SZÉLLEL SZEMBEN PISÁLTAM ÉLETEMBEN.
RÖHÖGÖTT, AKI SZÉLNEK HÁTTAL ÉL.
MI VOLT A HASZNA?
JÓT GYÜRKŐZTÜNK RETTEN:
ÉN BÍROM – S NÉHA ELFÁRAD A SZÉL…
1985-1995
SZÉLLEL SZEMBEN PISÁLTAM ÉLETEMBEN.
RÖHÖGÖTT, AKI SZÉLNEK HÁTTAL ÉL.
MI VOLT A HASZNA?
JÓT GYÜRKŐZTÜNK RETTEN:
ÉN BÍROM – S NÉHA ELFÁRAD A SZÉL…
1985
Július 6. szombat
Itt állok ötven évesen
gyerekem kinőtt cipőjében,
sírig becsapva.
Azt lesem,
mint foszlik szét rejtelmesen
kamasz-álmom: a Marxi Éden.
Július 28. vasárnap
A párttitkár kilép a pártból.
A rendőr beáll betörőnek.
Panamáznalc bírák, ügyészek.
Naccsám! Lehet, hogy EGYEDÜL ÉN
VETTEM KOMOLYAN
AZ EGÉSZET?!
Augusztus 20. kedd
Butik butikkal kartellt alkot.
Nem le-, de felmennek az árak.
Biztonságról nyávog a tévé.
Az ajtón nem férnek a zárak.
Becsapnak boltban, hivatalban.
Zsongítanak a zagyva hanták.
„Üjtípusú emberek” helyett:
újtípusú betörőbandák!
Augusztus 26. hétfő
Üres az ól. Lám, kiengedte
bélpoklos disznait a gazda,
hívén: azok majd, mint a gyermek,
peckesen körbemenetelnek.
A karikás: szegre akasztva!
Ám a konda a veteményest
célozza, ha szabad vadulni,
s ahelyt, hogy két csülökre állva
megcsodálná: elkezdi túrni,
taposni, vágni, kiforgatni!
Amit talál: csámcsogva falja,
letiporja, ami nem ízlik!
S most itt sopánkodik a marha
gazda és ugrándozva bőgi:
hogy a disznó hálátlan állat!
– Csápolhat most már száz ostorral:
a konda karikátlan orral
nekiesik a ház falának!
Szeptember 12. csütörtök
Naccsám! Erissze, hogy szívem kitárjam
hazámban: drága Merkantiliámban,
s megosszam egy-két melóssal (míg lehet)
bimbózó, gyöngéd, bús sejtelmemet,
piciny gyanúm:
hogy minket haza … vágtak!
Fura formát mutat a marxi póló:
az „uralkodó” osztály itt a csóró
s a legyőzöttek sunyi hada gazdag!
Szeptember 27. péntek
Midőn kinyírtak – hogy az idő teljen –:
gerillaharcot kezdtem magam ellen.
Előbb a pián győztem, majd utána
a rohadt bagót dobtam a Dunába!
Most itt vigyorgok arcotokba, tessék!
Nyavalyások! Mi az a nagy betegség?!
A szesz? Ugyan, ha én leszoktam róla …
A nikotinéhség is ócska nóta.
Mimózát játszik inkább a vadember:
nyifeg-nyafog, sír, ellen-gyógyszerekkel
hülyül, ahelyt,
hogy önmagát legyőzné!
Leszokni egyből? Inkább százfelé tör:
úgy fél önnön akaraterejétől!
Október 6. vasárnap
Naccsám! Rettentő bűnt követtem el!
Vétkem nagyobb a hazaárulásnál!
Egy főfej máris rácsot követel
körém! Holnap nyomomban zsaru mászkál!
Míg várom példás büntetésemet,
naiv lelkem, bősz buzgalmam ledermedt.
Nagy az én bűnöm – verje meg az isten! –:
tenni próbáltam, mert hittem, elhittem
az alkoholizmus elleni küzdelmet!
Október 30. szerda
Nacsasasszony! Jön ám a kölcsön!
Adják az urak, hogy elköltsem!
Úszik a bankó, fut a bánat:
Gőg idomítja naggyá pofámat!
Ha megszorulok s kölcsönzőm rugdal?
Sebaj: lyukakat tömök be lukkal!
Ha szirre-szarra elfolyt a pénzem?
Mindenki hibás!
Csak én nem!
December 25. szerda
Vadásztanyákban négykézláb okádó,
sofőrjét oldalba fosó piás
góré gügyög, NEKEM, volt elvonósnak,
hogy mily gyönyör a kulturált ivás!
1986
Január 1. szerda
Átvertek, tisztelettel:
vénisten, eszme, ember!
Fejemre ólomseggel
csücsül az ős közöny,
míg jobbra-balra sújtva
(ha észre nem – de súlyra)
SZABÓDEZSŐSÖDÖM!
(Aki – köztudott talán –
éhenhalt 45 telén.)
Február 13. csütörtök
Akár divatos énekes-zenés-
koldusaid, úgy illegsz Európa
kétes hírű aluljáróiban
könnyű pénzekre vadászó hazám!
Kaján képű, dörzsölt kapitalisták
állnak körül brávózva, bólogatva.
Úgy teszel, mintha ismernéd a kottát,
ők úgy tesznek, hogy mennyei zene
ez a fertelmes cincogás, nyiszorgás.
Aztán futó taps, s elmenőben még
– összekacsintva – aprópénzt hajítnak
elbizakodott nagybőgőtokodba…
Fals az egész? Gyűlnek a garasok!
Április 11. péntek
Közpénzekből magánkodik a LÍRA,
mely „mélyen-mély”, „transzcendens”, „pesszimista”
s olyan „komplex”, hogy az már ájulat!
Tíz-húsz zseni egymás művének tapsol:
míg a normális olvasó magasról
„lenézi” fennkölt mélylírájukat.
Április 30. szerda
„PEPSZI ÉRZÉS” – és vak-vezet-
világtalant-érzés: de ezt
elfedi csendben a csalétek:
Gazdagodj!
Magánvagyonodhoz
szegényednek már a cselédek!
Június 30. hétfő
Napocska, ne süss melegen!
Idegesít a jó idő,
a túl szabályos évszak, a
vetés, ha csak simán kinő.
Az elvhű természet makacs-
ságára mérgem is kihajt:
az össznépi zárszámadás
során mi lesz a kifogás?
Kit-mit tudunk okolni majd?
Július 6. vasárnap
Ügy vagyok én már, kisnaccsám, a szesszel,
mint leskelődő vén kukkos a szexszel!
Víg dáridókba csöppenve: szemem,
orrom felajzva minden új piára,
s nyögve, zihálva:
nézem! szagolom! – és emlékezem.
Július 28. hétfő
Kisnaccsám! Kegyed
látnoki egyed.
Lám, kitalálta:
e rendszert csepülni
– azt képzelem – csak nekem van jogom.
Ha más teszi ezt:
felháborodom!
Szeptember 8. hétfő
„Vállalkozóké a jövő!” – kacagta
a – volt marxista – butikos, a miniszter
sógorkája s beszállt a „mercibe”.
