Roque Dalton

A holtak átlátnak rajtunk

VÁLOGATOTT VERSEK

BUDAPEST

Z-füzetek /148

Sorozatszerkesztő
SIMOR ANDRÁS

A válogatás Roque Dalton következő köteteiből készült: Las historias prohibidas del pulgarcito (siglo veintiunio editores, sa, 1974), Poemas clandestinos (Residencia Nacional [R.N.], 1977), Poesía (Casa de las Américas, 1980)

Roque Daltont 1972-ben ismertem meg Havannában. Első találkozásunk egyiken lefordítottam neki Ladányi Mihály Látogatók című verset, a halottakról, akiket megviselt a haláluk, és „kicsit idegesek a versektől, amiket róluk írtak, de néhány órácska múltán, ha feledik kiért-s-miatt nem élnek, már olyanok, mint akit kicseréltek”. Roque Dalton nevetett, és elém tette A harcos megpihen című versét, amelynek egyik sorát ennek a kötetnek a címéül választottam. A lázadó latin-amerikai költészet ironikus, szatirikus hajlamú költőjének versei a hazai Tűz-tánc nemzedék tiltakozó hangvételű költőinek verseivel csengenek egybe, azokéval, akik nem akarták, hogy az átmeneti kor útiránya a kapitalista restauráció felé forduljon. Roque Dalton posztumusz verseinek címoldalán ez olvasható: „Fegyveres harc ma, szocializmus holnap”.

Előszó

Roque Dalton 1935-ben született San Salvadorban. Jogi, társadalomtudományi, etnológiai tanulmányokat végzett hazájában, majd Chilében és Mexikóban. Az ötvenes években számos közép-amerikai költői díjat nyert. 1962-ben megjelent kötete, a Most a sértett következik után a latin-amerikai lázadó költészet egyik legeredetibb alakjaként tartották számon. 1958-tól 1967-ig a Salvadori Kommunista Párt tagja volt.

Kétszer is bebörtönözték, és kétszer is ki akarták végezni. Első alkalommal az ítélet végrehajtás kitűzött időpontja előtt négy nappal megbukott az őt bebörtönző diktátor, és a költőnek sikerült megszöknie. Másodszor az ítélet végrehajtás napján földrengés támadt, a börtön összedőlt, és Roque Dalton ismét ott találta magát isten szabad ege alatt, a börtön romjai között, ahonnét a rabok és a börtönőrök együtt menekültek el.

Börtönben született írásai közöl egyik megrendítő miniprózáját idézzük:

Az őrök két csoportra oszlanak. Az egyikbe azok tartoznak, akik kövekkel hajigálják a nyulakat, miközben azok a kert felől szájukban margarétával futnak. A másikba azok, akik ugrándozva járkálnak cellámmal szemközt, egy ország szavait ordibálva, és óráikon figyelve, mikor zúdul alá az eső habja. Egy harmadikba, akik hajnalban korán vizelnek és felébresztenek (lámpájuk fényével végignyalva arcomat), és azzal búsítanak, hogy még hidegebb nap jön. Egyik csoportba sem tartozik a 357-es, aki pásztor és zenész volt, és jelenleg rendőr valamilyen homályos bosszú bűne miatt, és akit (azaz a 357-est) e hónap vége felé kirúgnak a szolgálatból. Azért büntetik, mert egy éjjel megszökött és az asszonyával aludt reggel kilencig, gúnyt űzve a szabályzatból. Néhány napja egy cigarettát adott nekem. Tegnap, miközben végignézte, hogyan rágcsálok egy hosszú ánizslevelet (a rács közelébe sikerült húznom egy e célra fabrikált kampóval), Kubáról faggatott. Ma azt javasolta, hogy írhatnék neki egy kis verset – a Chalatemango hegyeiről –, hogy maradjon valamilyen emléke tőlem azután, amikor megölnek.

(A 357-es)

1961-ben emigrációba kényszerült. Élt Guatemalában, Mexikóban. Prágában, végül Kubában telepedett le. 1969-ben Kocsma és egyéb helyek című kötetével elnyerte a Casa de las Américas évi versenyének költői nagydíját.

Prágai élményei nyugtalansággal töltötték el. Számára is egyre kérdésesebbé válik, hová vezet az úgynevezett átmeneti időszak útja. „Ha egy országban véget ér a hőskorszak, jön a szép cinizmus kora, és vele a szavak, szavak, szavak.” 50. évforduló címmel verset ír egy férfiről, aki valamikor hős volt, és aki 1967-ben kezében egy kupica pálinkával emlékezik a forradalomra, mialatt az égen egy csillag világít, amit ő reménynek nevez.

Roque Dalton számára a remény Kuba, ahol nem érzi magát félig elvtársnak és félig úrnak. José Marti versét idézi Parafrázis címmel:

Két hazám van:
Kuba
és az enyém.

A száműzetésben élő ex hazafi számára Salvador ex haza, csalóka árnyék. Szerelmes verset ír a Guatemala, Mexikó, Honduras, Nicaragua börtöneiben elrothadókhoz, a tolvajokhoz, csempészekhez, csalókhoz, éhezőkhöz, a mindennel mindig gyanúsíthatókhoz, akik megtöltötték az övezet fővárosainak és kikötőinek bárjait és bordélyait, akiket határátlépéskor golyók lyuggattak át, és akik részegen végigzokogták a nemzeti himnuszt. Honfitársait a világ legszomorúbb szomorújainak nevezi.

Salvador acéltüske az idegenek számára, akikről a költő kegyetlen szatírákkal szól, és az amerikai nagykövet, az érsek úr és a tizenkét pocakos tábornok kivégzésére buzdít. így ítélkezik a Maximiliano Hernández Martínezt, Salvador volt elnökét meggyilkoló sofőr nevében: „sokan megtehették volna / hogy becsületüket tisztára mossák / vagy az ország javáért több mint harminc éve”.

Kötetünk második ciklusa A hüvelykujjacska betiltott történetei című költői-prózai, valódi és kitalált dokumentumokat tartalmazó kötet verseiből nyújt ízelítőt. Gabriela Mistral, a Nobel-díjas chilei költőnő nevezte Salvadort hüvelykujjacskának. Roque Dalton könyve egy évvel a költő abszurd halála előtt, 1974-ben jelent meg, második kiadására két évvel halála után, 1977-ben került sor. A ciklus versei két közép-amerikai forradalmár politikust idéznek: a guatemalai Mateo Antonio Marurét, a 19. század elején Havannában, a járvány áldozataként harminc valahány évesen meghalt függetlenségpárti ifjúsági vezért, akit Roque Dalton egy múlt századi Ottó René Casillónak nevez, barátjára, a szintén guatemalai költőre emlékezve (Ottó René Castillót 1967-ben a gerilla ellen harcoló zsoldosok elfogták, megkínozták, majd élve elégették), és a haza valódi atyját, a hondurasi Francisco Morazánt emlegetik, aki a Közép-amerikai Föderáció megteremtéséért küzdve San Salvadorba helyezte át a föderáció fővárosát, és 1840-ig szigorú ellenőrzés alatt tartotta Salvadort mint a Közép-amerikai Föderáció egyik tagországát.

Roque Dalton valósággal újraírta Salvador történelmét. Tette ezt prózában és versben egyaránt. Nyolc évvel halála után jelent meg terjedelmes dokumentumkönyve Miguel Mármol, a Salvadori Kommunista Pártot megalapító Farabundo Marti harcostársának visszaemlékezéseiből. Regénye, a Szegény költőcske, én szintén posztumusz műként jelent meg 1976-ban, azóta már négy kiadást ért meg.

A hüvelykujjacska betiltott történeteinek két hosszabb verse közül az első az 1932-es évről szól.

1932 januárjában népi felkelés robbant ki Salvadorban, elsősorban az indián tömegek részvételével, kommunista értelmiségi és diákvezetők támogatásával. Salvadori történészek a nonualko indiántömegek ellenállási harca folytatásaként értékelik ezt a felkelést. Maximiliano Hernández Martínez tábornok végül vérbe fojtotta az indián tömegek megmozdulását, közel harmincezer hazafit gyilkoltatott le. Farabundo Marü't és több más kommunista vezetőt 1932 februárjában agyonlövetett.

Dalton így kezdi Mindnyájan című versét:

Mindnyájan félig holtan születtünk 1932-ben
továbbélünk de félig élve
mindegyikünk harmincezer egészen halott számláját őrzi
kamatjukat
kamatos kamatjukat hizlalják azóta
és ma már halállal piszkítják be mindazokat akik születendők
félig holtan
félig élve

Mindnyájan félig holtan születtünk 1932-ben

Salvadorinak lenni annyit tesz hogy félholt vagy
ennyi jut nekünk
nekünk csak fele élet maradt

                                                                      (Mindnyájan)

A második vers címe két évszám: 1856-1865 .

1855-ben William Walker észak-amerikai kalandor az Egyesült Államok segítségével meghódítja Nicaraguát, és a közép-amerikai állam elnökévé nevezi ki magát. Egy év múlva a közép-amerikai államok egyesülnek a gringo Walker elleni háborúra. A salvadori erőket Gerardo Barrios, a közép-amerikai egység elszánt híve vezeti. Győztesen tér vissza, és Salvador elnöke lesz, de a konzervatív erők Guatemalával és Honduras-szal szövetkezve megdöntik Barriost, akit a másodszor is elnökké kinevezett Francisco Dueñas agyonlövet, miután a nicaraguai kormány az emigrációból hazatérni készülő politikust kiszolgáltatja neki.

Dalion a liberálisok és konzervatívok bonyolultnak látszó, ám voltaképpen mindkét fél részéről haladásellenes csatározásait szatirikus „történelmi költemény”-ben összegzi, eredeti ritmusú prózaversben, és zseniális tömörséggel világít rá az eseményeket háttérből irányító Egyesült Államok szégyenletes szerepére:

Minő dolog ez: az Egyesült Államokban az észak-amerikaiak
          kétfélék lettek
rabszolgatartók és rabszolgatartó ellenesek. Közép-Amerikában
egy rabszolgatartó lett minden észak-amerikai reprezentánsa.
Közép-Amerikában minden észak-amerikai
          rabszolgatartó volt,
még Lincoln barátunk is.

                                                                      (1856-1865)

Versének műfaját a „történelmi költemény” elnevezéssel próbáltuk meghatározni. Egy másik hasonló verse posztumusz művei közt jelenik meg kihívó címmel: A szélsőbaloldaliak. Ez a vers sorra veszi, kik voltak Salvador történelmében szélsőbaloldaliak, és kik nem voltak azok. Eszerint szélsőbaloldaliak voltak Salvador őslakói, a navatl népek csoportjához tartozó pipilek, akik a gyarmatosítás 300 éve alatt megőrizték az indián lázadás tüzét, szélsőbaloldali volt Francisco Morazán, Gerardo Barrios és az 1932-ben meggyilkolt Faradundo Marti, „a szélsőbaloldali Salvadori Kommunista Párt vezetője (Roque Dalton megfogalmazásában a szélsőbaloldali szó az opportunizmus ellentéte), a diktátor ellen 1944-ben fellázadó salvadori nép, amikor „újabb szélsőbaloldali járvány tört ki / még a katonákat is megfertőzte”, majd „fellángolt a szélsőbaloldali példa / Kubáé és Fidelé”, „aztán két másik szélsőbaloldali szervezet született / a »Farabundo Marti« nevű Népi Erők Felszabadítási Frontja / és az »NFH«, a Népi Forradalmi Hadsereg (ERP – Ejército Revolucionario del Pueblo). A „nem voltak szélsőbaloldaliak” listájába kerülő liberálisok és konzervatívok felsorolását mellőzzük. Dalton „történelmi költeménye” így ér véget:

Egy ilyen országban mint a miénk
ahol minden egymáshoz olyan közel van és minden olyan tömény
ahol a történelmi összevisszaság annyira egybetorlódik
a szélsőbaloldaliság nem maradhat szavak foglya
tettekben kell szélsőbaloldalivá lennie
mindegyre mélyebbre hatolva a nép szívében
mely továbbra is a mellkas szélsőbaloldalán dobog

                                                  (A szélsőbaloldaliak)

1973-ban Dalton illegálisan visszatér hazájába, hogy bekapcsolódjék a Népi Forradalmi Hadsereg tagjaként a diktatúra elleni fegyveres harcba.

1975. május 10-én Roque Daltont az Ejército Revolucionario del Pueblo néhány vezetője árulónak kiáltja ki, és kivégzik, olyan változat is létezik haláláról, hogy álmában lőtték agyon. Az egyik kivégzésre szavazó azóta a kivégzést élete nagy politikai hibájának nevezi, egy másik ma már a bolivári forradalom szenvedélyes kritikusa, az Egyesült Államokból.

