Anyám, Füri Anna (1946-2006) kötetét tartja kezében az Olvasó. Jórészt egyetemi és pályakezdő évei alatt, 1966-1971 között írta verseit. Irodalmi körökbe járt, s néhány írása meg is jelent, ezután viszont 35 éven keresztül csak a család olvashatta. Pszichológusként ezrek (köztük öngyilkosjelöltek) életét és lelki békéjét mentette meg a Korányi Kórházban és a Lipóton. Családterápiával gyógyított, egyike volt a jungi pszichoanalízis hazai képviselőinek. Tanított az egyetemen, mentális kiégés elleni tanfolyamokat szervezett, gyógyító kazettákat írt a betegségről és a gyászról, az 1990-es években a Zuglói Nevelési Tanácsadóban és közlekedéspszichológusként dolgozott. E szerepkörökkel nem akarta (mert nem volt szabad) vegyíteni a költőét, aki saját lelkének szenvedésével és kételyeivel viaskodik.
Személyes sorsát kevesen ismerték. Szegény falusi iparoscsaládban született az Alföldön, apa nélkül nőtt fel, édesanyját is csak ritkán látta. Gyermekéveit a szegedi rokonoknál töltötte, majd Pestre került, itt végezte a gimnáziumot és az egyetemet. Házasságuk 35 évében család- fenntartóként gondoskodott apámról, Csörsz István íróról is. Nagyon fiatalon támadta meg a betegség, de egy percre sem adta fel: szerette és tisztelte az életet, harcolni akart érte és a szeretteiért. 2006. november 12-én halt meg, alig 60 évesen. A szentendrei temetőben nyugszik; sírján egy verssora, ami összeköti identitásait: Nyitott kapumban állok.
Verseit sokáig nem akarta nyilvánosságra hozni. Nem a kritikusok értetlenségétől vagy a tapintatlanságtól félt, hanem attól, hogy túl nehezek lesznek az olvasónak. Hogy fájni fognak, nem gyógyítani. 2000 táján egy barátunk biztatására mégis összeállított belőlük egy kötetet, amely most, újabb barátok segítségével végre napvilágot láthat. Érzem, hogy ezzel ő is egyetért. És tudja, hogy miért nehéz.
Csörsz Rumen István
KITASZÍTOM MAGAM BELŐLEM
(1966-1971)
jel
homlokomon csillag
sebhely
a kést keresd
ha vág
vörös
homlokomon a csillag
(1970)
szivárvány karján fekszem
szivárvány karján fekszem
fejem alatt kispárna a lét
megfeszített szerető
– égre szegezett karral –
parányi engem át se ér
szivárvány szűri ujján a napot
pokol pora én fennakadok
s ha szétoszlik lassan
fennmaradok
ott
magam karjára hajtom a fejem
(1968)
Anyám
Anyám
nekem, hitetlennek
imakönyvem
(1966)
a csönd tetvei
a csönd tetvei
megmartak minket
ami elmarad:
vakarózás
(1970)
körbe
kitaszítom magam
belőlem
csak ölembe hullok
(1970)
ÓVATOSAK
ÓVATOSAK
HOGY FILLÉREM ELFOGADJÁTOK
KÉREGETEK
(1966)
béke
béke
döglött lovat
nem láttam még
de tudom hogy kell fényképezni
égő házat
nem láttam még
de tudom hogy ég el egy makett
halott férfit
nem láttam még
de tudom
(1969)
Szentendre-asszony
valakit letepertünk
talán?
Földre hanyatlott
kőlegyezőjén
szerteszaladtunk
szoknyája ráncán elkanyarodtunk
– a múzeum már zárva –
dombja begyére
fellopakodtunk
dörögni kezdett
– talán a párja –
huncutul az alig esőben
ölét kerestük
kőlegyezője megrezzent
alattunk
a ház-szoknya ringott
jó helyen álltunk.
(1969)
fegyelem
felrobbant arcok
elhagyott orrok
közömbös
téglalap-ajkakat
hívogatnak
szögletes
merev vonalak
szabdalta
karcsú fejek
leborulnak
háromszög-szemek
villantanak
kerek lángokat
feszes lábakat
futtukban fékez
fejből-nőtt
kéz
(1967)
nóta
virágom
bokros-bozontos-csókom hol van már
egy bamba borjú lelegelte
ami maradt
egy legény kaszával
levágta rendre
csókom marad:
csak egy
rosszkedvemben letéptem
hogy el ne dobjam – hajamba tűztem
ha meg akarsz csókolni
– mit tehetsz –
találd meg azt az egyet
hát keresd
(1968)
fák
simulj hozzám
Sohabúj
simulj
anyácskádhoz
bújnék anyám
Sohahív
ágam nem hajol már
(1971)
Egyszemű Nap
összezárja száját
égő egyszerűével int
hallgassunk
mikor
piros lob
gyullad egyszemén
foga közt szűrve a szót
sziszeg
megborzongok
aztán
szemét lehunyja
lassan kitátja
félvilág száját
lámpafogait összeharapja
– mind összetört –
elbődül
utánam kap
már kihunyt fogain
dörömbölök
fekete nyálában
hempergek
rág rég
kútmély
torka felé lök
üvöltök
összezárta száját
égő egyszerűével int
hallgassak
hát mégis
kiköpött
nedves a párnám
utánam köpött
(1968)
keresztkérdés
kell neked
az apám lánya?
