„Nem ismerek latin-amerikai költőt, aki hozzá hasonlítható szenvedéllyel fordult volna szembe a Szovjetunió XX. és XXII. kongresszusán megfogalmazott stratégiával, amelynek hatására az úgynevezett »szocialista tábor«-ban is a »kalandor«, néha a »háborús gyújtogató« címkét ragasztották azokra, például Che Guevarára is, akik az imperialista erőszakra a forradalmi erőszak igazának hirdetésével és vállalásával feleltek. Mindezt nem politikai sémák megverselésével fejezte ki, hanem legbelsőbb világának, költői Én-jének hiteles megszólaltatásával. Látszólag olykor anarchista hang az övé. Ám csak látszólag az. Valójában a kétségbeesés örvényeibe hulltan vállalja a magányos lázadó szerepét.”
Simor András
VÍCTOR VALERA MORA
ÉS A HATVANAS ÉVEK
LATIN-AMERIKAI AVANTGARDE-JA
Víctor Valera Morát hazájában, Venezuelában a hatvanas évekbeli avantgarde utolsó mohikánjaként tartják számon. 1935-ben született Valerában és negyvenkilenc évesen, 1984-ben halt meg Caracasban, szívinfarktusban. Verseskönyvei életében kis példányszámban és nagy szünetekkel jelentek meg. 1961-ben látott napvilágot Az igaz katona éneke című kötete, amelyet tíz év múlva követett a Puskagolyóként ébredtem című, majd egy év múlva egy két versből álló füzetke, aFél lábammal a kengyelben. Életében még egy könyve jelent meg, a nagy feltűnést keltő, díjnyertes 70 sztálinista költemény, 1979-ben. Utolsó könyve, A versírás nevetséges művészetéből posztumusz kötet maradt.
A latin-amerikai költészet legutóbbi nagy korszaka egybeesik a földrész függetlenségi mozgalmainak fellángolásával, a kubai forradalom győzelmét követő gerillaharcok időszakával. Ám helytelen egyszerűsítés volna, ha pusztán társadalmi-politikai hatásokat, azok közvetlen tükröződését keresnénk olyan költői megnyilvánulásokban, amelyekből máig századunk kiemelkedő jelentőségű költői életművei jöttek létre.
A latin-amerikai lázadó költészet hangja már az ötvenes évek második felében kialakul. A kubai Fayad Jamís például Párizsban írja Hidak című kötetének verseit, néhány évvel a kubai forradalom győzelme előtt, amelyekben Apollinaire hatása a kubai hermetizmus megújított formai eredményeivel ötvöződve szólal meg egy olyan költő világlátásának tükrében, aki a Harmadik Világ fiaként él Európában. A nicaraguai Ernesto Cardenal műhelyében 1954 után a 0 óra érlelődik, ez a korszakos jelentőségű verskompozíció, amely hazája újgyarmatosításának, Sandino Egyesült Államok ellen vívott szabadságharcának és a Somoza diktátor elleni 1954-es úgynevezett áprilisi összeesküvésnek, amelyben maga a költő is részt vett, mesteri összegzése. A 0 óra 1960-ban jelenik meg, 1961-ben szervezi meg Carlos Fonseca Amador, Silvio Mayorga, Tomás Borge harcostársaikkal a Sandinista Nemzeti Felszabadítási Frontot. A politikai és költői avantgarde Latin-Amerika belső fejlődésének törvényeire hallgat, a lázadás abból a történelmi kényszerből születik meg a politikában és a költészetben egyaránt, amely felismeri, hogy a földrészt fenyegető imperialista erőszakra választ csakis a népek forradalmi erőszaka adhat. Másként szólal meg azonban ez a forradalmi eltökéltség a politikai összegzésekben, és megint másként a költészetben. Mintha az utóbbi olykor megrendültebben fejezné ki a földrész nyugtalanító helyzetét, amely a hatvanas évek végére még nyugtalanítóbbá válik.
Latin-Amerika ugyanis végzetesen magára marad. Az Egyesült Államokkal kiegyezést kereső Szovjetunió nem rokonszenvez a kontinens lázadó gerilláival, és emiatt számos latin-amerikai kommunista párt szembefordul a forradalmi erőszak gondolatával, ami pártszakadásokhoz, a forradalmi csoportok kiválásához vezet. A Venezuelai Kommunista Párt például kizárja tagjai sorából Douglas Bravo gerillaparancsnokot, a Nemzeti Felszabadítási Fegyveres Erők (FALN) főparancsnokát. Heves vita támad a Venezuelai és a Kubai Kommunista Párt között.
