Ezeket a verseket 2006-ban és 2007-ben írtam, hetvenedik életévemhez közeledve, a kapitalista restauráció második évtizedének vége felé.
Első versem fél évszázada jelent meg, két héttel érettségi vizsgám előtt az Élet és Irodalomban. Második legfiatalabbként lettem tagja a Tűz-tánc című 1958-as fiatal költők antológiájának.
Új Európa-akolem írásai nem úgynevezett utolsó versek, inkább afféle utolsóelőttiek. Jó pár közülük az Ezredvégben jelent meg, de nagyobbik részük ebben a Európa-akolben kerül először az olvasó elé.
2007-ben, ötvenkétnapos latin-amerikai utazásom során olyan néptömegeket láthattam, amelyek a Szocializmus vagy Barbárság pőrében életüket a Szocializmus igazára tették fel, elindulva egy hosszú és rögös úton. Szeretném megélni azt az időt, amikor a Szocializmus megtalálja híveit az én hazámban is. Ennek a kornak az eljövetelét sürgetik ezek a versek.
Hitvalló
Van pöröm a Kapitalizmussal,
nem békülök vele semmiképpen.
Vitatkozom tőle szerzett jussal,
kegyeiért nem könyörgök térden.
Iustitia néma. Kétség furdal,
ítéletét, félek, meg se érem.
Sietteti néhány kicsiny gúnydal,
nem jár értük fizetség, se érem.
Az elhasznált, szerencsétlen Földön
éhen halnak milliók. Fölöttünk
kilyukadt ég pusztulásunk jelzi.
Görcsbe rándul a haragtól öklöm.
Utat látok, merről tegnap jöttünk.
Másik utat kellene keresni.
Litánia
Mikor Deák Ferenc
a haza bölcse lett
bolondnak mondatik
öreg Táncsics Mihály
Sosem látott jövő
bús Hunnia előtt
a pénzügyek terén
ó hatvágást kivág
Az ifjabb Arany is
a Pegazus helyett
a magyar földhitel
dolgától józanul
Ma azt mondják megint
bús Hunnia előtt
hasonlatos remek
távlatok nyilának
Petőfi oh avítt
realitása nincs
elég lesz egy napon
fölemlegetni őt
Aztán a háború
utána Trianon
összezsugorodik
az imádott haza
és rajta a penész
mint rossz sajton kiüt
az Admirális úr
se lát új tengerig
Mibe kapaszkodunk
ha végez mivelünk
e rossz Golyóbison
a tőke Hunniát
tőle ki menti meg
ha száz darabra hull
és jeges űr veszi
darabjait körül
Netán Deák Ferenc
ki hazánk bölcse lett
új deákok között
hibbant ki mást akar
kereplő szól ha egy
ótvaros érkezik
ki ellene beszél
mindennek ami van
Leprások vonulunk
kereplő jelzi hol
csak azt várjuk mi nincs
belőle nő virág
Adalék
Micsoda álom
fegyenc
csíkos ruhában
Tudatalatti Szigetéről
Indul
a gyárba
a költő
a túlbuzgó ifjú
neofita kissé
Nincs gyár
fekete
rozsdás vasak
külvárosi tájon
Sehovában
vár
az elbocsátott
nejlonszatyorral
Versre
itt
semmi szükség
A vén
mégis
lejegyzi
Átok parafrázis
Mecénás urunk, szent Vállalkozó,
te kézrebbentő, hülye elnyomó,
nyitott szájadon hulljon bé a hó!
Kívánjuk neked mi, a vesztesek,
a hajléktalanok, a tetvesek,
híd alatti piszoktól retkesek,
utcán tengődő koszos kódisok,
belünk kilyukadt gyomrunkból kilóg,
lakótársaink undok skorpiók,
munkátlan ifjak, szegény öregek,
semmiből élő poétasereg,
minekünk a hold már sosem kerek,
metróban alvó, fogatlan banyák,
fürgén kunyerálók vagy tohonyák,
csecsemőjüket szoptató anyák:
Mindig álljon mögötted valaki,
legyen jókora husángja neki,
szemedet kígyó nyála marja ki!
Elégia, szelíd szitokkal
József Attila
emeli a fejszét
és
a tőkére odasújt
Optimista
fénykép
ötvenes évek
út
a kommunizmushoz
A kisfiú
Sztálin-képet
ragaszt a füzetébe
Eltelt
az élet
A tőke gyökerei
kövéren
duzzadtak a föld alatt
Hol vannak ma
hű meghallói
a törvényeknek
Kirúgták őket a gyárból
a parlamentből
az egyetemről
Lentről lejjebb
mindig van
újabb alább
Ha nincs fekete munka
nem lesz tüzelnivaló télen
Látom
a kisfiút
mit
mondjak neki
Robbanjon fel
ez
a nemjó élet
a nemjóját!
Éji rímek
Álmomban vörös zászlóval vonulnak
a kisgyerekek Budapest utcáin,
és megszületik a Strausz családban
a második fiú, a neve Ármin.
Nevet változtat időnek múltával,
Bergen-Belsenben meghalt anyja, Margit,
de Árpád-sávos zászlót lengetőkre
nem zsidóként, ő magyarként haragszik.
Apja se él már, Ernő, aki folyton
Széchenyit védte és Görgeyt szidta,
utánuk készül, álomtemetőben
álomkavicsot helyez sírjaikra.
