RÉGI TOPOSZ BUGYOLÁLVA EGY ÚJSZERÜ, TÚRT KÖPÖNYEGBE
– NÉGY KIVONÁSBAN –
Lejegyezte:
Novák Valentin
Pennahegyem, ha botolt meg hexameter–rohanásban –
megköszönöm Laurám, noszogattál: Bízz az erődben!
Múzsa–ütemben – tá-ti-tivel zakatolt a beszédünk,
búkolikus szoba csöndjén, époszi, tágivü vágtánk.
Jó Homerusnak kedvese lennél? »Énumerál« csak,
pendít, s Csípesem ő már dupla sorokkal előzi!
ELÖLJÁRÓ BESZÉD
Kétszáz év, viharos futa szerte a Párka–kezekből.
Életi vásznakon ismétlődve pereg le az ősfilm.
Gúnáros sztori, hozzá friss Matyi gyermek akadhat,
s megnevesülhet pár e szerencselovag sokaságból.
Ámde, kinek diccsel telehintett, szép kronikáját
zengheti szintetizátor, technositott mulatós rock…
ELSŐ KIVONÁS
(Köpködi, borhamisító, maffiafőnöke sok-sok
járóföldnek, szőke macával száll ki a merzsdó
páncélos fedezékéből. Tragacs ily nem is egy áll
villa–garázsban. Biznisze éppen, mit követel meg –
muszka olajt átvenni arannyal igyekszik, a hitvány,
fegyverügyekben filmüveg, és mahagóni szinű jár,
borszerüséget pénzre cserélni a mély-lila szolgál.
Bolhapiacra a háboruban divatos matuzsálem
megfelelő. És most is ez ében éjfeketén jött.
Rajta a lába kilépőn, káucsuk óvta szegélyen,
rajta a lábán az szalamander százezerért, és
rajta bivaly–tajtéku, porülte nyakán miliós dög-
lánc. Nyírt–rút koponyáján táncol a fény, hisz e tisztes
polgár, zsebre de vágta a napfényt műbriliánsért.
Table-i dance-es, kis maca–nőjén sarki ravaszdi-
bunda virít. Körülöttük testőrbrancs, sokaság. Bő
ballon alatt itt új uzik álmodnak „ratatát”. Hogy
egyre vonul – szájtáti tömeg szétnyílik előtte,
mintha királyt tisztelne a bolhabazári szegény nép.)
…hát egy van, daliás vagabund, mai bunkót,
Köpködit, elfenekelni ki tud, ráosztva serényen
hájas ülepre a kancsuka ritmust. Ő neve: Csípes,
számítógépek gurujának hítta az ucca…
Víg csobogó víz hűse keresztelt szép Matyit annó!
Mégis e csípás, pöttynyi legényből nem koronás fő
szökkene szárba, hanem hét mérőföldnek a búja.
Lusta, mihaszna, igaz, hétszépség, gép–püfölő srác.
Elmula már tucat éve Matyinknak. Özvegy anyája
így kesereg, sűrűn szipogat községi vegyesbolt
hűtőpultja előtt: „Jaj, mit tévő lehetek még!
Zsörtölök egyre, mit ér? Évhosszat lopja a naapot…”
(Itt panaszo(s)san nyújtja a szót.) „Gaz semmirekellő.
Ott ül szinte vakon, süketen monitorja előtt, és
csapkoda nyűtt klaviátort, vagy mittom, mi a rossebb
annak a deszkadarabnak az elnevezése? Ha szólok,
orra alatt odaböffent, rámripakod’, hogyaszongya
> Nagy munkában van most, mit zavarom! < Rom a ház már,
kinn meg senyved a zöldség, pusztul permete híján
minden kerti növény. Kapa és kasza messze kerülte
úri fehér alabástrom bőrű, gyönge kezét el.
Jajjaja-jajjaj!” Könnyeknek közepette sopánkod’
egyre az özvegy. Hm-hm – hümmög a kórus, a bolti
sort állók seregének legjava. Munkakerűlő –
így titulálják Mátyást mind. Ezalatt a fiú rest
és tunya pózát fel nem adón újabb szimulátor
játékát igazítja a gép már rég elavult, odakozmált
főzőként kotyogó procijához. Míg paramétert
állít, hogy sose zökkenhessen az űri lövészet,
és a memória is birkózzon sok megabájttal,
anyja beront. (Káromlások regimentje…) Levágja
rozzant, drótfülü szatyrát, harcos pózba merevszik…
S hopsz: „Fel is út, le is út!” – bök az útjelölő jegenyékre.
„Kívüle tágasb!” – így kukorít és seprü után fut.
Nos, Matyi nyomja a power gombot, kék flopiját meg
elsüllyeszti zsebén. Masinája nyüszítve leáll. Tán
tudja a gép, kicsi gazdáját veszité el örökre?
Ellenkezni feled kajlán kamaszos neten élő
kópénk. Ismert tág e világból oly keveset még:
iskola mellett el-tova vívő útakat ezret,
kertjük zegzugait… Patak ívén túl nem inalt – félt.
Szűk horizontját mind a világháló terebíti.
Innen hallott űrbe–lövésről, városi zűrt csak
drótról lát. Helyi háboru, békepolítika, tájak,
film, zene, szex kuszaságban tölt el ifjui elmét.
Még liba is kerül élektrónikus úton elébe…
Honlapokat nyitogatva gunáretető paginát lel.
Elnevez egy gágárt Tityitottynak, és napi sűrűn
„fínom” e–táppal biz’ köteles teletömni szegényt, mert
másképp, sajna, kinyúlik a szárnyas. Csipkede most is
jó mátrix füveket. Képpont generálta madár, hol
késik a gazda, Matyid? De Matyink háló közeléből
útra kilódult. Tíz mérő föld, net cafetérát,
míg ha talál. („Mért pont most, lúdetetés idején jött
rá a hopáré zsörtös anyámra megint?! Szakadott el
volna a cérna sötét icakán, mikor elfog a pornó,
és töltöm neti kéjenc dolgaimat?! Gunaram bár
éhezik; itt tutulok s kavarok nyűtt tornacsukámmal
útipor örvényt – megszabadulván házi bajoktól.
Tűz a nap ultra–erősen, két szemem is kopogat. Phij!