Latin-Amerika költői közül igen sokan lesznek mártírjai a felszabadító harcnak. Mario Benedetti 1977-ben gyűjteményt állított össze az elmúlt két évtized latin-amerikai mártírköltőinek műveiből, és válogatásában tizenhárom ország huszonhét költője szerepel. A mártírköltők közt kiemelkedő jelentőségű alkotók is akadnak, elegendő talán, ha arra utalunk, hogy Guatemala eredeti hangú lírikusát, Otto René Castillót élve égették el a diktatúra zsoldosai, és hogy mártírköltő lett Salvador legnagyobb huszadik századi költője, Roque Dalton is, akit valószínűleg egy, a forradalmi mozgalomba beépített CIA szervezte csoport végzett ki, máig nem tisztázott körülmények között. „A hősök sohasem mondták / hogy meghalnak a hazáért / hanem meghaltak érte” – írta egy ugyancsak a fegyveres harcban elesett fiatal nicaraguai költő, és ez a három verssor hiteles összegzése a latin-amerikai lázadó lírának.
Ugyanakkor viszonylag ritkán jelentkezik a hatvanas évek latinamerikai avantgarde-jában a forradalmi és opportunista stratégia közti konfliktus költői megszólaltatása. Nem közvetlenül politizáló agitációs költészetre gondolok, hanem a végső soron válságos helyzet mélyen átélt költői megjelenítésére. Olyan költészetre, amely a maga sajátos eszközeivel méltó párja a korszakot híven tükröző testimonio-irodalomnak, amelynek világszenzációja Che Guevara bolíviai naplója volt.
Víctor Valera Mora képekben burjánzó-tobzódó költészetének központi témája viszont éppen ez. A népek és hazája felszabadító háborújával ő úgy azonosul, hogy brechti szarkazmussal utasítja el a revizionizmust:
Mi tagadás ezeket a kommunistákat
a revizionizmus alaposan elcsúfította
Milyen szép volt például Gustavo
és most szinte reá sem lehet nézni
(Mi tagadás ezeket a kommunistákat)
Nem ismerek latin-amerikai költőt, aki hozzá hasonlítható szenvedéllyel fordult volna szembe a Szovjetunió XX. és XXII. kongresszusán megfogalmazott stratégiával, amelynek hatására az úgynevezett „szocialista tábor”-ban is a „kalandor”, néha a „háborús gyújtogató” címkét ragasztották azokra, például Che Guevarára is, akik az imperialista erőszakra a forradalmi erőszak igazának hirdetésével és vállalásával feleltek. Mindezt nem politikai sémák megverselésével fejezte ki, hanem legbelsőbb világának, költői Én-jének hiteles megszólaltatásával. Látszólag olykor anarchista hang az övé. Ám csak látszólag az. Valójában a kétségbeesés örvényeibe hulltan vállalja a magányos lázadó szerepét. Idézzük egyik legkétségbeesettebb versét:
Azoknak akik az atomkeselyűvel ijesztegetnek
emlékeztetvén minket hogy a felszabadítási harcok
iszonyatos katasztrófát idézhetnek elő
én azt mondom itt van minden földi javam
három liternyi levegő tüdőkapacitás
fel évszázados szovjet bürokratizmus
és kétezer évnyi örökletes bűnök
következésképpen nincs sok vesztenivalóm
háború urai ami engem illet
megnyomhatják már a gombokat
(Azoknak akik az atomkeselyűvel ijesztegetnek)
Költészete Latin-Amerika forradalmi magányát fejezi ki. Venezuelai kritikusai olykor eltúlozzák képeinek és hangvételének meghökkentő voltát, és kevésbé emlegetik azt, hogy mennyire markáns eszmeiségű költészet az övé. Egyikük például azt írja, hogy a 70 sztálinista költemény cím pusztán a megbotránkoztatás céljából lett élete utolsó verseskönyvének címe. A versekben Sztálin neve valóban nem fordul elő, ám a kötet elején a következő mottó áll: „Annak emlékére, akit életében Sztálin József költőnek neveztek, és akit most, amikor a földben fekszik, különös új átokkal Volgográdi Jóskának hívnak.”
