A rímek
olykor
a versbe tolakszanak
Mint őslények
jönnek
hajdani időkből
Hexameter dinoszauruszok
bólogatnak
kicsiny fejükkel
Aztán
megjelenik a homo sapiens
még
nem tud beszélni
Artikulátlanul
üvölti
félelmét
kínjait
Veszedelmes vadak közt
oson
barlangjába bújik
Ő
az első poéta
a legnagyobb költő
Találkozom magammal
Mintha
forgó fekete lyukba
hullnék
és
egy időben
kilépnék belőle
Forgó
fekete kapitalizmus
elnyelné
múltamat
jövőmet
Elnyelné
Petőfit
Adyt
József Attilát
De ők
győztesen
kiléptek belőle
Itt állok
a fekete lyuk
kapujában
a tátott tőke
sárga szája ez
feketére válva
Benne
pártok
politikusok
egyik se akar
kilépni belőle
Húznak
forgolódnak
a tőkés birodalmak
Fekete lyukak
termelő zabálás
láthatatlan anyag
hová lesz
népem
hová a homo sapiens
Forognak
ritkulnak
sűrűsödnek
De
két lábra áll
valaki
valami
bolygóközi emberféle
Benne
dühöm
kétségbeesésem
versem
Belehullok
és
kilépek belőle
„Minden visszatér egyszer”
Előtörténet
A barlanglakó
ki óriáshüllők
elől
menekült
és rettegte
a kardfogú tigrist
álmában
magát
a tér urának látta
Mamutok
térdeltek előtte
hogy
hátukra üljön
Repülő lények
szálltak elébe
hogy
szárnyukon az égig
repüljön
Aztán fölriadt
remegve
fogta meg
botját
amelyre gyökerekkel
követ erősített
Kisettenkedett
a barlangból
Remegett
a
Világ Ura
az ijesztő
világban
Bevezető
Nevét
okmányok rubrikáiba
írom
Fénykép
lett
A hatéves
mindenütt kereste
mikor a rejtekhelyről
haza vitték
A szegény tejesasszony lányát
aki
Bergen-Belsenben halt meg
Most
ő tiltakozik
ismét van oka rá
Igen
hölgyek
urak
én riogatok
„Minden visszatér egyszer”
Ez a katonasapkás
és az előtte
magát haptákba vágó
ismerősök
Mintha
a Bazilikába
készülnének
Horthy emlékmisére
Szégyen-országban élek
George Grosz
Ünnepük
a vérespatájú
tengeri hornyát
Hová érkezünk
holnap?
21. századi
csendőr
parádézik
Odatúl
Zadravetz atya
bazsalyog
örömében
Kiáltás
Grófok
bárók
papok
Menedzserek
prókátorok
„A falumban
a grófnak
emlékművet
állítottak tavaly.”
Tömjén ország
hol
szentelt vízzel
űzik
az ördögöt
„A plébános
az orákulum
ma is”
Kalapot le
a
nagygazda előtt!
Cselédek
dédunokái
kisbírák akarnak lenni
Majd
jönnek a fiúk
szép
szabolcsi legények
Strammul
vonulnak
a főutcán
A faluvégen
purdék
dideregnek
Jaj
hazám
Magyarország
Déjà vu
A hitleri
hadijelentések
addig
ismételték
a rugalmasan elszakadó
győzelmeket
míg
a német haderő
Berlinig ért
A hazai jobboldal
győzelmeiről
eszembe ez jutott
Véleményszabadság
Kinek szájából jön a szar,
ne hirdethesse, hogy magyar.
Vezér
Ez itten a hokedli,
én vagyok a nokedli,
macska szőrét levedli.
Ha felállók a hegyre,
onnét kiáltok egyre,
ácsingózom a meggyre.
Azt kiáltom: – Én népem,
tégy vezérré még télen,
meg is mondom, miképen!
Megmentem a hazámat,
ezért nyitom ki számat,
be is végzem vitámat.
Aki énvelem risztéi,
leszek én még miniszter-
elnök, kit a hon tisztel!
Macska szőrét levedli,
ez itten a hokedli,
én vagyok a nokedli.
Ócska rigmus
Magyar ember nem vacog,
csak, ha a Kreml mocorog,
a szláv meleg leigáz,
nem kell nekünk ruszki gáz.
Üzenet Táncsics Mihálynak
Kend volt Táncsics Mihály,
zsidók kapitánya,
mink Görgey nevét
foglaljuk imánkba.
Mert kend senki se volt,
kutya se becsülte,
egy tót nő, Nebehaj,
paraszt-anya szülte.