Latin-Amerika egyetlen írója sem adott hitelt az abszurd vádnak. Julio Cortázar, a nagy argentin író Iszonyú halál címmel írt Roque Daltonról, és a vádat nevetségesnek minősítette. Kuba egyértelműen a kivégzett költő mellé állt, és néhány év múlva a neves uruguayi író, Mario Benedetti válogatásában impozáns verseskönyvet jelentetett meg tőle. A gyilkosság pontos körülményeit, hátterét nem ismerjük, feltételezhetően a CIÁ őrzi a teljes tisztázáshoz szükséges dokumentumokat.

A Szegény költőcske, én egyik részletében a főhősnek, aki természetesen nem azonos a költővel, azt mondja az őt kihallgató nyomozó: „Azt hiszed, és ez hízeleg neked, hogy hősi szerepet játszol. Hogy ez az ügy, ami végül életedbe kerül, automatikusan a Forradalom tisztelt hősévé avat. Biztosíthatlak, hogy semmi, abszolút semmi nem lesz ebből. Ne feledd, hogy teljesen egyedül állsz velünk szemben. Pártodnak halvány fogalma sincs arról, hol vagy. Itt nem segítenek rajtad szovjet vagy kubai barátaid. Meg kell értened, hqgy amikor azt mondom, likvidálunk téged, teljes likvidációról beszélek, még az emlékedet is kitöröljük. (...) Pártod mit se tud arról, hogy milyen bőséges információkkal rendelkezünk, ismerjük felforgató terveiket, nemzetközi kapcsolataikat. A Pártba beépített embereink és egyéb lehetőségeink révén tudomásukra hozzuk, hogy mindezt te mondtad el nekünk. Halálod előtt így akartad megmenteni a bőrödet, köptél, elárultad az elvtársaidat. Nem hősként élsz majd a történelemben, hanem árulóként.”

Dalton utolsó versei Földalatti versek rímmel jelentek meg, először a Nemzeti Ellenállás Fegyveres Szervezete publikálta őket 1977-ben. A kötet verseit az illegalitásban élő költő álneveken tervezte közreadni, nem létező költőket talált ki saját versei szerzőiül, rövid életrajzokat is írt a versek elé róluk.

A Földalatti versek ciklus és kötetünk utolsó verse a Találkozás egy vén költővel. A versben név nélkül emlegetett költő mindenkinél előbb tapsolt hajdan Dalton költészetének, „őt terheli a felelősség, hogy verseim / a folyóiratok és könyvkiadók medrébe torkoltak” – írja a költő Luis Luna álnéven. Az utolsó találkozáskor a vén költő elsápadt a vörös neonfényben, és átment a másik oldalra, mint aki váratlanul megszomjazott. Az emlékezetes pillanat másik szereplője viszont éppen annak örült, „hogy néhány perccel azelőtt minden jól sikerült, / és nem voltunk kénytelenek / fegyvert használni”.

Simor András

A halni tudás művészete

Köznapi elégia Francisco Sorto
számára

Franciso Sorto, a salvadori Központi Börtön köztörvényes rabja, a rettenetes kilences cellában töltött négy éves elzárásba beleőrült. Ma eszelősként jár-kel a Fegyintézet foglyai között, és délutánonként, amikor a fogház udvara felől felszállni látja a fecskéket és a hullámos papagájokat, könnyes szemmel és ritmus nélküli hangon énekli Gardel régi tangóit.

Francisco Sorto
kilenc éve fogoly.

Ölt,
mert ölnie kellett.

Mert keménynek és rettenetesnek kellett lennie
csontszáraz földjén, hol neve sincs a kenyérnek,
csontszáraz, csontszáraz, csontszáraz földjén,
hol csak por hullik a vak nevetésre,
és az agy hangjegyek nélkül
kiáltja kiégett zenéjét és véget nem érő sírását világgá.

Francisco Sortónak
a börtönben kilenc szeme van.

Kilenc fénylő kiáltás, melyben századok táncolnak,
mint apró gyerekek.

Kilenc „ezerkilencszáz valahány” rettenet.

Kilenc tetvek vakarta szív,
rettegő ijedtség
egy foga közé szorult szitoktól.

A csönd és a hideg kilenc fekete könnye.

Kilenc magas rangú tiszt,
nevetnek, miután fejünk fölé lövettek,
sírni kényszerítnek minket,
ahogyan a folyópartok fiatal fáiról beszélnek
vagy a még kőkerítéseket sem ismerő síkságokról,
ahol félálomban szunyókál akárki hasát mutatva a csillagoknak.

Kilenc, a szentségit,
kilenc év pofán verve egyfolytában,
megkötözve,
kilenc év, kilenc év,
kilenc év, amire nincs szava a világnak,
kilenc év, annyi, mint
hetvennyolcezer nyolcszáznegyven óra,
ha értenél a számokhoz, iskolapadokhoz.

Francisco Sorto,
gyönyörű majomarccal,
tiszta,
mint a nedves föld, ami hallja, ha rálépünk.
Francisco Sorto, akit senki se látogat vasárnap,
Francisco Sorto, aki tyúkürülékkel
gyógyítja az ütések sebeit.
Francisco Sorto, négy évig vaksötétben,
megbilincselve, kemény vasakkal, a magánzárkában.
Francisco Sorto,
milyen óriás,
milyen csodálnivaló férfi vagy te,
hogy énekelni még nem felejtettél el!

Emlékek

A cella sötét és csöndes…
Jaj, szemed fénye, jaj, hangod!

A cella hideg és nedves…
Jaj, tested melege a lepedőn!

A cella kemény és sebző…
Jaj, kezed madár simogatása!

A cella bűzölög mindig…
Jaj, könnyű, reggeli lépted!

A cella vak, magányos…
Jaj, ölelésed!

Álmatlanság

Az ég nagy tó a tó
kicsiny ég

(Ebben a szanatóriumban hallani még a kövek kiáltását is
a fenyők mint sírból kinyúló nagy ujjak
merev árnyak hullnak rájuk a holdból
fekete füst vagy gránit árnyai

Szeretnék visszatérni Salvadorba
de nem tudom álomország-e
pusztán valami vágy
betegségen zöld lángjának fia)

Az álmatlanság vörös vagy ibolyaszín háló
feneketlen kút
és megváltást a hajnal se hoz
lángoló feszület
ami sohasem ég el

Távoli harang szólt
vagy a szív?

Újra hajnali négy
van

Krisztus

Feszítsétek meg feszítsétek meg
feszítsétek meg
mert a kellő időben
nem fojtotta meg a jóllakott urakat
mert nem döfött kést a térdeplő apostolba
mert az alázat és szeretet vizét hintette szét
és nem
végzetes savát
a lázadásnak

Megalománia

II. Frigyest, habár a dölyfös németek császára volt,
az akkori Pápa kiátkozta,
mert kötelezte az orvosokat a gyógyszerek tanulmányozására,
mielőtt pénzt számolnának fel az infúziók felírásáért,
vagy hús kimetszéséért az emberi húsból.

Servet Mihályt egy kicsivel előbb átkozták ki,
mielőtt eggyé lett volna a hamuval:
mondják, meggyorsítandó a körülményeket,
hadd vitázzék tovább a kérlelhetetlen tudományért a kényelmes öröklétben.

Luther Márton abban hitt, hogy az Atyaistent isteni mája gyötri,
látva a felhők közt, hogyan futkároznak a kövér papok
a külvárosokban, hogy kedvező áron
fizettessék meg készpénzben a bűnbocsánatot.
Kiátkozták az Isten májának védelme miatt.

Ily nagyszerű cselekedetek láttán mit tehetnék én
– sovány, bús szemű, törékeny külsejű –
hogy engem is kiátkozzanak,
és örökre sértetlen maradjon nagyra becsült hiúságom.

Jenki turisták egy régi templomban

Le kellene lőni ezeket a vénasszonyokat mind.

Megkínozni őket fecsegésük bűne miatt.

Lefejezni valamennyit előzetes figyelmeztetéssel, hogy angolul imádkozzanak

a hóhérok kacagása közben.

(Ördögi nőstények sárga kontyokkal,
nagyfenekű boszorkányok, akiket elképeszt, hogy mi csöndesen járunk,
ordibáló romok, kik megsértik a napot.
Valamit tenni kéne.)

A szerzetesek előzékenyen bánnak velük, kétségkívül,
Szent Péter nyilvánvalóan haragos tekintete előtt…

Gépíró

Útnak indulsz hazulról reggelenként
szappanszagúan a cserepekben álló szegfűkre gondolsz
meg arra hogy milyen kárt tehetnek bennük a gyerekek
már kiheverted a meghűlést a Nap
olcsó konyak ízű jókat kortyolsz belőle
szavakkal le nem írható pohár a reggel pohár
fenekén mindig ott marad hordaléka
a tegnaphoz hasonlító tegnapok tegnapi örömének?

Nem érdekel
buszra szállsz szemben a Fegyházzal
odabent – hideg van lázuk van – az erőszak megszállottjai:
gyilkosok tolvajok költők bolondok
forradalmárok hangszóró szentjei
szerelem átokvertjei
tágra nyílt szemmel

De téged ez nem érdekel a hivatal közelében leszállsz
és újságot veszel miként akármelyik nap:
megtámadták – végül is – Kubát
a légi tűz gyerekeket ölt meg a tengerparton városok és megint gyerekek
a képregényhez lapozol mi a megfejtése – dudorászol
a keresztrejtvénynek a horoszkóp az Ikrek meg a te jó csillagod
– a Bika jegyében születtél kék szemekkel –
a vasárnapi meccset felfüggesztették
az egész országra kiterjedő rendkívüli állapot miatt – sajnálatos –
új politikai foglyok a rendőrség lelőtt egy munkást
nagy kommunistaellenes kampány készül
a nemzeti érzület lángja elemészti az illegális szervezeteket

Nem érdekel
fölfelé mész a lépcsőn jónapot doktor úr
jónapot osztályvezető úr
jónapot – ekkor fejet hajtasz – hogy van
Uram – mosolyogsz is igazgató úr

Aztán az írógép elé ülsz
szikrázva mint egy opál egy roppant hal hasán
– átszellemült a mosolyod kielégült mezítlen
bőröd a nadrágszárad és cipőd közt
fehér zongorista ujjaid kinyújtod
(láttam egy filmen Chopint szegény
tüdővészbe halt – vér volt a kendőjén – a túlzásba vitt szerelem miatt)
tíz hótiszta ujjad
és tak tak tak takatak nem érdekel
semmi takatak
véget nem érőn tak
takatak
mélységes mély a gödör tak
takatak tak
takatak

Felszárítani könnyeidet

Mint a kegyetlen gyilkos a bűntett színhelyére
visszatér, hogy megnézze, akit meggyilkolt, ott van.

Mint a tavasz a télnek torkából kihajolva
kezében félig-meddig kinőtt, halott virággal.

Mint vakember kutyája, ütésektől sebezve,
nyitott csontokkal lesve kenyérdarabka fényét.

Mint az éj a sötétlő égnek közeledtével
a tört napot otthagyja szögezve jeges dárdát.

Mint tékozló fiú, kit terített, csöndes asztal
hív öreg illatokkal az utcák magányából.

Hajózva, súlyos sebbel szív mélyéig sebezve.

Tikkasztó szomjúsággal szomjazva sivatagban.

Így térek vissza hozzád.

A halni tudás művészete

A másik: – Ami Önt érdekli, az tulajdon­képpen a halni tudás művészete. A férfi: – Úgy vélem, ez az egyetlen művészet, melyet ma meg kell tanulnunk.

Friedrich Dürrenmatt

Fogjon egy bármilyen típusú géppisztolyt
miután nyolc vagy még több évig hitt az igazság erejében

Ölje meg az ünnepi szertartások alatt
az első kiáltás után
a tizennégy részeg játékost akik a szabályok ismerete nélkül
megvetendő sakktáblává alakították az országot
ölje meg az Amerikai Nagykövetet
homloka egyik lyukába egy jázmint dugva a posteriori
sebezze meg mindkét combján az érsek urat
és kényszerítse káromkodni mielőtt végezne vele
célozzon a tizenkét pocakos tábornok bőrének pórusaira
kiáltson egy éljen a tiszta népet miközben tüzelni készül a rendőrosztag
emlékezzék a gyermekek szemére
nevére az egyetlennek aki él
lélegezzen mélyen és mindenekelőtt próbálja meg
hogy ne essen ki kezéből a fegyver
mikor a föld szélsebesen közeledik arca felé

Sírfelirat

E napok valamelyikén jött
feltehetőleg

Eleinte lassú kortyokban hörpölgette borát
a sötét part legutolsó bárjában

rákok nevét mondogatta
nevetésre ingerlő módon
és zavaros balladákat énekelt a szegény részegek közül
senki se értette miket

Azután egyszerűen köztünk maradt
izzadva vörös képpel a konok nap alatt
keresett egy sötét kurvát – könyörületes szent asszony –
és a csönd hosszú szomszédságába költözött

Phillips O'Mannion szülőhelye Írország emlékével szemében
meghalt tegnap az utcán melle mellett görcsbe rándult kézzel
egy szót se szólt
senkit se rémített meg
mint aki az életért kicsiny árat fizet

Amikor eltemették elszakadtak a tartókötelékek
és a koporsó hirtelen lezuhant kiszakítva a durva fenyőfedelet

Párja – testetlen ajakkal –
elsőként dobott rá egy marék földet egyenest az arcára

Késő éjszakai órán

Mikor megtudod halálom, a nevemet ne ejtsed ki,
mert megrémülne halálom és nyugalmam.