Víctor Valera Mora szenvedélyesen venezuelai. Népe felszabadító háborújával a 19. századi szabadsághős, a hajdani parasztfelkelések San Carlosban meggyilkolt vezetője nevében azonosul:
Zamora a tűzvészben lovagol
és mi vagyunk ami bekövetkezik a jövendő lehetősége
(Én igazolom ezt a háborút)
Figyeljünk fel az idézett vers utolsó szavaira: „a jövendő lehetősége”-kifejezésre, ami többször is visszatér Víctor Valera Mora költészetében. Telitalálat ez a kifejezés, a dialektikát ismerő és költészetében alkalmazó költő szava. Nem azt írja, hogy mi vagyunk a jövendő, nem ismeri az önáltató optimizmust. Egész megrendítő költészetével azt fejezi ki, hogy az elképzelt jövendő pusztán lehetőség. Meg lehet halni és sokan meg is halnak érte, ám nem szabad azzal áltatni magunkat, hogy mindenképpen, valamilyen tőlünk független törvénynek engedelmeskedve úgyis bekövetkezik. Verseit olvasva és fordítva, Marx Kugelmannhoz irt híres levelére gondoltam: „Nagyon kényelmes lenne persze világtörténelmet csinálni, ha csak azzal a feltétellel fognánk harcba, hogy az esélyek csalhatatlanul kedvezők. Másfelől nagyon misztikus valami volna, ha »véletlenek« nem játszanának benne szerepet. Ezek a véletlenek természetesen maguk is a fejlődés általános menetébe esnek és más véletlenek ismét kiegyenlítik őket. De a gyorsulás vagy késlekedés nagyon is ilyen »véletlenektől« függ – amelyek között szerepel az a »véletlen« is, milyen a jelleme azoknak az embereknek, akik kezdetben a mozgalom élén állanak.”
Víctor Valera Mora költőelődje a perui óriás, César Vallejo volt, aki négy évvel a Szürrealista Kiáltvány előtt, amikor Tzara, Éluard és Aragon is csak éppen beszélni kezdik az első világháború utáni versnyelvet, így írt egy perui börtöncellában: „Tagadjátok meg, épp ti! mindkét lábatokkal a Harmónia biztos fedezékét. Rúgjátok föl a bizonyos szimmetriát. Vegyetek részt a kés konfliktusában, a penge s penge közt folyó vitában, amely minden bajvívás legkanosabbikában vitatja el a tűtől a fokát.” Könnyű volna szavak, nyelvi eszközök használatával kimutatni a Vallejo-hatást Víctor Valera Mora költészetében, aki azt vallja, hogy az igazi költőnek agresszíven kell élnie, vissza kell követelnie a köszörűkövet, mert csak így válhat az idő a fenevad órájává és a kések gyönyörű dáridójává. Ezúttal azonban sokkal többről van szó, mint egyszerű költői hatásról. A kommunista César Vallejo az Emberi költemények-ben és a Vedd el tőlem e kelyhet, Spanyolország! verseiben ki-kihagyó lélegzettel arról készít leltárt, amiről a Nagyon fáj József Attilája, az alászálló emberi faj gyötrelméről. Arról, hogy óvakodni kell a jövendőtől … Ezt a lelki magatartást éli át újra Víctor Valera Mora 1961 és 1984 között. Az életet, a szerelmet veszti el, ha a jövendő lehetősége nem válik valósággá. Szenvedélyes, erotikus, követelő szerelmi lírája ezért nem különül el kifejezetten politikus verseitől. A Kommün védőinek hullahegyén haldokló szegény őrült kiáltását idézi: „újra föl kell találni a szerelmet!”, és a szerelem számára ugyanolyan élet-halál kérdésként jelenik meg ezekben a felgyorsított montázs-technikával építkező versekben, mint a népek felszabadító háborúja. Apollinaire versíró módszere a század második felének gyorsuló technikáját követve alakul őnála egyre zaklatottabbá, rögtönzésszerűbbé, meghökkentőbbé, ám a verseit figyelmesen olvasó mindig rátalálhat a belső összefüggésekre, a költő személyes vallomásaira, és arra az alapvető tényre, hogy verseinek mindig ő maga a főhőse, „aki a visszfények serblije mellé vizel”, aki a neki „rendelt biográfusra” ujjal mutat és ráüvölt: „kotródjék a frászkarikába ahol a történet elporlad”, aki „mindig különc volt”, „rosszul égő tűzvész váratlan röppentyű”. A furcsa képeket olyan ember írja, aki „hatszáz kilométer/óra sebességgel gondol végig mindent”.
A dialektikát, akárcsak a másik nagy előd, Rimbaud, költészetként éh át. Ebből származik másik nagy erénye. Víctor Valera Mora szabadversei ugyanis hallatlanul tömörek. Egyedülálló tulajdonság ez a bőbeszédű szabadverset túlságosan is kedvelő századunkban. Azt igazolja, hogy az igazi avantgarde – legyen formatartó vagy formabontó, klasszikumot elutasító vagy klasszikumot modernné alakító – mindig a gondolkodás egy bizonyos formája. Egyvalami hiányzik belőle – hála istennek! –, a közhely, legyen szó lelki vagy világbékéről.