Kend új rendet akart,
nincstelent szeretni,
abból, mit hirdetett,
nem lesz nálunk semmi.
Ez ország a miénk,
nem kódisok földje,
tapossuk az ilyet
hazai, szent rögbe.
Nem vagyunk Táncsicsok,
jöttment, horvát szentek,
március idusán
ezt üzenjük kendnek.
Vágy
A fiúk
olyan pofátlanok
hogy
legszívesebben
fölképelném őket
Mily szép
látvány volna
ha a képernyő
törött üvegén
vérük csöpögne ki
Pedig
nem vagyok
pofozkodó
különben
Időutazás
Éjjel
Weimarban jártam
a húszas évek
elején
„Hitler
elindult
egy baloldali úton”
mondta
egy ifjú politológus
A kommunisták
a szociáldemokratákat szidták
és viszont
A nép utálta a politikát
az ifjak
sportfegyverekkel gyakorlatoztak
Aztán
apámmal találkoztam
aki
azt mondta:
„Ez a Hitler
egy utolsó gazember”
Lehetőség
Ha a Nap
felrobbanna
8 percig és 12 másodpercig
a Földön
nem történne
semmi
A nyolcadik percben
néhányan
a többieket
nyugtatgatnák:
„Nincs
semmilyen veszély
ott
a Nap
az égen”
Mások
elítélnék
a vészt megjósolókat:
„Politikai okból
ijesztgetnek minket”
Az utolsó
12 másodpercben
sok minden
hangzana el
Aztán
némi idő elteltével
(nem tudom
mennyi idő volna az)
bűzbogarak futkosnának
szegény
Golyóbisunkon
Sóhaj
Szeretet
jóság
Isten
zengik angyali szókkal.
De mosolyuk
ördögi
Templomban hirdetik
hogy a magamfajta
poklok poklába
való
Könnyezik Mária
a szegény
zsidó asszony
Fia
ostort fog
haragos természetű
Én istenem
Jóistenem
csapj le rájuk
Mocsáry Lajos képviselő felszólalása 1883-ból
A katolikus
egyházjogi kérvények
nem egyebek,
mint
a reakciónak
vakmerő támadásai
a szabadelvűség
vívmányai ellen.
A klérus
javakat és tanintézeteket
akar
magának elszerezni.
Ez a mozgalom
nem mai keletű,
a középkorból ered,
mikor
az egyház magát
mint
bámulatos nagyhatalom szervezte.
De
mindig újra támad,
mikor
a polgári és társadalmi
állapotot
a sanyarúság által
lenyomott hangulatukban
a maga terveihez
kellőleg
előkészítve találja.
Buta, tavaszi sanzon
– írta Gábor Andor 2008-ban –
Távoli nádasban haris szól,
nézem a nyíló kankalint.
Macska a fotelon karistol,
szívesen volna odakint.
Tavasz van, az ég kéklőn tiszta,
a fákon kipattan a rügy.
De tekereg, mint rút giliszta,
sok közhelytelen, randa ügy.
Magyarkodók és hungaristák,
rémeknek népe egyre jön,
márciust piszokba borítják,
vonulnak városon, mezőn.
Odatúl haragosan mordul
átokvert poéta, Ady,
Petőfi tört csontja csikordul,
káromkodását hallani:
„Arcom szégyenben ég…” A Hősök
teréből szégyen tere lett,
kik ott tüntetnek, ismerősök,
nem emberek, nem emberek.
Távoli nádasban haris szól,
szépek az égi csillagok.
Macska a fotelon karistol,
láttára kedvem fellobog.
Bár tekereg, mint rút giliszta,
sok közhelytelen, randa ügy,
tavasz van, az ég kéklőn tiszta,
a fákon kipattan a rügy.
Tavaszi révület
Szieszta
Macska dorombol vállamon,
megnyugtatóbb, mint államom.
Őt mindenestül vállalom.
Játszótér
Kié a lapát?
Kié a baba?
A hinta kié?
Ó,
Csokonai!
Az enyim, a tied
mennyi lármát szüle,
miólta a miénk
nevezet elűle.
Kié a baba?
Kié a lapát?
A hinta kié?
Áthallás
Rozi sír, mint a tenger,
mint háborgó vihar,
csapkod, mint foglyul ejtett
madár szárnyaival.
Sír, mint a síró éjjel,
sír, mint a csillagok,
kikből holnap a hajnal
fényével kiragyog.
Sír, mint a hold az égen,
ki sír, miért fehér,
sír, mint a meztelen szél,
ki vándort utolér,
sír, mint ablak és ajtó,
ha nyílva nyikorog,
szoba, nem lép be senki,
elment, ki ott lakott.
