Bay Gyula

A rontás démona

(Péter király)

TÖRTÉNELMI DRÁMA KÉT RÉSZBEN

BUDAPEST

Sorozatszerkesztő
SIMOR ANDRÁS

Fedélterv és tipográfia
JORDÁN GUSZTÁV

Készült
a Szerencsejáték Rt.
támogatásával

Mióta világ a világ, mindig születtek epigonok, nemcsak a mű­vészetekben, de a köz­élet­ben, politikában is. Ezért határoztam el, hogy I. István királyunkról szóló drá­mám után megírom az epigon Péter királyt. Az, hogy valaki tehetségtelen, ön­ma­gá­ban még nem bűn. De ha a tehetségtelen ember korlátlan hatalom­mal ren­del­ke­zik, és e hatalomhoz minden eszközzel ragaszko­dik is, előbb-utóbb jel­lem­te­len dik­tá­tor­rá vá­lik, s ez közössé­gek, nemzetek tragédiáját okozza.

Ezért született meg A rontás démona 1976 tavaszán.

És mivel e drámát színész írta – ragaszkodva a történelem tényeihez –, nem va­la­mi­féle „modernista üzenetet” akart írni, de fordulatokban gazdag, izgalmas tör­té­ne­tet, aminek van eleje, közepe, vége. S olyan szerepekkel akarta megajándékozni kollé­gáit, melyekben „fürödhetnek”, melyekben színészi sikerük le­het. Mert akkor lesz újra színház a színház, ha vásárlás közben, baráti találkozókon barátnők és barátok az új alakításokról be­szélgetnek, úgy, mint régen: Láttad már Bajor Gizit A néma leventében, Gábor Miklóst a Hamletben, vagy Tolnay Klárit A vágy villamosában? És legendás színészi alakításoktól lesz újra hangos a város.

SZEREPLŐK

PÉTER király
FROILA, a felesége
GIZELLA, özvegy királyné
HERMANN lovag
ABA SÁMUEL SZOLNOK ispán
ETELKA, a leánya
GIACOMO, udvari bolond
BONYHA magyar főúr
BOLYA magyar főúr
VISK magyar főúr
VATA magyar főúr
BUDA magyar főúr
SEBÖS magyar főúr
DEVECSER magyar főúr
GUT sváb lovag
KELED sváb lovag
III. HENRIK császár
SVITGER német püspök
BRUNO német püspök
GELLERT magyar püspök
BENÉTA magyar püspök
FÜLÖP magyar püspök
KRÁTÓ magyar püspök
ANDRÁS Árpád-házi herceg
BÉLA Árpád-házi herceg
LEVENTE Árpád-házi herceg
SZÁZADOS
ÖREG SZOLGA
FIATAL SZOLGA
I. HÍRNÖK
II. HÍRNÖK
III. HÍRNÖK

Udvarhölgyek, nép, papok, szolgák, katonák

Történik 1038 és 1046 között

ELSŐ RÉSZ

Első kép. TRÓNTEREM.

Középen faragott, nehéz szék, melynek karfáját és ülését nemes prémek borítják. A trónszék mellett a földön ül Giacomo, a bolond. Bal tenyerében néhány aranypénzt tart, azokat egyenként vizsgálgatja, fogával próbálja, a világosság felé emeli, majd az ellenőrzött aranyakat gondosan a nya­kába akasztott bőrzacskóba teszi. Annyira elmerül foglalatos­ságában, hogy a másik oldalon belépőket észre sem veszi. A három úr néhány pillanatig nézi a bolondot, majd …

DEVECSER … Hé, fickó! Még kitörik a fogad!

KELED Inkább beletörik.

GIACOMO Őrség, hej! Tolvajok!

DEVECSER Megvesztél, bolond? Én az őrség parancsolója vagyok.

GIACOMO … Bocsáss meg, Devccser uram … csak mert hir­telen rám ijesztettél! … A szívem még most is bolondul dobol félelmében.

DEVECSER Mert bolond a szíved is, nemcsak te magad.

GIACOMO … Inkább a fejem, nagyúr, mert okos ember nem játszadozik az aranyaival ott, ahol meglephetik … De a fogamat ne féltsd! Frank Nagy Károlynak vagy bizánci Constantinusnak – ha élne – nem harapnám meg fülét, mert abba valóban bele­törne a fogam, s betörne a fejem is.

GUT És elgurulna az is, mint kapkodásodban ez a fénylő dukát. (Odébb tolja lábával az aranyat)

GIACOMO (elkapja és azt is elteszi) Köszönöm, lovag!

DEVECSER … Kérlek, várakozzatok itt, én jelentem a király­nak, hogy megjöttetek. (El)

GUT … Péter bolondja vagy?

GIACOMO Sokan elég bolondnak tartanak, hogy az vagyok. De én úgy gondolom, okosabb egy király bolondjának lenni, mint ellenségének vagy vitézének, aki érte hal meg a csatamezőn … Ti nem tartoztok az udvarhoz, igaz?

KELED Hívtak … Vendégek vagyunk.

GIACOMO Bajorok? Frankok? Olaszok? … A fegyveretek és ruhátok után …

GUT Sváb föld volt a hazánk.

GIACOMO Akkor már tudom! … Te vagy Keleti lovag, s te Gut, a nagy erejű.

KELED Keled én vagyok, s ő Gut lovag … De honnan tudod?

GIACOMO A király már többször is említette neveteket… Svábföld lovagjai, én a velencei Giacomo mindkettőtöket köszön­telek, s máris barátotok vagyok!

GUT Nem korai még?

GIACOMO … Az udvari népségből, ha ki látja, lábát tette volna elgurult aranyamra és tulokkal se vontatták volna el, míg titokban fel nem veheti. Az ostobák! Nem tudják, hogy egy bolond barátsága tíz arany dukátnál többet ér!

KELED Csípős a nyelved! Ha ilyen gáládnak, tolvajnak fested az udvart, nem félsz, hogy kitépik nyelvedet?

GIACOMO A nyelvemet?

KELED Azt! Bár valójában nem nyelved a bűnös. Az a hús­darab csak szolgája, s kimondója annak, amit elmédben forgatsz.

GIACOMO Jó uraim, hiszen már mondtam: én egy bolond vagyok.

GUT Avval nem törődik a bakó keze és a csiptető fogó.

GIACOMO A bakó keze?! … Hohó! Ez nem járja ám, lovagok! Az én mester­sé­gem­be ti ne ártsátok magatok, ha kontárok vagy­tok! „Elmés tréfátok” egyáltalán nem mulattató!

KELED Nem is annak szántuk, velencei, de te tudod.

GUT … Velence! … Bűzös rothadó mocsár! … Nem éreztem ott jól magam, bár gazdagon megfizettek.

GIACOMO Én sem ott születtem. Az Alpok lábánál jöttem sivalkodva a világra, ahol a komor hegyek már lankává szelídül­nek.

KELED Nem magyar föld az sem, hát vigyázz! … Nekem azt súgták fülembe, hogy itt nem szívelik az idegeneket.

GIACOMO De a király – igen. Meg aztán én egészen idegen sem vagyok.

GUT Magyar vagy?

GIACOMO Hát, tudom én? … Ne csodálkozzatok. Egy-két emberöltő, s még pogány magyarok lova száguldott végig a mű­velt Európán a legyőzöttektől behajtani a sarcot és ráadásként sikongó széplányok csókjait! A Pó folyó gazdag sík mezői és az ott lakók, még emlékeznek a „vendégvárásra! … Kivált az én édes nagyszülém, aki akkor még nem halott matróna, de gyönyörű fekete madonna volt. Szemet is vetett rá egy fiatal magyar … de hogy mi, s hogy volt, a szóbeszédből mennyi az igazság? Ki tudja már?!

GUT Csakugyan bolond vagy, hallod-e?! Én nem dicsekednék el ilyesmivel.

GIACOMO Mi szégyellni valót találsz benne? … Ha nem egy­két emberöltőt veszek, de évezredeket, szegről-végről még veletek is atyafiságban vagyok!

KELED Most hagyd az Édenkertet, ne bolondozz.

GIACOMO Azt nem tehetem, lovag!

KELED Jó, jó, tudom … Áruld el inkább, milyen ember a király?

GIACOMO … Hát nem ismeritek?

GUT Csak sógorát, az osztrák őrgrófot, Adalbertét és húgát Froilát, kit nőül vett urad … A királlyal nem találkoztunk soha.

KELED Azt tudjuk csak, hogy Péter magányos itt, s múltkori­ban, mikor az őrgróf említette előtte nevünket, dolgainkat, a király kérlelte sógorát, ha ránk lel, küldjön mindkettőnket udvarába, mert szívesen fogadna itt!

GIACOMO … Hát akkor ez bajos lesz.

GUT Micsoda?

GIACOMO Kérdésetekre válaszolnom.

GUT Miért?

GIACOMO … Ti nem ismeritek a királyt, én meg titeket nem ismerlek.

KELED Az imént azt mondtad: barátok vagyunk! … No jó, ne vakard a füled. Ha ára van a barátságnak is, itt van fogd! Néhány arany!

GIACOMO (elveszi) … A barátságnak ára? … Te tévedsz lovag. A barátság kincs és én meg is becsülöm … (nyújtja a másik kezét Gut felé) Értéke szerint!

GUT (szintén ad néhány aranyat) … Okos bolond vagy, ve­lencei!

GIACOMO Köszönöm „barátságotokat!” (elteszi az aranyakat) … Mit is akartátok kérdezni, lovagok?

KELED Milyen ember a király?

GIACOMO … Hát, szó ami szó, bolondabb nálam is.

GUT Ne csűrd-csavard, fickó! Hogy kell ezt érteni?

GIACOMO Úgy, hogy bolond … Álmai vannak! … Szertelen, csapongó álmai.

KELED S az baj?

GIACOMO Ki tudhatja?! … Ha valaki olyan okos, mint ő, úgy hiszem nemcsak baj, de több is annál.

KELED A talányokból elég! Felelj egyenesen!

GIACOMO (szinte darálja) Hívő keresztény. A vallás tanítá­sait, szentjeit, mártírjait ismeri. Ismeri a régmúlt nagy idők bibliai és világi históriáját, Mózes könyveit, a nagy Platón dialógusait, fáraók és nagy Caesarok tetteit. Homéroszt, Ovidiust, Juvenalist citálja fejből, mert a magyarok nagy királyának, Stephanusnak udvarában kiváló iskolája volt…

KELED Úgy látom, neked is!

GIACOMO Köszönöm! … Pécsett, a hegyek aljában csodálatos katedrálist építtet, melynek kapuját, árkádjait frank, német, olasz mesterek díszítik szobraikkal. A szépet mindenben kedveli, s az élvezeteket… Hajaj! Nagyon is!

GUT Te érted ezt?

KELED Miért mondtad, hogy bolond? Hiszen dicséri minden szavad.

GIACOMO … Ha itt maradtok, majd megtudjátok. (Most ko­moly) A vére tüzes, heves természetű. Tombol, ha … Mondom, megtudjátok, de most húzódjatok odébb. Jönnek a püspökök és a magyar főrangú urak … Gyertek már! Ne féljetek, megszolgálom aranyaitokat!

A két lovag és a bolond a háttérbe húzódik, elöl pedig jönnek a püspökök Gellért vezetésével, s a másik oldalról a magyar főurak Aha Sámuel mögött.

ABA Dicsértessék az Úr!

GELLÉRT Krisztus legyen velünk.

Kölcsönös üdvözlések, meghajlások.

ABA … Nem tudod, atyám, ily nagy hirtelen miért hívatta össze tanácsát a király?

GELLERT Én azt gondoltam, nádor úr, hogy te bizonyára tudod.

SZOLNOK … Tán uralkodása első évének megünneplésére készül … Mit gondoltok?

VISK És ehhez keltenénk mi? … Nem hiszem.

BENÉTA Az még csak három hó múlva tesz … És a királyi tanácsból nincs is mindenki itt.

VISK Királyi Tanács?

BENÉTA Nem láttam az özvegy királynét, Gizellát, az erdélyi Gyula-fiakat, Bolyát és Bonyhát…

SZOLNOK Sajnálom, mert azt reméltem, hogy itt találkozunk és Bolyát, lányom jegyesét megölelhetem.

GELLÉRT Istennek tetsző pár tesznek. Én szeretném őket össze­adni Isten és az emberek előtt. Szeretem mindkettőjüket.

SZOLNOK Etelkám nevében is köszönöm, püspök úr.

BENÉTA … De hiányzik a tanácsból a német Hertnann is.

VISK Mi is jobban tettük volna, ha nem jövünk!

ABA Ne háborogj, nemes Visk.

VISK Te máris visszarántod a zablát, nádor úr, pedig még nem vágtat indulatom … De mit tegyek? Én nem vagyok udvaronc, hogy mutogassam magam vagy semmiségek miatt itt lopjam az időm!

ABA Fékezd magad, mondom … A király fiatal, de már nem annyira, hogy tűrje az állandó bábáskodást.

VISK Bábáskodást?

GELLÉRT Aba uram helyesen beszélt. Vedd fontolóra ezt, fiam … Péter megesküdött István halálos ágya mellett, hogy a rábízott népnek atyja tesz, és én szent esküje őszinteségét nem vonom kétségbe, jószándékában hiszek türelmesen.

PÉTER (hátul megjelenik, mögötte Devecser. Gellert utolsó szavait már hallja) … A bizalmadat köszönöm, Gellert!

Mindenki meglepetten fordul a király felé, egy pillanatig feszült csend, majd …

ABA A királynak hódolat! (Mindenki meghajolj)

PÉTER Kódolásotokat köszönjük. (Leül trónjára) Köszöntőm én is az ország Tanácsát, országom nagyjait. (Mindenki felegye­nesedik) … Ha jól hal­lot­tam szavaidat, Csanád püspöke, védel­medbe vettél. De ki ellen, vagy miért?

GELLÉRT … Segítségre te nem szorulsz király … Nem téged védtelek, hiszen személyedben nem sértett senki … Pusztán a Királyi Tanács összehívásának hirtelenségéről és okairól faggattuk egymást, de eredmény nélkül.

ABA (Nem támad, csak konstatál) Mióta első nagy királyunk koronáját te hordod fejeden, országos dolgokban még nem kér­dezted Tanácsodat uram.

PÉTER Ha csak ennyi volt, hagyjuk! … És korholó figyelmez­tetésedet – mely jogos! – köszönettel vesszük, Aba nádor… De ha igazatok lenne is, túl keményen ne ítéljetek, mert ebben nemcsak magam vagyok vétkes. Az ország béna most is. A nép siratja atyját, patrónusát, lehullott csillagát, valamennyiünk pél­daképét … Béna vagyok magam is, mert minden gond, teher egyszerre rám szakadt, rám, aki ha rokona vagyok is, hogyan tud­nám pótolni őt? Helyettesíteni?! … Én, ki Istvánhoz mérve – tapasztalatlanságom miatt – csak árnyék vagyok!

GELLÉRT Jólesik szívemnek, hogy így beszélsz. De a sírás, a gyász nem adhatja vissza, kit elvett az Úr … Néked, s nekünk, kik élünk, kell a nemzetet bénultságából életre kelteni. Tenni a dolgunkat, hogy valamennyien élhessünk, betöltve, mi ránk kiszabatott.

VISK Ha meghalt is … István él s élni fog, míg a Duna-Tisza tájon ez a nép magyarul beszél.

ABA Jól mondod! Élni fog ezredévekig… ha népe megmarad.

SZOLNOK Ez mirajtunk is múlik!… Hatni megtesszük ma, amiből a holnap meg­szüli a holnaputánt. így folyamatában az évek századokat, a századok ezred­éveket.

PÉTER Bölcsen beszéltél, Szolnok. S hogy így is legyen, lássuk, amiért tanácsomat összehívattam.

ABA Figyelemmel hallgatunk, uram.

PÉTER Horvátország királya – testvérhúgomnak, Jocelának férje – bizalmi emberével titkon felkerestetett. A követ szájával szó­ban, de a maga kezével írt s küldött levélben is, kéri, sürgeti a magyar királyt, hogy az álnok, nagyratörő Velence ellen segítsé­gére sereget küldjön. Ki tudja … talán az Ég adta tudtunkra így, mit kell tennünk, hogy tespedéséből felrázzuk népünket, a magyart.

SZOLNOK Háború?

GELLERT Velence ellen?

PÉTER Az! … Háború! … Kimondom nyíltan: gyűlölöm haj­dan volt hazámat, az áruló Velencét! Ti tudjátok, kik itt vagytok, miért! … És rokonunk kérése most alkalmat ad, hogy mindenért megfizessek.

ABA A gyűlölet nem súg bölcs tanácsokat, uram … Hiszen meg­értem én érzé­sei­det! De mert atyádat, Orseolo Ottót, a nagy dózsét és családját száműzte Velence, meggondolandó, hogy több mint húsz évvel e gálád tett után, most fordulj ellene haddal. Egy olyan ország serege élén, amely …

PÉTER Csak magad vagy mások nevében is beszélsz?

ABA A magam nevében. Mások szólnak majd maguk, ha van szájuk.

VISK Van! … Engedj meg, király, de az Orseolók régi sérelme nem a magyaroké! … És te a magyarok királya vagy!

PÉTER No, lám! … Mondjátok csak, én hallgatok.

KRÁTÓ Az írás a Példabeszédek Könyvében mondja: „Ne lépd át az ősi határokat, melyeket még atyáid állítottak.”

FÜLÖP Krisztus, ki értünk halt meg a kereszten, parancsolatai­ban ránk hagyta: szeresd felebarátodat! … Az ő örök, égiországának békéjét kell hirdetnünk, s meg­valósítanunk itt e földön is, uram.

PÉTER … Én hallgatok türelmesen.

GELLÉRT Ha a horvátok országát, s királyát pogány barbár népek támadták volna meg, keresztények vérét ontva, gyilkolva, mi könyörögnénk, hogy késedelem nélkül emeld fel kardodat… Vagy ha Velence – mely engem is szült s ezért több jogom van szólni ebben, mint az előttem szólóknak ha Velence a magya­rok országára támad kevélyen, igazságtalanul, én biztatnálak a harcra! … De a háború, mit egyéni bosszú tüzel, mely az ország­nak nem érdeke, nem védelmét szolgálja: céltalan háború. Tudj különbséget tenni családod s országod érdeke közt. István, – kit minden gondolatunkban tanácsadóul vagy bírónak hívunk – meg­hagyta intelmeiben: „Ha becsületet akarsz szerezni királyságod­nak, szeresd az igaz ítéletet; ha nem akarod elveszíteni lelkedet, türelmes légy!” … Emlékezz erre királyom, és így ítélj.

PÉTER Ki akar szólni még? … Senki? … Istenemre, kifordult sarkából a világ és én csak bámulok! … Hát, ti volnátok a ma­gyarok?!… Velence!!… Azt hiszitek, mozdítanám karom, ha csak e pöffeszkedő városról volna szó? … De ki bátorítja, ki áll mögötte?! … Hát én emlékeztessem a magyarokat, hogy alig tíz éve … – nincs még annyi sem! – a támadó német Konrád ellen ti vontatok kardot, és győztetek! Henrik, az új császár – akkor még mint kölyök – jött István udvarába apja követeként, Ham­burgot, Bécset, egész Morvaországot felajánlotta Istvánnak félel­mében a béke áraként… Már elfelejtettétek? Ha Velence mohón kinyújtott kezére ütök, a német császár is okul belőle!

ABA … Vagy ellenünk támad.

PETER Csak próbálja meg!

ABA A fiatal Henrik nem Konrád, uram. Ő tudja, mit akar.

PÉTER Nem félek tőle! Henrik sem jobb, mint az apja volt.

ABA Te meg­hall­gat­tad Tanácsodat, király … A döntés a te jogod.

PÉTER Döntésemet megtudjátok hamar! Köszönöm, hogy meg­hallgattatok … Sebös és Buda ti maradjatok! (A többiek meg­hajolnak. és elmennek) … Még hogy az én dolgom nem az ország dolga! A gyávák! És gyávaságukban is milyen finomak, illem­tudók!

BUDA Engedelmeddel, királyom … a hátad mögött nem ilye­nek. Farkasok, bárány bundájában.

PÉTER Azt hiszed, nem tudom? … De kik? Neveket mondj!

BUDA Az első tán Visk, Bács várának ura … aztán Szolnok ispán …

PÉTER Már a vén Szolnok is? … Na, jó!

BUDA És nyíltan együtt van velük a bihari és egri püspök, Fülöp és Krátó … És ki tudja, ki mindenki még?

PÉTER Rajtuk tartom a szemem, de fülelj te is.

BUDA Az életemmel szolgállak királyom!

PÉTER Köszönöm, jó Buda!… De most erről ne többet! … Sebös!

SEBÖS Királyom!

PÉTER Te már tettél nekünk jó szolgálatot. Nyitra várában, emlékszel?

SEBÖS Királyom, hagyjuk, ami volt. Azt engedd inkább, hogy ma és holnap is tehessek érted valamit. És biztosítalak, előbb halok el, mint csalódnál a nyitrai Sebösben!

PÉTER Az életem! A halálom!… Nagy szavak!… Szolgál­jatok híven, az nekem elég! Téged bízlak meg … a királyi hadak főparancsolója e perctől te vagy!

SEBÖS (letérdel) Uram! … Köszönöm.

PÉTER A hadat szedd rendbe és tüstént induljatok. Zára falai közt már a velencei kutyák az urak. Kergesd ki őket a falak közül! Az újra hódoltatott várost és kulcsait húgomnak, Jocelának szánom ajándékul. Ha ezt megteszed …

SEBÖS Parancsod és kívánságod szerint lesz, jó uram!

PÉTER Most kövessetek! (Indulnak)

GIACOMO (egyedül jön előre) Csak egy szóra még, komám!

PÉTER Ki az?!… Giacomo!… Most nincs időm bolondsá­gaidra!

GIACOMO Ha velem bolondozol, az veszélytelenebb, mint amire készülsz.

PÉTER Oktatsz már te is?

GIACOMO Én? … Attól óvjon Isten téged, de engem is! … A király születik komám, és oktatás nélkül is király – ha az. De ezt ne feszegessük … Ajándékozásról beszéltél az imént, és én …

PÉTER Süsd meg az ajándékodat, most nincs időm!

GIACOMO Én fürjet, kappant, ha jól megy sorom tulkot süttetek, de tulok helyett embert? … S egyszerre kettőt? Soha!

PÉTER Vigyázz, mert megcsapatlak!

GIACOMO Embert akkor sem süttetek!

PÉTER Kiről beszélsz, halljam?

GIACOMO Kik velem együtt hallgatták végig a tanácskozásnak mondott torok­szorongatást. S kikről nyilván megfeledkeztél e szorongatás miatt, pedig érkezésüket jelentette neked az őrség száznagya.

PÉTER … A sváb lovagok! Hol vannak?

GIACOMO Hé, „barátaim”! A király látni akar mindkettőtöket!

GUT (féltérdre ereszkedve) Hívtál, király, és én örömmel jöttem. A nevem Gut.

KELED (ugyanúgy) … A hívás nekem is szólt, s jöttem én is késedelem nélkül, hogy szolgáljalak. Az én nevem: Keled.

PÉTER Gut és Keled! … Nemes lovagok. Érezzétek jól maga­tokat országomban. És remélem elnézitek nekem, hogy országos dolgok miatt megfeledkeztem rólatok.