Érzem, hogy kopik (f)el kópéknak az álla egészen,
míg tékozló, megbántott fiuként hazatérnek…
Borzasztó, hisz én magam ebben a percbe’ teszem meg
első vándor–lépésem, máris szaladoznék
oltalmába anyámnak… Várna terülj lakomával…
Hálából udvarra kimennék, és „milyen egy kapa”
megnézném tisztes távolból persze, ne mondja,
hogy sose láttam…”) Így vörösöd Matyi , s őröli útját.
Végül stoppal érkezik álmos, (kornyadozó fák
lombja között) piacos, cimeres szitijébe e tájnak.
Torpan a Wartburg, kétütemű gázfelleg–okádó.
Torpan a bolhapiac kapujánál. Kérte Matyink, hogy
NET közelébe tegyék ki, libáját hadd tömi mindjárt.
Elkerekült szemmel lesi jómadarunk a sofőr, szent
ő, helyi inszeminátor… „Mit néz?! Nincs liba! Messzi
szervergép kettes számrendszeri, egy-nul’a kódját
hízlalom!” És fellengzős képpel dob köszönömszerü
szót bikaborjak „második anyja” felé. Felirat nő –
itt a piac. Elpöffen a Wartburg, prof. Matyi lódul
kótyavetyék közepén a világháló közelébe.
„Tán TityiTotty még él…” Hosszú etapon vereked, küzd
míg E–pontra talál, s vet friss üd(e)–tápot a lúdnak…
Még tizenöt-húsz lépés, s cuppanhat Matyi ismét
lételemébe. Se nem hall, sem nem lát, csak a célra
tart vadtól bódult erdélyi kopó iramában.
S csattan a kópé egy pocakon. Hawaii–ing, tiritarkán
hűsít netre beizgult hősi legényt. Sederít gyors
cifra teremtettézést Köpködi, maffia főnök,
hassal át, ki nyomult a hamis pornó videóknak
standját védelmébe veendő. Ronda beszéddel
hívja a gardrób, sok bodygardot, hogy levakarják
ezt a kulancsot. Lebben a ballon, villan a fegyver,
boxer az ujjon, és tenyerekben nuncsaku csörren.
Mondana Mátyás mentegetődzést, nyílna bocsánat-
félét ajka rebegni, ám a kezek taszigálják…
Válla bicsaklik, roppan a csontja, ujjperec állát
csapja, de ketté. Köpködi ocsmány mód vigyorogva,
csak noszogatja fehérjén élő vas–regimentjét,
és szteroid seregét kétszer nem kell a pofonra
ajzani, hullik a mázsás ütleg aszteroidként.
Csípes a földön, még vonagol, és orra likából
ömlik a vér, foga pottyan, borda hasadt nem is egy már…
Körben a zsibvásári tömeg néz, zúg-morog egyként.
Gyűlölik itt mind Köpködit, (érc agyú, gyurma legényit),
mert sokakat veretett gipszmellényes viseletbe,
másokat eltemetett a futóhomok által a mélybe,
szűzlányt számtalan ízben ronta meg ordasa környék
„bokrainak”. Most bődül: Elég! Bár nyalja a száját…
Mások vérének hullását látva beindul
pavlovi nyálzás, így stimulusra jövend idegének
egyszerü válasza, és kiköp ímhol, jó anyaföldre…
„Kölyke a pornak! Kis nyomorult! El kell takarítni,
távolban hisz vijjog a yard!” – s lehuzatja Matyinkat
egy vizes árok sok lapuval fedezett üregébe.
Félájult hősünk még vért bugyogat ki a száján,
még odamond, főleg, hogy kék flopiját a homokból
Köpködi fölveszi, és süllyeszti zsebébe, ahol már,
annyi de annyi kivégzés névsora nedvesedett át.
„Háromszor veri ezt kenden Csípes Matyi vissza!” –
hörgi a gyermek, s „szájberi” ájulat éri el, ólmos.
MÁSODIK KIVONÁS
Köpködi züll’ palotája zugán, és csetszoba árnyán
pornográf bujaságba röpítve magát tunyul egyre.
Mánia tört rá, oly kór, mely fénykábelen ér el,
s veszti agyunk! Net–függés láza hevíti a firmát,
nappali s éjjeli órán görbiti kacska gerincét,
már, ha ilyen csonttal bír, s ergonomíai székkel
hajlata csökken. Csuklóját egerével igázza,
érbogú szemgolyobísát fletképcső sugarával
küldi homályba. Cigár, napi száz, kofein pirulákkal,
kávé, méregerős, tucat, amfetamin csikok és bor.
Így élt Köpködi jó negyedéve, mióta behúzták
falsánccal megerődített palotája szobáiba
széles e sárteke hírözönét. Most üzlete pang és
csőd fenyeget! Nincs rablás, emberölés, se olajgét,
vesztegetés sem rémít közhivatalnoki gárdát.
Átlag alá hull az kriminál–mutató megyeszerte.
Üzlettársai gyöngék, ám erejük parazsát blőd
tétovaság szele tűzre hevíti…
Mi lett
Matyiból, kit
csólánypartú árok ölén, cefetül kipotyolva
hágyott hexameter szökelésű pennahegyem… Már
külhoni égyetemen kitanulta a programozásnak
csínját-bínját. Neumann-i elveket ismeri mind, és
példa előtte a nagy Bill, az, ki a kettesi számok
halmaza örvén tollasodott meg. Most hazatért Matyi…
S ért tudományához jobban, mint rendszeri gazdák,
kik milkóért ádnak „számtechi” szürkeagyat. Még-
sem leli állását kópénk: nálunk ciberét ért
és szájbert szól (sznób) a lakosság. Play movie, játék,
pornófilm, digitál–hamisítás most a menő. Mit is
ér kimüvelt ember, ki kibernetikát netikával,
kíber ethosszal össze se zagyvál?! Munka hijával
plázai térben ingyenes internettel igyekszik
jobb job–oldalakat böngészni… De hol van a kincsteli
zsák? Mert sales manager nem is egy kell… Légy, öcsi, trendi!