Sír, mint a síró ember,
ki éhen tántorog,
akit magány nyomorgat,
elnyeli vad torok.
Sír, mint a nehéz tenger,
mint könnyű motorok,
fa, melyet tűz emészt el
s még egyszer felzokog.
Rozi verseiből
Ezek
a nagyok
milyen ostobák
Gügyögnek
mikor aludni szeretnék
etetnek
mikor nem vagyok éhes
Sokféle
butaságra
hajlamosak
Gyanakodva
figyelem őket
A tintásüveg
Vándorszínész korában Megyeri,
van-e, ki e nevet nem ismeri,
úgy ám, Rozi,
a sírásnak most már vége legyen,
ott tartottam, bog}7 tintáért megyen,
mert pénzt kapott,
mikor körmölgeté a színlapot.
Folytatódik a történet. Amíg
hazafelé tart, lesz Megyeri víg,
ugrándozik,
habár inti Szentpéteri: – Vigyázz,
Kari, kedved majd követendi gyász!
Figyelj, Rozi,
szeretném mesém végigmondani.
Úgy lett, a sok ugrándozás alatt
kifolyt a tinta, foltja megmaradt,
kerek maszat,
mint mikor ellököd partedlidet,
mintha kezeddel kérdeznéd: „minek?”,
Rozi, vigyázz,
a te kedved is követendi gyász.
Mi több, kabátja éppen sárga volt,
és így annál jobban látszott a folt,
akár amott,
hová kanálról csordult ételem,
kiabáltál kezem taszajtva: „Nem!”
Kedvem szegi
ez ügy, borús levék, mint Megyeri.
Leszen holnap nagyapád újra víg,
nyakába rak, veled ugrándozik,
és ír megint,
legyen, amit könyvtársírba tegyen,
és rábeszéli Rozit, hogy egyen,
hallod, bubám,
most enni kell, alunni azután.
Gyerekeknek való
Mikor sír a kisgyerek,
égi csillag pityereg,
a Tejútra gyöngy pereg.
A Vénusz sírva fakad,
hisz szült hajdan fiakat,
ám teje rég elapadt.
Szaturnusz is felköhög,
régesrég volt kiskölyök,
körülvették rút ködök.
A mindenség ijedez,
mikor Rozi sírni kezd,
akkor mondogatom ezt:
„Ne sírjatok, csillagok,
pityeregni nincsen ok,
éjünkben ragyogjatok.”
Nevelés
„Amíg a gyerek
az ebédet
meg nem eszi,
mást
enni nem kap!”
– harsogta apám.
A család
nőtagjai:
anya,
Joli, a nővér,
két nagymama
zokogtak.
így lettem
mindenevő.
Áldom
érte
apámat.
Hallom
harsogását
odatúlról:
„Amíg a gyerek
az ebédet
meg nem eszi,
mást
enni nem kap!”
Öregség
Apámat látom:
Ȓgy
könyörgöm,
mosogass el!” –
mondja
imára kulcsolt kézzel.
Nusi beteg,
egy hét múlva meghal.
A konyhában
három
piszkos tányér.
És apám,
ki
szürkevasöntödét
épített
egy részeges
főmérnök helyett,
könyörög nekem
imára kulcsolt kézzel:
„Mosogass el!”
A gyászbeszéd
Miért
kell
úgy sietni?” –
kérdezte
a haldokló
a kórházban
Apám
sietett
menekült
Másnap
délelőtt szólt
a telefon
Jaj!” –
mondta apám
Aztán
megmelegítettem
a zöldbab főzeléket
„Ez volt
Nusi
utolsó attrakciója”
A temetésen
nem volt
gyászbeszéd
Álom
A diák
dolgozatot ír
Tollát
tintásüvegbe mártogatja
Latin-Amerikáról
Hallja
a csengőszót
Remeg
attól fél
magömlése támad
mint
matek-dolgozatkor
Előtte
sréhen
a Radnai ül
aki tegnap
csöndesen elaludt
Lázasan
ír
Guillén
Fayad
áll odakint
Nem füle
inkább teste hallja
csönget
a pedellus
Emlék
Gyűlik a lim-lom, már halomnyi.
Maholnap én is eltörök.
A csorba bögrét nem dobom ki,
abból ivott a kiskölyök.
Átváltozás
Az öregasszony
csillárként
a fiú
lakásába költözött
„Veled
akarok
társalogni” –
mondja
„Odafent
unatkozom
Jahve öreg
az angyalok
hülyék”
A majdnem százéves
fényszavakkal
beszél
„Itt
jól érzem magam
világos
válaszokat kapok”
Obulus
Indulok. Az irányt tudom.
