hanem a magyar gazdaság érdekeit képviseli. Később Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter a háttérben amerikai üzleti szempontokat is látott, feltételezve, hogy az Egyesült Államok a nemrég felfedezett palagázzal akarja az uniós tagállamok energiaszükségletét kielégíteni. E vélekedéshez hasonlóan G. Fodor Gábor, a kormányzat legfontosabb tanácsadó cége, a Századvég stratégiai igazgatója egy három lépésből álló mestertervről nyilatkozott, mely a Gazprom kelet-közép-európai gázszállítási monopóliumának megtörését szolgálná. Egy kiszivárgott háttér-információ szerint a kommunikációs offenzíva mellett egy érdemi ellenlépés lehetősége is felmerült: Orbán Viktor állítólag amerikai mintára magyar kitiltási törvény megalkotására készült, s ennek érdekében lefordíttatta a beutazási tilalmak jogalapját képező 7750-es számú Bush-proklamációt. Időközben az egyik konfliktusforrás megszűnt, mivel december 1-jén Putyin elnök a vezeték megépítését akadályozó uniós magatartásra hivatkozva bejelentette, hogy az orosz kormány eláll eredeti tervétől, s a Déli Áramlat helyett Törökországon keresztül szállít gázt a projektben résztvevő államok számára. ¹⁶

Az offenzíva keretében a politikai vezetés arra is kísérletet tett, hogy a konfliktust André Goodfriend személyiségével magyarázza. E kommunikációs akciókban elsődlegesen nem kormányzati szereplők, hanem a Fidesz egyes pártpolitikusai szólaltak meg, ami arra utal, hogy a válaszlépések taktikájának kidolgozásakor tudatos munkamegosztást alakítottak ki. Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő már október végén ötödvonalbeli CIA-ügynöknek nevezte az ügyvivőt, Rogán Antal frakcióvezető pedig az országgyűlés november 10-i plenáris ülésén hazug, nem szavahihető emberként jellemezte az amerikai diplomatát, arra hivatkozva, hogy nem tudta állításait igazolni. E minősítés alapján azt követelte, hogy az USA olyan nagykövetet küldjön az ideiglenes ügyvivő helyett, aki megfelelő súllyal képviseli az Egyesült Államok érdekeit. A személy elleni támadás része volt az is, hogy a nemzetbiztonsági bizottság meghívta ülésére Goodfriendet, amit a diplomata természetesen visszautasított. ¹⁷ Élesen bírálták az amerikai nagykövetséget azért is, mert munkatársai november 6-án nem szabályos diplomáciai jegyzéket, hanem csak egy kétoldalas feljegyzést adtak át a külgazdasági és külügyminisztériumnak, melyben röviden összefoglalták az áfa-csalásokkal és a korrupcióval kapcsolatos, 2012 óta tett lépéseiket. Magyar Levente gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkár egyrészt azt kifogásolta, hogy a dokumentum nem tartalmaz érdemi információkat, másrészt pedig alaki hibának vélte, hogy azon még pecsét vagy dátum sem szerepel, s így nem tekintette azt hivatalos iratnak. Külügyi szakértők viszont azt állították, hogy az átadott feljegyzés a diplomáciai gyakorlatban jól ismert „non paper”, amit semmiképpen sem nevezhetünk – a miniszterelnök november 14-i rádióinterjújának szóhasználatával – „fecni”-nek. ¹⁸

A konfliktus személyi szintre terelésének csúcspontját Vida Ildikó részben önállóan kezdeményezett, részben Orbán Viktor nyomására végrehajtott akciói jelentették. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnöke első lépésként november 10-én előzetes értesítés nélkül felkereste az amerikai nagykövetséget, hogy megismerje a korrupciós vádat megalapozó bizonyítékokat, ám az ügyvivővel folytatott tárgyalás során sem kapott érdemi információt arról, hogy miért tiltották ki az USA-ból. Következő mozzanatként december elején nyílt levélben fordult Goodfriendhez, tiltakozva az ellen, hogy a diplomata a Heti Válasznak adott interjújában konkrét bűncselekmény elkövetésével gyanúsította meg. Végezetül, a miniszterelnök felszólítására, december 11-én a Központi Nyomozó Főügyészségen rágalmazás miatt feljelentette az ügyvivőt, ám az eljárást, a diplomáciai mentességről szóló 1961-es bécsi egyezmény alapján, a nyomozás elrendelését követően 2015. január 21-én megszüntették, mivel az USA, elutasítva Szijjártó Péter december 23-i kérését, nem függesztette fel diplomatája mentelmi jogát. Orbán Viktor egyébként három hét alatt háromszor szólította fel Vida Ildikót, hogy pereljen, december 8-án a parlamentben azt is kijelentve, hogy amennyiben ezt nem teszi meg, leváltja tisztségéből. Arról azonban nem beszélt, hogy büntető vagy polgári peres eljárás kezdeményezését várja-e a NAV elnökétől, üzent viszont Goodfriendnek is, hogy „legyen férfi”, ne bújjon diplomáciai mentessége mögé. Egyes kormányközeli források azt sem zárták ki, hogy az ügyvivőt Colleen Bell újonnan kinevezett nagykövet megérkezése előtt akár ki is utasíthatják az országból, ezt azonban Szijjártó Péter határozottan cáfolta. ¹⁹

Az amerikai szenátus december 2-án döntött Colleen Bell kinevezéséről, aki korábban, külügyi bizottsági meghallgatásán nem tudta megnevezni az USA magyarországi stratégiai érdekeit, s ezért megbízatásának folyamata megakadt. A szavazás időzítése feltehetően független volt az októberben keletkezett konfliktustól és Goodfriend tevékenységének megítélésétől, hiszen ugyanakkor a felsőház más nagykövetjelöltekről is állást foglalt, valószínűleg azért, mert 2015. január 1-jétől az addig ellenzékben levő republikánusok a szenátusban is többségbe kerültek. A döntést megelőző vitában John McCain szenátor, Bell kinevezésének elutasítását javasolva, élesen támadta Orbán Viktort, akit főként Putyin-hoz fűződő kapcsolata miatt neofasiszta diktátornak nevezett. Ezt az értékelést azonban az amerikai külügyminisztérium nem fogadta el, amit nemcsak a durva minősítés, hanem a konfliktus rendezésének szándéka is magyarázhat. Túlzásnak ítélte ezt az állítást Charles Gati magyar származású politológus professzor is, aki ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy a 2008-as elnökválasztás előtt Orbán Viktor McCain mellett állt ki Obamával szemben, s azóta is a republikánusoktól várja politikai irányvonalának támogatását. ²⁰

Az új nagykövet 2015. január 19-én érkezett Budapestre, s már két nappal később átadta megbízólevelét a köztársasági elnöknek, majd találkozott a külgazdasági és külügyminiszterrel. Állomáshelyének elfoglalásától a politikai vezetés a magyar-amerikai konfliktus megoldását vagy legalábbis a feszültség érzékelhető mérséklődését várta, feltételezve, hogy megjelenésével Goodfriend elveszti addigi meghatározó szerepét. Bár fideszes politikusok is elismerték, hogy az ügyvivő a külügyminisztérium utasításait hajtotta végre, mégis úgy látták, hogy a State Department magatartását elsődlegesen a budapesti nagykövetségtől kapott információk befolyásolják, s ezért nem mindegy, hogy ki irányítja a nagykövetség tevékenységét. Eleinte úgy tűnt, hogy Colleen Bell megérkezése nem érinti Goodfriend pozícióját, ám a korábbi misszióvezető az új helyzetben visszahúzódott a nyilvánosságtól, február közepén pedig, családi okokra hivatkozva, idő előtt elhagyta állomáshelyét. Noha a nagykövetség közleménye nyomatékosan hangsúlyozta, hogy az ügyvivő a külügyminisztérium teljes körű támogatásával kiválóan képviselte és magyarázta az USA külpolitikáját, távozása feltehetően azt jelezte, hogy Washingtonban azok álláspontja kerekedett felül, akik a konfliktus lezárását szorgalmazzák. Ennek előjelei tulajdonképpen már 2014-2015 fordulóján, az újabb akciók és ellenlépések szünetelésekor látszottak, ám e változáshoz valószínűleg az is hozzájárult, hogy a nagykövet érkezése előtti héten Szijjártó Péter a kapcsolatok megerősítése mellett foglalt állást. ²¹

A konfliktus dinamikájára ugyanakkor a magyar-német viszony alakulása is érdemi befolyást gyakorolhatott. Előbb már említettük, hogy 2014 novemberében az Orbán-kormány a változó német állásponthoz igazította külpolitikai irányvonalát, s ennek jegyében kiállt Ukrajna területi integritása és függetlensége, valamint az uniós szankciók mellett. Arra is utaltunk, hogy a fordulat közvetlenül nem hatott a magyar-amerikai konfliktusra, mely ebben az időszakban és az azt követő hetekben is újabb állomásokhoz érkezett. Mindazonáltal Angela Merkel 2015. február 2-i budapesti útjának előkészítése, majd a kancellár és Orbán Viktor találkozása nyilvánvalóan új helyzetet teremtett mindkét szembenálló fél számára. A német kormányfő látogatásának lehetőségéről Lázár János már 2014 szeptemberében beszélt, ezt követően pedig a kabinet különféle csatornákon, mindenekelőtt a CDU-CSU pártszövetség meghatározó vezetőin keresztül, lobbizott annak megvalósítása érdekében. Decemberben a budapesti út időpontja is ismertté vált, amit azonban Berlinben csak 2015. január 28-án erősítettek meg. E politikai eseménynek számos más ok mellett az is különleges jelentőséget adott, hogy azt megelőzően a kancellár a davosi világgazdasági fórumon elfogadhatónak tekintette egy orosz-európai szabadkereskedelmi övezet létrehozását, amennyiben Moszkva segít rendezni az ukrán válságot. E megfogalmazás azt jelentette, hogy a német kormány elvben hajlandó az EU és az orosz vezetésű Eurázsiai Gazdasági Unió érdekeinek egyeztetésére, ami egyértelműen szemben áll a Moszkva elszigetelésére irányuló szándékokkal. Ez az álláspont nyilvánvalóan erősítette Orbán Viktor pozícióját, hiszen bizonyos fokig legitimálta energiapolitikáját, cáfolva annak külön utas jellegét. ²²

A kabinet és a demokratikus ellenzéki erők természetesen már előzetesen eltérően értékelték a kancellár budapesti útját, s várakozásaik is radikálisan különböztek egymástól. Kormányzati források szerint e látogatással Merkel azt kívánta jelezni, hogy Németország és az Európai Néppárt fontos politikai szereplőnek tekinti Magyarországot, mely „a megoldás és nem a probléma” részét képezi. A demokratikus ellenzék viszont feltételezte, hogy a kancellár majd éles bírálatot fogalmaz meg a kormánnyal szemben, főként annak a demokráciát korlátozó, a közös európai értékekkel ellentétes, illetőleg oroszbarát politikája miatt. Valamilyen kritikára Orbán Viktor környezete is számított, hiszen a berlini bejelentés az aktuális magyarországi fejleményeket is tárgyalási témaként jelölte meg. Ugyanakkor e körben a bírálatot szükségszerűnek minősítették, amit a sajtó és a pénzügyi elit mindenképpen elvár, ám emiatt annak nem is tulajdonítottak túlzottan nagy jelentőséget. Egy német politikai elemző úgy vélte, hogy a Merkel-kabinet Magyarországgal kapcsolatos magatartását a kritikus pragmatizmus jellemzi, melynek egyik lényeges elemét az Orbán-kormány elszigetelésére irányuló törekvések elutasítása alkotja. ²³

A találkozó – legalábbis a közös sajtótájékoztatón elhangzottak szerint –, inkább a kormány várakozásait igazolta. Egyfelől a kancellár nem kifogásolta az energetika terén Moszkvával kialakított kapcsolatokat, hangsúlyozva Magyarország jogát arra, hogy más piacokról, orosz vagy azeri forrásokból elégítse ki igényeit. Másfelől nem tért el igazán a két kormányfő álláspontja az ukrán válság megítélésében sem, mivel Angela Merkel és Orbán Viktor egyaránt kiállt a békés megoldás mellett, elutasítva, hogy fegyverszállításokkal támogassák a kijevi vezetést. Ugyanakkor a kancellár – rendkívül visszafogottan –, kiszámíthatóbb gazdasági környezetet kért a német befektetők számára, s utalt arra is, hogy a tanácskozáson beszélt a demokráciáról, a társadalmi párbeszéd fontosságáról, s ezzel összefüggésben az ellenzék, a civil társadalom és a média szerepéről, modellnek ajánlva e téren az NSZK gyakorlatát. Látványosabb nézeteltérés kizárólag az illiberális demokrácia értékelésében alakult ki. A Frankfurter Allgemeine Zeitung kérdésére Merkel azt válaszolta, hogy számára ez értelmezhetetlen fogalom, majd kifejtette, hogy a CDU-ban a demokrácia gyökereit a keresztényszociális, a liberális és a konzervatív értékek jelentik. Orbán Viktor a kancellár álláspontjára reagálva viszont hangsúlyozta, hogy a demokrácia nem szükségképpen liberális, s aki mégis ezt állítja, nyilvánvalóan privilégiumot követel egy eszmerendszernek. Ellenvetését Merkel szó nélkül hagyta, ám metakommunikációjával jelezte, hogy egyértelműen elutasítja e kérdésben a magyar miniszterelnök felfogását. ²⁴

A sajtótájékoztatón elhangzottakból világosan kiderült, hogy energetikai ügyekben és az ukrán válság megítélésében a két kormányfő lényegében azonos álláspontot képvisel, s ez egyben azt is jelentette, hogy e téren a kancellár az EU-ban és az USA-ban egyaránt védi majd Orbán Viktor politikáját. Erre rövidesen sor került, amikor egy héttel későbbi washingtoni útján tájékoztatta Obamát budapesti tárgyalásairól, s azt is közölte, hogy nem támogatja az ukránoknak történő fegyverszállításokat. ²⁵ E tanácskozás nagy valószínűséggel hozzájárult a magyar-amerikai viszony konszolidálásához. Merkel meggyőzhette az elnököt arról, hogy Magyarország csak az orosz gázszállításoktól való függése miatt alakított ki szorosabb kapcsolatot Moszkvával, Obama pedig szembesülhetett azzal, hogy az USA ukrán-politikáját a németek sem támogatják teljes mértékben. E felismerések megkönnyítették a konfliktus lezárását, s hozzájárultak ahhoz, hogy a konszolidációt Putyin február 17-i budapesti látogatása sem zavarta meg.

Az Orbán-Merkel találkozón a sajtótájékoztatón elhangzottakon kívül más kérdések is napirendre kerültek. A reklámadó ügyében – mint ezt később részletesebben is tárgyaljuk –, a kancellár határozottan kiállt az RTL Klub mellett, s elérte, hogy a kormány megváltoztassa a tévécsatornát diszkrimináló szabályozást. ²⁶ Valószínű, hogy a tanácskozáson a menekültügy is szóba került, meg nem erősített háttér-információk szerint pedig Merkel azt is közölte, hogy a Fidesz pozícióját nehéz védeni az Európai Néppártban, ahol folyamatosan növekszik az Orbán Viktorral szembefordulók aránya. ²⁷ Ennél jóval megbízhatóbbnak tűnik ugyanakkor az az információ, hogy német cégek, elsősorban a Siemens, beszállítóként részt vehetnek a paksi atomerőmű bővítésében, s menedzsereket is küldhetnek a vállalathoz. ²⁸

Putyin budapesti látogatásán, a várakozásoknak megfelelően megkötötték a gázszerződést, s emellett további öt egyezményt írtak alá, többek között magyar szakemberek oroszországi atomenergetikai képzéséről és a kazanyi fő konzulátus megnyitásáról. E találkozót a kormány ugyanakkor euro-atlanti elkötelezettségének demonstrálásával kapcsolta össze, mégpedig oly módon, amely az orosz elnök számára is elfogadható volt. A látogatás napján ugyanis Németh Zsolt, a parlament külügyi bizottságának elnöke bejelentette, hogy katonákat küldhetünk az Iszlám Állam ellen, javasolva, hogy e lépést a visegrádi országokkal együttesen tegyük meg. Másnap e szándékot megerősítve Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy Magyarország szerepvállalását az USA nagyra értékelné, ugyanakkor a hadműveletekben való részvételt egy német-olasz-magyar közös alakulat keretében látná megvalósíthatónak. ²⁹

A miniszterelnök e lehetőségről külpolitikai újságírók számára tartott háttér-tájékoztatón beszélt, melyen lényegében első alkalommal engedett betekintést a nemzetközi kapcsolatokról vallott nézeteibe. Az uniós egységet látszatnak nevezte, hangsúlyozva, hogy az Oroszországhoz és az USA-hoz fűződő viszony kérdésében a lengyelek és a balti államok, illetőleg a többi tagország álláspontja gyökeresen különbözik egymástól. Az előbbiek ugyanis ki akarják zárni Moszkvát az európai együttműködésből, s ehhez érvként az értékalapú politikát használják, amely azonban leginkább a vezető pénzügyi körök érdekeit szolgálja. Az Egyesült Államok magatartását úgy ítélte meg, hogy az az utóbbi időben nagyon megváltozott, mivel kormánya már nem egyeztet szövetségeseivel, hanem egyértelműen irányvonalának elfogadását követeli meg. Az angolszász hatalmak viselkedését egyébként megbízhatatlannak nevezte, arra is hivatkozva, hogy a 2002-es választási kampányban cserbenhagyták, s az ellenzéket támogatták. Emellett hangsúlyozta, hogy a State Departmentbe vele szembenálló személyek épültek be, ugyanakkor elismerően nyilatkozott az új amerikai nagykövetről.

Jóval pozitívabban értékelte a kormányfő a német-magyar kapcsolatokat, melyeket a döntéshozók szintjén problémamentesnek látott, ám ehhez hozzátette, hogy az újságírók, szakértők és civil szerveződések gyűrűjén nem tud áttörni. Mindazonáltal úgy vélte, hogy e helyzet mindaddig nem veszélyezteti a szoros együttműködést, amíg Berlinben a kereszténydemokraták kormányoznak. Oroszországot viszont az egyik legnehezebb partnernek tekintette, utalva arra, hogy Putyin február 17-i közös sajtótájékoztatójukon negatív megjegyzést tett az ukrán hadseregre, amikor „traktorosoktól és bányászoktól elszenvedett vereségéről” beszélt. Ezen értékelése ellenére hangsúlyozta, hogy az ország rosszabbul járna, ha nem működne együtt Moszkvával, megjegyezve, hogy nem lát olyan területeket, melyeken a magyar és az orosz érdekek ütköznének. Kérdésekre válaszolva arra is utalt, hogy amennyiben a költségvetésben megtalálják a szükséges 100 milliárd Ft-ot, megépülhet a Déli Áramlatot kiváltó vezeték országon belüli része, amelyen keresztül az eddiginél több gázt importálhatunk Ausztriából. Szokatlan módon egyébként Orbán saját magát és Putyint törzsfőnöknek nevezte, hangsúlyozva, hogy a törzsfőnökök megállapodása szerint növelni kell az országban tárolt gáz mennyiségét.