GUT Hallgattuk a tanácskozást, uram …

KELED És jókor érkeztünk … úgy gondolom!

PÉTER A legjobbkor!… Giacomo, fogd! (Aranyakkal teli zacskót dob a bolondnak) Az ajándékodért! … Ti kövessetek!

Elmennek.

GIACOMO … Ojabb aranyak! … Na, most aztán törhetem a fejem, hogy teszek szert naponta … na jó, mondjuk, hetente ily nemes tulkokra, kik arannyal fizetnek, és értük is arany a juta­lom! … Ó, szent kapzsiság! … Nem ittam bort és mégis megrészegültem!

A szín elsötétül.

Második kép. A KIRÁLY HÁLÓTERME.

(Néhány hónappal később. A színpadon kétszemélyes baldachinos ágy. Elöl, jobb oldalon, nehéz támlátlan szék. Péter az ágy szélén ül, szemben a nézőtérrel, Froila most ébred.)

FROILA (keresi maga mellett Pétert, majd álmosan) Ö, már felkeltél, uram?

PÉTER Korábban keltem, mint a nap … s fázom.

FROILA Karomban megmelegítelek és gondodat elűzöm, ha mellemre hajtod fejed! … Na, gyere … gyere már!

PÉTER Nem! Most nem!

FROILA Álmomban téged öleltelek, és hogy combom is rád fonódott, elégtem! … De könyörögni nem fogok, ne hidd!

PÉTER Könyörögni?! Mit beszélsz? … Szép Froilám, szőke kedvesem, ölellek én fehér bőrödtől, duzzadó ajkad tüzétől bó­dultán, részegen … de most…

FROILA így is jó! … Értem én!

PÉTER Haragszol, pedig …

FROILA Akartalak, de ne félj, többé nem akarom. Fagyod le­hűtött engem is!

PÉTER Este felgyújtom újra tüzedet… Most bocsáss meg, de napok, órák óta nem szépségeden jár eszem.

FROILA Még ki is mondod! Szégyen!

PÉTER Kérlek, ne neheztelj … Nemcsak férjed, szeretőd, de király is vagyok.

FROILA Az enyém.

PÉTER Az országé is!

FROILA Az országé! … Korán reggel hogy elrontod a kedvem, s az egész napom … Na, jó! Hallgatok inkább. Látom, a szemed nem mosolyog.

PÉTER Ha így beszélsz, nem!

FROILA … Bánt valami? … Gyere, add a kezed … ismerlek, úgyis az történik, amit te akarsz … Na mondd, mi vert fel hajnali álmodból, mitől fázol?

PÉTER Ha ki tudnám mondani!

FROILA Titok?

PÉTER Nem, nem az … De lásd, ha fönnhangon akarom ki­mondani, máris megakadok … Vagy nem azt és nem úgy mon­dom, mint amit, s ahogy szeretném. A hangosan kimondott szó csiszol, kerekít, alig képes valamit éreztetni abból, ami a töprengő néma agyban forrong, kavarog!

FROILA Hát, dobd el a bevezetőt, és azt mondd, ami bánt.

PÉTER … Nem értek semmit!

FROILA És?

PÉTER Hogyhogy és?

FROILA Mit nem értesz?

PÉTER Semmit!

FROILA Ez játék vagy új talány?

PÉTER Nem az! A lényeg, „bevezető” nélkül! … Semmit nem értek! Három szó csupán, és summája mégis annak, ami éjszakáim álmát megzavarja, ami napjaimat töprengő gondokkal felhőzi, és ha hangosan kimondom, már nem jelent semmit. Még neked sem!

FROILA … Olykor én sem értem magam … Hát aztán? Min­denkinek vannak rossz napjai.

PÉTER … Hát valóban nem érted, Froila? Ez a három szó … ez a „semmiség” … ha tán úgy adódik, leüti fejemről koroná­mat!

FROILA Péter! Ezt kimondani is bűn!

PÉTER Felébredtél végre?!… Kezded már érteni, hogy nem cicázó játék, ingerkedő rémítgetés, amit mondok; amitől csak tüzesebb, forróbb lesz az ölelésed, odaadásod, s ami feloldódik a beteljesedés után lusta heverésben? … Nem! Ennek a „játék­nak” véres tétje van. Erre válasznak már kevés néhány odavetett szó holmi bevezetőről vagy érthetetlen rossz napokról.

FROILA Megrémítesz, uram … Most már én kérlek, hogy avass be engem is… Ha valóban én állok hozzád legközelebb – mint mondod – bizonyítsd avval, hogy rémítő gondjaid megosztod velem. (Felkel és nappali köntöst térit magára)

PÉTER … Nem értek semmit! … Sem magamat, sem azt, ami környezetemet, az udvart… de az országot is szembe állítja velem.

FROILA Várj, várj! … Hogy követni tudjalak, ismernem kell a részleteket… Az ország tisztel, szeret, s hogy királya vagy, az Stephanus végakarata.

PÉTER Istváné, de nem az országé!

FROILA Ő és az ország egy. S míg élt, egy akarat volt.

PÉTER Ő igen!… De én? … Ha szeretném is ezt hinni, ez csak öncsalás.

FROILA Péter!

PÉTER Tudom, hogy így van. Érzem!

FROILA Miből érzed? Hogyan és miképp?

PÉTER Egyetlen példa csak … Én Istvántól – akinek udvará­ban felnőttem, akit holtában is mint tanítót, példaképet tisztelek, s akinek én magam királyságomat is köszönöm – igen, a nagy királytól azt tanultam, láttam, hogy a nyugattól, a némettől fél­tette országát, népét. A német Konrád s az álnok Velence ellen kötötte a magyar-bizánci-horvát szövetséget. És most, hogy én Velence ellen küldtem hadat, a főrangú urak s a püspöki kar, a „király tanácsa” szembeállt velem. És rosszalásuk, morgásuk akkor sem hagyott alább, mikor győztem. Zárát hódoltattam! A sereg gazdag zsákmánnyal, a győztesek büszke tudatával tért haza… azt tettem, amit István tett volna és mégis!… Hát, érted ezt?

FROILA … Én csak asszony vagyok, Péter. Birodalmak, trónok titkos célját, tervét nem érem fel ésszel.

PÉTER Ehhez nem ész kell! Ne térj ki könnyedén. Amit István tett volna, azt tettem. Ha helyemben ő arat győzelmet, ujjong a nép, az ország. De hogy én ütöttem Velence kezére, hallgat­nak! … Miért?

GIACOMO (belép) Jó reggelt, királyné! És neked is, komám!

PÉTER Kotródj! Nem hívattalak.

GIACOMO Dehogynem! Én megérzem, ha szükséged van reám.

PÉTER Megérzed?!

GIACOMO Mint látod, s itt vagyok, hogy szavadnak visszhangja legyek …

PÉTER Tolakodó pimasz!

GIACOMO … és kimondjam, amit te nem mersz kimondani, vagy magad előtt is titkolsz.

FROILA Lehetnek a királynak is titkai, Giacomo … És most jobban teszed, ha nem ingerled uram!

GIACOMO Tévedsz asszonyom. Titka lehet a pénzváltónak, halárusnak, föld­kuny­hóban lakó egyszerű pórlánynak, de a király­nak nem! A király legyen patyolat hófehér, tiszta, folttalan, kinek „titkát”, szándékát minden alattvalója ismeri. Legyen tükör, melyben az ország látja meg önmagát torzítás nélkül.

PÉTER Legyen egy népével, s népével legyen egy gondolat! Így mondtad?

FROILA Így, uram.

PÉTER De ha én teszem ugyanazt, amit Stephanus, az mégsem ugyanaz, s nem is úgy fogadja a nép!

GIACOMO Ez természetes.

FROILA Miért lenne az?

GIACOMO Mert Péter nem Stephanus, és mert Stephanus nem Péter! Uradnak nem azt kell tennie, amit a tanító tett hajdan, de tanítása szellemében azt, amit most szab meg az idő. Nem utánozni, de újra alkotni szellemében, amit a változó világ, pergő nap ma kíván.

FROILA A te bukfenceket vető észjárásodat én nem tudom meg­érteni, csak összezavar.

PÉTER Hagyjuk a teoretikát! … Azt mondd meg, de kertelés nélkül, győzel­mem­nek miért nem örültek a főrangú urak, a papok?

GIACOMO Őszintén komám … nem tudom.

PÉTER Mégis!

GIACOMO … Hát… én magyarral nem találkoztam még, aki ne gyűlölte volna – talán mert tart tőle – nyugati szomszédunkat és Velencét…

PÉTER Hallod?!… Hát, én nem ezt mondtam?

FROILA Így mondtad, uram.

GIACOMO Az ország mégsem ünnepelte győzelmedet, de sunyit, szemedbe nézni is fél!… Ej, rossz bolond vagyok én tanácsadó­nak, komám, mert hogy miért van így, fel sem foghatom.

PÉTER … S ha csak ez lenne az egyetlen érthetetlen! De így van mindenben! … Amit teszek gyanús! Miért? Én jót akarok, ahogyan eskümben megfogadtam. De ez a bizalmatlanság meg­vadít, és mindenben kedvemet szegi. S ha ez így megy, olyat teszek, de olyat…

FROILA Dalmáciái hadjáratodnak nem örült bátyám sem.

PÉTER Az osztrák őrgróf Henrik szomszédja … Ha Henrik rám vicsorítja fogát és rám támad, legázolja Karintiát is. Ezért nem örül bátyád. De a magyarok?

GIACOMO … Tán örülnének ők is, ha … mondd, uram, ki­mondhatom engedelmeddel, amit fejemben forgatok?

PÉTER Kimondasz mindent engedelmem nélkül is!

GIACOMO Ez a bolondok előjoga! Szavuk mégis veszélytelen, mert ugyan ki venne komolyan egy magamfajta csörgősipkás fic­kót … sajnos! De most nem csip­ke­lőd­nék és nem bolondozok.

PÉTER Nos, halljam!

GIACOMO Talán örülnének magyarjaid is, ha nem te vezetnéd őket győzelemre …

PÉTER De mert idegen vagyok … erre célzol?

FROILA Idegen, te?! … Itt nőttél fel. Közöttük élsz több, mint húsz éve, uram. Hogyan lennél te idegen?!

GIACOMO Éltek idegenek a nagy király udvarában is … nem ez a bökkenő. Ám van valami, amiről csak suttogva beszélnek, s még suttogva sem, ha közelükbe érek.

PÉTER Mi az?

GIACOMO A kíváncsiság viszkető hangyacsípés, komám, ége­tett engem is, de nem fogott ki rajtam, s hogy kilestem titkukat, megszűnt a kínos érzés.

PÉTER Titkukat?!… Kikét és miről, de szóvirágok nélkül!

GIACOMO Visk fortyogott Talszlánnal, szabolcsi ispánoddal, és Krátó püspök helyeselt nekik … a megölt Vazulról – ki azt sem tudom ki volt! – s ennek fiairól, az Árpád-hercegekről.

PÉTER … Vászoly-Vazul! … A kísértet! … Aki holtában is él! Dögletes átkát hallom és mindig újra hallom, ahányszor csak kimondják a nevét! … És a fiai!

GIACOMO Kik vagy mifélék ezek komám? … Száműzöttek? Főrangú hercegek?

PÉTER Bitang, pogány trónkövetelők!

GIACOMO Ohó! … Így már értem! … Szegény balga urak! … Ne vedd a szíved­re, királyom. „Nemo propheta in patria sua!” Sajnos, így igaz. És az elégedetlenség mindig a távol levőben re­ménykedik … De elégedetlenek mindig voltak és lesznek is!

PÉTER Visk, Taiszlán, Krátó … de ha csak néhányan lenné­nek! … Visszavárják őket, s tán szervezkednek is?

GIACOMO Mondom, ne vedd szívedre, komám! … Az a néhány szó, mit beszé­dük­ből loptam, nem meri azt mondatni velem, hogy: igen. Talán csak sóhajtoznak, de ez nem több a semminél.

PÉTER Te nem ismered ezeket. Nem ismered a magyart!

GIACOMO Lehet… De te gondoskodj róla, hogy téged sze­ressenek. Te itt élsz közöttük, te vagy a királyuk, azok a hercegek pedig messze és csak némelyek képzeletében.

DEVECSER (be) Királyom! Az özvegy királyné, Gizella és Hermann lovag kíván szót váltani veled.

PÉTER Éppen most?

FROILA Fogadd őket, uram.

PÉTER …Jöjjenek!

Devecser kimegy, s egy pillanattal később jön Gizella és Her­mann.

GIZELLA Nem akarom, hogy ezek itt legyenek.

PÉTER (csak int, és Giacomo Devecserrel elmegy)

GIZELLA … Én jöttem hozzád, bár úgy illenék, hogy a nagy király özvegyét te tiszteld meg magad.

PÉTER Megtettem … mikor is?

GIZELLA Én számon tartom! Vízkereszt volt akkor, de most már a farsangnak is vége!

PÉTER Oly sok napja már? … Bocsáss meg. A szidást meg­érdemlőm.

FROILA … Asszonyom, foglalj helyet. Kíméld magad.

GIZELLA …Köszönöm… Megérdemled, s szemrehányó sza­vaknál többet is.

PÉTER Más bűn, mulasztás is nyomja lelkemet?

GIZELLA Előttem ne komédiázz!… Hogy bűnöd mi, azt te magad tudod. De én nem vagyok vénségemre sem olyan egy­ügyű, hogy átlátszó tettetésed meghatna.

FROILA Vénséged azt se feledtesse el veled, hogy az ország királyával beszélsz, asszonyom!

GIZELLA Akit én tettem királlyá! Földönfutó senkiből!

HERMANN Kegyes királyném …

PÉTER Nem te, de férjed, István tett azzá, koronáját rám hagyta egy ország színe előtt.

GIZELLA Az én tanácsomra! … Könyörögtem néki, de most hálátlanságod bizonyítja: nem kellett volna!

FROILA Késő!

PÉTER … Borongós reggel! … Latyakos-nyúlós a kedvem, de kedves néném, a tied sem csilingelő szánsuhanás.

GIZELLA Nem ma reggel óta!

PÉTER Az enyém sem!

HERMANN Minden szavatok szikrázó indulat. Nem jó ez így … Királynék s királyom, ilyen haragvó gyűlöletben elolvad a vékony aranyszál, mi közös érdekeinket most még egybefűzi … Csillapodjatok! … Ha valakinek, nekünk szót kell értenünk … és én hiszem, hogy még lehet.

FROILA Ha ilyen a beköszöntő …

HERMANN Hagyd el, drága felség. Fiatal vagy még. Nem tud­hatod, hogy népek, királyok hogyan támadnak, s hullanak le az égről. Tapasztalatlanságod óvja, csitítsa, s ne tüzelje türelmet­lenségedet.

FROILA … Népek … királyok? … Mintha ti ismernétek Isten titkait!

HERMANN Én … mi ismerjük! … Amit Gizella, a nagy király özvegye mondott – ha keserű dühe adta is szájába a szót – igaz! … És hogy Stephanus rex kérését meghallgassa, s férjed királysága mellett döntsön, ahhoz kellett még egy … s azt én vé­geztem el! Emlékszel? … Vazul! Az én cselvetésem után mondott ítéletet István, s az ő parancsára vesztette el Sebös!

PÉTER Zsaroltok! … Hát nem lesz vége már?!

HERMANN Nem. Ha némán hallgatunk, benned akkor is kiált a cinkos hangja. Vazul viselné koronádat, ha én nem vagyok! A tanúm erre te vagy!

FROILA Igaz ez, Péter?

PÉTER … Nemet nem mondhatok.

GIZELLA Hatalmadat nem Istentől kaptad!

PÉTER Néném, tán osszam meg veled? … Veletek?!

GIZELLA Mert vén, s mert asszony vagyok … király nem le­hetek. De nem kellene úgy élnem udvarodban, mint egy kitaga­dott, aki csak sírhatok, mert máshoz nincs joga!

HERMANN Nincs nekem sem! Miattad, király! … Hiúságod miatt!

PÉTER Mit hiúság?! … Ti éppen úgy szomjúhozzátok a hatal­mat, mint én vagy más, kit embernek szült az anyja … Vagy azt kívánnátok: mondjam, tégy:m, amit parancsoltok?… Titkon a fülembe súgtok? … Tagadjam meg új híveimet, barátaimat ked­vetekért, és nem király, de szolgátok legyek?!

HERMANN … Társunk … aki a koronát viseli fején az ország előtt.

PÉTER Zsarnokok kezében bábkirály?!

FROILA Nem, Hermann lovag!… Amit akarsz… akartok, az arcomba kergeti a vért! … Nem a magyar nép, de más népek királyai … és igen; én magam sem tisztelném, ha ezt tenné, ha ebben engedne uram!

PÉTER Froila! Köszönöm!

HERMANN Pedig ezt kell tennie.

PÉTER Ez nyílt kihívás lovag!

HERMANN Csak okos tanács!

GIZELLA Hogy Isten kegyelméből soká élj s uralkodj!

PÉTER … Isten!… Isten! … Mindenben rá hivatkozol! … De elég! … Ha rákényszeríttek, fegyverem van nékem is! … Ha megtudná az ország – s miért ne tudhatná, titkos csatornákon ter­jedő hír, mende-mondaként! – ki vesztette el álnokul Vazult, és ki miatt hazátlanok fiai, széttépnék tagjaidat vagy élve temet­nének jeltelen sírba, mint egykor Tonuzabát… S téged asszo­nyom, akit mint a nagy király özvegyét tisztel az ország … tisz­telnének-e, ha tudnák, hogy férjed törvényét te magad taposod? Prédálod a királyi vagyont, birtokot, a királyi hatalom funda­mentumát „kegyes” alapítványokat téve, hogy a papságnak ud­varolj!

GIZELLA Ez joga a királynénak, ha özvegy is!

PÉTER „A királyi méltósághoz tartozó javak épségben marad­janak, s azokból senki ne merészeljen a maga számára kedvezést keresni!” … Nem én, de István mondta ki törvényében így! … Csalatkoztok, jó néném s te lovag, ha azt hittétek, hogy gyáva vagyok! S ha ez nem elég, vannak még fegyvereim … Te tanítot­tál, Hermann, és magad tapasztalod majd, hogy tanítványod ebben mennyit ér!

HERMANN Vigyázz! … Ha ostobán, elhamarkodva e „fegy­verekhez” nyúlsz, elveszel magad is! … Hirtelen halálom – mert gondoltam erre is! – olyan vihart támaszt, hogy nemcsak koronád, de fejed is elviszi … Csak hiszed, hogy a mestertől mindent meg­tanultál!

FROILA Elég! … Már elég! … Hát így támadnak népek, királyok, s hullanak le az égről?! … Ha itt a palotában is … miért volna csoda, hogy az aljanép közt társ a társának lopja ki szemét, szájából az utolsó falatot! … Nem vagyok már fiatal, lovag úr. E kurta félóra leckéje tíz évvel fölért. És milyen tíz évvel! Nagy Isten!

PÉTER Most kérlek … menjetek. Majd gondolkozom!

HERMANN Az javadra válik … Menjünk, királyné … Mi hárman – most már négyen! – szétválaszthatatlanul összetarto­zunk.

PÉTER … Kegyes néném … majd meglátogatlak.

GIZELLA És én … szeretettel várom a hűséges fiút.

Gizella és Hermann elmennek.

PÉTER … A te megbotránkozásod adott nékem erőt. Köszö­nöm, Froilám.

FROILA Ne nyúlj hozzám!

PÉTER … No persze! … Tündérvilágod összedőlt, összetört, hát rúgj belém te is! Így a legegyszerűbb!

FROILA Gyilok, méreg, ármány! Mi Rómát ledöntötte! … De itt is? … És te is?!

PÉTER Most már tudod.

FROILA Hogyan tehetted? Éppen te, aki szeretek?

PÉTER A csúcsra akartam érni! És kapaszkodva felfelé, elpiszkolódik a tiszta ruha, véres lesz a kéz.

FROILA A lélek is!

PÉTER Igen … tudom.

FROILA Szörnyű!

PÉTER … Ha akarod … ha kéred, még összehivathatom az ország nagyjait… s mit Istvántól kaptam – mert a nagy király­ném tudott semmiről – a koronát vissza­adom önként, lemondva hatalomról, földi gazdagságról … Igen, ezt még megtehetem … talán!

FROILA … De akkor mi lesz velünk?

PÉTER Ki tudhatná? … Ha élve megmentem bőrömet, akkor a megvetett, hazátlan Péter feleségével együtt kopoghat sógora, a horvát király vagy bátyád, az őrgróf kapuján alamizsnáért könyörögve.

FROILA Nem, ezt ne!

PÉTER Vagy ezt teszem vagy elfogadom azt, amit – mivel cinkos vagyok – nem kerülhetek el! … S mit álnokul szereztem, a koronát, megtartom magamnak! … Szólj, mit tegyek? Meg­teszem. Esküszöm, megteszem, csak ne fordulj el tőlem! Te ne hagyj magamra!

FROILA … Már fázom én is!

PÉTER … Megérted már?

FROILA (magához öleli Pétert) …Te, szegény! Szegény, sze­rencsétlen király, Péterem!

PÉTER … Csak kettesben élni … így volna jó.

FROILA … Neked s nekem már nem lehet… Sajnos!

GIACOMO (bejön, mögötte Gut és Keled) … Bocsáss meg, komám! Zavarni nem akarunk.

FROILA Maradjatok! Szüksége van a királynak rátok!

A szín elsötétül.

Harmadik kép. SZOLNOK ISPÁN VÁRA.

A vár egyik terme. Egy asztal mellett három szék.

SZOLNOK … Árnyékot vet ránk … az országra a király!

BOLYA Nem ő, de villámokkal terhes viharfellegek, miket fel­idézett.

SZOLNOK … Csak kérdés, ha megdördül az ég, villáma kit és kiket vág agyon?

BOLYA Ha csak azt, aki megérdemelné … imádkoznék: jöjjön a tisztító vihar!

SZOLNOK Pusztul majd az ártatlan is.

BOLYA Tudom.

SZOLNOK És miért van így? … Csanád püspökével, Gellérttel is erről be­szél­tünk, alig múlt egy hava … és a búcsúzásnál kerültük egymás tekintetét.

BOLYA … Mert türelmetekkel, bizalmatokkal Péter visszaélt és rátok pirított… Ti ketten, a nagy király hívei, egyház és világ előtt hatalmasok, az ember meg­íté­lé­sé­ben megbuktatok … Ne vedd ezt sértésnek, uram.

SZOLNOK Nem annak veszem. Lelkiismeretem néma ítéletét mondtad ki hangosan, s joggal. És nemcsak én, de Gellért is érezte ezt.

BOLYA … Én öcsémmel, Bonyhával a tanácsban legfiatalabb vagyok, tapasztalatok nélkül. És nem érdemünk, hanem szárma­zásunk miatt lettünk a királyi tanácsnak tagjai … De néktek … igen, Aba nádornak, neked és Gellértnek kellett volna az özvegy királynéval összefogni, s már a kezdet kezdetén megálljt kiál­tani … Akár erővel kényszeríteni az önfejű királyt!

SZOLNOK Összefogni azoknak, akiknek érdeke más? … Bár igaz, a szükség parancsoló nagyúr. Talán lehetett volna … most már késő! Péter tanácsadója Gut és Buda. Testőreinek száznagya a sváb Keled. Hadainak vezére az a nyitrai Sebös, aki Vazult… Ej, késő, mondom!