Nincsen apám
van-e lánya?
Kell neked az anyám lánya?
És ha nem lány
anyja-lánya?
(1969)
ha már
fényesen fáj mint
a sztaniol
csillagokat vághatsz
belőle
(1970)
mind szüzek voltunk
mind szüzek voltunk
szüzek
mint a vadalmafák
valami kertész
gallyaink lemetszette
valami kertész
termőággal beoltott
fanyar kis vadalmamellünk
édes húsú gyümölccsé vált
de lányaink
konok kis vadalmafák
(1968)
VISSZANÉZTEK
VISSZANÉZTEK
a fenegyerekeket a fene kitagadta
édesanyákba nem haraptak
hogy kipróbálják édes-e
az ágrólszakadtak águkra néztek
VISSZANÉZTEK
a csavargók útja kiegyenesedett
a fafejűek homloka kirügyezett
rozsdásodtak a pléhpofák
s kik nem hittétek nagyot néztek ha
VISSZANÉZTEK
(1969)
Miatyánk
a Miatyánkot
nem mondhatom veletek
a Miatyánkot
az én apámat
mutassátok meg nekem
az én apámat
a testvéremet
mutassátok meg nekem
a testvéremet
a Miatyánkot
nem mondhatom addig én
a Miatyánkot
(1969)
kellene egy kút
kellene egy kút
benne három béka üljön
benne három béka üljön
meg egy lány
kellene egy lány
aki háromszor vetélt
aki háromszor vetélt
meg egy férfi
kellene egy férfi
aki háromszor ugrik
aki háromszor ugrik
meg egy kút
(1971)
kocsma
józanság-cserépen jár a csönd
koccintásnak hallom
lehet hogy koccintás csak
sarokba kucorodott a derű
vele a dohányfüst
lehet hogy dohányfüst csak
hallom-e a rozsdás röhögést
vagy csak szájakat látok
mostoha szemek
könny-kölykei remegnek
vagy én
lenyelt egy kőfalú torok
vagy részeg vagyok
ki oltotta el a szemeket
vagy én vagyok itt a csapos?
(1967)
ha
felemelném
a kezem
simogatnám
az arcod
nem mozdulok
halottak lehetnénk
vagy idegenek
ha nem érezném
csókolgatja hajamat
karodon
egy kicsike ér
nem mozdulok
s te nem mozdulsz
(1967)
önarckép
vagyok
vásárcsarnok zaja
lázító retkek
tegnapi kertszaga
hagymaszár
lefegyverzett
spenótseregek
fonnyadása
borsószemérem
cseresznye
istenek kegyeltje
– új elit –
kofák
kötény alatt
számoló keze
széktörlő feneke
lecsúszott harisnya
káromkodás
fehérszavú felügyelő
purdé
ki előle elszalad
– lopott rózsa
ing alatt –
életunt szatyor
tejfölhó almahegyen
pénzcimbalom
vadvirág-csokor
egy halom
(1969)
kérdések
milyen pohár illik az esőhöz
milyen kés a napraforgó tányérjához
milyen rizs a hold sarlójához
ki nyúl a szoknyád alá
meddig nyújtózkodj a temetőben
meddig keresd amit megtaláltál
meddig hazudj hogy megsántulj
mikor elégeld meg
mit találsz ha le se fekszel
mit vegyél fel ha nem inged
mit szeress ha rossz ember vagy
miért szomorodsz el
(1971)
valaki megérti
fuss rohanj
csak így menekülsz
árnyékod követ
fölötted elfogy az út
alattad elfogy az ég
szembekerülsz magaddal
ordíthatsz egyet végre
s ha kiállód pillantásod
megmaradsz
(1968)
sisakrostélyos
sisakrostélyos
tegnap reggel
hol a páncélod
hol a kardod
elrongyolt
libabőr gúnya
hol a váltásod
hol az arcod
amíg aludtál
elaludtam
hol az álmod
és hol az álmom
sors
kitörölhetetlen vagyok
emlékezetemből
letörölhetetlen a bélyeg
én vagyok
lopott jószágként
viselek új jeleket
szoktatnám magam
új ostorokhoz
nem hív magához
senki pásztor
letörölhetetlen a bélyeg
s változom
változhatok
kitörölhetetlen vagyok
emlékezetemből
sárkány tojás
sárkánytojás
héját
sárkányfi
töri fel
galamb
veri szét
szél fújja
köveken
vagy
sárkánytojásból
baromfi
kel?
(1968)
mese
egyszer voltam gyalogút
de kinőtt a szárnyad
egyszer voltam csodakút
de nem voltál szomjas
egyszer voltam három év
de már nem emlékszem
ajánlás
cipót süt benned
a jóság
kovász
a fegyelem
a szántó-vető
értelem
penge-
megértéssel
karéjba vág
s megéheznek tőled
az éhezők
(1968)
TE VAGY
TE VAGY
tereken az utca
madárlátta kenyérben a táj
hajnalban a tegnap este
utazásban az érkezés
TE VAGY
csókban a fogak koccanása
kézfogásban a megfeszült izom
törött tányérban jó leves
halott arcon a nevetés
TE VAGY
bennem ami még veled lehetnék
sssami veled lehetnék
ami lehetnék
(1967)
üvegek
álltam az ablaknál
cserélgette szemüvegeit
csípőre tett kézzel porolt két ablak
toporogtak apró kilincsek
elsompolyogtak lenn a járdák
álltam az ablaknál
cserélgette szemüvegeit
a hamutál sután kacérkodott
cigarettája végre elunta
csak egy kiszáradt toll sopánkodott
álltam az ablaknál
cserélgette szemüvegeit
csipkés pongyolában szaladt
egy hársfa messze hajtűit szórta
összetörném szemüvegeit
(1967)
for you
for you
(egy finn fiúnak csak a nevét értettem meg)
oskar
Oskar
OSKAR
SAKARI O
SAK
K ARI
SAK
ARI
osakari
oskar
sakari
Sakari Orma Oskar Lehtinen
ORMA
Oskar
Lehtinen?
yes
Oskaar!