Szintén külpolitikai kérdésekkel foglalkozott az az interjú, melyet a kormányfő az orosz Kommerszantnak adott. Ebben, a november óta elhangzott nyilatkozatokat ellensúlyozva, kifejezetten Moszkva-barát álláspontot fogalmazott meg, kijelentve, hogy nem akar olyan Európában élni, amely új hidegháborút folytat Oroszország ellen. E megközelítés alapján ugyanakkor kifejtette, hogy amíg Németország kiáll a büntetőintézkedések mellett, Magyarország pozíciója sem változhat, függetlenül attól, hogy egyetért-e a szankciókkal, avagy sem. Emellett, a háttér-tájékoztatóhoz hasonlóan, bírálta azokat az államokat, amelyek Oroszországot el akarják zárni az EU-val kialakított gazdasági kapcsolatoktól, s úgy látják, hogy minden kormánynak választania kell az európai egység és Moszkva között. Utalt arra is, hogy Magyarország az uniós szankciókat és az orosz válaszlépéseket egyaránt megszenvedi, s ezért arra törekszik, hogy legalább a politikai kapcsolatokat mentse. Legfontosabb állítása talán az volt, hogy Oroszország nem jelent fenyegetést a magyar állam számára, s ezért a biztonságpolitikában nem tart szükségesnek különleges lépéseket. Végezetül, az illiberális rendszereket értékelve kijelentette: nem ért egyet azokkal a nyugati álláspontokkal, amelyek azért nem fogadják el a nálunk sikeresebb országokat, mert megítélésük szerint azok berendezkedése kevesebb értéket tartalmaz. ³⁰

Lényegében a háttér-tájékoztatón és az interjúban elhangzottakat foglalta össze a miniszterelnök a március 9-i rendkívüli nagyköveti értekezleten, az egyes nemzetközi relációk közötti összefüggéseket azonban részletesebben megvilágította. Értékelésének kiindulópontja az volt, hogy Magyarország a Nyugat része, s ezért az euro-atlanti integrációt nem állíthatjuk szembe a keleti vagy a déli nyitással. Leszögezte, hogy az integráció kötelezettségekkel is jár, melynek leglátványosabb eleme a katonai koalíciókban való részvétel, s e követelmény alapján terjesztik a parlament elé azt a javaslatot, hogy Magyarország vegyen részt az Iszlám Állam elleni küzdelemben. Ugyanakkor alapelvnek tekintette, hogy az ország érdekrendszere nem esik teljesen egybe sem Németországéval, sem az USA-éval, s ezen eltérésekből azt az általánosabb következtetést vonta le, hogy az érdekkülönbségek miatt olyan bravúros megoldásra van szükség, amelynek hatására az előbb említett két állam, valamint Oroszország, Kína és Törökország egyaránt egy sikeres Magyarországban válik érdekeltté. Ennek módját nem fejtette ki, viszont kiemelte, hogy igazán csak három relációra figyel, a németre, az oroszra és a törökre, mert ezer éve ez a három nagyhatalom befolyásolja a magyar történelem alakulását. Az Egyesült Államokat e felsorolásból azért hagyta ki, mert megítélése szerint az amerikaiak közép-európai stratégiája folyamatosan változik, s ezért nem is lehet ahhoz alkalmazkodni. E külpolitikai doktrína tulajdonképpen a sokirányú kölcsönös függőség előnyeit próbálja kihasználni, miközben középpontba helyezi az euro-atlanti integrációhoz való tartozást, de a nyugati nagyhatalmaknak történő alárendelődés elkerülése, az energiaellátás biztonságának fenntartása és a nemzeti burzsoázia külföldi térnyerése érdekében számos más relációnak is nagy jelentőséget tulajdonít. ³¹

Egy héttel a nagyköveti értekezlet előtt tárgyalt Budapesten Thomas Melia, a State Department helyettes államtitkára, akit a kormány részéről Szabó László, a külügyi tárca miniszterhelyettese fogadott. A tanácskozásról kiadott közlemény a korábbi magyar állásponthoz képest jelentős változást tartalmazott. E dokumentum szerint ugyanis Szabó László hangsúlyozta, hogy Magyarország az energiaforrások és útvonalak diverzifikálásakor az amerikai palagázra is számít, s így hazai igényként fogalmazta meg a Lázár János és mások által régebben negatívnak ítélt amerikai törekvést. Emellett megerősítette, hogy Budapest kiáll Ukrajna területi integritása és teljes szuverenitása mellett, s egyben ígéretet tett a számára történő folyamatos gázszállításra, illetőleg a humanitárius segítségnyújtásra. Háttér-információk szerint változást jelentett az is, hogy az Orbán-kormány már nem tervezi az USA és az EU közötti szabadkereskedelmi szerződés esetleges megvétózását, a miniszterelnök pedig február végi évértékelő beszédében már nem említette az illiberális demokráciát. Melia, aki tulajdonképpen Victoria Nuland budapesti látogatását készítette elő, Angela Merkellel ellentétben az ellenzéki pártok vezetőivel, valamint civil szervezetek képviselőivel is tárgyalt. ³²

E fejlemények közepette kezdődtek meg az Iszlám Állam elleni koalícióban való részvétel politikai előkészületei. A kormány úgy döntött, hogy 150 katonát küld az észak-iraki Kurdisztán egyik legjelentősebb városába, Erbilbe. Mivel az erről szóló parlamenti határozat abszolút kétharmados többséget igényelt, s azt a Fidesz-KDNP szövetség a 2015. február 22-i veszprémi időközi választáson elvesztette, a kabinet arra kényszerült, hogy egyeztessen az ellenzéki pártokkal. A Demokratikus Koalíció és az Együtt – bár nem vett részt a tárgyaláson –, különböző feltételekkel támogatta a határozati javaslatot, a Magyar Liberális Párt pedig még határozottabban állást foglalt a katonai szerepvállalás mellett, miközben a Párbeszéd Magyarországért, az LMP és a Jobbik egyértelműen elutasította azt. A szocialisták ekkor még nem fogalmazták meg álláspontjukat, azt a párton belüli vita kimenetelétől tették függővé. A kormány aztán március 23-án nyújtotta be a határozati javaslatot, melyet az országgyűlés április 14-én elfogadott, a Demokratikus Koalíció, az Együtt és a liberálisok támogatásával.

Bár a kabinet eleinte azt kommunikálta, hogy e lépéssel amerikai kérésnek tesz eleget, rövidesen kiderült, hogy a katonai közreműködést nem az Egyesült Államok kezdeményezte. Mint erre korábban már röviden utaltunk, az Iszlám Állam elleni koalícióban való részvétel volt az az igazi gesztus, amellyel a kormány jelezni kívánta, hogy valódi javulást akar elérni a magyar-amerikai kapcsolatokban. Orbán Viktor aztán hivatalosan is e céllal indokolta a kezdeményezést, hozzátéve, hogy a terrorszervezet elleni fellépés a térségben élő keresztények és az észak-iraki magyar olajérdekeltségek védelmét is szolgálja. Emellett úgy vélte, hogy a katonai részvétel a kabinet belpolitikai mozgásterét is szélesíti, nyilvánvalóan azért, mert cáfolja észak-atlanti elkötelezettségének hiányát. ³³ A konfliktus végleges lezárását célozta egyébként az is, hogy az egyértelműen atlantista irányzatot képviselő Szemerkényi Rékát nevezték ki washingtoni nagykövetté.

Ilyen előzmények után az amerikai képviselőház külügyi bizottságának keretében (az európai albizottságban) tartott május 19-i meghallgatás a közvélemény számára is egyértelművé tette a kétoldalú kapcsolatok teljes körű konszolidációját. Bár a State Department egyik helyettes államtitkára megismételte az Orbán-kormánnyal szembeni kifogásokat, a civil szervezetek elleni támadásoktól kezdve a korrupción és a beutazási tilalmon át az illiberális demokrácia pozitív értékeléséig, a jelenlevő politikusok inkább a két ország katonai együttműködését hangsúlyozták, elutasítva a szövetséges állam belügyeibe való beavatkozást. A bizottsági meghallgatáson felszólalt Szemerkényi Réka is, aki szerint a közelmúltban új fejezet nyílt a kétoldalú kapcsolatokban. Ezt követően, a Népszabadságnak adott interjújában e változás okát abban látta, hogy mindkét fél átértékelte az elmúlt évek tapasztalatait, s ennek alapján arra a következtetésre jutott, hogy az egyes kérdésekben levő nézeteltérések nem idézhetnek elő zavart. A transzatlanti együttműködés és az alapvető demokratikus értékek ugyanis olyan szoros köteléket jelentenek, hogy e kereteken belül az eltérő megoldások, netán hibák sem vezethetnek konfliktushoz. Mindazonáltal az új washingtoni nagykövet elismerte, hogy maradtak nyitott kérdések, ám véleménye szerint a meghallgatáson ezek egy részét tisztázták, a többi pedig nem érinti alapjaiban a demokratikus intézményrendszert. Az interjú ugyanakkor utalást sem tett arra, hogy mely területeken, s miért maradtak fenn véleménykülönbségek. ³⁴

A képviselőházi meghallgatáson egyébként a kitiltási ügy is teljesen új megvilágításba került. Kiderült ugyanis, hogy korrupciós cselekmények miatt román és bolgár kormányzati tisztségviselőkkel szemben is rendeltek el beutazási tilalmat, noha Bukarest az ukrán válság kitörése óta egyértelműen oroszellenes álláspontot foglalt el, s a 2014-ben újra hatalomra került Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök is nyugatbarát politikát folytat. Az érintettek névsorát a meghallgatáson sem hozták nyilvánosságra, s ettől az USA bukaresti nagykövetsége is elzárkózott. Román sajtóinformációk szerint az egyik kitiltott valószínűleg Adrian Nastase egykori kormányfő, aki Vida Ildikóhoz hasonlóan saját maga adott tájékoztatást egy napilapnak a vele szemben elrendelt beutazási tilalomról. ³⁵

A magyar-amerikai konfliktus végleges lezárásával egyidejűleg ismét kiéleződött a kormány és az unió viszonya, amit a miniszterelnök halálbüntetéssel kapcsolatos álláspontja és a bevándorlás ellenes nemzeti konzultáció idézett elő. E két kérdést 2015. május 19-i ülésén az Európai Parlament is megvitatta, melyen Orbán Viktor is megjelent. A tanácskozáson az Európai Néppárt ismét határozottan kiállt a kormány mellett. Manfred Weber, a képviselőcsoport német vezetője lényegében kettős mércével vádolta a baloldalt, mondván, megakadályozta a román választás megtárgyalását, miközben ötödször tűzi napirendre Orbán Viktor politikai irányvonalát. Weber álláspontja szerint a plenáris ülésen inkább arról kellene beszélni, hogy javul Magyarország gazdasági teljesítménye, csökken a munkanélküliség – e tematikával voltaképpen az unortodox magyar modell eredményeit kívánta elismertetni. Ugyanakkor, a határozott ellenvéleményeket érzékelve, azt is hangsúlyozta, hogy frakciója a halálbüntetés megszüntetését vívmánynak tekinti, s ezért az esetleges visszaállításáról folytatott vita árt a Néppártnak.

Az ülésen, szokásához híven, Orbán Viktor is felszólalt, aki a napirenden levő témákat nem pusztán magyar, hanem európai sorskérdéseknek nevezte. Ennek ellenére egyértelműen elutasította azt az uniós javaslatot, hogy a befogadott menekülteket kvóta alapján osszák szét a tagállamok között, hangsúlyozva azt is, hogy a magyarok maguk akarják megvédeni határaikat. A halálbüntetésről szóló vitát azzal az érvvel támasztotta alá, hogy az a gondolat-, vélemény- és szólás-szabadság szerves részét képezi, s mivel az európai egyezményeket egyébként sem vésték kőtáblába, azok bármikor megváltoztathatók. Fejtegetései azonban nem győzhették meg a liberális, a zöld, a szocialista és a baloldali frakciót, amelyek élesen bírálták a jogállamiság magyarországi helyzetét.

A nyílt színen történő néppárti támogatás ugyanakkor nem jelentette azt, hogy a plenáris vitát követő zárt frakcióülésen ne hangzottak volna el éles bírálatok. Kiszivárgott hírek szerint Orbán Viktort egyaránt kritizálták a menekültügyben vallott álláspontja valamint a halálbüntetésről szóló vita miatt, sőt felmerült annak lehetősége is, hogy a képviselőcsoport budapesti júniusi tanácskozását halasszák el vagy mondják le. Emellett ismét megjelentek olyan háttér-információk, amelyek szerint a Fideszt akár ki is zárhatják az Európai Néppártból, ám ezek megint megalapozatlanoknak bizonyultak. Mindenesetre a pártcsaládjától kapott bírálatok, s különösen az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker határozott ellenkezése nyomán a kormányfő kihátrált a halálbüntetés esetleges visszaállításának megvitatásából. Június 2-án, Helmuth Kohl egykori kancellár 85. születésnapján elhangzott beszédében már úgy fogalmazott, hogy az uniónak igaza van a halálbüntetés kérdésében, azt nem vezetheti be egyetlen tagállam sem. Talán e visszakozása is hozzájárult ahhoz, hogy a néppárti frakció június 4-i tanácskozásán, legalábbis a nyilvánosságnak szánt információk szerint, a Fidesz-KDNP szövetség nem kapott újabb kritikákat.

E visszavonulás azonban nem befolyásolta az Európai Parlament többségének álláspontját. A testület június 10-i plenáris ülésén 362 szavazattal 247 ellenében, 88 tartózkodás mellett elfogadták az előbb említett négy frakció közös határozati javaslatát, amely felszólítja az Európai Bizottságot, hogy kezdjen vizsgálatot a jogállamiság magyarországi helyzetéről, s egyben felhívja a Tanácsot, hogy e kérdés megvitatása után vonja le a szükséges következtetéseket. A dokumentum emellett megerősíti, hogy a halálbüntetés összeegyeztethetetlen az unió értékeivel, elítéli a bevándorlásról és a terrorizmusról rendezett nemzeti konzultációt, s ez utóbbi visszavonását követeli. Mivel az Európai Parlament először a négy frakció közös előterjesztéséről szavazott, az Európai Néppárt, illetőleg az Európai Konzervatívok és Reformerek önálló indítványáról a képviselők már nem voksolhattak.

A szavazatarány azt mutatta, hogy a titkosságot kihasználva néppárti politikusok is támogatták a közös javaslatot. Mindazonáltal a 247 „nem” voks világosan jelezte, hogy a belső fórumokon elhangzott bírálatok ellenére a jobbközép beállítottságú képviselők többsége változatlanul kiáll az Orbán-kormány mellett, noha a néppárti indítvány is komoly kritikákat fogalmazott meg. Ily módon az újabb elmarasztaló döntés sem jelent érdemi változást az EU Magyarország-politikájában, hiszen mind a Bizottságban, mind a Tanácsban az Európai Néppárt rendelkezik relatív többséggel, a parlamenti határozatnak pedig nincs kötelező jogi ereje. Széleskörűen elterjedt vélemény szerint az Orbán-kormány megítéléséről egyébként sem Brüsszelben, hanem a berlini kancellárián döntenek, miként ezt a 2014 novembere és 2015 februárja közötti időszak korábban részletesen tárgyalt fejleményei is bizonyítják. ³⁶

A magyar-amerikai konfliktus enyhülése, majd lezárása, az Orbán-kabinetnek nyújtott német kormányzati támogatás és az Európai Néppárt lényegében változatlan magatartása ismételten azt jelzi, hogy a demokratikus ellenzék külső erőktől nem várhatja a passzív forradalom rendszerének átalakítását vagy felszámolását. Akárcsak a két világháború közötti időszak túlnyomó részében Nagy-Britannia, úgy a jelenlegi CDU-CSU vezette Németország sem érdekelt a fennálló rendszer eróziójában, netán megbuktatásában. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy az akkori brit és a mostani német kormányzat pozitívan viszonyul(t) volna a Horthy-, illetőleg a neohorthysta Orbán-rendszerhez. A korabeli Nagy-Britannia mértékadó közéleti szereplői, beleértve a tory politikusok többségét is, elavult, anakronisztikus berendezkedésnek tekintették a keresztény nemzeti kurzust, ám úgy találták, hogy gátat képez az instabilitást eredményező forradalmi változásokkal szemben. Angela Merkel is negatívan értékeli az illiberális szisztémát, ám önálló – esetenként az USA-val is szembekerülő – Európa-politikájának védelmezésekor számít a Fideszre, s egy baloldali kormányt sem látna igazán szívesen az ország élén. Politikai magatartását az is nagymértékben befolyásolja, hogy az Orbán-kormány figyelembe veszi a német ipari befektetők érdekeit is, s emellett az EBRD-vel 2015 februárjában kötött megállapodásában lemondott a pénzintézeti szektor terheinek további növeléséről, sőt a bankadó többlépcsős radikális csökkentését is vállalta.

JEGYZETEK

¹ Részletesebben lásd Wiener György: Orbán Viktor passzív forradalma II. rész Ezredvég 2014/7. november-december 89.; 92-93.old. [vissza]

² A választási eredmények és közvélemény-kutatási adatok forrása: www.valasztas.hu Ország-gyűlési választás 2010 Az 5-10 %-os határszámítás; Országgyűlési választás 2014 Az országos listás választás eredménye; www.ipsos.hu 2013. február-március [vissza]

³ „Az érzelmileg nem elkötelezett szavazóknál… a gondoskodó állam iránti igény az MSZP-re való szavazás valószínűségét növelte… Egyszerűen arra a pártra szavaztak, amelyhez a magyar közvélemény másfél évtizede leginkább köti a szociális gondoskodás gondolatát. Ez a Fidesz 2006-os politikai stratégiájának teljes kudarcát mutatja: elkötelezett szavazóit nem befolyásolták a paternalista üzenetek, a többiek pedig ezek ellenére szavaztak rá.” Karácsony Gergely: Árkok és légvárak A választói viselkedés stabilizálódása Magyarországon In: Karácsony Gergely (szerk.): Parlamenti választás 2006 Elemzések és adatok Demokrácia Kutatások Magyar Központja Közhasznú Alapítvány – Budapesti Corvinus Egyetem Politikatudományi Intézet 2006 90. old. Az MSZP elkötelezett szavazóinak aránya a Medián felvételének tanúsága szerint 2002-ben és 2006-ban egyaránt 60 % volt. Lásd Karácsony Gergely: uo. 79.old. [vissza]

⁴ Lecsap a 7750-es Hivatalos személyeket és üzletembereket tiltottak ki Amerikából Népszabadság 2014.október 18-19. 1. old; Satuban a kormány Továbbra sem ismert az amerikai büntetőlista Népszabadság 2014. október 20. 1.old.; Csuhaj Ildikó: Ingerülten reagál Orbán Szijjártónak kell rendeznie az ügyet Népszabadság 2014. október 21. 1. old; Horváth Gábor: Sosem keressük a konfliktust André Goodfriend ügyvivő a magyar-amerikai kapcsolatról Népszabadság 2014. november 5. 7.old.; Csuhaj Ildikó: Vida Ildikó beismerése kiborította a kormányt A NAV elnöke érintett, de most még a posztján maradhat Népszabadság 2014. november 6. 1. old. Vida Ildikó november 5-i Magyar Nemzet interjúja előtt egyébként Lázár János, Varga Mihály, Szijjártó Péter, majd végül Orbán Viktor is tagadta, hogy a kormány ismeri a kitiltottak névsorát. Lásd Kormányzati ki-mit mond Népszabadság uo. [vissza]

⁵ „A kormány és annak feje, Orbán Viktor… nyugtalan – árulták el lapunknak. Leginkább azért, mert a kabinetnek nincs információja arról, hogy az amerikaiak milyen konkrét korrupciós ügyben rendelkeznek hitelt érdemlő bizonyítékokkal. Azt sem tudják kiszámítani, hogy növekszik-e a kitiltottak listáján a nevek száma, és az esetleges érintettek milyen közel lehetnek az államirányításhoz, illetve a kormányzathoz.” Csuhaj Ildikó: Orbán Viktor nyugtalan Hallottak már hetedik névről is – A kormány fehér asztal mellett rendezné az ügyet Népszabadság 2014. november 7. 3.old. A háttér-információk egyébként három héttel a botrány kirobbanása után szivárogtak ki. [vissza]

⁶ Csuhaj Ildikó: Sikertelen Szijjártó küldetése Varga Mihály szerint a NAV elnöke nem érintett, de a miniszter nem kérdezte meg Vida Ildikót Népszabadság 2014. október 22. 3. old.; Barroso aggódik, Amerika is üzent Népszabadság 2013. március 9. 1. old.; Amit lehet, küldjenek el az amerikai hatóságok Polt Péter az Egyesült Államok legfőbb ügyészéhez fordult Népszabadság 2014. október 28. 3. old.; Lakner Dávid: Polt megkapta Goodfriend válaszát vs.hu 2014. december 12. [vissza]

⁷ Már a botrány kirobbanását követő napokban washingtoni források szerint az „Oroszországgal szemben életbe léptetett szankciókat bíráló országok közül nem véletlenül Magyarországon statuálnak példát: a kormánynak kivételesen rossz a híre, és fogynak európai pártfogói is. Vannak olyan vélemények, Washington valójában meg akarja akadályozni, hogy Budapest példáját követve Pozsony és Prága is a nyugati egység megbontójává váljon.” Lecsap a 7750-es Hivatalos személyeket és üzletembereket tiltottak ki Amerikából Népszabadság 2014. október 18-19. 1.old. Hasonlóan vélekedtek egyes, a Fidesz holdudvarához tartozó személyiségek is. „Ha a miniszterelnök a magyar-amerikai viszony rendezésére törekszik, pontosan tudnia kell, hogy a krízis valódi oka, hogy »harmadik szereplő is van a játszmában, Oroszország« - osztotta meg meglátását munkatársunkkal egy olyan ismert személyiség, aki Brüsszelben is otthon van, és olykor informális beszélgetést folytat az amerikai külügyminisztérium egyes tisztségviselőivel.” Csuhaj Ildikó: Cselekednie kell Orbánnak Konzervatívok tanácsai: ne élezze tovább a konfliktust Népszabadság 2014. október 25-26. 3.old. A magyar-orosz viszonyt jelölte meg a konfliktus alapvető okaként Tóth Csaba és Török Gábor is, akik a hazai politológiai szakiroda-lomban elsőként érintették a kitiltási ügy hátterét. „Az Egyesült Államok fő érdeke a térségben a nyugati szövetség egyben tartása… A kiéleződő helyzetben az USA két szempontból is fontosnak tartotta, hogy Magyarország számára jelezze aggályait az orosz viszonyt illetően. Egyrészt valódi biztonságpolitikai kockázatnak tarthatta, hogy egy NATO-szövetséges túlzottan barátságos viszonyt ápol a NATO számára egyre inkább ellenségnek tűnő Oroszországgal szemben. Másrészt azonban a fellépésnek üzenet értéke is volt: az USA kész arra, hogy a szövetség puhítására tett orosz kísérleteket megtorolja.” Tóth Csaba-Török Gábor: Négy választás Magyarországon A magyar politika az elmúlt 12 évben (2002-2014) Osiris Budapest 2015. 582.old. [vissza]