Munkatapasztalatod tucat évnyi legyen, karatyolj vagy
négy európai nyelven, törd a magyart, ha birod majd
minden erőd akaró, és dínamikus csapatunkat,
tanfolyamok sokaságával csiszolod ki az elméd –
esztendőknek gyors lefutása után fizetésed
versenyképes bérré léphet elő. „Unom ezt már!” –
kattan a csetre dühében, míg duruzsol monológot…
(„Annyi aszisztens fut mai napság, hajdan időkben
volt kubikos meg a zsellér. Zsellérek lezselézve –
ez ma az ország. Szexmentes hadicsel, a logisztika
hiszti a biznisz, kell vagyonőr, hosztesz, babiszitter –
így épül kar’ier… Kétszázmil’iós vityil’óban
multi–vezér uszodája medencéjét, a feszített
víztükörűt hipoklórral vegy–csutakolja, kerengeti
egyre, rogyásig, s várja szerengeti nagy szafarí doszt,
míg tévésorozattal, reklámmal lebutított
mát–szavazók lottómil’iárd nyereményre teszik föl
álmaikat, s hogy szörrandos sztereóban üvöltsön
ötpontos profi házimozí, s hang–hűn dübörögjön
új Bruce Willice-i agyrém, számlát késve fizetnek,
mert fojt banki adósság… Nézd a piacvezető cég
eszkortos dirijét! Buta? Fordja telik „ribi” nőkkel!
Vágja a témát, és dilinyós, gyerekes beceszókkal –
így sali, úgy ubi, édike, jer cuci – egyre gügyög, míg
ércfedelű sírjába lerakják.”) Mérgel eképpen…
És keres egy szerelemteli oldalt, hátha bejön ma a
régi lemez, hogy „Ámerikából jöttem… a Gangesz
partjairól… S vonakodva merül háló tilosába…
„Ó, Rozsabimbóm, én kicsi ringyóm, sok ma a pénzem,
rád költöm, megigérem!” – horgot Köpködi így vet
az cseti frájla leánynak, ám a mihaszna fehérnép
más duma híve, ezért elrebben a dróti homályba…
„Ó, madaram, hova lettél?!” – Köpködi dúl-fula egyre…
„Taktika, taktika, az kell… Hátha bukik sose nem volt
újgazdag cimeremre... >Sziasztok! Vérmes oroszlán
ballag ezüstben, illan aranyfény kék egen által…
Macska kezében vért csöpögő kard. Ősi a jussom
női kegyekre, meg annyi vidékre, amíg a szem ellát.
Köpködi címere már ezer éves, rajta a szőlő-
inda levéllel… Biblia… Bacchus… Címeri tan…<” Slussz!
Netről csent esze maffia főnökinek tovaszökken,
ám a nevét balvégzete már kidobolta a csetre.
Csípes az „uncsi” szövegtengertől épp menekülne…
„Míg csalom, úgy szeretem… Hány centi a lőcs–örömöd ma?...
Hátulról meg elölről… Hármasban megy a téma…”
„Hú, a hetéra! Szemérmetlen bögy! Húspiac, üzlet!”
Hökken a székkel hátra, utálva meg ezt a bazárt is.
(Már feledé, annó hányszor volt kandi lesője,
„kis voajőr”, interneti kéjnek!) „Hopp, mi a szösz?! Nézd
csak! Hogy? Hijjnye, az anyját! Köpködi hirdeti báját!
Fel, Koma! Önnön lépves’zejére ragasztom az álnok
gengsztert, úgyis igértem, három rendbeli ütleget
ennek az ocsmány hájteli zsáknak. Tíz fogam ütte,
négy bordám szegecselték, porhanyosult a vesém, el-
érkeze hát az idő, hogy őstoposz elve szerint jól…”
Nem habozott, s Jucikának, kis faros asszony anyának
adta magát ki a selma fiú mafióz’ örömére…
Köpködi, csetszoba dalmahodó ura boldogan ült fel
egy légyott ragacsos csalijára. „Noszá!”-t kiabál, és
brümmög a legjobb merdzsó, handarikáznak a surmók,
lót-fut a népség – kell a kiséret! Köpköd a portól
sok töltényt érő figurája teres kocsijárón.
Ám a parancs hűt: erre a randira ő egyedül megy!
Bangó és csupaszív hada kérleli – lépni se lépjen
önmaga, nemhogy el-kikocsizzon pusztai randevu-
kedvért. Annyi a vész! Skalpját a riválisok egyként
óhajtják. Ám Köpködi némán, vak–süketen száll
által az udvar szürke porán, mint gerle, ha Ámor
lőtte nyilával… Vajh, mily páfusi lant zenegett ily
észveszejítő dalt. Mnémé, ősmúzsa legyen most
az, ki segít, hogy visszamerengeni tudjak a percre,
Mélété mikor is futamolt meg hájteli zsákunk
kőkoponyája zugából gyors iramú delizsánszán...
Címeri zagyva szavát Matyi látta először a gaznak,
és beköszönt Juciként, hanyagol, kit a férje erősen,
sőt, mi a kő!, az férjura – Pípogya Antika, nem más,
műbori balhék ellenlábasa és utonálló,
kapcabetyár. Gatyatóni a csúfneve is! Mirigyét hát
így ir’itálja Csipes kutyafog, hühü Köpködinek: „Jer,
legkülönösb’ike arszlánok seregének! Eméssz el!
Egy csupa hő, csupa hév bika hív honi Mézopotámia
dűnén! Omlok a lábad elé, csalom esztelen Antim,
vajjal megkenegetlek, masszázs majd puhogatja
izmod, gyors uj’aim sinkódon már pikuláznak,
s pinkódot se akar spinkód. Nagy, hű szerelemmel
vágyok minden Köpködi porcika részt. Ne habozz, jer,
Kázmér, pinduri kincsem, hadd simitom le a tarkód!”
Így csoda hát, hogy a kvintesszencia rászedienzisz
elveszi józan eszét Kazimírnek, mert kirohan, mint
Zrínyink, s messze robog dibdábos rónai estbe?!
„Kence, a make up: a rúzs, a pudér, a szemöldi spirál kell!
Göndörödő mahagóni vörös parokát beszerezni!
És miniszoknya. Fehér necc, csipke harisnya, kötővel,
mű mell, parfüm, meg retikül…” Hevenyén odabiggyeszt
egy sort még: negyvenhármas, pici női cipő, és
nem menekül… Mire készül? Senki se sejti a választ?
Köpködi Kázmér kéztöredelve topog kocsijának
bűvköre mentén. Vagy fertály órája epekszik.
Már-már indítná a motort… No, de ott kipi-koppan
tűsarok, és feltűnik szögletesen… (Latabár, ni!)