Oskaaaaaar!
YEEEEES!
SA
ka
ri
orma
os
kar leh
ti
leh ti nen
sakarisakarisakarisakari
OSKAR SAKARI
(1967)
nyitott kapu
nyitott kapumban állok
készséges vagyok mint a gyalogút
testvéreket várok
s megöregszem
a járást senki sem ismeri
nyitott kapumban állok
elgémberedett a türelem
odalépnek
dörömbölnek
nyitott kapumban állok
észre sem vesznek
(1967)
tudom, valami baj van
tudom, valami baj van
nem köszönnek vissza a szerdák
a templomtorony is – milyen furcsa –
leül hegyén a keresztet lehajtja
citerahangon szól a szomszéd zongora
tudom, valami baj van
percek óta a telefonkönyv fedelére rajzolt
zsinór ugrál felém
órák óta
órák óta kapkodok utána
tudom minden nyereséggel
jövőm lesz szegényebb
napok óta
hetek óta
hetek óta nem moccan bennem a megfogant
nyugalom talán halott már
s újból elvetéltem
évek óta
évek óta
születésem óta
mindig új csőre új karma
nő a lelkiismeretnek
s újra nő minden széttépett szervem
minden örömöm
újra nő bennem
valami baj van
tudom, valami baj van
nem tudom megfogni a ki sem nyújtott kezet
(1967)
szelíd ének
aranyláncon az Öreg Úr végre emberkéit szemmel tartja óráinkat számon tartja hajnal óta hajnal óta oszoljt int legyint mint aranyórát magunk számoljuk |
aranyórát zsebre tette hajnal óta hajnal óta megint nem lettünk bölcsebbek ő sem lett tőlünk bölcsebb hajnalig aranyláncon zsebéből kihúzza perceink |
(1967)
valami történhetett
nagybátyám: a Délután
esernyőt vett
mostanában
ünneplőben jár
a kedvemért
(1969)
lépteid előled
elkóboroltak
az utat felgöngyölték
van: visszafelé
(1970)
felnyit
felnyit
lehánt
kitép
leránt
valaki
valakit
az egyik: valaki
(1970)
levél
megnémít
hogy mindent tudsz. De felejtesz.
A „már hallottam” olajába mártott szavaim csúszkálnak
ujjaid között
felboncolnád őket
de lám tiszteletreméltóan sérthetetlenek
a máz alatt hamvasság dereng
úgy hiszed
pedig felejtés-penész
hol vagyok én
hát nem keresem
mindenkori szeretők darabjaiból összeraktál rég
csak felcicomázol tabu-pletykákkal
mint idei áldozatot új mintákkal
de szegényesebbek mint a tavalyiak
micsoda táncot látnál mielőtt elveszítesz
micsoda táncot látnál
(1968)
jelentések
éjszakánként
halott gyerekek kuporognak körém
s mind azt mondja anyám
éjszakánként
halott anyák kuporognak körém
s mind azt mondja lányom
becsuknám a szemem
de nincs szemem
felemelném a karom
de nincs karom
elszaladnék
de nincs lábam
ordítanék
de nincs hangom
éjszakánként
meghalnék
de holnap van
nappal
némán
hallgatom a jelentéseket
(1969)
hallgatsz
de a csönd tüskéin
méreg is lehetne
Pillant leng
Pillant leng
fennakad
leheletnyi
illat
lenge ág
ing alatt
lobban
kéje
rádszakad
(1968)
reggel
reggel a vázában
találtam egy kis éjszakát
kiszolgáltatott volt
remegő
szégyenlősen elfordultam
a vázában hagytam
s most nem tudom
ott kuporgott-e estig
vagy a szobában körbelengve
kioltott
néhány kortynyi fényt
s halott foszlányait
a reggel most hajamba szórja
vagy menekült
kalandját éjfél-szeretőjének
elmesélte
s most az egész éjszaka
az én vázámról beszél
(1967)
könyörgés
szutykos galacsin köldökű
holdfeketítő
taplótapintású
mária szemöldökű
sárszemű pocsolya szájú
magam járású
néném
hagyj el engem!