Hangod, konduló harangja mind az öt érzékszervnek,
halovány fénnyé válna ködben keresve engem.

Mikor megtudod halálom, furcsa szótagokat szólj.
Mondd azt virág, méh, könnycsepp, kenyér, viharzó felhő.

Ajkaid ne leljék meg tizennégy betűm hangját.
Álmodtam és szerettem és szerettem a csöndet.

A nevemet ne ejtsed ki, mikor megtudod halálom,
a legsötétebb földből előhívna a hangod.

A nevemet ne ejtsed ki, a nevemet ne ejtsed ki.
Mikor megtudod halálom, a nevemet ne ejtsed ki

A kukoricához

I.

Mint az első tetem szép maradványa
tündökölsz
liszt gőgje növeszt nagyra
legédesebb gyökér magadban rejtező
ó győzedelmes
zöld kardok tengere sem bír veled

Kemény porod vérünkbe költözött
oltárod vagyunk növényi jogod elfogadják az istenek
haragos csillogásod szemünkből árad
legyőzni a sötétet
szétharapni hogy legalább ne nőjön tovább
ezen a nedves világon hol a mocsárban a tűz is odavész

(Szájunkba ennivaló nem került soha
véreztünk drágakövekbe cápákba marva éhünkben
sírtunk mint a legelhagyatottabb gyerekek

Káromkodásokat eszeltünk ki hogy meghallgassanak az istenek
legyünk jóllakottak ó árvák teremtői kiáltoztunk nekik
hálátlanok kik léptünk zenéjéért cserébe
falásnyi kenyeret se adtok

Testünk kitervelt karcsúságából
csak az üresség kelleme maradt
nézzétek bőrünkre tapadt csontunkat nézzétek hogy remegünk

Vagy újra a halál könnyű prédája leszünk?
Mint az elpusztított első ember-utánzatok
nem érdemeltük ki az életet?
Léptünk a földön rövid álom volt csupán
eljött a kegyetlen ébredés?
Hibáztunk amikor legkezdetibb örömünkben tihozzátok
kiáltottunk kicsírázva?
Mi rosszat tettünk hogy kegyetlenül pusztuljunk
jó születésünk után?

Kemény lecke az éhezés
maró titok az elhervadt mesterségeké
ezért tettek minket ilyen próbára az istenek
eredetünkben felavatott az ellenséges éhség
egyedüli társnőnk akkortól a legelső időktől
aki rongyainkban ismert miránk)


II.

Kicsiny kenyereid olyanok mint dühös fogak
fény fókuszai folttalan porrá lettek
tápláló porrá az éhező izomnak
mit a szív irányít szerelembe vagy háborúba

Eredeted legendájában nem hiszek
ha csupán tapír vére volnál
vagy kígyó vére csupán
honnan vetted szerelmes levegődet?
Honnan érkeznek villámaid
melyeket szent pálinkádba lövellsz
szárnyakkal ékesítve az ősi csicsát?

Együttérző láva van benned
kövek alól napra néző folyó
felhők csontja valamilyen
mész hamuja

Ételek atyja kenyér kövér gyomra
minden erő eredője
első atyáink éhező kiáltásainak gyermeke
tovább él az éhség az éhség
ó ne hagyj el minket
soha
soha sem

Kukorica atyám neved ismételjük
az első órától az utolsóig ó ne hagyja el minket
soha soha sem

Egyedül te maradtál isteneinkből
ó ne hagyj el minket
soha
soha sem

A száműzetés

Lehorgasztott fejű napok régi romok magányában amelyek az utolsó záporok
élettel és füvekkel teli földjéből nőnek ki
tüskés napok
amikor fáj a szeretett lények öröme és a tekintet sötét kútba merülne
    legszívesebben
napok amikor elviselhetetlenné válik a mélye utolsó tartóköteleit széttépő
    tenger
haragos vihara
napok az angyali könyörületnek kitárulkozók
emelkedjék szárnyával magasba a zokogás mint pacsirta akire senki se néz többé
színüket vesztő napok amikor eltorzulnak
a szerelem arcvonásai

Latin-Amerika

A költő négyszemközt a holddal
lelkesülten szívja százszorszépét
messzi szavak nektárját hörpöli
harmatecsetjével magasba repül
tépkedi pederaszta hegedűcskéjét

Míg a képét össze nem töri
egy kaszárnya zord falán

27 év

Szívszorító dolog
huszonhét évesnek lenni
valójában a szívszorító dolgok
legszívszorítóbbika
körülötted sorra halnak
megfulladt gyerekkorod jó barátai
és kételkedni kezd az ember
esetleg ő se halhatatlan

A harcos megpihen

A halottak napról napra önfejűbbek.

Azelőtt könnyű volt bánni velük:
keményített ingnyakat kaptak tőlünk, virágot,
fölmondtuk nevüket hosszú-hosszú sorban:
hogy a szent honi föld,
hogy a nemes árnyak,
hogy a merev márvány.

A tetem az emlékezettel egyetértve
újra beállt a sorba,
és menetelni kezdett vén zenénk ritmusára.

Ugyan, még mit nem,
a halottak
mások mostantól kezdve.

Ma ironikusakká válnak,
kérdeznek.

Úgy vélem, átlátnak rajtunk,
mióta egyre inkább többségben vannak!

A kapitány

A kapitány függőágyában a kapitány
alszik éjszakai csörrenések közben
gitárja felakasztva a falon
félretéve pisztolya rumosüvege
a dühre mint szerelmi randevúra vár
a kapitány a kapitány
– tudnia kell –
üldözöttjei ott vannak ugyanabban a sötétben

Kétségbeesés

Hazám nem létezel
csupán csalóka árnyékom vagy
egy szó az ellenség megtévesztett vele

Azelőtt azt hittem kisgyerek vagy
nincs erőd hogy egyszerre tiéd legyen
Észak és Dél
de most már tudom nem létezel
ráadásul senkinek sincs szüksége rád
egyetlen anya sincs aki rólad beszélne

Örömömre szolgál
hogy kitaláltam egy országot
habár bolondokházában kéne lennem

Partodon kicsiny isten vagyok

(Vagy másképp: ex hazafi én
és te ex haza.)

A rend embere

Vén vagyok
vén mint reményetek
nevetnem kell

Szablyával álltam (de géppisztolyra
vágyva)
VII. Ferdinánd Önkéntesei közt
egy kevéske alkohol kellett csak – 1814-ben történt? –
és egy bottal agyonütöttem
az Egyetemen egy fiúcskát

Én lőttem agyon valami Farabundo Martit meg valami Gerardo Barriost
– pár napja lehetett –
és én tapsoltam Cuaumichinnek
amikor elrendelte Fidelina Raymundo megkínoztatását
Én készültem megírni a Csendőrség himnuszát
az alkalomból hogy Francisco Morazán a kommunista vezér
de elegendő volt megölni őt

Ifjú vagyok
kibírom akármeddig ütlegelek

Véretek vére az én szolgálati időm és emlékezetem

Onnan vagyok én de ti
mi a vétkem

Isten ítélkező keze

A Köztársaság ex elnökét, don Maxi­mili­ano Hernández Martínez Tábornokot saját sofőrje és tisztiszolgája kegyetlenül meggyilkolta. Hondurasi tanyáján történt, ahol az agg katona békés száműzetését töltötte. Ebédhez készülődött, az érte­sü­lé­sek szerint, amikor a gyilkos tőr­dö­fé­sek­kel valósággal szitává lyuggatta, mind­máig nem tudni, miért. Mindkét ország biztonsági szolgálata nyomoz a bűnös után...

(A salvadori sajtóból)

végül is szegénykém Tábornokom
ma úgy hiszem kétszer is meggondolnám
elvégre az ember keresztény
de olykor méregbe gurul és a rumtól kér tanácsot
akkor jöttem rá erre amikor már bevittem neki
öt vagy hat tőrdöfést
egy tucatnál öregesen szellentett
és kifingva félrefordult a székben
mindig azt hajtogatta hogy nem értik őt
és hogy úgy hal meg mint mestere Napóleon Bonaparte
kihúztam fejét a levesestálból
és még ötször beledöftem
bátor férfi vagyok ez a színtiszta igazság
szeméből könnycseppek potyogtak
meglehetősen meg kellett szorongatnom hogy elvegyem a
                                                            kedvét a kiabálástól
ma reggel miért akart köpni rám
tiszteltem olyan férfias volt bőrmellényében feszítve
a kurvák skandalumaiért mindig baszogatott
azt hiszem még egyszer beledöftem
Kormányfőként nem ordítozott
ha foghegyről beszélt még jobban remegtek a Tábornokok
a Püspök úr titokban
vizelni kiszökött a teremből
nem véletlenül küldött egyszer egy fotót Tábornokomnak
                                                                            Somoza
Nicaragua Elnöke
ahol ott ült Tábornokom Martínez
egy tojásokkal teli kosárban
azt üzente ezzel hogy egyszerre volt bátor és óvatos
mondom én
mert ő aki tojásait nagyon is szerette
ezúttal egyetlen tojást se tört szét
sose értettem miféle telepátiát emleget
nevetnem kellett amikor cikk-cakkban beszélt
ez a te telepátiád gondoltam
Isten bocsássa meg nekem
láttam szememet hiába meresztem amikor megpróbáltam
                                                                      kizsebelni
tizenöt szaros hondurasi garas annyi volt nála
meg a lakáskulcsok két koszos zsebkendő
néhány levél az unokái küldték San Salvadorból
drága nagyapuskának becézve őt
jó sokáig tartott a haldoklása
mert a tőrdöféseket félig kakas félig tyúk erővel szúrtam belé
ma ha jól meggondolom kissé zavarba jövök
de annyira gyöngéden bántam vele
mert azt hittem így illik megölni egy öreget
habár oly nagy ember volt és olyan bölcs
azelőtt az én Tábornokom
mások keményebben bántak volna vele
olyan tőrdöfésekkel mintha
nemcsak megölni de
csontját akarnák tömi késéles nyaklevessel
én nem
ha nem köpött volna le
nem ragadok tőrt hogy megöljem
itt járkálna még fel és alá az öntözőkannával a kertben
vénen és zsörtölődve
hiszen olyan volt már mint keserű gyümölcshéj
de
mások
jaj anyácskám
megfizettették volna vele
legalább egy darabkáját a tartozásának
mások
semmit se kérve
ismétlem
keményebben viselkedtek volna
csupán halálokból több mint harmincezret gyömöszölt zsákjába
vulkán-méret képzeljék el
de világos hogy ebben a szennykupacban segítették sokan
nem volt ő egymaga
egyik is másik is sorban adogatták a holtakat neki
sok segítője volt akiknek Isten
nem bocsát meg soha
legföljebb megeshet hogy Isten késlekedik
vagy elfelejt idejében rájuk sújtani
hogy kínlódjék velük egyedül az Ördög
és akkor Mi Urunk nem keveredik
a szemet szemért durva dolgába
nem engedi magát egy kicsit se bepiszkítani
miként valaki mondta
bizonyos
az ám
akadnak ezerszer rosszabbak mint az én Tábornokom
százezerszer
de élnek mindahányan Salvadorban
behúzott farokkal
mert annyi volt a bűn hogy jut belőle jó pár
                              valamennyiünknek
a szarháziak a botozók az éheztetők
a fogságban örömüket lelő foglyok egy sereg
és akik elmenekültek életüket mentve miről is van szó?
világnyi szomorúság nem kéne számításba venni?
még hogy nem kéne
hiszen a vallomások órájában
még a rossz tekinteteket is számításba kell venni
Tábornokom azt mondta neki a pénz sosem
                              piszkította be a kezét
a vér igen de a pénz nem
nem tudok sokat az effélékről
ha ötven tallérnál többről akarsz beszélni
az én falumban legalább doktor légy
amikor végigkutattam mondtam már csak tizenöt garasa volt
az Egyesült Államok boszorkánykonyhájában
milyen kölcsönt adtak neki
mit értek Láthatatlan Doktorai
Szellem Hadserege
nyisz nyasz szólt a kés a kezemben
mint amikor sós zsákba szúr bele valaki
cutupito növény tüskéjével
világos hogy erről fölösleges beszélni
most mit mondott a papagáj
azt hogy már elvitt engem a karvaly
szerintem az egész világ elmehet a fenébe
mert nekem se ment valami jól mit mondjak
a szükség idején
segíteni senki se jött
nyomomba küldték az egész Nemzeti Őrséget
és a Vagyonkezelőség rendészeit
és kémeket akik azt mondták a Törzskartól valók
és Kelet valamennyi járőrét
mintha a tőrdöféseket
a Világ Megmentőjébe szúrták volna bele
Isten bocsásson meg nekem
pitiáner tolvaj haragból cselekedtem
sokan megtehették volna
hogy becsületüket tisztára mossák
vagy az ország javáért több mint harminc éve
nem mondom azt hogy tapsoljanak nekem
de azt se hiszem hogy a legrosszabbat
tettem amit az országban tenni lehetett
aki a szegénységtől összerándul el is mehet a francba
másmilyen volna ha aki kivégzi őt
egy Kaszárnya Parancsnoka
még azt is mondták nekem
ezen a temetésen nincs jogom gyertyát állítani
de már felhúztam a lábamra a hétmérföldes csizmát
tudnom kell hogy az elhunyt
valamikor Salvador Elnöke volt
és ez egy aranybánya
örökre a tiéd marad
megérinteni őt
olyan ez
mint a tigris heréit megérinteni
mit számít az öldöklés
amit a maga idejében művelt
végül is
fel lehetne róni bármelyik Elnöknek
vegyék figyelembe hogy Tábornokom ma már nyársra van
                                                                                tűzve
hogy ez a dolog mindinkább
hangyaboly színéhez hasonló
mert nyilvánvaló a kommunisták
sohasem halnak meg
de itt a cseverészésnek véget is vethetünk
nem azzal fejezem be hogy politikáról beszélek
a vénség
vírus
mint mondta valaki
mert én nem szólok erről
valóban jobb hallgatni
hogy Tábornokom végül
békében nyugodhassék
ha engedik
ott ahová az Isten hajította
végül is az Isten
aki szétosztja a büntetést és a jutalmat
Őrá bízom magam
és a Guadalupei Szent Szűzre
itt
kibaszottan
ideiglenesen
az ahuchapáni Fegyházban