Biz’ lehet az fiu, ip’ lehet elnézdelve akár lány
is. Ám kandelaber fény Köpködit eltelité Juci–
bájjal. Csontos a lányka, mi több, ádámcsutorája
messze kiugró, s púder alól ki-kivillan a zsílett
szabta megoldás, mégis e vérnősző bivaly ölti
legszebbik mosolyát. Búg, zsong Juci–hang, ruzsos, írt, telt
ajkai elkerekülvék: „Ó ros’zaság, te csibész, most
nem menekülsz, jer, vár a motelszoba minket…” Ahol majd
’uppan az ágyra a vágytól, mint izzó kalorífer –
Köpködi meg Juci, az, ki hamarján ráveszi Kázmért –
játsszanak izgalmas kikötősdit! Tarfejü gengszter,
vértől nyálzani bíró, kezdi az inkvizicíós
szex–mazochizmust, s hassal az ágyra terül. Mi se kell több –
ráveti ősrinocérosz hátra magát kicsi szajha.
Kóckötelekkel megfeszité most áldozatát, s bár
várná mennybeli kéj lepi el…Csak hallja a nő–hang
lágy altból baritonba csap át, és férfiasul. „Lesz
ütleg Köpködi Kázmér, biz’, sose félj, nyomorult! Lesz
hurka tucatnyi a hátadon, ordas!” „ Jaj, ki vagy?! Engem,
el ha eresztesz, annyi zsozsót, aranyat, olajat kapsz…
Perkálok dollárt, jent és eurót tenyeredbe…”
„Fogd be a szád!” – s már gyúrja a pecket. „Pszíchopatának
áldozatává lettem?! Marhafej, én, barom állat!
Gyors légy, hé, ne tökölj! Ne szadizz! Halefod közepébe
szivemnek szúrd!...” Csend lett… Halk nyögeléseket enged
Köpködi szájából ki a rongy… „Tán jobban örülnél,
kéjgyilkos keze által omlani éjbe, de súlyosb
kínokat oszt rád bosszu–szerencsém. Tudd, ki vagyok hát,
s m’ért ez a színház?! Csípes a név, mely illet e földön.
Másképpen Matyi, az, kit csúnyán megveretél, s ki
volt oly bátor (vásáros sokaság füle hall’ta),
hogy háromszori – sorry, de kezdem! – ütleget ígért
csúfos lazsnakolásért. Itt az idő! Mire várjak?!
Ím, kifeszítve ökör–terebélyű hájad! A pálca
bőrt hasogat, és vési agyadba a rendet… Imádkozz!”
HARMADIK KIVONÁS
Jöttek a tarfők nagy beteget vizitálni. A száját
eltátotta az összes nyírt–kopasz ürge a Köpködi
láttán. Elsőként a Lelőwi Lukács fidizett, kit
legjobb bérgyilkosként tartanak akta fölött. Tíz
országban körözik, sőt, Interpol nyomozóból
csüng ügyein nem is egy. Most grasszál szakma–tudósunk,
ő a „Tüdős” Haragidze, az okleveles kicsináló
művész. Postai A 4-es boritékba selyemből
szép mosolyú zsineget „hurokít”… Ha kapod, kalapod már
fölvedd, nekropoliszba kimész! Húz Borda Lajoska,
csontzúzóként elhiresült csecse(n) ember, akit hív
méltán grand állatnak az alja–világ. Üget ott, lám,
Frocli Ferenc, „Elefes”, soha nincs lacafac’, ha kiszúr ő.
Jól köteked, s pontos(s)an hozza a négyeket… Állcsont
nagy temetője az ökle. No, Gázsiga Gerzson a lépő
Köpködi ágyravatalhoz. Gázsiga régi haverként
meglapogatja maródi barátját, krúcifatert… Dűl
már a szitok… Hova menjen… Sőt, kupakolja az ördög!
Jajgat a geng–atya, és krenkolja magát Zsiga egyre.
Hópehely Ignác, az pörölyöklü brigant, „Tikes” ugrik –
Kázmér kézkegye érje, de messze sodorja a leff, Happ
Olga, a női verő, langyos lány, hölgybika ő. Feszt
gyűlik az álzsaru, bandita, perdita, blikk pofavízit
kell, hisz a „fjúcsör” függ e rogyott, letropált amigótól.
Még Mókembé főszitiből is erre zuhant egy
kínai összekötő, neve Rum-Li Taó Csen, a „Tréfás”,
tré gagyidasz–hamisító, déli kitáj ivadék. Ha
csenget az ajtón, hátadban már táncol a tőre.
Szúrva magát most is Susogó József, „Pitiáner”,
itt a piros, hol a pénz ló- s mórfejü főnöke trappol,
morfin adagja a Csáth Gizijét lepipálja, ha mondom…
És Kinyiró Kanyarójevics Ancsurin (ő a Sztyepán!) zár.
Minden Kezdete — Vége. Sztyepán, mert tajgai sztyeppről
ette mihozzánk pánszlávos feneség, ha meg itt van,
jár neki hun feleség. Így sorjáz ált huligánok
apraja-nagyja leróni a tiszteletet kutyamódon
elpáholt Kazimírnek bús düledékeinél. Mind
kérdezi egyként, honnan a tiplije, kripli miképp lőn?
Mily rohadék fenevad páholta el undoritón. Míg
Köpködi hörgé: Csípes Mátyás vette a vérét,
görnyedt hétrét paplana tükrén, és a miképpre
csönd csak a válasz… Ötszáz vagy több év dutyit érő
cinkes kompaniája blamálja magát, csacserelnek –
ezt a nevet sose hallták… (Gondolták fain ipse,
mért nem is ütte tovább?!)
Az idő ledarált heteket. Már
Köpködi lábadozik. Ki se lép kacsaláb–palotája
böszme kapúján. Tessék-lássék mód kutakodtat
Csípes után, de se híre, se hamva… A gaz kalafaktor
fölszivodott…
Csipesünk dohos albérletre fizet tíz
ezrest, jól meghúzva magát, míg csökken a zrí, dühe
Köpködinek… Helyi lapban adott fel párszavas ingyen
reklámot, miszerint tuti számteki szaktudományát
osztja a közjó érdekiben. Gépek javitását,
konfiguráciok összerakását, net–bekötést, meg
régi masínák felturbózását, digitális
munkákat, kamerázást, és photosópi varázslást,
filmírást mai árakhoz képest potom összeg,
már feleannyi fejében vállal. Számlaadó s jót-
áll… Jelszót ötöl ő latenert – Bis dat, qui citó dat…
S várja a hívást (sub rosa), az heti–kuksi tömegben
„blindre” lopott, tizedárán vesztegetett, no, de kurrens,
multi–tudor telefonján.