(1971)
örömöm
örömöm
kabátújjában
csavarog
leheletem
legalább
hazáig
nem didereg
(1967)
tudott halál
I.
keresztespók hátán a riasztót
hordod agyadban
mit apád anyád ácsolt
a gyalulatlan terhet
verejtékbe rejtőzöl
párás asszonyszem elől
ölében ácsolt új kereszt
öntudatlan fiadon
fajod jele
mázsás mózes-táblákkal kirakod útját
és elindul mögötted
II.
fogantam ember-fogantatásban
anyám kihordott megszülettem
gyermek-méhemben megbújt
kusza kék szövedékkel húsomba varrt
sejtjeim faláig érő hajamat dobáló fogaim kilökő
rügyeim felélő magzatom: halálom
és asszony-testemben hordom még ki tudja meddig
a ki tudja miféle fajú kitől fogant fiút
aztán megszülöm
egyszer-lesz lányomnak
egyszer biztosan megkérdezed majd
szemedből suta ágak felém hajlanak
homlokodon hegyvonulatok sora dől egymásra
kezed bátortalan kis állat – elindul megáll
egyszer biztosan megkérdezed majd
s én már öreg leszek
(1967)
öregek
hírmondónak maradtak
örök életűnek
fiukat háború vitte el
lányaikat a rák
unokáik szerteszét
bőrükbe nőtt a gyász
ruhátlanul is feketék
kezük elsorvadt tétlenül
szemük nőtt helyébe
nem tudjuk néznek-e
némák a hírmondó öregek
utolsó szavukat
közülünk ki éri meg?
(1967)
azon a délutánon
azon a délutánon
behúzta sarkát
az asztal
elém szaladt
a szék
szelíden állt
a szekrény
fölöttem
átlátszó volt
a két emelet
hidegét
puhán lehelte
a fal
karom
engedelmesen tette
amit kell
azon a délutánon
(1966)
Sziréna
Szétszakadt a lámpák gyöngysora
ropogva robbantak szemei
vakított a vízesés-fehér
a harangok nem lelték hangjukat
repesz-fények szabdalták az éjszakát
felsértették a házak hamvas bőrét
pőrén feküdtek a szégyenlős virágok
s nem vigasztalta senki az irtózó fákat
a villamosok sínjükről menekültek
elbújtak két pad között
tántorogtak a józan utcák
meglendült egy üres hinta
(1968)
Varázsigék I.
álom kanóca füstöl
nélküled-reggelen
mezítláb állok
hajszálaink a párnán
megfejtett hieroglifák
vagy titkos ábrák
ha felpillantok tudón
lapít
a behúzott karmú
és eloldalog
nyoma a sarokban
kormos folt
az ott a volt
és buszra szállók eszem
agyam kígyóit rendre befonom
befogom magam
törékeny satuba
s a satut őrzöm jobban
ez a dolgom
Varázsigék II.
szilvát hoztam neked
nézd
voltam mint annyi lány
szita-szemű
új asszony arcomból
hamvas szilva néz rád
ha félbevág éveid éhsége
érintsd meg csontmagvát
majd feltörik egyszer
– még ott is élek
Varázsigék III.
mesélj
hiszel a hóesésben
a mesében a fehér kisbékáról
hiszel a tengerparti kőben
nyújtózz el
magadtól magamig
mesélek
Varázsigék IV.
selymes füvön állok
ringó melegen
tétova tér tekereg lábam alól
tenyerembe téved
téged várlak egy pillanatig
dobogó gömbölyűn
ujjad begyében búvok
gyöngyházcsepp vagyok a köldöködön
tenyeredben ringok és befonlak
bevonlak barackszín gyöngyház burokkal
minden ölelésben
(1971)
karjait az ég felé kulcsolva
karjait az ég felé kulcsolva
imádkozott a fa
– lekötözték lekötözték –
kegyetlen fűszálak
guggoltak gyökerén
nem könyörültek a gombák
bogarak
mászkáltak testén
idegenek és undokok
– lekötözték lekötözték –
tébolyult lombját rázta
inai feszültek
nem lazultak a kötelek
nem könyörültek a bogarak
gombák
füvek giz-gazok
idegenek és boldogok
– lekötözték lekötözték –
remegett a futás cserepes
bőrén
fuldoklottak levelei
ökleit ég felé rázta
szitkozódott
nem engedték gyökerei
Sosevolt
sosevolt útnak
sohasincs vége
sosevolt kútnak
sohasincs mélye
sosevolt szűznek
sohasincs méhe
sosevolt bűnnek
sohasincs méze
sosevolt tűznek
sohasincs fénye
sosevolt útnak
sohasincs vége
de – jó veled
J. M. halálára
A Ház sehol
mállott a fal
birtokba vették pókok
sebeit
kötözték
vártak
temeti nagy domb
nem domb
orgonalomb
háztető fölött összehajolnak
magához szokott
magának virágzott
rozsdás bugák
szemedbe ág csapott
ostor
szeretted
A Ház ahol
Bokáig porban áll
Bástyája körötte honnan
Terméskövek lehetnek sírkövek
Közöttük köténnyi föld
Ragacs-por
hol a kötény öle aki vitte
Füvek ott
ültetted
füvek
Török szegfű virágzott-e
Ott hagytad naponta éveid ne menj
A Ház ahol
A kötéllel alkudtál
Az utolsó a hegyen
Még egy ház előtte
nem utána
Ezer éve nem köszöntek korcs meggy
Tolvajok
törött tányérban egerek
Láttak
vagy nem is néztek
Biztattak terméskövek eltemetnek
Megalkudtatok a Ház még orgonában áll
ülök a szobámban
ülök a szobámban
kavicsszemű perc
visszanéz rám
kaviccsal dob
hajítsam utánad
Ne kérdezz
a paplanomban
három úr lakik
ne kérdezz
bogáncs ragad a hajadba
három úr
a paplanommal
sose takarózz
Lány éneke
ne kérj
adni szeretnék
csak várj
egy csöpp időt
hogy erős legyek
szeretlek
ne mondd hogy te is
menj kicsit távolabb
magányos tánc ez
hagyd
majd magam
blúzom gombja
makrancos
jobban fél – látod
mint én
ne
mozdulj
blúzom
a széken szégyenkezik
szoknyám szomorún
csúszik cipőmig
tetszem?
tükrünk eltakarta szemét
itt vagyok
tiéd
enyém a félsz
a tiéd
csak én vagyok
ESŐ!