– Szerintem, sajnos, másé a jövő:
a „tantalusz-szituáció” érett
őrületéé: mikor a szegények,
a szerények, a kalmárságra-bambák,
a csakazértis-tisztességesek
s csalni-buták felkelnek a harácsolt
vagyon ellen s nem lesz már szigorú
pártfegyelem, eszme, mi jó mederbe
terelné őket, csak a bestiális,
kérlelhetetlen gyilkolási düh!
December 23. kedd
(Haza)
Eladtuk érte az apánkat!
O, a bamba ribanca, csalfa
kurva: újfent urak cselédje!
Édes haza, proletár-ország?
Nézzétek már, hogyan riszál, hogy
pipiskedik, kacsingat, selypeg!
Vedlő ölét hogy mutogatná!
Kínálgatja fogatlan száját
urak valuta-garasáért!
Hogy tündökölt, mint ifjú asszony!
Ma: kiszolgáltatott vén csajhos!
Stricijei, az arany-smuklcal
ékesített selyemfiúk – bár
titokban még – már azt kotyogják
„ne add tovább!” –, hogy kozmikus vicc,
világ-átverés, véres tréfa
volt csak e vörös lakodalmas!
– Stricijei fűtik a mozdonyt.
Valahol valakik nyüzsögnek.
Hallom: vijjogó köszörűkkel
csókolóznak a böllérbicskák.
Kötélhurkok szappanozódnak.
Kivégzőosztagok gyakorló
céltábláján: csillagos mellkas.
Stricijei fűtik a mozdonyt.
A vagonok szajréval telve.
Ha jön a zűr: megadott jelre
röhögve tova-zakatolnak.
Csitítgató füttyüket majd el-
fojtják a közelgő lövések.
– – – Bámulunk a vonat után, mint
század-előn a „bőrzekések”.
December 31. szerda
Véres közgazdász pogromokkal
rémisztenek álmaid! Okkal,
hogy orcád bánatban fürösszed:
míg cicomás országod régen
nyugati bankok farzsebében
szagolja a büdöset!
1987
Subah-év
azaz a Szerző, 1987 elején – vénségére – nagy-nagy szerelembe esett, s fel-
kavaró élményeitől ösztönözve, SUBAH álnéven, egy „pornográf’ trilógia
megírásába bonyolódott. Mivel hosszú éveken keresztül nem látott tovább
szeretője köldökénél, a bökverseket bűnös módon elhanyagolta, illetve,
bökött-bökött Ő, csak másképpen…
Március 14. szombat
(Részlet a MÁRTA címűámuló „pornográfiából”)
Márta drága puncija bundás
– bozontos-bundás menedékem;
szinte serceg, szikrázik, lángol,
mikorkefélem.
Márta bundás puncija áldott
ajándékom, hét éves álmom,
ívben feszül, zokog a kedves,
amikor hágom.
Márta puncija mézescsészém!
Belecsókolva: nincs határa
gyönyörünknek, Tejútig szárnyal!
S ajkában öreg furuglámmal
viháncol, Márta.
1988
Subah-év
Február 1. péntek
(Részlet a MÁRTA című ámuló „pornográfiából”)
Ha mindenből elég volt, Mártám,
ha tudod: packáznak veled,
s dörzsölt gengek veszik hülyére
ezt a megfáradt nemzetet;
ha végképp magad sem tudod már,
hogy mit szabad, mit nem lehet:
helyezd lágyan a tenyerembe
csábos kis hegyes seggedet!
Aztán karolj, takarj be, mássz rám,
csillogón-fekete öled
delejes bolyhos pomponával
csiklandozd végig bőrömet,
s szeméremajkaddal csitíts, ha
átkozódni készül a szám!
– Te fogadj be, ha már csak gátol,
ha eltaszít-vadít magától
megszédült ringyócska hazám!
1989
Subah-év
Március 30. csütörtök
(Részlet a MÁRTA, FOLYTASSUK című
szerelmes „pornográfiából”)
Amíg a rendszert baszogattam „harcos”
írásaimmal: felkopott az állam!
Mióta veled mórázok, szerelmem:
magas adókat von tőlem az Állam!
1990
Subah-év
Április 11. szerda
(Részlet a MÁRTA LELÉPETT című
féltékeny „pornográfiából”)
Győztes combod V-betűje tövében
dugattyúzó pucér seggem felett
elzúgtak a vértelen forradalmak!
Első dugásunk idejében élt még
Kadarom Jánosom, jó talpnyalói
gyűrűjében szuszmákolva, hisz régen
fogalma sem volt: hány hét a világ.
Még emlékszem: valami suta, ósdi
szövegeket motyogott a türelmes
tévében, mikor elegem lett. Viszlát!
Polip-ajkú öledre bukva, nyelvem
fürdetve benned végleg elmerültem.
Kirekesztődött a lökött világ.
Bujálkodásunk szüneteiben
– míg mellbimbódat pengettem szelíden –
hallottuk, hogy valami párt-paláver
keverte meg a kedélyeket. Aztán
rendeztek két cicomás temetést is:
akkoriban fedeztük fel: a forgó
fotelben milyen nagyszerű kefélni!
Tompítani gyönyöröd hangjait:
háttér-ricsajként mindig szólt a tévé.
Oldalt heverve, hátadhoz tapadva
farkaltalak, igyekvő ujjaimmal
hasad felől külön gyomrozva puncid –,
mikor lihegő jajdulásaid
szünetében fülemhez ért a hír, hogy
bontják a híres Berlini Falat!
Más este meg elém guggolva szoptál,
miközben boldog sípcsontom kemény
lejtőjén le-fel szánkózott mohón
tüzelő, síkos, lankadatlan mindzsód –
ekkor láttam (fél szemmel): északi
testvéreink mozgolódása győzött,
s egy drámaíró lett az elnökük!
A Nagy Román Nép Csúcshevületét is
profán módon észleltem csak: öled
pagonyából emeltem fejem éppen,
(levegőt venni), mikor felfedeztem
az állandónak tűnő „nagy-totált”.
Töprengtem, mi az: dák passiójáték?
pártiskolai csoportkép? – hiszen
a képernyőn, a távolba tekintő
– vasalt zászlók s vasalt egyenruhák
előtt ülő – alakok ezt sugallták…
hát újra kezdtem a „bólogatást”.
Dugattyúzó pucér seggem felett
elszálltak a kedélyes forradalmak!
S most, hogy elmentél s más ágyán cicázva,
nevet cserélve itt hagytál a szarban
(akár pártod a „proletariátust”!)
mint ki hosszú amnéziából eszmél,
megriadva látom: a semmi szélén
imbolyog az ország! Hát részrehajlás
nélkül, „csökött” pártonkívüliként
rémüldözhetek kedvemre, avagy
röhöghetek a totyakos protézis-
csattogtató elnökökön s briganti
kinézetű más vezéreken – s közben
agyamban mind makacsabbul Ady
kuruc sorai ismétlődnek egyre:
„…Nagy ez a sötétség,
Felgyújtottuk a világot
S nem látunk egy lépést.”
Október 23. kedd
Az Új Osztály, míg bolsevik trikókban
flangált minap: most nagy átváltozóban!
Színt cserélnek a tahó kiskirályok!
A feltört bugris új kottára károg:
tőkést majmol! Figyeld csak a pimaszt!
– Számon kérni a becsapott inas
s a janicsárrá lett kiskamasz álmát:
ideje lesz, hogy benyújtsam a számlát!
December 20. csütörtök
Vagyok, mint rég: magyar ajkú
szabadelvű szabad hajdú.
