El socialismo no existe
pero de que vuela vuela
El capitalismo sí
y hay que matarlo
A szocializmus nem létezik
mégis messzire száll messzire száll
A kapitalizmus igen
és végezni kell vele
Abrid las compuertas del miedo oligarcas |
Nyissátok ki rettegő kapuitokat oligarchák |
|
El martillo de los utópicos Yo descubrí la obra de Víctor Valera Mora (1935-1984) en 1985, durante mi primer viaje a Venezuela. Amelia Bustillos Ponte fue quien me habló de él, y me dio sus poemas en forma fotocopiada. En aquel entonces su obra poética había tenido escasa difusión. En 1961 se publicó La canción del soldado justo, diez años después el libro Amanecido bala, en 1972 Con un pie en el estribo, y en 1979 70 poemas estalinistas por el cual recibió un premio en 1980. Durante su vida no se publicó ningún otro libro. Su última obra Del ridículo arte de componer poesía se publicó postumamente. Empecé a traducir sus poemas y publiqué cinco versiones en mi libro La conquista del bosque, pero no fue fácil publicarlas. Pocos poetas latinoamericanos tomaron una posición tan fuerte contra el oportunismo del congreso XX y XXII de la Unión Soviética, como lo hizo Víctor Valera Mora. Escribe en uno de sus poemas desesperados pero a la vez abruptos:
Para los que meten miedo con el zamuro atómico (Para los que meten miedo con el zamuro atómico) En uno de los Cantares romanos de Antonio Mirapalcielo (seudónimo suyo) dice:
Mi amiga romana me invitó a su casa (Cantares romanos, XIII) Su desafío no es panfletario. Víctor Valera Mora espresa una soledad revolucionaria a través de su Yo lírico mostrándonoslo en toda su complejidad. El es pariente del cubano Fayad Jamís, del argentino Juan Gelman y del salvadoreño Roque Dalton. La última gran época de la poesía latinoamericana coincide con el nuevo período de los movimientos independistas del continente, pero sería incorrecto buscar solamente el reflejo directo de las influencias políticas-sociales en aquellos manifiestos poéticos de los cuales se han nacido obras poéticas importantes. Los analistas llaman „poesía rebelde” la de esta generación, pero el adjetivo rebelde no lo utilizan en el sentido vanguardista o posmodernista. La poesía rebelde de América Latina empieza a formarse en los años cincuenta. El cubano Fayad Jamís, por ejemplo, escribe en París, en 1956-57 los poemas de su libro Los puentes, en los que se mezcla, desde la perspectiva de un poeta que vive en Europa como hijo del Tercer Mundo, la influencia de Apollinaire con los resultados renovados del hermetismo cubano. Fayad Jamis no descubre solamente a Apollinaire y Rimbaud en París sino también, en traducciones francesas, a Attila József. No subestimemos esta influencia indirecta. AI joven Rubén Darío le influyó Walt Whitman a través de las versiones castellanas. Ernesto Cardenal publica La Hora O en 1960. En 1961 Carlos Fonseca Amador, Silvio Mayorga, Tomas Borge organizan con sus compañeros El Frente Sandinista de la Liberación Nacional. La vanguardia política y poética de América Latina obedece a las leyes del proceso interior del continente, la rebeldía nace de la obligación histórica que descubre que solamente se puede dar respuesta a la amenaza violenta del Norte con la violencia revolucionaria de los pueblos. Pero este compromiso revolucionario se declara de modo diferente en las manifestaciones políticas y en las poéticas. Las últimas expresarían más conmovedoramente la situación intranquilizante del continente que se pone aún más intranquilizadora en los años sesenta. América Latina se queda fatalmente sola. La Unión Soviética busca el compromiso con los Estados Unidos, y no se solidariza con los guerrilleros rebeldes del continente. Como consecuencia, varios partidos comunistas de América Latina se oponen a la solución revolucionaria, y de ahí surgen escisiones en el partido, salidas de grupos revolucionarios de las organizaciones partidistas. El Partido Comunista de Venezuela expulsa del partido al comandante guerrillero Douglas Bravo. Se forma una discusión fuerte entre el Partido Comunista Venezolano y el Cubano. Entre los poetas latinoamericanos muchos llegaron a ser mártires de la lucha de la liberación. Mario Benedetti en 1977 recopila una antología de las obras de los poetas mártires de las últimas décadas de America Latina, y en su antología se aparecen veintisiete poetas de trece países, entre ellos el peruano Javier Heraud, el guatemalteco Otro Reno Castillo, quemado vivo, el joven Leonel Rugama de veinte años que se incorporó al Frente Sandinista de la Liberación. En 1973 detienen a Francisco Urondo, creador del teatro político vanguardista argentino, autor del Archivo general de las Indias. Tres años después lo asesinan los armados de las brigadas de muerte tristemente celebres. Su poema titulado La verdad es la única realidad es uno de los poemas fundamentales de la época.