Nem találkozom senkivel.
Szólt a vén Kaszás: „Iszkiri!”
Úgy látszik, innét menni kell.
Tavaszi révület
Virágzanak az orgonák,
apám szemével nézem őket,
lila lángra gyűl minden ág,
nyújtózkodnak, magasba nőnek.
Én látom ezt, többé nem ő,
vagy mégis énbelőlem nézi,
szitál a tegnapi idő,
a húsz év előttit idézi,
mikor öreg Strausz erre jött,
és vele érkezett a botja,
egy orgonaágat letört,
ebédhez ajándékul hozta.
Kiegészítés az előbbihez
Ezek meg a bazsarózsák,
őket is szerette,
holnapután másik öreg,
én nézem helyette.
Játék
Versem írom
tiszta, szép, fehér papíron,
kedvre kelve,
kompjuterba beklikkelve
el is mentem,
majd kitörlöm onnét menten,
ám nem mindet,
csak a rosszat, annak mindegy,
hová írom,
ne rútítsa el papírom,
se a gépem,
fájlban, floppyban se éljen,
viszem mindjárt,
kukában rothadjon inkább,
odaillik,
mert kísérne másképp sírig
hitvány rímmel,
mint egy elcsapott miniszter,
kormány orrán
borvirág, rút, lila ormány,
hagyjuk abba,
segíts rajtam, drága Abba!
Búcsúvers
Nem őrzi meg az elmentet,
mit kompjuterban elmentett,
se könyv, se féltett kézirat,
mit filológus leirat.
Bútor reccsen, mire vélik,
ő szólt volna, kicserélik,
dolgai között nincs jelen,
ki emlékképként megjelen.
Öreg flaska, alján rum van,
ő már az univerzumban
kering, mint porszem, valahol,
fényéveken át vándorol.
Emlegeti lánya, fia,
még volna mit mondania,
közbe többé nem vág, hallgat,
véglegesen bezárt ablak,
nem nyitja ki senki eztán,
ládafiában tört szerszám,
utána nincsen aki nyúl,
elhever mozdulatlanúl.
Üzenet hajdani időkből
A helyzetről
Türelmeden vagyok
méghozzá
nagyon
Ehhez képest
a történelem
lassan
dolgozik
Spartacustól
mindmáig
nem győztek
végérvényesen
a lázadók
A történelem
olyan
mint egy kényelmes
empátia nélküli
háziasszony
Rakosgat
a konyhában
trécsel
Én meg
toporgok
idegeskedem
ez
a helyzet
Pillanatkép
Szólnak a vének:
„Akcióegység!
Ki kell mennünk
a tömegek közé!”
Jönnek mankóval
és velük
a temetőből a csontok.
Világ halottjai,
egyesüljetek!
„Nagyapámat
Prónay báró
köttette gúzsba.”
Szomorú vének,
fülhallgatójukba
sípol
ismerős,
hajdani szó:
„A gúzst
a kövérek
huzamosabb ideig
nemigen
bírják.”
Dorong
a térd,
a könyökhajlatba!
Mi készül?
A lélek
gúzsba kütve
a kínt
sokáig bírja.
Rezgőfejűek
fokiadnak,
mankójuk keresik:
„Cselekedni!”
Rendszerváltás
„Mindent tudtunk,
de
nem tehettünk
semmit” –
mondja az alezredes.
»Mi
gúzsba
voltunk kötve.”
Koccintunk
barackpálinkával.
„Ahhoz,
ami azóta van,
semmi közöm,
unokáimnak élek.”
Mennyi derék ember!
Hányingerem
miért van?
Maugli verse
Hol vagytok, szabad farkasok,
sok nagy sebektől véresen?
Ebeket látok mindenütt
a megtűrt konyhaszögleten.
Életkép
Szerencsétlen vénasszony
a pártnak
dolgozik
Miközben
a párt
már régen nem
az övé
Ezt nem tudja
didereg otthon
„A pártnak
kell a pénz”
Magának
félre semmit se tesz
temetőbe jár
koszorút visz
A sírban
az hever
aki eladta a pártot
Ő ezt se tudja
körmét huhogtatja
a hidegben
Költők
Mióta a költészet
pincsikutya lett
a poéták a farkasüvöltést
nem kedvelik
Éhes ordasok
járják
magányosan
a hegyeket
Nem
kéredzkednek
fedél alá
Villám a társuk
Nézik
a holdat
a metszőn hideg éjben
Vadak
gőgösek
Üzenet hajdani időkből
Iván Kozirev
és
Mindenevan Juan
igazukat
követelik
Fürdőszobát
hotelt
szovjethatalmat
Nevükben
szól
Guillén
Majakovszkij
Ami ma nincs
tegnap volt
és a voltat kiiktatni
a történelemből
nem lehet
Hölgyek
urak
ficsúrok
kik naponta elvennétek
tőlünk a voltat
túl élünk
titeket
Szól Iván Kozirev
Mindenevan Juan
hangjuk
ideér
Megkötöznétek
hangjukat?