Tömjénszagtól hányó, cifra
feszületnek: kálvinista.
Csillagok közt az ötágút
kedveltem, ám – az elárult.
– Ismét folytatom a nótát,
hisz tegnapi idióták
helyén már itt dúl, dobog vad
lármával az új baromhad!
1991
Február 10. vasárnap
Tanarak, írók, papok és profok,
csúcselmék, hogy a nép már ámolyog:
ilyen kis helyen hogy fér ennyi ész?!
– Minél több doktor ül a Cifraházban,
annál pitibbnek tűnik az egész.
Február 15. péntek
(Álom)
Almomban egy Nagy Nemzeti
Kerekasztalt láttam, melynek
lapja felett hatalomra-
éhes pofák feleselnek.
Ám alatta más az ábra:
puszipajtás valamennyi.
Osztozkodnak: a hazából
ki miként fog részesedni.
„Ti lesztek a janik, Józsi,
mi meg csendben berosálunk,
átkozhattok, bolsizhattok,
de a Tőke marad nálunk!”
– Álombéli hangjuk diszkrét:
mennyi konc jut kinek-kinek.
S alkusznak a pártrohasztók
s a mohó népnemzetielc.
Március 30. szombat
Bazár. Betörők. Rablók a körúton.
Zsebesek. Kurvák. Cigánymaffiák.
Már-már pofádba lépő fekete-
barna-sárga seftelők-valutázók.
Korrupt kíberek. Idétlen rendőrök.
Plakát-kloáka. Járdatorlaszok.
Kéregető koldusok s kulturális
intézmények. Döglődő oktatás.
Mocskos mozikban idióta filmek.
Ocskapiaccá züllött aluljárók.
Politikusok csaló pereputtyát
óvó-leplező hivatalnokok.
Hivalgó porschés senkik. Gyerek helyett
hizlalt kutyák szarával kicifrázott
utcák, terek, s jaj, satöbbi, satöbbi…
Cidriző lakók, ha kihunyt a fény.
– A főváros nem stencilgép, öcsém!
Április 11. csütörtök
Te elhiszed e fiskális jövőt?!
Minap még a TILTÁS-TŰRÉS
határán habogtam;
hála a sok új baromnak:
ma sem állok jobban!
Sőt…
Május 5. vasárnap
Doktor Úr! Ez a demokrácia?
Új „káderesek” spiccétől lila
farunk kilóg a nadrágból maholnap.
„A jövő szép lesz?”
Szép, a „doktoroknak”,
hisz, míg a „bolsik” csipegetve loptak,
(öröknek hitték a balhét!) – begőzölt,
új úri bandák harsogva rabolnak!
Június 27. csütörtök
Istenkém, mennyi ragyogó jogász,
mennyi tündöklő ügyvéd, mennyi büszke
törvényteremtő szózseni; minő
magasztos, nemes érzemény hevíti
méltatlan, póri lelkünket, midőn
méltóságos, édes körmondatokban
hömpölyögtetik elébünk a semmit!
– Küszködő hajdú őseim penészes,
gyűlölve-őrzött árkusait látom
szavukat hallva:
hogyan taszították
nyomorúságba véreimet! Hosszú,
emberöltőkön átcammogó, rothadt
perek során hogy forgatták ki őket
mindenükből sakál fiskálisok!
Július 12. péntek
Elszakadván a régi nagy valagtól,
kedves koszorús szerzőim egy cseppet
betojtak! Ám, hogy elszenderült János:
hipp-hopp, meglelték az új, tulipános,
MA MEG szabódó állampárti segget!
Augusztus 3. szombat
Már megint az a kis nyafogva-nyálas
tévés! Hogy hinti a hazug rizsát!
A szerbek mocskos csetnikek, de édes,
hős rendőrök a horvát usztasák.
Augusztus 17. szombat
(Páparádé)
Édesistenkém! De boldog vagyok!
Egész valóm egy nagy örömkiáltás!
Kit érdekel, hogy nincs meló, remény?
Kit érdekel, ha van pápai áldás!!!
Augusztus 18. vasárnap
Mutogatják a szelíd öregembert,
s az mosolyog boldog-boldogtalanra.
Mi ez a cifra pompa? Lelki kényszer?
Túllihegés? Játék a közös pénzzel?
Vagy csak simán: pápista propaganda?
Augusztus 20. kedd
Riadtan nézem összecsukható
esernyőmet, e meghitt ócska bárkát;
hisz most hallom a belügyi vezértől:
a Hősök tere bármely szegletéből
LELŐHETNÉM VELE
a pápát!
*
A kalitkák nagy randevúja tetszett,
nem a mise s a bódító csicsa:
ahogy az acél majomketrecek
elé bekúszott, bekegyeskedett
a golyóálló üveg-kutrica.
*
Cicoma! Méreg-drága cicoma!
A Hősök terén tömjén szaga száll, mint
paszuly-ihlette papi fing! A lelkem
kacag. Kezdem isteníteni Kálvint!
Augusztus 21. szerda
Kuncog a kaján szemtanú:
„Ha nincs
köztünk a derűs nyugalmat sugárzó,
tündéri pápa: bizony, szörnyű cidri
veti szét a Cifraház kupoláját
a janajevi három nap alatt!”
Október 23. szerda
Hogy vagyok – kérded – szemlélve e buzgón
balkánosodó hazát. – Ver a bánat:
(vajh, kitől idézek?)
„Nem tudok
annyit enni, hogy eleget okádjak!”
Október 24. csütörtök
Tévedés? Ábrándok vége?
Sunyi urak cselvetése,
hogy „független révbe” érve
ötvenhatod öröksége
mindösszesen ennyi:
piros-fehér-zöld mezőben
a nagy kerek semmi?!
November 10. vasárnap
„Szent Pesti Srácok?”
Szegény kis pulyák!
Kaland-imádó kisöcséim, kiknek
fegyvert osztott a magtalan, a meddő,
(s a rongy szülő, ki féltett csemetéjét
elzárta, míg más kölykét halni küldte!)
s rohant a kamasz, hiszen IGAZI
fegyver dörgött kezében, IGAZI
gránáttól szállt a húscafat, s milyen
furán égtek a benzinespalackkal
megdobott tankok tornyában a hullák…
IGAZI volt a HARC és SZENT, hiszen
távoli, párnás stúdiószobákból
s más biztos helyről IGAZI felnőttek
biztatták őket: hajrá, tartsatok ki,
megyünk…
míg végül iszonyatos péppé
tiporta őket a lánctalp, szitává
lőve itatták a kanálist, bőszült
pufajkás verte veséjüket, felnőtt
börtönökben „érlelődtek”, hogy aztán
– ama szocialista humanizmus
dicsőségére – kiskorú nyakukra
rémült kötelet csomózzon a hóhér!
A „fegyverosztók” többnyire megúszták.
Élve maradtak, leléceltek, itthon
nyűtték a rendszert, voltak, akik „falból”
főnökök lettek, suttyomban vagyont
gyűjtöttek s közben folyvást ellenálltak,
bizony. Bizony! Sokan, ma, honatyák.
November 30. szombat
FORRADALOM! Ha-ha! Forradalom?
Bősz állampártod tréfás végzete:
olyan svunggal rohant vesztébe – ÖNKÉNT!
hogy térdig-lógó-nyelvű, bábeli
ellenzéke még ma sem érte be!