Petőfi versén nevelkedett, aztán
József Attilát olvasta, Radnótit,
tőlük tanulta, hogy igazat mondjon,
hiszen a költő véletlen se lódít.
Felriad, belenéz az éjszakába,
csak olyannal egy, ki hitet nem árul,
másutt pislákol, mit reménynek hívnak,
gondolkodik egy éltetőbb hazáról.
A kisfiúról
A kisfiúnak
azt mondta apja
mielőtt
a rejtekhelyre vitték
„Bármit kérdeznek
ne felelj”
A kisfiú
1945 után
másfél hónapig
hallgatott
Most
a 21. század elején
a kisfiú
odabent
úgy érzi
megint hallgatnia kell
Mit
mondjak neki
én
ki időközben
apa
nagyapa lettem
A kisfiú
odabentről
haragosan leskel kifelé
Sovány
nagyorrú
maláta kávéjára vár
Fejfák
Keljetek föl, csontok,
menjetek haza,
kemény a magyar rög,
nem jó, lágy anya.
De nem vár tirátok
a Dnyeszter, a Don,
furcsa dalotok se
szól hívogatón.
Koponyák szem nélkül,
messze nézzetek,
végtelenbe indul
a csonthadsereg.
Taszítsátok félre,
ki elétek áll,
háború van, Szergej,
Iván, Nyikoláj.
Nincs idő pihenni
többé odalenn,
mert győzni ti fogtok,
ha van győzelem.
Nekrológ
A kutya
nyalja
az öregember kezét
és vonít
Tudja
mit visz magával az öregember
háborút
fogolytábort
hová
partizánként került
A kutya
vonít
börtönről
halálról a holdnak
mi átsüt
a szoba falán
Az öregember
oda készül
a hold lesz
a lakása
Nem tartja
vissza semmi
Ennyi az itteni világ
egy kutya
ki a kezét nyalja
és vonít az éjben
Az erkélyen
Órjás levelei a liliomnak
úgy növekednek erkélyünkön, mintha
tóparton hűsölnének, és maholnap
reánk néz lila viráguk kinyílva.
A világ él, és lélegzik, a fáktól
kéne tanulnom, ez a remény titka,
hiszen előlem eltűnt, mint a kámfor,
öregek viszik magukkal a sírba.
Egyik most halt meg, még fürgén botorkált
tegnap, elesett, ennyi történt - nincs ma.
Majd századnyit élt, elvégezve dolgát,
hitet nem cserélt, ez minálunk ritka.
Nézem leveleit a liliomnak,
bólogatnak, déli szellőtől ringva.
Élnek, itt vannak, beszélnek a holtak,
idejük nem áll, mint az órainga.
Anti ars poetica
A neoliberális posztmodern
a poézisban hamar csődbe visz,
és a költőt, ki élő holttetem,
Kharón ladikján ringatja a víz.
Szétvágott szavak utaznak vele,
rímdarabkák és néhány képzavar,
szonett vége, tercina eleje,
költészet, ami senkit sem zavar.
A mai kocsma lőréje a vers,
ha költője ily folyókon evez,
míg alvilági sötétbe nem ér.
A ladikon versíró zsoldosok,
miközben a Föld már alig forog,
és pályájáról a Nap is letér.
Sanzon
Az felnőtt hörcsög
akinek
nincsen anyja
se apja
ez okból
a hörcsög gyerek
felnő
anyját bekapja
elsőre
a nőt falja fel
mert a hörcsög
macsó
azután
apját falja fel
széttépi hat gumó
mert a hörcsögnek ennyi van
legelső zápfogán
van ember
ki tőle tanul
ki későn
ki korán
az hörcsög ember
akinek
nincsen anyja
se apja
ki anyját
apját szaporán
sírgödörbe kaparja
ott tárolja
csontjaikat
éléskamra a rög
holtakat halmoz
mint teszik
a buzgó hörcsögök
Levelek a számítógéphez
1.
Kedves Ödön,
mindig reménykedve
ülök eléd,
de te
vírusokat,
reklámokat,
meghívókat
mutatsz,
utált ismerősök
leveleit
őrződ.
Hol vannak
a valódi barátok,
miért
nem segítesz
örülni,
élni?
Kedves Ödön, akire
felcseréltem a régi,
20. századi munkatársat,
ki ott hever
a konyhában,
mint
elfekvőben
a halálra váró,
kérlek,
intézkedj
érdekemben!
2.
Ödön,
szabadvers párti vagy,
verseimből,
eltüntetted,
a sorokat,
a rímeket.
Már megbocsáss,
de ezt
mégse teheted
belegyezésem
nélkül.
A posztmodern
nem kedvemre való.
Én,
a megrögzött
huszadik századi,
ragaszkodom
szokásaimhoz:
Szonett,
hexameter,
miegymás.
Egyszóval,
Ödön,
legközelebb
előbb
kérj engedélyt.
3.
Ez a levél szigorúbb,
Ödön.
Miért
engeded be
weboldaladra
őket,
kik zsidóznak,
cigánvoznak,
nfojuk nevével
Rákóczit
meggyalázva?
Te csodálatos szerkezet,
mikor
tanulsz meg
felháborodni,
mikor
törlőd
a mocskot azonnal?
Mikor
leszel
a szegények,
a kiebrudaltak
elvtársa?