BOLYA Siralmas a való, tudom … Gizella királyné szinte rab­ként, száműzve Veszprém-völgyi kolostorában él, Devecser őri­zetére bízva. Hermann a király kegyéből kitagadott. Bács, Sza­bolcs váraikban tétlenül csodára vár … De a többiben: Eszter­gom, Tolna, Kólón, Keve, Zaránd, Torontói váraiban már Péter ú jolasz és német ispánjai ülnek … Krátó, az egri, Fülöp, a bihari püspök, megfosztva egyházi méltóságuktól, földönfutók.

SZOLNOK És az új háború. Henrik császár ellen a cseh Bretiszláv oldalán! … Igen, igen! Jól mondtad az imént. Nem ár­nyék, de torlódó viharfellegektől nem látjuk az napot!

ETELKA (szépmívű tálcán boroskupát és három ivóserleget hoz és az asztalra teszi) Viharfellegek??! … az én szívem, kedves apám, csupa derű.

SZOLNOK Adj hálát az Égnek, s kérd: mindig így maradjon.

BOLYA Derűd űzze el a mi sötét gondunkat is, szerelmem.

ETELKA Én szívesen segítek, de segítséget is hoztam. Férfiak­nak való, gondűző vörös bort… Fogyasszátok jó egészséggel! (Közben töltött is)

BOLYA A te egészségedre, Etelkám!

SZOLNOK A boldogságotokra, gyermekeim! (Isznak)

ETELKA … Jaj, majdnem elfelejtem! … Kedves apám, a ka­pus jelenti, hogy a vár előtt három lovas bebocsátásra var.

SZOLNOK Kifélék?

ETELKA Az őr csak annyit mondott: egyiknek kopjafáján a király címeres lobogója leng.

BOLYA A királyé? … Futárok? … Kik lehetnek?

SZOLNOK Magam nézek utána! (El)

BOLYA … A király emberei? … Ez jót nem jelent!

ETELKA Ördögöt ne fess a falta! … Követek bizonyosan, és apámuramhoz jöttek. Te ne gondolj velük, kedves.

BOLYA Igazad van! Kár rájuk pazarolni és veszni hagyni egy múló percet is!

ETELKA Így! … Könnyebb a szívem, ha mosolyogsz.

BOLYA Szeretlek! … Szép vagy tudod-e, zöldszemű, barna hajú! Szép vagy!

ETELKA Mert szeretsz.

BOLYA Mert szeretlek, szépek között is nékem a legszebb te vagy!

ETELKA Szeretlek én is Gyula-fia, Bolya.

BOLYA (hosszú csók után) … Szeretlek, kicsi kedves! … Mikor ölellek, világot tartok a karomban, s hiszem, te is a világot öle­led … Gond, bánat, aggódás a jövendő miatt, minden semmivé lesz, ha mellettem vagy … ha melletted vagyok.

ETELKA … A szavad szédít, hallani is édes … Kár, hogy én nem tudom ily szépen kimondani, amit érzek.

BOLYA Amit szemedből olvasok, az szavak gyöngyénél szebb felelet. Az a bizalom!

ETELKA Ha olvasni tudsz szememben, akkor elvesztem.

BOLYA Ne félj, kicsi kedves! … Amit elárul szemedben lelked ragyogása, nem tesz elbizakodottá, s avval nem élek vissza soha álnokul!

ETELKA … Milyen különös is ez, Istenem!

BOLYA Különös?

ETELKA Hogy te ilyen vagy.

BOLYA Ilyen? … Nem értelek.

ETELKA Mikor magam vagyok… és sokszor vagyok ma­gam …

BOLYA Én is, szerelmem. A Tisza vizétől messzire vannak az erdélyi hegyek. De én gondolatban akkor is veled vagyok.

ETELKA Én is ugyanúgy! … De most engedd, hogy én beszél­jek!… Mikor magam vagyok, ezen gondolkozom … miért, hogy te más vagy. Más mindenben, mint a többi férfiember, akit isme­rek vagy nem is ismerek.

BOLYA Más? … Miben?

ETELKA … Láttam én pórok, szolganépek közt, de rangos nagy urak házában is, hogy az asszony urának szolgája csak. Ha rablott asszony, ha aranyért eladott-vett vagy ha apák akarata, érdeke szerint kötötték a frigyet, mindegy! … És te …

BOLYA Én szeretlek.

ETELKA Férfi vagy te is. Levente… bajnok nyíllövésben, fegyverforgatásban … Ha átölel karod, érzem, megremeg a tes­ted … s mégsem vagy erőszakos, de gyöngéd! … Ó, ha tud­nád! … A gyöngédségedért szeretlek legjobban! … De miért vagy ilyen, tudni is szeretném?

BOLYA (boldogan feloldódva) … Mert magam is gyönge va­gyok, s mert te adsz erőt nekem minden küzdelmemhez … És igen – mert számító, s a legravaszabb kufároknál is ravaszabb vagyok! … Mert hiszem, tudom: minél többet adok, tőled annál többet kapok! … A szerelem így csoda, kedves … Két szabad lélek önző-önzetlen, tiszta ölelkezése! Az együttlét minden pilla­nata így áldozás, imádkozás!… Akik nem így szeretnek, maguk sem tudják az ostobák, hogy mit veszítenek.

ETELKA Ilyen légy örökre, szerelmem.

BOLYA Ilyen akarok maradni, kicsi kedves, hogy mi ketten megőrizhessük a tüzet. Örökké … Amíg csak élünk.

ETELKA Ö, értelek már … és köszönöm Bolya (Hosszan ölelik, majd csókollak egymást) … S mert szerelmed, mely átformál engem, s gazdagít… s mert ily teljességet, boldogságot ád … nem szült hiába anyám!

BOLYA … Ezt a vallomást én köszönöm, kedves. (Megcsókolja Etelka kezét is) … Ilyen boldogságra szüld te is fiamat, Lacit.

ETELKA … Zsoltnak kereszteljék, ha fiunk születik … úgy szeretném …

BOLYA Zsolt?… Legyen Zsolt-Laci! … így beleegyezel, kicsi Szulamit?

ETELKA …Szulamit?! Hát, ezt is tudod?… Múlt nyáron Csanádon a püspök úr, Gellért scriptora, egy kedves öreg kódex­másoló szerzetes elolvasta nékem a bibliából Bölcs Salamon király történetét. Azóta minden estéli imádságom az Énekek éneke!… És beleegyezem mindenbe én királyom! … a szőlőbeli kis barna lány, lásd önként lesz szolgálód.

BOLYA És én a te szolgád, szerelmem.

ETELKA Ha fiunk lesz… jaj, ébredjünk fel kedves! Hiszen az messze még!

BOLYA Sokat nem kell várnunk. Nagyboldogasszony napján a fehérvári bazilikában Gellért püspök előtt egymásnak esküszünk.

ETELKA Eskü nélkül is tiéd vagyok, Bolya … a halálon túl is!

SZOLNOK (belép) … Erre uram! Bocsáss meg, hogy előtted menve mutatom az utat… A király!

ETELKA A király?

PÉTER: (be, mögötte jön Gut és Keled)… A vendégeid?

ETELKA-BOLYA (meghajolnak)

SZOLNOK A lányom, nagy úr… és lányom jegyese. Gyerme­keim.

PÉTER A Gyula-fi? … Téged ismerlek.

BOLYA Köszöntelek, nagyúr.

PÉTER … Szép lány, mi a neved?

ETELKA Etelkának nevez itt mindenki, uram.

PÉTER Etelka? … Nevednek pogány csengése van … fanyar, vad íze! Széljárta végtelen puszták, lágyan hajlongó parti füzek jutnak eszembe, ha nézlek.

ETELKA A Tisza partján születtem, és itt élek, király.

PÉTER Szolnok! Miért titkoltad eddig szép kincsedet?

GUT Szép? … Gyönyörű!

PÉTER Tetszik? … Titkodat magadnak őrizve, megcsaltál is­pán!

SZOLNOK Olyan fiatal még, uram … És úgy gondoltam, hogy Nagy­boldog­asszony napján, ha majd …

PÉTER Haragszom, hiába mentegeted magad … De hagy­juk! … Ma már nem megyek tovább. Az éjszakát itt tölteném.

SZOLNOK … Megtisztelsz, királyom.

PÉTER … Csak még egy … (Bolyának) Kérlek, uram, ezt a gyűrűt add a királyné kezébe avval, hogy a király maga küldi.

BOLYA … Korán hajnalban útnak indulok.

PÉTER Nem hajnalban. Most!

BOLYA Most?… Nézd, a nap már vörösen izzik … még egy kis idő, és lenyugszik a szemhatár alá.

PÉTER Vágtass éjszaka is!

SZOLNOK … De miért ő, királyom! Kíséretedből…

PÉTER Mert így parancsolom!'

BOLYA … És szóval mit mondjak, ha gyűrűdet átadom?

PÉTER Semmit! A királyné tudja, hogy az üzenet mit jelent. Indulj!

BOLYA … Indulok. (Etelka baját megsimogatva) … És meg­jövök hamar! (El)

SZOLNOK … Fáradt lehetsz uram, s bizonyára éhes… És az estebéd …

PÉTER Majd lányod, a vár kisasszonya mindenről gondoskodik. Te maradj!

ETELKA Bocsáss meg, uram, máris dolgom után nézek.

PÉTER Te kísérd el, Gut lovag!

GUT … Megtehetem?

PÉTER Miért ne! … Hiszen neked tetszik.

ETELKA Magam is elboldogulok, uram.

PÉTER Igazán? … Na, menjetek! (Etelka és Gut el)

SZOLNOK … Lányom igazat mondott, királyom … Fiatal még, de szolga­cselé­deimre máris felügyel, s azok mint jó gazdaasszonyt becsülik, szeretik. Fia vendéget lát házam …

PÉTER Hagyd ezt!… A házi cseléd dolgok nem érdekelnek!

SZOLNOK … A lányomról … egyetlen kincsemről beszélek, uram!

PÉTER Majd máskor!

SZOLNOK … Ahogy parancsolod.

PÉTER Tölts bort! … Szomjas vagyok.

SZOLNOK (mindhárom kupába tölt)

PÉTER … Előbb te igyál!

SZOLNOK … A magyarok királya sokáig éljen!

PÉTER Péter!

SZOLNOK Péter király sokáig éljen! (Iszik)

PÉTER (nézi Szolnokot, majd, néhány pillanat múlva iszik) … Ez jó! … Lovag, igyál te is, de te ne sokat!

KELED Csak szomjamat verem el, királyom.

PÉTER Helyes!… De én még! (Magának tölt és iszik) … Most jó!… Már jobban érzem magam.

SZOLNOK Ennek örülök … De mondd, jó uram, nem könnyelműség, hogy székedtől távol, fegyveres kíséret nélkül járod az ország pusztáit, útjait?

PÉTER Fegyveres kíséret?! … Talán félnem kellene?

SZOLNOK Az ország királya vagy! … De így, díszeid, jelvé­nyeid nélkül …

PÉTER Ne hidd! Nem járok kíséret nélkül! … Fegyveres őr­őrzőim kiáltásnyira vannak földvárad palánkjai alatt.

SZOLNOK Helyes! … A királyt védeni kell.

PÉTER Veszély fenyegeti?! Az életét?!

SZOLNOK … Nem uram … nem úgy értem …

PÉTER Hát, hogyan?

SZOLNOK … A királyt védeni kell, mert az országban ő az első. Védeni, mint a kincset, mint szűz, tiszta lánynak a becsüle­tét.

PÉTER Hohó!… Most elárultad magad! Neked csak annyi a király élete, mint egy lánycseléd szüzessége?! … Ezt árulásnak is vehetném, tudod-e?… Az üsző, ha megérik, bika alá kerül. Ez a világ rendje!

SZOLNOK Király! A lányom …

PÉTER Nem állat, de ember! Ám az vagyok magam is. És a királyoknak is csak egy az élete … A sorsát lányod sem kerülheti el, és a sorsa: a férfi! … Ma vagy holnap? Nem lényeges. De hagyjuk, a témát unom!

SZOLNOK Mi néked játék, az engem felkavar.

PÉTER Mert ostoba vagy! De hogy mit forgatsz fejedben, lázas, vad, csapongó fantáziád milyen rémségeket varázsol szemed elé, azon nem segíthetek … Inkább válaszolj kérdésemre egyenesen.

SZOLNOK Várom kérdésedet, felség.

PÉTER Hogy az udvarban mit gondolnak, azt tudom. Hogy a változásokról – Gizelláról, Viskről, meg a többiről beszélek – mit pusmognak, az nem érdekel! … De itt, udvaromtól távol… itt mint vélekednek … te magad és a magadhoz hasonlók, arra kíváncsi vagyok!

SZOLNOK … A hírek megkésve, fáradtan érnek ide, uram. És kósza mende­mondáktól megduzzadva, miből nehéz kibogozni a valót.

PÉTER Mégis?

SZOLNOK … Az új háború miatt nyugtalan a nép … de mert Velence ellen győztél… remélik, hogy győzöl Henriken is.

PÉTER Győzök!… És még?

SZOLNOK … Beszélik, hogy udvarodba fogadtad Kresimirt, a lengyel herceget, s mikor Bretiszláv követelte, hogy a hozzád menekülőt add ki neki, kérését meg­tagadtad.

PÉTER „Ha majd a magyar király szolgálja, hűbérese lesz a cseh fejedelemnek, kérését teljesítem!” … De mert nem az, s nem is lesz soha, döntésem helyes.

SZOLNOK Te tudod, uram, de most…

PÉTER Ne nyeld magadba a szót! … Halljam: de most!

SZOLNOK … Most mégis az általad megsértett cseh fejede­lemmel, Bretiszlávval kart karba fűzve támadják hadaid a német Henriket. És lengyel Kresimir, ki Henrik ellensége, e harcot tét­lenségre ítélve nézi, s csak magát emészti. Ki értheti ezt?

PÉTER A földhözragadt gyaloggondolat nem! Az képtelen fel­fogni, megérteni még csak távolban felsejlő érdekeket!

SZOLNOK … Megbocsáss uram … Öreg vagyok már, és ta­pasztalatból tudom: azt a vezért, akinek célját, s tetteit nem értik, csak ímmel-ámmal támogatják a hadak … A harc nem játék, de élet és halál! … És a holtak emlékét is meggyalázza az, aki holnap mai ellenségével szövetkezik, mai szövetségese ellen. Igen! Meggyalázza a hősök emlékét is, mert amiben hittek, amiért meghaltak, azt a vezér könnyű fordulása nevetségessé teszi!

PÉTER … Rólam beszélsz?!

SZOLNOK Nem uram … De okulásodra mondom, mert még fiatal vagy: ne ködös távoli célt, „magasabb érdekeket” keress és játssz a lehetőségekkel, kedved, tetszésed, hangulatod szerint, de az ország érdekét nézd, mint István. Akkor mindenki megért és támogat.

PÉTER Fafejűek vagytok, ti magyarok! … Konok együgyűek! Csak élet és halál, csak jó vagy rossz, csak fekete vagy fehér! Csak a végletek! És ezt fújjátok unos-untalan. De az árnyalatok szépségéről nincsen fogalmatok … Platón s a nagy római böl­cselők finomságait nem értitek, nincs hozzá fületek, nyelvetek.

SZOLNOK De megértjük Krisztus tanításait, a bibliából aPél­dabeszédek könyvét, az egyházalapító tanítványok leveleit … és megértettük István királyt, ki a mi nyelvünkön, a mi szívünk sze­rint tett igazságot értünk, az országért… ha olykor kemény kéz­zel is.

PÉTER István! … Csak ő! … Megőrülök! … Bármit teszek, nevével akarjátok lefogni, megtörni akaratom! … Hát, támasszá­tok fel halottaiból! De ha erre képtelenek vagytok, fogjátok be a szátok! Én is király vagyok. Rangban olyan, mint ő volt! … És én most vagyok király!

GUT (belép, az arca véres, összekarmolt)

KELED (hangosan felnevet)

PÉTER Rajtam nevetsz, lovag?!

KELED Nem, királyom … bocsáss meg! De nézd tanácsadódat!

PÉTER (ő is nevet) Hát te honnan jössz, Gut?

GUT (Kelednek, de értsen a király is belőle) Mit vigyorogsz?! … Te sem jártál volna jobban!

SZOLNOK Mi történt veled, uram?

PÉTER Úgy látom, vadmacskád az arcába vágta körmeit.

GUT Vadmacska? … Hiúz!

SZOLNOK … Megbocsássatok, de nem értem …

PÉTER Ne is akard!… Megtörtént?

GUT Meg, uram … de parancsot keservesebben még nem telje­sítettem.

KELED Ne siránkozz!

GUT Bár kedvezett volna neked a szerencse, mikor kockát ve­tettünk, hogy ki vívja meg e tusát! … Királyom, már az egész ház …

SZOLNOK Felséges úr, én engedelmeddel … Meg kell tud­nom … mert nyugta­la­nít, hogy szavatok értelmét, célzástokat nem fogom fel … de gyanítom, hogy valami szörnyű … És a lányom?

GUT Ne aggódj, majd jön!

PÉTER Egy szóra még, ispán! Meggondoltam! Az éjszakát nem töltöm váradban.

GUT Helyesen döntöttél, uram.

SZOLNOK … Elmennétek most? Ki az éjszakába? … Etelkám az estebédről azóta gondoskodott, és …

PÉTER Köszönöm néki! Mondd meg! … Ne kísérj ki! Ti kö­vessetek! (Elmennek)

SZOLNOK … A váratlan betoppanás és ez a hirtelen siet­ség? … A lovag véres arca … uram Isten!… Nem!… Nem, az nem lehet! … Egy király nem aljasodhat le ennyire! … Nem! Ez megeshet szolgalányokkal… szégyen az is, de itt?! Bizonyo­sat kell tudnom! (Kifelé indul, de visszatántorodik, mert két idő­sebb asszony támogatja be a lányát. Etelka ruhája tépett, haja szétbomlott, zilált. Ő maga testben-lélekben fáradt, összetört) … Lá­nyom! … Kicsi Etelkám! … (Az asszonyoknak) Ültes­sétek ide.

ETELKA … Ti menjetek, jó asszonyok … menjetek. (Azok el)

SZOLNOK Édes kicsi lányom … gyermekem …

ETELKA (a hangja monoton kopogás) … Már nincsen lányod, apám.

SZOLNOK Ne mondd ezt! … Ne!

ETELKA … Ki lányod volt, már bemocskolt nőcseléd.

SZOLNOK A lovag?

ETELKA A sváb lovag… az a sváb! … Legyen átkozott!

SZOLNOK Te, Isten! Hogyan tűrhetted ezt?!

ETELKA Elég, ha én átkozódom apám. Te ne káromold az Eget.

SZOLNOK Magyarország orzói, latrai! … Egy lator, kurafi király! … Ha ez megeshetett… „senki biztos nem lehet többé asszonya tisztasága, lánya, húga szüzessége felől!” … egy ilyen király! Esküszegő, hazug! … És ilyen árat fizetni könnyen elal­tatott gyanú miatt! Ó, én esztelen, könnyen hívő tulok!

ETELKA Én fizettem, apám.

SZOLNOK Az ország fülébe kiáltom szégyenedet, lányom! S azt, hogy ez nem a te szégyened!

ETELKA Én akkor is elvesztem … mindörökre.

SZOLNOK Nem! … Ne mondj ilyet! Nem szabad! … De meg­fizetek! Üzenet­vivőim keressék fel a magyar ispánokat, s azok adják tovább a hírt és fegyver­kezzenek! … Magam a tanács urait, a nádort keresem, hogy e bűnös tettre rányissam szemük! … Asszonycselédeidet küldöm, vigyázzanak rád! (Elmegy)

ETELKA … Csak téged sajnállak, szerelmem … Ó, Bolya! … Már olyan távol vagy tőlem, mint a csillagok … Életem éjszakái­ban mégis te vagy a vigasz, mert te voltál a fény … Te az egyet­len csillag!

(Most tőr fel benne a zokogás, az asztalra borul, és a szín el­sötétül)

Negyedik kép. TRÓNTEREM.

A Tiszti-parti „kirándulás” óta elmúlt néhány hónap. Az idő: 1041 ősze. Péter a székén ül, mellette Froila és Buda. Giaco­mo a földön, a király lába előtt ül. Sebös jelent.

PÉTER … Nem téged vártalak, Sebös!… Na, halljam, mi jót mondasz nekünk? … De jót! … Mitől komor udvarom végre felvidul!

SEBÖS … Királyom … kegyes, jó uram …

GIACOMO Te ettől a szomorúpofájú Hermésztől vársz jó hírt, komám? Csak nézz rá! … Ez nem istenek hírnöke, de a holt lel­kek vezetője lenn az Alvilágban.

PÉTER Halljam, miért magad jöttél!

SEBÖS … A morva földön várakozó hadak parancsolójává ne­vedben, s csak ideiglenesen Pécely ispánt tettem … mert magam­nak kell jelentenem a hírt… rossz hírt, uram! … s elsőnek kell hallanom parancsodat, hogy sietve …

PÉTER Rossz hír?! … A király serege megfutott? (Felugrik, és megrázza Seböst) Én a te kezedre bíztam a hadat…

SEBÖS Nem, uram! Nem a magyar sereg! … Engedd, hogy elmondjak mindent pontosan!

PÉTER Beszélj!

SEBÖS … Bretiszláv seregét szórta szét Henrik. A páncélos német lovasság a cseheket úgy vágta, mint éles sarló a sarjú füvet! … Én hiába érveltem, könyörögtem, egyedül ne támad­jon, de a cseh fejedelem a győzelemben nem akart osztozni veled, s íme, rajtavesztett!

PÉTER És az én seregem?

SEBÖS A magyar hadak most észak felől védtelenek … Attól tartok, uram, Bretiszláv darócruhába bújik páncél, palást helyett, s mezítláb megy Henrik elé bocsánatáért könyörögni!

PÉTER A hiú, a kérkedő! Ez a szerződésszegő …

SEBÖS Más lehetősége nincs! … Ha nem ezt teszi, Henrik a csehek földjét felperzseli, Prágát s a többi várost lerombolja porig! Ezerszám szedheti foglyait, túszait, mert ebben megakadályozni már nem tudja senki! … Királyom, ez már nem az a Henrik, akit mi ismerünk! Ez magabiztos, erős. Császár, aki mögött egysége­sen áll a Konrád idejében még egymásra acsarkodó sok német tar­tomány, hercegség … és nemcsak fegyverrel, de aranyakkal is!

PÉTER Magabiztos! Erős!

BUDA Felséges úr!… Kérlek, hallgass meg, mielőtt döntésedet kimondanád.

PÉTER Már döntöttem!… Én is erős vagyok!

BUDA Az vagy uram! … Hadaid erősek, jó a fegyverzetük … Van mégis egy … ami most Henrik javára billenti az eddig egyensúlyban levő mérleget.

PÉTER Miért az ő javára?

BUDA Engedelmeddel… amit nyitrai Sebös, hadaid vezére mondott, azt én már félesztendeje tudom … Követek, futárok, vándorló kereskedők beszélik: a nyugati birodalomban most nincs torzsalkodás, hatalmi harc. Henrik az egyetlen akarat minden tartományban, és ez nagyobb erő, mint a hadak ereje.

PÉTER Itt is egy akarat van … Csak egy lehet! Az enyém!

