(költőknek és olvasóknak egyaránt)
Fia volt; lesz még pár sora. –
Minden költő utolsó sora
mégiscsak a fogsora.
Vigasz
Lárai Eszter 1963-ban született Budapesten. 1987-ben szerzett diplomát a JATE matematika szakán. 1989-től 1996-ig az Egyesült Államokban élt, hazatérése óta tanításból tartja fenn magát, és itthon kezdett komolyabban foglalkozni a versírással. Több folyóiratban, köztük az Ezredvégben is, folyamatosan publikál. Ez az első önálló kötete.
Ahogy egy rádiónyilatkozatban mondta, számára a szabadság megélésének egyetlen lehetséges formája a versírás. Ars poeticája: a versformából annyi fontos, amennyi tartalommá lényegül, és a tartalomból az a fontos, ami formává szilárdul. Versformáit gondosan megválogatja: a kötött formákat verseihez idomítja, szabadverseinek sajátos ritmusokat talál.
I
panasz
panasz
A hálószoba mennyezet
egyszemélyes ékezet
fejünk felett
A növekedésről
hipp-hopp
felnőttek lettünk
most másképp viseljük egymást
eddig sikongattunk
túlzsúfoltuk a teret karéj-kacajokkal
minden lakást kinőttünk
most minden stagnál
van egy túl-jólberendezett lakásunk
ami túlnőtt rajtunk
Es mi csak állunk némán bámulunk
plafon felettünk plafon alattunk
Fél füllel
Szoprán szólam mezei valóság
hozzád szóltam csak fél füled fülel
miből vagyok nem metsz és alakít
pillám hozzám önnön robajodtól
messze settensz eltűnsz közelemben
Maradnánk így az idő nem időz
brutális nyár után a szeles ősz
visz tovább mint hullámvasút horrort
ínyenceknek nyugtatóként kapjuk
a tudatot hogy van végállomás
előbb-utóbb egyikünk majd kiszáll
Szívtelenek
Súlyos vádak, kanyargó érvek lejtenek
rejtelmeimbe. Két szó közti síri rés
lesz röpke menedék, amint a pásztázó
szavak át- meg átvilágítanak
Almomban egy
elhízott mondatod
tekeredik körém
a szája kitátva:
az én fejem a pont
Már egy éve
Már egy éve nem gondoltam rád
vajon mi is lehet veled
nem vettelek emberszámba
minden fogam kinevetett
Öt év sűrű óráiban
kergettük igen-nemekbe egymást
most hígabbak lettek a pillanatok
nem löknek ki magukból
újabb vemhes tapasztalatot
Az utolsó éjszakán még lazán
aládhazudtam magam
az alja voltam egy régóta
hangtalan záródó koporsónak
És láttam magamat; fölötted lebegtem
mint halálközeiben a testükből kilépők
Üvöltöttem: Elvesztettelek!
Nem hallhattál, igent mondtál: a végsőt
Emlékezés
Ó, e kusza téridőben
vajon merre tekeregsz
(Emlékké darál emlékezet
hajdan épkézláb hústömeget
Fényképpé degradált a gép
könnyű tépni: nincs semmi tét…
Minden árnyék amíg kopogtat
lesi: belőlem még mit lophat)
Ó, e kusza téridőben
vajon merre tekeregsz
Simultam volna hozzád
síkjához az egyenes
Mulasztás
Elterül az éjszaka a csöndben
csók vacog remegő tenyeremben
Elfújom öt évnyire vissza
rád talál tapad ajakadra
Meglepődsz egy különös enyhe áramlat
melegít köszönöd a napsugaraknak
Én vagyok amit mulasztottam
pótoltam vízjelem sorsodban
Mese egy árnyról
Egy fának nem volt árnyéka
Mondta: legyek én az árnya
Árnyék lettem; vetület
Levedlettem színemet
Rajtam figyeli magát a fa
És nagyon elégedett
Az árnyéknak nincs árnyéka
Tékozlók II
„A fiúk hazatérnek
A lányok soha.”
A lányok szemük kék egében
mossák tisztára arcukat
minden éjszaka titokban.
Minden reggel felkelnek egy ágyból
– fehér abroszarccal
kökényes szemmel –
ahol csupán vendégek voltak.