Ha
csak
a dollár érdekel,
úgy végezheted,
miként
a Római Birodalom
egykor.
Fontold meg ezt a dolgot,
állj
a jövendő győztesek
oldalára.
Egy liberális sírfelirata
Azt mondtam: „Nincsenek sokan.
Netán nem náci mind.”
Lelőttek. Nem értem, hogyan.
Most holtan fekszem itt.
Magyar disztichonok
Mink a cigányok házát szétverjük, coki innét!
Nem rasszista falunk, ám nem is India ez.
Még hogy pénzt, kenyeret kunyeráljon sok tetü purdé,
ezt nem tűri, nem ám, itt polgári körünk.
Mementó
Egyik azt mondta: „Bohócok a hitleristák.”
„A kommunisták se jobbak” – mondta a másik.
Nyilatkozik ez meg az. Lennék süket inkább!
Weimarban hatalomra jutottak a nácik.
Csönd
Kit kell még
rehabilitálni
Kisbamaki után?
A nemzetvezetőt?
Szép,
szabolcsi fiúk,
mit értetek
ti ebből?
Telefon Kanadából:
„Szálasit rehabilitálták?”
Az éter
hullámain
a válasz:
„Még nem.”
„Hát
akkor
mi történik?”
Csönd
a telefonban,
élesebb,
mint a kiáltás.
Béka-induló
Brekegnek a békák,
ez itt a mocsár hon,
a szemük kidülled,
úgy lóg a kocsányon.
Ide nem tolakszik
francia, se tálján,
éljünk örökétig
Lápország legalján.
Jöttünk ezer éve,
maradunk sokáig.
Ordít a vezérük,
népet izgat, lázit:
„Vagyok, leszek, voltam
vezérlő tábornok,
gólyakirály ellen
holtomig háborgók.
Szavamra megindul
népe a mocsárnak.
Amulnak a kígyók,
békákat csodálnak.
Ahová én lépek,
megvetem a lábom,
nem léphet nyomomba
senki se a lápon.”
Sereget lent szervez,
ha jönnek a gólyák,
riadót brekeg majd
egész Mocsárország.
Ingovány reményük
ebihalak védik,
terjed a büdösség
fel a magos égig.
Kísértetcsapat
Klónok ezek,
nem emberek,
mind úgy beszél,
mint a Vezér.
Rákként halad
hátra e had,
és odalép,
hol példakép
Werbőczi úr,
ki odatúl-
ról idenéz,
segítni kész.d
Törvényeket
Rousseau helyett
ezer s ezer
általa nyer.
A vissza-út
messzebbre fut.
Ősi a per,
zúg Pusztaszer.
Végcélja hun?
Rikolt a hunn:
„Hős eleim!”
Kifmg a finn.
Hegyen, mezőn
a gárda jön,
s egy kicsi gnóm
álma a trón.
Szebb jövőt!
Mi nem vagyunk fasiszták,
csak hasonlítunk rájuk,
mitőlünk nem kell félni,
ha a gátra kiállunk.
Mi parlagfüvet irtunk,
és vért adunk utána,
nem dobjuk a zsidókat
azonnal a Dunába.
Sokféle szerencsétlen
elél ezen a földön,
a cigányt, a kurvanyját,
se fingatjuk ki rögtön.
Aki melegebb, mint egy
tüzet okádó katlan,
annak mi megmutatjuk,
még nyakunkon is fasz van
Mi vagyunk az agyarság,
törtetünk át az erdőn,
agyarságunkat védjük,
ha a mi időnk eljön.
Megáldják lobogónkat
papok, lelkészek, szentek,
legjobb, ha innét gyorsan
másik hazába mentek.
Kipusztítjuk a férget,
a komcsikat leginkább,
mitőlünk nem kell félni,
mi nem vagyunk fasiszták.
A kutyák dala
Kegyelmes jó urunk
elpatkolt hirtelen,
mi gondunk rá? került
egy másik iziben.
A csillag ott virít
ennek is zászlaján
s étel, ha jóllakék
marad még asztalán.
Az ostor, az igaz,
pattog, mint azelőtt,
és pattogása fáj,
ha nem szolgáljuk őt.
No de: ebcsont beforr,
s a konyha szöglete
mienk, új jó urunk
helyheztetett ide.
Harag múltán, akár
a régi, int megint,
s mi nyaljuk boldogan
kegyelmes lábait!
Hozzászólás a baloldal vitáihoz
A tetszhalott a föld alatt
koporsóját feszegeti,
férgek várják, hogy ott marad,
őrzik-e láda szögei,
vagy kiszakítja azokat,
és a föld fölé visszatér,
félig csontvázként jobb alant,
kevesebb, mint fönt, a veszély.
Nem látja többé társait,
kik vitatkoznak odafent,
habár ordashad közelít,
és csattog foguk, a kifent;
ezt nem hallja a tetszhalott,
a szél szaguk se hozza el;
heverne bár, maradna ott,
emlékét se őrizze jel.
Amazonasi fák üzenete
Ha bennünket kiirtotok,
halálunk lesz a sírotok.