BUDA … Mert hallgatnak, az még nem bizonyítja, hogy egyet is értenek véled magyarjaid.

GIACOMO Bravó, nagyúr! Látom, vénségedre megjött az eszed!

BUDA Parancsolj erre a fajankóra, királyom, hogy tanácsadódat ne gúnyolja.

GIACOMO Ne figyelj rá, komám!… Jó Buda úr, amit mondot­tál, igaz. De ki tanácsolta a királynak, hogy magyar ispánjait űzze el? … Hogy Szolnokot leckéztesse meg?!… Ki tanácsolta, hogy Gellert két tanítványát, Fülöpöt és Krátót a király fossza meg egyházi méltóságától? … Te magad!

BUDA Mert a leváltott ispánok, s az említett püspökök méltat­lanokká lettek a király kegyére!

GIACOMO … Mondd azt inkább – mert így igaz! – Gellértet és Aba nádort akartad otrombán megfélemlíteni, mert mindkettőt gyűlölöd.

BUDA Rágalom!

GIACOMO Fölötted állnak tudásban, szavukra hallgat mindenik magyar, és hiúságod ezt nem tudja elviselni, megbocsájtani!

BUDA Rágalom, mondom! Mi köze Abának a püspökökhöz?

GIACOMO Mindkét volt püspök Gellért tanítványa … De Krátó Aba nádor szállásbirtokán Eger egyházának is fejé volt. És szerették a hívek, s szerette Aba is.

BUDA Én nem gyűlölöm Csanád püspökét, és nem gyűlölöm a nádort. Kérlek, királyom …

GIACOMO Hazudsz! … A király tanácsadója vagy: te nádor szeretnél lenni! … Kicsinyes, átlátszó praktikáddal csak azt érted el, hogy a királyt miattad gyűlölik … talán jobban, mint botlásai miatt megérdemelné.

BUDA Vigyázz, királyom, most te következel! … Hogyan is tűrheted, hogy ez a senki …

PÉTER Elég! Hallgass te is, bolond!

SEBÖS Az idő sürget, királyom! S én várom parancsodat.

PÉTER … Ha így vagyunk … az ütközet elől kitérve, Morva­országból induljatok haza … A gyepükön az átkelőket, várakat, sáncokat megerősítve védjétek meg országom határait. így aka­rom!

SEBÖS Parancsod szerint teszek … Ha ezt a néhány napot békében megnyerem és a gyepükön a haddal állást foglalok, te tán ki tudod engesztelni a dühöngő Henriket.

PÉTER A seregből két zászlónyi jöjjön Fehérvárra, székemet biz­tosítani! … Most mehetsz! Segítsen Isten.

SEBÖS Védelmezzen téged is királyom! (El)

FROILA … Nyugodtabb lennék, ha nemcsak Isten, de a királyi sereg is védelmezne, uram.

PÉTER Félsz?

FROILA Félek.

PÉTER … Ne légy kishitű! … Te menj, jó Buda, és ne aggódj. Amit a bolond mondott, meg se hallottam! … Te magad és tanácsaid szívemnek kedvesek, hasznosak.

BUDA Köszönöm, királyom. Nincs célom más, mint hogy hűség­gel szolgáljalak.

PÉTER … Itt van a kezem.

BUDA (letérdelve megcsókolja) … Megnyugtattál, uram.

PÉTER Ha a tanács tagjai egybegyűltek, jelentsd. De csak hívá­somra jöjjenek!

BUDA Úgy lesz, királyom. (El)

PÉTER … Most menj te is, Giacomo. Hitemre, a korbácsot meg­érdemelnéd!

GIACOMO Elnéző vagy, uram! … Én helyedben ötven bot­ütést méretnék a bolond Giacomóra!

PÉTER Hencegsz! … Ki se bírnád!

GIACOMO Meglehet… De szavamra, az lenne utolsó gondo­latom: jogos a bün­tetés, mert rossz bolond vagyok. Igazán így gondolom, komám!… Te kegyesen ma­gad­hoz vettél, s én ahe­lyett, hogy mulattatásodra elmés élceken törném a kobakom, így szolgálva meg aranyaidat… hiábavaló ostoba dolgokba ártom bele magam, olyas­mikbe, mint: igazság, hűség, kapzsiság, ár­mánykodás! … És egyre fanyarabb bolond vagyok, mert bolond fővel még el is hiszem, hogy ilyen fogalmak vannak, s az emberek megváltoztathatók! … Pedig tudhatnám – a história bizonyít­hatja a példák végtelen sorával – világokat hódító birodalmakat hogy rágott meg láthatatlan féreg, belső rothadás, széthúzó, buta kapzsiság … az erkölcs megromlása! … Nem változik semmi!… Olyan ez a világ ma is, mint a tegnapi! Nil novum sub sole!… Így igaz! … De megyek, látom untatlak. Megyek és leiszom magam! (El)

FROILA Erkölcs! … Igen. Attól a naptól kezdve, hogy gyűrű­det elhozta Gyula-fia Bolya, és én megbeszélés szerint az őrséget hivatva, magyarázat nélkül pince­börtönödbe vettettem … attól a naptól kezdve már nem te irányítod a sorsot, de a sors játszik veled.

PÉTER Kezded megint! … Még hányszor? Egy semmiség miatt!

FROILA Semmiség?

PÉTER Tán belehalt?

FROILA Én is nő vagyok! És az ilyen erőszakot gyűlölöm, meg­vetem! Undorító az ilyen kicsinyes bosszú! … De ez nem min­den !… A feleszmélő ispán szolganépét küldte a nagy hirtelen távozó király után. Beszélik mindenütt… Szolganépét a királyra, botokkal, mint egy veszett kutyára! Ha a vak éjszaka megmentett is, gyönyörű a példa! S még azt mondod, semmiség!

PÉTER Jól van, csillapodj. Gazság volt, tudom … De evvel a gazsággal jobban magamhoz kötöttem a sváb lovagokat, mintha megyényi birtokot vagy töméntelen aranymarhát adtam volna nekik.

FROILA De gazsággal, Péter!

PÉTER Avval!… Igen, avval! Mert ember és ember között csak ez a szét­tép­he­tet­len kapocs!… A cinkosság, a közös bűn nyugtalanító tudata! … Az ajándékért hálásnak kell lenni, de a kötelező hálánál nincsen nyomasztóbb teher, mert az meg­alázó. Az arany miatt hajlongó derék, a hálásan mosolygó arc mögött én a sértődött, gyűlölködő ember irigy vicsorgását látom vagy a koldus már magát is megvető torz vigyorát… Nem, az ilyen hűségben én nem hiszek! Bár lenne cinkosom az egész udvar … a fél ország, akár bűnben is! … Akkor most nem kellene félned!

FROILA … De te keresztény király vagy, Péter!

PÉTER Az! … Farkasok között!

FROILA Nem magad vagy-e farkas?! Sokszor azt gondolom …

PÉTER Állj be az ellenségeim közé te is!

FROILA Péter! Nem tudod, mit beszélsz!

PÉTER Mert magányos vagyok a gondban … és félek!

FROILA Szeressenek magadért, s kevesebb lesz a gondod, és ha barátaid lesznek, nem cinkosaid, magányos sem leszel! … Ne kincseidért vagy félelemből, emberséged miatt szeressenek!

PÉTER Valaha hittem ilyen mesékben! Megfertőztek engem is a költők álmai… Az élet más… és más a hatalom … Tudod te is, a korona hogyan lett enyém!

FROILA Az ország nem tudja!

PÉTER Mégis gyűlölnek! … Hát, gyűlölöm őket én is. Ha nem szeretnek, féljenek tőlem. Más fegyverem nincs.

FROILA Én kérlek … engedned kell, uram! Ha magadat nem nézed, nézz legalább engem … Királynőnek hoztál országodba …

PÉTER Az vagy!

FROILA Három év óta igen!… de szeretnék az lenni, amíg a vénség…

PÉTER Az leszel! … Az leszel, Froilám, csak ne marj belém te is … Akarom, hogy királyné maradj, s én király. Ezért ha kell, mindent megteszek! … Mindent – hallod?! Mindent!

FROILA Okos vagy, művelt… Miért nem tudsz parancsolni indulataidnak, vérednek …

PÉTER Én, a király?

FROILA Éppen mert az vagy!… Csak magad parancsolhatsz magadnak. Fölötted senki nem áll, egyedül Isten.

PÉTER Elfordult tőlem ő is.

FROILA Mert te fordultál el tőle! … Nem, nem bántani akar­lak. Hidd el, a féltés, az aggódás kényszerít, hogy ráirányítsam szemed önnön tetteidre … Gyűlölnek valóban … s ez nekem fáj legjobban.

PÉTER Ha fáj, fogd be a füled. Én is ezt teszem.

FROILA Nem lehet… Vádol már a tekintetük is!… És sze­relmes asszonynak, feleségnek, nincs kínzóbb fájdalom, mint azt hallani, tudni, hogy férje nem királynak, de embernek is kevés.

PÉTER … így állunk hát?!… No, ez derék!… Kösznöm! Ha féreg vagyok, nem ember, miért szeretnél? Magamért? … Vagy kértem?!

FROILA Igen, kérted! Nézz szembe evvel is! Adósom vagy! … Hogy változz meg, hogy fogadalmadat, mit egykor szerelmesed­nek tettél, végre teljesítsd, ezt kettőnk érdekében követelem! … Már nem az illúziókat, ábrándokat kérem számon tőled … azok semmivé lettek régen! … De a szégyentől óvj meg, a szégyentől, amit érzek, mikor átkozzák nevedet. És a félelemtől ments meg. A rettegéstől!… Nem érted?!… Ha ez az ország felkel elle­ned …

PÉTER Eszeden vagy, Froila?! … Ellenem?!

FROILA Ha felkelnek ellened, hová futsz? … Hová viszel? … Német Henrikhez?

PÉTER A császárhoz? … Félrebeszélsz!

FROILA Nincs más utad! … Talán kijevi Jaroszlávhoz mennél, Vazul fiaihoz?!

PÉTER Hallgass!

FROILA Jocela férje, a horvát király csak addig király, amíg itt béke van … Egy belviszály itt, egy véres felfordulás őt is elsöpörné. Velence csak erre vár.

PÉTER Hallgass! … Mondom, hallgass!

FROILA Cseh Bretiszlávhoz már nem mehetsz. Bizánc messze van.

PÉTER … Ha nincs más utam … magamat ölöm meg!

FROILA Dicső halál!… De előbb engem!… Édes Istenem … hozzád fordulok félelmemben, te segítsd a gyengét, a …

KELED (sietve jön) Királyom!

PÉTER Mi az már megint?!

KELED Felséges úr, az ispánok gyülekeznek, de nem egyedül! Egynek-egynek sereg a fegyveres kísérete!

PÉTER Fegyveres kíséret?

KELED … És hadaid fővezére, Sebös …

PÉTER Még mindig itt van?!

KELED … Indulóban volt parancsod szerint, mikor rátörtek … A bástya tor­nyá­ból néztem … iszonyatos volt… Lováról lerán­gatták, s kövekkel, vasbotokkal csontját összetörték … Kezét, majd lábait… mellkasát! … S a feldühödött csordanép üvöl­tött: ezt Vazul szeméért! Ezt a forró ólomért, mit fülébe öntöt­tél! … Ezt a száműzött hercegekért! … Látni is rémes volt, uram. Még élt a véres, csontjatört húsdarab, mikor Visk átdöfte a szívét!

FROILA … Ó, hogy magam jósoltam meg! … Te bosszúálló Isten!

PÉTER Imádkozz, de engem ne zavarj! … Testőrségem?

KELED Gut lovag a palota bejáratát lezárta. Csak azt engedi be. kíséret nélkül, aki tagja jog szerint a király tanácsának … De Gut nyugtalan. A város nyugati kapuját fegyvereseivel tartja … ha a király úgy döntene mégis, hogy elhagyja a várost, az út szabad legyen.

PÉTER Megszökni? Azt nem! Soha!

FROILA Péter…

PÉTER Hallgass te is!

FROILA Én csak …

PÉTER Ha együtt vannak, kéretem a tanács tagjait! (Keled ki)

FROILA Mire való ez Péter!… Ez a konok dacolás?! Ne fo­gadd őket! A tanácsot nem te hívtad össze!

PÉTER Nem! … De éppen ezért nem térhetek ki!

FROILA Sebös halála … most az indulatok gátat szakasztanak! Nyerj időt… holnap talán …

KELED (be) A királyi tanács!

PÉTER Jöjjenek! (Froilának) Ne mutass félelmet!

Elöl Gizella és Hertnann, majd a püspökök jönnek Gellért veze­tésével. Mögöttük Aba, Szolnok, a Gyula-fiak, Buda és Devecser. A bevonulás után két katona az ajtóban megáll. Péter a trónra ül, mellette Froila és Keled.

PÉTER … Magyarázatot! … A tanács egybehívása csak az én jogom!

ABA Az enyém is, király, míg ez ország palatínusa vagyok!

PÉTER … A tiéd is, igaz … és véres gálád tett mindjárt az élőbeszéd! Halljam a magyarázatot!

ABA … Szó esik Sebösről is, de elébb felelek, hogy miért hívat­tam össze az ország nagyjait.

GIZELLA Az én panaszszavamra!

SZOLNOK A mi követelésünkre!

GELLÉRT A magyar egyház és püspöki kar sürgetésére!

ABA Szólj te, királyné … Mint István özvegyét s mint panasz­tevőt megillet, hogy először beszélj.

GIZELLA … Az én uram végakaratában az országnak meg­hagyta, hogy míg élek – nem sok időm van már! – tiszteljenek, nyugalmamról gondoskodjanak … Meghagyta, hogy a királyi birtok jövedelmeinek egy részével, mint a magam javaival sza­badon rendelkezhessek … A gyász, a fájdalom, de ízlésem miatt, nem pompában, fényes udvartartást vezetve, de szerényen élek, ahogyan özvegyhez illik … Örömöt, boldogságot már csak az ád, ha Isten egyházát alapítványaimmal gazdagíthatom.

PÉTER Prédáltad a királyi vagyont! … Mert hiúságod nagyobb mint a gyászod!

GIZELLA Önzetlenül tettem. A királyi birtokot nem csonkítva, csak a magam javaiból … De te elraboltad azt is! Minden jószá­gaimtól megfosztottál, hogy esztelen háborúidat, erkölcstelen ki­csapongásaidat, fecskemód csivitelő olaszaidat, új német lovag­jaidat pénzeld, jutalmazd, s csak nekik kedvezz! … Hogy engem ne láss – mert vádolt már néma ittlétem is! – kolostoromba szám­űztél, úgy tartva ott őrizet alatt, mint rabot.

PÉTER Nem ez fáj neked asszonyom, de az: hogy egyedül én uralkodom!

GELLÉRT Ne légy önhitt, kevély! „Általam és nem a maguk erejéből uralkodnak a királyok!” így mondja az írás!

HERMANN A jó tanácsnak magad vetted volna hasznát! De már elkéstél, s ebben magad vagy hibás.

GIZELLA Az országhoz fordulok: tegyen igazságot!

BENETA Vox populi vox Dei!

PÉTER A ti szavatok nem a nép s Isten szava! … Ti hatalom koncain mara­ko­dók! Az országot félti szátok, de csak önmagatok javára gondoltok!

BOLYA Elég! … Ha felkent, koronás fő mondja, a sértésből akkor is elég! … Nyittasd ki palotád kapuit, hívd segítségül a népet lator király, hívd azokat, akik igazságot tettek az imént, megölve az átkozott Seböst! … lássuk, melléd állnak-e?!

KELED A véredet veszem te lázadó, királygyalázó!

ABA (A többivel együtt kardot rántva) Le a kardot, lovag, mert magam küldelek a holt Sebös után!

PÉTER Árulás! Őrség! … Őrség! Árulás!

ABA Hiába kiáltasz! Parancsom szerint nem léphet be senki.

PÉTER Mit akartok? … Ti szentatyák, az Úr szolgái, ti segít­setek!

BENÉTA … „Kit királlyá tettek, ülve országa trónusán, írja le magának Isten törvényeit… olvassa életének minden órájában, hogy sokáig uralkodjon itt a földön!” Te ezt elmulasztottad! Meg­szegted a törvényt, átlépve hagyományok, s magad állította tilal­makat! Most magadra vess követ!

BOLYA Az országon átok ül, mióta királya vagy. Ahová lábad lép, elszárad a fű … Megalázott szüzek könnyei, megalázott, ki­csúfolt szeretők kínja, ártatlanok vére, az arculcsapott igazság tehetetlen fogcsikorgatása, félelem, bosszú, gyűlölet … ez ter­mett a magból, amit elvetettél!

BONYHA Bátyám, kedves bátyám … az ország fájdalmát nézd, ne csak a magadét.

BOLYA A tengernyi kínban benne van az én kínom is, öcsém.

PÉTER A hibát helyreütöm! Semmiség! … Téged kiházasítalak, a lány becsületét visszaadja lovagom avval, hogy parancsomra majd nőül veszi!

BOLYA Te ördög!… Hát, azt hiszed, ez ennyi?!… Mi sze­rettük egymást, szeretve önzetlenül! … Nem, nincsen pokol, mit meg ne érdemelnél!

SZOLNOK (megöleli Bolyát) … Én szólok most fiam … Már elég. Van más is, amiről e gaz királynak számot kell most adni!

PÉTER Halljam … de illő szavakkal! Ezt követelem!

GELLÉRT Újra intelek, Péter! Az írás szavával: „Én, ki véghetetlenül erős vagyok, megsegítem mindazokat, akik engem tiszta szívvel félnek. Mert én ölök és én éltetek, sebet ütök és gyógyí­tok, és nincsen senki, aki megszökhetnék kezeimből; én emelem fel a porból az ínségest, hogy üljön a fejedelmekkel és királyi trónusra jusson!”

PÉTER … Te szelíd szavakkal is jobban fenyegetsz, püspök úr, mint ezek dühükkel.

GELLÉRT Mert tanúja voltam – s az itt állók közül sokan mikor kezedet magasra emelve esküdtél Isten és a haldokló Stephanus előtt, hogy e népnek atyja leszel, mint keresztény király! … És most tanú vagyok arra – az itt állókkal együtt –, hogy szent esküvésedet megszegted! … Az Úr egyházát nem vé­delmezed, de püspökeit, papjait, ki ellened szót emel: üldözöd! Nem a nagy király útján jársz a békét védve, népet gyámolítva, de amit ő épített, te azt is lerombolod! … Kimondom, mert hitem kényszerít, hogy kimondjam: a jogtipró, igazságtalan és vérengző király nem király többé, de tyrannus, akinek alattvalói nem tar­toznak hűséggel, engedelmességgel!

FROILA (térdre borút) Irgalmazz atyám!

PÉTER (eddig tartotta magát, de most összeroppan) … Ha az egyház kitaszítja megtévedt fiát… Kegyelmezzetek!

GELLÉRT Légy alázatos! Utoljára mondom! … Hallgasd türel­mesen, alázatos szívvel, mint vádol, mint ítél az ország, a tanács. És tedd, amit esküdben anno megfogadtál… ha még megteheted.

PÉTER Megteszem (letérdel) … Letéve koronámat – azt ne érje szégyen –, olvassátok fejemre bűneim!

ABA … Parancsolja meg a király, hogy az özvegy királyné el­kobzott, lefoglalt javai, kezéhez visszajussanak, személyének tisz­telet adassék!

PÉTER Így legyen.

ABA A leváltott magyar ispánok régi jogaikkal megyéjük váraiba visszaültessenek. Az elcsapott bírák, falunagyok és más főemberek hatalma helyreállíttassék!

PÉTER Meglesz, ígérem.

ABA Ne hallgasson a király rossz tanácsadókra, azokra, akik a király és országa közé állnak, s csak a bizalmatlanság magvát vetik és aratják. Az ilyet, még ha személye a királynak kedves is, az ország érdekét tartva szem előtt, űzze el magától, hogy békét nyerjen százezrek között!

BUDA Királyom! Leghűségesebb cselédeidet… és ha magadra maradsz …

BENÉTA Te ne szólj most, Buda! … És te ne állj meg fél­úton! … „Ha lábad, kezed vagy szemed megbotránkoztat téged, vágd el vagy vájd ki azt és vesd el magadtól!”

PÉTER … Ki országom, s közém áll, nem lesz helye itt!

ABA Kíséreted erkölcstelen kicsapongásait fővesztés terhe mel­lett tiltsd meg, s te magad felelsz, hogy ez így legyen, nyugalmat szerezve a népnek!

PÉTER Ígérem.

ABA … És végezetül: számlálhatatlan bajok okozóját, a gyűlölt Budát, a tanácsnak-népnek kiadod. Tegyenek rajta törvényt, mint tettek Sebösön!

BUDA Ne engedd, uram! Végy oltalmadba, hiszen jól tudod …

PÉTER (feláll) … Ezt ne! … Megígértem mindent, mit kérte­tek!

ABA Király! … Ha ezt megtagadod … szavak helyett az első valóságos tettet!, megtagadod mindazt, amit most fogadtál!

PÉTER … Legyen az ország akarata szerint… Én engedek.

BUDA Engedsz?! … Te törpe, hálátlan király! Te rongy hit­szegő! Ha így fizetsz, fizetek én is! (Karddal a királyra támad)

KELED Te, veszett bolond! (Leszúrja Budát, mielőtt az a ki­rályhoz érhetné)

BUDA (összeesve) Ó … megérdemlem a bért! … Légy átko­zott! (Meghal)

FROILA (a trón mellett ájultan esik. össze)

SZOLNOK A királyné!

PÉTER Froilám! … (Felemeli) Én viszlek magam! (Kelednek) Te segíts! … Várakozzatok, tüstént visszajövök! (Froilát a király és Keled kiviszi)

GIZELLA (a halott Budára) … Aranyban fürdött… Része volt minden földi jóban … és most halott!

ABA Törte magát kincsért, hatalomért, s lám mindent itt hagyott. És rossz nevét is intő példaként!

SZOLNOK Az árulók sorsa!

ABA Vigyétek el … Nem érdemelt ilyen könnyű halált! … Vi­gyétek! (A két katona elviszi, kíséri Bolya és Bonyha)

SZOLNOK … A király … Ti hisztek ígéretében? … Mert ha bűn is, én hinni csalárd szavának többé már nem tudok. Nem a belátás, önnön hibáinak felismerése, pusztán a rettegés miatt ígért meg mindent… gyorsan is! … Nem! … Én hittem sokáig, s hogy balga türelmemért mivel fizettem, tudjátok ti is.

GIZELLA Lányodat magam mellé venném … ha jönne.

SZOLNOK Köszönöm királyné … Te jó vagy.

GIZELLA Ott fenn majd megméretünk és megítéltetünk.

BENÉTA Itt lenn is … még halálunk előtt!

HERMANN Jól mondod, atyám. Mert bűnösök vagyunk, hisz bűnben fogantunk!

BENÉTA Azok vagyunk mindannyian … de a bűn, önhittség, rossz ösztönök, ha abban egyesülnek, kinek hatalma van sorsok, élet-halál felett, nem egyesekre, az országra is csapás.

ABA A király ígéretében magam sem bízom. Nem Árpád vére, tőlünk idegen … Ha itt lennének a hercegek, a vérrel megbosszult Vazul fiai…

GELLÉRT Ilyen leckét koronás király még aligha kapott. Most majd talán …

VISK (besiet) A király megszökött!

GELLÉRT … Megszökött?