Hangjukat
mi szabad
akár
a szél
Emlékmű helyett
Az előharcos
Az óra kilenckor
állt meg,
üvege eltörött.
Hogy viselőjét
ki, hogyan ölte meg,
ma sem tudjuk.
A proletár utókor
előharcosa volt ő,
ezért gyűlölték és gyűlölik
a proletár utókor ellenségei.
Nevének zászlaja mögé
mikor
sorakoznak fel a proletárok?
Az idő
megállt órája
mikor ketyegi újra a jövendőt?
Nincs felelet.
Fekszik a halott
nem tudni hol,
mélybe temetve.
Idéző
1.
A forradalom
nem az ígéret földjének
áhítozása,
nem ábrándozók
Messiás-várása,
a forradalom
kegyetlen harc.
Két osztály küzd
a létért.
A szocializmust eláruló,
a marxizmust meghamisító
vezérkarnak
a piros bársonyszék az ideálja,
az államtitkárság az eszményképe.
Megtagadták hitüket,
sőt, önmagukat is.
Békés fejlődés?
Biztos előrehaladás?
Hát lehet
még gondolni is erre
egy országban,
ahol megállnak a gyárak,
sőt,
megállnak az utolsó vonatok is?
2.
Az ellenforradalom
a nyakunkon van,
és hogy nincs elintézve,
az mindenki előtt bizonyos lehet.
Nemcsak a burzsoázia
ellenforradalma fenyeget bennünket,
hanem a nem öntudatos
proletariátus
ellenforradalma is.
A Kommunista Kiáltvány jelszava:
„Világ proletárjai, egyesüljetek!”
még nem valósult meg,
de az a jelszó:
’’Világ kapitalistái, egyesüljetek!”,
megvalósult.
3.
Én éppolyan kevéssé
vagyok vérszomjas,
mint a többiek.
A diktatúra
szigorúbb alakjának
vagyok a barátja,
mert az kevesebb
véráldozatot kíván.
Az ellenkezője a burzsoáziában
azt a hiedelmet kelthetné,
hogy csupán
múló jelenséggel
állnak szemben.
Azokat,
akik engem
csak az újságokból ismernek,
ez nemigen
fogja kielégíteni.
Nem mutathatom meg
az ellenforradalom
skalpjait,
sőt,
még az összehajtható akasztófát sem,
amely nélkül,
amint a lapok tudni vélik,
én sohasem indulok útnak.
Savanyúkút
A fehérgárdisták a népbiztosra várnak,
kit vörös kocsi hozott a határig.
Egyik társa hű, áruló a másik.
Az akácos körül gyülekeznek az árnyak.
Szamuely immár nekivág a halálnak,
közelről nézvést jó barátnak látszik.
A legderekabb indul sehováig.
Vissza onnan nem tér. Marasztalják a társak.
Augusztus 2-a. Szombat éjjel.
Beijedt direktóriumi elnök,
sunyi fürdőmegbízott hadonászik.
A hírt telegráfok röpítik széjjel.
Egy volt ilyen, és sokáig nem lesz több.
Csak a szél őrzi, hogy hajdan ki járt itt.
Per
Nyikita
megállapodott Johnnyval
hogy
jenki blokád lesz
Kuba körül
Aztán
ünnepelték magukat
hogy
megvédték
a világbékét
(A bombák
Vietnamban robbantak)
Utáltam őket
de ellenük írnom
nyíltan
nem lehetett
Egy emberöltőn át
játszottunk
a szovjet-magyar cenzúra
ördögeivel
Most
verseimet
kinyomtatva
barna csomagolópapírban
őrzöm
Rondabugyorból
rondább bugyorba
Nincs
felmentő ítélet
Beszélgetés
Santa Grazba megyek
a repülőgépen,
majd onnan
Vallegrandéba,
hol ünnepelni fogják Ont
negyven évvel
a halála után.
„Micsoda óriás volt!” –
mondja majd
az indián,
ki rettegett annak idején.
Ma Krisztus-Guevarának látja Önt.
Néhány napja
Kubában
elolvastam nemrég kiadott
jegyzeteit,
beszédeit
a minisztériumban,
melyekkel
elképesztette hallgatóit.