Kőmíves Kelemenné titkos vágya
Bárcsak befalaznál egy pillanatot
ott éghetnék mindörökké
mint égve felejtett villanykörte
én Kőmíves Kelemenné
élted legédesebb pillanatában
Sikoly
Behatoltál házamba
felfeszítetted a zárakat
kifeszítetted az ablakokat
leporoltad gondolataimat
elvakartad vágyaimat
Pucér lettem
védtelenebb vagyok
mint egy kurva
Esti mese
Mondjad édes oly mellékes
mondd galambom amíg alszom
mondjad kincsem nincsen ingyen
mondd tubicám jaj, hurrikán
mondod picim nincs is Pirim!
mondod rózsám hányjuk rozsdánk!
mondd már édes idő véges
mondjad drága bye-bye bája
Egy csók története
Szánkban izmosodik a csönd
lábunk mélyülő éjszakába gázol
az árva utcalámpa
lódítja utánunk árnyunk
nyúlánk mint serdülő ígéret
Korosodó modor bodorította szócsokor
hull a hamvába holtra:
amíg készülődtél a csókra
sunyiban eleredt az eső
A tilosban
A véletlen és asztalhiány ültetett mellé
– meg a legalább ötven év távolsága, védelme –
egy kólára, e férfiaktól dús kocsmában.
Kint eső, bent csak füstfelhő,
hát azért se leszek megzavarodva.
A felesége halálával kezdte,
majd egy élettárs, úgy két évre,
és engem meghívna valamire.
„Köszönöm, nem. Megyek egy előadás félére, vagy mire.”
„De igen. Mindenképpen. Már meg ne sértsen!”
Egye fene. Húsz perc olvasás helyett egy kis életismeret.
Öt perc se telt bele, kérdi, szabad vagyok-e ma estére.
„Ma este előadás!” „Holnap?” „Holnap valami más!”
„Na és a hétvége?!” Kérdő- és felkiáltójel villog bal és jobb szemében.
„A hétvége India! Ha nem jön be, megyek az Antarktiszra!”
De ettől se volt megzavarodva.
„Akkor majd máskor, jó!” Azért írjam le a címét.
„Rendben.” Egy kóláért azért némi reményt.
A kóla mért az én számban keserű?
Hát essen! Mosson tisztára az eső!
Love Song
Ó, drágám, én úgy vagyok
olyan nagyon szeretlek
csakis terád gondolok
amíg mással kefélek
Ó, drágám, én hol vagyok
olyan nagyon hiányzol
mint időnkből az a tér
mit elfoglalni látszol
Ó, drágám, én úgy vagyok
olyan nagyon szeretlek
csakis terád gondolok
amíg veled kefélek
Ó, drágám, én hol vagyok
olyan nagyon hiányzóm
mint időnkből az a tér
mit elfoglalni látszom
Ígéret
Mondataid összecsomóztad
mondván: Ariadne fonál
Elindultál labirintusodban
ígérted: megtalállak
A csomók pontokká töpörödtek
nem kötnek – elválasztanak
Eltévedt földigiliszták
kenődnek a talpam alatt
Halottak napján
Elfeküdtél, mint egy mínuszjel
csak problémák maradtak utánad
feladtad: gondolkozzam ingyen
eszem vágjon: téged borotvállak
Hajad, szakállad egyre nő
kuszább, mint legvadabb álmod
csak a kereszt a sírkövön
képezi pozitív megoldásod
Hiába mind a sok tanács, látod
mondatok könnyen oldódnak
felvizezett vörös borban
de szívemet még mindig formálod:
két egymást fürkésző kérdőjel
megtelve rémült figyelemmel
Elhagytál – fénysugár a múltat
Vagyok: fény nélküli árnyék
Nagynénim naplójából
„A férfiakra mindig sanda szemmel nézek
Pöttyös-Panka koromtól szemmel vetkeztetem őket
Legjobban egy zsidó-fekete fiú tetszett
Akit a szomszédasszony nem szült volna meg
Gondoltam: hát prímán kereszteződnek a vétkek
Csak a szerelem vetkeztet le minden előítéletet
S a tiltott gyümölcs mily arányos bronzbőrű szépség
Asszonykoromtól felépítem őket
Így lesz belőlük Déva vára
De sajna mindig összedűlnek:
Nem hagyom hogy befalazzanak”
honvágy(1)
Honvágy
A beton-kőtenger hullámzása
tömény-szürke sugárzása
nem szabadul befelé halad
szublimálódik tompa közönybe
Bandukolva az n-ik utcában
szemétkosárba reked tekintetem:
zöld barna sörösüvegek
tespednek egymás hegyén-hátán
begyes hólyag-fiókák
két-két deci eget
fojtva magukba
Egy városról
Elolvastam házaidat
beszippantottam utcáidat
parkjaidban heverésztem
Álmaidat megértettem
zsebre tettem nem értelmeztem
Fotókat természetesen nem készítettem
Az utcán, parkban, tereken, stb.