VISK Testőreitől körülvéve a nyugati kapun elhagyta a várost! Mire feleszméltünk, már kitörtek! … De ha megparancsolja a tanács, én élve vagy holtan visszahozom bírái elé!

GIZELLA Maradj! … Maga fölött mondott ítéletet… Csak életét lopta el… koronája itt van!

BENÉTA Isten akaratából!

BOLYA (sietve jön) A város zúg! Látva maga szemével Péter szökését, örömtől sír a nép és hangos kiáltással az új királyt élteti a bazilika, s a palota előtt!

GELLÉRT … Új királyt?

BOLYA Ők választottak, s szavuk Isten szava! … És itt a ta­nácsban én mondhatom ki először a választott nevét!

GIZELLA Közülünk?… Ki az?

BOLYA A nagy királynak, Istvánnak sógora (Letérdel Aba előtt) … Te vagy az, nagyúr! És én köszöntelek, mint választott királyt!

ABA … Ha idegen nem is… de méltatlan vagyok! Nem a választott nemzetség sarja, nem Árpád vére …

GIZELLA A rend, a nyugalom, ország érdeke miatt, most nem állhatsz félre. A nép szavára nem mondhatsz nemet! … Ha majd béke lesz, átadhatod koronádat a fiatal hercegeknek … Én addig hódolva elismerlek! (Letérdel Aba elé)

A jelenlevők mind térdet hajtanak.

GELLÉRT (felemeli a koronát) … István koronáját kezemből fogadd el, fiam!

ABA (a koronát tartó püspök előtt letérdelve) … Legyen Isten akarata szerint.

GELLÉRT … Mint felszentelt püspök … ez ország egyházának és püspökeinek legöregebbje kérdezlek, s te hangos szóval felelj.

ABA Felelek, szentatyám.

GELLÉRT Te … aki a szent keresztségben a Sámuel nevet kaptad, hajlandó vagy-e példát mutatva a szent hitet megtartani?

ABA Igen.

GELLÉRT … Hajlandó vagy-e a hitet, az egyházat, s az egy­ház felszentelt papjait megvédelmezni?

ABA Igen.

GELLÉRT … Hajlandó vagy-e a királyságot, országodat, me­lyet Isten kegyel­mé­ből, s a nép akaratából nyersz el, az atyák törvényei szerint kormányozni, ellenségeitől megvédelmezni?

ABA Igen.

GELLÉRT (a térdeplőkhöz) … És ti, hajlandók vagytok-e Aba Sámuelt, aki a keresztény uralkodó kötelességeire immár előttetek fogadalmat tett, ural­kodóként elismerni, néki. hódolni, és a jövő­ben alattvalóként engedelmeskedni?

MIND Igen.

GELLÉRT … E kettős fogadalomtétel után István koronáját a fejedre teszem … és hódolok magam is előtted, király. (A koronát Aba fejére teszi, megáldja, majd le­tér­del. Kinn zúgni kezd az éljenzés: „Éljen a király!” … „Éljen Aba király”, s megkondulnak a bazilika harangjai) … És most, kik itt vagytok, mind jöjje­tek velem, hogy Fehér­vár egyházában a szent oltár előtt, meg­szentelt olajjal felkenve, koronás király­ként adj hálát az Égnek … Jöjjetek!

A menet lassan megindul, a harangok zúgnak, és …

(Függöny)

MÁSODIK RÉSZ

Első kép. REGENSBURG.

III. Henrik német császár a szász Svitger, bambergi püspök­kel – a későbbi II. Kelemen pápával – és Brúnó atyával, bizalmasával tárgyal kis tanácskozótermében.

BRUNO … Császár vagy, uram, de még nem a nyugat-római birodalom feje.

HENRIK Még nem.

SVITGER És ne is várd, hogy XII. János, ez a Szent Péter trón­ján ülő ördög, német-római császárrá koronáz! … A Lateráni Palota most bűnbarlang, tivornyák, orgiák, gyilkosságok fészke.

HENRIK Tudom, mi folyik ott.

SVITGER Róma most nem az egyetemes keresztény katolikus egyház érdekeit nézi, de a világi hatalmasoknak, a kárhozat útján járó tévelygő bűnösöknek mutatja a példát, mint mester.

BRUNO Így igaz, testvérem … De tévedsz, ha azt hiszed, hogy e hanyatló rothadás most kezdődött… Nem! Bár igaz, most érte el a mélypontját! … Én, mint a római egyház fiatal papja, a visszataszító bűnök láttán magam is el akartam hagyni hitemet, és a Messiást váró kiliazmus híve lennék, ha naiv reményünket nem csalta volna meg az idő … De elmúlt az első évezred, s Jézus nem jött másodszor a földre.

SVITGER Krisztus bennünk van, ha töretlen tiszta hittel hisszük, s ha nem tévelygő eszmék naiv reményébe kapaszkodunk.

BRUNO Ma már én is tudom, negyvennégy évvel az ezredik év után … De ne korhold testvérem az akkori fiatal rajongót, aki voltam, s aki azóta már – mint látjátok – vén vagyok. És ne feledd a legfontosabbat! A lélek elbizonytalanodása nem menti, de vádolja a ma még bűnösebb Rómát!

HENRIK … Hadaim fegyverben állnak … Hogy kelet felé vagy délre indulok, ezt kell most eldöntenünk … A magyarok elűzött királya, Péter, ajtóm előtt ezt a döntést várja … harmadik éve már.

SVITGER Kegyes hozzád az Ég, Henrik! … A római katolikus egyház jövendő­jét, népek sorsának alakítását a te kezedbe tette le az Isten.

HENRIK És a felelősség nyomasztó terhét, atyám.

BRUNO A jó ügy szolgálatára majd ad erőt!

HENRIK … Hiszem! … Mégis kérlek, nehéz gondomat osszá­tok meg velem.

SVITGER Megtisztel bizalmad … Hallgatunk.

HENRIK Dél vagy kelet?! … Itáliai hadjárat vagy háború a magyarok országa ellen? … Elkerülhetetlennek tűnik mind a kettő, de mi legyen a sorrend? Róma s az egyház betegsége, a hit gyengülése aggasztó Európa-szerte. A clunyi mozgalom az egyház megreformálására, szép és helyes kezdeményezés, mely máris számos köve­tőre talált, s az új hajtásnak mutatkoznak már szép virágai … Én mégis úgy hiszem, e nemes küzdelmet eszméink tisztaságáért – ismerve Róma bigottságát, nyakas ellen­szegülé­sét – nem árt, ha segítem fegyveresen.

BRUNO Megbocsáss … eszmék harcába avatkozni fegyverek­kel? … Én ezt nem tartom szerencsésnek, s nem vagyok biztos abban, hogy a kívánt eredmény az erőszak eszközeivel elérhető. Szó a szó ellen! Hit a hitetlenség ellen … de az erőszak …

SVITGER A méregpohár, az orozva gyilkoló tőr, a bíborosok, püspökök megfélemlítése interdictummal, a hit védelmezőinek erőszakos elhallgattatása … világi hatalmasokkal való elvtelen szövetkezés és más aljas módszerek, mikkel élnek és visszaélnek a Lateráni Palotában – azok nem az erőszak eszközei-e?!

BRUNO Azok, tudom, de mégis …

SVITGER A látszat!… Mert a világ nem tudja – és ne is tudja meg, így gondolod? –, hogy mi folyik titokban, nehéz brokát füg­gönyökkel is tompított, zárt ajtók mögött?! … Hibáink takargatása, a látszat megőrzése bűn! Álszenteskedés. Én veled tartok, Henrik! … Ha tehetném, magam tisztítanám meg a lateráni aklot.

HENRIK … Talán megteheted … hamar. Köszönöm, Svitger!

BRUNO Türelmetlenek vagytok! … Jézus mondja Lukács szent evangéliumában: „… mert aki nincs ellenünk, mellettünk van.” És gondoljátok meg, nem mindenki vétkes!

SVITGER Azt is Jézus mondja Lukács szavával: „aki velem nincs, – ellenem van!” A hely, az idő, a szükségszerűség dönti el, mikor mi helyes, mikor mit kell tenni.

BRUNO … Talán igazad van … Mégis, hogyan gondolod, uram?

HENRIK Megszállom Rómát katonáimmal. A bűnös pápát kényszerítem, hogy maga mondjon le … S bár az új pápa meg­választásába személyesen beavatkozni nem áll szándékomban, abban bízom, hogy fegyveres hadam jelenléte felbátorítja az eddig hallgatókat, s olyan pápa ül Szent Péter trónusára, ki az egyház érdekét nézi és javát szolgálja.

BRUNO … Dicséretes buzgalom.

SVITGER S e nagy szolgálatért, mit egyházunknak teszel, hiszem az új pápa német-római császárrá koronáz, mint egyetlen méltó világi hatalmast, aki e címet megérdemelné.

HENRIK … Az egyetlent?

SVITGER Csak te vagy méltó rá, uram!

BRUNO Jutalmadat Istentől várd, fiam … Bár igaz, a méltó kapja meg jutalmát e földi létben is érdeme szerint.

HENRIK Köszönöm néktek! … De az itáliai hadjárat és egy­házunk ügye dilemmánknak csak egyik oldala.

SVITGER Való igaz! … Ha seregeddel délre indulsz, a biro­dalom sebezhetővé válik keleten a nyugtalan magyarok, s a hit­szegő Aba Sámuel miatt.

HENRIK … Te vagy az atyám, ki hármunk közül legjobban ismered a magyarok dolgait. Az ország püspökei közül számosat ismersz, és ismered az özvegy királynét is.

BRUNO Ismerem Gizellát, Stephanus özvegyét. Ismertem az esztergomi és kalocsai érsekeket, Gaudentius apátot, Azót és Mórt, a győri és pécsi püspököket… és beszéltem egyszer Gellérttel is.

HENIK Gellért? … Ő az, aki…

BRUNO Velencei Gellért… Már fiatalon az ISOLA Dl SAN GIORGIO MAGGIORE apátura volt, majd Stephanus fiának Emericusnak nevelője. Most Csanád püspöke … s ő az a lángoló hitű, hatalmas, bátor elme, uram, aki ez év tavaszán a szent húsvét ünnepén nyílt szóval rótta meg Aba Sámuelt, megjósolva közeli végét, s megtagadva a helyi szokást, az ünnepen nem vé­gezte el a jelképes újrakoronázást!

HENRIK … Nem kis bátorságra vall!

BRUNO Egyházunknak kiváló fia ő, császárom! … A mosta­niak közül ismerem Benéta és Beszteréd püspököt, s még a Péter idején elűzött Krátót, Gellért tanít­vá­nyát… De nincs egy hava, hogy itt Regensburgban beszéltem magyar főrangú urak­kal, akik a húsvét előtti véres nap után hozzád menekültek … Mind ez ismeretek, s beszélgetések révén csalóka híreknél a magyarokról többet is tudok.

HENRIK … Hogy dönthessünk, foglald össze hát: Milyen erők, milyen erőkkel állnak szemben, milyen ott a köz hangulata, s há­ború esetén mi kikre számíthatunk?

BRUNO Nos, uram … két év alatt egyszer Aba győzött ellened, egyszer pedig te nyertél ellene csatát. A te győzelmed jelentősebb, de mint tudod, Aba a béke­szerző­désben magára vállalt kötele­zettségeket nem teljesítette. Az első csatában ejtett német foglyo­kat nem adta vissza …

HENRIK Ezt tudjuk. Ne erről beszélj.

BRUNO Engedj meg, uram … e két összecsapásnak fontos ta­nulsága van. Először: amióta a magyarok a Kárpát-medencében hazát foglaltak, idegen hadak sikeresen még nem taposták orszá­guk földjét… Te voltál az első, aki a Duna északi partján a Garam, Vág folyókig behatoltál… Másodszor: te jog szerint had­üzenet nélkül indíthatsz háborút, hisz Aba nem tartotta meg, amit szerződésben esküvel fogadott.

HENRIK Helyes, és hasznos megállapítások. Folytasd!

BRUNO Azt tudod-e, hogy azokat a királyi javakat, melyeket Péter vett el Gizellától – s éppen ez szolgáltatta a közvetlen okot a Péter elleni felkelésre! – Aba sem adta vissza az özvegynek. Ezzel eljátszotta azok bizalmát és támogatását, akik Stephanus rex – s így az özvegy királyné – hívei voltak.

HENRIK Ez jó!…

BRUNO És egy felmérhetetlenül fontos mozzanat: amióta a magyarok mai hazá­juk­ban élnek, csak honfoglaló vezérük, Árpád nemzetségéből választottak fejedel­meket, királyt. Az elűzött Péter nem e nemzetség sarja, de mert maga Stephanus jelölte utódjául, e jelölés uralkodásának jogi alapot adott… Ám Abának nincs semmi jogi alapja a trónhoz! Nem a választott nemzetség tagja, s a magyarok csak azért választották királlyá Péter elűzésekor, hogy legyen, ki a koronát, az országot a külföldre üldözött Árpád-hercegeknek, hazatérésük után átadhassa!

SVITGER De belékóstolva a hatalom borába, Aba végleg megrészegült, s gondolom, esze ágában sincs átadni koronáját.

BRUNO Jól mondod, testvérem! … Ezért elfordultak tőle azok is, akik az Árpád-hercegeket várták, s Abát közönséges trón­bitorlónak tekintik!

HENRIK … Tehát Gizella és az Árpád-hercegek híveinek tá­mogatását nem élvezi. Ez az ország hatalmasainak zöme!

BRUNO Így igaz! … Aba közemberekkel vette magát körül, s hogy az elpártolt főembereken bosszút álljon, csellel Csanádra hívatta őket, és közülük több mint ötvenet minden vizsgálat nél­kül pórhadával agyonveretett. Ez most történt ez év tavaszán, húsvét előtt.

HENRIK Hát, ezért tagadta meg az újrakoronázást az a… Gellert?!

BRUNO Ezért! Ez volt az ok. De ez még nem minden, uram! Gellért szembe­fordulása a királlyal, több ennél. Jeladás! Mert e véres tett miatt nem pusztán egy nagy tekintélyű püspök, de a teljes magyar egyház támogatását is elveszítette a „paraszt­király” – ahogyan gúnyolói nevezik Abát. Ezért mondják a vérengzést túlélő, védel­medet élvező főrangú urak: ha most támadsz, a harc döntő pillanatában a bitorló-kegyetlen királyt cserben hagyják vezérei, és evvel javadra döntik el a csatát!

HENRIK … Az itt biztonságban levő urak sok mindent ígérhet­nek, de mi a biztosíték, hogy az ottlevők beváltják az itt tett ígéretet?

SVITGER … Ha Abát nem támogatja az egyház, ha elfordultak tőle mind a hatalmasok, akkor az itt adott ígéretnek fedezete van: az ottani közhangulat, az egység szétesése, a fejetlen kapkodás.

BRUNO Hidd el, császárom, a ma néked kedvez! … Hogy a holnap mit hoz, nem tudom. Ha Aba időt nyer, tán letöri az en­gedetlen főurakat és megerősödik … De lehet, hogy elbukik a belső zűrzavarban … Nem tudom, és ezt nem tudja senki. Én csak azt mondhatom, mindent összegezve: ne várj jobb alkalomra a jó alkalomnál.

HENRIK És te?

SVITGER Csatlakozom ahhoz, mit Brúnó atya mondott.

HENRIK …Akkor hát, keletnek!… A magyarok ellen!… Köszönöm a hasznos és pontos felvilágosítást atyám … Még arra kérlek, hívd be a várakozó Pétert… Lássuk, ő mit ígér?!

BRUNO (kimegy)

SVITGER … Csak hűbéresed lehet, mint a cseh Bretiszláv!

HENRIK … Bretiszláv hűbéres volt már lázadása előtt, de a magyarok nem voltak a birodalom adófizetői.

SVITGER Ha Pétert visszaülteted a magyar trónra, majd azok lesznek.

HENRIK Szeretem, hogy ilyen vagy, Svitger… Ha majd Ró­mára kerül a sor, a sok önjelölt vetélkedőt szétkergetem, s a magam jelöltjét koronáztatom meg hármas koronával.

SVITGER A magad jelöltjét, uram?

HENRIK Téged!

SVITGER … Tudtam és éreztem, hogy szeretsz, mégis hálás vagyok!

HENRIK Ne szólj most, ez még messze van … Lássuk, mit mond Péter!

SVITGER … Ígérni tud! … De vigyázz, én …

BRUNO (belép) … Péter … a magyar király!

PÉTER (belép Brúnó mögött és a császár előtt letérdel)

HENRIK Testvérem, ne! (Felemeli Pétert) … Uralkodók csak Isten előtt hajtanak térdet, földi hatalmaknak soha!

PÉTER … Kegyes vagy hozzám … Testvérednek nevezel, pe­dig az én koronám …

HENRIK Ha újra a fejedre teszem, majd jobban vigyázol rá!

PÉTER Ha újra? … Kérlek ne gúnyolódj … Korholj kemény szóval, olvasd fejemre sok ostoba hibám, hiúságomat – jogosan teszed, mert megérdemlem. De ne gúnyolódj, császárom, mert az jobban fáj, mint a korbácsütés … mert az megaláz.

SVITGER … Megaláz?! … Hát, páni futásod nem ölte ki be­lőled az önérzetet? És a reménytelenség három éve?

PÉTER Csak szolgacselédnek, igavonó baromnak nincs önérzete, atyám … de én – ha bukott ember is –, mégis ember vagyok.

SVITGER Az vagy! Gőgöd, sértettséged, felszisszenő érzékeny­séged bizonyítja legjobban.

PÉTER … Nincs már semmim, csak ez … Isten elvett tőlem mindent.

SVITGER Jogosan! De nem mindent! … Alázd magad porig! Ne legyen önér­ze­ted! Amíg önérzetes, gőgös, érzékeny vagy, alá­zatod csak tettető hazugság!

PÉTER De atyám!

SVITGER Halj meg, hogy bűn nélkül újjászülethess! Most semmi vagy! Annyit nem érsz, mint egy szolgacseléd, aki munkáját vé­gezve hajt annyi hasznot, mint amennyit ér a száraz kenyér, amit megeszik! … Ne gúnyolódj, mondod! … Én veszem gúnyoló­dásnak szavaid, amíg ilyen megátalkodott vagy, okkal hiszem, hogy jótevődet gúnyolod, a császárt!

PÉTER A császárt?! … Én? … Nem értelek, püspök úr! Talán vetettem ellened? … Ha igen, bocsáss meg… És kérdezd meg gyóntatómat, ő a tanúm, hogy e megpróbáló három év alatt hány­szor kértem hangos szóval, magamat megalázva az Ég bocsánatát.

SVITGER Kevés! Ne csak az Ég előtt alázd meg magad, de tanulj alázatot e földön is!

HENRIK Már elég, atyám … Hiszem, abból ami történt, test­vérem okult… De a koronát nem gúnyból hoztam szóba. Eljött az idő, Péter.

PÉTER Az én időm?

HENRIK Talán a tiéd is… Hadaimmal a bitorló, szerződésszegő Abára indulok, de most nem állok meg a félúton. Vele nem alkuszom, megsemmisítem!

PÉTER Engedd, hogy veled menjek!

HENRIK Megengedem.

PÉTER Köszönöm, testvérem! … Meglásd, hasznomat veszed, mert a gyepűk védelmi rendszerét én magam jól ismerem … Előbb Hainburg, majd Sopron legyen tiéd, aztán Kapuvár!

HENRIK Azt tanácsolod, hogy a Fertő és a Rába mocsaras vidékén keljek át?! … Nem! … Atyám, Konrád még Stephanus idejében, de magam is Aba ellen, ott vesztettem csatát.

PÉTER Igaz, a mocsárvilágban hadak veszhetnek el, ezrek, tíz­ezrek, de csak ha nem ismerik a széles cölöputakat, átkelőket. Én ismerem, Henrik, és ismerik bizalmas embereim, a beavatot­tak, Gut és Keled… Bízzál bennem! Ott kell támadnod, mert az clbizakodott Aba ott nem vár támadást.

SVITGER Nem hiszek neked! … Ne hallgass rá, uram! Elve­szítené az egész német hadat!

PÉTER Én? … Miért tenném? … Magam ellen? … Alig néhány perce még osto­roz­tál. A császár nem bánik így velem … Most gyanúsítasz alaptalanul. Követelem, hogy adj magyarázatot!

SVITGER Megkapod! Velence szült, de te szülőhazádra támad­tál! A császár ellen segítetted a lázadó cseh Bretiszlávot. Az ellen, akitől kenyeret, védelmet kapsz három éve már! Állhatatlan vagy, önző! Miért hinnék neked? Ha a császár kegyesen elvesz­tett tró­nodra visszaültet, a hálát félredobva újra ellene fordulsz. Te azt is megteszed!

PÉTER Nem! … Esküszöm, soha!

BRUNO A püspök úr vádjaihoz érveket te adtál, s így minden szava tényeket idéz! … Nem vagy szavadnak ura, indulatodat nem tudja betörni józan megfontoltság. Hangulatod heves, szer­telen hullámzásának vagy a rabja, s nem úgy gondolkozol, mint koronás uralkodóknak gondolkoznia kell! … Ha császárom le­győzi a bitorló Abát, én intem attól – itt előtted mondom! –, hogy téged ültessen a magyar trónra!

PÉTER Az a trón jog szerint az enyém! István rám hagyta az ország előtt… És nekem ígérte Henrik is, mikor hozzá mene­kültem. És te ura vagy szavadnak, testvérem! így az enyém!

SVITGER Te eljátszottad az országot is!

PÉTER Még egyszer nem fogom!… Tanultam! E három év keserve nap nap után eszembe juttatja, mit kell tennem, ha a koro­nát újra megkapom … Henrik, testvérem, te higgy nekem! A gyanú nevetséges … ha a német hadakat akarnám az ingová­nyos mocsárvilágban elpusztítani, nem mennék veled. De ott leszek melletted, mint eleven, önkéntes kezes … És gyűlölöm Abát, mert székemet bitorolja. Miért ne kívánnám őszintén a vesztét?

HENRIK … Ennyire szeretnél király lenni?

PÉTER … Hiszen egyszer már voltam.

HENRIK Rossz király.

PÉTER … Mégis: király!

SVITGER … A császár jobban tenné, ha nem veled szövet­kezne, de az Árpád-hercegeknek nyújtaná kezét.

PÉTER Nem!… Azt ne!

SVITGER Miért?

PÉTER … Miért?… Mert én … mert az Árpád-hercegek Vazul fiai, s mert Vazult a német Hermann ördögi csellel vesz­tette el. Fiai gyűlölik a németeket – minden idegent –, s veled sem kötnének szövetséget soha!

HENRIK Lehet… de mi a biztosíték, hogy te hű maradsz?

SVITGER Bretiszláv országát ajánlotta fel. Ez biztosíték!

PÉTER …Hűbéresed legyek?… És nem független király?!

SVITGER Hűbéres?! … No, lám csak!

PÉTER … Ha az ország függetlenségét eladom … a magya­rok megölnek … iszonytatóbb halállal, mint Seböst!

HENRIK Akarsz-e király lenni újra?

PÉTER Szeretnék … Igen, akarok! … De nem tehetem meg, hogy …

SVITGER Henrik, hallgass rám! Az Árpád-hercegeket meg­békíted avval, ha kia­dod nékik apjuk elvesztőjét. (Péternek) … Mellesleg szólva úgy gondolom, hogy arról az „ördögi cselvetésről” te magad is tudtál.