Egy emlékező följegyzéseiből
Ali jut eszembe
az albán
jó barát
Hazájából kapott
konyakot ittam vele
Havannában
„Mikor a szovjetekkel
összevesztünk
megjelent partjainknál
a Hatodik flotta”
Beugrik
egy másik kép:
holmijukat zsákban cipelő
albánok Ferihegyen
kiknek
nem sikerült
innét Nyugatra jutni
Látom-e
még
Alit
Mire gondolt
miközben
az amerikai elnököt
ünnepelte
Tirana
A konyak íze számból
eltűnt
Talán én se
vagyok
csak emlék
aki nincsen
Ötvenes évek
Kik voltak
Csuk és Gek
akikről Tabák mesélt
Elmerültek
az időbe
ahová elmerültünk
mi is
Az osztály
kik megbűvölten
hallgattuk
a mesét
A csapatvezető
Rákosi-képekkel
dekorálta ki
osztálya falát
Egymás mellett
seregnyi
kicsi kép
ijesztő látvány
De mi
Csuk és Gek
kalandjain izgultunk
A gyerekkori jó barát
Majakovszkij-verset
szavalt
Igaz-se-volt idő
előbukkan-e
mint
mamutcsontváz
a jégből
Vagy
velünk rothad
a
fold alatt
1968
Hol van
az a pillanat
mikor
Petri Gyurinak azt mondtam
hogy Korvin Ottóra hasonlít
és ő örült neki
Hatvanas évek
Tintásüveggel
az amerikai követség elé
„Én vagyok a tanáruk
a Szinyei Merse Pál Gimnáziumból”
(a rendőr elégedetten el)
Az anonimizált
jelentés
hálózati ellenőrzést
javall
Apám telefonált:
„Guevarát megölték”
és
leteszi a kagylót
A Naplót nem adják ki
„Monje
áruló lett
a párt ellenünk fordult”
Melyik
az ottani
az itteni
„Két-három Vietnamot” –
hirdeti a falfelirat
az iskolában
mellette
Hruscsov bohóc
Nézik
a fiúk
erről
mi a tanáruk véleménye
Párizs nem Budapest
„LEGYETEK REALISTÁK: KÉRJÉTEK
A LEHETETLENT”
Ezért
gyűlölködik most
a Vezér Tusnádfürdőn
Égő szemű
fiúk
hová bújtatok
A tanár visszavágyik
Avitt
egyszervoltmár jelenidő
Haza
család
Prohászka Ottokár
Zsigereimben
a tegnapi
diák Európát őrzöm
Díjak
József Attila nem kapott
József Attila-díjat
vagyis nem volt
a József-Attila díjasok
szakszervezetének tagja
© Ladányi Mihály
ő ugyanis
túllépett a kocsmán
hol ocsmány
kurzus-költők
koholt képekkel és szeszekkel
mámort mímelve
iddogáltak
Egyedül maradt
a vonat alá vetette magát
mint
a lovát eladó Petőfi
a kozák lándzsák elé
vagy mint
a máját
elporlasztó
utód
Csemőn
egyre savanyúbb borával
Ki
mire méltó
alkalmas
erről ennyit
In memoriam S. E.
A pisifolt
a szőnyegpadlón
apám
emlékét őrzi
Utcánk
virágzó fái között
sétált
szerelemről hebegve
Látom
a nyolcvannyolc évest
hallom
Azt mondta
M.-nek:
„Drágám
nekünk kettőnknek
gyönyörű
gyerekünk lett volna”
Utolsó
boldog év
mikor
itt talált
menedéket
Temetőbe
nem járok
„Szervusz
apa” –
mondom a pisifoltnak
Álom
A cukrászat előtt
áll
odabent
én
habostúróst veszek
Fölmegyünk
a régi lakásba
„Nem
voltam itt
huszonegy éve” –
mondom
„Ő is
az én fiam
– feleli –
aki innét
a temetőig tuszkolt”
Tiszta a szeme
„Neked igazad van
de én
másképpen látom
a dolgot”
Kellett a lakás
egy lakás
mindennél fontosabb
„Jó
ez a habostúrós”
Indul
krém van
a szája sarkán
Szinte rímtelen szonett
Tanszékvezető, ki a horkolást
tanulmányozva már ébren is horkol,
mikor épp nem csal és nem hazudik,
és kollégája hátába tőrt nem döf,
de az ellen mit tehet az ilyen,
mit agyad sötétkamrája végignéz
és átvilágít, majd világra hoz,
miközben ő pöffeszkedik halálig.
A Magyar Ugart az új Ady Endrék
felgyújtják egyszer, és közöttük látlak,
mi büszkeség szívemnek, még ha fáj is,
hogy majd e-mailen beszélgetünk holnap.
Te győzni fogsz, ezt üzeni az álom
úszva vénülő, bús amigdalámon.
Naplórészlet, 2007. június
Még nem ment el
de már
hiányzik
a fiú
A kiskölyök
akivel
futballoztam a kertben
Aki
azt kérdezte
tőlem
megérezve
minden bajomat:
„Apa,
még meddig
tart ez?”
Akire
haragudtam
mikor
lekommunistázott
Aki
pontosan tudja
mit
miért álmodom
Egy fénylő mosoly
hiányzik
egy megbántott arc
Egyedül
vagyok
a fiút
idegenbe kényszerítik
Macskák
Ha gyöngéd vagyok, hirtelen harap,
és fogaival könnyen megsebez.
A megsebzett szerencsétlen alak,
a sebre bámul: Éva, Negri ez?