December 6. péntek
(Üzenet)
Ó, ti, kik a KISZ már puha (sőt: fonnyadt)
emlőin nőttetek fel, minapi
„rajongóim”, a francba, merre jártok?
A mucsai sakál-kapitalizmus
mely pástjain gyümölcsöztetitek
marxizmusunk valaha KISZ-szerűvé
magyarított lózungjait…
HOGYAN?
Azt üzenitek, jobb, ha kussolok
s nem köpök bele lépten-nyomon csárdás
demokráciánk levesébe, mert
nem eltiltás lesz – mint rég – a jutalmam:
bézbólütős fiúk (fiaitok?)
vernek egykedvűn nyomorékká!
Hűha!
Bemajréztam, hisz megtehetitek!
Elnökök vagytok, bankigazgatók,
spekulánsok, sunyi menedzserek.
(Az aranykezű lakatos fater
úri löncsökön bankárivadékká
avanzsál süket dumátokban, s lám-lám,
szabódó, szerény, fájós derekú
muterotok meg grófleányként kezdte
mártíromságát a múltban …)
URAK!
Óhajotok parancs számomra! (így
szolid szándékom is valóra válhat.)
Balga álmom – ha befogom a szám –:
tán kapok helyet birodalmatokban.
Egy szerény állást. Húsz könyvvel mögöttem:
lehetnék kevély kézbesítő, néma
bizalmi altiszt, alázatos portás,
vén kifutófiú, mogorva fűtő,
s talán – ó, kímélj szédítő magasság! –
Istenem! Atyám!:
Biztonsági őr!
December 29. vasárnap
Nemzetesasszony! Nagy bajban vagyok!
Most, hogy minapi kis nullákból – hipp-hopp! –
nagyurak lettek s velük párban számos
„bolsi” főfejsze tőkéssé avanzsált
(„Éljen a szent kapitalizmus!”) – szóval,
most, a Vértelen (mi több!) Nemzeti
Nagy Gatyaváltás idején hűséges
hülyeségem megint bajba kever!
Képzelje:
én, kit hajdan ama első
úttörőtábor meghitt melegéből
egy cserkésznóta dacos és magányos
kántálásáért zavartak haza,
MOST viszkető markomban utcakővel
váltig csak az Internacionálét
énekelném a Parlament előtt!
1992
Január 20. hétfő
Verjétek szét a nagyüzemeket!
Daraboljátok sufnikká a gyárat!
Utcára minden izgága melóssal!
A parasztokat hülyítsétek vissza
mezsgye-karámok biztos börtönébe!
Nehogy veszélyes közösségben élve
szervezkedni kezdjen a proli újra,
s feldühödve a pokolba zavarja
Mindre választott új urait: azt a
pár száz szellemi semmirekellőt, vad
műparasztot, paragrafus-huszárt!
Február 17. hétfő
Fura dolog a kisebbségi érzés.
– A harcias főfejsze addig-addig
magyarázza, hogy őt mucsainak
tartja a bűnös sajtó, míg a végén
TÉNYLEG MUCSAI lesz szegény feje.
Február 20. péntek
Ki a barát? Ki az ellen?
Mocsok feszül mocsok ellen.
EZ politikai színtér?
Gyepmestert átkoz a sintér.
Míg taposnak egymás fején:
semmi jövő, semmi remény!
Csak a harc, hogy teret nyerjen
bandájuk e kloákában,
e többpárti gennytengerben.
Március 15. vasárnap
Ó, „SZABADSÁG”-szó sikamlós
sikered akaszd meg!
Oly szapora lettél, mint a
suhancnál a „bazdmeg!”
Ha kell, ha nem, téged hadar
az újmódi „káder”;
„MAGYAR!” s „SZABAD!” bőgi: s lángész
lesz a pitiáner.
„KENYER” helyett váltig csak a
„SZABAD” szót habogja,
s szabad polgár szabadon jut
szabad koldusbotra!
Április 4. szombat
(Honatyák)
Győzelmes ujjongás kergetőzik
szemükben a pokoli rettegéssel,
hogy feldörög a szózat:
„Uraim!
Pünkösd elmúlt! A királyi palástot,
koronát és minden más cugehört
beszolgáltatni szíveskedjenek
s készüljenek az elszámoltatásra!”
Április 6. hétfő
Mágnes-kapu, pincekulcsra
vijjogó detektor.
Rémült-szemű kormányőrök
háta megett dekkol
ez a büszke, mert szabadon
megválasztott kormány.
(Pedig már nem csillag gőgöl
a Parlament tornyán!)
így lapul a Tisztelt Ház is.
Mármost: akik félnek,
vajh, miféle bátorítást
nyújthatnak a népnek?
Vagy nem igaz az egész, csak
illegitim s talmi?
Nem kéne a választóktól
ennyire betojni.
Április 14. kedd
Négyen voltunk a liftben. „Négy biboldó!”
– mondtam kishíján, látva a vigyorgó
tükörben: kopasz fejünk hogy ragyog,
orrunk íve minő hasonló, kényes
arcunk tüskés, őszes szakállal ékes,
semmi különbség …
Csak én szebb vagyok!
Május 8. péntek
(Pfuj!)
Nem irigylem a katholikus ifjak
szex-elhárító osztagait!
Roppant
kínos lehet, sőt, mélyen megalázó,
hogy míg a „rút” utcai aktplakátok
lemázolhatók, s „disznókönyv”, kazetta,
újság kacagva betiltható – addig
éjjelente sátáni parabola
antennák lesik a mennyboltot, míglen
megnyílnak az ég csatornái s ömlik,
árad a szex!
Dús didik, tomporok
megkísértő dimb-dombjain, parázna
fanszőrzetekben helytelenkedik
a vétkező szem! Atyám! S azután
csak dugnak …
DUGNAK! Pfuj! Büntetlenül!
Május 11. hétfő
Igen. Jól látod: „BIZTONSÁGI ŐR”.
(S kifutó, portás, szolga – ami köll
e buliban.)
Hé! Elállt a szavad?
Csak jelenlétem adtam el, barátom.
Elvem, humorom, szellemem: SZABAD!
Június 7. vasárnap
Kapkodás. Nyomor. Bánat. Nincs remény.
Mazsola-nép, kit új hülyék aszalnak.
Miféle az, ki „megdöntvén a ROSSZt”,
a régi helyett még rosszabbat oszt?!
– Nagy pofont adtak az urak a szarnak!
Június 25. csütörtök
(Süketelés)
Kerül egy-két régi, süket
haver, mert más pályán üget.
Tettük példa, tettük tünet.
Kormánypárti a lelkület:
ez emeli a becsüket!
Gőg dagasztja kebelüket.
– Félnek, még meglesem üket:
hogy forgatják köpenyüket.
Augusztus 20. csütörtök
Heinrich Heine HITVITÁja
skandálódik bennem újra:
miként „küzdött” Toledóban
fráter Jósé s rabbi Juda.
„Melyik isten a valódi?
Ki az igaz? Ki a Sátán?”
Mai duma – Cifraházunk
párviadalait látván.
A mocsok is hasonló, mit
bili-szám egymásra hánynak.
(A „köznép” közönye szintúgy…)
Kinek higgyek, melyik pártnak?
– Hogyan mondta Donna Blanka
királyné, berekesztendő?