PÉTER Nem! … Én nem!

SVITGER Jó, ne feszegessük! … Császárom, bár általánosság­ban igaz lehet a mondás: Ab uno disce omnes, de te a bűnös ki­adásával bizonyíthatod Vazul fiainak az ellenkezőjét, azaz: ne az egy Hermannról ítéljék meg az összes németeket. És mert Aba ellen harcolsz, meglásd, elfogadják baráti jobbodat.

PÉTER Nem! … Azt nem teheted! Azok pogányok! … Vagy gyűlöleted annyira elvakít, hogy a szentegyház érdekeit is semmibe veszed? … Miért? … Miért?! És újra kérdezlek: miért gyűlölsz te engem, püspök úr?!

BRUNO Ne tombolj! … Fékezd magad, Péter!

PÉTER Miért gyűlölsz, atyám?

SVITGER Én is újra mondom: mert gyáva és gyenge vagy. Hit­ben, szövetségben állhatatlan, s mégis gőgös, hiú! … A császár felkínálja neked a koronát, de neked a függetlenség is kellene … Hát szerezd vissza királyságodat egyedül. De ha nem tudod, ne legyenek feltételeid! Itt nem komédiázhatsz, nem játszhatsz, még gondo­lat­ban sem, egyszerre több húron. Vagy-vagy! Neked más lehetőséged nincs!

PÉTER … Mit kell tennem?

HENRIK … Országodat nekem, majd az utánam jövő német császároknak örökös hűbérbirtokul átadod, s az a német biroda­lom része lesz. Cserébe meg­enge­dem, hogy életed végéig e hűbérbirtok királya te légy.

PÉTER … Ha ez kitudódik …

SVITGER Nem kell nyíltan … elég ha most megesküszöl urad, a császár előtt.

PÉTER (néhány tétova pillanat után letérdel, szinte lerogy Henrik elé, keresztet vet, majd …)… Elismerlek, Henrik. … Te vagy uram és parancsolom … Esküszöm!

A szín elsötétül.

Második kép: TRÓNTEREM.

A trónszék mellett a királyné udvarhölgyei állnak, és Gia­como énekét hallgatják.

GIACOMO (lanton kíséri önmagát)

Begyepesedtek mán azok. a kis utak,
Akin a lábaim hozzád fáradoztak.
A gyalogutam is mind tüsökbe borult,
ivó kutam is mind vérrel beborult.

Mindaddig bujdosok hegyeken-völgyeken,
Még csillagot látok a nagy magas égen,
Majd egyszer a halál én rám is rám talál
Éles dárdájával éltem végire jár … ^[1]

Bevezetőnek, s a két szakasz között néhány akkordot játszik és az utolsó sorokat ismétli. Mielőtt a harmadik szakaszba kezdene, belép Froila.

FROILA … No lám! … Ti mulattok, én meg unatkozom!

GIACOMO Mulatunk? … Nézz csak hölgyeid arcára, király­né … Ha még egy-két sort dalolok, félek halálba kacagják ma­gukat.

FROILA … Hiszen sírnak! … Ez is… meg ez is … és ez!

GIACOMO Csakugyan! … Ej, hát még van ilyen? … Hadd lám! (Ujjúval finoman letöröl egy könnycseppet az egyik hölgy arcáról, s nézi az ujja hegyén csillogó könny­cseppet) … Emberi könny!… Tiszta, mint a harmat, mint a kínból született igaz­gyöngy! … Az íze: sós … és keserű … és édes! Evőé! Höl­gyeim, ne szomor­kod­ja­tok! … Amíg sírni tudtok, van remény! Addig még van! … A világ csak akkor kezd meg­rothadni, ha kiszáradnak, s elapadnak a könnyek!

FROILA Ízetlen a tréfád! … Hol van a király?

GIACOMO Vadászni ment.

FROILA Nem mondta … és nem hallottam sípok, dudák hang­ját, nem láttam készülődést.

GIACOMO Nem is erdőbe ment nyíllal, kopjával, vadűző só­lyommal! … A foglyait nézi, jó húsban vannak-e.

FROILA … Az a volt ispán, meg a Gyula-fiak?

GIACOMO Ők a kiszemelt áldozatok, veszélyes nagyvadak.

FROILA Lázadó összeesküvők! Ha megjön a király, jelentsd!

GIACOMO Úgy lesz, királyné.

FROILA Ti jöjjetek! (Az udvarbólgyekkel el)

GIACOMO … Lázadó összeesküvők?! … Lázadó itt már a csecsszopók álma is! A véres, tajtékos patak csobogása, a bujdo­sók lába alatt neszező holt avar, ágak reccse­nése. … És nőnek magasodnak testhalmok, tetemvárak. Bálványkövek szét­szór­va az országban mindenütt… De nekem mi 'közöm hozzá?!… Ha érteném magam … ha tudnám?! … Vagy csak ez a dal teszi, hogy szomorú vagyok? (Énekel)

Mindaddig bujdosok hegyeken-völgyeken
Míg csillagot látok …

PÉTER (belép, kíséretében van Hermann, Gut és Keled)

HERMANN … Az arcomba köpött! … Az arcomba, az az át­kozott!

KELED Az ispán! Célba talált, akár a jó nyíllövés.

HERMANN Ne légy hozzájuk könyörületes, királyom! … És ha ítéletet mondasz, tégy igazságot bajor törvények szerint.

GIACOMO Az elítéltnek mindegy, milyen törvényre hivatkozva mondják ki a halált.

PÉTER Te itt vagy?

GIACOMO Éppen keresésedre akartam indulni, mert ezt a parancsot kaptam, de a jó szellemek elibém hoztak.

PÉTER Parancsot?

GIACOMO Asszonyod, s nekem úrnőm … a királyné keresett.

PÉTER Nem mondta, mit akar?

GIACOMO Unja magát.

PÉTER Akkor hívd ide! … Amire készülök, majd megnevet­teti.

GIACOMO … Küldjél mást, uram. Ha én adnám át szó szerint üzenetedet, csak legyintene. Azt hinné: bolondozok.

PÉTER Jó! … Hívd ide, te!

GUT Megyek, királyom. (El)

GIACOMO… Komám, engedd meg, hogy ma éjszaka ágyad előtt a medvebőrön háljak … Gut lovag úgy nézett rám, mikor elment, hogy vackomba egy bebugyolált fahasábot teszek magam helyett a takaró alá.

PÉTER Félsz tőle?

GIACOMO Mindenkitől … akit nem szeretek.

PÉTER Hát szeresd! Vagy tégy úgy, mintha szeretnéd.

GIACOMO Bölcs tanács komám, hitemre az! … De mit te­gyek? Én bolond vagyok, nem komédiás … vagy medve.

PÉTER Medve?

GIACOMO Az! … Nemrég járt udvarodban az a medvés em­ber. Lángot fútt, egyenes spanyol tőrt dugott le a torkán és med­vét táncoltatott, hisz láttad magad is … Ő mondta el nekem mutatványa után egy kupa borért, hogy minden állat szemében fellobban a szikra, ha gazdájára támad, de a medve szemében nem. Az csak magához ölel szelíden, és már nem is élsz. Vagy váratlanul éleskarmú mancsával vág agyon.

PÉTER Hogy az ember mi mindenből tanul?!… Te tudtad ezt, Hermann?

HERMANN … Még nem hallottam … a medvéről!

KELED Mindegy, igaz-e vagy sem. Módszernek nem rossz, s egy kupa bort megér.

GIACOMO Akkor adósom vagy, lovag, nem egy. de két kupá­val!

KELED Miért lennél te drágább, mint az a medvés ember?

GIACOMO Mert én a tanácsaimból élek! S hogy mit, hol és mennyiért veszek, ahhoz nincs közöd!

PÉTER Igazad van, Giacomo!… De ebből már elég! Devecsert nem láttad?

GIACOMO Nem, uram.

PÉTER Jöhetne már! … Nélküle nem kezdem el!

GIACOMO Megkeressem?

PÉTER Tedd meg, kedves bolond!

GIACOMO Már itt se vagyok (El)

PÉTER … Ha Devecser megszerzi, amit ígért, széppé teszi ezt a délutánt.

HERMANN De engedj meg, királyom, én azt mondanám, hogy Gellért püspököt hagyd ki a játékból. Nevét se említsd! … Nem lenne szerencsés ujjat húzni vele s az egyházzal.

PÉTER Ezt aligha tehetem. Mert miért, miért nem, de puszta véletlennél bi­zo­nyára több, hogy mindig az ő védőszárnya alatt bújnak össze az elégedet­lenkedők. A bitorló Aba idején, de most megint Csanádon!

HERMANN Bizonyítékod nincsen ellene.

FROILA (be, Gut és két udvarhölgy jön mögötte) … A lovag azt mondta, vidám mulatságra készülsz, uram.

PÉTER Nekem vidámság és öröm, ha minden úgy sikerül, aho­gyan tervezem.

FROILA … És nekem?

PÉTER Te egy vagy velem, hát néked is öröm.

FROILA Nagyszerű! … És az előkészületek? … Vagy nem itt rendezed a mulatságot?

PÉTER De itt… Ülj székemre, nekem ülni nem lesz időm, mert e „mulatság” irányítója, szervezője én magam leszek.

FROILA Kíváncsivá tettél! (A trónra ül, s egyik udvarhölgyének) Egy kis mézesbort adjál, izgatott vagyok.

PÉTER Tölts nekem is! … Még! Tele a kupát!

GIACOMO Máris itt vagyok, uram, s hozom, akiért küldtél. (Vele jön Devecser is)

PÉTER Sikerült, Devecser?

DEVECSER Igen, királyom! Embereim megölték a futárt. Az a bizonyos levél, melynek tartalmáról már szóltam, itt van. Ez az!

PÉTER Nem felejtem el hűségedet! … Add ide!

DEVECSER Tessék, uram.

PÉTER … Még a pecsét is sértetlen rajta! Bravó! … Az őrség készen áll?

KELED Igen, királyom … cs nincs közöttük magyar!

PÉTER Akkor kezdhetjük! Sic itur ad astra!

GIACOMO A csillagokig, uram?

PÉTER És tovább! … Vezessétek be őket!

(Keled és Gut kimennek, Péter még egy kupa bort iszik, az üres kupát eldobja. Négy fegyveres között belép Bolya, Bonyha és Visk. Egymáshoz vannak láncolva.)

… Fegyver nincs náluk? Tőr az ing ujjábán vagy a csizmaszár­ban?

KELED Nincs, uram.

PÉTER Vegyétek le róluk a láncokat!

VISK (az őrnek) Hagyd!… E lánc ékességem. Ártatlanságomat bizonyítja hatalmat bitorló alja emberek közt. És bizonyítéka, hogy ők félnek tőlem, mert mint ember és mint magyar, náluk több vagyok.

BONYHA Ne lobogj, Visk, igaz, e lánc szokatlan módja a ven­dégmarasztalásnak! … Mert vendégnek hívattál udvarodba Viskkel, igaz? … Kedves szelíd szavakkal, fegyveres őrizőkkel vi­gyázva, hogy az úton ne eshessek bajunk.

VISK És belépve ide, bilincsbe verettél!

BONYHA Ezt tetted bátyámmal is, mikor utánam jött… pedig most nem hozta gyűrűdet, mint egykor!… Emlékszel, Péter?!

HERMANN Gondolhattátok volna, mi vár itt rátok! Rád ispán Sebös megölése miatt, s rád, ki lator-királynak nevezted uramat azon a rémséges napon, mikor megkoronáztátok Abát! … De ti naiv-ostobán csapdába sétáltatok!

VISK Tévedsz, Hermann! … Lám, egy hosszú életet leéltél kö­zöttünk, s még mindig nem ismered a magyart. Tudtuk, hová jövünk és kihez!

HERMANN Akkor miért háborogsz a bilincs miatt?

VISK Csak az ért váratlanul, hogy ilyen gyávák vagytok!

GIACOMO Nicsak!… A szekér legrosszabb kereke csinálja a legnagyobb zajt. És milyen fülsértőén csikorog!

PÉTER Elég!

BONYHA Én is ezt mondom! … Mint Erdőelve és Havas-föld társura, bátyám­mal együtt honszerző nemzetfő hadnagyok, gyulák ivadéka, követelem, adj magya­rázatot!

PÉTER Megkapjátok!… Vegyétek le a láncokat, már mond­tam! (A láncokat leveszik) … Úgy! És a múltat ne bolygassuk!

VISK Tán szégyelled „dicső” futásodat?

GUT (aki Visk mögött áll, tarkón vágja Visket, hogy az össze­esik)

VISK … Kemény, csontos a kezed, lovag… Hangosabban ro­pog majd, mint nyitrai Sebösé, ha vasbotokkal szilánkokra törik!

GUT (belerúg a fekvő Viskbe) Te dög!

VISK … És lábaidat is … mielőtt megölnek!

GUT Ne vigyorogj, mert csizmasarokkal taposom szét a szádat!

GIACOMO Várj, lovag! … Ehhez joga van! … De biztosíta­lak, hogy az agyon­gyötört, kerékbe tört ember mosolya soha nem őszinte … Emiatt ne izgasd magad!

GUT Ha a képembe röhög, én …

PÉTER Állj félre, Gut, ne bántsd!

VISK (lassan feltápászkodik) … Köszönöm, „uram”! … Éppen „dicső” futásodat említettem, mikor ez a barom … Tudod, most sajnálom igazán, hogy akkor hallgattam Gizellára és a Tanács szavára. Utánad kellett volna mennem, még utolérhettelek volna.

PÉTER Hiba volt, hogy akkor elmulasztottad … Most már késő!

VISK Igen, hiba! … Megbocsájthatatlan! … Mert magunk hi­báival hozzuk magunk fejére a zsarnokot, az átkot. A magunk hibája az a létra, amin ti az égig kapaszkodtok. Ha akkor utánad megyek, a halott Pétert Henrik sem ültette volna a magyarok trónjára.

PÉTER Megölni a felkent királyt?!

VISK Meg! … Gyónni se lett volna időd!

FROILA Vadállat! … Hogy nem féled az Istent?!

PÉTER Hagyd el, kedvesem! … Nekem gyönyörűség, hogy élve hallgatom, ez mit tett volna velünk.

VISK A beteg lélek gyönyöre, amit érzel! … Mert minél többen gyűlölnek és mi­nél jogosabban, azt hiszed, annál hatalmasabb vagy! … Pedig hatalmadat nem tudá­sod­nak, erődnek, csak hí­zelgő talpnyalóid alázatának, s kardjuknak köszönheted. De ha e férgek nem támogatnak, semmivé leszel, s ha elbuksz, semmivé lesz az ő erejük is! Homokra építetted váradat, s az összedőlve maga alá temet menthetetlenül!

PÉTER Meghalsz te is.

VISK Csak egyszer! … De a gyáva, mint te, többször hal meg a sír előtt!

PÉTER Vigyétek! Bitóra vele! Ne érje meg a reggelt!

VISK Ég áldjon, harcostársaim!… Te nemsokára követni fogsz! (Két katona elviszi Visket)

PÉTER … Ostoba hősködő! … Egy gonddal kevesebb!

BOLYA Ne hidd! … Helyébe ezrek, tízezrek állnak!

PÉTER Na végre! … Hát megszólaltál te is?

BONYHA Nekem még nem feleltél! … Mért hívattál ide?

PÉTER Mi esett Csanádon és kik voltak ott?!

BONYHA … Hát ezért?

BOLYA Ne szólj, édes öcsém! Láthatod, a király játszani akar. Mert hogy mi történt Csanádon, már tudja pontosan.

BONYHA Ott volt Devecser is! Miért nem tőle kérded?!

DEVECSER Én ott?! … Rágalmazó!

PÉTER Ott voltál te is?! … Hát mindenki áruló?

DEVECSER Nem, uram! Én nem! … Hidd el, csak azért val­lanak rám, hogy magukkal rántsanak! … Hogy a bizalmatlanság magvát ültessék szívedbe, hogy ne lehessen többé nyugodt pilla­natod! … Hát mi dolog ez, nagyúr? Vond vissza, amit mondtál, mert nem segít rajtad – és senkin, semmin! – ha én is elbukom.

PÉTER Ott voltál, vagy sem?

DEVECSER Nem, királyom! Hitemre, nem!

BONYHA … Csak mert beszélik … azért mondtam én is.

BOLYA Nem volt ott öcsém sem! Ő sem tudhat semmit!

PÉTER Csak te egyedül?

BOLYA … A jelenlevők közül.

PÉTER Na, jó! … És Gellért? Akinek klastromában összebúj­tatok?

BOLYA Ő sem! … Bár a gyűlés után én találkoztam vele.

PÉTER És beavattad őt is.

BOLYA Te talán így tettél volna helyemben. Én másképp! … Csak volt jegyesem, Etelkám felől kérdeztem, ki az özvegy ki­rályné, Gizella halála után eljött Veszprém-völgyéből, és azóta nyoma­veszett… Majd a szent gyónás és áldozás után Gellérttől búcsút vettem és indultam hozzád.

PÉTER Menekülhettél volna.

BOLYA Menekülésemmel elveszíthettem volna öcsémet, Bonyhát, pedig ő ártatlan.

HERMANN A testvéri szeretet! Milyen megható! … Ezért jöt­tél önként?

BOLYA Én már semmit nem veszíthetek. Nincsen már hazám, mert elvetted, eladtad, és nincsen szerelmem, mert meggyaláztad. Csak a fájdalom van, amit te okoztál!… Én nem bocsájtom meg soha gazságodat, s ezt te – mert király vagy – nem bocsájthatod meg nekem.

PÉTER Egy nő … egy asszonyállat miatt?!… Bolond vagy! Osztrák grófok lányai, lengyel hercegnők közt választhatnál, a szépek szépe lehetne a tiéd, ha a választottnak gazdagságodról, származásodról suttognék hízelgő szavakat!

BOLYA Már tettél nekem ilyen ajánlatot… Ne fáraszd magad!

GIACOMO Kavicsot se ér az a nő komám, aki drágakövekért megvásárolható!

PÉTER Te, hallgass!

BOLYA Igazad van, bolond! … Kinek kicsi a pokla, kicsi volt annak a menny­országa is! … Az enyém szép volt, gyönyörű!

GIACOMO Hát nem furcsa? … A küzdelmes, nehéz éveket megszépíti a múló idő, de az elveszett boldogság egyre jobban fáj … örökre gyógyíthatatlanul!

BOLYA Lám, egy bolond is megérti … De te nem! Sajnálom asszonyodat, mert ha te nő és férfi szerelméről ily könnyedén, legyintve beszélsz, hogyan ismerhette volna meg szegény a bol­dogságot, teljes odaadást!

FROILA Rajtam ne sajnálkozz, pimasz! Én tudom, mi a szere­lem!

BOLYA Úgy bocsáss meg.

FROILA Ami itt folyik, nem olyan mulatság, mi engem szóra­koztat … És meg­fájdult a fejem! … Bocsáss meg, uram! (Udvarhölgyei kíséretében el)

BOLYA … Megfájdult a feje! … Hát mégse lenne boldog?

PÉTER Nem a te gondod!

BOLYA Az enyém is!… Mert már csak a semmi és a minden az egyedüli gondom. Leráztam a magam terheit, hogy befogad­hassam a végtelent. Egyéni vágyak nélkül, elfásult érzelmekkel, hogy megítélhessek szolgát és királyt, s azokat, akik a szolgák és királyok között állanak. Én már nem félem a halált, Péter.

PÉTER Mindent feladtál? A harcot is?

BOLYA A harcot? … Csalóka reményekkel mért áltatnám ma­gam? Ha te játszol – már csak ennyi az erőm – elrontom én is a mulatságodat. Nem könyörgök az éle­tem­ért, ahogyan szeretnéd. Még attól a lehetőségtől is megfosztalak, hogy meg­bocsájt­hass.

BONYHA Ne légy ilyen megátalkodott, drága bátyám! … Én tudom és megértem fájdalmadat… De mert hívő katolikus vagyok, önpusztító, haláltváró nehéz bánatoddal is perbe szállók! … Még ennek … de a legnagyobb bűnösnek is meg kell adnunk a lehetőséget, hogy eszmélve, a poklok tátongó torkából vissza­fordulhasson.

BOLYA Gyermek vagy, Bonyha, ártatlan tiszta gyermek. De ha Így hiszed, hidd is így.

BONYHA „Az erények mértéke teszi teljessé a királyok koro­náját. Kell, hogy a királyt kegyesség és irgalmasság díszítse, de a többi erény is hassa át és ékesítse. Mert ha a királyt istentelenség és kegyetlenség szennyezi, zsarnoknak kell nevezni!” … Nem én, de István mondta így!

PÉTER Ki ne mondd mégegyszer a nevét! A „tanító”, aki sza­bályaival gúzsbaköti a lángoló-száguldó fantáziát! Gyűlölöm! Igen, gyűlölöm, mert folyton-folyvást csak őt idézitek és mindig ellenem! Nem akarom hallani a nevét! És emlékét is eltörlöm, veled együtt! … Vigyétek! … Visk mellett lógjon a bitón!

BOLYA Az öcsém ártatlan, király! Dús, tiszta föld, miből ez országnak szép virága nőhet!

PÉTER A legdúsabb föld hozza a legtöbb gyomot! Vigyétek!

BOLYA … Találkozunk, Bonyha … és ne félj. A halál könnyű, csak a gondolat iszonyatos.

BONYHA Hiszem Bolya … mi találkozunk! (Elvezetik)

BOLYA … Akár a viasz, úgy hajlasz a bűnre … Öcsém halála is visszahull fejedre, s a te dolgod, hogy Istennek hogyan számolsz cl az utolsó ítélet napján! … Vigyetek engem is.

PÉTER Nem!… Te még maradsz! … Kik voltak a Csanádi összeesküvők és mire jutottatok?

BOLYA Nemcsak kicsinyes, bosszúálló gyilkos, de ostoba is vagy, ha magadtól nem tudod.

PÉTER Gut! Most mellé állhatsz!

GUT Értelek, királyom!

BOLYA Ha hozzám érsz, a beledbe gázolok!

HERMANN Ezt ne! Magadat teszed nevetségessé-, uram, ha te kényszeríted így. Mire való a hóhér? A kínzópad? A tüzes va­sak? … Te ne mocskold be magad!

BOLYA Milyen finnyás vagy, Hermann! Bezzeg mikor Abát koronáztuk, te kiáltot­tad leghangosabban: Vivát! És sírva csókol­tad a köpenye szélét!

HERMANN Megbántam azt is, amit színlelésből tettem! És Péter megértett, és megbocsájtotta bűnöm nagylelkűen.

PÉTER A bitorló Abával szembefordultál te is.

BOLYA Mert minden zsarnokkal szembefordulok! … Mindegy, mi a neve, Aba-e vagy Péter! … A tyrannus vasvesszeje alatt vérzett, szenvedett az ország, akkor is, most is! Kis híja volt, hogy magam nem vesztem el Csanádon, azon a húsvét előtti rémséges napon, Aba cselvetése és pórhadának bunkói alatt… S mi­kor harcra került a sor, egy voltam azok közül, aki a mocsárba ragadt, szorongatott Henriknek avval segített Ménfő alatt, hogy a döntő roham közben Aba zászlaját elhajította, seregét vissza­parancsolta! … így vesztett csatát a bitorló Aba, s ölték meg később menekülése közben és csak így győzhetett Henrik.