AÁSZ

Országom Elnökét
ma Fidel Sánchez Hernández ezredesnek hívják
De Somoza tábornok, Nicaragua Elnöke
országom Elnöke úgyszintén,
és Stroessner tábornok, Paraguay Elnöke
szintúgy országom Elnöke némileg, habár
kevésbé az, mint Honduras Elnöke, vagyis
López Arrellano tábornok, viszont
inkább az Haiti Elnöke,
Monsieur Duvalier.
És az Egyesült Államok Elnöke
elnökibb Elnöke országomnak,
mint országom Elnöke,
akit, mint mondtam, manapság
Fidel Sánchez Hernández ezredesnek hívnak.

Bajt keresvén magamnak

Első sejtgyűlésem éjszakáján esett
vízcsepp-csurgató művészetem lelkesen megtapsolta négy
vagy öt személyiség Goya-képből kilépők
mindenki kissé unatkozni látszott
talán az üldöztetéstől mi több a naponta elképzelt kínvallatástól

Munkásszövetségek és sztrájkok szervezői
meglehetősen krákogtak és azt mondták
válasszak valami álnevet
hogy havi öt pezót kell fizetnem ezentúl
hogy megállapodtunk miszerint minden csütörtökön
meg hogy jól mennek-e tanulmányaim
meg hogy ma elolvasunk egy Lenin-brosúrát
meg hogy nem szükséges percenként azt mondani elvtárs

Mire kimentünk elállt az eső
anyám megszidott mert későn mentem haza

Sir Thomas

Ez alatt a nap alatt
vörös színű magzatra hasonlít a hasam:
soványodom, mint kopasz dombokra néző láthatár,
letérdelek, hogy elérjek egy felhőt,
nedves színe különös nyál a számban.

Ez az ország acéltüske.
Feltételezem, hogy nem is létezik, csak részeg álmom,
hiszen Angliában senki sem tud róla.

Ó, viperák forgószele,
századnyi méretű ének!

Elve érkezni ünnepélyes,
örök glóriával övezett éjbe,
szívedbe tizenkét részeg paraszt
szúrja tőrét,
vadak földjére lépni,
hogy egy csésze kávét csinálj magadnak,
itt minden tökéletesen természetes!

Bárcsak hitét megőrizné az ember!

Samantha

Szépséges golyó
csapódik a szemembe,
még tudom, hogy az élet
lázong
gyönyörű zűrzavarával.

Utazni ütések közt
ütlegelt utazókat kikerülve,
felszedni ébredéskor
a vérbe fulladt kenyérmorzsákat:
ez a boldogság,
gyóntatószék egéröröme.

E nap alatt azt gondolom:
„Tolsztoj eszelős szüze vagyok,
ki ugrándozva lépked,
hogy a hidegtől halott kígyókra rá ne tiporjak.”

Matthew

A trópusok, végtelen fáradság.
A hegyi rózsáknak sószaguk van,
mint az iszonyú víznek, amit a kikötőkben isznak.

És ezek a falaknak verődő ganajtúró bogarak,
mintha egy szörnyeteg fekete tojásai volnának!

A Mosel-bor megromlik,
a holland sör utálatos zöld habot izzad,
és legjobb ingeim egy évig tartanak.

Az egzotikus regényirodalom
szintúgy kísértet, ki Európát bejárja.

A püspök

Ennek az országnak az emberei, akár a hajnalok,
mindig fiatalon halnak
és bálványokhoz imádkoznak buzgón.

Beteges fajta.
Az esős évszak egyetlen vigaszom.

Lady Ann

Az előkelő nép szerencsétlen itt:
ki hallott szólni
ezekről a zsíros hercegekről,
fegyelmezetlen, nagy lábú félig négerek,
nőcike módra vallásosak,
tékozló fiúk!

Azt álmodtam, hogy sastojásokat költők ki,
de ronda fekete keselyűk jöttek
szagolgatni késcsőrükkel
a szoknyám alá.

Vers az utolsó börtönből

Ismét a börtön, fekete gyümölcs.

Az utcákon és az emberek lakásaiban valaki ezekben a pillanatokban szerelmi bánat miatt panaszkodik, zenél vagy egy csata híreit olvassa, amire éjszaka került sor Ázsiában. A folyókban a halak a tenger iránti hitetlenségükről fognak énekelni, megvalósíthatatlan álom, mértéktelen boldogság. (A Fekete-Liliom nevű, valójában kék halakról beszélek, melyeknek tüskéiből erőszakos és fürge emberek igencsak tartós parfümöket vonnak ki.)

Bárhol is legyen, a legmélyebbre süllyedt vagy beszögezett dolgok utolsó helye is kevésbé fogoly, mint én.

(Világos, hogy amíg rendelkezem egy darabka ceruzával és papírral – és a költészettel –, valamiféle öntelt egyetemes felfogás azt bizonygatja, hogy a nagybetűkkel írandó dolgok – az Igazság, Isten, az Ismeretlen – számára születve egy boldog nap óta ezekbe merültem, és nem hulltam alá – míg ebbe a sötét kútba nem zuhantam hanem a lehetőség hordoz tenyerén, hogy kellő állhatatosságról tegyek tanúbizonyságot az emberek előtt.

Inkább szeretnék, mindazonáltal, egy jót sétálni a mezőn.
Még kutya nélkül is.)

A haza napja

Ma volt a haza napja: félig rohadva ébredtem
nedves és gyilkos földön, olyan volt, mint halott
coyote szája, részegítő gázai közt a
himnuszoknak.

A nyár

Érzem égési sebeit
(„távoli kikötő vagyok”)
a növekvő nyárnak
titkos törvényét kígyómérgek
érlelik,
a dolgok vére tőle
súlyosul.
Az őrök nőkről beszélnek,
sötét pisztolyukat olajozzák,
énekelnek…

Én
tetveket tenyésztek.

Rossz hír egy újságdarabkán

Ma, amikor a barátok meghalnak,
nekem csak nevük hal meg.

Hogyan lélegezni, az erőszakos kútból,
felfogni nyomtatott betűknél többet,
fekete fény erőtlen nyilai
elérnek meghitt emlékekig?

Csak a börtönökön kívül élő
tiszteleghet a holttestek előtt, halottai
fájdalmát ölelésekkel lemosva,
könnyel és körömmel sírköveket tépve.

A fogoly nem: csak fütyörészünk,
hogy elnémítsa a visszhang a hírt.

A 357-es

Az őrök két csoportra oszlanak. Az egyikbe azok tartoznak, akik kövekkel hajigálják a nyulakat, miközben azok a kert felől szájukban margarétával futnak. A másikba azok, akik ugrándozva járkálnak cellámmal szemközt, egy ország szavait ordibálva, és óráikon figyelve, mikor zúdul alá az eső habja. Egy harmadikba, akik hajnalban korán vizelnek és felébresztenek (lámpájuk fényével végignyalva arcomat), és azzal búsítanak, hogy még hidegebb nap jön. Egyik csoportba sem tartozik a 357-es, aki pásztor és zenész volt, és jelenleg rendőr valamilyen homályos bosszú bűne miatt, és akit (azaz a 357-est) e hónap vége felé kirúgnak a szolgálatból. Azért büntetik, mert egy éjjel megszökött és az asszonyával aludt reggel kilencig, gúnyt űzve a szabályzatból. Néhány napja egy cigarettát adott nekem. Tegnap, miközben végignézte, hogyan rágcsálok egy hosszú ánizslevelet (a rács közelébe sikerült húznom egy e célra fabrikált kampóval), Kubáról faggatott. Ma azt javasolta, hogy írhatnék neki egy kis verset – a Chalatemango hegyeiről –, hogy maradjon valamilyen emléke tőlem azután, amikor megölnek.

A kétségek érdekében

Marx Károly
megbűvölten egy lepke előtt.

Van ebben
valami meggyónni való?

A Központi Bizottság főtitkára
hüvelykujját orrlikába mélyeszti.

Netán
ez a kép
emberi szépséget sugárzik?

A szép fiúnak
(akit nemrég zártunk ki sorainkból, de
azért szép),
golyó fúródik a szemébe,
és a világ minden keselyűje
engedélyt kér, hogy a városba repüljön.

Ó, némaságra született pillangók!
Ah, Forradalom hivatalai!

Érek annyit, hogy vegyek magamnak egy pisztolyt.

50. évforduló

Egy férfi kimegy háza hátsó udvarába
(oda sosem ér el az ősz kemény szele)

kezében egy kupica pálinka
és nyugtatólag tépkedi haját

itt az éhség ősz hajszálai
itt egy napé amikor hős volt
ezernyi hős között
itt az undor nyomai
jelei annak ki ifjú ujjakkal megérintette a nagyságot
a félelem
a végtelen öröme
és a mindenható tudás jelei

Az égbolt végtelenében csillag fénylik
ő reménynek hívja

a férfi fölemeli a kupicát
iszik

A szerelem

A szerelem az én második hazám
Az első melyik?
Amelyikkel gyötrődik az ember
nem kérkedik

Zdena

Olyan vagy, mint Antigoné, vagy mégsem,
netán fellengzős beszéd ez, kaloda.
Mindenesetre, mint Hemingway asszonyai,
igencsak alkalmas, hogy az Air Francé pilótájának
menyasszonya légy.
Mihez kezdesz a szegény költő mellett,
akinek még csak élete-nagy-szerelme se vagy,
voltaképpen nem ismered őt,
habár bizonyára hallottad,
milyen kellemes együtt lenni vele.

Azt mondhatná neked, hogy megrémíted meztelenül,
mielőtt övé lennél, megkérdezhetné, mint Manuel Galich:
„Ez az enyém?”
Csupán akkor szeret,
amikor Isten gúnyosan rászól:
„Eridj, ostoba.”

Azt állítja, hogy Malraux
második vonalbeli író lett,
Sartre meglehetősen jól van,
és hogy Durell ellenséges ügynökök kezében hervadozik.

És, ne reménykedj,
a költő sosem fog neked nyakláncot venni,
sok harisnyádat tönkre teszi, ez így lesz,
rávesz arra, hogy a leginkább utált ruhádat vedd föl,
sértegetni és ütlegelni fog,
és kényszerít azután, hogy segíts neki
szánom-bánomba kezdve.