„Melyik győzött? – nem tudom, de
szörnyen büdös mind a kettő!”
Szeptember 20. vasárnap
Mi az a gyönyör, mely méltán felér
szesszel, zabával, istenadta kéjjel?
– Demagóg jogászokat püfölni hosszan,
kézhez-simuló, népi kapanyéllel!
December 8. kedd
Irgalmasisten! Öcsi! Ezek FÉLNEK!
Miként a gyáva fütyül a sötétben:
azért e vad, agresszív ordibálás,
hogy elkendőzze rettegésüket?!
1993
Január 2. szombat
Tegnap zengő Bunkócska. Ma:
Boldogasszony Anyánk-ének.
Tegnap bigott „bolsevisták”,
ma: agresszív keresztények.
Valamennyi piti zsarnok
helyét nálunk megtalálja.
Ámen. A bolsi kulából
átléptünk a szent kakába!
Január 20. szerda
Jajanyám! Ennyi olcsó, logikátlan,
idióta akciófilmet! Lassan
kolhoz-drámák „katarzisára” vágyunk:
miként győzi le krumplikapálásban
a 120 kilós tündéri Natalja
a tisztaszesztől elhülyült Ivánt.
Január 30. szombat
Midőn a Nagy Véres Veres Mumus
önkéntesen saját nyakára lépett:
egymás torkának estenek legott
a testvéri megbonthatatlanok,
a hős, hangja-nagy inci-finci népek!
És sápítozik a Művelt Világ,
a NYUGAT, hogy az okot nem találja.
Pedig van ok a gyilkolásra, hisz
vért kíván, hogyha a szomszédnak is
a feneke van lent és fent a szája!
– Jaj, dideregve nézem a jövőt!
Hogy Rend, Kussolás légyen, meglehet:
a tehetetlen, tesze-tosza Tőke
még visszasírja Gyagya Brezsnyevet!
Február 24. szerda
Én megértem bölcs kormányunk begörcsölt
izgágaságát. Rettentő zsenánt,
hogy MOST, amikor szétrúgtuk a múltat
(szemétre vágva azt is, ami jó) s bősz
vakogással pitizünk a legújabb
külgazdi nyegle füttyszavára, mert
vár ránk a Ház, az Európa Ház– hol
az úri szalon ölében Profit
nagyságos úr és Profit nacsasasszony
áldott kezét nyalhatjuk majd napestig …
MOST NEM TÁRUL a kibaszott kapu!
A cselédlépcső alján álldogálunk.
Ha nem is kedvenc ebként, hanem kóbor
alkalmi kontárként lessük a grádics
magasát: mikor szól a szobalány, hogy
eljött végre a mi időnk …
A konyha
nikkelezett sarkában üldögélve
bérünk mellé jár pár pohárka snapsz is,
ha kikotortuk keresztény kezünkkel
az úri szennytől eldugult klotyót.
Március 15. hétfő
Óh, fejlődés! Óh, demokrácia!
Rágondolni is iszonyat: a vad,
véres, vörös bolsi terrorban éjjel
mennyi-mennyi könnyelmű, kacarászó,
felelőtlen ember mászkált az utcán!
Nem restellt csak úgy bóklászni, sötét
ligetekben léhán smárolni, dugni!
– Mennyivel más ma!
Ha alkonyodik,
hazafiasán hazafut a polgár,
nem koptatja az aszfaltot, az utca
holdbéli táj, ha mozgás van, azok
betörők, kurvák, rablógyilkosok,
nem kell komolyan venni őket. (Őket
a rendőrség sem veszi komolyan.)
A MAGYAR POLGÁR ESTE OTTHON ÜL!
Páncéllemezzel s meghitt riasztókkal
bélelt ajtók mögött már megszokottan
kapcsolja be a tévét, s nézi, nézi:
a képernyőn mint úszik át pörögve
a nemzetiszín pesszárium-hármas,
Híradó indul: családiasán
dadogó bájos bemondók dicsérik
– joggal!!! – az okos, bölcs, mindenható
kormányt, majd jön az amerikai
éterien-művészi akciófilm!
– S ha robajt hall, ha bohó betörők
az épp üdülő szomszéd ajtaját
vágják szilánkká – mosolyogva bólint:
„Nagy dolog ez a piacgazdaság,
ugye, szívem,
hisz van miért betörni!”
Április 4. vasárnap
„Ruszki tankok tiporta, negyven évig
rabigában nyomorgó, drága, drága,
magyar, magyar népem, népem, haragvó
honfitársak! Most rám figyeljetek!
Itt ha kell, ha nem: árvalányhajas
szent demokrácia lesz – kusti hátul,
most én pofázok, ércsük!? – akkor is, ha
valamennyien beledöglötök!”
Április 11. vasárnap
Meddig fogom siratni gajrament
jövőnket e szép tulipános mában?
Míg nem szalad a gőgös Parlament
s botos választók futnak a nyomában!
Június 2. szerda
„Demokrácia: annyi, mint nem félni?”
S mi van, ha épp a demokrácia
„szabadon” s „büszkén” megválasztott harsány
szószólóinál telt meg a gatya?!
Szeptember 2. csütörtök
„Ki ne rúgjátok! Még mártír lesz végül!”
– szólt a Piás, bár nem ez a reszortja.
Maradhatok hát
nyugdíjamig
szolga.
Szeptember 9. csütörtök
(Kiáltás)
Kiárusított jövőnkért, davaj-
gitárterelte s „málenkij robotban”
kifosott lelkű apámért, rohadt
„ZSÁKUTCÁTOKBAN” elkúrt-elszelelt
ifjúságomért, hitemért,
– URAK! –
az orvul leszúrt állampárti-dög
kótyavetyére tálalt teteméből
nekem is jár egy penészes karaj!
Október 10. vasárnap
(124/1993/IX. 22. sz. kormányrendelet)
Hát ezek már a csúzlitól is félnek,
s szalonnázómat rettegik?!
Profán
főnökeik szét is kürtölték! Szégyen!
Ha zsaru lennék: égne a pofám!
December 10. szombat
Becsület? Húség? Közjóért csatázni?
Ma röhögtető lelki adomány.
A Hős hetente cserél hitet, eszmét.
S csak egy a jelszó: „MENNYI A DOHÁNY?”
December 12. vasárnap
(Tegnapi átok)
„Rohadjon meg a vére!”
– Megrohadt!
Karácsony
Ha ilyen vadul harsog a „KERESZTÉNY”:
én pogányként is „KERESZTYÉN” vagyok.
Akár az ősök. A gályarabok.
– Ó, add, Uram: ne csak a rosszat lássam
e szenteskedő toporzékolásban,
ne képzelődjek napra-nap, – riadt
kézzel nyolc centis késem után nyúlva –,
hogy feszülettel vágnak fejbe újra
az ipszilon miatt!
Szilveszter
Egy kirúgott lemez-
lakatos „elemez”:
„Jól bebaszott nékem ez a rendszerváltás!
Se munkám, se pénzem! Mehetek a náthás
népi picsába! De előbb, keresztem:
imádott kormányom előre eresztem!”
1994
Január 10. hétfő
Ölik egymást a balkániak! Reggel-
délben-este-ébren-álmodban ömlik,
ömlik a hír, a BORZALOM – s makacs
közöny-réteg rakódik rá szivedre:
– Első hónapok: Istenem! Szegények! …
– Egy év után: Te érted ezt a csürhét?…
– Mára virradva: Ölik? Jól teszik! …
Március 11. péntek
Kiengedték ama göthös,
magyarkodó, mocskos szájú,
vén szellemet a palackból.