Marásuk jó sokáig megmarad,
előzőleg a szemük nem jelez.
Ők döntenek, szabad, vagy nem szabad.
Oktondin lesi titkukat emez.
Egyik dorombol, másik rám se néz,
tekintete mégis macskát idéz,
róluk mindent tudni sosem fogok.
A szerelem nem áfonya, se méz.
Ragadozókkal az élet nehéz,
nélkülük viszont unalmas dolog.
Tükörszonett
Feketeszemű, hiányzol nekem.
Ritkábban látlak, és egyáltalán!
Bajaimat ki másnak mondanám?
Minduntalan Emenit keresem.
Minduntalan Emenit keresem.
Bajaimat ki másnak mondanám?
Ritkábban látlak, és egyáltalán!
Feketeszemű, hiányzol nekem.
Amazt igencsak szereti emez.
(Nem a szerelmi líra helye ez.)
Kópé isten csinál új galibát?
Kópé isten csinál új galibát?
(Nem a szerelmi líra helye ez.)
Amazt igencsak szereti emez.
Az utolsó mondat
Nagyapám
arcképe
ott lógott a falon
Őt nem ismertem
„A papa
fiatalon halt meg”
Századeleji polgár
kék szemű
egyenes orrú
A bőrüzletnek
római
levelezője
is volt
„Vakbélműtét
után
halt meg
Utolsó pillanata előtt
azt kérdezte:
– Mit ír római levelezőnk?”
A kereskedő
hősi halála
nem kevésbé fölemelő
mint
az iskoláskönyvekből ismert
sokféle
hősi halál
„A válaszomat
nem hallotta
halott volt”
A gyerek
az arcképre
ritkán nézett
ott lógott a falon
mint
a többi festmény
Szigorú ének, Rózának
Szádból a tej följön,
aluszkálj, de rögtön,
dön, dön.
Apád, anyád álmos,
ölelnék a vánkost
már most.
Lesz tejecske holnap,
őrzi álmod, oldalt,
holdad.
Új csoda a földön,
aluszkálj, de rögtön,
dön, dön.
Kérdések
Ha majd
az űrszemét kering
a kihalt Föld körül
ki emlékszik ránk
az Univerzumban
Tornádók pusztítanak
gyümölcsfáinkról
elfagyott gyümölcsök
potyognak
Ember
ez büszkén hangzik
Szegény Gorkij
paródiába
fordul
a hajdani mondat
Mi lesz
Rozival
ki hét hónaposán
lábujjhegyre áll
Elhasznált
gömbünk
hogyan kering
tovább
Szerény kérés
Petinek
Álom, amigdalámon át
vigyél szebb világba tovább,
legalább te légy az enyém,
REM-ben ne törjön rám a Rém,
izgasson jobban, mint a rum,
az anterior cingulum,
uralkodva agykérgemen
rendezd maradék életem.
Júdás könnyve
1.
A rőthajút mindegyik megvetette,
mivel az erszény őnála vala.
Nélküle bor egy ünnepen se lenne,
Jézus úrnak se lett volna hala,
mit osztogatott kosarakból merve,
a népnek csodát így tőn általa,
kit nem méltatott figyelemre egy se,
keserű lett étele, itala.
Megvetőleg mondták: „Iskáriótes,
te zsugori, vagyonunk kezelője,
kupánkba megint ihatatlan bort mersz.”
Külön tettre készültem jóelőre.
Mire képtelen az ájtatos többi,
a karióti emlékét megőrzi.
2.
A titkait énnekem mondta el.
Kicsúfolta a többit. Haragudtak.
Nem osztotta meg Lényét senkivel,
Júdással vágott a legvégső útnak.
„Tudom, Jézus úr, honnan érkezel.”
Elébe álltam, mikor ők elbújtak.
Sejtette, a rőt többet érdemel.
Engem neveztek hitványnak, hazugnak?
Én megéreztem, hogy semmit sem ér,
ha az ember megváltója nem ember.
Isteni útról földi nép letér.
Medréből holnap kilép minden tenger.
Egyedül én látom a fényes felhőt.
Minek jőni kell, ezt is tudtam, eljött.
3.
És pöffeszkedett, hogy szükség betelni
az írásnak, mit megjövendölt Dávid,
és ami készül, annak meg kell lenni,
ő nem életet, hanem halált áhít.
Miképp csinálja, ha nem segít senki,
s nem merészkedik egy se Kajafásig,
Júdást lehet gyűlölni vagy szeretni,
ő megtette, mit nem tett meg sok másik.
„Amit cselekszel, azt cselekedd gyorsan.”
Ezt mondta néki, voltaképpen kérte.
Keresztre hogyan került volna ottan,
ha nincsen, aki közbenjárjon érte?
Mint gyáva nyúl, futott a többi rögtön,
egy levágott fül tekergett a földön.
4.
A főpapoké lett a harminc sékel.
Méghogy nem kell nékik, mert vér van rajta!
Még keserűbb lett a számban az étel.
Iskáriótes nem zsugori fajta.
Baltát fogjak, ami koponyát lékel?
Egy ág lehajlott, és azt mondta: „Rajta!”
Júdás hurkot csinált saját kezével,
amit ő elkezd, abba sose hagyja.
Most itt lógok, idők végezetéig
hull rőt fejemre érdemtelen átok.