Álmaimat bárhova elhajíthatom
nem látszanak tehát nem szemetelek
tehát büntetést se fizetek
Bánataimat is elhajigálhatom
sőt kedvteléseimet apróbb kis örömeimet
Nem látszanak Nem fizetek
Büntetlenül elhagyhatom minden egyes részletemet
Szilveszter New York-ban
Lányok és fiúk
fiúk és lányok
hontalanok
Magyar, német, orosz,…, spanyol
szótagok
bugyognak elő
a prostituálttá gyötört
amerikai nyelvből
Mintha csak identitásunk
függene tőle
szinte kényszeresen
öklendezzük föl
az újhazában fölhalmozott
immigráns élmény-cafatokat
Füstcsóva tekeredik tüdőnkből
az alacsony plafonba ütközve
magányos pálmaként fölénk telepedik
Mi így varázsolunk: Californiát, Floridát
Újév hajnalán
New York, hajnal három
csönd- és hótakaró terül az east village-i utcákon
újév hajnalán ez, bizony, szokatlan
rend bontói jövünk, perdülünk kapualjban
e részeg éjszakát kettétörjük középen
tudni vágyjuk: e város mit titkol metró-eres szívében
s lesz-e számunkra hely – ha kell – e felhőkarcoló parkban?
A zsivajt metsző hang hasítja
ami fura: kétes a hangforrás helye
az utcára, pár perce, nem lépett egy ürge se
kapualjban fridzsider levedlett papírmaséja:
egyszemélyes hálófülke, gazdája fekete
valaha nő, most fekete fogpiszkáló
csakis a crack röpíthette ide
szúrós szózápor nonstandard Englishben
a hangsúlyokban vijjog lényege:
Éjfél elmúlt, és ő, bizony, aludna
Csendháborításért panaszt emel
Nem pusztulunk innen, rendőrrel vitet el
És látszik, amit mondott, komolyan gondolja
hát tovább egy házzal, most nem jó józanodni
kezemben sör – három dollár palackja
a lapostetőre helyezem – kétszáz kilokalória
pár hangoskodó kompenzációja
Hóvihar Amerikában
Mondtam: megfagyok a hóviharban
Fogadjál be a kocsidba
Röpíts el az első bárig
Ez kötelesség Amerikában
Kínai az istenadta
Kukkot se tudott angolul
Fordítottam kéz-láb nyelvre
Kis magyarral fűszerezve
„Bazmeg, bar, bár, bar, bár, bar, bár”
Bepördültem a kocsiba
Értette vagy nem értette
Sok év élet – angol: szó se
Ez az élet ütődöttje
Süvölt a szél, fehér minden
Vörös neon: Coors Lite ingyen
Látod, ez az, amiről beszéltem
„Bar”, még jó, hogy teremtett az Isten
Kilöveltem a kocsiból
Köszönet – nem érted: nincsen
Befordultam a kocsmába
Egy kínai tán megtanulta
mi Amerika és a kocsma
Egy indiairól
Még a zoknijában is csönd bűzlik,
mégsem képes megszabadulni tőle.
Es a ruhája béléseiben, szegélyeiben is
csönd honol, hát még a zsebében!
Minden ellenszenvemet rázúdítom,
hátha kimozdítja idült nyugalmából.
Rámnéz; rámtenyerel tekintetével.
Elhallgatok. Ketten maradtunk.
Honvágy(2)
Budapesti buszon
Nézem ahogy a hírlapok mögé rejtőznek az arcok
nézem a nyugdíjasok féllábúak vakok
hogyan álldogálnak a következő megváltó megállóig
nézem ahogy a se nem fiatal se nem öreg
hogyan izeg-mozog a széken azon morfondírozva
vajon átadja-e a helyét és ha igen kinek
majd enged az erősebb nemnek
nézem ahogy egy ifjú pár egyszerre mobil-telefonál
ki-ki a saját ügyleteit szervezve
és egy másik furcsa pár együtt hallucinál
nézem egy Vesta-arcú lány – ülve – vajon a Hiltonból
utazik-e egy egyetemi előadás-félére?
nézem a buszvezetőt ahogy cigizik és káromkodik
káromkodik és cigarettázik
amint navigál e Hungaroringen
és azt képzeli ő még sejti a közlekedési szabályokat
nézem a térképemet: új utak utcanevek állok kapaszkodók
reménykedek; végképp el nem tévedhetek
Örökség
Mondta jó anyám: Ne dobjam ld a paplant!