(Kiengedték?: Egy nagy frászt! Ki-
piszkálták! Kiimádkozták!
Kecsegtetve-kábítva ki-
könyörögték-csalták!)
S most, hogy
szétnézett a trottyos vénség
s látja, hogy itt mindent szabad:
tombolni kezd, handabanda
minden perce, átkoz, rémít!
Amerre jár: okádtató
penész-bűz, molyirtó-felhő
követi az agg húgyost, s kit
dögszaga megcsapott – sírva
szégyellj, hogy magyar ember!
– Száll a szellem, szennyez, fertőz!
Hatalomra törne máris!
Sápítozik a baloldal!
Gágog a sok liberális!
Március 12. szombat
Uram! Pusztítsd el álszentjeidet!
Az örök-éber rohadékokat, kik
egy meztelen csöcs látványára menten
hisztériázni kezdenek s keresztény
óbégatással üldözőbe vesznek,
hóhért visítnak, feljelentenek!
– Aztán otthonuk rejtekében: ocsmány,
dagadtra hízott kutyájukkal tosznak,
s fajtalanságra kényszerítik – HALLOD?!
saját, kiskorú csemetéiket!
Március 15. kedd
(V. P. művésznő férjé panaszkodik)
Elhagyott a faszobrászom!
Mától csak a faszom rázom!
Március 16. szerda
Három főkolbász vidékre indul.
Egy helyre mennek mind a hárman.
Három Renault „száll libasorban”.
Nem férnek hárman egy határban!
– Három főkolbász vissza is így jön.
Egy Renault: egy fő! Semmi túlsúly!
Így mulat a volt magyar elvtárs!
Így mulat az új bolsi burzsuj!
Április 4. hétfő
(Kriminális)
Vígan vagyok,
nem búsulok:
ölik egymást
a burzsujok!
Április 27. szerda
Ott, a moszkvai „Fehér Ház” alatt
(mielőtt még az Ödémás Piás
feketére nem ágyúztatta) – szóval,
OTT, mikor a placcon, tisztaszesztől
ködösült szemű sztari veteránok
karéjában egy vastagon kikent,
színesre vakolt ugrabugra mámi
a fulladozó kézi-mikrofonba
harsány bolsevik harci dalt rikácsolt
s rakoncátlan protézisét feszes
hüvelykujjal böködte helyre –
szóval:
OTT, a moszkvai „Fehér Ház” alatt
tört össze bennem végleg az egész …
Május 25. szerda
(Választás után)
Halljátok feleim az úrban:
szinte hetekre megkukultam!
Hetekre megdermedt a gége.
Cifra köpenyek repdesése,
eszelős visszaforgatása
akkora orkánt kavart mára,
hogy belém fojtódott a szusz!
Május 26. csütörtök
Tán az a négy géppisztolyos…
Tán a „málenkij robotra”
vitt apám, ki nem tért vissza …
– Hogy öregszem: nálam, bizony,
mást jelent a horda-bolsi,
mint a marxi kommunista!
Május 30. hétfő
Tulipán akadt a torkán:
megbukott az ÜRGE-kormány!
Átadják a bársonyszéket
most az ÜRGEPASZTOROKNAK,
kik is – hogy remél a lélek –:
talán kevesebbet lopnak.
Június 11. szombat
„Sztálinista” voltam? Vagyok?:
Kútkáván fent penge ragyog
rám a múltból, hogy meghalljam
árva, kölyök-fogadalmam:
„Mert elvitték az apámat,
száz családra szálljon bánat!
Kisbicskámmal, ha megnövök,
száz ruszlcit halomra ölök!”
– Volt azóta ezer késem,
a bosszúról csak lekéstem.
Egy-két bököm ha „felsértett”
valakit: a balga sértett
pia-társ volt. Ruszki vérben
sohase fürdött a késem.
Nem lustaság, nem gyávaság
óvta száz tovaris hasát
a kisbicskás „csapolástól”;
korán híre jött, hogy távol
Moszkvában, ott is a Kremlben
kisült: minek hetvenkednem?
Kedvencem, jó Dzsugasvili
mindent megoldott helyettem!
Július 5. kedd
„NÉPFELSÉG! ÓH, SZENT NÉPFELSÉGÜNK!”
– búgta
választás előtt az Egybenyakú.
„TAPLÓFEJŰ BUGRIS PARASZTOK!”
– bőgte
hívei közt a választás után!
Július 15. péntek
A rádióban miniszterek nyökögnek,
da-dadognak, krákognak, fújnak.
Nocsak, nocsak,
hát visszatértek tulipános bambáink?
Pardon!:
Ezek az újak!
Július 17. vasárnap
Késpenge-hosszal mérem most a kormányt.
A burjánzó mucsai banditizmus
támadásait kivédeni majd
ösztönzi-e önvédelemre fáradt
polgárait?
Vagy köp rájuk, miként
tulipánosék is ama híres
rendeletükkel: 8 centis bökőt
tarthatsz magadnál maximum! Ha bajban
hosszabb a kés, vagy védeni az irhád
alkalmilag csúzlit, botot ragadnál:
teljes szigorral megbüntet a yard, míg
a banditák szabadlábon röhögnek!
így aztán szolid,törvénytisztelő,
fegyvertelen NYUSZIK között kedvére
garázdálkodhat az alvilág: verhet,
kifoszthat, ölhet, megbecsteleníthet!
SZABADRABLÁS!
Gyilkolni támad kedve
még annak is, ki eddig gyáva volt!
Július 20. szerda
„S ez az új jobb, mint a régi?
Szebb, megértőbb, kedvesebb?”
Egyelőre:
egyik kutya, másik eb.
Július 30. szombat
A Nagy Tehénszar Ország!
Még ma sem értem én:
szétmállott, mint esőben
a pottyantott lepény.
Ez volt a „Nagy”, a „Hősi”,
a „Dicső”, az „ÖRÖK”?!
– Míg koldul fűtől, fától,
időnként, megszokásból
unottan hőbörög.
Augusztus 31. kedd
Lassan megértein a balkáni hősök
emberhez méltó háborúját.
Nem kell
melózni, buzgón gürcölni napestig!
Nem ugráltat száz bamba, piti főnök,
csupán csak egy keménytökű parancsnok.
És Ő más tészta: ha kedvére vagy,
lesből lőhetsz kószáló vén hülyékre,
kenyér után kajtató kismamákra;
játékosan szétdurranthatod holmi
fogócskázó pulyák fejét – a kurva
életbe, mért nem lapítanak otthon?!
Ágyúzhatod az Istent is! Reád vár
futva elhagyott otthonok megannyi
értéke-kincse! Ezer nőre mászhatsz!
Kisámfázhatod a visítozó
gyereklányt is, s kedved betöltve, még
– bajtársaid nedvétől csatakos –
hasára vésheted jó bajonettel
neved büszke kezdőbetűit!
Ó, Szent
Csetepaté, Szent Háború! Ha senki,
fos, nulla voltál is civilben: egy-két
fenti balhé után már EZREDESKÉNT
imádnak széles Balkán-szerte, és
ölhetsz, gyilkolhatsz, ahogy jól esik!