Köpködi nem csetel, inkább
organizál. Cimeres megyeszékhely főfasorát már
hívhatjuk vall–sztrítnek, lévén, hogy javul egyre a
teste, a szíve helyén bosszú és gyűlölet évad
kél. Többen leveretve feküsznek a városi kórház
intenzívjén, infuziócsövek erdeje mélyén…
Kérdő ütlegeit seregének, torz ököl–ésszel
osztott hasfalas elköszönést kevesek viselik jól…
Kollaborálni a jámbor, utcai, kisstilü nepperek,
az zsebmetszők, „mószerek” és gagyizók (laudálják,
kik csak a baksist) – kézi erőre, pofonra se fognak!
Csípest, az nyavalyást, biz’, nem leli… Dzsippjei többször
eldübörögnek a Mátyás ablaka alja előtt bár…
Részéről csatabárdja kiásva, de hol van a hát, mibe
vágja?!
Eközben compúter–függése irányt vált.
Hogy lohad? Az nem lenne igaz… Nettől menekül, mint
állat, mely fut a tűztől. Csetre, ha gondol, csapja a falba
tar feje búbját. Most ostromlás és szimulálás
jó muri… Lő, pufog éjig… Férc, elavult, szeretett kis
pé–kettes gépén (csoda?!) még lefut egyszerü játék,
több is akár. MegaRAMból félezer ugrik igényre,
ezt „lecserélte”, de hajdan erős proci órajelez. Van
néhány kedves „irtsd a gonoszt”, csihipúhi ökörség,
mind közepes grafikájú… Ám favoritja a ritka
World Gang 1, ami néha akad, de a vége felé még
inkább, pont amidőn ő, Köpködi, szájberi gengszter
hullahegyek tetején koronáját Belzebub ürmös
markaiból veszi át… Kinyiró Kanyarójevics Ancsurin,
ő a Sztyepán (mint tudjuk), meghoza néki egy újabb
ukrán változatot, remekét kijeví hamisítók
bájt–csapatának. World Ga(n)g 3 a címe, de nem fut…
Gyönge, alaplapi integrált grafi–kártya kevés már,
s pé–kettőn jól elkacarász kicsi gyermeki ész is!
Játszana Köpködi, nyomja a diszket a gépbe dü(h)vel. Kap
vész–panelen Fatal erroros ángilus űzenetet, majd
fagy le azonnal. Újra beindít… Most magyarul „lát”,
mégse kapiskál: Nincs elegendő RAM–kapacítás!
Átverték ugyanis vándorszerelők, kiemelvén
az negyed–ezres RAMját, húzós összegekért, és
rakva helyére a gyöngét. Így jár mind, ki naiv ma!
„Franc egye!” Csapkoda rozzant ház tetején flopikat, s hull
földre le egy kék, melyre csak ákomi bákomot írtak.
Rég, ha betette – „kitájul még hamarább kitanul” (les
kuksi szemével szám–elegy alfabetás sorokat) – bősz,
ám humoroskod’… Fogja a kék flopit ujjai közt, rossz
érzés kísérté a gazembert: „Csípes a mágnes
diszk meg a Csípes a diszk meg a mágnes… Vette föl akkor…” –
őrli a szókat… S jár-kel gépszoba cellahomályán…
Hirtelen ötlete lódítá telefonhoz a páriát…
Tudná, hogy darazsaknak a fészkibe nyúl könyökig, ha
hívja a móbájl–számot, mit böngész’ helyi újság
computeres rovatából! Olcsó, jó szerelő (még
nem szállt el tudományától), házakba kiugrást
vállal, nem rejtjük, hisz véka alá neve fényét –
Csípes a fickó… Ül, ki szobája diványa fejénél,
markában profi bunkofon alszik… Rá se csörögnek…
Hirdete… Semmibe foszlott… Felkopik álla? Hiába
minden szép diszciplina… Lépni se merne, ha szól a
móbil. Kinn kuk’erol tucat’ával (nem smafu jutni le
boltig!) sleppje a Köpködinek… Rezeg ám a Nokía,
villog sárga kijelző. Fölveszi Csípes a gépet:
„Hé, hal’o! Nagy guru! Ön pécéknek az atyja – igy írta
itt… Hát jöjjön azonnal!” „És ki beszél a vonalnak
túlnansó felin, ily türelem híjával?!” „A Köpködi!
Biztos, hallta nevem hisz! Köpködi Kázimir esdek
egyre, szaladjon. Cím: Nefelejcs 10. Nyomja a csengőt!”
Hökken a szó. Csípesnek torka kiszárad. Ej, öntözi
vízzel. Dörren erős hangon bűn hercege addig:
„Megkukul, ember?! Tán autót küldjek?! Mi a cím, hm?!”
„Nem, nem!” – s eszmél föl, riadoz kópénk, kit e név, mint
majmot a kígyó, bénít, megbabonáz. „Megyek én, megyek
ingyen a házhoz, mint az apostolok, így gyalogos(s)an…” –
mentegetődzik. „Jó, fiam, kap félóra időt! Egy
perccel sem többet… De kit is tisztelhetek Önben?!
Tudja, bejutni nem oly könnyű hozzánk. Neve kell, mert
embereim kólintnák főbe, ha kérdez utánam…”
Izzad a’ orcáján Csipesünk, és gluggyog a víz le
gígáján. Dadadog meg heppeget: „Én nevehem, hú…
hát nehevem…” „No, mi lesz már?!” – sürgeti Köpködi. „Tán nem
tudja keresztjét, meg vezetékét? Hm?” – s röhög öblös
gúny–nevetéssel a viccen, szófacsaráson. A fátum
így mene Kázmérhoz. Sátáni kacajra az ifjonc
serken… Harsoga rég pota teste fölött (lapuval míg
ajkairól vérét letörölte) eféle röhej. Gyűl
útálat, harag… És gyomrából föltör a név, így
spontán, mit se haboz: „Delever Laci, gépguru, persze,
s tápvezeték kötöző! Kapom össze magam, s deputálok!”
Fönn okulár, a lepényleselőbe cigár, s pulover még…
Néhány egyszerü szerszám, boot–lemez és virusirtó
program, buszkábel–gomolyag, meg mentolos arcgyolcs,
bő veritéke ne folyjon az arcán, elveri éppen.
S hopp, a bilincs, mit a kírakodóvásár hetekor vett.
Korvettként, sebesen hasitottak a percek a létnek
lágy tükörén... Ődöng a bejárati bástya előtt… Fönn
ámbitus árnyán Köpködi fenség. Lábainál dog
s pitbullos keverék hasal öt. Kamerák, idegenre
szemtelenül lesekedve. Tetőn, kapu jó fedezékén,
fák koronáján, bunker búbján bandita búrák…
„Én? Delever László… És Köpködi kérte, segítsek!”