Mint a Titánét, májam sasok tépik,
de szemgödrömmel a Mennyekig látok.
Nem váltotta meg a világot Jézus.
Sátán szolgája a sok nazarénus.
Péter
Háromszor tagadtam meg őt az éjben.
„Sohasem láttam ezt az embert” – mondtam.
De nem azért, mert a haláltól féltem.
Kínoztatok volna meg azon nyomban!
Mi történt velem, ezt máig se értem,
eszelős halász, zokogva futottam
szolgálók elől, át a piactéren,
mintha nem Péter lettem volna ottan.
Én, a kőszikla, szívemig repedve,
és öt darabra szakadt szét a tóra.
Fejjel lefelé verjetek keresztre,
és haljak meg harmadik kakasszóra!
Négy évtizede amaz éjjel éget,
rossz tanítványod megtagadott téged.
Tamás
Míg ujjamat a sebekbe nem dugtam,
nem hittem benne. Hol bement a dárda,
odaillesztem kételkedő ujjam,
és erőt ad a seb bizonyossága.
Látatlanul nem bíztam Jézus úrban,
Galileát nem egy ál Jézus járta,
ujjam a vérző sebekből kihúztam,
és prófétáim mentem Indiába.
Azóta tudom, ujjam tanít engem,
a seb érzete, holnapi halálom,
csakis ezért nem maradtam hitetlen.
Áldott a kétely, a lidérces álom.
Bamba hívőt én egyet se szereztem!
A népeknek a kételyt magyarázom.
Mátyás
Engem tettek a rőthajú helyébe,
hogy megint tizenketten legyenek.
Bújik a hold felhőknek rejtekébe.
Nem világít. És régen volt kerek.
Hol a Mester? Mondják, fölment az Égbe.
Nyulak vagyunk, nem kőszikla sereg.
Kosarunk üres. Kenyér sincs ebédre.
„Ez az én testem.” Semmiből egyek?
Félig se értem, mit mondott nekünk.
Gyilkosok acsarognak mindenütt.
Róma dölyföl, az ő világa jön.
Hal vagyok, kiről levált az uszony.
Miről beszéljek, drága Jézusom?
Hazugság árad minden délkörön.
Ellenkoszorú
Nem ismertem őt
aki
rólam jelentett
Még
le is fényképezett
a Kis Kakukkban
Oda
kívánkozzam
vissza
az ő idejébe?
Még mit nem!
A jó elvtársak
vállalkozók
lettek
Temetőbogarak
kapirgálják
a múltat
Én
remélt
elképzelt
jövőt siratok
Elégia
Az ellenforradalom
skalpjai
egyetlen múzeumban
se voltak kiállítva
Szamuely se
indult útnak
összehajtogatható akasztófával
„Néhányan
fürödni fognak” –
mondta a Fővezér.
Ma
ebben a fehér augusztusra hajazó
21. században
a lapok megint tudni vélik
milyen
halálvonat kivel utazott
Az elképedt Duna
újra azt hallja
amit
kilenc évtizede
Siófokról üzentek neki
Én szegény
fanatikus hőseim
ti tiszta szívűek
nem létező sírotokra
hazugság
rágalom hullik
A történelem
hátsó udvarában
megvakított gebe
a forradalom
Éljenek a terroristák
Lantom, s kardom kezembül eldobom,
A hóhérságot majd én folytatom...
Petőfi Sándor
Be meg fog szépülni az Ember,
Ha vérben jól megmosdik egyszer...
Ady Endre
Nem védem Petőfi Sándort
nem védem Ady Endrét
Se Spartacust
Dózsát
Robespierre-t
Che Guevarát
A homo sapiens
kushad
négy lábon mászik
Ámítja
politikushad
terelnék
vissza
a fáig
Érkezni
jégkort
látok
Története
szomorú
véget érne
ha ti
nem volnátok
Ina
Egy mondatra emlékszem
a telefonból:
„Itt most Haza vagy halál van”
miközben
Fidel beszélt
Nem látogattam meg
utoljára
valami fontosabbnak ítélt
úgy miatt
Kutyáival élt
a régi
jól ismert lakásban
ahol
a szekrény tetejére tettem
négyéves fiamat
az ugató szörnyek elől
Olyan volt
mint
maga a nép
és a népet gyakran
nem látogatja meg
senki
mert mindenkinek
fontosabb dolga akad
Most
e-mail hír érkezett:
„Ina meghalt”
és hetek óta
egy mondatra emlékszem
„Itt most Haza vagy halál van”
és látom a szobát
ott vagyok
nincs ami fontosabb
Tisztelgés
Víctor Vakra Móra
venezuelai költő
nem félt az atomkeselyűtől
akivel a népeket felszabadító harcuktól
elijesztgette
a fél évszázados szovjet bürokratizmus
szitkozódott és azt gondolta venezuelaiul
hogy a proletár internacionalizmus
papírszamár
Ezequiel Zamorára gondolt
és Simon Rodríguezre
és meghalt öt évvel
népe forradalmának kezdete előtt
„Kínai”-nak becézték
a hatszáz kilométer/óra sebességgel
gondolkodó óriást
kinek szíve
felrobbant a magányban
Helyzetjelentés
A brechti HACSAK
mirajtunk
nem segített
Belezuhantunk a mocsárba
még
nem fulladtunk bele
Két centivel
a láp felszíne fölött
vitatkozunk
tervezgetünk
A helyzet abszurd
lévén a mocsár szimbolikus
Asztal mellett ülünk
van kávé konyak
Hic Rhodus, hic salta!