⁸ E vélekedést leghatározottabban Bencsik András, a Magyar Demokrata főszerkesztője, s egyben a békemenetek egyik szervezője fogalmazta meg. A Facebookon kifejtett véleménye szerint „az Orbán-kormány eltávolítására »irányuló kísérletek jellegzetes példája az USA által kirobbantott úgynevezett korrupciós botrány. A korrupció elleni tüntetések átolvadása az internetadó elleni tüntetésbe, majd összeolvadása a fociultrák tüntetéseivel… ezt a forgatókönyvet idézi fel. Annál is inkább, mert André Goodfriend követségi ügyvivő részvétele a tüntetésen tudatos volt: azért ment oda, hogy lássák és mindenki számára világos legyen, Amerika az Orbánkormány ellen hajlandó bevetni a Majdan tér típusú véres forgatókönyvet is, ha kell.« …” Azt a hétszázát! Megbékéltetett menet – Polt Péter amerikai kollégájához fordult Népszabadság 2014. október 28. 1.old. Egy kormánytag viszont úgy látta, hogy az amerikaiak korrektek voltak, „mert az önkormányzati választások előtt nem befolyásolták a kampányt azzal, hogy előhozzák a vízum- és korrupciós botrányt. E kormánytag szerint talán nem is került volna nyilvánosságra az ügy, ha a Századvég-közeli Napi Gazdaság nem szellőzteti meg, hogy amerikai cégek ellen NAV-vizsgálat folyik.” Csuhaj Ildikó: Ingerülten reagál Orbán Szijjártónak kell rendeznie az ügyet Népszabadság 2014. október 21. 1.old. [vissza]

⁹ Csuhaj Ildikó: Orbán Viktor nyugtalan Hallottak már hetedik névről is – A kormány fehér asztal mellett rendezné az ügyet Népszabadság 2014. november 7. 3. old. [vissza]

¹⁰ Dési András: Eltérő hangok Berlinből Népszabadság 2014. október 29. 4. old. [vissza]

¹¹ Orbán nem szereti a demokrácia jelzőit A magyar kormányfő szerint az EU bekerülhet a világtörténelem elhibázott utópiáinak sorába Népszabadság 2014 november 10. 3. old.; Orbán kiakadt: nem jelent meg nyomtatásban egy fontos interjúja hvg.hu 2014. november 16.; Politikai nyomásra hozta le a Die Welt az Orbán-interjút 168 óra Online 2014. november 16. [vissza]

¹² Megszólalt Orbán mentora nol.hu 2014. november 24. [vissza]

¹³ Orbán igazodik a németekhez: jön a nagy fordulat? hvg.hu 2014. november 12. [vissza]

¹⁴ Különutas uniós vonalon Budapest már lojálisan támogatja a Moszkva elleni szankciókat Népszabadság 2014. november 20. 8.old. Az oroszok megértő álláspontját éppen a látogatás napján, november 19-én Putyin elnök is hangsúlyozta. „Amikor átvette több moszkvai nagykövet – köztük a magyar – megbízólevelét, Oroszország egyik legfontosabb politikai és kereskedelmi-gazdasági partnerének nevezte Magyarországot. Kijelentette: Moszkva osztja a magyar vezetés készségét a konstruktív párbeszéd erősítésére, a tervezett igen nagyszabású beruházási projektek közös megvalósítására.” Népszabadság uo. [vissza]

¹⁵ „Egy, a német-magyar kapcsolatokat ismerő, egy kormányzati háttérintézménynek dolgozó szakember a hvg.hu-nak azt mondta, Berlin felismerte, hogy a helyzet elfajult, a putyini politika kiszámíthatatlanná vált. A szakember szerint a németek látják, egyelőre nincs lehetősége annak a politikának, amelyet Merkel még az ukrajnai tüntetések, a krími válság idején kiaknázhatónak vélt: az orosz energiahordozóknak kitett német gazdaság érdekeit figyelembe véve akkor még közvetíteni próbált Moszkva és Washington között. Fideszes forrásaink szerint Orbán egyébként eddig is próbált igazodni a német külpolitikához, partnereinek többször hangsúlyozta, ő csak olcsó energiát próbál biztosítani a német iparnak – ezzel növelve Magyarország versenyképességét -, az orosz gázt szállító Déli Áramlat megépítésével csak azt szeretné elérni, amit Németország az Ukrajnát elkerülő Északi Áramlattal.” Orbán igazodik a németekhez: jön a nagy fordulat? hvg.hu 2014. november 12. [vissza]

¹⁶ Orbán egyre feszültebb Újabb nevekre számítanak Népszabadság 2014. november 7. 1. old.; Lázár János: Dolgozni kell, nem szabad elbizonytalanodni Magyar Hírlap 2014. december 22.; Mesterterv? Népszabadság 2014. december 2. 3. old.; Csuhaj Ildikó: „Magyar 7750-en” gondolkodnak Orbán Viktor már kérte az amerikai proklamáció lefordítását Népszabadság uo.; Putyin lefújta a Déli áramlatot Orbánék minden erővel támogatták az Ukrajnát elkerülő orosz gázvezetéket, amely eddig kétmilliárdba került Népszabadság uo. 7.old. [vissza]

¹⁷ Az ellenzéki újságírók is úgy látták, hogy a Fidesz kommunikációs direktíva alapján lép fel André Goodfrienddel szemben. Lásd Bita Dániel: „Nem leszünk Guantanamo” A Fidesz szerint az amerikai ügyvivő nem szavahihető Népszabadság 2014. november 11. 2. old. A nemzetbiztonsági bizottság ülésére történt meghívásról lásd még Bita Dániel: Goodfriendet akarják Vida Ildikóra még mindig nem kíváncsi a Fidesz 2014. november 6. 2. old. [vissza]

¹⁸ Trafiktól az áfa-csalásig Közzétette a külügy a követség feljegyzését 2014. november 14. 2. old.; Tapsot kapott a kormányfő és Goodfriend egyaránt Népszabadság 2014. november 15. 2. old.; Nem fecni az, miniszterelnök úr! hvg.hu 2014. november 14.; Dési András: Nem fecni, diplomáciai eszköz Népszabadság 2014. november 15-16. 3. old. [vissza]

¹⁹ Vida váratlan vizitje az USA követségén A NAV elnöke szerint kabátlopási ügyről van szó, és bizonyítékokat követel Népszabadság 2014. november 11. 2. old.; Vida levelét megírta Népszabadság 2014. december 5. 3. old.; Csuhaj Ildikó: Ha Vida Ildikó nem perel, menesztik Répássy Róbert: Polgári bíróság elé akár egy diplomata is beidézhető Népszabadság 2014. december 9. 2.old.; Csuhaj Ildikó: Vége a hablatyolásnak Milyen passzus alapján perelheti Vida Ildikó André Goodfriendet? Népszabadság 2014. december 10. 2.old.; Nyomozás indult Vida feljelentése alapján Népszabadság 2014. december 16. 2.old.; Csuhaj Ildikó: Szijjártó nem akarja kiutasítani Goodfriendet Kövér László és Magyar Levente azt állítja, hogy amerikai diplomaták magyar belügyekbe avatkoznak Népszabadság 2014. december 15. 3. old.; Lencsés Károly: Goodfriend kiutasítása a cél Az ügyészség kéri az amerikai ügyvivő mentelmi jogának felfüggesztését Népszabadság 2014. december 23. 3. old.; Colleen Bell belépett, az ügyvivőt nem adják Népszabadság 2015. január 22. 2. old. [vissza]

²⁰ Kőműves Anita: Ms.Bell, pesti hívás! McCain szenátor: Orbán neofasiszta diktátor, aki Putyinnal bújik ágyba Népszabadság 2014. december 3. 8.old.; Csuhaj Ildikó-Horváth Gábor: Hidegháborúban McCainnel Charles Gati szerint is túlzás a szenátortól neofasisztának minősíteni Orbánt Népszabadság 2014. december 4. 1.old.; Megint McCain Népszabadság 2014. december 5. 3. old. [vissza]

²¹ Csuhaj Ildikó-Horváth Gábor: Nem lesz elég az olajág Hétfőn megérkezett Magyarországra az új amerikai nagykövet Népszabadság 2015. január 20. 2. old.; Horváth Gábor: Távozik Budapestről Goodfriend Egy tüskével kevesebb az Orbán-kormány körme alatt Népszabadság 2015. február 12. 3.old. Gulyás Gergely, a parlament törvényalkotási bizottságának elnöke a Népszabadságnak adott interjújában úgy látta, hogy Colleen Bell érkezése „esetleg pozitív fordulatot is eredményezhet, bár… biztos vagyok benne, hogy az ideiglenes ügyvivő, André Goodfriend is valamennyi kérdésben az adminisztrációval egyeztetett. Ettől még tény, hogy a legtöbb információt az amerikai külügyminisztérium számára Magyarországról a budapesti nagykövetség adja.” Csuhaj Ildikó: „Inkább a veteránok közt.” Ha Gulyás Gergely békemenetet szervez-ne, akkor az amerikai kapcsolatokért Népszabadság 2014. december 31. 2. old. Magyar Levente gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkár is úgy látta, hogy Colleen Bell érkezése új fejezetet nyithat a két ország kapcsolatában; „új lendületet, új, pozitív irányt kaphat a magyar-amerikai politikai diskurzus” Csuhaj Ildikó-Horváth Gábor: uo. [vissza]

²² Csuhaj Ildikó: Háromórás találka? A „Lisszabontól Vlagyivosztokig” szlogenben bíznak kormányoldalon Népszabadság 2015. január 29. 2. old.; Stopperrel Népszabadság uo. 1.old. [vissza]

²³ Csuhaj Ildikó: uo.; Német kritikus pragmatizmus Népszabadság uo. [vissza]

²⁴ Csuhaj Ildikó: Fókuszban egy megdöbbent arc Orbán Viktor megsértődött, ellentmondott, majd felvette a kancellár tollát Népszabadság 2015. február 3. 2. old. A baloldali pártok a kancellár néhány kritikus mondata alapján úgy látták, hogy várakozásaik igazolódtak, s Orbán kemény bírálatot kapott. Tóbiás József MSZP elnök szerint „Nyilvánvalóvá vált, hogy Merkel és a magyar demokratikus ellenzék – bár nem találkoztak – lényegében egyformán gondolkodnak a demokráciáról…” Molnár Csaba, a DK alelnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy „Merkel nem hangosan, de egyértelműen bírálta a kormány teljesítményét.” Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért európai parlamenti képviselője „úgy ítélte meg, hogy a német kancellár és a magyar kormányfő nem tudta rendezni a két ország közötti nézeteltéréseket, és Orbán hinta-politikájában továbbra is Oroszország felé húz.” Szél Bernadett, az LMP társelnöke azt hangsúlyozta, hogy „a kormányfőnek hallgatnia kellene Merkelre: diverzifikálni kellene az ország energiaellátását és partnerként kezelni a civileket.” Ellenzéki vélemények a partvonalon túlról Népszabadság uo. A német sajtó sem értékelte egyöntetűen a budapesti látogatást; míg a Zeit.de szerint a kancellár „helyre tette” a magyar kormányfőt, addig a Spiegel úgy vélte, hogy „kevéssé egyértelmű” szavak hangzottak el a vendéglátó irányába. Budapesti „ütésváltás” a német hírekben Népszabadság uo. 3. old. [vissza]

²⁵ Obama-Merkel találkozó: fokozódó nyomásgyakorlás Moszkvára MTI 2015. február 9.; Obama még nem döntött Késlelteti az új szankciókat az EU Népszabadság 2015. február 10. 8.old.; Csuhaj Ildikó-Horváth Gábor: Mosolyoffenzíva rózsákkal. Thomas Melia mindenre kíváncsi volt Budapesten Népszabadság 2015. március 3. 2. old. A két újságíró cikke röviden utalt arra, hogy egy kormányközeli forrás szerint Washingtonnal „azt kellett megértetni, hogy van magyar nemzeti érdek is, például az energiaellátás terén. Állítólag ez Berlin közvetítésével félig már sikerült is.” [vissza]

²⁶ Csuhaj Ildikó-Hargitai Miklós: Kormányzati hátrálás Többmilliárdos üzletet hozhat a Siemens-nek a paksi bővítés Népszabadság 2015. február 4. 2. old. [vissza]

²⁷ „Senki sem erősítette meg, hogy a Merkel-Orbán találkozón elhangzott volna, viszont forrásaink állítják: a Fidesz pozícióját nehéz védeni az Európai Néppártban (EPP), a keresztény-konzervatív pártcsaládban, pedig az Európai Parlamentben szükség van a magyar voksokra is. Állítólag az EPP-ben már legalább hatvan százalék azok aránya, akik megkönnyebbülnének, ha »kívül látnák az autoriter Orbán Viktor« által vezetett Fideszt. Nincs ilyen felvetés informálisan sem, de ez az alaphang – mondták lapunknak.” Német lapok Orbán kővé vált arcáról „Nem köve-ti olyan nagyon pontosan a demokrácia játékszabályait” Népszabadság 2015. február 4. 2. old. [vissza]

²⁸ Csuhaj Ildikó-Hargitai Miklós: Kormányzati hátrálás Többmilliárdos üzletet hozhat a Siemens-nek a paksi bővítés Népszabadság 2015. február 4. 2. old. [vissza]

²⁹ Haza üzent az orosz elnök A magyar kormányfő elégedett az energiaszerződéssel Népszabadság 2015. február 18. 2. old.; Katonákat küldhetünk az Iszlám Állam ellen origo.hu 2015. február 17.; Horváth Gábor: Törzsfőnökök találkozója Precedens nélküli betekintés Orbán Viktor külpolitikájába Népszabadság 2015. február 19. 2.old. [vissza]

³⁰ Horváth Gábor: uo.; Mentjük a politikai kapcsolatokat Népszabadság 2015. február 21-22. 3. old. [vissza]

³¹ Csuhaj Ildikó: Orbán más erőviszonyokban bízik „A magyar diplomata nem lehet világpolgár” Népszabadság 2015.március 10. 3. old. [vissza]

³² Csuhaj Ildikó-Horváth Gábor: Mosolyoffenzíva rózsákkal Thomas Melia mindenre kíváncsi volt Budapesten Népszabadság 2015. március 3. 2. old. [vissza]

³³ Holnap egyeztetnek a pártok az IÁ ügyében Népszabadság 2015. március 10. 2.old.; Fazekas Ágnes: Májusban már Irakban lehetnek a magyarok Népszava 2015. március 11.; 150 katonát küldünk az Iszlám Állam ellen origo.hu 2015. március 23.; Megszavazták: katonákat küldenek az Iszlám Állam ellen hir24.hu 2015. április 14. [vissza]

³⁴ Kőműves Anita: Igazi veszélynek a Jobbikot érzik A legfontosabb amerikai magyar szervezetek vezetői távolmaradásukkal tüntettek Népszabadság 2015. május 20. 3. old.; Kőműves Anita: Egyszerre több csatornán Szemerkényi Réka washingtoni nagykövet új fejezetet lát a kétoldalú kapcsolatokban Népszabadság 2015. május 23. 7. old. [vissza]

³⁵ Szőcs Levente: Adrian Nastase a listán lehet Bukarestben robbant a magyar meghallgatás bombája Népszabadság uo. [vissza]

³⁶ Doros Judit: Orbán szemben Európával Egyes EP-képviselők nem akartak hinni a fülüknek a témák hallatán Népszabadság 2015. május 20. 1.,3. old.; Orbán Viktor tüzet olt A ma kezdődő frakcióülés nem lesz öröm a Fidesznek Népszabadság 2015. június 4. 1. old.; Halmai Katalin: Aggódnak értünk Európában Mélyreható vizsgálat indulhat Magyarország jogállamiságáról Népszabadság 2015. június 11. 2.old.; Riogatásról, hazugságról beszél a Fidesz – Az ellenzék szerint Orbán saját magát tette napirenddé Népszabadság uo. [vissza]

³⁷ Lendvai Ildikó: Megbukott feltevéseink Népszabadság 2015. június 16. 10. old. [vissza]

³⁸ Részletesebben lásd Wiener György: Orbán Viktor passzív forradalma I. rész Ezredvég 2014/6. szeptember-október 110-113.old. [vissza]

SZERDAHELYI ISTVÁN

József Attila-problémák

I. rész

A kisfiú és a mélynyomor

A József Attila-életrajzokat gyermekkori horrortörténetekkel szokás kezdeni. Három esztendős korában egy napon apja szó nélkül faképnél hagyta családját. Anyja, aki addig tisztes szegénységben bár, de otthon nevelhette kisfiát és két lányát, a kilenc esztendős Jolánt és az ötéves Etát, most bejárónőként próbálja eltartani gyermekeit. Sikertelenül; éheznek, a lakbért nem tudják kifizetni, s vándoréletet élnek a nyomortanyák és tömegszállások között. 1910 tavaszán az anya már arra kényszerült, hogy két kisebb gyermekét, a hétéves Etát és az öt esztendős Attilát menhelyre adja.

Egy Békés megyei falu, Öcsöd parasztgazdájához kerültek két esztendőre. A horrortörténet itt még sötétebbé válik. A parasztok úgy vélik, Attila név nincsen, s ezért a fiút Pistának szólítják, ami úgy hat rá, mintha a létezését vonnák kétségbe. Naphosszat disznókat kell legeltetnie a mezőn, s ha nem tetszik, amit csinál, nevelőapja kegyetlenül bántalmazza; az iskolába a téli hóban is mezítláb kell járniuk. József Attila tudathasadásának első tüneteit is itt szokás kimutatni: toporzékol, s egyik dührohamában késsel ront nővérére.

Távollétük alatt Jolán a hat elemi után polgári iskolában folytathatta tanulmányait, és anyjuknak sikerült némi pénzt is összekuporgatnia. Aztán lezuhant egy létráról, kórházba került, s mire két gyereke hazakerülhetett, ismét nyomorban tengették életüket. Az elgyötört asszony veri a fiát, aki – miután Jolán nővére cigarettázáson kapja és pofon csapja – 9 éves fejjel elköveti élete első öngyilkossági kísérletét.

Garai László (1993: 114-115; uő: 79-81, 90.) csak a szinte általánosan elterjedt véleményt summázza, amikor arról ír, hogy József Attila „stigmái” gyermekkori élményeihez vezethetők vissza.

*

Nos, bármilyen értelemben vesszük is a stigma szót, ez mindenképpen nem mindennapi, sajátos megkülönböztető jegyet jelent. Márpedig Szabolcsi Miklós (1963: 51.) teljes joggal hívta fel a figyelmet arra, hogy e horrortörténetek megfeledkeznek arról: nem „valamiféle különlegesen, speciálisan szörnyű, soha-nem látott sors sújtotta a József-családot”. Ínségükben a korabeli magyar munkásság életének általános vonásai tükröződtek, „sorsuknak csaknem minden fordulata mély jelzése az átalakuló Magyarországnak, a magyar proletariátus élete egyik-másik mozzanatának”. Ugyanez áll az öcsödi két esztendőre is, amikor a kisfiú csak „osztozott sokmilliónyi falusi szegénygyerek sorsában” (uo. 77. ). Hozzátenném, ha a nálam fiatalabb olvasók megütköznének azon, hogy a kis József Attilát fizikailag bántalmazták, nem árt, ha tudják, hogy az én korosztályomhoz tartozó rakoncátlan gyerekeket – főként a fiúkat – még az olyan finom úri családokban is elpáholták, amilyen az enyém volt. Apám a kisebbik bátyámat az érettségije után is palacsintasütővel vágta fülön, amikor éjféltájt jött haza. S hogy késsel támadt a testvérére? A pukkancs természetű kölykökkel ilyesmi könnyen megeshet – előfordult velem is –, anélkül, hogy gyilkolási szándék vezérelné őket. Az öngyilkossági kísérlet komolytalan-megjátszott eseményét József Attila maga is önironikus színezettel írta le ( vö. Szabolcsi M. 1963: 96-99. ). Ráadásul József Attila 1930 utáni visszaemlékezései rendre a pszichoanalitikus kezelésekhez kötődtek, amelyeknek már elvi célja is az volt, hogy a páciensek valamennyi aktuális gondját-baját az elfojtott gyermekkori traumákra vezessék vissza. A költőnek tehát rég elhomályosult emlékszilánkok között kutakodva kellett felidéznie olyanokat, amelyek valamikor megrázkódtathatták hajdani lelkületét. S ez bizony gyakran oda vezetett, hogy fantáziájának szüleményeit rögzítette tudatában emlékképekként. Testvére, József Eta (1957: 27-30. ), aki idősebb lévén, nyilván megbízhatóbban tudta felidézni az öcsödi éveket, egyértelműen azt írja, hogy nevelőszüleik szerették őket, s olyan rendesen bántak velük, hogy öccse egy zsák aranyat ígért a „kedvesanyjának”. A megtörtént eseményre olykor, mint az anyja általi megverettetése esetében, még körvonalakban sem hasonlított az a kép, amit a felnőtt József Attila festett róla (vö. József E. 1957: 31; Szántó J. 1957: 351.).

Hogy miféle túlfűtött fantáziálások vezérelték e pszichoanalitikus elgondolásokat, világosan kitűnik Valachi Anna (2006) alábbi leírásából: „A férfi nélkül maradt József családban kényszerűségből átrendeződtek a nemi szerepek: előbb a Mama, majd mindinkább Jolán lett a keresőképes családfenntartó – ám a női-férfi identitásminta összekeveredése (később szexuálisan is megnyilvánuló) magatartás-zavarok forrásának bizonyult a cseperedő kisfiú számára.

Egyelőre alárendelt szerepre kényszerült a családi matriarchátusban. Helyzete – amikor a Mama szeretet-megnyilvánulásait élvezhette – jóleső biztonsággal töltötte el, de mind önérzetesebben lázadozott a »nőuralom« ellen, ha a nagyobb szabadságot élvező Jolán dirigált neki. Titkon pótapára vágyott, akit utánozhatna vagy megtagadhatna – freudi kifejezéssel: »megölhetne« és a helyére léphetne.”