„Á, Delever! Baro név! Már vártuk, nyitjuk az ajtót!” –
büffögi egy hang. Gyors motozás. A dögök csak
fekve morogják. Jattol a gengfő. Nyújt csevicés, hűs
ércpoharat: „Nálunk, hol a gólyó dönti jövőnket,
és tudatot befolyásol, nemhogy a szív, de kupánk is
fémekből kerekül!” – filozófál elvigyorodva,
míg tuszakolja a géphez Csípest, bájt–mes’iását.
Bútol a pécé, Mátyás csak csóválja fejét. „Ez
négy esztendeje is muzeális, ósdi darab volt.”
„RAMját, hisz kicserélték félezeresre, tanúja…”
Ácsi, na! Kedves uram, hogy gengszteri dolgok, a biznisz
nagy profiját sose sértsem, célom! Rászedik Önt, ha
számteki küzdőtérre betévedt. Ott nem az ólom,
szílicium, mi menő fém. Teljes gépcsere kell hát!
Bökkenö egy van! Némelyik alkatrész, kicsit arrébb
lelhetö föl csak…” „Mit tehetek?” ”Hát, küldje királyi
zsoldosait tova, el, szanaszét, ahová kitanult főm
osztja be mindet. Pinduri nőjét elvigye majd, s ő
legdrágább darabért alkusz megadott cimen!” „Á, nem!
Table-i dance-es, kis, maca nőmtől percre se >tudnák<
elszakadozni!” „De olcsó gépet akar?” „Na, ja, hogyne?”
„Alkuhoz egy gyönyörű, szép nőcike kell, ugye, tudja?!”
„Mondja, no, kit, hova rendeljek?” „Nos, hívja be zászlós,
szép hadait. Napi ordréban kivezényli ez őkör
kört, mi meg addig szétkapjuk lebutult masináját.
Dogjait, és legelőbb ama pitbuli, böszme pofájút
zárja be ketreceikbe… Ha-hapcí… Tüsszögök egyre,
mert kutyaszőrre al’ergia támad rám… Ir’itál… És
nyúlni a géphez nagy felelőtlenség, ha lecsöppen
orrom. Még fertőzést kap…” – tódítja pikárónk,
góbénk, vagy fenegyer(m)ek névvel is élhet e furfang- s
élcagyaló… „Hát… Ígen… A vírus… Computeres vég…
Ébola, pécépestis, hörghurut – omlik a rendszer…”
Köpködi, mintha szakért’ne, kotyog. (Somolyog Matyi oldalt…)
Fölsorakoznak a gengszterek, ajvé, mint a karámnál
birkai nyáj, mert minta–karám ez. Köpködi –gyermek
mind, hisz egzecirozza e stramm csapatot már
vagy tucat éve… Sorolja Matyink haptákba verődött,
még szeme sem jól áll fizi–Miskák (Jánosok, Imrék,
Pálok, Józsefek és Lacik, Ottók bamba brigádja)
irtózó „örömére” e számteki lajstroma hosszát:
„Asus alaplap, Maxtor a 100 gigabájtnyi merevlemez,
és random memory kettő sokadik szorosán, úgy
„fenn a kilencediken”. Samsung monitor, legyen ő flat,
LCD, colszáma magas, frissüljön a képpont
villámként, sebesen. Videókártyát, Radeont, majd’
nyolcvanezer körülit. Három gigaherzes AMD
XP, játékhoz kitünő procikát. Ugye, kell még
optikaí combó meghajtó, jó Pioneer. És
kézidomú billentyűzet, dzsojsztik meg egér. Öt
pontos hangfali rendszer. ATX burok, az jó
megjelenésért, átlátszó, ha lehet! Ja, egy új, gyors
internet–modem és hálózati card, a zsinór, több
USB kábel, meg a Windows, tiszta jogú. Á,
persze, a hangkártyát, hij’, majd’ kifelejtem! A mágnes
driver is, értsék jól: flop’i–meghajtó lemaradt… Ez
masszív, s úgy se nagyon használja…” „No, emberek, ugrás!
Megmentőm Delever, már osztja az észt meg a címet!”
Meglapogatja Matyink rozogára szabott nyaka táját.
„Lóduljon, kinek élete kedves, pénz a trezorban…
Semmi se számít! Pestre utaztok bár kütyükért, úgy
estefelé már worldgengelni akar Krucifáter!”
Bősz hahotával megsüvegelte megint a sziporkát,
dinnye fejéből, az, mi kipattant. Table-i dances
kis maca nőjét kell noszogatnia, mert pihemód hull,
másoknál mi esik. Magyarán: agyi tantusza ez! Báj
és kellem, csacsogás, szex, ajkcsücsörítve puszilni,
hiszti (rapid), csípőringás, járás kacsaképpen,
tűsark–billegetőn, és sarki ravaszdiba bónyált
párolgó, Chanel illat… Lábujj körmei bordók,
rúzsszine dettó. Brill, nyaki gyémánt… Mindez a roppant
szépség–korcs bevonaglik a merdzsó (legdögösebbik)
légkondícionált közepébe, de duzzoga egyre…
Dog dögök undok, vad „takarodj”-ra kenelbe befutnak.
Minden oké! Már csönd ül a házon. Csendül a hangja
felszabadulva, nevetve Matyinknak. „Köpködi fenség,
tudna segíteni most?” És küldi be asztal alá ezt,
hogy kibogozza a madzagokat, míg ő szerel itt fönn…
Boldogan ugrik, mászik e zsírzsák, kúsz’ gyanu nélkül,
hisz estendén játszhat gengeset újra, mi több, jó
kémei reggel üzentek. A friss hír: már a kelepce
áll, és legkésőbb majd holnapután kiterítve
vagy leveretve csak – elhozzák a Csipest. Szuszakolja
testét, fújtat, dűl veritéke. Pofája redőjén
esztendős port ültet a mélység. Húz-vona zsínórt…
Gordiusz ős–boga semmi ah’oz, mi van ott… Odafönn meg
átabotában Csípes, lúdimagisztere minden
ütlegi écának, szerelést imitál. Esze másutt…
S hopp ugrik asztalláb mellé „karperecével”
rögziti szélsebesen Kazimírt. Az jönne elő, de
kábeli Bábel sutba köté. Tora-potroha félig
placcra terült el. Négykeziláb kifarolna, de zúhog
tápzsineg ostor hátán, bő ülepén. Tuszakolná
vissza magát, herget, meghőbölyödik veretéstől.