PÉTER Győzött volna nélkületek is! … Futásodat akarod meg­szépíteni? A gyávaságból hőstettet csinálni?

BOLYA Nem én dicsekszem, de te gyalázkodol! És szavamat igazolják majd tudós krónikások, ,s tán azt is felemlítik, mi mit éreztünk akkor. Az elérhető győze­lem pillanata előtt a lázas ér­zelmeknek hidegen parancsolni, megfutamodva a bitorlót gyengí­teni, egy hódító imperátort erősíteni…

PÉTER Aki ítéletetek szerint egy másik bitorlót ültetett nyaka­tokra!

BOLYA Te mondtad ki!… Ó, ha vissza lehetne pergetni az időt! … Eh, ostoba ábránd azon meditálni: Mi lett volna, ha?! … Döntésünket majd megítélik késő századok! … A császár győzött! Fehérváron téged a maga kezével öltöztetett és ültetett a trónra. Keserű volt a szám és száraz. Nem örültem, de féltem. Pókháló­szálnyi volt csak a remény, hogy a száműzetés kenyerén élve, talán megváltoztál!… De nem! A három év alatt nem ma­gadba néztél, magad tetteiben is keresve bukásod okát, csak a bosszúra gondoltál! S hogy bosszút állhass, magadat biztosítva, ezért min­dent feláldoztál! … Ez év tavaszán „fiúi tisztelettel” hívtad meg Henriket pün­kösd ünnepére és a szent napon – maga­dat megalázva az ország szeme előtt! – aranyos lándzsáddal át­adtad a magyar királyságot császári uradnak. És miután hűség­esküt tettél Henriknek s utódainak, az országot jelképező lándzsát tőle visszakaptad, nem örökös birtokul, de személyes hűbérül, élet­fogytig való birtoklásra! … Kíván­tam: rendüljön meg a föld, a nagy király építtette bazilika irdatlan kőtömege omoljon fejünkre! Temesse be a hódító császárt, az áruló királyt, de minket is, kik dermedten, gyáván e szégyennek szemtanúi voltunk!… Az or­szágot, a szabadságot adtad el hiú nagyravágyból!

PÉTER Még többet is teszek! „Ha valameddig még élek, Ma­gyarországon mind a bírákat, a méltóságos és tekintetes, valamint az alsóbbrendű embereket, a százado­so­kat, falunagyokat, és mind a főembereket, a hatalom viselőket németekből rendelem, idege­nekkel töltöm meg ezt a földet, és teljességgel a németek hatal­mába adom!”

BOLYA Éreztük … tudtuk ezt! Ezért jöttünk össze Csanádon, kiknek ez ország szabadsága szent, s kik felelősek vagyunk a holnapért is! És tudhatod, mire jutottunk!

PÉTER (a Devecsertől kapott pecsétes iratot felnyitja és hango­san olvassa) … Andrásnak, Bélának, Leventének, a magyar Árpád-hercegeknek, kik nagy Jaroszláv, oroszok fejedelmének kijevi udvarában élnek! … Hercegek! Mi, akik Csanádon össze­jöttünk meghányni-vetni az ország száz baját, kérünk, ne várjatok tovább. Gyűjtsetek hadat! Egész Magyarország várja, hogy jöjje­tek, oltalmazzátok meg István országát, népét a németek dühétől, az áruló Péter bosszújától!… Ha bejöttök apáink régi útján, Verecke hágóin, mi esküvel fogadjuk, s ígérjük: „minden magyar egy szívvel-lélekkel hozzátok tódul!”… Ne várjatok, a tenger kín már az Égre kiált… etc., etc.! … Az aláírók között ott van a te neved is! És Szolnoké, Viské, és az engedetlen, pogány, lá­zadó Vata ispáné is!

BOLYA Nem tagadom.

PÉTER A futárral küldött levelet mégis én olvasom! A sem­miért vállaltad a halált!

BOLYA Már olvassák a hercegek is! Vagy azt hiszed, csak egy futár indult?!

DEVECSER Csak egy! Én tudom! Ott voltam! Ezen a levélen rajta van az én kézjegyem is!

BOLYA Ezen igen, de a másik kettőn nincs!

PÉTER … Te, címeres barom!

DEVECSER Uram … én biztos voltam abban …

GIACOMO Semmi sem biztos, Devecser, csak az, hogy a tehéngané mindig lapjára esik!

KELED Vigyázz a nyelvedre, bolond!

GIACOMO Ezt már mondtad.

BOLYA Hát így vagyunk, Devecser?! … És én előbbi komé­diádat nézve, melyben cinkosod volt a király is, már kezdtem oktalan gyanakvásom miatt szégyellni magam. De megtudja az ország, hogy kihez tartozol!

PÉTER Azt mondtad … könnyű a halál!

BOLYA … Azt… Csak élni nehéz, hitvány emberek közt … mert az nagyon nehéz! … E nyúlós, kapzsi korban, hol az igaz­ság kimondása bűn, a gerinctelen hízelgés, sunyiság az érdem, s mindennapos az árulás, köpönyegforgatás! … És mindez egy István fényes korszaka után, melyben a tisztesség, becsület emelt fővel járhatott, hisz Istvánnál szó és tett mindig egybeesett! Most minden színlelés! … Ebben a förtelmes világban én embernek már csak akkor érzem magam, ha egyedül vagyok. Akkor még vannak álmaim és mocsoktalanul szépek az emlékeim!

PÉTER Neked nem lesz rá időd, sem erőd, hogy emlékeidbe kapaszkodhass. Neked nem adok könnyű halált… Láncokba verve mellettem nézed végig Visk és öcséd halálát, majd kínzópadra kerülsz … A hóhérnak annyi aranyat fizetek, ahány nappal meghosszabbítja kínodat… A poklot itt járod meg élve és az lesz megváltás számodra, hogyha már nem élsz!

BOLYA A lélek, az értelem szenvedéseit ismerem, a tehetetlen kétségbeesést, hogy nem lehet semmit újra kezdeni! … A testi kín nem rémít! A hús rángó fájdalma majd segít könnyebbé tenni, amit itt érzek belül! Nem tudsz kifogni rajtam. A végzet királlyá tett, én mégis fölötted állok, elbukva, megalázva is!

PÉTER Vigyétek!… Vigyétek! … Hangjától, látásától is meg­bolondulok! Vigyétek már!

BOLYA Pislákol, kialvóban van a te éltednek fáklyája is!

Gut kivezeti Bolyát.

PÉTER Kiirtom őket mind! Írmagjuk sem marad!

GIACOMO … Koronád éke … tiszta szándékú zöld sma­ragd! … az lehetett volna! És egymaga többet ér, mint egész hízelgő udvarod! … Egyébként, komám – ha megengeded – a mulatság rendezője nem te, de ő volt.

HERMANN Megvesztél, bolond?!

GIACOMO Nagyon is eszemnél vagyok! … És figyelmeztetni szeretnélek – ha gyáva tanácsadóid hallgatnak is –, hogy a népet nem lehet kiirtani, komám! Ha szó­szóló vezéreit bitó alá küldöd, szül új vezéreket, új hősöket, minél elvisel­hetet­le­nebb a sorsa, annál jobban nő szívében a remény, s minél kegyetlenebből bánsz vele, annál bátrabban lázad.

PÉTER Hallgass, Giacomo, mert valóban kilépetem a nyelved!

GIACOMO Nagy bolondságot tennél, hiszen csak javadat aka­rom … Nero, Caligula, de mind a zsarnokok ebbe buktak bele. „Kiirtom!” „Elsöprőm!” … Lásd be, ez senkinek … neked sem sikerülhet!

PÉTER Elég!

GIACOMO Ha elnémítasz, lelkiismereted csak hangosabban kiált!

PÉTER Azt nem hallják idegen fülek! … És én nem vagyok bolond, hogy a világba üvöltsem kínomat, félelmemet!

GIACOMO A te kínodat? … Azt, amit másnak okoztál!

PÉTER Azt sem!

GIACOMO A világban semmi sem marad titok … Ha én nem lehetek, és te magad nem akarsz kimondója lenni, majd kimondják mások tetteid fölött az ítéletet. Követ faragó mesterek vésője nyomán szomorú apostolarcok vallanak rólad és korodról… Új Homéroszok, Vergiliusok! … Az igazság hangját nem némíthatod el, komám! Hallod azt és hallják a zsarnokok tragédiák, ko­médiák sírást, nevetést kiváltó, tisztító katarzisában, szomorú dalokban, de saját szívük rémült dobogásában is.

PÉTER Hát mit mersz még?!… Vágjátok ki a nyelvét!

KELED Látod, megjósoltam!

GIACOMO Ugye, csak tréfálsz? Én már hallgatok.

PÉTER Majd hallgatsz, mert eztán nem lesz mivel beszélj! Vigyétek!

GIACOMO Kegyelmezz, uram! Az elnémított bolond vádolna legjobban!

PÉTER Mondom: vigyétek!

GIACOMO … Sajnállak, esztelen! A lehetőségekkel nem tudtál élni. Lehettél volna Nap! Üdítő forrás …

KELED Gyerünk! És imádkozz inkább! (Elviszi Giacomót)

HERMANN … Megbocsáss, uram …

PÉTER Te is leckéztetni akarsz?!

HERMANN Nem! Nem! … Kérlek, nyugodj meg.

PÉTER … Nos, jól van … Hallgatlak.

HERMANN Ha igaz, amit a Gyula-fi a három futárról mondott, márpedig …

PÉTER Devecser! … Te tulok! Azért küldtelek Csanádra, hogy tartsd nyitva a szemed! … Kitoljam?! … Égő fadarabbal?! … Mit csináljak veled?

DEVECSER Irgalmazz, királyom!… Jóváteszem, amiben hi­báztam !

HERMANN A hercegek, Vazul fiai e levelet olvasva tovább nem késnek, uram. Fel kell készülni.

PÉTER Majd fogadom őket! Német zsoldosokkal!… A császár majd segít, mert az ő érdeke is! … Téged nem akarlak látni! Kotródj! … Hermann, te gyere velem!

Indulnak, a szín elsötétül.

Harmadik kép. FROILA SZOBÁJA.

Froila ül, Hermann előtte áll. A színpad előrésze annyira sötét, hogyha kétoldalt a portálnál lép be valaki, csak akkor lehet látni, ha egy kopf megvilágítja.

FROILA … Nem, ez nem lehet!

HERMANN Sajnos igaz, királyné. Bűnt követnék el ellened, s magam ellen, ha eltagadnám, amit már tudok. Henrik tervéről régen értesültem, de hogy válogatott seregével már Rómában van …

FROILA Rómában?!

HERMANN És bevette a várost! A megrémült egyházatyák, a város vezetői – patríciusok korcs utódai! – és a gyáva polgárok, mindenben engedtek neki. Maguk zavarták el a három önjelölt pápát, Szilvesztert, Gergelyt, Benedeket, s a császár jelöltjét, Svitger bambergi püspököt II. Kelemen néven a pápai trónra tették … Az új pápa első dolga volt, hogy urát, patrónusát, német Henriket, még aznap este német-római császárrá koro­názza.

FROILA … Akkor elveszett minden! … A német-római csá­szárnak hatalma csúcsán mit sem számít már a szerencsétlen Péter és e félvad tartomány.

HERMANN Ha számítana is, úrnőm … ő maga és hadai olasz földön vannak! És itt most nem hetek-hónapok, de napok dönte­nek. Felgyorsult az idő! … A Tisza-vidéken tombol a felkelés. Templomok, kolostorok égnek, omlanak. Vata feltüzelt, pogány hitre visszatért magyarjai német ispánokat, nemeseket, püspökö­ket, papokat gyilkolnak.

FROILA Iszonyatos! … Ó, miért büntetsz engem, Isten?

HERMANN Büntet valamennyiünket. Férjed miatt! A két Gyula-fi és Visk kivégzése az országot gyújtotta lángra. A halál angyalának trombitája … az volt a jel!

FROILA Hol van a király?

HERMANN A palota folyosóin bolyong, mint egy alvajáró … és magában beszél.

FROILA Keresd meg, kedves lovag. Valamit tenni kell, mert a várakozás halál!

HERMANN … Nem enged magához senkit. Keled is csak messziről vigyázza, hogy magában kárt ne tegyen.

FROILA Volt már ilyen … Regensburgban, az első napok után. De csak múló zavar, nem tartott soká.

HERMANN Bár úgy lenne most is!… Gut a német zsoldosok­kal, testőr­száza­dokkal már indulásra készen … És csak vár tétle­nül.

FROILA Ne várjon! Induljon Vata ellen!

HERMANN A király parancsa nélkül nem lehet!… Hidd el, úrnőm, állam­ügyek­ben, a kormányzás fortélyaiban vénségemre szereztem némi tapasztalatot, de az, mit Péter művel – hibát hi­bára halmozva! – minden érdek, taktikai érzék híjára vall! … Ilyet még nem láttam, s példát se tudnék rá a históriában.

FROILA Ne gyalázd! Nem most van ideje annak, hogy a király tetteid megítéld. Most mást kell tenni!

DEVECSER (sietve jön) … A király?! Hol van a király?

FROILA Ha új híreket hozol, mondhatod nekem is.

DEVECSER Csak a királynak!

FROILA Parancsolom!

DEVECSER …Nem tudom… Kérlek, ne kényszeríts!… a hír… Nem! Csak a királynak! Ha más is megtudná … És a falnak is füle van.

FROILA Most vagy óvatos?! … Miért nem voltál Csanádon az?!

DEVECSER Abból okultam éppen.

PÉTER (belép és figyel)

DEVECSER Ha megbotoztatsz, ha kerékbe töretsz, akkor sem mondom, amit tudok!

FROILA Ostoba!

PÉTER Nekem se mondod?

DEVECSER (a király elé térdel) Királyom! Téged vártalak! A hír … vésztjósló hír, tudom …

PÉTER Hallani akarom!

DEVECSER … Uram … az Árpád-hercegek normán zsoldo­sokkal – kiket And­rás herceg feleségének apja, kijevi Jaroszláv fizet – és hozzájuk csatlakozó ukrán bal­tásokkal átlépték az észak-keleti gyepűt, a Kárpátok bérceit, s vonulnak Abaújvár felé.

PÉTER (teljesen nyugodtnak látszik, inkább töprengő) … Vászoly-Vazul! … Ó, átkozott az átok! Hallom hangodat! … „El­pusztul mind, ki most a palotában örül …”

DEVECSER És Vata, lázadó pogány seregével az Árpád-herce­gek elé indult, hogy egyesüljenek!

PÉTER … Ha én nem fogadom karddal, fogadja őket más … Te ott voltál, Hermann … Emlékszel: „… de béke lesz megint, ha a nemzet akarata fiam fejére teszi a koronát!”

FROILA Péter! … Könyörgök! Térj végre eszedre!

HERMANN Ne gondolj az átokra, uram! … Parancsold meg Gutnak, hogy fegyvereseivel induljon azonnal!

PÉTER Jó, jó, csak iszonyatosan hasogat a fejem… . Még be­szélnem is nehe­zemre esik.

FROILA Megőrülök! … Fáj a feje! … Hát király vagy te?!

I. HÍRNÖK (belép elöl, hangjára csak a király kapja oda ré­mülten a fejét) … Isten szava! … András, Béla és Levente pa­rancsa: a püspökök a papsággal együtt ölessenek le! A tizedet szedő dézsmások koncoltassanak fel! (Eltűnik)

PÉTER (szinte dadogva) … Nem … nem … Ez nem! … Ez a vég!

HERMANN … Mit nézel úgy, uram?!

PÉTER … Ti nem láttatok … nem hallottatok semmit?

FROILA (félve néz össze Hermannal) … Nem uram … Hisz nincsen ott senki, hová rémülten nézel.

PÉTER Nincs? … Ó, jaj a fejem!

HERMANN Kérlek, királyom, adj parancsot Gutnak késedelem nélkül. A lehe­tetlent kell megpróbálni, a sorsot megkísérteni! Addig szétverni Vata és a hercegek ukrán baltásait külön-külön, amíg nem egyesülnek! A két sereggel egyszerre nem bírunk.

PÉTER Igen … talán igazad lehet.

HERMANN Igazam van, tudom! … Ha a két sereg Újvárnál találkozik, Vazul fiainak megfontolásból egyben-másban enged­niük kell. A németet, papokat gyűlölő Vatának tán azt is meg­engedik, hogy áldozzanak pogány hitük szerint, s hogy lóhúst egyenek! És akkor az ország egyik végétől a másikig villámsebe­sen fut végig a hír és nyomában a felkelés mindenütt! … Adj parancsot, amíg parancsolhatsz, uram!

II. HÍRNÖK (a másik oldalon lép be, és mint fent) …Isten szava! András, Béla és Levente parancsa: Az ősi vallás állittassék vissza, az adó töröltessék el! (Eltűnik)

PÉTER Már megint! … Most se hallottátok?

FROILA Nem, uram. Nyugodj meg … rémület fog el, ha így nézed a semmit!

PÉTER „Isten szava! András, Béla és Levente parancsa!”

FROILA … András, Béla és Levente? … Csak feldúlt képze­leted gonosz játéka ez, uram!

HERMANN „Isten szava!, Géza, István vagy Péter parancsa” … Ősidők óta e szavakkal hirdetik ki országodban fejedelmek, királyok rendelkezéseit! … A királyi tanács döntéseit! … E vál­ságos órákban ne higgy zavart elméd torz sugallatának!

PÉTER … Te bolondnak tartasz? Megháborodottnak?!

HERMANN Nem, királyom. Őrizzen isten! Még gondolatban sem mernék ilyen szörnyűséget állítani!

PÉTER Hazudsz! … A szemembe hazudsz, Hermann!

HERMANN Nem!

PÉTER (egészen közel Hermannhoz) … Nem is hallottad a hír­nökök szavát?

HERMANN … Hírnökök szavát?

PÉTER Már másodszor kiáltottak! De a hercegek nevében!

HERMANN Félrebeszélsz, uram!

PÉTER Mit?!… Én?!… Gyalázkodó! (A tőrével leszúrja Hermannt)

HERMANN (összerogyva) Ó! … Mint a medve! … Te szeren­csétlen ! … Még a neved is legyen átkozott (Meghal)

FROILA Péter! … Mit tettél?!

PÉTER Száműztem ezt az urat! … Nemcsak országomból, de e földi világból is! (A halott mellé térdel és szinte sziszegve) … Gyűlölsz még, Hermann? … Na, most hogy érzed magad? … Kinek adsz most álnok tanácsokat? … Kinek szövöd a hálót ör­dögi cselvetéssel? … Nekem már nem! Gizella híve voltál, nem az enyém. Utána küldtelek … Lám, azt hitted, a fejemre nő­hetsz … Na, miért hallgatsz, „mester”? … Belátod már, hogy tanítványod nálad többre vitte? (Elhúzódik a halottól és csak magának) … Jaj, a fejem … a fejem szétreped!

FROILA … Péter … én uram … Ó, mindenható Isten!

PÉTER (feláll, s hidegen, józanul) … Ezt takarítsátok el! Gyű­lölt, míg élt, s gyűlöltem én is! … De már megbocsájtok. (A tőrt eldobja) … Ti ne féljetek. Nem kell léket nyitni a koponyámon! Nem vagyok bolond, tébolyodott!

GUT (besiet) Királyom! Most kaptam a hírt: Gellért vezetésé­vel püspöki küldöttség indult az Árpád-hercegekhez! A küldött­ségnek tagja Szolnok is, az egyet­len világi hatalmasság az egyházi követek közt.

PÉTER Szolnok! … És nyíltan színtvallottak a papok is!

GUT Elhagytak téged, uram.

PÉTER Kívánom … – ó, bárcsak beteljesedne! – fussanak Vata pogány magyar­jainak karjába! Hohó! Az lenne ám a szép! Meg­nézném szívesen, hogy mint esne András helyett Vatával a nem­várt találkozás!

GUT A pesti rév felé indultak, s Újvár felől a dunai átkelőhöz tartanak a hercegek hadai. Ez az utolsó jelentés, mit mozgásukról kaptam.

PÉTER Hát menjenek! És legyenek átkozottak!

III. HÍRNÖK (ott jelenik meg, ahol az első) Isten szava! And­rás, Béla és Levente parancsa: Magyarország függetlensége, sza­badsága állíttassék vissza! Péter emlékezete németéivel és ola­szaival vesszen el örökre! (Eltűnik)

PÉTER (üvöltve) Nem!… Nem akarok meghalni!… Nem akarok!

GUT Adj parancsot, uram! Német zsoldosaid már türelmetlenek.

PÉTER Induljatok! Indulunk!

GUT A pesti rév felé?

PÉTER Azt nem! Nyugatnak! Az útirány: Győr, Kapuvár, Sop­ron!

A szín elsötétül.

Negyedik kép. TRÓNTEREM.

Két palotaszolga – az egyik fiatal, a másik öreg – szép ko­mótosan rendet tesz a már kitakarított teremben. Nemes prémtakarókat terítenek a trónszékre, a trónszék mellett el­helyeznek egy kicsi asztalt, amelyen kancsó és boroskupák vannak, meg egy csengettyű. A színpad elején egy térdeplőt is letakarnak aranyszegélyű brokát takaróval, s kálváriát tesznek a könyöklőre stb.

FIATAL SZOLGA … Ez milyen állat bőre?

ÖREG SZOLGA Párducé … úgy mondják. Emez meg tigris.

FIATAL Tigris? … Hírét se hallottam. A Bakonyban nincsenek ilyenek.

ÖREG Külországból hozták. Tán száz tinónál is többet ér egy ilyen szép gerezna.

FIATAL … Ez a bőr száz tinót?!

ÖREG Hát! … Ez meg fehér medve. Ideterítsük a szék elé.

FIATAL … Te mióta szolgálsz a palotában, öreg?

ÖREG Az évek számát sem tudom! … Annyi idős lehettem, mint most te. A nagy király, István akkor tette át a székét Fehér­várra … Azóta a palotát szolgálom.

FIATAL Tán a királyokat.

ÖREG Azok élnek itt… én mégis úgy mondanám, a palotát szolgálom. A vastag kőfalakat, fényes termeket, kongó folyosókat, meg a belső udvart a kúttal… A királyokkal nekem nem akadt dolgom.

FIATAL De láttad őket.

ÖREG Látni láttam … A nagy királlyal beszéltem is kétszer. De az régen volt.

FIATAL … Akkor te már kiismered magad … mit miért kell és hogyan.

ÖREG Majd beletanulsz te is.

FIATAL Nemigen … Én félek itt.

ÖREG Félsz-e? … Nem vagy te nagyúr!… A magunkfajta nyugodtan alhat. Csak aki nagyon magosra kapaszkodik, annak vágja le fejét sorsának kaszása. Mink a lapulevél alatt még a su­hintást se halljuk.

FIATAL … Én mégis félek … Pedig ne hidd, nem vagyok gyáva! A vad Bakony völgyeiben, dús füvű réteken ménest őriz­tem én, éjjel és nappal is egyedül… Ez a csilingelő meg mire kell?

ÖREG Ha be akar hívatni valakit a király, megrázza.

FIATAL Hát kiáltani nem tud?

ÖREG A királyok nem kiáltanak.

FIATAL Aha … Tavasszal bunkóval ütöttem agyon egy szürke toportyánt is, mert a féreg egy kipányvázott csikómat támadta meg! … Igaz, a hideg is kilelt, s reszketett az inam. Mert azért nem olyan könnyű azt megtenni, mint elmondani.