Eső
nyári eső
zuhogj már
ifjú anyák
milliárd emlője nyílt meg
– nyári eső –
ifjú párok
édes-meleg verejtéke
– nyári eső –
rohanok a zöld esőben
rohanok
csalogatom magam után
tegnapom
gyertek gyertek
kik sohase nevettek
sohase öleltek
gyertek az esőbe
járjatok táncoljatok
mámoros ütemére
gyertek gyertek
terméketlen asszonyok
dermedt férfiak
gyertek az esőbe
járjatok táncoljatok
mámoros ütemére
simítsátok végig hízelgőn
zilált haját a földnek
üljetek le a csapzott fűre
s ha nem értetek semmit
hallgassatok
nem hív nem riaszt
nem hív nem riaszt
tótágast álló talicska
terhe szemetek nyakamon
nevetek lerúgom
(1971)
a képek
a képek
száradó szirmok
lehullnak
szárán szikkad
hangtalan
a bibe
Miért lett kertész? – kérdezték.
Miért lett kertész? – kérdezték.
Szeretem a földet, a növényeket, a kerti munkát.
Saját kert?
Nincs, sok a dolog vele.
büszkeség
büszkeség
hogy a ringyó Véletlen
nadrágodon motoz
s még nem fizettél?
(1966)
ha fájna
ha fájna
gyógyítanálak
de megöllek
félek
arcát
az arcnélküli éjszaka
felém fordítja
szemét
vak szemgödrében rám mereszti
farkasszemet nézek
szemem lehunyva
(1967)
kívül a csönd
kívül a csönd
bennem
lassan elfárad
a dobogás
kitaszít a végtelen
újra egyedül vagyok
Veled
(1966)
négy napom
csak lány vagyok
négy napon
asszony lehetnék
első napon
kitárnám az összes ablakot
második nap
eldobnám világlátott szemem
puha rongyba csavarnám az eszem
ácsorognék a tükör előtt
harmadik napon
barackoktól tanulnék simogatni
s kályhától ellesném a meleget
utoljára még
leontanám a hajam
éjfél előtt megcsókolnálak
a negyedik napon
feleségül mennék máshoz
(1966)
ki hívja vissza
ki hívja vissza
harmadmagamat
ha elmegyek
és maradok
és nézem
ki húzza vissza
szabad kezemet
ha összefogódzva
állok
magam szemével
látok
ki húzza vissza
szabad kezemet
ha kapaszkodom
és magam szemével
látok
ki fogja meg
önmagam kezét
ha hárman
egymásba kapaszkodva
állok
magam
szemét se látom
(1970)
krónikám ének az égen
krónikám ének az égen
csillagkép-hieroglifák
megfejtésük rajz
a tenyeremben
kettő összeborulva
imám
mozdulatom
szó és sírás
festem a képet
Erósz-színekkel
meztelen fordítás
dallamát íriszem őrzi
vérem dobolja
pupillám írja ritmusát
dúdolom csillag-énekem
rángatlak mondd velem
nyilvánvalóbbá
életem-halálom
már nem tehetem
nem tehetem
kezdettől fogva
Anyánk
egyetlen magzata voltunk
a sok millió
lehetséges közül
a mindenséget feléltük
s eltorzult arcunkon
a boldog révület
mire ájult anyánk
a világra szült
zajok és lámpák közé
s nem hallottuk többé
a szívdobogást
beépültek lassan
csontunkba a hegyek
agyunkba a nevek
kezünk ütésre szokott
szájunk nevetésre
simogattunk is
s azt hittük hogy egyedül vagyunk
valaki
egyetlen szerelme voltunk
a sok millió
lehetséges közül
a mindenséget feléltük
s újra hallottuk
a szívdobogást
s eltorzulna arcunkon
a boldog révület
ha rádöbbennénk
milliárdan vagyunk
a világon
kezdettől fogva egyedül
(1967)
a nevemet ne kérdezzétek
a nevemet ne kérdezzétek
örököltem
tudom ha apámra ütök
a delírium zooparkjában végzem
tudom ha anyámra ütök
az alázat üvegpatakjában végzem
tudom ha magamra ütök
végzem
a nevemet ne kérdezzétek
adjatok egy szippantást
a cigarettátokból
(1971)
végeladás
eladom a viharokat
szivárványért
eladom az éjszakákat
reggelekért
eladom a fakó fényt
segítségért
eladom a kiáltást
csöndességért
eladom a dobbantást
tánclépésért
eladom a tapsokat
bólintásért
eladom a lobogást
józan észért
eladom én magamat
(1968)
a látjátok apámat
a látjátok apámat
húzzátok be a fejeteket
és menjetek vissza házaitokba
a suhancok kezéből
ne vegyétek ki a zsineget
ha a lába elé akarják húzni
asszonyaitokat ne tartsátok vissza
ha meg akarják fojtani
ne dobjátok el a kést
a lányaitokat ne vigasztaljátok
ha sír
vagy csináljatok amit akartok
de ha látnátok apámat
meséljetek róla
(1971)
barátomnak
ne szomorkodj
hogy érthetetlen
az utcák falát át nem törheted
a házkapuk
zárva az ajtókat feltépheted
ne szomorkodj
hogy nem az utca
nyit előtted kapukat csak a ház
egyszerű ez
majd szárnyát csukja egy kapu rád