Ki tudja mit hoz még a jövendő katlan
Hajléktalanok is ölre mennek érte
Egy paplan hazájuk Trianon megvédte
A zsebed tele van most ígéretekkel
Az én zsebem tele földdel és retekkel
A város lánya vagy és beton mindenütt
Hontalanok tudják mért kőkemény fejük
Ha elalszom örökre hadd legyek nyugodt
Van paplan alattad és elfér rajt húgod
Könnyek és kavicsok
Elkorhadok mint egy sámli
Citromízű lesz a csókom
Vitaminért nem kell többé patikába járni
Könnyeim is kövesednek
Vízkőoldót hozz szemembe
Nem akarok könnyek helyett kavicsokat hányni
A szívem is nehezedik
Súlyosabb mint kiló arany
Vigyed el a zálogházba; a melegért kell fizetni
Csecsemőgyilkosság
„nem bánom ha felpofoz
nem bánom ha üt ha ver
ha pinámba csikk hever
anyám is botozta sors
apja majd a férje verte
tán a sírba kiheverte
és hogy mindezt mi okoz
ki gonosz és mért pofoz
zsarukám, maga se ezt nyomoz
lánynak született szegényke
jézuska lett vőlegénye
remélem hisz azt Ígérte
angyalka nincs ütve-verve”
Csendélet
A szépségét árulta és a kislabdáját
Csurom egy kölyök volt zokszó nélkül
Egy aggastyán ült mellé csöndjét osztotta meg vele
A közelben egy ötforintos hallgatózott
Mese
Álmodik álmában
kőpárna fejében
tükrök erdejében
kőpárna oly nehéz
tükrözik a tükrök
félelem iszapjába
merül a kő a kemény
párnája sincs álmában
Álmodik álmában
honvágy(3)
Amíg a készlet, tart
Szöges ellentétek
mosoly-ügyelet
szögesdrótkerítés
feszül feszület
mindkét oldalon egy
próba haláltánc
mielőtt megbéklyóz
halállánc
Túlélők rikkantják
ki a drótozókat
mosoly-szünet helyett
Új Mosolyvegyület!
– amíg a készlet tart –
Múlt-hozam
Mindenki már azt hitte
a háborúknak vége
jelenidők függönye
jó múlt-szigetelésre
de múltunk csak csordogál
bebúvik kis résekbe
szép új világ földkérgét
kajánul megrepesztve
Hölgyeim és Uraim erre tessék
Ó, milyen szép a Hősi Halál
felülnézetből
– a hősi halott értékeit
csakis a férgek értékelik –
De Én is hadd lám, ó, milyen szép
a Hősi Halál nagyítóval
pont ebből a szögből
– i –
(„.............. my
mother hoped that
i would die etcetera”
e.e. cummings)
Boldogan mennek a háborúba
lelkesen menetelnek a sorok
Diadabttas e világ mert győzni fog
maga felett
amit e vers most
nem tesz meg
– ii –
Mint az élet
(ami nem tehető zárójelbe)
és a halál
(ami szintúgy nem)
felejti
egymást
úgy felejtjük
(amikor)
élet-halálról van szó
Vers-váz
Az a nap
perc, pillanat robbanása
az összekulcsolt terv
szabdalt kezek magánya
kezek, szétszórva itt-ott
megfosztott utolsó imától
rémület, révület szemében
aki most téged gyászol
nem volt ott senki ki tudta
ez lesz az utolsó napja
sanda, profit-termő népség
nem lesz soha többé sansza
Manhattan, szívedet zúzták
vagy két tépő fogad?
állkapcsod volt-e a Wall Street?
– most DNS mintákat ad –
itt őrölték a zöld pénzt
itt zúzták halomba
nyugdíjasok nyugodt álmát
virtuális vagyonkáját
a kábel-erekben pénz folyt
pénztől lüktettek a tornyok
véres lett a szíved
terméketlen vér folyt
betört ablakú házak
kirándult vállú házak
pár nap; öregek lettek
és végleg összerogytak
Átkozott-e ez a város?