Jaj, te lány,
nyilvánvaló, hogy más számára való vagy,
valaki valahol bámulatosat tévedett,
a költő mást nem is tehet most,
a boldogságnak megadja magát,
azt mondja neked (késlekedés nélkül) „gyönyörű szép vadállatom”,
és begyömöszöl fájdalmas kultúrkincsei közé,
ahogyan az éj nagy, lompos madara kínálja fészkét
az éden madarának.

Ami hiányzik

...a másik személy, mint személy,
szükségletté vált számára...

Marx

„A klasszikusok érdekesek” –
káromkodtam el magam kijövet a Rómeó és Júliából.

Ma drágább lett a salátának való paradicsom,
és a piacon óriás leveles répákat láttam.

Van kenyér, némi tojás, a rizs és a fekete bab
untató, mint a vízesés.

A szűkösség szellemi éhséget okoz,
és még inkább másfélét, mondta tegnap a kövér Flores.

De tőkehallal és két bifsztekkel
befejeztük ezt a hetet.
Ami nekem valóban hiányzik Kubában, az te vagy.

Háború

Volt számomra konfliktusra ok
Honduras és Salvador között?
Igen, ha egy lányra gondolok.

Boldog Guatemala

Mint zsák a foltját,
Nobel-díjasát megtalálja minden ország.

Parafrázis

Két hazám van:
Kuba
és az enyém.

A hálátlanság filozófiája

Doktor Julio Fausto Fernández
a Salvadori
Kommunista Párt
főtitkára volt.

Azután áruló
és egy diktátor
igazságügy minisztere lett,
majd diplomata,
egyetemi tanár
és igen híres író.

Átalakulását magyarázandó
könyvet írt
„A marxista materializmustól
a keresztény realizmusig” – címmel.

Mit csinál most szegény
doktor Julio Fausto Fernández,
amikor a keresztény realizmus
naponta egyre inkább átalakul
marxista materializmussá?

Szabad költő

Kuba igen.
Jenkik úgyszintén.

Nicanor Párrá

Chile?
Esetleg.

Nem, nem mindig voltam ennyire
csúnya

Arról van szó hogy van egy törésnyom az orromban
a Costa Rica-i Lizano csinálta egy téglával
mert én azt mondtam hogy egyértelműen tizenegyes volt
és ő hogy nem hogy nem és hogy nem
soha többé az életben nem fordítok hátat egy Costa Rica-i
                                                                        futballistának
Achaerandio atya a rémületbe majd belehalt
mivel végül is több vér folyt mint egy azték oltáron
később Quique Soler a jobb szemembe
vágott egy követ olyan pontossággal hogy elképzelni is nehéz
világos hogy Okinawa bevételét akartuk reprodukálni
de nekem retinaleválást eredményezett
teljes mozdulatlanság egy hónapig (tizenegy évesen!)
látogatás Quevedo doktornál Guatemalában és
Bitford doktornál aki színes parókát viselt
ez okból kifolyólag ha kancsítok
vagy moziból kijövet éber drogosra emlékeztetek
másrész egy rumosüveg az oka
amelyet Maria Elena férje hajított képembe
valójában semmiféle rossz szándék nem vezetett
de minden férj külön világ
és ha meggondoljuk hogy ő engem argentin diplomatának vélt
hálát adhatunk istennek
azután Prágában sose tudni meg miért
négy gonosztevő összerugdosott egy sötét zsákutcában
két saroknyira a Honvédelmi Minisztériumtól
négy saroknyira az Államvédelmi Hivatal irodáitól
a Pártkongresszus megnyitásának előestéjén
valaki azt mondta hogy a Kongresszus elleni tüntetésről lehet szó
(a kórházban két másik delegátust is láttam
akik az őket ért támadásokból annyi csonttal értek oda
ahány csontjuk sosem volt)
másvalaki szerint a CIA keze volt a dologban hogy
                                    megfizettesse velem a szökést a börtönből
megint mások szerint a latin-amerikaiak elleni rasszizmus
megnyilatkozása volt
némelyek szerint mindennapos tolvaj kísérlet
Szoboljev elvtárs az iránt érdeklődött
nem én voltam-e az aki megtapogatta kísérője jelenlétében
                                                      valamelyik hölgy fenekét
mielőtt tiltakozott volna a Belügyminisztériumban
a Szovjet Párt nevében
végül is nem került elő semmiféle nyom
és újra hálát kell adni istennek
hogy mindvégig a sértett státusában maradtam
a Kafka földjén történt nyomozás során
mindenesetre (és amit itt hangsúlyoznom igencsak kell)
az eredmény
kettős törés az alsó állkapocsban
agyrázkódás
másfél hónap kórház és
két hónapon át pépes koszton még a bifszteket is pépesen
legutoljára pedig Kubában
egy esős lejtőn mentem lefelé
egy M 52-sel kezemben
amikor valahonnét a fene tudja honnét előjött egy bika
lábam a gazok közé akadt és bukdácsolva elestem
a bika elkerült nyámnyila volt
nem akart visszatérni hogy szarvára tűzzön
de erre nem is volt semmi szükség mert
mint mondtam én ráestem a fegyverre
ami csakis egyvalamit tett visszaütött mint
                                                      egy forradalom Afrikában
és három darabra törte a járomcsontom ívét
(a pofacsont esztétikai rendbehozatala számára
                                                      ez nagyon is lényegbevágó)

Mindez magyarázatul szolgál problémáim részleges mibenlétére

A hüvelykujjacska betiltott történeteiből

Egy múlt századi
Ottó René Castillo

Mateo Antonio Marure guatemalai csodagyerek egyetemista
11 évesen érettségi vizsgát tett eredményesen Filozófiából
14 évesen Teológiából
a licenciátusi fokozatot Filozófiából 16 évesen nyerte el
és 22 évesen (1810-ben) a doktorit Filozófiából és Jogtudományból

Függetlenségpárti ifjúsági vezér
Salvadorba ment hogy újjáélessze
az 1811-es bukás után kialudt lángot
fölkelésre bujtogatva a mexikóiak szomszédjait

Mikor foglyul esett guatemalai agitációja alatt
José Bustamonte Főkormányzó azt nyilatkozta róla:

hogy a legnyugtalanabb és leglázongóbb szellem
                              az egész Tartományban
vak a felforgatás eszméitől percnyi megállást se ismer
ilyen még a börtönben is ahol van éppen

a Betlehemi Miasszonyunk Zárdájában esküt tevő
összeesküvés szervezőinek lelke volt
kik gyalázatos terveik
végrehajtására őt szemelték ki
dölyfös és vakmerő hírneve miatt

a sértések és botrányok amiket a legtiszteletreméltóbb
alkalmakkor elkövetett
és írásainak és papírjainak pimaszsága
bizonyítja megátalkodottságát és eszelős rögeszméit
amiért elfogadhatatlan a jelenléte
a királyság bármelyik vidékén
ahol nem lehet kockázat nélkül elzárni nehogy
                    a lázongó országokba szökjék
vagy nyugtalanságot keltsen azokban amelyekben
                    békesség honol

Ottó Renét vagyis Mateo Antonio Marurét
29 évesen Spanyolországba deportálták
rákényszerítve hogy elhagyja asszonyát és fiát
De spanyol Havannába érkeztekor
internálták a Morro erődjébe
és a járvány áldozataként
meghalt az Irgalmasok kórházában

Ha Carlos Arana Osorio Ezredes
lett volna akkor a Főkormányzó
nem engedte volna Havannába menni Ottót
vagyis Marurét
hanem ott helyben megölette volna
Zacapa gerillaellenes kaszárnyájában
vagy a Rendőrség Első Főosztályának Akadémiájában
vagy valamelyik erre kijelölt helyiségben
a sok közül amelyekkel a CIA Guatemalában rendelkezik
abból a célból hogy megölje a Karolina Egyetem büszkeségeit

Morazán és az ifjúság

Lévén hogy ő a haza valódi atyja volt
amikor agyonlőtték nem pusztán őt lőtték agyon
hanem a Közép-Amerika iránt érzett szerelmet is agyonlőtték

Végrendeletében kimondta hogy az ifjúság
hivatott arra hogy életet adjon ennek az országnak
(és nem az Unió Párt vénjei
és nem az ODECA
és nem dón Napóleon Viera Altamirano
vagy Idígoras Fuentes tábornok vagy Somoza
és nem a SIECA sem az AID)

Mert csak az ifjúság képes
követni példáját halált vállalni merészen
mielőtt sorsára hagyná Közép-Amerikát
a nyomorult zűrzavarban amiben most leledzik

A salvadori oligarchia bosszúképpen
a szabadsághős gyönyörű arcképét
verette valamennyi pénzérmére

Így
az ifjúság azt hihette
hogy a morazáni szózat
a dollár áringadozásainak függvénye
váltópénz és kereskedelmi eszköz
inkább illik a Közös Piac intézkedéseihez
mint a csatamezőkhöz
mint ahhoz hogy elinduljunk machetét ragadva
a konzervatívok
és minden idők imperialistái ellen

1856-1865

William Walker, észak-amerikai kalóz
megkaparintotta Nicaraguát.

Hadseregét San Francisco kikötőiben,
Kaliforniában verbuvált kalandorokból
    szedte össze,
abból a célból, többek között, hogy a déli rabszolgatartók
    érdekeit szolgálja,
kik szemüket Közép-Amerikára vetették,
menekülési lehetőséget, birodalmi folytonosságot
látva benne az Egyesült Államokban elszenvedett
    vereségük után.

Walkert Nicaragua elnökévé választották,
elrendelte valamennyi hazafi javainak
    elkobzását,
az angol nyelvet az ország egésze számára hivatalos
    nyelvvé kiáltotta ki,
és elrendelte a négerek rabszolgaságának bevezetését,
amit a szövetségi törvények eltöröltek
    Közép-Amerikában.

Világos, hogy Walker nem egyedüli pioneer volt
    Nicaraguában.
És világos, hogy a déli rabszolgatartók
sem voltak az elsők, akik szemüket miránk
    vetették:

„A San Juan folyó átjáróját gyakran használták akkoriban
    átkelésre
a Csendes Óceánból az Atlanti Óceánhoz. A Közlekedési
Társaság, az átkelő hajók tejhatalmú ura
egy nagy Wall Street-i Konzorciumhoz tartozott,
    Comelius Garrison,
Vanderbildt, Morgan és más kapitalisták voltak
    legfőbb részvényesei.
Amellett ezek a konzorciumok irányították a teljes
    indigó-,
kávé-, gyapot-, banán- és a Közép-Amerikába küldendő
    alapanyagexportot,
és az arany- és ezüstbányák urai is ők voltak.”

A Déli és Északi Egyesült Államok eggyé forrtak
    Walker
Nicaraguájában.
    William Walker a dollár igazáról tett tanúbizonyságot,
abból a célból, hogy annak révén istenként higgyenek benne.
Az imperializmus Keresztelő Szent Jánosa volt.
Keresztelő Szent János késsel a fogai között.

Egész Közép-Amerikában káosz és anarchia uralkodott.
Egész Közép-Amerikában liberálisok hadakoztak
    konzervatívokkal.

Vagy, pontosabban szólva, a konzervatívok, a már uralmon
                                                                                levők és az
    egységbe tömörültek
Guatemala Örökös Elnöke,
Rafael Carrera, disznók ex-kiszolgálója irányításával
arra készültek, hogy likvidálják a liberálisokat az egész
                                                                                térségben.

A liberálisok azt hitték, hogy a káoszból megszületik
    a szabadság, a harc gyermekeként.
A konzervatívok azt hitték, hogy a szabadság maga a káosz,
    a legrosszabb káosz.

Anglia, a maga részéről, az Egyesült Államok jogát vitatta,
hogy Nicaraguán keresztül óceánok közti csatornát
    létesítsen.

Nicaragua, Honduras, Costa Rica és Salvador
    liberálisai
egyesítették Közép-Amerikát a gringo Walker elleni
    harcban
és magukra vállalták
a háború minden terhét.
Ami a konzervatívoknak nagyon is a kedvükre való volt.

Anglia időről időre támogatta a liberálisokat,
és az Egyesült Államok felbődült: „Minden abbéli törekvés
    az európai államok részéről,
hogy Amerikába áttelepítsék politikai rendszerüket
    az Egyesült Államok szempontjából
fenyegetés a béke és a Kontinens
    biztonsága
ellen.” Amerika az észak-amerikaiaké,
voltaképpen ezt akarták mondani.

„A San Juan folyó átjárójának az egész térség számára
                                                                      nyitva kell állnia,
hogy beáramolhasson az észak-amerikai tőke: Walker
e művelet számára a legfőbb biztosíték.”

Minő dolog ez: az Egyesült Államokban az észak-amerikaiak
    kétfélék lettek,
rabszolgatartók és rabszolgatartó ellenesek. Közép-Amerikában
egy rabszolgatartó lett minden észak-amerikai reprezentánsa.
Közép-Amerikában minden észak-amerikai
    rabszolgatartó volt,
még Lincoln barátunk is.