ne szomorkodj
csak egy pillanat
kinézel az ablakon – s utca vagy
(1968)
LEGENDÁKBÓL FONT KÖTÉLEN
(1980-90-es évek)
ahogy az ing elszakad
ahogy az ing elszakad
ahogy a kárpit meghasad
ahogy a most tengelyén
előre- s hátragördül
a szekér
ahogy a kép megakad
s a szó mintha száz évig
körbejár
úgy fáj
idegen nyelv
már csak
dallama ismerős
mint csecsemőt
mint csecsemőt
kit hóvánkosra tettek
és ingembe rejtve
nincs családi ékszer
se érzelmes búcsúlevél
se okmány
melyben fehéren feketén áll
hogy ki vagyok
így találtam magamat
verébláb hímezte a hóban
szemfedőm s takaróm
ahonnan jövök
ahonnan jövök
amerre tartok
nem vezet
palló a víz alatt
forog a Hold
árnyékom arcomon
fényem elnyeli
ajtó az ötödik dimenzióba
negatív kiterjedésben
a helyem túlsó oldalán
mezítelen lábbal köszöngetek
ha nem jön
nem megy valaki
a fűzfa vízbe térdel
behorpadt
behorpadt
csend-gong
törött
ütő
megkondul
a hallgatás-harang
megszületik
a kettő
egyre körülményesebb vagyok
egyre körülményesebb vagyok
véget nem érnek
a mondatok
mozdulataim
mint a súlyemelőké
gyakorlat előtt
csupa felesleges
vagy mágikus
mintha hatalmad lenne
az idő fölött
ha lelassítod
olyan közel a Teremtéshez
olyan közel a Teremtéshez
ahogy beborul, esik
buborékok úsznak, pattannak
a kocsinyom ifjú patakjában
a puha pamutruha
átázik úgy tapad rád
nem fáj nem hideg
nem vagy felesleges
az esőcsepp paskolgat
simogatva gurul
vézna lábadon
és szeret a sár
a föld
meztelen lábujjaid körül
új szent szavakat
új szent szavakat
kell kitalálnom
obala
amollo
mióta sehova
obala
ne tenno
atyám áldásáért
anyám szép szaváért
sehonnan sehová
bujdosom
szavak árnyékában
senkitől se félek
obala
leheverek
évszakok
királyi pár a mezőn
palástom szénaillat
Nap-korong koronádban
felkel a Hajnalcsillag
lángol a búzatábla
kaszásra vár
félérett kalász kezében
kettő
kagylóban homokszem
szememben arcod
sós víz
nem mossa ki
befagyott tóban a sás
lengő pókfonál
pók
rianás
titok
minden órás
a titok
megszülöm és
meghalok
bukfencet hány
síromon
felkelek és
elkapom
akárhogy sír
megrakom
fenekednek rám
fenekednek rám
holnapi
holnaputáni
nevesincsek
reggelre felveszik
nyírfa-ruhájukat
opálszínüket ringatva
firkálják leveleik
amit ki se mondtam
nyakamon szellősál
nyakamon szellősál
kezemben homokvár
kit érdekel most az ének
elhagytak az ellenségek
karomban bárányka
lábamban Golgota
kit érdekel hol rejtőzöm
álomtóban feredőzöm
fejemen ködsipka
látószemem lehunyva
kit érdekel hány rózsára
festek tüskét kalodámra
asztalomon a kagyló
asztalomon a kagyló
lehetne porcelán is
de porcelánkagyló
a tenger is zúghatna
benne vagy a szél
de önnön dallamát
hallja belőle fülem
hallgathatnék
baráti szóra is
felmerültek bizonyos akadályok
felmerültek bizonyos akadályok
nem jött a busz
a messzelátó elveszett
valaki a nevén szólította
a kenyér megszáradt az asztalon
megállt a szívem
mese
bal szemem kútjában
az élet vizében
korsód merítetted
jobb szemem
várbörtönéből
így szöktél meg
legendákból
font kötélen
kihúzott szavak
kihúzott szavak
lajtorjáján
az égbe lépsz
vagy a mélybe
lebontott hajam
hálója
csapdád
vagy ringatod
mellemben
a madár fecske
vagy kuvik búvik
tenyerem öbleiben
áldás les
vagy az átok
a csend bim-bam
ritmusában
nevezéd néven
mint Adám a dolgokat
hited szerint
keresztút, delelő
és újra nyár van
álmokkal vesztegetném meg
halkuló időm
lehajlik fejem
glóriám alatt
minden múlt
s jövendő órám
megméretett
a számban
könnyízű és vérízű
a tenger
a tintaszínű égben
a parti nyárfák
gyökértelenül lebegnek
tenyerem
felderítetlen csatornáiból
homok pereg
forró kupacokba
útjelzőnek
és bármerre fordulok
csak fél utat látok
ártatlanságom
keresztútján
tenger anyám
tovább nem állhatok
védtelenségem
sem véd meg
kínjaim
színes szövetté
hiába szőhetem
nincstelenebb sose voltam
mint haragos
öledben
árnyéktalan járok
árnyéktalan járok
nem koccannak
nyomomban a kövek
a bűn s büntetés
egyazon csomóba kötve
mellkasomban
vérereimből
és anyagtalanul
mint az áldás
a hetedik napon
a hetedik napon
mindig eljövök
mézillatú konttyal