ÖREG Farkast? Ugyan! … Megvárta a bunkódat, s nem sza­ladt el?

FIATAL Nem, mert teleette magát földdel.

ÖREG Mivel?

FIATAL Földdel, mondom.

ÖREG Tán csak nem mentei az esze?

FIATAL Inkább megjött, mikor ezt a cselt kitalálta valamelyik öreg őse. Mert a farkas így szerzi meg magának a csikót.

ÖREG No, már bolondíts mást, ne engem, hallod-e!

FIATAL Így igaz, becsületemre mondom! … Telizabálja magát földdel, közel lopja magát a csikóhoz, s közelről ugorva éles fo­gaival a csikó orrába kapaszkodik!… A szerencsétlen megré­mült állat meg forog csak forog, az orrán csüngő nehéz farkassal, míg össze nem esik … A rusnya féreg így végez a szegény párá­val, aztán a földet kiokádja és a friss hússal belakik … Hát egy ilyet ütöttem én el bunkóval.

ÖREG … Sok csudák esnek, igaz lehet ez is… De hallod-e, ha itt félsz, minek jöttél ide?

FIATAL Iderendelt a nagyúr … Ott vadászott a Bakony-erdőn, s mikor meglátott, miért-miért nem, a palotába rendelt.

ÖREG A nagyúr? … Kicsoda?

FIATAL … Úgy mondták a nevét… Devecser. A sok szolga úgy hajlongott előtte – még az én uram is! – hogy majd orrukra buktak.

ÖREG Devecser? … Hol van már ő?! … És hol van a király?!

FIATAL … Hát hiszen ez az! … Én tegnap jöttem, a nagyúr meg nincs sehol… Egy harisnyás udvari ember – azt se tudom kiféle-miféle – a te kezed alá rendelt.

ÖREG Az udvarmester egyik fullajtárja.

FIATAL De ha nincs már itt a nagyúr… tán vissza is mehet­nék… . Az az én ha­zám, a patakok, erdők, virágos tarka rétek … esők után páraköd lepi meg a völ­gyet… zöld csúcsok közt tej- Icliér tenger! És a képzelet úgy száll ott szabadon, mint a gyors­röptű sólyom, a szem belátja a végtelent… és a szél! A szél zúgásában én hallom, miről susognak, regélnek a tölgyek! … Az valami csuda! Hiszed? … De itt?! … Mióta eljöttem, én jó­ízűen még enni sem tudok!

ÖREG … Felőlem elmehetsz … Aki ide parancsolt, vissza nem­igen jön … Hacsak nem hozzák. Láncon! … Mert hát most új királyt várunk.

FIATAL Új királyt?

ÖREG Hát ezt se tudod?

FIATAL Az este beszéltek valamit… de én félrehúzódtam.

ÖREG Istenemre, te vagy a boldog ember!

FIATAL Tán te nem vagy az?

ÖREG … Magam sem tudom … Az ember nem ellensége magának, s nem úgy általában lesz boldog vagy boldogtalan. Mindig valami vagy valaki teszi ilyenné vagy olyanná … Te itt boldog sohase leszel! … Menj vissza, én majd segítelek … Tedd a feszületet a térdeplőre.

FIATAL Hová?

ÖREG Ide ni! … így … Tudjon imádkozni a király, ha akar.

VATA (belép, lassan odamegy a palotaszolgákhoz)

ÖREG (súgva a fiatalnak) Hajolj meg! (Maga is meghajlik)

VATA … Kik vagytok?

ÖREG A palota szolgái, nagyúr. De nem rabszolgacselédek. Szabad magyarok.

VATA Szolga magyarok! … Ha nincs dolgotok, kotródjatok!

ÖREG Már bevégeztük a dolgunkat, nagyúr! (Újra meghajlik, elmenőben odasúgja a fiatalnak) … Mondom, menj vissza. (Ki­mennek)

Négy katona jön, majd András, Béla és Levente. Vata a trón felé mutat, s a három herceg megáll a trón előtt.

ANDRÁS … István széke!

VATA Lehetett volna apátoké, Vászolyé, István után!… Most hármótok közül eggyé … Ti döntitek el, kié?

ANDRÁS … Mindhárman elvesztettük egy apánkat, s egy­formán sirattuk … Mind­hárman ettük a bujdosók keserű kenye­rét, ha más-más országban is… A nemzet hívá­sára egyakarattal jöttünk, a zsarnok ellen egyforma elszánással harcoltunk. A sérel­münk, szenvedésünk egyforma, de egyforma a győzelem feletti örömünk … Kit illet a korona hármunk közül?

LEVENTE … Én csak meghalni jöttem haza … Beteg vagyok.

VATA Majd meggyógyít a honi levegő, herceg. A mézes szóló szőlő, a foszló, lágy kenyér … De kivált a szabadság, hogy már nem vagy a magad hazájában üldözött.

LEVENTE … Köszönöm a szép biztatást, Vata úr… de ma­gamat nem csapom be. Mindig forróság gyötör… a magam vérét nyelem éjszaka, más előtt titkolva kínomat… De már nem kell titkolnom. Megértem a napot, amire vártam … Aludni honi földbe fekszem, és álmomra Hadúr vigyáz.

VATA Te tartottad meg egyedül az ősök hitét, Levente. Olyan maradtál, mint a régiek.

LEVENTE … Nem biztos, hogy ez érdem … Ej, hagyjuk! … Figyeljetek. Az ősök istene lát és hall, előtte szólok: … én java­tokra a koronáról, trónról lemondok örökre. Végrendelkezésem csak ez: – de ezt a magatok keresztény istene előtt esküdve telje­sítsétek – ha meghalok, Taksony-falván temessetek el, jeltelen sírba, ősi szokás szerint! … Dédapánk mellett szeretnék pihenni, ki a magyarok utolsó pogány fejedelme volt!

ANDRÁS … Krisztus nevére esküszöm, Levente … de hiszen messze az még.

BÉLA … Esküszöm én is, Isten nevében, minden akaratod sze­rint lesz, testvérem.

LEVENTE … Akkor én elvégeztem … Zálogul vett szavatok felvidítja kedvem, de a testem … forrón párolgó nehéz kődarab.

ANDRÁS Ülj ide, testvérem.

LEVENTE Nem … az a király széke.

BÉLA Péter már nem király! Megszökött! Azt se tudjuk, él-e? … Újat még nem koronáztak. Csak ülj le és pihenj.

LEVENTE (a trónra ül) Köszönöm.

BÉLA … Öcsénk szava, sorsa, végrendelkezése, engem megren­dített bátyám! … Te vagy közöttünk a legidősebb … s bár igaz, szenvedtünk, s harcoltunk egyformán, korod miatt a te válladat nyomta leginkább a gond. Nemcsak a haza, de a testvér­öcséid miatti aggódás!… A koronáról lemondok én is javadra, mert Így tartom igaznak, jónak. És András királynak kardja leszek, ha elfogadsz kardnak.

LEVENTE Ezt vártam tőled, Béla! … Mert Bajnok Bélához – ki legyőzte a hencegő pomeránt – ország érdekében, ily nemes tett illik.

ANDRÁS … Köszönöm néktek! … (Béla és Levente kezét fogva) Nehéz most a szó … mert a felelősség … egy eladott, feldúlt ország terhe-gondja, amit test­véri szeretet, s önzetlensé­getek rám rakott, az én örömöm könnyűszárnyú madarát fészkére nyomva nem hagyja felrepülni! … Te utódom, jobbkezem és kardom leszel, Béla, ha az ország akarata, a zsarnok elleni győ­zelmes forradalom fejemre teszi István koronáját! … A belső béke biztosítása, a magyar törvények visszaállítása, a szervezés ezernyi apró napi gondja, s a fáradás enyém lesz … a dicsőség a tiéd. Mert a te kardod szerzi majd vissza az ország függetlensé­gét, mit Péter álnokul német Henriknek hűbérbe adott.

BÉLA Apáink szabadságát visszaállítom!… Ügy ígérem ezt neked, mintha már királyom lennél.

VATA … Ilyenek legyenek majd fiaitok! … Ilyen királyok szülessenek Árpád nemzetségéből, s akkor megmarad ez a nép.

ANDRÁS … Ha konok butaság, irigység, széthúzás el nem emészti erejét és prédául nem veti kapzsi hódítóknak!

VATA Most beszélsz így herceg? A megegyezés szép pillanatá­ban?

ANDRÁS Most! … És az intő szót néked szántam, nagyúr!

VATA Nékem?!

ANDRÁS Néked, ki a zsarnok elleni harc vezére, szervezője voltál … Néked, ki fegyverrel felkeltél! … Te, a Gyula-fiak, Szolnok, Visk és Gellért… igen, ti őriztétek, nem hagyva ellob­banni a függetlenség, a hazaszeretet tüzét. A győzelem részese vagy … mégis! Nagyot hibáztál Kelen-hegye alatt!

VATA Kezded megint?! … Ti esküdtetek, hogy élhetünk apáink ősi hite szerint! … Visszavennéd az esküt, mit Újváron tettél?

ANDRÁS Akkor harc volt, Vata! … Győzni kellett, hogy az ország megmaradjon. Most tán büntetni kell, hogy belső béke legyen.

VATA Engem akarsz büntetni … te?

ANDRÁS … Szeretlek ispán, tisztelem és elfogadom benned mindazt, ami jó, nemes. Bátorságod, hűséged, következetessége­det a harcban … ám a harcnak vége. Most neked is engedned kell … Te magad úgy élhetsz, ahogy hited parancsolja – meg­engedem! De népednek, s a népnek újra fel kell venni a keresz­tény hitet, meg kell tagadnia az ősök isteneit.

VATA Azt soha!

ANDRÁS Ha királlyá koronáznak, megtiltom a pogány áldozást, és fejét veszti, aki ellenszegül!

VATA Ez aztán a beszéd! … Hát mi csak erre kellettünk? Hogy megszerezzük néked a koronát?

ANDRÁS Csak a magad nevében beszélj! … Bolya, Bonyha és Visk keresztények voltak. A zsarnok ellen lázadva mégis fogtátok egymás kezét… Ők a zsarnok bitóján végezték életük. Az ország majd megsiratja őket. Végezhetted volna magad is a bitón, ha Péter markába kerülsz!

VATA Én nem hittem hízelgő szavának, és élek!

ANDRÁS Élsz!… És megölted Gellértet, Szolnokot, a követ­ségbe elénk jött püspököket, Beszterédet, Buldot…

VATA Megöltem volna Benétát is, ha te magad ki nem veszed kezemből!

ANDRÁS Mert vérgőzös indulatodban nem láttad, nem akarod belátni, hogy ők hozzánk tartoztak! A zsarnok ellen egy akaraton voltak velünk! … Veled is! A zsarnok ellenfeleit pusztította, de te a barátaidat, harcostársaidat!

VATA … Mint dörgő, tüzes ménykő, úgy csap le rám szavad … Én is fájlaltam, hogy Szolnok … de nem tagadhatod, hogy a nyugatról jött papok hozták ránk a bajt, a nyugati keresztény nemzetek, németek, olaszok!

ANDRÁS Nem a hit! … Nem az, ki hogyan és milyen istent imád! Hát nem érted? … A tét nagyobb! A megmaradás! … A keresztény Európában – mert kijevi Jaroszláv is keresztény, s azok a lengyelek, csehek északon és délen a görögök, és mindegy, Róma vagy Bizánc egyházához tartoznak-e! – a keresztény Euró­pában nem maradhat fenn az a nép, amelyik az egyetemes eszmeáramlatból kiszakad, apái fejével akar gondolkozni. Ennek felis­merése tette naggyá Istvánt, s én eszméit vallom, követem. Már nincsen visszaút a múltba! Ebben nem alkuszom!

VATA … Ti mit mondotok? … Szóljatok, hercegek!

BÉLA Más világ ez már, öreg, mint apáink világa volt. Keresz­tény világ! Amelyik nép dacolni próbál, az elvész a népek nagy temetőjében, mint ahogy elvesztek avarok, uzok, besenyők!

LEVENTE … Ha a népek azért ölik egymást – határon túl vagy határon belül –, mert más istent imádnak, másképp imád­koznak, nem istenüknek tesznek szolgálatot. Acsarkodásukat min­dig kihasználják, s fölébük kerülnek hitetlen, maguk pecsenyéjét sütő, önző hatalmasok.

VATA … Kicsúszik lábam alól a föld!… De meghajtom a fe­jem. A választott nemzetség sarjai ti vagytok … Engedelmes leszek, mert Árpád nemzetségének engedelmességet fogadtak vér­rel szerződve a törzsek vezérei, és mind a magyarok.

ANDRÁS Nékem ez is elég… és köszönöm. Hiszem, amit ki­mondták vissza már nem vonod.

VATA Én nem! … De hogyan győzöl meg mindenkit? … Az ártatlan népet, kik nem hibáztak, mint én Kelen-hegye alatt? Mert tudom én … aki hibázik, hibáján lehet fogni. Azt már könnyű engedelmességre kényszeríteni! … De az egyszerű nép nem hibázott, csak hitt! Mégis érezte dézsmaszedő poroszlók botját a hátán, behúzott nyakkal hallgatta papok fenyegetését és meg­siratta az utolsó véka rozsot, a kezes bu-bocit, a játékos kiscsikót. Ezért lázadt az első hívó szóra! … Őket hogy győzöd meg?!

ANDRÁS … Nem lesz könnyű, tudom. De ha véget ér az öl­döklő testvéri háború, mi Péter és Aba miatt csak vért, sírást, pusztítást hozott… ha a mezők nem fegyverek zajától, de szántó-vető, s aratni indulók dalától lesz hangos… ha béke lesz, és több jut mindenkinek, majd maguktól is adnak Isten egyházának, dézsmaszedők fenyegetése nélkül.

BÉLA Hol van az még, bátyám?!

ANDRÁS Majd eljön az ideje, mert akarom! És ha ki velem, s mellettem áll, szintén akarja. És munkál érte, mint én, mert ebben példát magam mutatok!

SZÁZADOS (belépve a fegyvereseknek) Álljatok félre! Utat! Parancsolom!

VATA Ne olyan nagy hangon, százados!

SZÁZADOS … Hercegek …

LEVENTE Bátyámnak beszélj!

SZÁZADOS (Andrásnak) Amivel megbíztatok: teljesítettem. A mene­külő zsarnokot elfogtam … s hozom!

ANDRÁS Él?

SZÁZADOS Még igen … de

ANDRÁS Vezessétek be!

A Százados int, két fegyveres betámogatja a megvakított Pétert, akinek ruhája véres, mocskos, s ő maga alig áll a lábán. Mögötte jön néhány katona, Etelka, Giacomo, Benéta s a főpap mögött néhány magyar.

VATA A kapukat nyissátok ki mindenütt!

Most a másik oldalon is bejön néhány katona, s mögöttük a fehér­vári nép vezetői, polgárai.

ANDRÁS (a Pétert tartó katonáknak) Ti menjetek odébb! (a Századosnak) Beszélj!

SZÁZADOS … Parancsotok szerint a menekülő zsarnok felku­tatására indultam. S mert a felkelés fellángolt az országban min­denütt, Péter már nem tudott átjutni a nyugati gyepűn. Bolyongott asszonyával, kisszámú zsoldos hadával cél és remény nélkül… A Tárnok-völgyében, Zámor helység mellett találkoztam velük. Ő meglátva fegyvereseimet, megrémült, nem várta meg, hogy szót válthassak vele, s átadjam nagylelkű üzenetedet, de árulástól félve, menekült. Bevette magát egy udvarházba, s védte magát nappal és éjjel három napig. A harcban elvesztettem sok embere­met, de néki elpusztultak mind a zsoldosai, köztük a két ocsmány sváb lovag, Gut és Keled, s az áruló Devecser! … Vérzett több sebből a zsarnok is, mikor elfogtuk! … Sértetlen csak asszonya volt. Vérző, felbőszült embereim, mikor meglátták, ruháit kezdték tépni, leteperték!… Parancsolni ott Krisztus se tudott volna, nagyúr! És rémséges volt a bosszú! … Péter üvöltve, sírva kért, szúrjam ki a szemét, ne lássa, mit tesznek asszonyával eszüket vesztett, gyűlölettől, kéjtől égő szemű, megvadult bikák! … Én megtettem! Kardom hegyével elvettem tőle örökre a fényt! … Mikor gyalázatába a királyné belehalt… ocsúdva, lassan indultunk mi is, el se temetve a halottakat… Nem esett szó az úton … Nem lehet azt elmondani, nagyúr, mit éreztünk a szé­gyentől, egymástól is undorodva! … Ily gyarlón végeztem el tisz­tem. A zsarnokot elhoztam, előtted áll. ítélj fölötte!

ANDRÁS Előbb fölötted! … Én nem ezt parancsoltam! … És bűnhődnek mind, kik e gyalázatos tettben részesek, cinkosok! Vata, te büntesd meg őket, irgalmatlanul!

ETELKA (előre jön) Nem! … Ezt nem teheted! Vond vissza parancsodat! A zsarnok azt kapta, amit megérdemelt! Mérhetet­len bűne fejére hullott vissza!

VATA Némber! Hogy mersz te szólni ország dolgaiban?! … Dobjátok ki!

ETELKA Hozzám ne nyúljatok! Nem néktek, ítélni csak nékem van jogom!

VATA Jogod?! … Na elég! Kotródj, ha mondom!

BENÉTA (Etelka mellé állva) Fékezd magad, nagyúr!

VATA Mit?!… Én?… Benéta! Ha a pesti révnél kicsúsztál is kezemből püspök úr, most kettéhasítalak e szajhával együtt!

ETELKA Szajha?! … Te mondod ezt, ki apám gyilkosa vagy?!

ANDRÁS Várj, nagyúr! Én parancsolom!

ETELKA … Nem tehetsz törvényt azok felett, herceg, kik a bosszúálló végzet kezében csak eszközök voltak! … Csellel elve­szített apádra gondolj, és büntesd a zsarnokot!

ANDRÁS … Te ismersz? … Tudod, ki vagyok?

ETELKA Nem láttalak soha … mégis ismerlek és könyörgök, vond vissza szigorú parancsodat. Sírás szorította görcsbe a tor­kom, szédülés, rosszullét gyöngített… hallgatva, mit a százados elbeszélt… Én tudom! … Igen, én tudom mit érzett Froila, hogy ruháját letépve nekiestek! Én ismerem az iszonyatot, undort, mi rosszabb, mint a halál! (Giacomo csillapítani akarva, megfogja Etelka kezét) Nem! … Ha nyelved nincs, kezed se csitítson Giacomo! … Herceg! Ha e szerencsétleneket bünteted, zsarnok vagy magad is! És magam mellé tanúnak állítom asszonyok, ártatlan szüzek százait, akikkel ugyanaz a gyalázat esett meg, mint (Péterre mutatva) ennek asszonyával! … De ennek parancsára, mulattatására! … Tanúnak hívom anyák ezreit, kik holt férjüket, fiukat siratják nem enyhülő gyásszal, mert ennek gonoszsága miatt lettek özvegyek, gyümölcsüket vesztett elszáradó kórók! … És tanúnak hívom az országot, mely elvesztette fénylő csillagait, e véres zsar­nok miatt!

ANDRÁS (ámulva lép Etelkához) … Ki vagy te? … Dé­mon? … Égiangyal … ki királyok fölött ítélkezel?

ETELKA A meggyalázott, kifosztott, boldogtalan ország va­gyok, nagyúr.

ANDRÁS … Ki ez az asszony?

BENÉTA … A téged holtában is váró Szolnok ispán lánya, ha­zánkért, s az érted halt Bolya jegyese, uram.

ANDRÁS (néhány pillanatig döbbenten áll, majd magához öleli a lányt) … Etelka! … Ó, hallottam sorsodat.

ETELKA (lassan kicsúszik az ölelésből és térdelve) … Az va­gyok uram … és vártalak én is, hogy büntess, igazságot tegyél. Már csak ezt vártam.

ANDRÁS Állj fel. (Fölsegíti) Ne alázz meg … És igazságot teszek. Az ország kívánsága nékem is parancs. (A Századosnak) Ne essék bajotok!

SZÁZADOS Köszönöm, herceg.

ETELKA Én is köszönöm.

ANDRÁS S ez itt melletted?

ETELKA A megnémított Giacomo, ki a zsarnok fölött kimon­dott ítéletet szeretné hallani.

PÉTER (néhány lépést tesz előre imbolyogva) … Fejemre hullt… okuljatok ti mind … és okuljanak a … (Összeroskad)

VATA (Péter mellé térdel, nézi, vizsgálja. Közelebb mennek a hercegek is) … Már nem él!

ANDRÁS … ítélt helyettem az Isten!

VATA Te tán könyörületes lettél volna?

ANDRÁS … Embernek született ő is … Most már halott. Kérdésedre, Vata, már felesleges a válasz.

BÉLA Ösztönállattá lett! Ki embernek születik, bölcsőtől a sírig felelősség nyomja, hogy az is legyen: Ember!

LEVENTE Ez meggyalázta faját, az emberi nemet.

ETELKA … Meghalt, s megértem … a magam szemével látom.

ANDRÁS Nincs többé … Vigasztalódj te is. Még fiatal vagy … A letaposott gyenge kis fűszál újra a napba néz, ha elvonult a had. Felépülsz, ahogy felépül az ország, kinek nevezted magad. Gondoskodom rólad.

ETELKA Köszönöm herceg… De amit én vesztettem, a világ nem adhatja vissza. (Giacomónok) … Te tudod, titokban hol temettem el Bolya megkínzott tetemét. (Giacomo int, hogy igen) … Mellé temessetek. (Egy kicsi tőrrel szíven szúrja magát, alig hallhatóan …) Én királyom … férjem. (Meghal)

ANDRÁS Ó, ítéletek napja! … Isten! Milyen mércével mérsz, milyen törvény szerint ítélkezel, hogy ítéleted a zsarnokra, s az áldozatokra egyformán: halál?!

BENÉTA Ne káromold az Eget… Ne kutasd titkait!

GIACOMO (Etelka mellé térdelve sír)

ANDRÁS … Nem szánlak, kedves leány … Te már boldog vagy újra jegyeseddel, mint régen … és „menyegzői” utadra én is elkísérlek, térdet-fejet hajtva kettőtök sírja előtt. (Giacomo­nak) … És te, majd a betű szavával feljegyzed szép történetü­ket. (Péterre mutatva) … És ezét! … Ó, nem ilyennek álmod­tam én ezt a régen várt napot!

BENÉTA … Ne lázadj, testvérem. Temetned kell, s nemcsak itt, de az országban mindenütt, az élők érdekében. Feldúlt mező­kön szántani, rommá lett templomokat, falvakat újra építeni, a lélek és test sebeit begyógyítani … s amiért meghaltak a hősök: ez ország szabadságát visszaállítani! Küzdelmedhez e tengernyi kínból, szenvedésből meríts erőt! Mert kimerhetetlen kút a szen­vedésnek kútja, soha el nem apadó forrás, de csak a gyengét emészti el, ám az erőset csak elszántabbá teszi, új küzdelemre kényszeríti, erejét megsokszorozva! … Készülj! Még ma felken­lek, s megkoronázlak István koronájával… Az élőkre, az or­szágra gondolj! … Ti is készüljetek!

Függöny

Budapest, 1976. március 18-án

JEGYZETEK

^[1] Magyar népköltészet. Részlet. [vissza]