Az első kísérletek
félszegségét
gyöngeségét
gyatraságát
ki emlegeti fel kegyetlen gúnnyal
Emlékük őrizzük
ápoljuk
önkritikusan kezeljük
Ódivatú az új dal
Évszázadnyi taggyűlés
A kommunistákat
úgy
kíséri a végzet
mint üstököst
uszálya
Bukásra bukás
Mi talpra állunk
készülődünk
a holnaputánra
Drága Marx
üss szét
köztünk
Mielőtt
fölmelegszik
kihűl
elhasznált Földünk
Perspektíva
Álnok hely hol lakol
Európa-akol
Másfél évszázada
Rimbaud innen szökött el
hogy ne lássa
a csöpp Napóleont
se Lafitte-t
a liberális bankárt
Ma azt mondják
itt lesz
azdag hazád
Itt
hol hitlerek
diktáltak törvényt tegnap
Itt
hol rabszolgatartók
utódai
lezárják a határt
Afrika
szegényei előtt
Itt
hol új ordasok
ijesztgetik
az akol birkanépét
Itt
hol Ázsiára acsarkodik
a tátott tőke
szája
Itt
hol Amerika
idióta elnökét
ünneplik
exországok
fővárosaiban
Hol
a részeg hajó
mi
innét
messze visz?
Szavannákon
készülődik
a bonobo majom
hogy
felváltsa az embert
Elégedetlenség
Ha a világot
nem
változtatjuk meg
mit mondok
Rozinak
tizenöt év múlva?
Nagyapja
hogyan
számol el életével?
Könyvek
irodalom
katalóguscédula-temető
Mi voltunk
a csődbe ment
nemzedék
Tisztességünkön
csorba
nem esett
Kit érdekel ez?
Morál Néne
unatkozva turkál
a tisztességes holtak
csontjai közt
Jézus Orozco festményéről
Baltával verem szét keresztem,
ne hivatkozzék senki rá!
Maradtam volna fönn a Mennyben,
inkább Abba szálljon alá.
Aki baltával fest le engem,
szavam az érti igazán.
Rossz tanítványokat neveltem,
szívében gyatra mindahány.
Egyedül Magdolna hiányzik.
Ember voltam, kit szeretett.
Egy tévedés sodort idáig.
Széthasítom keresztemet.
Kár volt Lucifert pörbe fogni.
Ő ért engem, a mexikói.
A költészet korlátjairól
A verseim
nem elég agresszívek
talán
mert még sose éheztem
lakásomból
se lakoltattak ki még
A hajléktalan lélek
kevésbé kifosztott
mint
a hajléktalan test
Nem éri utol
télen
a fagyhalál
nyáron a hőguta
Nem mondja azt:
„Csak
egy forintot
kérek”
botladozva
a
könyörtelen utcán
Vágy
A szerző neve
elbújik
a kötet címlapján
Ő maga is
elbújik verseiben
magába záródik
mint a meggymag
Hattyúkkal úszik el
fehéren
Szeretném megismerni őt
aki
huszonhét éve lányom
Gyerekként
néger kisfiú akart lenni
Ma Rozi anyukája
Beszélgetünk
alig
ismerjük egymást
Merengés
Néznek a fák levélszemekkel,
mintha valamit mondanának,
zöld rejtekükből madár leskel,
águkra röppennek az árnyak.
Százéves fák a fürdő mellett
a medencék fölé hajolnak,
dolguk teszik, küldenek enyhet
a délutáni napozóknak.
Mi történik kint a világban,
mintha nem tudnák, tovább nőnek,
évgyűrű évgyűrű nyomában,
fái messzibb, bölcsebb időnek,
mi nem lesz olyan, mint e mosti,
szégyen-korszak paródiája,
madárként volna jó dalolni,
magasba szállni, föl a fákra,
mert az a világ, amit látok,
egyszer volt már ijesztő véggel,
százéves fák, jó hírre várok,
végtelenig röpítő ég kell.
Töprengés Havannában
1990
A baloldali
európai
megérkezik Havannába:
„Tartsatok ki,
ti vagytok a reménység.”
Se gáz,
se villany.
„Az asszonyok
az ablakkeretet
égették el,
hogy főzni
tudjanak.”
„Tartsatok ki
– mondta a csontvázaknak
a baloldali
európai –
ti vagytok a reménység.”
Nem felelt neki
senki.
Ők egyszerűen
kitartottak.
A példa mi vagyunk
„A példa mi vagyunk”
mondta itt
a turistának
álcázott politikus
ki
odahaza
sem beszél a néppel
A néppel
ki baseballról vitatkozik az utcán
lakást cserél
s ha kell
halni se rest
De most
karórát
CD-ét
árul
és idegenre les
A példa mi vagyunk
a tőke
mihozzánk jött
megvette
földjeinket
gyárainkat
Van
gyerekéhezés
hajléktalanhalál
Ülök
a Malecón
kőmellvédjén
a tengert kérdezem
Erre vágyik netán
ki hazalopja itt
és részletekben eladja a kincset
Alkalmasint
bizony nyal
A példa mi vagyunk
negative
minden bizonnyal
Töprengés Havannában
A nép
eszi a rizst,
a fekete babot,
és jobb életre vágyak.