Amikor a liberálisok felfogták, hogy mi történt,
egész Közép-Amerika nevében egyesülve
    háborút indítottak.

A salvadori erők vezére, akik harcba indultak
William Walker ellen eme hadjárat sorsdöntő szakaszában,
a Főkapitány don Gerardo Barrios volt.

Így beszélt Barrios a jenki elleni háborúról szólva:
„Nincs áldozat, tűnjék bármilyen nagynak is,
mit ne vállalnék a legszentebb és legigazabb
    ügyért,
ami létezik számunkra, közép-amerikaiak számára
    politikai emancipációnk óta.”
És hozzátette:
„Kormányom jól tudja, és jól tudják Salvador
    népei,
miért fordulunk szeme a jenki kalózzal,
a Közép-amerikai Köztársaság politikai léte
    a tét,
a nemzeti becsület,
intézményeink és közjogaink,
fajtánk létezése végső soron.”
Azután:
„Elegendő férfias erőnk van, méltó az ügyhöz,
    melyet védelmezünk,
a néphez és köztársaságaink gazdagságához,
hogy földbe temessük az ellenséget, aki hetvenkedik,
    mert nem tudja,
mire képesek a népek, akik a szabadságot szeretik,
és a Kormányok, amelyek tisztában vannak azzal,
    miért irányítják a népeket.”
Mi több:
„Ha mindennek dacára Közép-Amerika
vereséget szenvedne, és nem maradna a miénk,
haljunk meg dicsőséggel védelmezve őt.
Legyünk legyőzöttek, mit se számít,
de se a becsület, se a szabadság imádata ne legyen az.”

Ezekkel az érvekkel Gerardo Barrios átmeneti időre
    megszerezte
az ultrakonzervatív guatemalaiak támogatását is,
mert megtagadván tőle, végleg lelepleződtek volna
    népük előtt,
melyet a hódító ellen hevített szent harag.

Miután a jenkit Közép-Amerika egyesült népei
    legyőzték
vérben és tűzben, fegyverek fényében, hosszú
    háborúban,
Észak-Amerika megtanulta a leckét:
a direkt katonai intervenció – erre a következtetésre jutott –
nem elsődleges eszköz, melyet alkalmazni kell, inkább az
    utolsó.
Mivel a modem nemzeti államok korszakában
egy nemzet meghódítását belülről lehet megvalósítani
    eredményesen.
„Vagyis, külföldi, ha keresztül akarod döfni egy nemzet
    szívét,
ne lándzsáddal döfd keresztül:
igyekezz keresztül döfni saját zászlójának nyelével.”
Ráadásul, mindegyik közép-amerikai nemzetben akadtak
    olyanok, akik
készek voltak zászlórúd hegyeként szolgálni
    bármelyik idegennek, aki kellően megfizet érte,
és attól kezdve sokkal szerencsésebbnek bizonyult, ha a
                                                                                kalózokat
    így nevezik:
Carrera, Duenas, Regalado, Somoza:
egyébként mindig ott lapult még a zseb mélyén az
    utolsó eszköz.

Gerardo Barrios Főkapitány úgy gondolta,
    a kalózok
elleni győzelem tanúsága kétség kívül
    másutt keresendő:
csakis az egyesült Közép-Amerika képes
szembeszállni a külföldi kapzsisággal erős nemzetként,
ezért a Közép-Amerikáért küzdött
    Morazán.
Miután elvállalta Salvador elnökségét, azt mondta:
„Walker expedíciójának bukása után magától értetődően
    nyugalom vár ránk,
és ezt az időt arra fogjuk használni,
    hogy felkészüljünk a jövendőre,
nem pusztán az a célunk, hogy megőrizzük
    területünk egységét,
hanem fenn kell tartanunk a belső békét is, hiszen
    ez az egyedüli alap
felvirágoztatni hazánkat.”
És hozzátette: „Én tudom, milyen állapotban vannak
                                                                      Közép-Amerika
    köztársaságai.
Rossz a helyzetük, mert a biztos és tisztességes létezés
    feltételei hiányoznak.
Kimondom határozottan: nemzeteik paródiák és kormányaik
    paródiák.
Ki kell ezt mondanom, mert jelenleg kormányfője vagyok
    egyik államának,
bejártam a fél világot, Európát épp úgy, mint
    Amerikát,
és tudom, mi a nemzet, és mi a kormány.
Ezért hiszem azt, hogy nevetséges megszemélyesítői vagyunk
nemzetnek és kormánynak a földgolyót irányító politikusok szemében.”
Barrios nem Carrera és a konzervatívok Közép-Amerikájára
    gondolt,
sem a püspökök és az angol konzulok
    Közép-Ámerikájára.
Barrios az egyesült Közép-Amerikára gondolt, amelyért
    Morazán küzdött,
a dolgozó népek nagy hazájára, hazájára
a szabadságnak és az egyenlőségnek.

Erre gondolva hirdette példaként:
az Egyház és az Állam szétválasztását, a világi
    oktatást a tanintézetekben,
jogi reformot szorgalmazott és francia tanárokat
    hozott az iskolákba,
újjászervezte a hadsereget, megalkotta a salvadori
    kereskedelmi flottát,
és parancsot adott a kávétermesztés növelésére.

A közép-amerikai konzervatívok háborút hirdettek
    Barrios ellen,
először a püspököket nyerték meg, hogy a salvadori
    Vezért
eretneknek tüntessék fel.
Azután hódító seregeket küldtek
    Guatemalával és Hondurasszal szövetkezve.
Külső agresszió és konzervatív ötödik hadoszlop.

Miután ily módon Barriost megdöntötték
előlegezve a CONDECA módszereit
    a múlt században,
a disznók guatemalai ex szolgája
hetedik alkalommal nevezett ki elnököt Salvadorban,
Francisco Duenast, azaz a Szerzetest, a mai oligarchia
    atyját.

Barriost és a salvadori és közép-amerikai liberalizmust
mindörökre megbélyegezték halálos ütésük
    billogával

Barrios száműzetésbe kényszerült.
Duenas a leghitványabb árulás vétkében marasztalta el,
és minden javaitól és címeitől megfosztotta.
Először az Egyesült Államokban tartózkodott,
ahol a State Department minden segítséget megtagadott tőle, azután
    Costa Ricában élt.

Amikor Rafael Carrera meghalt, 1865. április 14-én,
a salvadori liberálisok, akik továbbra is ellenálltak,
azt hitték, eljött az idő, hogy Barrios visszatérjen
    Salvadorba.

A visszaúton, Corinto kikötőjén áthaladva,
    Nicaraguában,
az ottani kormány foglyul ejtette és átadta
halálos ellenségének, Francisco Dueñasnak, a
    Szerzetesnek,
aki augusztus 29-én hajnalban agyonlövette,
mielőtt Salvador népe álmából ébredt volna,
mindenekelőtt a külvárosok népe, mint a Golgotán egykor.

A szeibával szemben, ahol egy zsámolyon ülve lőtték
    agyon,
halála pillanatában Barrios belekezdett a
    Miatyánkba:
„Legyen meg a te akaratod, amint a mennyben
úgy Salvadorban is, és legyen meg Zaldaña érsek
    és Dueñas
Elnök akarata, gyilkosaimé.”

Halála után
a liberálisokból konzervatívok lettek
    Közép-Amerikában.
a népek harcukat tovább vívták az éjsötétben,
új gondolatot keresve, hogy újra küzdhessenek
Morazán Egyesült és Nagy Hazájáért,
hazájáért a dolgozók szabadságának és egyenlőségének,
ami nem az idegeneké lesz, hanem a miénk.

Ez a gondolat létezik.
Vér tartja életben,
ez egyesíti népeinket
    népeinkkel,
minden népével a világnak.

A függetlenség

A nicaraguai gerilla
Augusto César Sandino
azt mondta a jenki katonáknak:
„A nép függetlenségéről vitázni nem lehet,
fegyverrel a kézben kell megvédeni”

Az 1932-es salvadori munkás-paraszt felkelés idején
a jenkik és az angolok azt javasolták
Maximiliano Hernández Martínez tábornoknak,
hogy csapataikat Puerta de La Libertadba küldik
segítségére a lázadás elfojtásában.

Martínez tábornok azt mondta, hogy ez nem tenne jót
                              a salvadori függetlenségnek,
és a tengernagyoknak egy táviratot küldött,
ez a távirat Jósé Tomás Calderon tábornoktól érkezett hozzá,
ismertebb nevén „Chaquetilla”,
a salvadori Kormány Megtorló Erőinek Hadműveleti Főnöke,
a Köztársaság Nyugati Övezete Pacifikálási teendőinek állásáról.

A távirat szövege ez volt:

TISZTELT PARANCSNOKOKNAK HELYZET TELJESEN ELLEN­ŐRZÖTT SAL­VA­DO­RI KORMÁNY FEGYVERES ERŐI. ITTENI MEGBECSÜLT KÜLFÖLDI ÁL­LAM­POLGÁROK ÉLET ÉS TULAJDON BIZTOSÍTVA KÖZTÁRSASÁGI TÖR­VÉ­NYEK. HELYREÁLLT REND SALVADORBAN. KOMMUNISTA LÁZADÁS SZÉT­VER­VE LEGFŐBB CSOPORTOK SZÉTSZÓRVA. MA MŰVELETEK NEGYEDIK NAPJA LIKVIDÁLVA NÉGYEZER NYOLCSZÁZ KOMMUNISTA.

Martínez így védelmezte a nemzeti függetlenséget
                              tizenhárom éven át.

Az utóbbi 40 évben
12 kormány kézből kézbe adogatta egymás után
ezt a rendkívüli felelősséget.

Mindnyájan

Mindnyájan félig holtan születtünk 1932-ben
továbbélünk de félig élve
mindegyikünk harmincezer egészen halott számláját őrzi
kamatjukat
kamatos kamatjukat hizlalják azóta
és ma már halállal piszkítják be mindazokat akik születendők
félig holtan
félig élve

Mindnyájan félig holtan születtünk 1932-ben

Salvadorinak lenni annyit tesz hogy félholt vagy
ennyi jut nekünk
nekünk csak fele élet maradt

És mivel mindnyájan félholtak vagyunk
a gyilkosok nemcsak azzal kérkednek hogy ők teljesen élők
hanem azzal is hogy halhatatlanok

De ők is félig holtak
és csupán félig élnek

Félholtak egyesüljünk mert mi vagyunk a haza
hogy fiainak nevezhessen minket
a meggyilkoltak nevében
egyesüljünk mindannyiunk gyilkosai
a halottak és a félholtak gyilkosai ellen

Mi mindannyian
több halállal rendelkezünk mint ők
de mi mindannyian
több élettel rendelkezünk mint ők

Fél életünk egysége a mi erős várunk
mindannyiunké akik félig élve születtünk félig holtan
1932-ben

Vers

A törvények arra valók, hogy betartsák őket
a szegények.
A törvényeket a gazdagok csinálják,
hogy legyen némi rend a kizsákmányolásban.
A szegények a történelem törvényeinek egyedüli
betartói.
Amikor a szegények csinálják a törvényeket,
nem lesznek gazdagok.

Szerelmes vers

Akik a Panama Csatornát kibővítették
(és kategóriájuk a „silver roll” és nem a „gold roll” lett),
akik a Csendes Óceáni Flottát karbantartották
Kalifornia támaszpontjain,
akik Guatemala, Mexikó, Honduras, Nicaragua
börtöneiben rothadtak el
mint tolvajok, csempészek, csalók,
éhezők,
mindennel mindig gyanúsíthatok
(hadd helyettesítsem az áldozat-szót
a sarkon ácsorgó gyanússal,
vagy a még súlyosabb salvadorival),
akik az övezet fővárosainak és kikötőinek
bárjait és bordélyait megtöltötték
(„A kék barlang”, „Az alsónadrág”, a „Happyland”),
a külföldi erdő közepén kukoricát ültetők,
a vörös oldal királyai,
akikről soha senki se tudja, honnan valók,
a világ legjobb mesteremberei,
akiket határátlépéskor golyók lyuggattak át,
akik maláriába,
vagy skorpiócsípésbe, vagy sárgalázba
haltak bele a banánültetvények poklában,
akik részegen végigzokogták a nemzeti himnuszt
a Csendes Óceán ciklonja vagy az északi jég alatt,
az ingyenélők, a koldusok, a marihuána fogyasztók,
a nagy kurva guanakó fiai,
akik épp hogy csak hazatértek,
akiknek kicsivel több szerencséjük volt,
az örökösen dokumentum nélkül járók,
a mindent megcsinálok, a mindent eladók, a mindent megevők,
akik első szóra kést rántanak,
a világ legszomorúbb szomorújai,
honfitársaim,
testvéreim.