Isten rühell minden tornyot
és hány betört orrú álom
tapad itt egy dollárhoz
hány a megtört hátú öreg
kit nem méltat senki filmre?
Három napja nézlek báva rémülettel
összekulcsolt kézzel törődött figyelemmel
a világ széléről írok
amit Te így hívsz: the rest of the world
Diszkrimináció a Halálban
halottak Afganisztánban
halottak New York-ban
halottak Boszniában Szomáliában…
És jönnek a halottsiratók
dicsőítik a halottakat
lebilincselő szavakkal
(hősök, áldozatok, megváltók, mártírok)
hasonlat-bérlőkké válnak egyes halottak
a hasonlat egyik szárnya az övék
a másikon veszekedjenek a kimaradtak
majd metaforákká válnak
füstölgő felkiáltójelekké
égreszegeződő mutatóujjakká
jelzőtüzekké
amik a veszélyt mutatnák
de kanonizálják a metaforákat
egyeseket felékesítenek szószobrokká avatnak
mások madárijesztők rég feledett mezőkön
halottgyártók
halottimádók
halottgyalázók
miért osztályozzátok a halottakat?
– a feketék szerint a halottak fölszabadulnak –
A lépés
„Én sirattak csak torony”
Kucka Péter: A torony
Ugyanúgy lesz minden
mint azelőtt volt
a lépés
a tizedik vagy ötszáznegyvenkilencedik otthonodtól
valaki szól, hátulról
rád lő
vagy robban az ég feletted
a molekulák megbolydulnak
életed morzsái szétszóródnak
nincs múltba átívelő mozdulat
nincs életedet lepergető film
nincs bűn és megbocsátás
nincs hozzádcsatolt utolsó emlék
mert nincs időd
csak a kábult tér egy hasadéka
megtelt tudatlansággal –
ember vagy: lélegző szövet
a föld éhes; kell neki a friss tápanyag
kell neki a rothadásból szövődő épület
a torony
tán magasabb lesz mint az ember
Ugyanúgy lesz minden
mint azelőtt volt
a lépés
Havazás
Az idő leparkol
Nincs több zaj kocsiberregés
könyörtelen ütközetek
Mindent elfed a fehérség
kábasága Tompa hóhullásba
feledkezik a táj
Gyorsuló idő
tűnik a téma
fut vele a vers
gyorsul az idő
engem is felejts
mert ott nő egy gomba
a platánfa alatt
ő még szaporodna
e lyukas ég alatt
Keresztútnál
Ezer út előttem
melyiket válasszam
melyik macskakövet tépjem
merev húrjai az arcnak
zárt sötétje a gitárnak
katakombák
melyik utam járjam
melyik húrom tépjem
melyik versem írjam:
naiv, töredezett szavak
vésve téridőből
Buddha szobor
afgánok lőnek
franciák robbantanak
tűnik
időről
időre
Szapphó
lehelete
Idő-gettó
Perc intervallum
tapogat hevenyészve
lezárja magát
II
Komi-tragédia
Elindult egy egyenlet
megoldani magát
baj csak az hogy kettenlett
ki megoldásra vár
Kommunikáció
Nézd ezt a behorpadt, rozsdás éjszakát
ezt a kis mutáló semmiséget
mely, mégis, még éjebb feketelyukból
lüktet életjeleket
Ijedség
elférnék a farzsebedben
kandikáló kendőcskének
Szapphó feltámad
Férfiak,
szeretkezni
szeretkezni kéne
Döfjetek át
szögezzetek
vissza e földre
Vallás
Félek
langyosan lusta vagyok mint egy megkezdett vasárnap
áthullámzom ezt a napot is
lebegek akár egy kéretlen múzsa
Pedig féreg vagyok
állandó átalakulásban oly szemérmesen
beágyazódva a matériába
hogy testemmel becézem
rejtőző szellemem
Istenem, kívül vagy belül – Egyremegy
Amíg tegezhetlek elvarázslom
félelmem
Az-naposság
Ma nincs semmi különös
Történés van.
Belesimulok,
mint síkjába az egyenes.
Néha kifakadok
a jelen-lét üres pórusain,
mint egy megveszekedett
pattanás.
Ekkor helyt-állok.
Maradok.
Amíg lehet.
Maradok,
míg a lomha
tovább-taglalódás
vissza nem szippant
soronkövetkező dekorációnak
az idő fehér mandzsettáira.