„Nőideált is a kínálkozó családi minta alapján választott – ám a meghitt szeretetet sugárzó Mama, a szexuális kisugárzású, férfiszemeket vonzó, öntudatos bakfis-Jolán, és az önmagával szinte azonos lénynek tekintett gyereklány-Etus egyszerre vonzotta őt. Asszonyok és lányok iránti egyidejű vágyódását a szeretett »családi nők« iránt érzett gyerekkori érzelmek motiválták. A testi elérhetőség közvetlen lehetőségét azonban az incesztus ösztönös tilalma korlátozta. A kisfiúnak tehát idegen közegben kellett megtalálnia az »igazit«, aki legjobban hasonlít majd övéire: anyjára, testvéreire – és önmagára.

Átfolyásos azonosításnak nevezi Hermann (1929) a testmeleg közvetítésével átömlő szeretetkapcsolatot, a kettős egység eggyé válását, a szeretet és tárgykapcsolat legprimitívebb formáját. A másik ember szenvedésével való azonosulás szavak nélkül, közvetlen testi kontaktussal a falusi környezetben felnőtt embernek, így József Attila édesanyjának is sajátja lehetett, s a szenvedővel való azonosulásnak ezt a módját fiára is átörökítette. (Nemes Lívia: József Attila tárgykapcsolatai [vö. Nemes L. 1992: 163-188., Sz. I.])

Anya és fia kölcsönösen érvényesülő, gyógyító hatású, intenzív testi empátiája akkor vált nyilvánvalóvá, amikor a harmadik elemista fiú tüdőgyulladást kapott, s már az orvos is lemondott a lázálmában félrebeszélő beteg életéről.

A teljes nincstelenségben, a fűtés, az orvosság, az ennivaló hiányában az anya hiába próbálja minden erejét latba vetni. A kisfiú válságos állapotba kerül. A mama ekkor melléfekszik, teste melegével öleli át lázas testét, álomba ringatja, s reggelre túljutnak a válságon. Az anyai test védelme megmenti a gyermek életét”.

A leírás első fele közönséges badarság: semmi nem vall arra, hogy József Attila apahiányból származó szexuális zavarokkal küzdött volna, s hogy szerelmei az anyjából, két nővéréből és önmagából összegyúrt – következésképpen hímnős – ideálok lettek volna. A tüdőgyulladás története József Jolán (1941: 105-109.) emlékiratából származik, azzal a különbséggel, hogy ennek egyetlen egy mondatát – „Amikor [az orvos] elment, mama lefeküdt Attila mellé, magához ölelte lázas testét” – freudista halandzsával „átfolyásos azonosítássá” kereszteli át, és azt állítja, ami József Jolánnál még célzásként sem szerepel, hogy ez mentette meg a gyerek életét.

Itt jegyezném meg, hogy teljesen egyetértek Garai László (2005: 145.) érzelmeivel, amikor felrója, hogy a Népszabadság ünnepi cikke nem átallott olyan megállapításokkal emlékezni József Attilára, miszerint „a proletariátus költője inkább a lumpenproletariátus rétegéből és kulturális világából érkezett”. Másfelől viszont nem hallgathatom el azt sem, hogy amikor Marxra hivatkozva ő maga is azt állítja, hogy „József Attila édesanyja életének egyetlen napján sem folytatott olyan tevékenységet, amely őt proletárként mutatná be” (Garai L. 2005: 83.), akkor olyan gondolatokat fogad el, amelyek a köztudottan ellentmondásos marxi életmű (vö. Kiss E. 2013) meghaladott okfejtései közé tartoznak.

A kitörés lépcsői

Az 1914-es esztendő nagy változásokat hoz a család sorsában. Jolán befejezi a polgári iskolát, s egy kereskedelmi szaktanfolyamot is elvégez, majd 15 éves fejjel feleségül megy Pászti Elemér egyetemi gazdasági hivatalnokhoz, aki már korábban bejuttatta a Bőrklinikára titkárnőnek. Családját is magával vitte férje lakásába, s anyagi helyzetük kishivatalnoki szintre emelkedett. A világháború persze az ő helyzetüket is megingatta, Pászti frontkatona lett, s ráadásul anyjukon is kitört a rákbetegség. József Attila a csomaghordástól a rikkancskodásig mindenféle gyerekmunkával keres valami pénzt. Ehhez is hozzátenném, hogy semmi különös nem történt vele, hiszen mi, a II. világháborút megélt gyerekek alighanem sokkal többet éheztünk, s az 50-es években a gyerekmunka jóval megpróbálóbb formáival kellett szembenéznünk. (Jómagam pl. rothadt macskahullákat boncoltam.)

Ennél sokkalta fontosabb tény, hogy az ötödik elemi után ő is átiratkozik a polgári iskolába, ahol jelesekkel teli bizonyítványokat szerez. Mi több, a házbeli szomszédok jóvoltából könyvmollyá válik, még a boltba menet is olvasva gyalogol. Ponyvák után a modern világirodalom legjavát falja, beleszeret Ady költészetébe, és verseket kezd írni. A kevés fennmaradt kézirat tanúsága szerint nem is olyan rosszakat, s ihletét növeli, hogy Jolántól mindegyikért valami kis pénzt is kap.

A háború végének és a forradalmi-ellenforradalmi hónapoknak viszontagságai, az anya gyötrelmes, 1919-ben halálba torkolló haldoklásának kínjai újabb megpróbáltatásokkal terhelték életüket, s Jolán 1917-ben elvált Pásztitól. Újabb lépést tesz fölfelé: 1919-ben immáron egy jómódú, nagy műveltségű ügyvédhez, Makai Ödönhöz megy feleségül, aki úri dámát nevel belőle, és családjáról is gondoskodik, anyjuk halála után gyámapaként magához veszi a két árvát. Ez döntő fordulatot jelent József Attila sorsában. Nagyon igaza van Szabolcsi Miklósnak (1963: 178. ), amikor azt írja, hogy addigi élete alapján útja még sok-felé vezethetne: „lehetne belőle verselgető dilettáns, munkája mellett művészi álmokat dédelgető munkás vagy iparos, kamaszkora kihunytával leszürkülő fiatalember, az élet s a kenyérhajszában megőrlődő proletár; lehetne az altisztsors, a proletariátusból a kishivatalnokság fele kiutat kereső vagy sorsába belenyugvó s elfásult munkás. József Attila útja – élete külső eseményeit tekintve, – ez év végétől már kifelé vezet a Ferencvárosból, kifelé a proletársorsból is.”

Itt jegyezném meg, hogy – bármilyen kiváló felismeréseket tartalmaznak más vonatkozásokban – nem látom elfogadhatónak Garai László elemzéseinek központivá emelt gondolatát József Attila „identitásáról”. Eszerint a felnőtt költő „társadalmi azonosságának egy […] nem autentikus meghatározottságát” feldolgozva autonóm módon „megválasztja, hogy proletár” lesz, (2005: 81. ). Ezért „vállalta, hogy fogyasztását illetően ugyanolyan szükséget szenvedjen, mint a proletár” (1993: 130. ), noha proletármód dolgozni nem volt hajlandó, „végsőkig ellenállt annak, hogy részt vegyen a proletár cselekvésben, melyből a bőség fakad” (2005: 87. ). A gondolatmenetet kirívóan erőszakoltnak és hiteltelennek látom, József Attila nem volt olyan ostoba, hogy valamiféle önazonosság-fikció kedvéért éhezzen (amellett, hogy az „identitás” divatfogalma már eleve zavaros és spekulatív; (vö. Szerdahelyi I. 2014).

A nyomdafestéktől megrészegült gimnazista

Makai Ödön eleinte nemigen bízik abban, hogy a két utcagyerekből is társasági embert lehet faragni. A cselédszobába költöztette őket, s vendégei előtt Etának a szobalány szerepét kellett játszania, Attilát pedig előbb kispapnak, majd hajósinasnak adná. Hamar felismerte azonban az eszét és szorgalmát, s már 1920 őszén bejuttatta egy makói internátusba, hogy az ottani gimnáziumot különbözeti vizsgával, ötödikesként kezdve kinyíljanak előtte az értelmiségi pálya kapui.

József Attila itt sikert sikerre halmoz. Bámulatos az emlékezete, egyetlen olvasásra megjegyzi a költeményeket, s hatodikosként már színjeles, az osztályelsőségért verseng. Ostromolni kezdi verseivel a makói lapok szerkesztőségeit, s noha sikertelenül, egyik tanára felfigyel a kézirataira, s az ő közvetítésével egy baloldali kávéházi asztaltársaság is szárnyai alá veszi. Összeismertetik a Szegeden élő Juhász Gyulával, akinek úgy megtetszik a tehetséges kamasz, hogy egy szegedi színházi lapocskában, majd az ottani fiatalok antológiájában megjelenteti első költeményeit, és elintézi, hogy önálló „kötetét” – valójában csak versesfüzetét – is kiadják. Ehhez igencsak meleg hangú előszót is írt az „Isten kegyelméből való költő”-nek.

A Szépség Koldusa címmel, 1922 decemberének elején, egy szegedi kis nyomda által kiadott füzet versei – főként azok, amelyekben az Ady-utánzás is erős – nem igazán jók, talán egyetlen, az Éhség hajaz valamelyest későbbi, saját hangjára. Olvasói nemigen akadnak. A nyomda 150 aláírás birtokában vállalkozott a kiadásra, de a füzetet már az aláírók se mind vették át, s a budapesti könyvesboltokba postázott példányok csomagjait a kereskedők felbontatlanul dobták sutba (vö. Koroknay J. 1957: 64-67.). A szegedi és makói újságok viszont most már költőként kezelik, meg-megjelentetik.

A hetedik gimnazista kamasz pedig megrészegül a nyomdafestéktől. Osztályfőnöke (Eperjessy K. 1957: 57.) írja: „megmosolyogtuk, hogy a nagy költők családjába tartozónak érzi magát. Csak idő kérdésének tekinti, hogy elfoglalja helyét a legnagyobbak között.” Úgy találja, most már a maga lábára tud állni, otthagyja előbb az internátust, 1923 januárjában pedig a gimnáziumot is. Barátainál lakik, csak a költészetnek él, és háztanítóskodásból él meg. Ontja magából a verseket, és – kétesztendei hiábavaló kuncsorgás után – 1923 tavaszán végre a Nyugat is közli három költeményét. Mi több, ez év őszén egy néhány hónapot megért pesti folyóiratban, a Kékmadárban közölt, Lázadó Krisztus című versével sikerült úgy felbosszantania a keresztény kurzus cenzorait, hogy sajtóbotrányt keltett, istengyalázásért bíróság elé állították, s mire nagy makói és szegedi publicisztikai viták után felmentették, azok is megismerték a nevét, akik sose olvasták.

S noha úgy érzi, egy hozzá hasonlóan beérkezett költőnek semmi szüksége nincsen arra, hogy középiskolai bizonyítvánnyal rendelkezzék (vö. Magyar L. 1957: 101.), családja és barátai addig noszogatják, míg 1924 nyarán, Makón magánvizsgát tesz a VII. és VIII. gimnázium anyagából, decemberben pedig Budapesten átvészeli az érettségit is.

Ekkoriban írt költeményei lassan megszabadulnak az adys manírtól, s 1923-ban már arra is – verstani szempontból tökéletes – kísérletet tesz, hogy A Kozmosz éneke címmel az európai költészet legvirtuózabb formájával, a szonettkoszorúval brillírozzon. 1924-ben az ellenkező véglet, a szabadvers határozza meg – az avantgárd szélsőségeitől azért tartózkodóbb – stílusát. Kiemelendő viszont, hogy a saját kiforrott hangja is egyre gyakrabban bukkan fel alkotásaiban; legtisztábban a Megfáradt ember, a Lopók között szegényember és a Koldusok strófáiban.

*

Csak mellékesen jelzem, hogy kamaszkorának természetes sajátosságaként minden lányba halálosan beleszeret, akinek csak a közelébe kerül. Az már furcsább, hogy a „halálos” jelleget hangsúlyozandó öngyilkossággal is fenyegetőzik, ha aktuális imádottja nem viszonozza érzelmeit. Ráadásul pedig néhány esetben úgy is tesz, mintha valóban meg akarna halni (aszpirint nyel dobozszámra, spiritusszal önti le a haját), persze gondosan ügyelve arra, hogy idejében megmentsék.

E nagyon okos és tehetséges gimnazista tehát a másik nemhez tartozó fiatalokhoz közelítve kifejezetten gyerekesen és nevetségesen viselkedett. De nem elmebetegként, amit azért fontos hangsúlyozni, mert Bóka László (1962: 243.) – szerintem minden alap nélküli belemagyarázással – már A Kozmosz éneke egyes soraiból is a monománia tüneteit vélte kiolvashatni.

A lázongástól a kommunista forradalomig

Rövid pesti tartózkodás után rokonai és barátai rábeszélik, hogy 1924 őszétől a szegedi egyetem bölcsészkarán folytassa tanulmányait. Nyomorog, de karácsonyra (bár csak szerény recenziókkal reflektáltan) megjelenik második, Nem én kiáltok című versfüzete, s a vidéki lapok mellett a Népszavában, mi több, olykor a Nyugatban is megjelennek a versei.

A második félév elején történt, hogy egy szegedi lap közölte Tiszta szívvel című költeményét, melynek lázadó hangvételét egy másik helyi orgánum pamflettel támadja meg. Erre felfigyel az egyetem nyelvész professzora, Horger Antal, s tanuk jelenlétében közli József Attilával, hogy diplomát szerezhet ugyan, de azt meg fogja akadályozni, hogy tanári oklevele is legyen, s így veszélyeztesse a fiatalság erkölcseit. Az incidens – szerintem – említésre méltó se lenne, ha a költő egy évtizeddel későbbi, Születésnapomra című versében meg nem örökíti. Nyugodtan be is fejezi a tanévet, s ha ekkor otthagyja Szegedet, ennek oka semmiképpen nem Horger Antal volt.

Néhány hónapot Pesten tölt, és politikai nézeteinek kikristályosodását világosan jelzi, hogy noha „ideális anarchistának” tartja önmagát, belép az illegális KMP fedőszerveként működő Magyarországi Szocialista Munkáspártba, és a letartóztatott kommunista vezetők segítésén ügyködik (vö. Szabolcsi M. 1977: 86.). 1925 szeptemberének végén Bécsbe megy, ahol beiratkozik az egyetemre, éhezik és nyomorog, de a kávéházakban megismerkedik a magyar emigránsokkal, s elmélyül az anarchista és marxista forradalmi elméletek ismereteiben. Ekkor kötött életre szóló barátságot Németh Andorral is; az ő tevékenységének fő érdeme lesz, hogy összeismerteti József Attilát a budapesti irodalmi élet meghatározó személyiségeivel.

1926 nyarán hazatért, majd szeptemberben, Párizsban folytatta az egyetemi tanulmányokat, valamint az éhezést és a nyomorgást. Belépett a francia Anarchista-Kommunista Unióba, s 1927-ben a Francia Kommunista Párt magyar szekciójába is eljárt; ennek csak elutazása miatt nem lett tagja. 1927. április 27-én, József Jolánhoz (1941: 284-285.) írt levele már világosan mutatja, milyen szigorú logikával átgondolt elképzelés vezeti: „Ma a világ frontja […] az imperializmus és a bolsevizmus frontja […]. Ez a front pedig egyre inkább elmélyül, s az összeütközés mennél tovább tolódik ki, annál inkább növekedik a bolsevizmus ereje, mert az imperializmus erősödésével erősödnek ennek ellentmondásai is. Egyrészt az egyes imperialista államokon belüli – az uralkodó osztály és a proletariátus közötti – ellentétek, másrészt az egyes imperialista államok közötti ellenkezés s harmadszor az imperializmus és gyarmatainak ellentmondásai. […] A mai imperialista kapitalizmushoz képest a demokrata kapitalizmus, illetőleg közkeletű nyelven s kispolgárok számára szimpatikusabban kifejezve: a polgári demokrácia visszafejlődést jelent. Előre nincs más út, az intellektuellek számára, mint vagy az egyik, vagy a másik fronthoz csatlakozni, egyszerűen azért, mert bármilyen »független jószándékú« is legyen, két lövészárok között gépfegyvertűzben szántani nem lehet, ellenben igenis lehet ilyen munkát végezni az egyes frontok mögött. […] Pillanatról pillanatra világosabb, hogy vagy ide, vagy oda csatakozni kell, mert még a szabadságért, sőt különösen a szabadságért folyó harcot is csak rendezetten lehet megvívni, mert ha nincsenek a szabadság elnyomására szolgáló szervek, akkor tulajdonképpen szabadság van.”

1927 nyarán végleg hazatért, s egy tanéven át a pesti egyetem bölcsészkarára járt (diplomát azonban nem szerzett).

Ebben az időszakban is folytatja kísérleteit a szabadversekkel, 1926-tól azonban ezeket mindinkább kiszorítják saját kiforrott hangján megszólaló társadalomkritikai-forradalmi dalai (Zajtalanul és félelmesen, Dudoló, Lidi nénémnek öccse itt), valamint költői pillanatképei (Hangya, Kultúra) és groteszkjei (Ó Európa hány redő, Medáliák I.). 1927 utáni verseiről Szabolcsi Miklós (1992: 514.) is azt állapítja meg, hogy „már nem a kezdő, voltaképpen már nem is a kísérleti szakasz József Attila pályáján”. Ezzel – érvelés nélkül – vitatkozva Kulcsár Szabó Ernő (1996: 252. ) azt állítja, hogy a költőnek „a vonatkozó időszakban úgyszólván alig van még igazán kiemelkedő alkotása. (Magam legfeljebb a 2. Medáliát, a Nyár t, s talán a Füstöt sorolnám ide.)” Az ilyen megállapítások persze csupán az ítélet megalkotójának ízlését jellemzik, s nem annak tárgyát. Aki a mai vadkapitalizmus beköszönte óta a hegyfokig emelkedett tengeren úszó terített asztal mellett kapott helyet, az aligha olvassa úgy a következő verset, mint mi –

ó európa hány határ

minden határban gyilkosok
ne hadd hogy sirassam a lányt
ki két év múlva szülni fog –

ne hadd hogy szomorú legyek
mert európai vagyok
szabad medvék komája én
szabadságtalan sorvadok --

verset irok hogy szórakozz
a tenger a hegyfokra jött
s egy terített asztal uszik
a habon fellegek között --

– hiszen nem érdekli, hogy a 21. század elején ugyanúgy a nyomorszint alatt vergődő milliókra érvényesek József Attila sorai, mint az 1920-as évek végén:

Az áruházak üvegén
a kasszáig lát a szegény

                  (Bíztató)

A szélkakasnak rágalmazott kommunista

1928 elején ismerte meg nagy – s szerintem egyetlen igazi – szerelmét, Vágó Mártát. Apját, Vágó Józsefet gyakran „jelentős közgazdász”-ként szokás emlegetni, valójában azonban csak vagyonos újságíró, a Pester Lloyd gazdasági rovatvezetője volt (Szabolcsi M. 1992: 29-30.). A költőnél két évvel idősebb Márta művelt, Párizst megjárt lány volt, aki az 1927-es nyári félévben (nem hivatalos hallgatóként) a heidelbergi egyetemen a közgazdaságtan, szociológia és filozófia alapismereteiben is némi jártasságot szerzett. Hazatérve szalonjában fogadta a fiatal értelmiségieket, s így került vele kapcsolatba íróbarátai révén József Attila is. Csakhamar heves szerelem lángolt fel közöttük, amit a költőben az is fokozott, hogy szellemi továbbfejlődésében hasznosíthatta Márta elméleti tájékozottságát, a lányt pedig, aki szociális munkásnak készült, a proletársorból felemelkedett értelmiségi vonzotta.

Sürgősen össze akartak házasodni, hogy szerelmük – Márta ezt elengedhetetlennek tartotta – szexuálisan is beteljesedhessék, s József Attilának ne kelljen, mint eddig, ilyen szükségleteit egy özvegyasszonynál kielégítenie. Vágó József nem ellenkezett, sőt, a tervet támogatva be is ajánlotta József Attilát egy bankhoz francia levelezőnek. Mártát rábeszélte azonban, hogy 1928 szeptemberében utazzon egy évre Londonba, s ott szerezzen egyetemi szociális munkás képesítést. Az úrilány ekkor szembesült elsőként a proletariátus nyomorával, s ez az élmény olyannyira elviselhetetlen volt számára, hogy elhatározta, más pályát választ. Egyúttal azonban arra is rájött, hogy József Attila sosem fog annyi pénzt keresni, hogy az ő eddigi életszínvonalát biztosíthassa, s minthogy ezt feladni képtelen, alkalmatlan arra, hogy a felesége lehessen. 1929. elején mindezt nyíltan megvallva szakított a költővel (vö. Lengyel A. 2012: 96-97.).