Már figyelmeztetlek...

Haza tenmagaddal azonos
múlnak az évek és nem öregszel
jutalmat kéne kapnod hogy kibírtad salvadorinak lenni
Beethoven szifiliszes volt és süket
de itt van a Kilencedik Szimfónia
a te vakságod viszont tűzből való
és némaságod kiáltozásból

Én visszatérek visszatérek
nem békét hozok hanem hiúzszemet
kopó szimatát
szerelmem nemzeti himnuszoddal
vérengző
már felfaltad dón Francisco Morazán tetemét Hondurasban
és ma Hondurast akarod felfalni
pofozni kéne téged
elektrosokkolni
pszichoanalizálni
hogy ráébredj valódi lényedre
nem vagy dón Rafael Meza Ayau se Medrano ezredes
ágyba kell vinni téged
dinamit-kenyérrel vízzel
tizenöt percenként Molotov-koktél beöntéssel
és aztán megyünk a valódi háborúba
mindnyájan
és megnézzük hogyan hortyogsz hogyan alszol
miként Pedro Infante mondta
vérszomjas menyasszony
mama égnek áll a hajad

Posztumusz versek

From Central Europe

Megérkezni Havannába
maga a megérkezés
zenével ünnepelem
hol jársz Domitila hol jársz Domitila
a végtelenül sok repülőgéppel teli Jósé Martin
engem annyi dolog vár
lelkemet a napra kitárni
hogy szétoszoljon valamennyi köd
kivasalni egy üveg rummal
és egy Malecón-parti téglával
hogy illatos legyen a házam és a földem
ott a tenger túlsó oldalán
(hallani a Rendőrség szirénáját)
belélegezni mindent spanyolul
hogy virágozzék megsebzett tüdőm
fájtak a torokkhangú magánhangzók
és a sólyom mássalhangzók vállamon
rákot enni citrommal
jukkát citrommal
sót citrommal
és meztelenül falni a mangókat
élő jelszavakat olvasni
a falakon és az égen
az emberek arcán
igazi elvtársnak érezni magam
nem félig elvtársnak és félig úrnak
rettenetes
és azt érezni Haza vagy Halál
Latin-Amerikába belépni
előre előre előre
győzni fogunk

A szélsőbaloldaliak

A pipilek
akik nem értették meg a keresztet és a fejlett kultúrát
és nem akartak fejet hajtani a spanyol Korona előtt
fegyverrel a kezükben lázadtak fel a hegytetőn
a konkvisztádor ellen

Akik a Kolónia 300 éve alatt
megőrizték az indián lázadás tüzét
vadásztak rájuk a hegyen gonosz nyaktiló szorításában vagy
akasztófán haltak
de nem voltak hajlandók együtt élni az urasággal
a nagybirtokok és az indián szolgaság kebelében

Pedro Pablo Castillo és az 1814-es kommünárok
akik kisajátították a salvadori katonai hatóságok fegyvereit
és célba vették velük a nép elnyomóit

Viszont
Matías Delgado és az 1821-es előkelő földbirtokosok
nem voltak szélsőbaloldaliak
(békés úton teremtették meg a Függetlenséget
ám a Függetlenség csakis számukra létezett
és a nyomorult közép-amerikaiak tovább tengődtek ott alant
kizsákmányolva megalázva éhezve becsapva szolgaságban
Anastasio Aquino az volt
mert huiszkojol lándzsákkal és faágyúkkal
fellázította a nonulkókat a központi kormány ellen
nem ragadta meg a hatalmat mert nem tudta hogy megnyerte a
háborút
miután kelepcébe csalta az ellenséget
és törvényeket hozott mint Lempa ez oldalán levő marxista
kisajátítva San Vicente gazdagjainak javait
akik az aranyat alsószoknyák alá rejtették San Jóséban)
Morazán úrfi az volt és az volt
közép-amerikai szinten
Gerardo Barrios
kis híján feje hurokba szorult
ha nem dönt úgy hogy csapatok élén
vonul Nicaraguába tüzet okádni Walker kalandor gringói ellen
Ettől kezdve hosszú időn át
a salvadori forradalmárok
megszűntek szélsőbaloldaliak lenni
illemtudóak voltak mint jó polgárok
a szélsőbaloldaliság eltűnt
helyébe a polgári konzervativizmus lépett
a polgári liberalizmus és a polgári Alkotmány
a közös föld polgári kisajátítása
a kávé polgári Istenének trónra emelése
a Köztársaság mindenható ura lett
jelképe forgács és bot
neve nem kevesebb mint Megváltója e Világnak

Minden ment a maga módján amikor megjelent a szélsőbaloldali
Farabundo Marti
a szélsőbaloldali Salvadori Kommunista Párt vezetője
ahol egy seregnyi szélsőbaloldali küzdött úgy mint
Feliciano Ama Timoteo Lúe Chico Sánchez
Vicente Tadeo Mario Zapata és Alfonso Luna

Nem tudtak mindvégig szélsőbaloldaliak maradni
mert nem volt fegyverük
és legyilkolták legtöbbjüket ezerharmincban
1944-ben újabb szélsőbaloldali járvány tört ki
még a katonákat is megfertőzte és április 2-án
fellázadtak a zsarnok Martínez ellen
az egész nép szélsőbaloldali egyetértése közepette

Egy szélsőbaloldali nemzeti sztrájk
vetett véget a gyilkos rezsimnek
melynek legfőbb tennivalója az volt hogy agyonlövesse
április 2-ának szélsőbaloldalait

Egyikőjük annyira szélsőbaloldali volt és oly kevéssé békülékeny
hogy egyetlen szemmel kiherélve és törött csontokkal
azt mondta a gyóntató papnak
ne szédítse az agyát elég ha a testét gyötrik
Víctor Manuel Marín volt a neve

Abban az évben két másik nevezetes
salvadori szélsőbaloldali esemény történt
az egyik akkor amikor 200 fegyveres ifjú
Ahuachapán felől behatolt az országba Guatemalából érkeztek
hogy megdöntsék Osmín Aguirre uralmát
a másik amikor a szélsőbaloldali Paco Chávez Galeano
tűzpárbajt vívott a rendőrséggel a San Miguelito parkban
Mivel a helyzet hangyamászásra kezdett emlékeztetni
a gazdagok bevetették a szélsőbaloldaliság elleni
legjobb fegyvert
vagyis a választásokat
választásokat hadd találkozzanak az urnák előtt
mintha egyenlőek lennének a salvadoriak
vagy mintha egyenlő módon lennének becsapottak
háttérben a béke és a demokrácia zenekarával

Hol választásokkal hol államcsínyekkel
minimális méretűre zsugorodott a szélsőbaloldaliság
annak ellenére hogy Castaneda Castro gépfegyversorozatot rendelt el
ahányszor bölcsen azt helyesnek vélte
és Osorio üldöztetést halált börtönt osztott szét
(noha bevallandó az is hogy akadtak szélsőbaloldaliak
akik időben felfogták az együttélés hasznát
bőséges érvek hatására ezeket csekkekre írták
úgy mint Követségek Minisztériumok ösztöndíj nyeremények
házak a Közép-amerikai Kolóniában asszonyok nádpálinka)

De Lemus alatt újra megjelent
a szélsőbaloldaliság konokabbul mint egy öszvér
zűrzavart keltve
és szélsőbaloldali módon megmutatva
mekkora éhség mekkora kétségbeesés árasztja el az országot
(minden egyes alkalommal amikor lezuhan a kávé ára
mivel olyankor az egész világ szélsőbaloldalivá válik)
voltak szélsőbaloldali tüntetések és szélsőbaloldali puskagolyók
és szélsőbaloldali bombák és szélsőbaloldali halottak
és ráadásul mindenütt fellángolt a szélsőbaloldali példa
Kubáé és Fidelé

Végül is Lemus megbukott
és Kormányzó Junta lépett a helyébe
és megpróbált szélsőbaloldali módra beszélni de kezében
semmi se volt
amitől valóban szélsőbaloldali gondolatai támadhattak volna

Miközben a Junta fecsegett
az ismét szélsőbaloldali nép fegyvereket követelt
és a Szövetség a Haladásért eközben megszerezte a hatalmat
Akkor nagy rémület támadt
és a békés együttélés választási rendszeréhez kellett folyamodni
Őfelsége ellenzéke
reformista és demokratikus mondatokkal
a maga részéről befejezettnek nyilvánította
az embernek ember által való kizsákmányolása nevű korszakot

De egyik napról a másikra
Salvador szervezett munkásmozgalma mindenestül
szélsőbaloldaliként ébredt
és sztrájkot szervezett ami Rivera kormányát térdre kényszerítette

Mindennek tetejébe a tanítók is szélsőbaloldaliak lettek
és úgyszintén némely pap
és úgyszintén némely ellenzéki
akiket addig a kormány tulajdonaként tartottak számon

Ezt látva az új kormány
(melyet egy Sánchez és Hemández vezetéknevű törpe vezetett)
két komoly lépésre szánta el magát
példamutatókra a szélsőbaloldaliság elleni harcban

Először fellázította a népet
hogy kellő fokra hágjon a háborús kedv Honduras ellen

Másodszor
kéréssel fordult a szélsőbaloldaliság szívének tartott szervezethez
rendelje alá magát a nagy nemzeti keresztes háború Kormányának

A Kommunista Párt kettészakadt a helyzet láttán
a többség úgy döntött hogy megszűnik szélsőbaloldali lenni
és megőrizte a nevét
a kisebbség megmaradt szélsőbaloldalinak
és egy pék vezetésével elhagyta a cirkuszi sátrat
a neve Salvador Cayetano Carpio volt

Azután két másik szélsőbaloldali szervezet született
a „Farabundo Marti” nevű Népi Erők Felszabadítási Frontja
és az „NFH” a Népi Forradalmi Hadsereg
hogy rohamozni buzdítsák
a valódi szélsőbaloldali salvadoriakat
hogy a szentségit legyenek a végsőkig szélsőbaloldaliak
vagyis a hatalom megszerzéséig
annyira szélsőbaloldalian amennyire szükségeltetik ez országban
ahol a szélsőjobb uralkodik
Vagyis legyenek hatékony szélsőbaloldaliak
és nem csupán szétvert szélsőbaloldali példák
mint a pipilek és Pedro Pablo Castillo és Anastasio Aquino
és Gerardo Barrios akit végül Duefias lövetett agyon
és 1932 halottai Ahuachapán megtámadói
és Paco Chávez és a nép seregnyi elesettje
Castaneda Osorio Lemus a Direktórium Julión Rivera
és Sánchez Hernández meg a jelenlegi bandita alatt

Egy ilyen országban mint a miénk
ahol minden egymáshoz olyan közel van és minden olyan tömény
ahol a történelmi összevisszaság annyira egybetorlódik
a szélsőbaloldaliság nem maradhat szavak foglya
tettekben kell szélsőbaloldalivá lennie
mindegyre mélyebbre hatolva a nép szívében
mely továbbra is a mellkas szélsőbaloldalán dobog

FÖLDALATTI VERSEK

(Roque Dalton utolsó művei, kitalált költők, Vilma Flores, Jorge Cruz, Luis Luna írásaként hagyta hátra ezeket a verseket.)

Poeticus eficacciae

Megítélhetitek
egy politikai rendszer,
egy politikai intézmény,
egy politikus férfiú erkölcsi mibenlétét
abból, mennyire tartják veszélyesnek,
ha fürkészve néz rájuk
egy szatirikus költő szeme.

Harmadik szerelmes vers

Nekik akik azt mondják hogy szerelmünk különleges
mert különleges körülmények között született
mondd azt éppen azért harcolunk
hogy az ilyen szerelem mint a miénk
(szerelem harcostársak között)
legyen Salvadorban
a legtermészetesebb legszokásosabb szerelem
szinte az egyetlen

A biblikus üzletről

A Biblia szerint
Krisztus megsokszorozta a nép számára
a kenyeret és a halat.

Ha így tett, helyesen cselekedett,
és ez nagyobbá teszi őt nem egy tábornoknál,
ki ezer csatát nyer, ahol millió szegény hal meg.

De jelenleg az észak-amerikaiak
megakadályozandó a kenyér és a hal megsokszorozását
és elérendő, hogy az egész világ belenyugodva
tűrje a megsokszorozott éhséget, ami a nagy üzlet része,
megsokszorozzák a Bibliák gyártását
minden nyelveken, melyeket mi beszélünk, a szegények,
és ideküldik nekünk a szőke ifjak keze által,
akiket e célra képeztek ki körültekintően a Tábornokok.