Óvatlan pillanat
Egy dzseki süvített el közelemben
szférámból horzsolván csipetnyit
egy ifjú volt: széles vágyakra felfeszítve
nem vette észre: betört körömbe
Kiittam álmát felhörpintettem mosolyát
amint haladt tovább töretlen hittel
Mese egy óráról
Még ebbe a drága édes órámba is
beparkolt ez a filigrán krampusz
csak úgy fröcskölte magából
a kérdő- záró- felkiáltójeleket
Arca csurom rongy volt ki kellett facsarnom
megköszönte mikor leült helyemre
és most mikulásként szervírozta nézeteit
A mikulásokkal sosem tudtam mit kezdeni:
csörömpöltem meghatódottságomban
Mikor elrobogott gondoltam:
néha rükvercbe kéne tenni az időt –
Szigetelés
Megállított és felhajózott szigetemre
Kifejtettem: az én szigetem nem tied de nem értette
Vendég, azonban, lehet, hogy lehetsz, ha jól viselkedsz
nem értette. – Ennyi szigettelen potyázót még nem láttam!
kiáltottam fel elszegényedetten
– Alkoss szigetet! – jótanácsoltam. Felhorgonyoztam
gázt adtam szigetemnek majd eltűntem a közelben
Égi problémák
Elszépülnek bennem a történtek
A fogaskerekeken csikorgó történetek
Nagyon szépek lettek: egy-egy falatka felhő
egy falatka éggel fejem körül röpködőben
De jön a vadász: a felhő-és-égvadász
és lesprézi őket Mindig ezt rémálmodom
Majd jönnek a sírásók és elkezdik lapátolni az eget
Nem tudom mit kéne tennem hogy kisiklassam reményeiket
Nem találom a helyem
Most
elbújok
olyan mélyre
hogy engem onnan
ép elmével
ki nem kapar
senki
álmodom
persze magam alkotom
és a kívül-
belül hordható
kabátomat fogom
felvenni
lenni vagy
nem lenni
lei kell söpörni
vissza fog jönni
éj-mélysége is
felszíni
Park
Milyen üres és néma ez a park
ez a park én vagyok
látod
csupa elhullatott lábnyom
össze-vissza
egymásba gabalyodva
talán
el kéne indulnom
hiába indulnék el
indulatom is velem viselős
egy zárt rendszer energiája
megmarad nem vész el
hiába
látnál ott több
egymást zabáló lábnyomot
III
Figuratív csönd
Figuratív csönd méter magasan
Végesség tudatom spagettival csomózom össze
A virtuális szabadság hullámhosszán zúgolódnak az angyalok
Isten saját hátát festi
A Sátán megsúgja nekem mi a pokol:
Sejtnek lenni ismeretlen szervezetben
Az almát kiharapom a Bibliából
Szeméremdombom felszáll García Lorca festményére
(De ne kasztráljanak! Keresztelő Szent János feje maradjon a tálban!)
Péniszek jázmint virágzanak
Szeméremajkak lanyhán tapsikolnak
Gyerekek kétéltűvé serdülnek –
A hiba is meghibásodik
A felnőttek egylakivá konolculnak vissza
A múzeumok fegyvereket mutogatnak
A zálogház csontkollekciókat gyűjt
Az életem 20 dollárt se ér
Bár súlyos vagyok: 50 kiló tiszta nyershús
Prüszkölök egy belélegzett álomtól
Káromkodik a lélegzetem is
A szerelem elgombásodik szívemben
Egy séta a legelső bárig tart
A pincér felszolgál egy gyászjelentést
Én a végtelent szívom be majd letiidőzöm
A cigarettavégről leverem a halált
Fizetek Leverek egy ékezetet: Fialtak az uccán
A számban megpenészesednek a szavak
A versben elidegenednek egymástól a sorok
Kopp
Kopp
Lépteim dübörögnek mint egetlyuggató esernyők vájtfülűeknek
Egy figura mögöttem a csöndem szinkronizálja
Hullaszaga van az időnek és szürkébb mint egy halott
Az ég befaija a maradék fényt
mint falánk gyerek a vattacukrot
Nyaralás a tengerparton
Fölnyerített a hajnal
Az égre felgördült a Nap
A tenger hullámzott modortalanul
Kócos szívéből egy cápa megugrott pár tripla Axelt
A forró homok lábamat nyaldosta
Bőröm rongyossá égett
Szívem forralt valamit:
az én levelemben akart megfőni
Az utcán a görögök görögösen tülekedtek
Itt még egy légy is elüthet
A forróság átszitálta nézeteimet:
Haza ott van ahol árnyék is van
Egy pálmafa adott menedékjogot
Tövébe fészkeltem
A távolban különc nyelvek fűszerezték a csöndet
Az ég fehér lett mint egy be nem álmodott álom
Elaludtam
A szobában narancslével zuhanyoztam
Sudár pálmafák feküdtek mellém az ágyba
Hajnalban visszalopództak őrhelyükre
A hajnal kukorékolt
A Nap napszemüveget viselt
Az átlag
Átlagos arcélével
átlagos két szemével
átlagosan kopaszodó hajával
átlagos fülcimpáival
átlagosan termelődő fülzsírjával
átlagos orrával
átlagosan termelődő taknyával
átlagosan széles vállával
átlagosan görbe hátával
átlagosan hájasodó hasával
átlagosnak mondható lábával
fölállt és kinyilatkozta:
„Én vagyok az átlag”
Oda_lett_a
Az óda oda
Az emberek kezdenek kiilleszkedni a társadalomból
A szentjeink kezdenek a fejünkre nőni
Én torkig vagyok az állig érő igazságokkal
Egy szál ige száll tova röpül
Pedig pehelysúlyú igazság bajnoka lehetne
S a félkegyelmű szíve elfér-e egy bankár pénztárcájában?