„Kik az értéktörvény
útját választják,
visszatérnek a kapitalizmushoz” –
mondta.
Telefirkálta
a szovjet közgazdasági kézikönyvet,
és megrótta Lenint,
hogy meghalt.
Mindent tudott,
sejtett.
„Szívünk Pekingben,
Moszkvában
a gyomrunk.”
Mikor meghalt Ön,
az iskolában,
hol tanítottam,
a gyerekek
nem hitték el a halálhírt.
„Ő nem halhat meg” –
mondta egyikük
falfehéren
és égő szemmel.
Hol vannak ők,
az égőszeműek?
Egyikből
bankember lett,
másikból szabaddemokrata politikus.
Az árulók képét
ki veri bele
saját mocskukba? –
kérdezem
az Ön szavaival,
ki gerillanaplót írt
a_pró, nehezen olvasható betűivel
Nancahuazuban.
Ez nem vers,
legszívesebben a felhőkre írnék,
melyek között
repülünk Santa Cruz felé,
a Vira Viru repülőtérre,
hogy visszahulljanak
a sorok a földre
Kuba tikkadt mezőire záporozva,
melyeket szárazság pusztít,
hogy
erőt adjanak Bolíviában
a kokacserjét termesztő indiánnak,
ki ötszáz év után ma győzni készül.
Hol van Ön, Guavara,
melyik égitesten
vívja tovább
a harcát?
Lenin szól
Vén Európa helyett most messzi vidéken éled a szikra,
Chávez, Castro, Morales hirdetik eltűnt, hajdani álmom.
Győzni fogunk mi ezúttal. Nincs, ki lebírja, ha tombol tenger.
Éljen a Szovjet! Népi hatalmat! Vesszen örökre a Tőke!
Utazás a múltba
E házak mind az átkosban épültek,
és az átkosban nőttek mind e fák.
Köszönet ültetőknek, építőknek,
a jövendőben ők élnek tovább.
Kérdések Brechthez
Létezik-e még
kelet-német belső tudat
a mai németekben?
Eszembe jut
1990 nyara:
ülök a Kubába tartó
repülőn.
„Emigrálok –
mondja
az óriás agrármérnök _
magammal viszem
a kelet-német zászlót.”
Miért nem írt
visszaemlékezést
Chilében
az egykori pártfőtitkár?
Vagy ő is
más népet
választott volna
legszívesebben?
A küzdők némelykor kiáltó,
fejvesztett
gyávákká válnak?
Az Ön országából
csak a kenyérpirító marad,
melyet
ma is használok?
Van-e válasz,
vagy
csak kérdések vannak?
Tingatinga oroszlánja
Éli vagyok
a gyáva oroszlán
remeg
a lábam
Aggódva
nézek rátok
Megrémülök
a nyulaktól
birkáktól
Fogaim
összeverődnek
ijedtemben
Éhes vagyok
Kegyelmezzetek
félek
Táncsics Mihály levele a monoki polgármesterhez
A nőszködés
legfőbb,
legédesebb
az emberre nézve is.
Az Alkotó
mint legfőbbet,
mi sok egyebet kipótol,
tartá ránk nézve
ezt elégségesnek.
Szegény ember
pecsenyéje, mondja a példabeszéd,
ez sokat jelent.
Ha egy nyomorultat
megkérdez, mire vágyik,
gyönyörű vízesést szemlélni,
vagy ezzel a pecsenyével jóllakni,
nem kétlem,
ez utósót választja.
Az édesanya,
midőn gyermekét
emlőin tartja,
gyönyört érez.
Ezt nevezi kend
megélhetési formává
fejlesztett
bűnözési módnak?
A porontyot
arra ítélné,
hogy kiszikkadt emlőn
tátogjon,
mint
szárazra vetett hal?
Ne suhogtassa
pálcáját,
mint hajdú
a robotoló fölött,
nem ez a dolga!
Ezt üzeni kendnek
Táncsics Mihál
A szavak lázadása
Holdbéli utazás
Megérkeztem. Kiszállok.
Szervusz! – mondom a Holdnak.
Kik várják itt Cyranót?
Földi népeknél jobbak?
Jó gép hozott idáig.
Ha visszatérek holnap,
fogad-e ott nép, másik?
Vagy rosszra jön a rosszabb?
Ezen töprengek mostan,
míg a gépből kimászom.
Nézem az orrom, hol van.
Lesz-e máshol világom?
Hűbele Balázs kiadatlan verse
Pipára gyújtok,
jó csibukom van,
ördögök várnak
kénkő pokolban.
Földi ördögnél
egyik se rosszabb,
lelkem, az élő,
halottá sorvad.