Credo Cheről

Che Jézus Krisztust
foglyul ejtették
hegyi beszéde bevégzése után
(a háttérben géppisztolyok ropogásával)
bolíviai és zsidó rangerek
jenki-római főnökök vezényletével

Elítélték az írástudók és a farizeus revizionisták
kiknek szócsöve volt Kajafás Monje
mialatt Pontius Barrientos kezeit mosni próbálta
és szólt katonás angolul
a nép válla fölött amely kokalevelet rágcsált
és még Barrabás alternatívájával sem szembesült
(Júdás Iskáriótes őközülük került ki akik
megszöktek a gerillaosztagból és megmutatták az utat a rangereknek)

Aztán Krisztus Guevarára helyezőnek
egy töviskoszorút és egy őrültre való tunikát
és nyakára feliratot rakának gúnyolódásképpen
INRI: Ingyenélőket Naplopókat Rebellióra Izgató

Később asztmáján kívül keresztjét cipeltették vele
és M 2-esek sortüzével keresztre feszíték
és levágták fejét és kezeit
és minden mást elégetének hogy hamvai örök időkre
eltűnjenek a széllel

Minek láttán Che számára nem maradt más út
mint a feltámadásé
és az hogy az emberek baloldalára álljon
sürgetve őket szaporább haladásra
századok századain keresztül
Ámen

Rímek a nemzeti történelemből

Salvador rímek 1972 előtt:

Elveri pénzét akit hí Sevilla
tojáson vajon napjait kibírja
megérkezőben jó dón Pancho Villa
két kurvája a folyóparthoz híjja
a nénikéd a harcát velem víjja
nevezzük így Maria
mintha
te volnál szívem írja

Salvadori rímek 1972 után:

Sevillában megáll kezedben a villa
gerilla gerilla gerilla
gerilla gerilla gerilla gerilla
gerilla gerilla gerilla gerilla gerilla

Csupán a kezdet

Egy félig költőnő barátnőm
így definiálta bújukat-bajukat
a középosztálybeli értelmiségieknek:
„A burzsoázia foglya vagyok,
önnönmagamból nem tudok kitömi.”

És Bertolt Brecht mester,
kommunista, drámaíró és német költő
(a sorrend lényeges), azt írta:
„mi egy bank kirablása
egy bank alapításának
bűnéhez képest?”

Mindebből én arra következtetek:
ha önnön magukból kitörni készülőben
egy középosztálybeli értelmiségi
bankot rabol,
nem tett egyebet, csupán
száz év bűnbocsánatot nyert magának.

Tanács, melyre már nincs szükség
a világ egyetlen részén sem,
csak Salvadorban

Ne feledd soha sem,
hogy a fasiszták közt
a kevésbé fasiszták
úgyszintén
fasiszták.

Kis levél

Kedves filozófusok,
kedves haladó szociológusok,
kedves társadalompszichológusok:
ne baszogassatok annyit az elidegenedéssel,
itt, ahol a legkibaszottabb
az idegen nemzet.

Lehetséges

A burzsoák számára
a haza a törvények a tisztesség és Isten
értelmetlen dolgok
a magántulajdon és a „szabad vállalkozás” nélkül.

A proletárok számára
a magántulajdon
és a „szabad vállalkozás” halála
adna értelmet a Hazának a törvényeknek
talán még Istennek is.

A jövendőben

Amikor társadalmunk
alapjaiban igazságos
lesz tehát
szocialista
a sörözői beszélgetések alkalmával
az intim vallomások órájában
nem egy akad ki lesütött szemmel szól majd
„én magántulajdonnal rendelkeztem
                                a termelési eszközök köréből”
ahogyan ma azt mondjuk
„nekem szifiliszem volt”
„nekem voltak tévelygéseim szexuális téren”

Találkozás egy vén költővel

Tegnap épp szemközt jött velem
a férfi, ki mindenkinél előbb tapsolt költészetemnek.

Őt terheli a felelősség azért, hogy verseim
a folyóiratok és könyvkiadók medrébe torkolltak,
és hogy beszélni kezdtek róluk
költővé avatásom kétségtelen jeleként.

Tegnap épp szemközt jött velem
a bűzölgő piacok környékén,
(gondolom, hazafelé tartott a hivatalból).

Én épp annak örültem magamban,
hogy néhány perccel azelőtt minden jól sikerült,
és nem voltunk kénytelenek
fegyvert használni.

Ő elsápadt a vörös neonfényben (hősi kaland),
és átment a másik oldalra, mint ki váratlanul megszomjazott.

Jegyzetek

Aguirre y Salinas, Osmín (1889-1977): salvadori katonatiszt, a kérészéletű Direktórium vezetője 1931-ben.

AID: Agency fór Intemacional Development – Nemzetközi Fejlesztési Ügynökség.

Altamirám, Napokon Viera: (1893-1977): salvadori újságíró, az El Diario de Hoy megalapítója.

Ama, Feliciano (1881-1932): a salvadori pipil indiánok főnöke, az 1932-es parasztfelkelés egyik vezetője.

Aquino, Anastasio (1792-1833): salvadori indián vezető, a nonualko indián felkelés irányítója.

Arellano, López (1921-2010): hondurasi politikus, 1963-tól 1971-ig Honduras elnöke.

Barrientos, René (1919-1969): bolíviai politikus, 1964-től 1969-ig Bolívia elnöke.

Barrios, Gerardo (1813-1865): salvadori katonatiszt, államfő, politikus, egész életében a közép-amerikai egység megteremtéséért küzdött.

Bustamonte, ]osé de (1759-1825): eredetileg spanyol tengerésztiszt, 1810-től 1817-ig Guatemala főkormányzója.

Calderon, ]osé Tomás: salvadori katonatiszt, a Megtorló Erők Műveleti Főnöke 1932-ben.

Carrera, Rafael (1814-1865): guatemalai politikus, két alkalommal az ország elnöke.

Castillo, Ottó René (Guatemala, 1936-1967): a huszadik század hatvanas éveiben fellépő latin-amerikai költőnemzedék kiemelkedő alakja. Illegálisan tért vissza hazájába, bekapcsolódott a diktatúra elleni fegyveres harcba. 1967-ben elfogták, megkínozták, majd élve elégették.

Castaneda Castro, Salvador 1888-1965): 1945-től 1948-ig Salvador elnöke.

Castillo, Pedro Pablo (1780-?): függetlenségpárti salvadori politikus, 1814-ben San Salvador második polgármestere.

Castro, Fidel (1926-): a Kubai Forradalom vezetője, 2008-ig a Kubai Kommunista Párt főtitkára, miniszterelnök, a hadsereg főparancsnoka.

Cayetano Carpio, Salvador (1918-1983): salvadori szakszervezeti vezető, a Farabundo Marti nevű Népi Erők Felszabadítási Frontja egyik vezetője.

CONDECA: Közép-amerikai Védelmi Tanács, 1963-ban az Egyesült Államok kezdeményezésére létrejött szervezet.

Delgado, Jósé Matías (1767-1832): salvadori pap és politikus.

Dueñas, Francisco (1810-1884): salvadori politikus, több periódusban államelnök, az Egyesült Államok érdekeinek kiszolgálója.

Durrel, Gerald (1925-1995): brit zoológus, író.

VII. Ferdinánd: 1813-tól 1833-ig Spanyolország királya.

Duvalier, Jean Claude: 1971-től 1986-ig Haiti elnöke.

Fuentes, Idígoras (1895-1982): guatemalai katona, politikus, 1958-tól 1963-ig Guatemala elnöke.

Guevara, Ernesto Che (1928-1967): argentin születésű forradalmár, marxista gondolkodó, a kubai forradalom egyik vezetője, a bolíviai gerillamozgalom irányítója, fogságba esése után meggyilkolták. Hatása az egész világra kiterjedt, Latin-Amerika forradalmi erőinek példaképe.

Galeano, Paco Chávez: a diktatúra ellen 1944-ben fellépő bírák egyike.

Galich, Manuel (1913-1984): guatemalai író, rendező, politikus. Élete utolsó huszonkét évében Havannában dolgozott egyetemi tanárként.

Garrison, Cornelius Kingsland (1809-1885): észak-amerikai nagytőkés.

Infante Cruz, Pedro (1917-1957): híres mexikói énekes és dalszerző, 310 dalt szerzett, 60 filmben szerepelt.

Lemus, Jósé Maria (1911-1993): katonatiszt, politikus, 1956-tól 1960-ig Salvador elnöke.

Lincoln, Abraham (1609-1865): észak-amerikai államférfi, 1961-től 1865-ig az Egyesült Államok elnöke.

Luna, Alfonso: az 1930-ban megalakult Salvadori Kommunista Párt egyik vezetője.

Lúe, Timoteo: salvadori diákvezető.

Marín, Vidor Manuel: az 1944. április 2-i forradalmi megmozdulás mártírja, akit Salvadorban „Agyonlőtt Krisztusinak neveztek.

Monje Molina, Mario: a Bolíviai Kommunista Párt első titkára, opportunista politikájával megkönnyítette Che Guevara partizánegységének felszámolását.

Marti, Farabundo (1893-1932): salvadori kommunista forradalmár, az 1930-ban megalakított Salvadori Kommunista Párt vezetője.

Martínez, Maximiliano Hernández (1882-1944): katonatiszt, diktátor,

1931-től 1944-ig Salvador elnöke.

Marure, Mateo Antonio (Guatemala, 1783?-1814): függetlenségpárti közép-amerikai forradalmár.

Medrano, José Alberto: halálosztagot szervező salvadori katonatiszt.

Meza Ayau, Rafael (1866-1939): salvadori vállalkozó, 1903-ban alapította meg Salvador máig legnagyobb sörgyárát.

Morazán, Francisco (Tegucigalpa, 1792 – Costa Rica, 1942): közép-amerikai katona, politikus, gondolkodó, aki egész életében a közép-amerikai egység megteremtéséért küzdött, 1827-től 1837-ig a Közép-amerikai Szövetségi Köztársaság elnök-irányítója volt.

Morgan, John Plerpont (1837-1913): észak-amerikai bankár, a jelenlegi legnagyobb amerikai pénzügyi szervezet, számos bankot egyesítő bankház megalapítója.

OEA: Organización de Estados Americanos – Amerikai Államok Szervezete, AÁSZ.

ODECA: Organización de Estados Centroamericanos – Közép-amerikai Államok Szervezete, 1951-ben alakult regionális szervezet Costa Rica, Guatemala, Honduras, Nicaragua, Salvador kezdeményezésével.

Osorio, Carlos Manuel Arana (Guatemala, 1918-2003): katonatiszt, 1970-től 1974-ig Guatemala elnöke, a gerillaellenes harc egyik irányítója.

Osorio, Oscar (1910-1969): salvadori alezredes, 1950-tól 1956-ig köztársasági elnök.

Raymundo, Fidelina: salvadori szakszervezeti vezető, akit az ötvenes években a börtönben kegyetlenül megkínoztak.

Regalado, Tomás (1861-1906): salvadori politikus, 1898-tól 1903-ig Salvador elnöke.

Rivera, Julio Adalberto (1921-1973): salvadori katonatiszt és politikus, 1962-től 1967.ig köztársasági elnök.

Sánchez, Francisco „Chico” (?-1932): a salvadori parasztmozgalom, az 1932-es felkelés egyik vezetője.

Sánchez Fiernández, Fidel (1917-2003): salvadori politikus, ezredes, Salvador elnöke.

Sandino Augusto César (1895-1934): nicaraguai szabadsághős, az Egyesült Államok elleni nemzeti ellenállás, a sandinista háború vezetője.

SIECA: Secretaría de Integración Económica Centroamericana – Közép-amerikai Gazdasági Integrációs Titkárság.

silver roll, gold roll: a Panama Csatorna építésekor alkalmazott megkülönböztető kifizetési és ellátási rendszer rasszista elvek alkalmazásával.

Somoza, Anastasio (1896-1956): nicaraguai diktátor, halála után idősebb fia elnökségével vette kezdetét a Somozák évtizedeken át tartó dinasztikus uralma Nicaragua felett..

State Department: Külügyminisztérium.

Strossner, Alfredo (1912-2006): paraguayi politikus, államelnök.

Vanderbildt, Cornelius (1794-877): észak-amerikai nagytőkés.

Villa, Francisco Pancho (1878-923): a mexikói forradalom egyik legendás, népi parancsnoka, tőrbe csalva gyilkolták meg.

Walker, William (1824-1860): az Egyesült Államok érdekeinek közép amerikai kiszolgálója, 1955-ben meghódítja Nicaraguát, és az ország elnökévé kiáltja ki magát.

Zaldana, Tomás Miguel Pineda y (1791-1876): Salvador első érseke.

Zapata, Mario: az 1930-ban megalakult Salvadori Kommunista Párt egyik vezetője.