József Attila, noha ezzel egyidejűleg harmadik, Nincsen apám se anyám című kötete is megjelent, idegösszeroppanást kapott, zokogási rohamok törtek rá, állását otthagyta, s ősszel – súlyosan neuraszténiás állapota miatt – a balatonlellei szanatóriumban kezelték. Veres András (1998) Új-Zélandig terjedően terjesztett internetes tanári kézikönyve szerint „A költő úgy próbálta kompenzálni szerelmi kudarcát, hogy a köztük lévő társadalmi különbséggel magyarázta: » Egy jómódú leányt szerettem, / osztálya elragadta tőlem« – írta Végül című verse átdolgozott változatában (1930)”. El nem tudom képzelni, hogy a fenti tények mi másra vallhatnának, mint arra, hogy e házasság egyetlen akadálya az osztálykülönbség volt.

*

Az ehhez az esztendőhöz kapcsolódó fatális félreértések egyikét – Tverdota Györgyre (1986; uő: 1999: 35.) is hivatkozva – N. Horváth Béla (2008) így vázolja fel: „Az avantgárd nyelvi, poétikai kísérletei után a Vágó Márta-szerelem ideje egy új költészeteszmény meghonosítását is jelentette József Attila költészetében, a tiszta költészet ideáját. A Mallarmé, Valéry nevéhez köthető irányzat eltávolítja a versből a »költészetellenes« elemeket. Így a retorikát, a szentenciát, az erkölcsi tanulságokat, a filozófiai leírásokat és mindenekelőtt a politikát. József Attila párizsi tartózkodása alatt ismerkedhetett meg a tiszta költészet eszméjével, a Vágó Mártával folytatott levelezésében már öntudatosan hivatkozik az »aljas« politika és költészet egymást kizáró voltára.”

Hogy itt valami nagyon nem stimmel, azt N. Horváth Béla is érzékelhette volna, hiszen maga idézi József Attilát, aki azt írta, hogy e „tiszta költészet” költői jellemzője a tiszta és tökéletes forma, s „ezen belül az emberiség sokszor fönséges, sokszor derűs heroizmusa, melynek szimbólumát csak a munkásosztályban, egyénenként pedig az osztálytalan intellektuelekben látja.” Minthogy Mallarmé és Valéry poétikájától mi sem állt távolabb, mint az, hogy az osztály-harc fogalmaival alapozzák meg, világos, hogy József Attila és Vágó Márta csevegéseiben e kifejezés egészen más jelentésű, mint náluk. Hogy pontosan mire gondolhattak, csevegéseikből nem derül ki, de az bizonyos, hogy egyrészt valami olyasfélét, aminek ironikussá–groteszkké torzított válfaja József Attilának „nagyon fekszik”. Másrészt pedig egyáltalán nem azonosult ekkor sem ezzel a valamivel, mondván, hogy „a költőnek mégis más a feladata: a tiszta, szép alkotáson kívül: oktatni!… Az emberekhez kell szólnom, úgy, hogy megértsenek…” (Vágó M. 1975: 100; vö. még Szabolcsi M. 1992. 170.).

*

Fent idézett tanári kézikönyvében Veres András (1998) azt írja, József Attila „1928 őszén került kapcsolatba a Bartha Miklós Társasággal”, és „korábbi anarchista beállítottságán túllépve most a falu-központú népi gondolat irányába tájékozódott” majd „ezzel párhuzamosan, 1929 végétől munkatársa Bajcsy-Zsilinszky lapjának, a nemzeti fajvédő Előörsnek”. 1930 őszén viszont „tagja lesz az illegális kommunista pártnak”. „József Attila életútja tehát különösen mozgalmas és rapszodikus: hirtelen fordulatok, kitárulkozások és bezárulások sorozata, melyek nyugtalan hősét a megtapasztalás és a próbatétel szinte kényszeres szomja hajtja. Nem meglepő, hogy váratlan fordulataival még a hozzá közel állókat is zavarba hozta.”

Nos, mint láttuk, 1928 őszén József Attila már rég nem anarchista, hanem kommunista. S mint ilyen, magától értetődően keresi a kapcsolatot minden olyan mozgalommal, fórummal, ahol a kommunisták legfőbb célkitűzését, az osztály nélküli társadalom eszméjének terjesztését szolgálhatja. Először is – amit Veres András elhallgat –, 1928-tól is folyamatosan publikálja verseit a Népszavában, s ez világossá teheti, hogy a szociáldemokraták köreiből sem hiányzik. Másodszor, a Bartha Miklós Társaságban nem „faluközpontú népi gondolat irányába tájékozódott”, hanem egy olyan közösséget talált, ahol – mint ő maga írta – szabad viták tárgya lehetett „a mai magyar ifjúság problémája, a szocializmus és a szociálpolitika kapcsolata, a tulajdonképpeni szocializmus és a keresztényszocializmus kérdése, valamint a munka és a tőke között fennálló ellentétek kiküszöbölhetőségét hirdető fasizmus és fordizmus.” (József A. 1958: 12; vö. még Tasi J. 1995).

Száz göbbedő odvas falunkba’
homokot kötözni magunkba’
– ákácok, vigyázzunk magunkra! –
az úri szélben ez a föladat.

Zizegni minden bizalomra
keserülő e marxi munka,
de kössünk, kössünk lágyan zsongva,
a homok elfut, a föld megmarad.

A Toll folyóirat 1930 januárjában közölte József Attila kritikáját Babits Mihály Az istenek halnak az ember él című kötetéről. E tanulmányt „pamflet”-ként szokás emlegetni, mint valamiféle durva támadást. Indokaként József Jolán (1941: 308.) testvére beteges apakomplexumát vélte felmutathatni, s ezt a badarságot a mai szakirodalom is széles körben visszhangozza. Ám még Szabolcsi Miklós (1992: 370.) sem talált logikusabb magyarázatot, mint azt, hogy megírására pusztán személyes indokok késztették József Attilát, aki „az ifjúság fölényével meg volt róla győződve, hogy ő a jobb költő.” Nos, ezt mindjárt kiigazítanám azzal, hogy József Attila már ekkor is ténylegesen messze jobb költő volt, mint Babits, aki élete végén írt elbeszélő költeményével, a Jónás könyvével is csak megközelítette ezt a szintet. E kritika pedig mentes volt a pamfletre jellemző karikaturisztikus túlzásoktól; szigorú logikával felépített, tüzetes elemzést nyújtott Babits ekkori verseinek göcsörtös mondatfűzéséről, képzavarairól, rossz rímeiről, lapos mondandójáról. Egyetlen olyan megállapítása sincs, amibe bárki bele tudott volna kötni. (Szemben a Kortárs 1930. április 27-i számában megjelent Egy költőre című, Babitsra mutogató, sikerületlen gúnyversével.)

Hogy miért híresült el „pamfletként” ez a kritika? Azért, mert az egyetlen Szabó Dezső kivételével senki más nem merte kétségbe vonni Babits zsenialitását. Nem is merhette, hiszen nemcsak a Nyugat főszerkesztőjeként töltött be kulcsszerepet – az itteni megjelenés hitelesítette, hogy ki számít valakinek irodalmi életünkben –, hanem a Baumgarten-alapítvány kurátoraként is élet-halál ura volt. Minden esztendőben ugyanis hatalmas – egy évi teljes megélhetést biztosító – díjak és ugyancsak nagy összegű jutalmak mellett még segélyeket is adhatott azoknak, akiket erre méltóknak talált. Ehhez pedig az kellett, hogy az illető a magasztalói közé tartozzék. József Jolán (1941: 307-308.) bizonyára túloz, amikor úgy fogalmaz, hogy az irodalmi kávéházakban tanyázó fiatal írók és költők József Attila kritikáját olvasva „fejüket csóválták”, hiszen ők „már minden sorukat úgy írták”, hogy Babits „behunyt szemmel is lássa, betapasztott fülekkel is hallja hódolatukat, áhítatukat személye és műve iránt”. Tény viszont, miként Sipos Lajos (2003: 55.) feljegyezte, hogy az írói körökben „azt híresztelték, hogy Baumgarten-díjat csak az kap, aki verset ír Babitshoz (a hagyatékban ma is ott látható nyolcvannál több Babitsnak ajánlott alkotás)”.

Aki pedig ilyeténképpen nyomtatásban is közhírré tette fenntartás nélküli hódolatát, az természetesen fel kellett háborodjék azon, ha más szentségtörő hangon mert írni Babitsról. S ebből olyan közvélemény-terror alakult ki, amely még a galamblelkű Radnóti Miklóst is arra késztette, hogy naplójába azt írja: „Szitává kéne lőni ezt a rohadt diktátort, ezt az idegbeteg átkot a magyar irodalom testén” (Ferencz Gy. 2005: 302. ).

S minthogy ez a terror máig befolyásolja irodalomtörténet-írásunkat, a Babits-kritika értékelésekor a legfontosabb tényeket rendre elhallgatják a szerzők. Az egyik mindjárt az, hogy e tanulmány nem akárhol jelent meg: A Toll a legkiválóbb radikális irodalmi folyóirat volt, s nem akárki, hanem a kor legbátrabb, legtörhetetlenebb ellenzéki publicistája és irodalomszervezője, Zsolt Béla szerkesztette. Ha közrebocsátotta a Babits-kritikát, nyilván egyetértett vele, márpedig azok a vádak, amelyekkel József Attila szándékait be szokás feketíteni – apakomplexum, ifjonti beképzeltség –, vele nyilvánvalóan nem szembesíthetők.

A másik ilyen elhallgatott tény az, hogy József Attila ugyanebben az időszakban A Toll hasábjain hasonlóan szigorú logikával felépített és szókimondó kritikát írt a keresztény kurzus sztárköltőjéről, Mécs Lászlóról, Móricz Zsigmondnak a faji jellegvitában elfoglalt álláspontjáról, majd a Korunkban Kassák Lajos verseskötetéről. (Szabolcsi Miklós – vö. 1998: 123-128. –, monográfiát írva, nem mellőzhette ugyan e tanulmányok ismertetését, de ezt egy másik kötetben elhelyezve teljesen elszakította a Babits-kritikától.) A korabeli irodalmi viszonyokra messzemenően jellemző, hogy jóllehet Móricz vagy Kassák tekintélye sem volt csekély, az ő megbocsátásukért József Attilának sosem kellett könyörögnie, a Babits előtti megalázkodást viszont nem kerülhette el. A maiakra pedig az, hogy József Attila Magad emésztő kezdetű, cím nélküli és sosem publikált, Babitsot (megnevezetlenül) megkövető verstöredékéről kötetnyi elemzést publikáltak – egyedül Szőke Györgytől (1980; uő 1992: 52 skk; uő 1992a; uő 1996; uő 2005) ötöt ismerek –, holott e nyögvenyelősen kiizzadt szöveget költője használhatatlannak ítélte és sutba vágta. Nyilvánvalóvá teheti ezt, hogy strófáinak egyetlen hozzá méltó képét –

Akár egy halom hasított fa,
hever egymáson a világ,
szorítja, nyomja, összefogja
egyik dolog a másikát
s így mindenik determinált.

– mint ismeretes, Eszmélet című remekébe mentette át.

Hivatkozott irodalom

Bóka L. 1962: Arcképvázlatok és tanulmányok. Bp.

Eperjessy K. 1957: Az osztályfőnök emlékezete. In: Szabolcsi M. 1957.

Ferencz Gy. 2005: Radnóti Miklós élete és költészete. Kritikai életrajz. Bp.

Garai L. 1993: „… Elvegyültem és kiváltam”. Társadalomlélektani esszé az identitásról. Bp.

Garai L. 2005: József Attila identitásai. Alkotáspszichológiai esettanulmány. Bp.

Horváth I.–Tverdota Gy. 1992 (szerk.): „Miért fáj ma is”: az ismeretlen József Atti-la. Bp.

József A. 1958: Összes művei. III. Cikkek, tanulmányok, vázlatok. Bp.

József E. 1957: Emlékezések közös gyerekkorunkról. In: Szabolcsi M. 1957.

József J. 1941: József Attila élete. Bp.

Kiss E. 2013: Marx lábnyomai… és átváltozásai. Bp.

Kiss J. 1986: „Felépíteni újból Magyarországot!” Bajcsy-Zsilinszky Endre Előörs-korszakáról. In: Alföld, 6. sz.

Kiss J. 2007: Fajvédelemtől a nemzeti demokráciáig. Bajcsy-Zsilinszky Endre politikai tervei a trianoni Magyarország megújulására (1918-1932) Doktori értekezés tézisei. Debrecen.

Koroknay J. 1957: Az első kiadó emlékezik. In: Szabolcsi M. 1957.

Kulcsár Szabó E. 1996: Az újraértés küszöbén. Szabolcsi Miklós: „Kemény a menny”. In: Irodalomtörténet, 1-2. sz.

Lengyel A. 2012: Vágyak, „törvények” és szerepek ütközőpontjában: Vágó Márta. In: Imágó, 2. sz. http://www.mtapi.hu/thalassa/a_folyoirat/e_szovegek/pdf/2%2823%292012-2/073-108_Lengyel-A_Vago-Martarol.pdf (letöltés: 2015. augusztus 15.).

Magyar L. 1957: A limbus meséje. In: Szabolcsi M. 1957.

Nemes L. 1992: József Attila tárgykapcsolatai. In: Horváth I.–Tverdota Gy. 1992.

N. Horváth Béla 2008: „szeress a szeretetért, költs a költészetért…” A fiatal József Attila poétikai kísérletei. In: Új Forrás, 10. sz. http://www.jamk.hu/ujforras/081010.htm (letöltés: 2015. augusztus 16.).

Sipos L. 2003: „… hiszen lehetnénk jóbarátok…” Babits és József Attila „találkozásai”. In: Iskolakultúra, 5.

Szabolcsi M. 1957 (szerk.): József Attila emlékkönyv. Bp.

Szabolcsi M. 1963: Fiatal életek indulója. József Attila pályakezdése. Bp.

Szabolcsi M. 1977: Érik a fény. József Attila élete és pályája 1923–1927. Bp.

Szabolcsi M. 1980 (szerk.): József Attila-versek elemzése. Bp.

Szabolcsi M. 1992: Kemény a menny. József Attila élete és pályája 1927-1930. Bp.

Szántó J. 1957: Emlékeimből. In: Szabolcsi M. 1957.

Szerdahelyi I. 2014: Az egyén és közösségei. In: Ezredvég, 1. sz.

Szőke Gy. 1980: Magad emésztő. In: Szabolcsi M. 1980.

Szőke Gy. 1992: „Űr a lelkem”. Kései József Attila versek elemzése. Bp.

Szőke Gy. 1992a: A József Attila versek születése. In: Irodalomismeret, 2-3. sz.

Szőke Gy. 1996: Élmény és alkotás. In: Irodalomtörténeti Közlemények, 1-2. sz.

Szőke Gy. 2005: Egy költemény története és lélektani háttere. In: Thalassa, 2-3. sz.

Tasi J. 1995: József Attila és a Bartha Miklós Társaság. Bp.

Tverdota Gy 1986: József Attila nyelvesztétikájának forrásai. In: Irodalomtörténeti Közlemények, 4. sz.

Tverdota Gy. 1999: József Attila. Bp.

Vágó M. 1975: József Attila. Bp.

Valachi A. 2006: „Amit szívedbe rejtesz…” József Attila égi és földi szerelmei. Bp. Részlet in: pasztimiklos.com/valachi-anna-amit-szivedbe-rejtesz/ (letöltés: 2015. augusztus 4.)

Veres A. 1998: József Attila. In: Veres A.–Tóth T. 1998: Sulinet Digitális Órák. Alkotói portrék a magyar irodalomból.

http://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/jozsefa/jaelet4.htm (letöltés: 2015. augusztus 10.).

A tanulmány II. részét következő számunkban közöljük

VALLOMÁS

ZSIRAI LÁSZLÓ

Irodalmi csavargás közben

Találkozásaim Ladányi Mihállyal

A Villamos Berendezés és Elektronikai Vállalat üzemi lapjának szerkesztőségében töltött ügyelet idején gyakran kerestek telefonon, mint a lap egyik munkatársát. Általában művelődési témákkal foglalkoztam ott, s szerkesztettem az alkalmi szépirodalmi rovatot is, már amilyen terjedelemben az ilyen újságokban lehetségesnek bizonyult. Ladányi Mihály költő sok verse, de személyisége is rendkívül népszerű volt abban az időszakban, a hetvenes, nyolcvanas években. Kitűnően értett az emberek nyelvén, átérezte gondjaikat, verseiben megénekelte a hétköznapi sorsokat, s ez tette közkedveltté lírai szociográfiáit. Verseit újraolvasva, sokszor az az érzésem támad, hogy mintha ma érvényesebb közegben lennének gondolatai ebben az általa már akkor megénekelt, a boldogsághoz kezeseket kereső, örökösen szerzésre buzdító világban. Egy kedvenc versem a sok közül Ladányi Mihálytól:

Csavargó-dal

Keresem országrészemet, a haza tízmilliomod
része enyém, keresem hát a jog szerinti jussomat.
De kulcsra-zárt ajtók mögül pislognak rám a városok,
s bekerített hegyek között pénzért riszál az alkonyat.

Magánterületek előtt, magán-álmokból kirekesztve
hajlik az öreg este rám, az árok puha, mint a jászol.
Fűszáltól keserű a szám, tücskök közt múlatom magam,
s tanulom ősi dalukat a kamatmentes szabadságról.

Merész versnek számított a maga idejében. A költő mondta el egy alkalommal, hogy ugyanazért a kötetéért kapott belügyminiszteri figyelmeztetőt, mint amelyikért József Attila-díjat. Olvastam, kedveltem, szívesen közöltem is az üzemi lapban Ladányi-verseket. Amikor versei tervezett utánközléséről értesítettem a szerzőt, a Magvető Kiadó jegyzetpapírjára Budapesten, 1982. május 12-én, töltőtollal írott sorokban adta
beleegyezését:

Kedves László!

Mi sem természetesebb: azért írtam, hogy minél többen olvassák! Közöljétek nyugodtan. (Honoráriumra sem tartok igényt.)

Üdv.:

Ladányi

Az egyik gyár közművelődéssel foglalkozó illetékese keresett meg telefonon, hogy ajánljak írót, akivel személyesen találkozhatna a munkáskollektíva. Javaslatomra Ladányi Mihályt választotta. A szerkesztőségből értesítettem levél útján a költőt, hogy író-olvasó találkozóra várnák a Budaörsi repülőtér szomszédságában levő üzemben. 1982. május 19-én, miután a budapesti házfelügyelőtől megkapta levelemet, a következőket gépelte átütő papírra:

Kedves László!

Így nyáron rendszerint lent vagyok a tanyán (Csemő, II. ker. Iskola dűlő 55. 2713), ott jobban tudok dolgozni, ezért csak tegnap vettem át a házgondnoktól a leveledet. Délelőtt megkíséreltem Tálosi Istvánt elérni, de vidéken volt. Üzenetet hagytam, hogy a június 3.-i dátum részemről rendben. Pál Bonaventura címe […], tel.: […]. Én legközelebb 25.-én kedden leszek Pesten, de utazom is tovább, ezért mivel telefonom nincs, a telefonbeszélgetés lehetősége csekély. Ezért kérlek, hogy a „hátam mögött” szervezzétek meg a találkozót, és arról 30-ig értesítsetek a következő címen: Budapest 5. Pf. 630. 1365.

Üdvözlettel:

Ladányi

Az üzemi lap munkatársaival, Pataki Évával (a későbbiekben jeles színpadi szerző és filmforgatókönyvek írója lett) és Zsenits Györgyivel több alkalommal tárgyaltunk a Múzeum kávéházban Ladányi Mihállyal a tervezett estekről, hiszen a tröszt másik gyárába is el kívántuk vinni bemutatkozni-találkozni ottani olvasóival. Ladányit rendkívül jól öltözött, intelligens embernek ismertem meg. Egyik alkalommal elkísért az Astoria Szállóig, ahol a 47-es villamosra szállva utaztam tovább. Két ballonkabátos, öltönyös, nyakkendős férfi sétált a sűrűsödő estben. A Múzeum körúton, a Központi Antikváriummal szemközti járdán ballagtunk, s Ladányi irodalmi anekdotákat mesélt. Elmondta, hogy az egyik professzorának szedte le a kívánt könyveket a legmagasabb polcokig felmászva az antikvárium létráján. Aztán elnézést kért a professzortól, hogy vizsgára kell mennie az egyetemre. A professzor megkérdezte: „Kinél vizsgázik?”. Mire a válasz: „A professzor úrnál”. Az egyetemi tanár előkeríttette Ladányi táskájából az indexét, beírt egy érdemjegyet a vizsgára, és tovább szedette le vele a könyveket a polcokról. Ezzel elég sok időt takarítottak meg.

Másik antikváriumi élménye szerint megtalálta egyik könyvét, amelyet szintén valamelyik professzornak dedikált. Megvásárolta tehát az antikváriumban könyvének ezt a példányát, s a dedikáció alá írta: „Ismételt tisztelettel: Ladányi Mihály”, és a könyvet bedobta a professzor lakásának postaládájába.

Egyébként itt jegyzem meg, hogy velem természetesen nem antikváriumi könyveket akart leszedetni, hanem segíteni kívánt, mint kezdő költőnek. Felajánlotta, hogy ha verseit viszi Jovánovics Miklóshoz, az Élet és Irodalom című hetilap főszerkesztőjéhez, kísérjem el vagy adjak kéziratokat, továbbítani fog. Azt is megemlítette, hogy csemői pincéjének udvarán áll egy vendégsátor, ha leutazom a meghívására, ott együtt átnézhetnénk első kötettervemet. Segíteni kívánt, ám valahogy rajtam múlott, hogy a két felkínált alkalomból egyikre sem került sor.