kihúzott derékkal
keményített alsószoknyában
vagy a hatodik este
kenyérrel, borral
ezerjófűvel
piros véremmel
ha épül
s ledől a vár
ha inog a szó
ha elfogy a Hold
és véremet veszik
ha dolgukat teszik
de betöretlen
s elkötetlen
csikó maradok
a vár alatt
a zsenge fűből
kék köveket kapál
zivatar-ritmusban
patkolatlan patám
és megtart fogadalom
vagy megszegem a szót
mint ropogós cipót
az éheseknek
és magam vagyok
a karéj a kés
a száj
vagy lehetnék
vagy lehetnék
vagy leszek
hallgat a tücsök
a béka
a kék kövek között
a hatodik este
mire a tűz
leég
a férfiak körének
közepén
mindig új ösvényről
mindig ugyanúgy
a hatodik este
ott leszek
sárból és sóhajtásból teremtettél
sárból és sóhajtásból teremtettél
újra
mikor már jéggyökeret vert
dérlepte lábam
hajamban varjúkár
nyakamban zúzmara csillag
valahol bennem kuvikfészek
már a postás sem vitte el
magamhoz
üzeneteim
add oda mindened
add oda mindened
számolatlanul
add oda amid nincs
halálom
sem egyenlítheti ki
a számlát
te volnál akihez
te volnál akihez
szűkölve rohanok
magam elől?
az obszidián kés hegyén
megáll a Nap
mielőtt mennyre és pokolra
hasítja
életem
mikor a kezem megfogod
mikor a kezem megfogod
visszahúzza lágyan
madárszárny-rebbenéssel
vaníliaillatával
szerelemszavak születőben
ha pillanatra megpihennek
letörli a szádról
mint lecseppenő tejet
hiába fonom székfűből
a sorsom
pipacsból szarkalábból
anyád
kosarában búvó
vérehulló fecskefű
a koszorúm
kezdetben vala
kezdetben vala
az egyetlen
hiány
és sötétség vala
és nem vala sehol
az ige
szeretlek
kigyúltak vala
mécsesek
nevek
és szavaim valának
kiváltani a homályt
pótlékkal
pót-pótlékkal
pótolni vala
pótolhatatlant
lejárata sincs
lejárata sincs
barlangban
lenyúzott térden csúszom
magam után
vagy utánad
valahol
dohos bőrökön vacakolsz
anyátlan ősgyerek
valahol
farkas üvölt
vagy felsír valaki
mellemben mint őstej
gyűlik valami
ami édes
ordítás-véres számban
fehér kavics a neved
arcomon sár
kezem meleg
valaki eltemet
s én kúszom vakon
magam után
vagy utánad
aranyszőrű báránykáért
aranyszőrű báránykáért
meg a fele királyságért
elszegődtem
rokolyámat szűr takarta
leánylábam csizma marta
leszolgáltam ahogy tellett
nem fizetnek nem is illet
bodros nyájat jól őriztem
aranybárányt elvesztettem
magamat is elvesztettem
aki megtalálja
az vessen magára
keresztet
az alvó
fáj a gyomrom
vagy valami pincemélyen
bennem
emlékszik a testem a fájdalomra
épp csak virradt
a tudás magamról
térdelve görnyedve
órákon napokon át
nyüszítettem zokogtam
míg elzsibbadt
a szám az arcom
viasszá váltak csontjaim
tehetetlenül
törésig feszítették
izmaim
eljött végül a belülről melegítő
mámor
lélekcsere
anyám eljött
mire felébredtem
délután
otthagyott
és vártam megint
a félórákra osztott
éveken át
mint ma is
csak ennyit kell kibírni
láthatatlanná váltam
és jó voltam
engedelmes
elég volt mindig az
elég legyen a tekintetem
és ha mégsem
Katica néném elénekelte
amitől elcsendesültem
o-ott a hó-ómezőn ha-alt meg egy kocsis
ez nem szomorúság
menj anyámhoz el add át mindenem és apá-ámat is
ü-üdvözöltetem
ki kérhetett volna erre
még az Úrral sem volt
jó viselkedés
megbeszéltem és senki se tudta
hol van apám
mégis előkúszott a
remény
a világban rend van
a jók elnyerik jutalmukat
valahol a másik világban helyem van
az engem óhajtva vár
egyszer csak eljönnek értem
és meglelem
eljött megöleltem
mintha először
kívülről melegítő mámor
és otthagyott
és otthagyott
még sokáig
soha többé soha többé
üvölteném most is mindenévesen
nem vagyok jó
nem vagyok engedelmes
nem elég már a tekintete
nagyapámnak
kit régen eltemettem
és senki másnak
kiknek rég megbocsátottam
otthagyott mondták
már hányan utánam nézve
görnyedten
átkozódva
nem vagyok már érdemes
a bocsánatra
nem jár már nekem semmi
vigasztalás
soha többé
már nem bírok ki
több halált
inkább a halál
nem
már zsibbad a szám az arcom
kapaszkodom a tollba
óvatlanul
jaj pedig milyen óvatos lettem végül
megmentőim után
kiket sikerült sokáig mentenem
aztán csak megmentenem
a boldogtalanságra
ott alszom kétévesen