Kajdácsol, szeme zákonyos… „Ó, Bon Dieu! Csuda érzés
más izrombeli lazsnak. Híjak-e gyón’–papi embert,
hájduda? Tudhatod, ej, Csípes, ki metél!” „Jajajajj!” – sír
bestia–góré… Hangja, egyéb, beszakadt… „No, ganyé, tán
ennyi elég! Elalélt már, meg ne gebedjen a pára!
Szinte merev… Nehogy itt halj, procc nyavalyás, puhatestű!
Mangalicám, tubicám! Flopimat kiturom kupacodból,
s illa berek, mielőtt hazaenné geng–regimented
jó, fene sorsuk… A háromötös megvan. Na, agyő, ha
programomat letörülted: cséplésből repetát kapsz!!!
NEGYEDIK KIVONÁS
Arma virumque cano… (Nagy nap! Símul-e majd
óév unt ragacsába?) Beugrik nyűtt tragacsába
Mátyás… Dönget az útfelezőn már bandita–konvoj...
Éthoszról szó sincs… Elhull, aki bújt, aki nem. Zöld,
páncélos merdzsóban Köpködi vinnyog, irányít.
Pólyálták be tetőtől talpig. Csíkos a háta,
cifrázott, a szecesszios ábrák, indafüzérek
tantáblája lehetne. „Egyenként tépetem ínát
nyúzott húsából kifelé! Körmét tüzes árral
szúratom, ép fogait láncnak huzatom damilomra!
Végezetül betonágyba betesszük, süllyed a vízbe
harcsacsalíként… És örvendhet is, ennyivel úszta’
ezt a kalandot… Nyomjad a gázt, most balfele ment, hé!
Fordulj, tökkelütött! Hasitok szíjat derekadból,
vagy leverem hát…” „Jaj, Kazimír, lassítson a sófőr,
hányok öledbe, te, kecske!” – sipog, rí kis, maca nője…
(Bunda alól ki-kipislant…) „Mért is hoztalak el, te,
cafka kolonc!” „Jaj, szédülök, Istenem, itt tegyetek ki!”
„Bakkutya hágna, te, frájla!” De csökken a táv… Matyi véged!
Slágeradó bömböl, kuk’oló–show vesztese vernyog.
Dübbög százhúsz watt hifi–cucc… Míg ezek így fenekednek,
hungaricum, koppintott toplistás zene fáraszt:
Kék az ég és zöldül a fű… Szerelmes
lettem álmos, mézszinü, szép szemedbe!
Kéz a kézben végtelenül becézlek…
Zárj be szivedbe!
Kislány, légy az enyém,
zárj be szivedbe!
Kislány, légy az enyém,
hívj az egekbe!
Gázt! Focimeccsről áramló, vad drukkeri hadtól
torpan az űzés. Átjutsz? Hajszálad kifehérül...
Ökleik égbe vetik szociális „B” –közepek. Hej,
hej! Kutya fattyát szidja a bordó kék lobogókba
jól becsavart idióták híg agyu tömkelegének.
Kőzápor csak a válasz, s röpképes sörüveggel
spékelt átok, (a sál álcázta fejek komor odván)
hétközi, mély nyomorúságban, mi foganhat. Ez ünnep –
gőz levezetni, pofán kínálni az elleni bunkót,
törni fogát ki minél több franckarikának! Esetleg
rend rohamosztagos őrét jó bő nyállal alázni.
Zúzni be, össze, le, szét mind (munkátlan napokon csak
tétlen) kéz szent futbal’–ürüggyel most kaparinthat…
Könnygáz és gumibot–hurkák oszlatnak. Anyázás
és kifiázás. Mutterek ős szakmákba ajánlva…
Aktusi szókkal hergelt szörny–kopaszok tetoválva…
Verbális tömegirtás… Mind kritikán alul indul…
Benn, stadion karimában, bömböl a sláger, idétlen.
Funky a ritmus, béna szöveg, hozzá amatőr hang…
Pillanat adta e bugrist. Elcsépelt „tudományát”
perc is emészti, de óbégat dobhártya–szakasztón,
míg olcsó sikerért hajtó hordák letiporják:
Zöld az ég, és kékül a föld szemedtől…
Kis dalocskánk bájosan ing az égen…
Száj a szájban lélegezünk örökké –
csókcsata, éden…
Kislány, légy az enyém,
zárj be szivedbe!
Kislány, légy az enyém,
hívj az egekbe!
Mátyás hajt be e tébolyi bolyba. Kilencvenet éri
seb’–mutatója. Ezerfele fröccsen rémtömeg. Elfut
basebal’–ütős had. Ám mire Köpködiék odajutnak,
zárul a kör, és földühödött sihedernép
merdzsó–kasznira hemperedik, s vitus–akrobatán ott
ropja a táncot. Kőzápor, meg boxer–iram sem
bántja erődünk, négy kerekén, mi nyomul… De sofőre
Köpködinek lőréseken át be-bedurrog a légbe,
majd padlógázzal szelel el rianó tömegen túl…
Skandál skandalumot regimentje komisz kamaszoknak
nyomdai festéket nem tűrő rigmusözönnel:
– – – uu – || –uu –u –
– – – uu – || –uu –u –
– – – uu – || –uu –u –
– – – uu –u –
Útszükületbe rohan kocsijával Csípes, az űzött.
Felborul és kifarol, beszorul több gengszteri hajhász.
Mátyás francia krímibe illő kunszttal egéruton
elstartol. Távolban vijjog két motocikli,
rajta zsaruk. Helikopteren érkez’ a kíberi gárda,
mesteri célzó, távcsövesével… Zűrzavar ébred
városszerte, az utcák hálozatába’ dugó kél…
M’ért? Csípes Mátyás idejét múlt lett netalán tán?
Halnia kell? És ily kutyaszórítóba miképpen
csöppent hős kalamajka–lovag?
Történt, kipucolt már
épületéből eltángált gengszter–palinak. De
lába, a gyors, citerált. Városból szint’ kiszaladt, és
bokrai közt a tanyáknak, húzta meg olcsó,
százezerért „kikiáltott” testét… Próba! Szerencse –
mind piti fószer, „Mószer Arankák” buktak a pénzre…
Még a csatorna–fedélzet alá is békukucsáltak…
Nem lelik őt, ki remeg, mikor esteli árny, hang
hirtelen indul a semmi–sötétből… Majd gyalogosként
elmene szomszéd városi postai nagy hivatalba…
Koldult meg guberált addig, vadföldi gyümölcsök
éhét csillapiták... Pár fillérén boritékot,
bélyeget és papirost vett. Kék flopiján csodaprogram.