Del otro la-do de la reja está la realidad, de La reja como el símbolo de un mundo irreal que separa los dos lados de la realidad, la de los opresores y la de los oprimidos, se convierte en el símbolo de la época. Se manifiesta en la poesía de los años sesenta el conflicto entre la estrategia revolucionaria y la del oportunismo. No pienso en una poesía directamente política sino en una voz conmovida que expresa la situación crítica. Esta poesía es digna de la literatura del testimonio cuya sensación mundial fue el Diario del Che en Bolivia. Una voz muy especial es la de Antidio Cabal, nacido en España, a quien a veces lo colocan entre los poetas venezolanos, a veces entre los costarricenses, con su libro titulado Gran tiempo, escrito en 1963-64, pero publicado solamente en 1974, porque el poeta vivió en los años sesenta en clandestinidad. La voz de Bertolt Brecht renace en su epigrama:
Hace dos años que pertenezco a un grupo clandestino (Hace dos años que pertenezco a un grupo clandestino) Tuvo un destino muy parecido Víctor Valera Mora, muerto en 1984 de infarto. Cinco años después de su muerte temprana se publicaron sus versos elegidos, con un enorme éxito, y en el mismo año se hizo una reedición del mismo libro, que al poco tiempo agotó dos ediciones. En 1994 se publicaron sus poemas completos en Caracas, y desde entonces los literatos venezolanos lo consideran como el poeta precursor de la Revolución Bolivariana. Nuestro Endre Ady en 1914, cuando se ahogaron en la sangre de la primera guerra mundial las esperanzas revolucionarias, renovó el recuerdo del líder campesino György Dózsa:
Una vez hubo aquí una revolución (Una vez hubo) Víctor Valera Mora se solidariza con las luchas libertarias de los años sesenta en nombre del jefe de las guerras campesinas del siglo XIX, asesinado en San Carlos, con Ezequiel Zamora:
Ellos pensaban que Ezequiel Zamora había concluido para siempre (Yo justifico esta guerra, III) Vale la pena recordar: El historiador Federico Brito Figueroa publica su gran obra, su monografía titulada Tiempo de Ezequiel Zamora en 1975. En el prólogo de la sexta edición de 1994 Brito Figueroa escribe con conciencia justa que ese libro „calumniado y blasfemiado por la «pequeña canalla intelectual» constituyó una de las orientaciones espirituales de la rebelión militar y democrática del 4 de febrero de 1992.” „Tenemos la tarea de incorporar a la lucha en el presente, el pensamiento y la acción de quienes ayer simbolizaron la rebeldía contra el anciano régimen” – escribió en 1951 cuando publicó el primer fragmento esquemático de su gran obra, Ezequiel Zamora un capítulo de la Historia Nacional. Se ha señalado muchas veces que Víctor Valera Mora es pariente del gran peruano, César Vallejo. Tiene un pariente húngaro también. La conducta psíquica de nuestro Attila József, poeta del Duele mucho, quien ve, mudo de sufrimiento, como baja el ser humano al abismo como una balsa por un río, renace en la poesía de Víctor Valera Mora entre los años 1961 y 1984. Pierde la vida, el amor, si la posibilidad del porvenir no se convierte en realidad. Seis años antes de la caída de la Unión Soviética y del desmoronamiento de los países llamados socialistas envía al futuro su mensaje en un epigrama profético:
El socialismo no existe (El martillo de los utópicos) Conocemos bien la soledad revolucionaria de nuestros grandes poetas, la de Petőfi, Endre Ady, Attila József. Me causa una alegría especial que también la percibiese un poeta latinoamericano, el argentino Juan Gelman, imaginándose a sí mismo con Jiři Wolkcr y con Attila József en una barricada latinoamericana:
jiři wolker attila józsef yo (amigos) Víctor Valera Mora, el poeta precursor de la Revohu ión Bolivariana no pudo ver su deseo por el porvenir convertido en i calidad. El repitió varias veces que somos la posibilidad del porvenir. Su contemporáneo, Eli Galindo escribió recordándolo: “1.a muerte del chino Valera Mora deja un enorme vacío en nosotros, Para la poesía venezolana, a donde entrara aquel muchacho con su Canción del soldado justo en el año 1961, es la figura más verídica de su historia. Abrupto, cortante, incisivo en la crítica, como un Dante moderno precipitaba en los infiernos, condenaba…Murió el mejor de nosotros.” András Simor |
Az utópisták kalapácsa Víctor Valera Mora (1935-1984) életművét 1985-ben fedeztem fel, első venezuelai utam alkalmából. Amelia Bustillos Ponte beszélt nekem róla először, és tőle kaptam meg a költő verseit xerox másolat formájában. Költői életművét alig ismerték akkoriban. 1961-ben jelent meg Az igaz katona éneke című kötete, amelyet tíz év múlva követett a Puskagolyóként ébredtem című, 1972-ben a Fél lábammal a kengyelben, majd 1979-ben a 70 sztálinista költemény, ezzel a kötettel 1980-ban irodalmi díjat is nyert. Utolsó könyve, A versírás nevetséges művészetéből posztumusz kötet maradt, Elkezdtem fordítani verseit, és öt fordítást szerepeltettem Az erdő meghódítása című műfordításkötetemben, de nem volt könnyű publikálni őket. Kevés latin-amerikai költőt ismerek, aki annyira határozott állásfoglalással szállt volna szembe a Szovjetunió XX. és XXII. kongresszusán megfogalmazott opportunizmussal, mint Víctor Valera Mora tette. Egyik kétségbeesett, ám ugyanakkor kihívó hangú versében így ír:
Azoknak akik atomkeselyűvel ijesztegetnek (Azoknak akik az atomkeselyűvel ijesztegetnek) Antonio Mirapalcielo (költői álneve) Római énekek című ciklusának egyik versében pedig ezt olvashatjuk:
Római barátnőm meghívott magához (Római énekek, XIII) Kihívó hangja nem pamfletszerű. Víctor Valera Mora a forradalmi magányt saját lírai Énjén keresztül fejezi ki, a maga teljes ösz- szetettségében mutatva meg azt. A kubai Fayad Jamís, az argentin Juan Gelman, a salvadori Roque Dalion rokona ő. A latin-amerikai költészet legutóbbi nagy korszaka egybeesik a földrész függetlenségi mozgalmainak fellángolásával, ám helytelen volna, ha pusztán társadalmi-politikai hatásokat, azok közvetlen tükröződését keresnénk olyan költői megnyilatkozásokban, amelyekből századunk kiemelkedő jelentőségű költői életművei jöttek létre. Az elemzők ennek a nemzedéknek a líráját gyakran nevezik „lázadó költészet”-nek, ám a lázadó jelzőt nem az avantgarde vagy posztmodern lázadás értelmében használják. A latin-amerikai lázadó költészet hangja már az ötvenes évek második felében kialakul. A kubai Fayad Jamís például 1956-57-ben, Párizsban írja Hidak című kötetének verseit, amelyekben Apollinaire hatása a kubai hermetizmus megújított formai eredményeivel ötvöződve szólal meg egy olyan költő világlátásának tükrében, aki a Harmadik Világ fiaként él Európában. Nemcsak Apollinaire-t és Rimbaud-ót fedezi fel Párizsban, hanem francia fordításban József Attilát is. Ne becsüljük le ennek a közvetett hatásnak a jelentőségét. Volt már ilyen a latin-amerikai lírában, a fiatal Rubén Daríóra például Walt Whitman versei az akkor létező spanyol fordításokon keresztül hatottak. Ernesto Cardenal 1960-ban publikálja a O órát. 1961-ben szervezi meg Carlos Fonseca Amador, Silvio Mayorga, Tomás Borge harcostársaikkal a Sandinista Nemzeti Felszabadítási Frontot. A politikai és költői avantgarde Latin-Amerika belső fejlődésének törvényeire hallgat, a lázadás abból a történelmi kényszerből születik meg a politikában és a