Azonban mindkét író-olvasó találkozót megszerveztük. Egyikről Ismerkedés a költészet követeivel című tudósításomban számoltam be az Elektro című, üzemi lap olvasóinak:

„Az első meglepetés: a színhely. A VÁV-gyár csodálatosan felújított ifjúsági klubja. Szépen tapétázott falak között ülünk a kényelmes fotelekben, mintás szőnyegeken a talpunk. Az egyik sarokban biliárdasztal húzódik meg szerényen, homályba rejtőzve. Most nem ő a főszereplő. A költészeté lesz délutánra a terem terepe.

A gyári közművelődési bizottság tagjai izgatottan figyelik az ajtót, amin egyre többen lépnek be a dolgozók közül. Az érdeklődés nyugalmat ébresztő. Lassan-lassan szinte minden ülőhely foglalt lesz.

Június másodika van. Szokatlan rendezvény készül itt, hiszen író még nem járt ebben a gyárban. Kíváncsian várja mindenki az első író-olvasó találkozó vendégét: milyen témákat, érdekes gondolatokat hoz magával?

A második meglepetés: »telt házat« talál az időben érkező vendég, Ladányi Mihály, József Attila- és SZOT-díjas költő, akinek népszerűségét megerősítendő rögtön írásbeli feladata akad: szívélyesen dedikálja Torkomban sóhajokkal című, legutóbbi kötetének több tucat példányát.

A költő nem egyedül jött. Az ünnepi könyvhét alkalmából szervezett eseményre elkísérte őt két előadóművész is. A gyár közművelődési bizottsága nevében Tálosi István üdvözli a megjelenteket, majd Ladányi Mihály beszél a költészet mai szerepéről. A falusi házak elől eltűnt kispadok emlékét idézi, amelyeken esténként elbeszélgettek egymással az emberek. Nos, ezt a feledésbe merült lehetőséget igyekszik pótolni ez a találkozó.

A bevezető után Kassánszky Zsombor amatőr vers- és prózamondót hallhatjuk, amint a ma élő, hazai írók műveit tolmácsolja. Az átéltség kellő hőfokán szólaltatja meg Utassy József, Csoóri Sándor, Illyés Gyula, Moldova György írásait. E szemelvény-gyűjtemény segíti a hallgatóságot a mindennapi gondok művészi szintű érzékelésében. A befogadás örömét fokozza a fiatal, gitáros-énekes előadóművész Pál Bonaventura, aki modern dallamokkal, Ladányi Mihály és kortársainak zenésített verseivel mutatkozik be. A közönség hangulata pontosan illeszkedik az előadott darabok érzelmi tartalmához s ez jó, mert műveltségről árulkodik.

A harmadik meglepetés: Ladányi Mihály felvázolja a társadalom és a művészet összefüggéseit, és a »cselekvő erkölcs« lírájának helyét. A részét az egészben. Aztán táskájából barnafedelű füzetet vesz elő, amiből legújabb verseit olvassa fel. Szól az átlagember, az úgynevezett kisember életéről, munkáshitéről, vágyakozásairól, szerelméről, csalódásairól, öröméről, bánatáról. Mindennapjaink emelkednek a költészetbe általa. A kisvállalkozás-lázról is képes költeményt írni. Azonnal érzékel és érzékeltet gondolati lírájában minden változást. Minden apróságot is, de lényegest. Ezt tanúsítják készülő kötetének elhangzói darabjai. S a versekben felbukkannak az ismerős fogalmak (például az üzemi ebéd, a munkába-fáradás ellenére alkotásvágy, a közösségkereső magány), az élet mai portréja, megfűszerezve ladányis iróniával, indulatos hangütéssel.

– Hasznos kikapcsolódás volt e munka utáni találkozó a művészettel. Örülünk, hogy eljöttek ide, az üzemi környezetbe – mondja az egyik irodalombarát munkásnő.

– Igen. Mi is annak szántuk. Szívesen jöttünk – feleli a költő. S miközben az író és olvasók közötti eszmecsere vége felé közeledik, megállapítható: érdemes emberközelbe hozni a művészet varázsát ilyen jellegű találkozók szervezésével. Mert nem volt ez más, mint egy felnőtt irodalomóra, aminek tapasztalataiból mindenképpen tanulni lehet. S a résztvevők töltődésének tartalma újabb alkalmakra, programokra csalogató erővé válik.”

Ahogyan e cikkben írtam, úgy történt. A találkozó hangulatát átéltem ma is, amikor újragépeltem. Ezt a rendezvényt és másokat is összefoglaltam egy tanulmányomban, mely Becsempésztük a művészetet címmel került a MUNKAHELY ÉS MŰVELŐDÉS válogatott tanulmányok című kiadványba, a Magyar Népművelők Egyesülete Munkahelyi Művelődés Szakmai Szervezete és a Szakszervezetek Fővárosi Művelődési Háza közös kiadványába: a Módszertani Füzetek 5. kötetébe egy pályázat keretén belül.

A sikeres író-olvasó találkozót követően küldtem számára versemet a hiányzó padokkal kapcsolatosan. (A vers a Július fénycseppjeiben című kötetemben jelent meg.)

Még eljöhet

Ha volna meszelt falú házam,
előtte barátságos pad lenne
                     biztosan –
s egy tücskös, nyári este,
a gyengülő Nap hevét keresve,
társalognék valakivel…
(Talán Ladányival,
ha éppen arra járna.)
Örömet-bánatot töltenénk pohárba
és dalokat röpítenénk az égre
a hínár-mosolyú holnap érkezésére
                                          várva.

Erre a versre a Budapesten, 1982. december 1-jén keltezett, átütőpapírra gépelt levelében így reagált:

Kedves Laci!

Vidéken voltam novemberben, csak most tudok leveledre válaszolni. Természetesen örömmel hozzájárulok a közléshez, annál is inkább, mert a versed szép. Jó munkát és jobb éveket kíván barátsággal:

Ladányi Miska

Egy alkalommal a József körút Rákóczi tér kereszteződésében találkoztam Miskával. Külföldről hazalátogatott rokonával siettek a rendőrségre a tartózkodási engedély ügyében. Néhány szót váltottunk, megismételte a levelezőlapján írottakat: vízről még nem írt verset.

Kedves Laci!

Egy hónapon át kórházban voltam, s nem jártam Csemőnek tájékán sem. Így leveledre nem tudtam reagálni. Balatoni antológia-ötletedet jónak tartom, bár én nem tudok közreműködni: vízről én még nem írtam, a tájversek is messze elkerültek. Az orvosi előrejelzés szerint, még jó ideig az egészségtelenségemmel vesződöm, így valamiféle ígéretet sem tehetek, másrészt – asztmás lévén – nem bírom a párás vízi vidéket. A neveddel olykor találkozom a sajtóban, ilyenkor örvendek.

Most barátsággal üdvözöllek:

Ladányi

Több írásbeli jelentkezést nem kaptam tőle. A Népszínház utcában futottunk össze, a Blaha Lujza tér közelében. Már nem az a Ladányi volt, akit megbámultunk a Hírlapkiadó Vállalat portájánál ülve, amikor valamelyik szerkesztőségbe tartva belépett a sajtóházba. Bőre sárgult, éppen kórházból tartott hazafelé, nem érezte jól magát. Cukorbetegségről panaszkodott, gyorsan elköszönt. Azután már csak a temetésére mehettem Farkasrétre, utolsó útjára kísérni, 1986-ban. Előtte búcsúztunk Ruttkai Évától, akit szintén személyesen ismertünk édesanyámmal. A Színészkirálynő temetésén tele volt emberekkel, rajongókkal, színésztársakkal a ravatalozó előtti tér. A költő temetésére megfogyatkozott ez a hatalmas létszám. Ágh István és Bella István mellett állva, megrendülten hallgattam pályatársa, Baranyi Ferenc búcsúztatóját.

Bátonyterenyén, a Nógrádi Szénbányák 125. évfordulója tiszteletére kiírt irodalmi pályázat eredményhirdetésén, 1986. szeptember 25-én, tudtam meg Csanády Jánostól – aki első díjat nyert ott, számomra pedig megosztott harmadik helyezést hoztak beküldött verseim, s egymás mellett ültünk az ebédnél –, hogy Ladányi Miska cukorbetegségben halt meg Csemőn, a szőlőben létesült kedves tanyáján, ahol az alábbi versét is írta:

Itt a tanyán
verseket olvasok fel a fáknak,
s a fák ettől rügyeket bontanak.

Itt a tanyán
őszinte dalt súgok a szélnek,
s néhány másodperc múlva a szomszédban elmeséli.

Itt a tanyán
jelzőimtől borzonganak a füvek az árokparton,
s nekem tapsol levelével a jegenye.

Itt a tanyán
leveti fűzős városi lábbelijét
és a dűlőúton mezítláb jár az ének.

                     (Helyszín)

Azon a díjátadáson a bátonyterenyei Bányász Művelődési Házban Kojnok Nándor zsűrielnök mellett jelen volt egy másik Ladányi. Ladányi András, a Bányamunkás című lap főszerkesztője. Mesélte, hogy néha összetévesztik névrokonával, a költővel.

Pedig Ladányi Miska összetéveszthetetlenül egyszeri jelenség a magyar irodalomban. Hangját magnószalag őrzi. A borospincéjében rögzített interjút Czigány György készítette vele. A sikeres versműsort olykor ismételt főhajtással hallgatom meg.

MŰHELY

GYIMESI LÁSZLÓ

Kiadó születik – vagy elbukik egy vakmerő kísérlet?

Jegyzetek a Nagy Lajos Irodalmi és Művészeti Társaság könyveiről

A Nagy Lajos Irodalmi és Művészeti Társaság még a rendszer­váltásnak nevezett társadalmi fordulat előtt, 1987-ben, de minden­képpen azon sors­fordító évek felforrósodott szellemi mozgalmainak hozadékaként jött létre, a plebejus (tulajdonképpen népi, de ezt a fogalmat manapság nem ebben az értelemben használjuk) baloldal íróinak, művészeinek akaratából. Egyike lett a ma is élő legerősebb irodalmi csoporto­sulásoknak, anélkül, hogy szekér­táborrá, befelé forduló érdek­közösséggé vált volna. Független a felszínen mozgó pártoktól, politikai formációktól, ami össze­tartja, az a nagylajosi hagyaték, a kisemberekhez való kritikus hűség, a képviseleti irodalom legjobb hagyományainak őrzése, ápolása, fejlesztése.

A Társaság alapszabályába belefoglalták, hogy tevékenységi körébe a könyvkiadás is bele tartozik. De a tőke­szegény, támogatásokban alig-alig részesülő kör, illetve a finanszírozására létrehozott Alapítvány nemigen vállal­kozhatott erre az igencsak pénzigényes tevékenységre. Arra tellett, hogy időnként egy-egy antológiát (különböző kiadók közre­működésével) létrehozzon, szám szerint mindmáig éppen tízet, de könyvek, könyv­sorozatok kiadása szóba sem kerülhetett.

Múlt évben – az alapszabály felülvizsgálata, a különböző adminisztratív feladatok átnézése során – vetődött fel újra a kérdés: valóban le kell-e mondani a könyvkiadásról. A tízedik antológiát (Világárnyék) még a régóta együttműködő Hét Krajcár kiadó jegyezte, de az erre szerzett céltámogatás, és a forgalmazásból származott bevétel már a régi álom megvalósítását célozza meg.

Belső pályázat jelent meg, amely három iker-kötet megjelentetését tűzte ki pályadíjul, s lehetőséget adott a pályázaton kívül további kéziratok befogadására is. Nagyon kevesen hittek abban, hogy az induló tőke nélküli vállalkozás egyáltalán beindulhat, még az őszinte drukkerek is óvták a vezetőséget a készülő pénzügyi katasztrófától. A pályázatra azonban érkeztek a kéziratok, és az Alapítvány immár három iker-kötetet, egy önálló verses­könyvet, és – félkész állapotban – egy különleges életmű-bemutató alkotást tud felmutatni. Össze­állt a tizenegyedik antológia kézirata is – és ez már a saját vállalkozás, a Nagy Lajos Kiadó neve alatt fog megjelenni.

Tekintsük át, milyen műveket fed a fenti száraz beszámoló! Elsőként – még a Z-könyvek sorozatának együttműködésével – Birtalan Ferenc és Ádám Tamás kettős könyve jelent meg. Mindkét mű – más és más okokból – kitűnően reprezentálja a Társaság tagjainak törekvéseit, anélkül, hogy a szerzők bármit is feladnának alkotói szuverenitásukból. A hetvenedik születésnapjára készülő Birtalan Ferenc tizenhatodik kötete volt a Két kenyér között az este, „a legalanyibb közéleti, a legközéletibb alanyi költő” roppant szerényen, de igen tudatosan építi életműve katedrálisát, ez a könyvecske már a toronyhoz, vagy a kupolához tartozik, minden benne található vers magán viseli mind a gondos mester, mind az ihletett művész keze nyomát. Bizonyítja, hogy a magyar költészet fővonalához kapcsolódva igenis lehet igazán korszerű, huszonegyedik századi műveket alkotni.

Ádám Tamás ezzel egybe kötött kötete, a Macskaszerdák, másként felel meg a hagyomány­ápolás és a korszerűség kettős követelményének. Vissz­anyúl a költészet arany­koraihoz, hol a zsoltárok érceit zengeti, hol Burns kutyáinak kínál magyari koncot, de szárnyaljon a vers bármi magasra, tudja, hogy minden­képpen a leszállópálya a fontos. A megérkezés anyaföldje, a befogadó közeg, a versre tárt ablakok, a szép szóra szomjas százarcú élet. Alapértékek határozzák meg ezt a költészetet, a létezés, a szerelem és a halál játékai lendítik egyre magasabbra, talán Birtalan Ferenc mellé, talán egyenesen a múzsák udvarába.

A második kettős kötet egy pályakezdőt és egy érett alkotót állított egymás mellé. Ez a könyv már az új kiadó saját vállalkozása, bár valamilyen adminisztratív ok miatt még nem a Kiadó, hanem a Társaság szerepel a belső címlapon. A kezdő író, a sokoldalú tehetségként, prózaíróként, költőként, festőként egyre izgalmasabb munkákat bemutató Dezső Anna Zanami, akinek prózáit vonultatja fel a Mégsem jön el ma című félkötet. A szerző a többszörösen kiszolgáltatottak között talált rá hőseire, ott, ahol (kórházi ápolóként) a valóságban is küzd a világba való visszaemelésükért. A pontos kompozíciók, a sallangmentes szolidaritás, a szegénység-romantikától mentes igazságkeresés a legjobb kortárs novellisták közé emelheti, munkái egyre méltóbbak a Társaság névadójának teljesítményéhez.

A kötet másik fele Bene Zoltán tizenhárom történetét tartalmazza, az Isten háta címmel. Mint Deák László megállapította, a szerző ragaszkodik a hagyományos, narratív próza kipróbált és bevált eszközeihez, és a klasszikus szabályok szerint építi prózája, novellái világát. Az ő hősei sem tartoznak a győztesekhez, de elesettségükben is érték­hordozóak, már ha a felemelkedésre irányuló igényt önmagában is értéknek fogadjuk el. A realista próza remekei sorakoznak a kötetben, a lázadás és a beletörődés mezsgyéin tántorgó alakjai – kerüljenek ki bármely társadalmi rétegből – ismerőseink, sorsuk a mi sorsunk, vagy lehetséges sorsunk tükre, az irántuk kialakuló szolidaritás saját világunk felül­vizsgálatára kötelez. Az érett íróként ismert Bene Zoltán írásai kitűnően kapcsolódnak Dezső Anna alkotásaihoz, kettejük kétféle realizmusa együtt olvasva különleges élményt ígér.

A Nagy Lajos Kiadó harmadik könyve szintén ikerkötet, s már a kiadó is szabályszerűen jelenik meg a címlapokon: két beérkezett, közismert alkotó, egy prózaíró, Bistey András, és egy költő, Debreczeny György munkái kerültek beléje. Bistey András Hollókövy Vajk Csaba igaz története címmel tizenötödik kötetét adja kezünkbe. Aki ismeri a szerző korábbi munkásságát, nem csalódik, szigorúan szerkesztett, szép magyar nyelven írott, igényes prózát kap, s az író korábban itt-ott fel-felvillantott szatirikus hajlama is kiteljesedhetett. A képviseleti irodalom fontos eszköze a humor, az ártatlan élctől a legvaskosabb szatíráig. Elég, ha Nagy Lajosra, vagy kortársaink közül Rákosy Gergelyre, Moldova Györgyre gondolunk, és megértjük, hogy a realizmus igénye miért csenghet össze a szatírák túlzásaival. Bistey hat története egyszerre történelmi szatíra és burleszk, röhögtető groteszk és már-már a naturalizmussal kacérkodó tényirat.

S ha már a posztmodernre esett egy sanda pillantásunk, a könyv másik szerzője, Debreczeny György a Csavarjuk le a tetejét! című vers-összeállításában a legkényesebb modernista elvárásoknak is megfelel. A vendégszövegek mesteri kezelésével, a költőtársak szövegeiből készített kollázsokkal oly fölényesen birtokolja a saját és idegen szövegeket, hogy az összes intézeti ítész megnyalhatja utána a szája szélét. Ugyanakkor a szövegek hátterében bujkáló szigorú kritikusi én mesterien vonja be a képviselet irodalomba az attól igen csak távol született – sokszor művészeten kívüli – sorokat, gondolatokat is.

Már nem a Nagy Lajos Társaság pályázatán belül, de szellemileg ahhoz minden­képpen kapcsolódva született meg László-Kovács Gyula új kötete,Az elveszett város. A magánember és a lírai én különösen bonyolult, de mégis érthető, befogadható konfliktusainak sora vonul fel a versekben, magántragédiák és a külvilág köztragédiákat sejtető együttállása hozza létre azt a senkiével össze nem téveszthető költői univerzumot, amely – most már kötetek sorával bizonyíthatóan – László-Kovács sajátja. Az ószövetségi zsoltárok érces tömörsége éppúgy jellemző rá, mint a hétköznapi fájdalmak költészetté emelése, és a megemelt szöveg fölényes biztonságú kezelése. Az anyanyelv és a lírai szöveg biztos mesterre valló együttes alkalmazása jelentékeny költő születéséről, mit születéséről, növekedéséről és kiteljesedéséről tanúskodik.

A Nagy Lajos Kiadó a közeljövőben a magyar irodalom egy rejtőzködő „valódi óriásának” („hogy termett e medve-termet/ ennyi lepke-röptű verset”) költői életművének önéletrajzi esszébe ágyazott változatának bemutatását tervezi. A még csak félkész kötetben Rigó Béla több mint fél évszázados költői munkásságának legfontosabb darabjait teszi közzé, s mindehhez korántsem hivalkodó, de öntudatos kommentárokat fűz, vagy fogalmazhatnánk úgy is, hogy egy rendkívüli önéletrajzi esszét kiváló versekkel fűszerez. Megjelenése ÍRÁSJELBESZÉD – verslábjegyzetekkel címmel őszre várható.

Az eddigiekben megpróbáltuk vázolni a születő könyvkiadó arculatát, s azt, hogy a képviseleti irodalom új fórumaként milyen minőséget kíván képviselni. Látható, hogy nem valamelyik irodalmi szekértábor farvizén próbál navigálni, hanem a névadó mester és az alapító atyák szellemét vállalva az értékközpontú, autonóm literatúra híve, és a felsorolt művekkel bizonyíthatjuk, hogy nem csak híve, hanem tovább éltetője is.

Az értő olvasó bizonyára kedvet kap valamelyik könyv elolvasásához, megszerzéséhez. Hát nem lesz könnyű dolga! A könyvterjesztő vállalatoknak (az egyetlen Könyvtárellátót kivéve) nincs szándéka a Kiadó köteteinek terjesztésére, még a ma szokásos szerzőt-kiadót kizsigerelő feltételek között sem. E sorok írója tárgyalt több terjesztő cég képviselőivel, s hol finoman, hol kevésbé, közölték vele, hogy ezekre a művekre nincs olvasói igény. Hozzunk botrány­könyveket, erotikus vagy misztikus lektűrt, ilyesmiket. Hát nem! Mind szerzőink, mind szerkesztőink másra esküdtek. Ha e cikk olvasói közül valaki szeretne a röviden bemutatott kötetek birtokosává lenni, magát a Nagy Lajos Társaságot kell megkeresnie, keddenként délután négytől a Lions Kávézóban (Bp. VI. Vörösmarty u. 47/a.), ahol a most szokásos könyvárak töredékért hozzájuthat a felsorolt s a majdani új kötetekhez is.

A címben azt a kérdést tettük fel, hogy megszülethet-e bármiféle tőke támogatása nélkül is egy autonóm kiadó, vagy eleve kudarcra van-e ítélve. Nincs jó válaszunk, csak vasakaratunk van. És négy igen jó könyvünk, kezdetnek, bemutatkozónak. És készül, sőt csaknem kész az ötödik.