A bürokraták
autón járnak,
a vendéglőkben
bifszteket esznek.
Ki az úr, a víz,
vagy a gálya?
Ciklontól tartva
Karén, a ciklon készülődik,
nem tudni, netán ide téved.
Fát és tanyát lerontva földig
menedékbe űzi a népet.
A víz égi tömlőkből ömlik,
emberhajók nem lelnek révet,
emez ernyőjével vesződik,
amaz utcára bentről réved.
Diana ablakból ugatva
vitatkozik kinti szelekkel.
Tengerré változik Havanna.
Ragyogjon a trópusi reggel,
csituljon az égbolt haragja.
Diana, a ciklont ijeszd el!
Beszélgetés
Santa Cruzba megyek
a repülőgépen,
majd onnan
Vallegrandéba,
hol ünnepelni fogják Ont
negyven évvel
a halála után.
„Micsoda óriás volt!” –
mondja majd
az indián,
ki rettegett annak idején.
Ma Krisztus-Guevarának látja Önt.
Néhány napja
Kubában
elolvastam nemrég kiadott
jegyzeteit,
beszédeit
a minisztériumban,
melyekkel
elképesztette hallgatóit.
„Kik az értéktörvény
útját választják,
visszatérnek a kapitalizmushoz” –
mondta.
Telefirkálta
a szovjet közgazdasági kézikönyvet,
és megrótta Lenint,
hogy meghalt.
Mindent tudott,
sejtett.
„Szívünk Pekingben,
Moszkvában a gyomrunk.”
Mikor meghalt Ön,
az iskolában,
hol tanítottam,
a gyerekek
nem hitték el a halálhírt.
„Ő nem halhat meg” –
mondta egyikük
falfehéren
és égő szemmel.
Hol vannak ők,
az égőszeműek?
Egyikből
bankember lett,
másikból szabaddemokrata politikus.
Az árulók képét
ki veri bele
saját mocskukba? –
kérdezem
az Ön szavaival,
ki gerillanaplót írt
apró, nehezen olvasható betűivel
Nancahuazuban.
Ez nem vers,
legszívesebben a felhőkre írnék,
melyek között
repülünk Santa Cruz felé,
a Viru Viru repülőtérre,
hogy visszahulljanak
a sorok a földre
Kuba tikkadt mezőire záporozva,
melyeket szárazság pusztít,
hogy
erőt adjanak Bolíviában
a kokacserjét termesztő indiánnak,
ki ötszáz év után ma győzni készül.
Hol van Ön, Guavara,
melyik égitesten
vívja tovább
a harcát?
Könyörgés
Pacsamama
vétkeztünk ellened
Az indián
a bűntelen
okmánnyal nem rendelkezik
nem tudja
mikor
hol született
Mi
európaiak
kik turistaként járunk rajtad
és útlevele van
még kutyánknak is
vétkeztünk ellened
Bocsásd meg bűneinket
Földanya
Jessica
Jessica
a hat négyzetméternyi
szoba
reá eső
két négyzetméterén
babáit
nyakláncait őrzi
Jessica
táncosnő lesz
Kuba ellen
nyilatkozik
az épp
soron levő
amerikai elnök
Jessica táncol
Az amerikai elnök
kelet-európai
lakájai
gyilkosokkal paroláznak
Jessica
babáit
nyakláncait őrzi
Jessica táncol
Lenin szól
Vén Európa helyett most messzi vidéken éled a szikra,
Chávez, Castro, Morales hirdetik eltűnt, hajdani álmom.
Győzni fogunk ezúttal. Nincs, ki lebírja, ha tombol a tenger.
Éljen a Szovjet! Népi hatalmat! Vesszen örökre a Tőke!
Elutazás előtt
Hazaviszem
a vékony ívben csordogáló
víz emlékét
és a barátság
hatalmas folyóját
Yolanda
padlóra terített
matracon fekszik
hogy én
az elkényeztetett
ágyon pihenjek
szieszta-időben
Belép Fayad
ki már nem él
egy utcanevet mond
amit
végképp nem értek
Nevetünk
balgaságomon
A lyuknyi
konyhában
guayabát hámozok
Ez énem
itt marad
A másik
ül a számítógép előtt
lapot szerkeszt
idegeskedik
és előbb-utóbb meghal
Emez
árnyék lesz
egy tépett kövű
havannai utcán
és tovább társalog
egy gyíkocskával
Itthon
„Jézus Krisztus
Nimród
leszármazottja volt
nem
holmi zsidó” –
mondja
az egyik kereskedelmi tévé
műsorvezetője
Eszembejut
a vallegrandei hotel
ahol
rámeredtem
egy ősrégi
Krisztus-képre nemrég
„Ez Guevara” –
gondoltam
Alulról
fölfelé néz
egyenest a történelembe
Hiába
szúrja át szívét
ezúttal puskagolyóval
egy zsoldos
Az Andok
megmozdultak
hívják
az indiánt
Jön
Tupak Katari
Simon Bolivár
Ami
engem körülvesz
nincs
kísértet-világ
tűnik napkeltekor
Utóirat
Legalább
huszonöt évig
akarok
élni még
látni
egy másféle világot
Nemcsak
Latin-Amerikában
de itt
az én hazámban is