költészetben egyaránt, amely felismeri, hogy Észak fenyegető erőszakára csakis a népek forradalmi erőszaka adhat választ. Másként szólal meg azonban ez a forradalmi eltökéltség a politikai összegzésekben, és megint másként a költészetben. Mintha az utóbbi olykor megrendültebben fejezné ki a földrész nyugtalanító helyzetét, amely a hatvanas években még nyugtalanítóbbá válik. Latin-Amerika ugyanis végzetesen magára marad. Az Egyesült Államokkal kiegyezést kereső Szovjetunió nem rokonszenvezett a kontinens lázadó gerilláival, és emiatt számos latin-amerikai kommunista párt szembefordult a forradalmi megoldás gondolatával, ami pártszakadásokhoz, a forradalmi csoportok kiválásához vezetett. A Venezuelai Kommunista Párt például kizárja tagjai sorából Douglas Bravo gerillaparancsnokot. Heves vita támad a Venezuelai és a Kubai Kommunista Párt között. Latin-Amerika költői közül igen sokan lesznek mártírjai a felszabadító harcnak. Mario Benedetti 1977-ben gyűjteményt állított össze az elmúlt két évtized latin-amerikai mártírköltőinek műveiből, és válogatásában tizenhárom ország huszonhét költője szerepel, köztük a perui Javier Heraud, az élve elégetett guatemalai Ottó René Castillo, a sandinista Felszabadítási Fronthoz csatlakozó, húszéves Leonel Rugama. 1973-ban forradalmi tevékenysége miatt letartóztatják Francisco Urondót, az argentin avantgarde politikai színház megteremtőjét, az Indiák általános archívuma című mű szerzőjét. Három év múlva a hírhedt halálbrigádok fegyveresei gyilkolják meg. Az igazság az egyedüli valóság című verse a korszak alapversei közé tartozik:
A rács másik oldalán van a valóság, ezen A rács mint a valótlan világ szimbóluma, melynek két oldalán valódi világ van, az elnyomóké és az elnyomottaké, Urondo versében a korszak jelképévé válik. Megjelenik a hatvanas évek latin-amerikai lázadó költészetében a forradalmi és opportunista stratégia közti konfliktus költői megszólaltatása is. Nem közvetlenül politizáló agitációs költészetre gondolok, hanem a végső soron válságos helyzet mélyen átélt költői megjelenítésére. Olyan költészetre, amely a maga sajátos eszközeivel méltó párja a korszakot híven tükröző testimonio-irodalomnak, amelynek világszenzációja Che Guevara bolíviai naplója volt. Különös példája ennek a költői hangnak a Latin-Amerikában élő, hol venezuelaiként, hol Costa-Rica-i költőként számon tartott, Spanyolországban született Antidio Cabal Nagy idő című verseskönyve, melynek verseit a szerző 1963-64-ben írta Venezuelában, de a kötet csak 1974-ben jelenhetett meg, mert a költő a hatvanas években illegalitásban élt. Brecht hangja éled újjá egyik négysoros epigrammájában:
Két éve egy illegális csoporthoz tartozom, (Két éve egy illegális csoporthoz tartozom) Nagyon is hasonló sorsot élt át az 1984-ben szívinfarktusban meghalt Víctor Valera Mora. Öt évvel korai halála után kiadták válogatott verseit, hatalmas sikerrel, még abban az évben a kötet második kiadására is sor került, mindkét kiadás gyorsan elfogyott. 1994-ben megjelentek Caracasban Összes versei, és ettől kezdve a venezuelai irodalmárok a Bolivári Forradalom költő előfutáraként emlegetik. Ady a forradalmi remények 1914-es világháborús vérbeborulása idején Dózsa György emlékét élesztgette:
Egyszer volt itt forradalom, (Egyszer volt csak) Víctor Valera Mora a hatvanas évek felszabadító küzdelmeivel a 19. századi venezuelai szabadsághős, a hajdani parasztháború San Garlosban meggyilkolt vezetője nevében azonosul:
Ők azt hitték hogy Ezequiel Zamora örökre bevégezte teendőit (Én igazolom ezt a háborút, III) Érdemes felidézni: Federico Brito Figueroa történész 1975-ben publikálja nagy művét, Ezequiel Zamora kora című monográfiáját. Az 1994-es hatodik kiadás előszavában jogos önérzettel írja, hogy „ez a «kicsiny értelmiségi söpredék» által sokat szidott és átkozott könyv szellemi iránytűként szolgált az 1992-es katonai és demokratikus lázadás vezetői számára.” „Az a feladatunk, hogy a jelen harcainak részévé tegyük azok gondolkodásmódját és cselekedeteit, akik tegnap a lázadást jelképezték a régi rezsim ellen” – írta 1951-ben, amikor nagy művének első vázlatos részletétEzequiel Zamora, egy fejezet a Nemzeti Történelemből címmel közzétette. Sokszor felhívták a figyelmet arra, hogy Víctor Valera Mora César Vallejónak, a nagy peruinak rokona. De van egy magyar rokona is. A Nagyon fáj József Attilájának, a folyón fatutajként alászálló emberi faj gyötrelmétől szenvedő költőnek lelki magatartását éli át újra Víctor Valera Mora 1961 és 1984 között. Az életet, a szerelmet veszti el, ha a jövendő lehetősége nem válik valósággá. Hat évvel a Szovjetunió megszűnése és a magukat szocialistáknak nevező kelet-európai országok rendszerváltása előtt látnoki epigrammában üzen a jövendőnek:
A szocializmus nem létezik (Az utópisták kalapácsa) Jól ismerjük legnagyobb költőink, Petőfi, Ady Endre, József Attila forradalmi magányát. Különös öröm számomra, hogy ezt egy latin-amerikai költő, az argentin Juan Gelman is észrevette, aki saját magát Jiři Wolkerral és József Attilával együtt képzelte egy latin-amerikai barikádra:
jiři wolker József attila én (barátok) Víctor Valera Mora, a Bolivári Forradalom költő előhírnöke nem élhette meg azt az időt, amikor vágya valósággá változott. Sokszor megismételte verseiben, hogy mi a jövendő lehetősége vagyunk. Kortársa, Eli Galindo írta ráemlékezve: „Valera Mora halála roppant űr számunkra. A venezuelai költészet számára, ahová 1961-ben Az igaz katona énekével az a fiatalember belépett, ő történetének legigazabb alakja. Szókimondó, metsző, éles hangú kritikus, mint modern Dante zuhant a Pokolba, mondott ítéletet… Közülünk a legjobb halt meg.” Simor András |
|
Comienzo
La lucha de clases. Los grandes monopolios imperialistas. |
Kezdet
Osztályharc. Nagy imperialista monopóliumok. |
|
Cerco
Desempleado, sin un centavo en el bolsillo, |
Kerítés
Munkanélküli, zsebemben árva fillér nélkül, |
|
El infranqueable
Tú llegas vacío por entre dientes |
A legyőzhetetlen
Üresen érkezel mohó fogak közt, |
|
Una muchacha desespera
Una muchacha sola en un terminal de pasajeros |
Egy lány kétségbeesve
Egy magányos lány egy végállomáson, |
|
Donde… guerrilleros del alba
El amor no enciende los altos restaurantes |
Ahol… a hajnal gerillái
A szerelem nem gyűl ki a fényes éttermekben |
|
Yo justifico esta guerra (fragmento)
III |
Én igazolom ezt a háborút
(részlet)
III. |
|
Masseratti 3 litros
A seiscientos kilómetros por hora cuestiono todo |
Masseratti, 3 literes
Hatszáz kilométer/óra sebességgel gondolok végig mindent |
|
Oficio puro
Cómo camina una mujer que recién ha hecho el amor |
Tiszta mesterség
Hogyan megy egy asszony aki éppen szeretkezett |
|
Sueño uno
Sobre el trampolín de los sueños |
Első számú álom
Az álmok ugródeszkájáról |
|
Siempre la guerra
Todo está lejos de haberse hundido |
Mindig a háború
Minden messze van attól hogy végleg elmerüljön |
|
Al rojo vivo
Porque jamás fuimos alegres |
Elő vörösben
Mert sohasem voltunk boldogok |
|
Siempre en domingo
Aquel cuya identidad es un águila tatuada |
Mindig vasárnap
Ő akit egy tetovált sasról ismerni fel |
|
El ser y la conciencia
Pregunté a los filósofos qué es el ser |
A lét és a tudat
Megkérdeztem a filozófusokat mi a lét |
|
El acosado
Un rey Midas distinto |
Az üldözött
Egy másféle Midasz király |
|
Hasta cuándo