összegyűrt kis mosollyal
a válladon
nem tudod hogy kerültem a karodra
nem tudom hogy kerültem
a helyemre
szaladsz kiabálsz káromkodsz
kis testem
puhán követi mozgásodat
nehéz vagyok
már futnál ezer dolgod után
ha tudnám
ölembe venném magam
hogy szabadulj
és ha mindenévesen
kétségek szégyen
és bűntudat bugyraiban
nem tudom letagadni
ami van
van
talán a másik világban
és várom
kínzol ellöksz és megölelsz
születés előtti halál utáni
összhangban
magammal a létezéssel
és pincemély fájdalommal
naponta
elveszítelek és megtalállak
és újra elveszítelek
A Mester
hidegszemű
mint a hajnal előtti óra
keze meleg
és nem érint meg
a holtak kapuja
őrizetlen
aprópénzed
kalapjába hajigálod
csörgeti vihogva
míg elmenekülsz
szíve egyszer üres
máskor csordultig tele
árnyaival
válladat letakarja
úgy érzed kéken
sugárzol sugarában
mezítláb lábujj hegyen
mezítláb lábujj hegyen
átlépem
az átjárhatatlant
lehajolok
egy álomtöredékért
túlvilágodban
lépdelek
szégyened Krisztus tövise
megsebzi a lábam
apád sírjáig kísérnek
szörnyeid
letörlöm kezeddel
egy arcról a sarat
megcsókolnálak mint kisdedet
de sosemlátott apám
arcával
karodra emelsz
dajkál a gond
dajkál a gond
még dünnyög is
rongyos ölében
bajtakarózom
szerettem volna
egyszer
menekülni
fel a lajtorja tetejére
hadd lássam
egyszer
Isten tenyerén az arcom
mielőtt legördül
a Nap aranytükörében
stációk
hány mondatot mondtál
hogy hallgathass
a halálról
hány mondatot mondtál
hogy hallgathass
a szerelemről
hol néma
hol pereg a nyelv
hol kérdezel
hol nem felelsz
csak a kezem igazmondó
a tenyerem nyíltan valló
én nem tudtam hogy lejárt
én nem tudtam hogy lejárt
mi ezen a parton kiméretett
hogy táncom az esőben hiába járom
nem termékenyít meg kerteket
és nem tudtam hogy hervadt
koszorúmat szánalom igazítja
fejemre nem a vágy
s akik még átölelnek kísértetek
én nem tudtam hogy hajamon
szénaszag telet s abrakot idéz
nem nyári éjszakát
és hiába várom hogy kezed
elvarázsol tenyered megpihent
szüzek kéve haj fonatán
én nem tudtam hogy te vagy
a ladikos ki majd szelíden
a túlsó partra átvisz
olyan messze volt hajnalban az ég
olyan messze volt hajnalban az ég
világosodtam
áldozat vagyok
s aki kínoz
áldozat
a beszakadt padló
vasszegekkel kivert
alatt verem várt
mióta mossa szennyesét
mióta mossa szennyesét
szívemben
boldog-boldogtalan
fékezett habzású
mosóporom
szétmarja életem
mint a lúgkő
terveimben szerepel egy időutazás
terveimben szerepel egy időutazás
vegyen részt Ön is időutazáson
pénztelenül indulhat
nincstelenül érkezhet
ellenállás
ellenállás
ellenőrzés
ellenvetés és aratás
ellentett
ellenérték
ellenem
ellened
ellene egy kiscsikót
a táltos kanca
de az ördög sarkantyúzza
ellenszerszám
ellentétpár
ellenfelünk
Tiszta szívvel
Tiszta szívvel
mondhatod az imát
kérned se kell
a megbocsátás
mint kék tálon
az alma a birs
illatozik
a hangom elég
hát adassék meg
az újjászületés megint
vétkem s haragom
hasábfáiból
kunyhót rakok
és benn ülök
míg elég
HAIKUK ÉS ROKONAI
(1990-es évek)
folyondár virág
napforró homokra dől
illata átjár
jázminbokor ág
szagosbükköny fű között
rózsabogár dong
árvácska arcába néz
kibomlott
cipőfűzőjét
kötözi
borostyán-fonat alatt
tölgyfalevelek
hajlít az emlékezet
jegenyefasor
sudár napfiak
naponta
mandalát
rajzol velük
az árnyék
betűszag nyíló könyvben
részeg józanság
szempilla szárnycsapás
gerletekintet
pitypangvitorla lebeg
ezüstcsend, villám
színültig teltem
kiürültem – Bú király
csobogó, zöld ág
szökik a kisnyúl
kopószoborként
állok
ma se végleg
sirály ne vidd el
piros sálban a tüzet
fáj alkonyodik
gerletekintet
pitypangpihe libben így
arcul üt a szél
Tisza-part
örök, öreg fűz
Teremtő kéztől meleg
zsenge levélke
hajnali vihar
opálos verejtékcsepp
óhajtalak Nap
valahol ó hold
lomb fölött fogy az újhold
vagy jobbra megtelik?
pipacs szoknya száll
tücsök hangol, vár
égről hull le az árnyék
egészen sűrű
áfonyalekvár
a most
csorba csészében
ezüstkanál vagyok
mozdít a kéz
megemel
csepp a szó
pipacsok, cigánylányok,
ripacs tűznyelők!
táncolok, jaj, itt vagyok!