FÓKUSZ

BOZÓK FERENC

Újvári Erzsi ébresztése

A magyar irodalmi emlékezet „nagyvonalúan” bánik az értékeivel, mint tudjuk (azaz könnyen felejt). Ez paradox módon, még akár némi örömre is adhatna okot, mert jelentheti azt is, hogy olyan sok kiváló írót, és pláne költőt adott a 20. század a magyar irodalomnak, hogy nem tudunk mindenkire figyelni, mindenkire emlékezni. Legtöbb költőnk afféle „elhanyagolt sírkert”, amely megérdemelné, hogy áldott kezek gondozzák. Máig várjuk példának okáért a hazai avantgárd már klasszikussá vált dokumentumainak, kiváltképp folyóiratainak (A Tett, Ma, Dokumentum, Ék, Akasztott Ember, Egység stb.) könnyített hozzáférhetőségét (urambocsá’ digitalizálását), mindhiába. Nincs rá ember, nincs rá szándék. Újvári Erzsi 1940-ben, 75 éve, azaz háromnegyed évszázada halt meg. Ez nem túl kerek évforduló, de ürügy lehet arra, hogy ébresztgessem fakuló emlékét. Kassák Lajos húga, Kassák Erzsébet, aki Újvári Erzsi néven alkotott (mivel Érsekújvár szülötte), igazi proletáríró volt, nem úgy, mint sokan mások, akik értelmiségiként, kávéházi bohémként olykor (vagy akár egész gyakran is) hangot adtak a munkásokért érzett aggodalmuknak. Már tizenéves lányként szemfedél-varrónőként igyekezett hozzájárulni a család szűkös megélhetéséhez. De amikor munka után hazaért, petróleumot „pazarolva” nekilátott, hogy eldurvult proletár ujjacskáival, girbegurba betűkkel írjon az iskolás­füzetébe. Bátyja, Kassák Lajos ezt véletlenül észrevette. Be is tette első verseit folyóiratába, A Tett-be. Kassák így emlékezik az Egy ember életében a húgáról: „Leglármásabb a Bözse volt, a kis fekete, aki még most is alig látszik ki a földből, de már dolgozni jár (a szemfedél­gyárba), a ruhája ócska, poros, s a vastag­szálú, fekete haját tövében már megrágta a szem­fedelekről lehullott meszes por. […] Sokat, roppant sokat dolgozik ez a kislány.” Húgának füzetbe írt verseiről így ír Kassák: „Láttam néger szobrokat és barlangi rajzokat, valahogyan ezeknek a rokonai ezek az írások.” Első, A Tett-ben megjelent publikációjakor Újvári Erzsi mindössze 17 éves. Később A Tett betiltása után a Ma is közölte szövegeit, melyek bár a szerzőre teljesen érthető módon erős hatást gyakoroltak bátyja és férje, Barta Sándor avantgárd írásai , sajátos hangot és színt képviselnek a magyar avantgárd művészetben. Első önálló kötetére a Tanácsköztársaság utáni emigrációig kellett várnia: Bécsben jelent meg Prózák című kötete. A cím megtévesztő, minthogy ezek az írások a szürrealizmus, futurizmus hatását is mutató expresszionista költemények, vagy afféle próza és vers határán levő szövegforgácsok. Kassák Lajos ezt írta húgáról Az izmusok történetében: „Kéziratait Prózának nevezte és számozta; valójában drámai feszültségű, őszinte pátoszú szöveg volt ez, a szabad vers és a ritmikus próza közötti műfaj. Expresszív írások, őszinte megindulással telítettek.” Később, immár Kassák közvetlen hatásáról leválva, férjének lapjaiban (Ék, Akasztott Ember, Egység) publikált. Amikor azonban Barta Sándorral 1925-ben a Szovjetunióba költöztek, voltaképp megszűnt írónak lenni, számottevő publikációiról már nincs tudomásunk, holott Kassák levélben folyamatosan noszogatta, hogy írjon. A Szovjetunióban férje 1938-ban a koncepciós perek áldozata lett, majd két évre rá Újvári Erzsi is követte a halálba. Korai elhallgatása, úgyszintén korai halála lehet az oka, hogy nem sok emlék maradt fenn személyéről. Barta Sándorról írott tanulmányában Illyés Gyula gyengéd szeretettel idézte fel Újvári Erzsi alakját, rajta kívül még Szélpál Árpád és Sinkó Ervin emlékirataiban bukkanhatunk reá vonatkozó bejegyzésekre. Évtizedekkel később lányuk, Barta Zsuzsa néhány emlékező írásban igyekezett ébren tartani édesanyja emlékét. Újvári Erzsi elfeledettségére jellemző, hogy lánya is csak édesanyja halála után szembesül irodalmi tevékenységével. Néhány szó anyámról című rövid emlékiratában így ír: „Édesanyámra úgy emlékszem, mint fáradtan házimunkát végző vagy betegen fekvő asszonyra. Most találkoztam vele mint költőnővel, jóval negyven évvel halála után, és verseiben felismertem egy másik embert.” Kassák Lajosnak a már idézett Egy ember élete című önéletrajzi fejlődésregénye mellett ezek az írások a legbecsesebb emlékező dokumentumok. Verseit és rövid jeleneteit szerencsére sikerült átmenteni a második világháború utánra, hisz Csikorognak a kövek címmel a Szépirodalmi Könyvkiadó megjelentetett egy kötetet Újvári Erzsi írásaiból 1986-ban. Ez elsősorban Kálmán C. György (szöveggondozás) és Barta Zsuzsa, Barta György (örökösök) érdeme. A rendszerváltás óta negyed évszázad telt el, azóta tudtommal semmi érdemleges nem jelent meg sem tőle, sem róla. (Hogy ne legyek teljesen igazságtalan, meg kell említenem egyet: G. Komoróczy Emőke: A mélyből jöttek és a magasba törtek: Barta Sándor és Újvári Erzsi költői indulása; Életünk folyóirat 1992./2.) Újvári Erzsi önmaga által prózáknak nevezett verseihez mindeddig kevesen mertek nyúlni elemző szándékkal. Egész költészete, mintha fájdalomból és munkásdacból született volna. Nem könnyen érthetőek ezek a szövegek, de mindig érezhető bennük a dinamizmus, az erő és a szenvedésből érlelődött tisztaság. Munkások, női sorsok, tüntetések, az első világháború képei kavarognak és térnek vissza ismétlődgetve, kaleidoszkóp-szerűen. „Egy szaladó ember kezében még ragadt a bomba. // Meggyulladt. // Először a lába, a hasa. Aztán a feje. Fekete tűznyelv verődik belőle az ég felé. // Testvérek! // Derékbavágott testek. Fekete hullák. // […] A fekete csonk közepén utolsót ver a vörös szín” (Próza:3.) Háborúellenes tematikája jól illeszkedik A Tett, majd a Ma szerzői körének és publikációinak antimilitarizmusához. (A Tett-tet például pacifizmusa, háború­ellenes propagandája miatt tiltották be.) Leggyakoribb írásjel műveiben a felkiáltójel. Három alapszíne: fekete, fehér, vörös. Egyéb színeket alig használ. Néhány példa: „ fekete esőcseppek; fekete semmi; fekete tűznyelv; fekete csönd; vörös füst; szája vörös karikákat törölt a fekete földbe; vörös fejek a fekete aszfalton”. Költészetére jellemző az epikus jelleg, a cselekményesség és dialogikusság, amely a legtöbb alkotásban jelen van, persze, a maga „avantgárdos” módján. Ez a prózai szövegekhez közelíti, a művek stiláris szempontból viszont inkább versek. Munkáinak jellegzetessége továbbá a kollektív szemlélet. Egyes szám első személyt szinte csak a dialógusokban használ. Az író személye kívül marad a témán. Ez az alkotásmód erősen megkülönbözteti Kassákétól, aki gyakran alkalmazott egyes szám első személyt, sőt, önmegszólító versei sem ritkák. Újvári Erzsi alakjai mindig általánosak, gyakran szimbolikusak (asszony, gyerek, munkás, egy lány, egy ember, stb.). Ez alól egyetlen, Lenin című verse a kivétel. A szubjektív szemlélet hiánya jól illeszkedik A Tett körének kollektivista, agitációs szemléletéhez. Hamisítatlan urbánus költészet az övé, azon belül is külvárosi vagy gyárvárosi képek sorjáznak. Képi világa különös, a kezdeti orosz néma-filmekhez hasonló montázs-szerűséggel peregnek. Ilyen egyedien, különlegesen írja le azt, hogy valaki elsikítja magát: „szájából égő szalag csúszott a szemekbe” (Próza:15). Milyen plasztikus szépséggel ír a halálról: „éjjel talán már a mi ágyunknál énekelnek a gyertyák”. (Próza:18). A legerősebb költeménye talán a Próza:16, még akkor is, ha helyenként enyhe áthallásokat érzünk benne Kassák Lajos Mesteremberek című futurista költeményéből: „A mérnökök életüket keverték a papírra: maguktól induló gépeket, széles ablakokat dobtak elétek, hogy az örömről énekeljetek.” Az otthontalanság, örökös űzöttség, az emigrációs sors fájdalmas képeit olvashatjuk a Próza: 27-ben: „Végtelen utakra dobtak bennünket // Sehol se ágyaznak nyugalmat alánk // Az erdőkben megvesszőznek a fák”. A Próza:20 című alkotásában kér és remél: „Emberek! // A ti nyelveteken szólok, // Talán még lesz valaki köztetek aki felém nyújtja a kezét.” Ezzel próbálkozom. Rajtam nem múlik.

A szabadság az szép szó VIII.

MORFONDÍROZÁS

SZERDAHELYI ISTVÁN

Petőfi-sír 330 millió forintért

2015. július 17-én Morvai Ferenc nagyrédei üzletember, a Morvai Kazán Magyarország Kft. tulajdonosa és az általa alapított Megamorv Petőfi Bizottság Egyesület tagjai ünnepélyesen eltemették a Petőfi család kriptája mellett, a Fiumei sírkert 58-as parcellájában azokat a csontokat, amelyek szerintük Petőfi Sándor földi maradványaiból származnak. Morvai azt nyilatkozta, hogy egy koporsó méretű betonszarkofágba öntötték a csontokat tartalmazó ládát, s ebbe jeladót is szereltek: ha valaki majd ki akarja rabolni a sírt, a szerkezet rögtön riasztja őt. Az esemény előzménye az, hogy Petőfi Sándor 1849. július 31-én délután, a vesztes segesvári csata utáni menekülés zűrzavarában eltűnt. Az elnyomatás esztendőiben aztán a nemzeti tudat számára elfogadhatatlannak látszott, hogy a forradalom legkiemelkedőbb hőseként felmagasztosult költőnek csak úgy nyoma veszhetett, s ebből már a 19. században számos ál-Petőfi és a költő életben maradásáról legendákat gyártó szélhámos megpróbált – jutalom reményében – hasznot húzni. E legendák legnevezetesebbike 1877-ben keltett országos sajtóvihart, amikor egy börtönviselt csaló állította, hogy személyesen találkozott Szibériában Petőfivel, aki ott egy ólombányában dolgozik.

A szibériai Petőfi legendáit az I. világháborúban orosz fogságba esett hadifoglyok terjesztették aztán, furcsa módon jókora késéssel, az 1930-as évek végén és 40-es évek elején megjelent sajtóhírekkel. Ezek szerint a költő a Bajkál-tó partján fekvő Burjátföldön élt volna Alekszander Sztyepanovics Petrovics néven. A legendák ellentmondásosak voltak, más-más településeket neveztek meg e Petrovics lakóhelyeként. A sajtóhírek egy része sírtábláról készült fotót és újságkivágást is közölt. A sírtábla felirata orosz nyelven úgy hangzott, hogy „Alekszander Petrovics magyar őrnagy és költő, meghalt Iliszunszkban (Ázsia) 1856 év május hónapjában”. Az újságkivágás egy helyi orosz lapból származott volna – de tele volt durva nyelvi hibákkal – és arról tudósított, hogy a magyar hadifoglyok Iliszunszkba látogatva megtalálták a fent említett sírt.

A II. világháború későbbi esztendőitől az 1980-as évek derekáig aztán elenyésztek ezek a legendák, de akkor egy kárpát-ukrajnai – magyarul nem is tudó – ember valahogyan rábukkant a Petrovics-sírtábla 1940-ben, a magyar sajtóban publikált fényképére, és elhatározta, hogy felkarolja e sír felkutatásának ügyét. Kezdeményezése hamarosan a magyar sajtóban is visszhangot kapott, sőt, a Burját Autonóm Köztársaság hivatalos szervei is csatlakoztak a kampányhoz. A magyarországi lelkesedők elhatározták, hogy a burjátföldi kutatásokat végző expedíció költségeinek fedezésére mecénást keresnek, és Morvai Ferenc kazángyártó vállalkozó személyében megfelelő támogatót találtak. Ő alapította meg a Megamorv Petőfi Bizottságot, melynek tiszteletbeli elnöke Pozsgay Imre, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, államminiszter, a Tájékoztatáspolitikai, a Tudománypolitikai és a Nemzetiségi Kollégium elnöke lett. Az alelnöki tisztséget Morvai Ferenc mellett Kiszely István antropológus és Oláh Pál, a kiskőrösi Petőfi Társaság elnöke töltötte be. Minthogy az ekkortájt előtérbe került burjátföldi mendemondák azt a feltevést valószínűsítették, hogy a Petrovics-sír a korábbi mondákban ilyen vonatkozásban nem emlegetett, Barguzin nevű helység temetőjében van, a bizottság 1989. július 13-án ide küldött 23 fős expedíciót.

A július 29-ig tartó feltárások során az egyik sírgödörben egy koporsóban eltemetett burját férfi maradványai fölött olyan, koporsó nélkül elföldelt csontvázat találtak, amelynek alkata európai jegyeket mutatott, és felső fogsorában a bal oldali szemfog erősen kiállt. Kiszely e csontvázat egyértelműen férfiként azonosította és – jóllehet Petőfi Sándor alkatáról egy rossz minőségű dagerrotip képen kívül csak a kortársak szórványos feljegyzései maradtak fenn – úgy vélte, hogy jellegzetességei legalább 25 esetben egyeznek a költő testi jegyeivel, melyek közül a legfőbb bizonyíték a fogsorból kiálló bal szemfog (ún. „farkasfog”).

A történet innen – Morvai nyilatkozatainak tükrében – valóságos krimi. Állítása szerint az ásatások idején maga Gorbacsov akadályozta munkájukat, a magyar kormány pedig kémeket és árulókat épített be az expedíció tagja közé. (Mint később kiderült, Kiszely 1960-tól valóban a bencés rendről és a katolikus ifjúsági mozgalmakról jelentgető III/III-mas ügynök volt, de 1978-ban felmentették ilyetén szolgálatai alól.) A csontvázat így a repülőn ravasz ládacserével csempészték ki a Szovjetunióból, és itthon is eldugták, nehogy a kormány ellopathassa. A koponyát Kiszely vette magához, s az nyomtalanul elveszett, mert ő 2012-ben elhalálozott, anélkül, hogy a rejtekhelyről bárkit tájékoztatott volna. A többi csontot Morvai 25 esztendeig egy orosz táskában tartotta.

Amikor Morvaiék bejelentették, hogy megtalálták Petőfi Sándor sírját, a Magyar Tudományos Akadémia 1989 novemberében szakértői bizottságot hozott létre a csontmaradványok tudományos vizsgálatára. Ennek több magyar és orosz igazságügyi orvostani szakértő is tagja volt. A bizottság az alaktani vizsgálat alapján úgy találta, hogy a barguzini csontváz nőé volt, s ezt erősítette meg 1994-ben az Amerikai Fegyveres Erők Patológiai Intézete valamint a Pennsylvania Egyetem által elvégzett DNS-analízise is.

Morvaiék azonban csalásnak minősítették ezt az eredményt, és fel akarták nyittatni Petőfi szüleinek kriptáját, hogy onnan vegyenek DNS-mintát. Kérelmüket kegyeleti okokra hivatkozva elutasították. Erre – minthogy a barguzini mendemondák között olyan is akadt, amelyik szerint a Petrovics nevű idegen egy Anna Ivanovna Kuznyecova nevű helybéli lány szeretője lett, és törvénytelen fiúgyermekük is született – Morvai hirdetés útján az ottani leszármazottakat kezdte felkutattatni. Jelentkezett is két Kuznyecova vezetéknevű nő, aki azt állította, hogy Petrovics-ükunoka. Az ők, valamint oldalági Petőfi-rokonok DNS-vizsgálata alapján aztán kínai igazságügyi szakértők azt állapították meg, hogy a barguzini csontváz 99,2- 99,9 százalékos DNS-egyezést mutat az övékével.

Ráadásul az 1989-es expedíció orosz tolmácsa, Nehéz Mihály olyan orosz nyelvű költeményeket is felkutatott, amelyeket a barguzini plébános jegyzett volna le, s amelyek arrafelé népdalokként is elterjedtek. Ezeket magyar fordításban is publikálta. S jóllehet szövegeikben egyetlen olyan motívum sem szerepel, amelyik Petőfire vagy akár csak magyar szerzőre vallana, Szuromi Lajos két ilyen költeményről a Békési Szemlében közölt tanulmányában azt állította, hogy bimetrikus (egyszerre időmértékes jambikus és ütemhangsúlyos) verselésük alapján minden kétséget kizáróan Petőfitől származnak. Csakhogy Szuromi elgondolása már a magyar bimetrikus vers esetében is erősen sántít, ráadásul pedig – mint köztudott – az orosz nyelv sem az időmértékes, sem az ütemhangsúlyos verselésre nem alkalmas, és így orosz költeményekben bimetrikus ritmust keresni eleve képtelenség.

Morvai azt nyilatkozta, hogy mindezek a kutatások 300 millió forintjába kerültek, a temetés pedig 30 millióba. Nem tudom, Petőfi mit szólt volna egy ilyen óriási vagyont felemésztő megtiszteltetéshez, de az bizonyos, hogy A XIX. század költői című versében azt írta:

Ha majd a bőség kosarából
Mindenki egyaránt vehet,
Ha majd a jognak asztalánál
Mind egyaránt foglal helyet,
Ha majd a szellem napvilága
Ragyog minden ház ablakán:
Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk,
Mert itt van már a Kánaán!

A szabadság az szép szó X.

OLVASÓLÁMPA

BISTEY ANDRÁS

Két könyvről

Simor András már több éve rendszeresen megjelenteti kötetbe gyűjtve egy-egy év verstermését. A legújabb könyv, a Versek a Leendőért a 2014-ben (illetve 2015 első hónapjaiban) született verseket adja közre. Ebben sem sorolta ciklusokba a költeményeket, ugyanúgy, mint előző, Jézus átka című kötetében, így ezúttal is elmondható, hogy az eltérő témájú, hangú és hangulatú versek egymásutánja kaleidoszkópszerű sokszínűséget ad a kötetnek, a gyakran váratlan és meglepő váltásokkal. Bár ciklusok nincsenek, jól elkülöníthetők bizonyos visszatérő témák a kötetben. Mint Simor András más könyveiben, ebben is a közéleti, olykor direkt módon politizáló versek vannak túlsúlyban. Ám ezek is többféle hangon szólalnak meg, a félelem, a harag mellett például a metsző irónia is jelen van bennük. Az egykori rettegéseknek a világ változásai nyomán újraéledő emléke támad föl a Fenyeget tegnapom című versben: Fenyeget tegnapom, / már a hold se kerek, / ismét énbennem él / a rettegő gyerek. A félelem a jövőtől több költeményben megszólal (Fohász, Nincs itthon helyem, Jövendő, Éjszaka) és a sort még lehetne folytatni. Más versekben az ellenszegülés, a félelem legyőzése a téma. Ilyen például a Tüntetés Budapest/ mégse rest / mert ha kell / ütni mer/ fenyeget / jaj neked/ fel is út/ le is út/ nem titok/ ütni fog, vagy a Lázadásra biztató. A Parlamenti felszólalás ironikus hangon szólaltat meg egy honatyát, aki kikel a hajléktalanok ellen: Tűrhetetlen ez, / rendőr kell ide, / ki hajléktalan, / menjen helyire! Nézze az eget / bámész hold alatt, / húzza meg magát, / hol még pad akad.