E világ, mint egy
deszkázott ablak,
rossz a nemesnek,
rossz a parasztnak.
Nincs hova látni,
futnék belőle,
mint rémült állat
új legelőre.
Csűrben nincs gabna,
halott a nyáj is,
elmenekülnék,
ha lehet, máris.
Bárhova nézek,
mi se tart vissza,
versemnek vérét
mohó rög issza.
70
Életemnek hetvenedik évébe’
dolgaimat kötözgetem kévébe,
oldalukon sebzett farkas pihen meg,
holdra vonyít, nálam ő se kivertebb.
Felugorna a jéghideg magosba,
ha ereje, a régi még megvolna,
ember elől menekülne odáig,
hol a falka veszélytelen vadászik.
Évforduló
Fél évszázada
kezdtük el
fiúk
Most
melyik
bolygón vitázunk:
Röpít-e
odáig álom?
Idehaza
beborult
Ázunk-fázunk
De
másutt
szikra lobban
Tűz-tánc
ég
a palota
Odavágyom
Törtszámyú remény
aláhull
Vénember
forgolódik
az ágyon
Új ars poétika
Éve, kéve, csűre, csőre,
bújjon rímszótárt a dőre,
verset írni nem határoz,
bármilyen nagy, Arany János.
Elnézvén mosti időket,
melyek tornyosulva jönnek
tengert medréből kirántva,
másféle szó kell a gátra.
Olvad Észak, Dél fagyóban,
embernek vize fogyóban,
verebek a szegény népek,
rettegik az éhség-lépet.
Költői kép, szép mihaszna,
habár ijesztő, mi haszna,
hörögj, rikolts, legyél vérrög,
magadat ne átkozd később,
hogy nem szóltál idejében,
azon nyomban, hidegében,
mikor a Mindenség hűl ki,
nem kell hozzá hegedülni.
MR vizsgálat
Belátnak-e fejembe, vagy
trükkjeit elrejti az agy?
Számolgatom a perceket.
Búra alatt a képzelet.
Kontroll
„András,
szokott nap közben
elbóbiskálni?”
Ezt Doktor Bobo
kérdezi,
bobo spanyolul
butácska.
Mikor untatnak a rímek
háziasszony képükkel,
vagy
mikor trallalázni kezd
a ritmus.
Igen,
Doktor Bobo,
szoktam.
De fölriadva
széttépem a papírt,
kukába dobom.
Oda,
ahonnan hajléktalanok
szedegetik ki
hajnalban
az ételmaradékot.
Megszöknek
az úriasszony rímek,
és a vers üvölt
ősemberi hangon.
Adám és Éva
éhezik.
Jahve,
a nyugdíjas menedzser
nem törődik
a Földdel.
Eközben
Doktor Bobo
azt kérdi nyájasan:
„András,
szokott elbóbiskálni?”
Apnoe szindróma
Teniszlabda púpot írt
bajomra a doktor,
háton ne feküdjön az,
ki álmában horkol.
Hatalmasat horkanok,
ez a gyógymód végül,
felfordulunk, doktorom,
teniszlabda nélkül.
Thanatosz
Mikor végéhez ér az út,
őtőle kérek randevút.
Ne mondja, hogy más dolga van,
érkezzék oda pontosan.
Görög költő kérdései a halálos ágyon
Kimentem a divatból, csakhogy
azelőtt se voltam divatban.
Fut az idő, az élet elfogy.
Hadész elé lépek hivatlan.
Egy ismerős azt mondja: „Megholt!”
Jövőmbe kémlelek riadtan.
Lapulni volna eztán legjobb?
Mi áll alvilági iratban?
Minósz, Rhadamantüsz fejemre
olvasnak mindenféle vádat?
Vacogok csontomig remegve.
Előttük be kell fogni számat?
Tovább kérdezni jogom lesz-é?
Hadész mérgét csitítja Menthé?
Rondó
A két méter magas férfi
azt mondja:
„Nincs bennem semmi
halálfélelem.”
Nézi
a gyümölcsfák
szélben sodródó
virágszirmait.
„Amikor
e sorokat írom,
tavasz van,
mire megjelennek,
nyár lesz.”
Keringenek,
pörögnek
a virágszirmok,
mint
a hajdani kardok
pengéi.
Úgy táncolnak,
mint Paganini
hegedűfutamai.
Nézi őket
az öreg
két méteres kamasz,
a rokokó bajvívó.
Keringenek,
pörögnek
a pengék,
a virágszirmok.
Tücsök nóta
Megint hiányzik Emeni,
ki jár-kel a világban.
A főbaj, ki kell mondani,
hogy rá későn találtam.