Zsákutca
Kíméletlen vagyok mint egy nagyhatalom
a szavam szóra rántja szádat
rongyos lesz mint egy üvöltő tömeg
ki nem tudja mi ellen lázad
Csöndem terjed mint városban a köd
sután oson mindent homállyal mázol
feszítenél de nincs kereszt se szög
utcán némán laposra fázol
Mondanám hogy van harmadik út
se szájtépés se fogkocogtató csönd
az ismeretlen szerző mégis úgy dönt
e városból nincs többé kiút
Magyar foci
Fejekkel dekázunk
leeresztett agyakat passzolgatunk
a baj csak az
hogy egykapura játszunk
és sohase hibázunk:
minden pici gólunk
hazát tépő öngól
A kiválasztott
Micsoda virradat
párnaharc a kórházteremben
Sok fiú riogat
a kiválasztott egyet
Mért pont én vagyok az
én nem csináltam semmit
Mért nem ő vagy amaz
én nem bántottam senkit
Hol van a hat bátyám
ők biztos szétvernének
Hol van a hét húgom
siratót rendeznének
Ó, anyám, ó, apám
mért hagytál egy kórházteremben
Kiválasztott lettem
fenevadak tépnek
olyan vagyok mint ők
hat álomból jönnek
hét meséből jőnek
olyan vagyok mint ők
Kiválasztott lettem
Óhaj
Bárcsak
ne lennék
költő író tanító
vagy egyéb afféle parazita
Lennék inkább
jogász bankár ekonomista
aki hasznot hajt
vagy lennék
takarító
aki kisöpri a hasznot
OK
Úgy érzem OK vagyok. És egy szál mosolyommal fölényesen lekaszabolom a körülöttem zúgolódó virágokat. Úgy érzem OK vagyok, de vajon jól érzem-e. Ilyenkor egy picit megbillenek. Ilyenkor egy kicsit megbillenek, ha ilyeneket kérdezek, pedig kérdezek ilyeneket is, de megbillenni nem szeretek. Pedig azok a betűk – az „O”, „K” betűk – olyan nagy betűk, olyan kapitálisak. Kibillenteni őket, úgy érzem, nem lehet. És olyan jó két ilyen stabil betűt magam mögött tudni, magam elé tolni. Mert olyan, mintha lenne papám és mamám és nagypapám és nagymamám is egyben. Akik erősek, kiemelkednek. És kiemelten szeretnek. De ha már ők nincsenek, mert valahogy nem létezte őket össze a sors, hát legalább van ez a kapaszkodó betűkettes. Ez a betűpáros. Ez a páros. Ez a pár. És úgy tűnik, összeillettek. És van rá biztosíték. Van rá garancia, mert amióta tudom az eszem, e betűk együtt nőttek velem.
Párbeszéd
Hogyan használod ezt a kibaszott nyelvet!
Egy szót sem találtál mely hozzád idomulna
veled viszonyulna ami hibás vagy durva
mint egy ima. Nem. Túlminden ott van a helyén. Túl
egyszerű túl sima Istenem elcsúszok rajta.