„Hát nem gyönyörű kaland ez, haver?
Kinek nem tetszik, pofázzon, ha mer!”
Augusztus 1. hétfő
A bősz előd köpte, hömpölyögtette,
cirkalmazta a NAGY SEMMIT naponta.
A utód?
Makogja.
Augusztus 20. kedd
Ismét mintha vak debílek,
válogatott idióták
határoznák meg e nyafka,
handabanda-nemzet sorsát.
Augusztus 24. szerda
Csápjaival oly esetlenke volt,
ahogy a kormány felé araszolt.
Ám, hogy elérte, megkondult a táj:
„Én vagyok itt a legbölcsebb bogár,
a legnagymenőbb! Nézd, hogy vezetek!”
S visítottak a kopott kerekek.
„Félre az útból! Félre, sok ripők!
Kuss, mazsolák!”
– így, a bogári gőg.
S hogy lecsapott a viszolygó tenyér:
emléke már csak e bökversben él.
Szeptember 28. szerda
(Médiahajó)
Ámulj, bámulj sebzett folyom:
tíz faszkalap a dobogón!
Humorizál, tumorizál,
a sajtónak ülve riszál.
Semmi kétség: ők a pártok.
Öle hajóztak s én okádok.
Október 22. szombat
Gyerekes bosszúm (az éjszakai
„balos portásé”): szeles vacsorát
zabálok (babot hagymával) és éjjel
(immár huszadszor!) földöntúli kéjjel
telefingom az Elnöki Szobát!
December 7. szerda
A Rücskös dumál: arcátlan s hazug.
Nincs ember, aki hinné a szavát.
„Nálunk a bűnözés tendenciája
komoly csökkenést mutat…”
Az anyád!
December 8. csütörtök
(Találkozó)
Kormányfők ezek? Ezek szerencsétlen
aranyeres hadovaládák, püffedt,
bamba piások, kriptaszökevények!
Kőkorszaki banditaháborúk
terjednek, mint a vérhas és a vesztest
nemcsak ölik, de csonkítják, gyalázzák,
(holnap talán meg is eszik!) – ezek meg
utaznak, ülnek, villásreggeliznek,
(míg nőstényeik erre idomított
gyerekeket s szőrméket tapogatnak)
s nem tesznek semmit, SEMMIT, csak pofáznak!
– S dúl a ki-érti?-csetepaté, terjed,
terjed a marhák háborúja: szinte,
szinte már kedvünk kerekedik ÖLNI!
December 22. csütörtök
Agyő, meghitt bibliofil boltok.
Tegnap óta vágyálmaim boldog
tárgyai: kerek pléhdoboz-hegyek.
Már nem könyveket: KONZERVEKET gyűjtök.
Fél év múlva nyugdíjba megyek.
December 29. csütörtök
Úrelvtársék lesik lázas
szemmel: ki három-per-hármas?
Ürge faggat spicli-múltat:
kik susogtak, kik simultak
– muszájból vagy révedezve –
a bús állampárti seggbe?
Teszik ezt mind olyan hévvel,
mintha félne a sok éber:
valaki megkérdi végre,
a Nagy Népi Gatyaváltás
alatt ki NEM volt a hálás-
híres CIA ürgéje?!
1995
Január 5. csütörtök
Csak azt megérném! Az lenne végre jó nap,
mikor hájas töküknél fogva lógnak,
jojóznak mind a jó urak s ugatnak,
hogy e hazát mint adták el Nyugatnak;
s bank-bendőkön kívül, ha maradt érték:
egymás között miként kótyavetyélték?!
S hogyan lehet MA a nép csúcs-elitje,
krémje a pornós, kupleros, gerince-
vesztett volt KB-tag ex-tőkés, léha
funkci-fattyú s cigány analfabéta?!
Január 30. hétfő
(Népszava)
Kuncog a Róka! (Szuka párja
egyenest röhög a markába!)
Eddig rémisztés volt a dolga
s fintorgás! Mintha szart szagolna:
ágált, feltartva hegyes orrát.
(És mind szegényebb lett az ország!)
– Mostan lelépnek, szánom-bánom,
és senki nem kér semmit számon …
Nyomor nem vár a két pimaszra:
jól fizet a Nyugati Gazda!
Február 6. hétfő
(„Menő” vagyok)
Mobil kagylócska. Hű hasonmás.
(Háromszáz rossz forintért vettem.)
Kezemben tartom s úgy lófrálok
a háborodott Budapesten.
Ha nyomom: csipog, zenél, krákog,
bizisten öröm hurcolászni!
Sétáim közben meg-megállok,
bele nagyokat kiabálok:
„Halló! Halló! Hallasz? Én hallak!”
S szörnyen menőnek látszom … (látszok?),
mint hazám bunkó burzsoái.
Február 15. szerda
Papagájkor „pusztít” Zalában!
– röhögök fel újra meg újra.
Tüdőre megy!
Én, öreg mandró,
eddig szájbajnak hittem, mely csak
a magyar honatyákat sújtja!
Február 20. hétfő
Új falfirka!
Nem hinném, hogy van más
hasonlóan tömör, igaz summa:
„Magyar adó = legalizált rablás!”
Február 26. vasárnap
A Tőke hány százmilliárdot
költött, hogy azt az átkos-áldott
kamasz rendszert sírba-tiporja?!
Sikerült!
– S most hol a tivornya?
Ünnep helyett a banki prések
recsegnek, vért sajtolva fészek-
hazádból! Kapni nem csak adni?
Ideje lenne megtagadni
minden mocskos uzsora-kölcsönt!
A válasz: csak fenyegető csönd,
majd vijjogni kezdenek – riasztott
keselyűként – bizonyos kasztok.
„SOHA!” – zúgják érdek-csiholta
tűzzel – „Az a pusztulás volna!
Országot-népet elnyelő vész!”
– Vagy az a baj, hogy a zsebükbe
nem jönne többé a KENŐPÉNZ?!
Március 13. hétfő
„Hazug a kormány! Hazudnak a pártok!
Lófasz lesz itt, nem jólét!”
– ezt racsítja
újabban a volt „reformkommunista”.
– Coki, elvtárskám! Hisz ezt akartátok!
Április 4. kedd
Kellett néked tulipánkor.
Kellett neked szocdemmaszlag.
Burugóihatsz, dedós népem:
most aztán jól fejbebasznak!
Április 5. szerda
(Om mani padme hum)
Tán nem véletlen, hogy egyszerre
– évre, hónapra, napra, (percre?) –
lettünk, én, s a Dalai Láma.
Suttyóként a kálvini Isten
szédített… aztán Marxnak hittem –
s minden hitem vala hiába.
– Testvérem a Dalai Láma.
Még meglehet: e zűrzavarban
megtérek az Ő ékességes,
óvó, személyes istenéhez,
s DORDZSE DRAKDENt hívom, ha baj van!
Április 15. szombat
A nép birkamód nyomorba merül, míg
sakál-bankok s hiéna-biztosítók
hivalgó, szuper székházai törnek
a hullafoltos magyar ég felé …
Április 21. péntek
Szívet derítő új falfirka. (Hallasz
nemzetem? Figyelsz, enervált haza?)
„Minden ember színes bőrű, különben
nem látszana!”
Április 24. hétfő
Én hiszek bennük! Hirdetem:
valamennyi tündöklő elme!