Banki elektronikákat semlegesít e rövid mail,
kódüzenet… Még írta gyerekként. Most fölajánlja
pénzintézeti zsúgori, dájrektor vidul ettől.
Szép autón osztályvezetőt küld, számteki túdort,
az, ki potom, pite suskát perkál, mentse a bankját.
Laptopon ő megnyitja a flópit. Rajta a program.
Nyitja meg ezt is. Vírus iramlik, s omlik a rendszer…
Jár a dohány! Csípes helyi roncstelepen tragacsot vesz,
fegyvert, ólmot, jó kalibert, és visszapöfög, hol
Köpködi várja, kutatja az irháját lenyuzandó.
Már a határban rátapad egy kocsi. Még haditervet
szőni, csiholni se hagynak időt. Roham! Indul a hajsza!
(Honnan tudják, vajh, ki lehet? Idegen szemek „óvják…”
Köpködinél katonák? Nem! Bérelt gyilkosok ők, kik
postai rablást, kétkezi munkát – fojtani dróttal –
vállalnak mil’iós napidíjért.) Éles a kép, mit
Kázmérnak rezidencia–néző, kand’ kamerái
vettek. S éles a fegyver, hangja de tompa, ha lő, és
éles a szem, mi kiszúrta Matyink. Hova hát „rozogányolt”,
vén Lada–kaszniba szórult gépivadék? Hire röppen
éteri útakon el-tova. Gengfő dörzsöli zsíros
pantalo szárát: Most bemos ennek, még mielőtt lő
és kinyiratná!
Gázkart támaszt Csípes, a filmhős.
Tárul csotroga ajtó, és kivetődik ügyes(s)en...
Henterül egy leszanált, vén gyártelep hajdani útján…
Ócska Ladája a slágeri dallal semmibe foszlik:
Csukd szemed, zárd szíved ölére arcom!
El ne hagyj, mert bánat emészt a sírig!
Kék az ég és zöldül a fű szemedben…
Csillogok én is!
Kislány, légy az enyém,
zárj be szivedbe!
Kislány, légy az enyém,
hívj az egekbe!
Búj’ be a csarnok tört üvegén… Robban kocsijának
roncsa a falnál… Most kanyarod’ csak Köpködi–merdzsó
(többi kihullt már), s látja az ártány, vége a dalnak,
vad viadalnak. Küldi pecérét, nézze, hogy él? Hal?
Ámde, ni! Kis maca nője elájult! Pillanat adta
jó lehetőség! Jár a motor és pattana Csípes
járműnek kormánykerekéhez. Nyomja csövét telt
Köpködi–archoz… Rükverc. Ipszilon ív. S tovaszáguld
zegzugaín a telepnek, hogy veretőhelyet (édes
tánga–terep!) leljen, csöndest, olyt – hangrezegést meg
jaj–kiabálást fojt be magába e tér. Legyen árnya –
Köpködit ütve utálja, ha dől veritéke! Elég baj
másnapi, póri izomláz…
Kőröz a ’kopter alant már.
Kíberek érkeznek szirenázva. Az „Üdvözülés” rögös
útján kattanvák a bilincsek. Bandita filkók
sorjáznak rabomóbilok elkorhadt fapadán, vagy
mentőknek fertőtlenitő szagu ágyain ordít
némelyikük. Égő roncsot telepőr habosít, és
gyári homályban, távol, hol patkány szimatol csak,
vért bugyogó hátú Krucifátert lel fakabát. Nyí,
fú, nyüszöget, vonagol lökhárítóra kötött franc,
gengi betyár. Most végre lecsukják! Gyors vezetés, nagy
kárt okozó kőzúti veszélyek ügyében a gyilkost,
Al Caponé módjára, ki élt! S hogy megjavul-é, nos,
választ kérjenek az nevelőtől, Köpködinek, ki
kóteri térben pályafutását mind elemezte.
Egy tuti, gyári melós nem lesz! Bizniszmen a „kóser”
álca–szöveg…
Morc Csípes, vajh, mi’ csinál, hova lett? Tán
semmibe vész? Veszi Köpködi pénzét lajbizsebéből,
míg ocsudott maca nőcskével hadakoz, ki rikácsol,
karmolgat hevesen nyúlprém–fedezéke alól, vad-
macskai trükkel…
Messze szökik… Hungár’ lakosok közt
elvegyül árnyként. Mellényzsebpénzét, amit elcsórt
Köpköditől, forgatja haszonnal. Számteki boltot
nyit Delivár néven, s fejben tartott flopi–program
egyre tökéletesebb formát ölt. Így hamar’ában
banki legények fő mumusává léphet elő. Nem
cél hitelintézmény gyors ellehetetlenitése –
munkahelyet zsarol ő, hisz pandúr bandita–krémből
lesz kitünő… Ha ma „KANDUR BANDIKA” szerveri gépbe
toppan, omlik a LAN már, s szájberi őskoponyáknak
státusza űrbe hanyatlik…
Nagy nehezen csatavesztett
pénz manager (férc rendszeri gazdát el, ki menesztett
hónap alatt ötöt is), küld tértivevényesen, indult
mail–levelet: „Jöjj, Kandúr Bandika, békepipát el-
színi velem. Külön osztályt kapsz, majdnem fizetést is
olyt, mint én, csak kíméld csődtől váramat, ó, jaj!”
Így történt, ha nem is szép historikus mauzól’um
zöld patinás kapuján, de az „X” Bank (tág üvegajtós)
forgó márvány portálján Csipesünk bebocsátják…
UTOLJÁRÓ BESZÉD
'Század múltán űri közegben zajlik a Lúdas.
Asztronaut’ Matyit élő Dart Véder regulázza…
Lézeri ostorral veri háromszor Ködökin le a
mérgét églovagunk, ki fiastyúkos sereget majd
Göncölön eltaligáz. Boldog lesz Imre Madách is,
lévén, kozmo–szferákba szökell tudatot meg a nyelvet
tágító, jó metrumi vers… És ősköpenyünk, kelet
ó–toposzát, kiporolja a játszi, poétai élc–kedv,
újra meg újra koronként, elnyühetetlen erővel…