Simor András versei szinte nyomon követik az év fontos eseményeit. Petőfi 1848/49-es versei alapján lehet így felidézni az akkori eseményeket. A Szörnyű idő című vers néhol szövegében is visszanyúl Petőfi azonos című költeményéhez. Simor Andrásnál megjelennek a 2014-15-ös év eseményei, a tüntetések, az emlékezetes felcsúti gázolás, a stadionépítések miatt folyó vita, a Wass Albert- és Horthy-szobrok, Putyin és Orbán találkozója, a spanyol Podemos sikere, a dohányboltok botránya, a menekültek érkezése, Petőfi feltételezett sírjának át-politizált, groteszk kutatása Oroszországban, és a felsorolást ezúttal is folytathatnám. Mint más köteteiben, a költő itt is gyakran felidézi élő és holt művészek, elsősorban költők alakját, leghangsúlyosabban az elhunyt költőbarát Tabák Andrásét, de Csokonai, Ady, Petőfi, József Attila, Radnóti neve is felbukkan a versekben. A közéletiség azonban, mint már utaltam rá, korántsem az egyetlen témakör Simor András költészetében. Több verset ír az öregedésről, egyre gyakrabban foglalkoztatja az elmúlás gondolata. Ellenpontként ihletik versekre az unokák, a felnövekvő új generáció, mintegy az élet megszakíthatatlan folyamatosságának szimbólumaként. Nem csak az unokákról, de az unokáknak is ír. Hangulatos, csengő-bongó gyerekversek is olvashatók a kötetben. Az idős kor belső bajai gyakran együtt jelennek meg a külvilág bajaival, közösen okozzák a költő rosszkedvét. A Nincs itthon helyem című vers második szakaszában ez így jelenik meg: Várok szebb jövőt. /Vénen, betegen. /Nincs itthon helyem, / míg itt vannak ők. Máskor az ősz emlékezteti az elmúlásra: Minden beborul, / szürke fent az ég. /Lesz-e tavaszom, / nyaram lesz-e még? (Őszi vers). Ugyanerről önironikusan szól a Boldog öregkor című vers: Vénember orra csöpög, / vihognak az ördögök: / „Kobakodban agyzsugor, / vár odalent egy bugyor.” A test és a külvilág bajai között az unokák adnak vigaszt. Ők gyakori szereplői a költeményeknek, és derűs versekre ihletik a költőt. Milyen fény ez? / Barnus ébreszt. / Már beszél ő. / Sose késő / megetetni (szeret enni). / Futkos, hol van? / Nem a Holdban, / köztünk, itt lenn, / kicsi isten (Zitának) Mint a korábbiakban, ebben a kötetben is olvashatók gyerekversek, mondókaszerű rímjátékok. Azt hiszem, Simor András okkal gondolhatna egy önálló gyermekvers-kötet kiadására. Vers született a gyáva aligátorról: Volt egyszer egy aligátor, / hogy milyen volt, alig bátor. / Nem úszott a víz alatt, / utálta a halakat. (Mese)

Megjelenik a versekben a Jónásra emlékező cet, a gorilla, aki Nem lesz homo sapiens, a verset író macska, a harkály, akinek Csőrét a kukacok, / nyüvek rettegik, a szimatoló róka elől lyukba búvó fürge ürge, hogy csak néhányat említsek a gyermekversek „hősei” közül. A Versek a Leendőért című kötet versei azt mutatják, hogy Simor András eltökélten járja a maga útját, sokoldalúan alkalmazza kialakított költői eszközeit, miközben a valóság újabb területeit is bevonja költészetének körébe. Elsősorban a gyermekek világára gondolok, és nem is csupán a gyermek­versekre, hanem a nemzedékek változásának, az elmúlás és a felnövekedés össze­kapcsoló­dásának, az élet folytonos­ságának élményére is. (Z-füzetek/159)

A sokszólamúság összhangja

Szepes Erika: Polifónia A könyv alcíme: „Olvassuk együtt! VII.” Hatalmas vállalkozás ez a könyvsorozat, amely most a hetedik kötetéhez érkezett, és amelyben a mai magyar költészet körképét vázolja föl a szerző. Ám ezúttal is többre vállalkozott költők egyszerű bemutatásánál. Mindegyik kötetben valamilyen szempontot érvényesít, így lesz ez a sorozat több kortárs költők arcképcsarnokánál. Az „Olvassuk együtt” előző kötetében, „a mocskos mesterség”-ben például a külföldön már túlhaladottnak számító, de nálunk a kritikusok nagy része számára még mindig szinte kötelezően érvényesítendő posztmodern szemlélettel és alkotói módszerrel vitázik. Abban a kötetben a költők életművét bizonyos értelemben a posztmodernhez való viszonyában vizsgálja, bizonyítva, hogy másféle módon is lehet ma értékes életművet létrehozni (sajnos ezt nálunk még bizonyítani kell). Másrészt az életművek elemzése során a ma uralkodó kritikai irányzat által nagyra becsült egyes költők verseiről is kimutatja, hogy szerzőik korántsem egyértelműen érvényesítik bennük a posztmodern „követelményeit”, illetve bizonyítja, hogyan próbálnak egyes kritikusok kisajátítani életműveket a posztmodern nevében. Olyan életművekről van szó, amelyek jelentősebbek és közismertebbek annál, semhogy el lehessen hallgatni őket.

A hetedik kötet, a Polifónia tanulmányait a szerző más szempont szerint válogatta. A könyvben szereplő tizenkét költő esetében fontos kritérium volt az életművek iránti személyes vonzalom. Szepes Erika válogatása bizonyítja, hogy nincsenek előítéletei, egymástól eltérő költői életműveket is képes becsülni, egyetlen követelménye a minőség. Így ír erről a kötet előszavában: „A sajátos, egyéni mítoszokban, álmokban, látomásokban, költői képekben, metaforákban megtett felfedezőutak mindig a felismerés, ráismerés örömével ajándékoztak meg, miközben kötetről kötetre haladva érzékelnem kellett, hogy egymástól mennyire távoli alkotói mód-szerekkel, hányféle stílusban, hányféle irányzathoz köthetően jöttek létre.”

A válogatás nemcsak a kötetben szereplő költők, de bizonyos értelemben a válogató szerző arcképét is megrajzolja. Hiszen valamennyi költő, mint Szepes Erika írja ugyancsak az előszóban, „… perben áll a mai világgal, a személyiség elnyomorodása, az egyre mélyebb és tömegesebb szegénység miatt, a szabadság megvonása, a mindenféle hitben csalódás, a derű és a boldogság délibábos látomássá válása miatt…”. Mindez valóban benne van az elemzett versekben, de minden költőnél másféle módon mutatkozik meg, és mind másként igyekeznek megőrizni személyiségüket a külvilág agressziója ellen. Van, aki az ősi költészethez, a mítoszokhoz vagy a buddhizmushoz menekül, szelíd szecessziós világot épít magának, és van, aki vállalva a posztmodern által elátkozott úgynevezett képviseleti elvet, több-kevesebb tudatossággal kimondja, ami bántja a világban.

Végül említeni kell a kötetnek egy másik célját is. A szerző ugyan nem fedez föl új, eddig teljesen ismeretlen költőket, hiszen a vizsgált életművek mindegyike kötetek sorában épül vagy – néhány, a közelmúltban elhunyt költő (Dienes Eszter, Láng Éva) esetében – épült, ám elemzéseivel fölhívja a figyelmet olyan kitűnő alkotókra is, akikre eddig a kritika kevesebb figyelmet fordított, mert ritkábban publikálnak vagy olyan kiadóknál jelennek meg a köteteik, amelyek kiadványaira nemtörődömsége, előítéletessége, azaz a szekértábor szindróma miatt nem fordít méltó figyelmet a kritika.

Szepes Erika minden költő esetében alapos verselemzések sorozatából indul ki, azok alapján von le általánosítható következtetéseket. Lényegében szétszedi a verset, rámutat egyes elemeinek jelentésére, ezen elemek összhangjára, azután ismét összerakja, de ez már nem ugyanaz a vers az olvasó számára, mert az elemzés során olyan ismeretek birtokába jutott, amelyek gazdagították a befogadás során kapott élményt. Ilyen elemzés után mondhatja ki például, hogy Lászlóffy Csaba költészetének egyik fontos sajátossága: „… az egységekből építkezés, amely egységek nemcsak a versekre, a gondolatokra, a szavakra terjednek ki, hanem a hangokra is, mint a hangulatot leginkább befolyásoló eszközökre.” A 39. oldalon például egész bekezdést szentel az elemzendő vers puha, lágy „h” és keményen koppanó „k” hangjainak.

Engedtessék meg egy kis kitérő ezzel kapcsolatban arról, hogy milyen jelentőségük lehet akár egyes hangoknak is egy vers hangulata, sőt jelentése szempontjából. Dante Isteni színjátékából ismeretes a következő sor: „E caddi, come corpo morto cade.”, (Pokol V. 142) amit Babits így fordított: „És földre hulltam, mintha hullna hulla.” Önmagában bravúros sor, csak a benne lévő „h” és „l” hangok valami lágy, libegő földet érést jeleznek, ellentétben az ájult testnek az eredeti sorból kihallatszó keményen koppanó zuhanásával.

Még ma is széles körben, pedagógusok körében is gyakran felbukkan a vélemény, hogy a verset nem elemezni, hanem élvezni kell, azaz hagyni kell az olvasót, hogy a maga érzelmi-kulturális szintjének megfelelően fogadja be. Szepes Erika verselemzései bebizonyítják, hogy elemzéssel a versnek, de minden művészi alkotásnak is, olyan értékeit lehet föltárni, amelyek nélkül a befogadó élménye szimplább, szegényesebb volna. Nemcsak azt mutatja meg, hogy szép egy verssor vagy egy vers, erre a különleges esztétikai iskolázottsággal nem bíró érzékeny olvasó is rájön, de azt is, hogy miért szép.

Ilyen mélyen szántó elemzést ír például az abszurd jelentéséről Lászlóffy Csaba költészetében, összevetve a tertullianusi „credo quia absurdum” jelentésével. Rámutat arra, hogy mit jelenthet az irracionalitás annak, aki nem tudja hittel erősíteni önmagát annak elfogadására, és így védtelenül áll, amikor megtörténik a megtörténhetetlen.

Szepes Erika egész kis kötetre való elemzést ír Birtalan Ferenc három könyvéről (Trubadúrének, Versek regénye, Szökőár után is hazatér a tenger). A Trubadúrének elemzésében fölhívja a figyelmet a költő mítoszteremtő szándékára, miközben egyik kulcsszava a „hiány”, a szerelem hiánya, Isten hiánya, a szabadság hiánya. Szerelmi költészet ez, amelyben a költő, miközben Isten hiányát szenvedi, maga teremt világot. Ebben fölhasználja a Biblia teremtéstörténetének és a görög mondavilágnak a motívumait is.

Birtalan Ferencről két utóbbi könyve alapján megállapítja, hogy „ízig-vérig realista regényíró és ízig-vérig szubjektív lírikus”. A realista pontos látleletet ad a valóságról, a lírikus pedig egy alteregó megteremtésével, felfedi titkokkal teli belső világát.

Birtalan Ferenc mellett Fecske Csaba a másik költő, akinek Szepes Erika a legnagyobb terjedelmet szenteli a könyvében, három-három kötetükről adja a legmélyebb, legsokoldalúbb elemzést. Megállapítja, hogy Fecske Csaba három könyvében, a látványos tematikai különbség ellenére is azonos anyagból építkezik. Két fő témája az idő, mint objektíve létező, egyirányú és végtelen, és mint „visszalopott” idő, vagyis az emlékek ideje. De van egy harmadik idő is, mint erről az elemzés egy későbbi helyén ejt szót, a képzelet ideje, a jövő. Ennek a témának a kibontásakor, például Fecske Csaba Árnyas kertben című kötetéről szólva, önálló mini esszét rögtönöz az idő fogalmáról, a valóságos és a szubjektív idő, az emlékek és a képzelet idejének összefüggéseiről.

Az idő problémája jelen van Zonda Tamás költészetéről szóló elemzésben is. Nála, mint Szepes Erika megállapítja, az idő félelmetes, a halál képzetéhez viszonyítható fogalom, amit a test romlása is erősít. Minden ember vágya, hogy nyomot hagyjon az időben. Ennek legnyilvánvalóbb módja, ha az ember az utódok emlékezetében hagyja meg a maga nyomát. Másik lehetőség az alkotás, azt a legszélesebb értelemben véve, nem csak mű, hanem cselekedetek révén is, az ördögitől az angyaliig.

Dienes Eszter neve ma még a versolvasók szűk táborában is kevéssé ismeretes. Pedig Szepes Erika joggal állapítja meg, hogy jelentős, mindenképpen feltárásra és elismerésre méltó életmű építése szakadt meg a költő nemrég bekövetkezett halálával. Dienes Eszterről a kritikák egyöntetűen állapították meg, hogy őszinte, kemény szavú költő, akivel talán azért is foglalkozik keveset a kritika, mert „Ezt a fajta költői magatartást vetette ki magából – a kánont felállítók által kanonizált költészet. Ezért érzi magát deviánsnak, mert a kánontól eltérően érez és ír.” A kánon azonban nem állandó, ha egyáltalán beszélhetünk kánonról a kortárs költészettel kapcsolatban, s nem egymást nem ismerő, egymásról tudomást sem vevő szekértáborokról van inkább szó. Nem kell túl öregnek lennie annak az irodalomszerető olvasónak, aki megélte, hogyan váltak semmivé zseniálisnak kikiáltott életművek, és ragyogtak föl olyanok, amelyeket a maga idejében kivetett magából a „kánon”.

Szepes Erika tanulmányának egyik alcíme: „Egymásba szövődő sorsok”. Dienes Eszter és Ladányi Mihály kapcsolatát elemzi ebben, és megállapítja, hogy Ladányi, emlékével és életművével nemcsak életében, de halála után is alakította Dienes Eszter személyiségét és költészetét. A költőnő ismeretségük előtt is írt jó verseket, de költői önmagára találása nagyrészt Ladányi hatásának eredménye volt. Szepes Erika így ír erről: „Dienes Eszter találkozása Ladányi Mihállyal két nagy formátumú személyiség találkozása volt, amelyben Dienes tehetsége megújult, irányt kapott, megtermékenyült az általa igen nagyra becsült költőtől, és Ladányi halála után a Dienes-költészet, miközben új művekkel gyarapszik, egy Ladányi-utóéletet is teremt…”

Nem válik Ladányi-epigonná, amikor beépíti saját költészetébe a Ladányi-hatást, mert azt átalakítja, asszimilálja a maga költői világába, így új minőséget teremt. „… őrzi a Ladányi-topika elemeit, de önálló képalkotásban átmentve az örökséget a negyed századdal későbbi, újabb gondolatok számára.”

Ez az idézet arra is utal, hogy Dienes Eszter, noha magányosnak és kívülállónak érezte magát a világban, erre a magányra nem elvonulással, elefántcsont-toronyba húzódással, hanem lázadással válaszolt. Lázadó volt ő is, mint Ladányi, bár kevésbé tudatosan lázadt, nemcsak konkrétan megnevezhető jelenségekkel, a világgal volt baja.

Szepes Erika tanulmánya bizonyítja, hogy Dienes Eszter jelentős költő, ezzel jó szolgálatot tesz a magyar irodalom egészének. Egyúttal rendkívüli érzékenységgel rajzolja meg ennek az immár befejezett életműnek a koordinátáit. Dienes Eszter költészetéről bizonyára születnek még elemzések, amelyek egyetértenek Szepes Erika tanulmányával, s talán olyanok is, amelyek majd vitatkoznak vele, de nem kerülhetik meg.

Konczek József Vogul szigorlat című kötetéről írva a szerző legfőbb jellegzetességének a mai és az ősi együttes megélését tartja. Kissé kitágítja a témát, hogy általánosabb képet adjon a költőről, megemlíti szociográfiáit, amelyekben a műfaj természetéből adódóan közvetlenebbül jelenik meg Konczek művészetében a „személyesség, küldetésesség, a népért való megszólalás”, amelyet a mai kritika és irodalomtudomány jórészt korszerűtlennek tart. Szepes Erika vitatkozik ezzel a szemlélettel, nemcsak Konczekről szólva, de a kötet egészében, sőt több kötetében is.

Bíró József és Nagy Zopán egy-egy könyvéről külön szól a szerző, de sok szempontból a másikra is igaz, amit egyikükről állít. Mindkettőjükre jelentős hatást gyakorolt a keleti misztika, Bírónál olykor összeolvadva keresztény hitre utaló motívumokkal. Nagy Zopánra is igen erős hatást gyakorolt a zen-buddhizmus, és nála ez kiegészül Weöres Sándor hatásával. Istenkeresés és a személyes Én keresése jellemzi mindkettőjüket. A keleti misztika jól megfér a tragikummal, az abszurddal, a paradoxszal, a szójátékokkal. Ez akár posztmodern költészetet is eredményezhetne, de mindketten egy alapvető dologban eltérnek a posztmoderntől: a felsorolt elemek náluk csupán eszközök, megszenvedett, olykor tragikus tartalmak kifejezésére. Szepes Erika expressis verbis nem írja ezt le, de olvasóként magam leszűrhetem azt a következtetést is, hogy ez a költészet válságjelenség, és nemcsak a költői én, hanem a világ válságáé is, illetve a kettő nem is mindig választható el.

Novák Valentin Hovavonatozni című kötetében Szepes Erika egy megéletlen élet dokumentumait véli fölfedezni. „… a kívülmaradással megteremt egy olyan aspektust, amely végigvonul a köteten: a kettős Én-t.” A költő ezzel mintegy saját mítoszát teremti meg. Ez együtt jár az önelemzéssel, egészen a viviszekcióig. Az Én keresése nála szinte törvényszerűen jut el az istenkeresésig, a küzdelemig Istenért és Istennel, a hitért és a hittel. Kérdés, hogy nincs-e itt némi ellentmondás. Aki ugyanis ennyire küzd a hitért, Istenért, az már hívő, hiszen az ateista számára Isten nem kérdés, nem érdekli, legföljebb mint mások problémája érdekes számára.

Kántás Balázs az utóbbi években mutatkozott be az olvasóközönségnek verseivel és egyéb írásaival, ám máris nyilvánvaló, hogy mindenképpen figyelemre érdemes, amit csinál. Orpheusz című kötetéről Szepes Erika így ír: „Kántás Balázs évezredes hagyományba kíván bekapcsolódni, útmutatóként azért közelebb álló költők példáját követve…” Rilke és Celan neve bukkan föl az elemzésben, és majdnem természetes, hogy Weöres Sándoré is. Szepes Erika úgy véli, Kántás Orpheusz-ban a saját alteregóját alkotta meg, a magányos, a világból kiesett költő alakját. Ám Orpheusznak hatalma van, énekével csodát is tud tenni. Talán ez maga a költészet csodája.

A kötetet két költőnő életművének elemzése zárja.

Rékasy Ildikó verseit szintén csak a versolvasóknak viszonylag szűk köre ismeri. Benne ugyancsak olyan alkotót mutat be Szepes Erika, akinek a költészete nagyobb figyelmet és elismerést érdemelne. Első kötete, a Belesimulva már a címével is programot jelez: belesimulni akar a magyar költészet egészébe „… hangot adva, de nem kiharsogva belőle… nem kíván követni elitnek, ma divatosnak számító irányzatokat, nem óhajt mindenáron meghökkentő egyéniség lenni, különbözni – egyszerűen csak emberi nyelven akar szólni. És már ettől a pontos és szerény célkitűzéstől egyénivé válik.”

Nosztalgia és szecesszió, ezzel a két szóval lehet legpontosabban jellemezni Rékasy Ildikó költészetét. Nosztalgia egy talán sohasem volt, vagy nem így volt világ iránt, amelyet a boldog védettségben eltöltött gyermekkor emléke színez nosztalgikussá. Ennek a világnak a leggyakrabban felidézett színhelye a kert, a „hóbortos éden”, amely visszavonhatatlanul elveszett, mint Csehov cseresznyéskert-je. „Rékasy szecessziós nosztalgiája kétfelől táplálkozik: egyrészt az álom és a valóság határán mozgó képzeletből… másrészt a családi legendáriumból…”

Aki ma ilyen hangon szólal meg, nagy bátorságról tesz tanúbizonyságot. Az olvasó figyelmének lanyhulása könnyen félreérthetővé teszi a verset. Érzelgősséget hallhat ki belőle, mint ahogy ez meg is történt, Szepes Erika a tanulmányában visszautasít egy felületes, meggondolatlan kritikát. Rékasy Ildikó költészete úgy szecessziós, ahogyan Krúdy prózája az, aki ezt nem hallja meg, annak bizonyára Krúdy művészetéhez sincs affinitása.

A szecesszió korántsem összeférhetetlen a humorral, az iróniával, Rékasy Ildikónak is erős ironikus-önironikus hajlama van, ez segíti a nehézségek, az öregedés és a vele járó bajok bölcs elviselésében.

A 2013-ban elhunyt Láng Éva szintén azok közé a költők közé tartozik, akiknek az életműve fölfedezésre vár. Szepes Erika így mutatja be költészetét: „A csipkefinom mintázatú versek szózenéjükkel igyekeznek megszépíteni, eltakarni a sötét mélységet, ahonnan a költőnő szól… Láng Éva egész költészete hatalmas erőfeszítés arra, hogy megpróbálja feledtetni rettegését, élvezze és szeresse az életet.”

Egyéni sorsában is sokféle terhet viselt, a legsúlyosabb, haláláig cipelt teher volt, mint Szepes Erika írja „… a túlélő bűntudata amiatt, hogy a kataklizmában elpusztult milliók halála ellenére az ő élete megmaradt. … Ez az önvád, társulva az öregség-tudattal, sajátos szarkasztikus én-képet rajzolt.”

Láng Éva költészetének elemzése formájában is eltér a többi elemzéstől. Egyik bemutatott költőtől sem idéz annyit, mint tőle, mintha úgy érezné, be is kell mutatnia a verseket, talán hogy ezzel is hozzájáruljon megismertetésükhöz. Szepes Erika eddigi hét „Olvassuk együtt!” kötetéből egy új költői kánon körvonalai bontakoznak ki, amely kánon eltér a posztmodern által kreált maitól. Vitája változatlanul tart a posztmodernnel, noha ebben a kötetben ritkán foglalkozik vele közvetlenül, áttételesen azonban mindvégig jelen van annak a tagadása az elemzésekben. Olykor vitatkozik, hol indulatosan, hol ironikusan, megnevezett vitapartnerei (Kiss László, Jókai Anna, Lackfi János) egy-egy állításával.

A kötetet a haikuról szóló „rendhagyó függelék” egészíti ki. Ezt az indokolja, hogy a kötetben szereplő költők közül többen is írnak haikut, különösen Nagy Zopán költészetére jellemző ez a szigorú formák közé szorított lírai mű. (Napkút Kiadó 2015)

Würtz Ádám: A szabadság az szép szó III.