Hasta cuándo seguir gritando a esta gente |
Még meddig
Még meddig kiáltsam ezeknek |
|
Tiempo de vendimia
Bajas como gaviota en celo |
Szüret idején
Alászállsz mint párzó sirály |
|
Tres etapas de la pintura
Se fue Boticelli sin conocerte |
Három festészeti korszak
Botticelli nem ismert téged |
|
Semaforo en rojo
Ella se desvive por los Mercedes |
Piros lámpa
Él-hal a Mercedes Benz |
|
Los dias de nuestra vida
En las aguas negras del río de la miseria |
Életünk napjai
A nyomor folyójának fekete vizein |
|
Cartas a un viejo Narciso
1 |
Levelek egy vén Narkisszosznak
1. |
|
Carta nocturna a María Krope
El día no se decide |
Éji levél Maria Kropéhoz
A nap bizonytalan |
|
Ve y atrapa una (fragmento)
2 |
Nézz és kapj el egy (részlet)
2 |
|
También es verdad que busco lo que
También es verdad que busco lo que se me ha perdido |
Az igazsághoz az is hozzátartozik
Az igazsághoz az is hozzátartozik hogy keresem amit elveszítettem |
|
Las mujeres no me dan
Las mujeres no me dan sosiego |
Az asszonyoktól nyugalmat nem
Az asszonyoktól nyugalmat nem nyerek |
|
Para los que meten miedo con el
Para los que meten miedo con el zamuro atómico |
Azoknak akik az atomkeselyűvel
Azoknak akik atomkeselyűvel ijesztegetnek |
|
Aun en medio de las más
Aun en medio de las más terribles tormentas |
Még a legvadabb viharok
Még a legvadabb viharok közepette is |
|
La verdad que
La verdad que a esos comunistas |
Mi tagadás ezeket a
Mi tagadás ezeket a kommunistákat |
|
En este país humillado
En este país humillado al extremo |
Ebben a végsőkig megalázott
Ebben a végsőkig megalázott országban |
|
Oficio de poeta
Etico es el paso del poeta en la tierra |
Költői mesterség
Becsülnivaló a költő útja a földön |
|
Invierno caldo
Cuídate bella de un salvaje en celo |
Forró tél
Óvakodj szépem a tüzelő vadtól |
|
Roma 10/1/73
Esta colilla de cigarrillo |
Róma, 973 január 10.
Ez a cigarettacsikk |
|
Dry Sac
Quisiera irme |
Dry Sac
Szeretnék |
|
Incesante
Arrebatado el día fui al mercado |
Szüntelenül
Napom sodrában mentem a piacra |
|
De los cantares romanos de
XII |
Égrenéző Antonio
XII. |
|
El vengador
Enemigo de muerte en todo |
A bosszúálló
Minden ügyben halálos ellenségem |
|
Sociedad de consumo
Entre otras cosas a tu amor ofrecen |
Fogyasztói társadalom
Egyebek közt szerelmednek felkínálják |
|
Solsticio de verano
La gente habla hasta por los codos |
Nyári napforduló
Az emberek fecsegnek-locsognak |
|
Ciencia triste
Ciertos economistas venezolanos |
Szomorú tudomány
Bizonyos venezuelai közgazdászok |
|
Job
Desconfía del que viene hacia ti |
Jób
Ne bízz abban aki feléd megy |
|
Por bella día y noche
Escoge un tiempo propicio para tus padres |
Szép nappal és éjjel
Válaszd ki a szüleidnek alkalmas időt |
|
Ritornello
Hoy amanecieron bien hermosas las mujeres |
Ritornell
Ma gyönyörűeknek ébredtek az asszonyok |
|
Las cosas van bien y mal
Las bellas condenadas bellísimas mujeres |
A dolgok jól és rosszul mennek
A szép átkozott szépséges asszonyok |
|
El martillo de los utópicos
El socialismo no existe |
Az utópisták kalapácsa
A szocializmus nem létezik |
|
Tiempo necio
Errada va la vida mía |
Ostoba idő
Tévutakon jár életem |
|
Asuntos terrenales
Yo me porto mal con Ud. |
Földi dolgok
Rosszul bánok Önnel |
|
De otro modo no puede ser
Esta pantalla de sesos es capaz |
Másképp nem lehet
Ezek az agyvelők képesek |
|
Volantinera
Cuánto hilo me has dado |
Papírsárkány asszony
Köteleden messzire engedtél |
|
Noche en vela
Después de leer mapas y carras lejanas |
Átvirrasztott éj
Utitérképeket és messzi leveleket nézegettem |
|
O-accidente
Ultimamente hablo lenguas anónimas |
Jobb-baleset
Végül nevüksincs nyelveken beszélek |