A papuka ősfunkciként
bigottkodott még, ámde lelke-
csücske, kölke már az USÁ-ban
nyalta az ösztöndíjasok
mézescsuprát.
Hogy az utódok
évente mit csináltak OTT?
Hallgattak! Posztgraduális
izéken, egyetemeken.
(Hogy a vörös ős színe mára
fehér – s ne fekete legyen?)
– Kacagva verték szét a múltat.
Hasznosítják, amit tanultak.
Munkájuk precíz, rendszeres.
Országépítő tetteiktől
a szívünk csak repes, repes!
Zseniális cég a CIA.
Nagy ember Palmer ezredes!
Április 28. péntek
(Bácsit a Bécsi úttól)
Kedélybeteg frigyünk kimúlt.
Búcsúzzunk szépen Bécsi út!
Szidnom nem illik… nem lehet!:
Kevéske nyugdíjam neked
– csakis neked! – köszönhetem.
Ezért ha mérges, szemtelen
(bénaságaid felfedő)
bökverseimet elteszem,
(laskára vágom, megeszem,
elásom, el, elvermelem,
– bár NÉGYSZÁZ SOR, harminc „strufa” –)
gondolom: elnézed nekem …
– Még elbőgöm magam … (mi van?):
a nyugdíjtól, jó Bécsi út,
még piszkálhatnálak vígan;
„strufáim” mégis eldugom,
ne olvashassa senkisem!
– írhatnám még kegyes okok
százát: hogy szűm érted dobog,
téged dicsérni szent dolog –
de mindezt nem teszem, hiszen
dühös vagyok. NAGYON DÜHÖS!
Hisz tettem mi más, mint „dzsuvás”
jellem-defekt, MEGALKUVÁS;
életem első nagy büdös
botlása ez lesz, nem vitás,
az ELDUGOTT VERS: árulás,
magasan szálló önbecsem
részéről olcsó landolás…
Nagy bűnömért, jaj, megbocsáss
DORDZSE DRAKDEN – ha létezel!
Botlásom oka, tudatom,
FŐNÖKI BÚCSÚ-JUTALOM:
bruttó száznegyvenkétezer …
Om mani padme hum.
Május 2. kedd
(Borima)
BORBÁLA,
BORBÁLA,
NYUGALMAM
OLTÁRA:
ÖRÖK CSÚCS-
FORMÁBA’
TALÁLJA
A HÁLA!
ÍGY KÖSZÖNTI KEGYED:
MINDÉTIG
SZOLGÁJA.
Május 14. vasárnap
(Pluralista jólét)
Az ország összes barma
horpadt hasunkon ugrál.
Hányni kéne! De, sajna:
okádni sem tudunk már.
Május 16. kedd
(Újság és vers)
Jó kérdés, öcsém: „Mért nem közöl verset
a rablott pénzen újsághoz jutott
pincér, cukrász, masszőr, strici s a többi
mucsai tőkés, s mért az általuk
szennyes tajtékként felszínre került
főszerkek, sunyi rovatvezetők?”
– Jobb esetben csak tökhülyék a vershez,
Rosszabban: lévén kolumnafosók,
kimondhatatlanul bőszíti őket,
hogy egy négysoros gyakran többet ér
(pontos, hatásos, könnyű megjegyezni!),
mint húsz oldalnyi
cirkalmas pofázás!
Május 30. kedd
(„… hogy mi ne legyünk német gyarmat.”
József Attila.)
Ó, már nem is német gyarmat:
Japán-gyarmat, USA-gyarmat!
Hazád VILÁGBANK kapcája!
„Tátott tőke sárga szája”
zabái, csámcsog: belénk marhat
büntetlenül! Úri hanta
fedi a jajt, finánc-banda
a marás üdvéről károg!
Léted: gazdasági börtön,
s vadulnak a jenki-földön
képzett rabszolgahajcsárok!
Június 6. kedd
Mindegy, akarják, nem akarják:
megszavaznak mindent a marhák!
Nem sínyli saját zsebe, ergo:
vérei ellen nyomja a gombot
a csordányi kerge tekergő!
Június 17. szombat
Tegnap Gyagya Brezsnyev előtt
haptákolt a magyar állam.
Máma jenki banki senkik
talpát nyalja zavarában.
(Vagy tán nincsen is
zavarban:
vén hajlam ez
a magyarban.)
Június 30. péntek
(Felmondási idő)
Gatyakorcom pattanásig
telve. Nadrágszíjam vásik.
– Nyugdíjam még meg se kaptam,
hízom, mint egy hizlalt kappan.
Ezt se hittem volna – szent ég! –:
hiányzik a rendszeresség,
a bús robot! Avagy – bim-bam! –
jelzés tudatalattimban:
„Dagadj, öreg: néhány év és
elszívódik a háj-bélés
bőröd alól, leszel aszalt
nyugdíjas, kiből még a szart
is kisajnálja mogorván
ez a jenki-szolga kormány.
– Legyen mit felélni: bőszen
gyarapodjak hát erőben,
ZSÍRBAN! Jelszó:
„Az lesz a jó,
ha minél több van belőlem!”
Napról napra
(Dacos emlékeztető – magamnak)
„A megfelelő profit vakmerővé teszi a tőkét:
TÍZ SZÁZALÉK biztos, és mindenütt felhasznál-
ható; HÚSZ SZÁZALÉK felélénkíti; ÖTVENNÉL
merésszé válik; SZÁZ SZÁZALÉKÉRT lábbal tiporja
az összes létező emberi törvényt, HÁROMSZÁZ
SZÁZALÉK reményében pedig nincs az a bűn,
amelyet meg ne kockáztatna, még ha akasztófa
jár érte, akkor is.”
(Marx)
Június 30. péntek
(Sopánkodás)
Kár, hogy meghótt kend, Antall úr.
Kutyául vagyok, sőt, szarul!
Kigyelmed uralma alatt
gyárthattam bátran ama vad
bökverseket: mind megjelent!
Bár bennük – istenemre – kend
eszelős dumafranciként
pompázott (hagyjuk most, miért).
– Excellenciád hogy kinyúlt,
csiribá!: visszatért a múlt
agybaja: „Nincs rá rendelet!”
„Ezt nem szabad!” „Azt nem lehet!”
– Mint kend előtt, most kend után
szerkesztők néznek rám bután
kacsintva (sok „tik”-et kapott):
hogy mit szólnak majd itt vagy ott?!
– Egyik se közöl, csak megint.
S „házalhatok” megint-megint!
Július 24. hétfő
(Nyugdíjas abszurd)
Tegnap a híres klinikán,
két nappal a műtét után,
csapzott ágyamhoz – ó, egek! –:
ősz professzor settenkedett;
és gyűrött pizsamám zsebébe
egy vaskos borítékot téve
köszönte, hogy megműthetett!
Zárszó és apróhirdetés
Keresem azt a szolid, kedves,
hozzám illő, rongyrázás-mentes
HAZÁT, ki végre hinne bennem.
Nem baj, ha picit rút a képe:
tartása legyen, „jövőképe”,
s hűsége, hogy engem szeressen!
Jelige:
Dafke nem dohányzom,
s – bár néha megáll az eszem –:
nem iszom jó 21 éve!
Most, a nyugdíj révébe érve:
rövidesen nem is eszem.
(1995. augusztus 1.)