Maholnap innét eltűnők,
a halállal vitám van,
verset cirpelek, mint tücsök
teszi múlandó nyárban.
Készülni kéne télire,
kevésbé zordat vártam,
így érek versem végire,
nézem, ki jön utánam.
Még mást is kéne mondani
arról, hányszor hibáztam.
De elég. Nincs itt Emeni,
kószál a nagyvilágban.
Arany elveszett verseiből
Csoszog a vén. rámol.
Tedd le íjad, Ámor.
Nők közé kerülve
Toldi se volt bátor.
Ami az Öszikékből kimaradt
Szöszmötöl a vén,
nőkre sandít: hátha…
De tél elején
elviszi egy nátha.
John asszonyának dala
Ráncos a homlokunk, John,
és a lábunk biceg,
lefelé ballagunk már,
nem kellünk senkinek.
Az útra, le a hegyről,
ragacsos köd szitál.
Kutyánk is meghalt nemrég,
épp, mikor a király.
Becsap Burns apó minket,
a temető rideg,
elpatkolunk, szivem John,
mást mondani minek.
A szavak lázadása
Jönnek, miközben alszom,
mint szemtelen legyek
fölébresztenek.
Az igék
bokszkesztyűvel
verik halántékomat:
„Túl sokat alszol!”
A jelzők
seregestől viháncolnak:
„Itt vagyunk,
válogass közülünk!”
„Mi nem kerülünk pénzbe
- mondják a proletár ragok –
de nézd meg jól,
kikhez illesztesz minket.”
Szakadár betűk
puccsra készülődnek:
„Akinket
háromszor is kifelejtettél
bizonyos szavakból!”
A sértett c képét
ó-vá fújja fel.
Kilöknek az ágyból
az éj közepén:
„Ne lazsálj!
Kevés az időd!”
Antihalhatatlanság
Nem akarok
az időn kívül élni,
mint
a tengeri sün.
Mit kezdenék
magammal
százötven év múlva?
A pillanat
öröme, dühe éltet.
Mint apámat,
ki rózsával kezében
állított be hozzánk.
„Ezt a rózsát
le kellett tépnem,
annyira
settenkedett.”
Nem
a százötven év múlva nyíló
rózsákat
akarom látni.
Azokat,
amelyek ma, itt
settenkednek,
várva,
hogy egy öreg
letépje őket.
Se hátra,
se előre az időben.
Itt,
most,
ennyi az élet.
Szombati ébredés
Coca Colát kell venni
a cubalibréhez
mert jön a fiú
meg citromot
szívószál van elég
Jön
a kiskölyök
kivel
a rákvárost
nézegettem Guanabóban
„Éljen Kuba!
Éljen
companero Fidel!” –
mondom
És eszembe jutnak
a gombnyomogató
hölgyek urak
kik
holnapután
Kubát
elítélik
„Nyomorult banda!” –
gondolom
Coca Colát
kell venni
citromot
szívószál van elég
„Menjünk megmártózni.”
„Nem,
előbb a rákváros.”
Végtelen
kék
demokratikus
mindenkié
a tenger
Ez nem parlamenti
demokrácia
„Szervusztok, rákok.”
A cubalibre
íze a számban
látom a kiskölyköt
magamat
ballagunk
éljen
A költészet születése
A rímek
olykor
a versbe tolakszanak
Mint őslények
jönnek
hajdani időkből
Hexameter dinoszauruszok
bólogatnak
kicsiny fejükkel
Aztán
megjelenik a homo sapiens
még
nem tud beszélni
Artikulátlanul
üvölti
félelmét
kínjait
Veszedelmes vadak közt
oson
barlangjába bújik
Ő
az első poéta
a legnagyobb költő
Macskás vers az Univerzumról
Kezem a macska hátán.
Takarodj innét, Sátán.
Ha jössz, beléd mar karma.
Engem megvéd a Karma.
Előző életemben
tevéled verekedtem,
szőrös pofájú, undok.
Hiába várnak bugyrok.
Pokolban más nép kushad,
hitvány politikushad,
költőnek helye nincs ott,
versét nem rejti sírbolt.
Más csillagokra száll az,
honnét érkezik válasz,
ha ezer fényév múlva
felrepül a Tejútra,
és onnét viszi széjjel,
hogy múlandó az éjjel,
ha a Nap kihűl, másik
ragyog új robbanásig,
ez csak előtörténet,
a világ nem ért véget,
nem őrzi szolga-karddal
az Édent sunyi angyal.
Legyen lejjebb vagy följebb,
várnak számtalan Földek.
Kezem a macska hátán.
Takarodj innét, Sátán.