0 ha látnék egy otromba mozdulatot találnék egy elvétett
ikes igét egy vájatot ahol beáramolhatnék. De nem. Védett
vagy mint csönddel tömített pórusaid. Bármit üvölthetek
úgysem hallod meg. Bármit mondhatok átértelmezed.
Bármit tehetek észre sem veszed. Szabad vagyok
mint egy szörnyeteg. Mondd mikortól vagy ilyen
megmásíthatatlan. Holtól vagy ilyen kikezdhetetlen.
Ilyen halott amilyennel Jézus sem bajlódott.
Milyen volt élve temetkezni milyen lehet
létezve nem lenni.
Ha eltűnsz mint emlékeimben
egy álmos délutáni séta
hogyan válthatlak még valóra?
Útban a Nagy Ő-höz
„Do not go gentle into that good night
Rage, rage against the dying of the light”
Dylan Thomas
A csönded mindig is irigyeltem
Ezt a kizáró fátyolos csöndet
Egy halott leheletéből táplálkozik
Milyen statusquón pedálozol nyílegyenesen a sírba
Miféle járgány – kisiklatni nem lehet csakis a célba
Hiába vagyok terrorista nincs hely a számomra
Lélegzeted csöndes egyenletes
Akár egészséges is lehetnél
Csak ez a bamba nyugalom hibernált energia
az egyévszakos élet mi elárul téged
az önként vállalt örök Szibéria
Pofavers
Egy pofás kis verset akart írni
mi lehozható egy lapban
Izzott benne az indulat
dobbant benne a ritmus
ragályossá váltak a rímek
Hagyta; siklasszák ki versét a rímek
meghagyta a jambikus alapzajt
csak az indulat sikkadt el valahol
e rímbarát környezetben
De mi mást akarhatna ma:
egy pofás kis verset lehozni egy lapban
amiért egy pofa sört fizetnek…
Valóság
Akkor valóság volt nekem
az a vers
most nem értem
nem ismerem
idegen
mint a szemben
felém törekvő
járókelő
Baleset
Állok;
várok
egy jelre
mely majd össze-
patentolja a világot
Félek, persze
véletlen? balszerencse?
hozzá igazítom magam
mint áldozat gyilkosához
Egy nyáron át
Zoknidon egy Van Gogh kép bűzlik
a művészet elért bokákig
pállott bár Vincent illatot festett bele
de mosható: egy nyár végez vele
Zárt rendszer
Oly messze már a sírás
évekre visszarímelő
istennel mit is alkudoznék
árnyékára hasalt a kő
Három a költő
Az első dühös
A másik elvan vagy elillan
A harmadik szintén dühös de nem fókuszálja dühét
Az első tudatosan kíméletlen – 2H-s ceruzával ír
A második szabad de szabadságát nem osztja meg senkivel
Az első a szabadságát trenírozza a saját szolgálatába akarja állítani
A harmadik állít; sose kérdez
állításait szobrokká formázza majd azokba lő bele
A második se nem állít se nem kérdez; a kettő között sasszézik
Az első kérdez de azonnal feleletet is ad rá
A harmadik néha furcsán viselkedik:
Lenézi társait elsöpri állításait és maga áll fel a talapzatra
Leginkább a Szabadság-szobor allűrjeit veszi fel
A második jót röhög rajta
de tapsol is és vállveregetve lesegíti amikor amaz elfárad
Az első visszataszítónak tartja a mutatványt
azonmód felszögezi gyűlölete céltáblájára
egy ideig még használja
A harmadik nem láthatja az elsőt
mert az titokban nyomoz
A második legszívesebben békét teremtene
de hát az utak nem igazán kereszteződnek
A másik gondol egyet és felszívódik:
úgy van ott hogy nincs van azaz úgy ott hogy nincs légyott
A harmadik leül a járdaszélre és a második
márkátlan cipőjéhez beszél egészen elcsüggedten
Az első eljátszik a gondolattal
hogy most még egyszer utoljára
a saját gondolatai nyomába ered…
végül hazaballag
A második szitává lényegül úgyhogy a harmadik könnyedén átlát rajta
meglátja a Szabadság-szobrot – részleteiben –
és elkezd imádkozni
A második meghallja imáját
megbocsátja neki vétkeit
Az ifjú elszabadultan elrobog
A második II. Szabadság-szoborrá lényegül
Vigasz
(költőknek és olvasóknak egyaránt)
Ha volt; lesz még pár sora. –
Minden költő utolsó sora
mégiscsak a fogsora.