1985-ben fedeztem fel Víctor Valera Morát Caracasban, akit akkor Latin-Amerikában is alig ismertek (neve Kubában sem volt ismert név), és verseskönyveit nem lehetett megtalálni a caracasi könyvesboltokban sem. Négy év múlva, 1989-ben válogatás jelent meg verseiből, elképesztő sikert aratva, még abban az évben új kiadást ért meg. 1994-ben már Összes művei jelentek meg Caracasban, és azóta a venezuelai irodalmárok költészetét korszakhatárt jelző alkotásként méltatják.
Az évekkel egyre nő, hiszen versei mit sem veszítettek időszerűségükből. Bizonyosságként álljon itt egy négysorosa a nyolcvanas évek első feléből, amely kötetének mottója is lehetne:
A szocializmus nem létezik
mégis messzire messzire száll
A kapitalizmus igen
és végezni kell vele
(Az utópisták kalapácsa)
A győzni fogó
Üresen érkezel mohó fogak közt,
és a kenyerek öklözik a gyomrod,
és kegyetlenül megkínoz az éhség.
Üresen érkezel vad záporok közt,
a szomjúság királlyá koronázott,
s tovább éhezel még kegyetlenebből.
Üresen érkezel ügyes szabók közt,
és gúnyt űznek belőled a ruháik,
és követed utadon a mezítlent.
Üresen érkezel festett ajkak közt,
párzó szerelem ragadna egébe,
és párodat keresed szerelemmel.
Üresen érkezel kitárt karok közt,
és a barát barátmód száll el tőled,
és barátságra vágyói, józanodva.
Üresen érkezel gyűlölködők közt,
és ellenséged tétovává tenne,
és erőt egy másféle napra gyűjtesz.
Üresen érkezel a vérrögök közt,
és testvéred megtagad három ízben,
és az állatot kémleled magadban.
Üresen érkezel a munkások közt,
s galléron ragad az állástalanság,
s elégedetlen vagy, mint soha eddig.
Üresen érkezel a holdtölték közt,
paraszt vagy, elaltat a derékfájás,
és jelszavad kaszáját élesíted.
Üresen érkezel az új zászlók közt,
és a nép megmutatja neked arcát,
és holnapodért csatázva csatázol.
Egy lány kétségbeesve megérkezni vágyik
Egy magányos lány egy végállomáson,
este kilenc óra múlt, és ő a nyugtalanság foglya.
Ő nem tud egy helyben állni.
Ő kerítés mögé űzött macska.
Szemből vagy oldalról nézvést a félelem azonosítja,
mert ő tengernyi mozgás.
Talán nem olvasta a lapokat, ahol kerestetik,
de száján, mellén, lábai közt
és csípőjén, a tisztán,
mohó fogak harapását érzi,
a libidótól tüzelő szomorúak viharzó pillantása az.
Egy eszelős ország fővárosában él,
ahol papír kereszténydemokrácia uralkodik,
ahol ki lett átkozva a férfi és legtisztább részeit
a bűnbocsánat kegyelmére bízták.
Amikor kimegy az utcára és nekivág a napnak,
amikor a hold és a holdat tartó éj fekete rongya
odafentről a városra ráhull,
a záporozó vizektől
az ő éhező és riadt szíve szenved.
A költészet is őérte virraszt,
hogy az éj lehulltával
félelem nélkül érkezzen haza,
aludjon békésen és legyenek gyönyörű álmai.
Egy napon a szeretők szeretnivalók lesznek.
Ahol… a hajnal gerillái
A szerelem nem gyűl ki a fényes éttermekben
és az elsötétült mozitermekben se.
A szerelem nagy és kis mulatságokra nem jár,
fényűzést, divatot, gyors autókat nem ismer.
A szerelem nem szólal az égből lehullt szóval,
és templomok hajóját nem ő támasztja meg.
A szerelem virága nem nyílik dermedt húsban,
még kevésbé a bankok, zálogházak vidékén.
Csakis a teljes ember szervezte szabadító
harcokban találsz őrá,
a munkások napján boldog szerelem ébred.
Ő tisztítja temelletted a puskát,
erősíti szíved illegális találkán,
vagy a molotov koktélt megragadja:
akit az első sírás el nem erőtlenít,
válaszd asszonyodul és harcod igazául,
legyen zászló, gyökér, fellobbanó láng.
A szerelem ötágú vörös csillag.
Én igazolom ezt a háborút
(részlet)
III.
Ők azt hitték hogy Ezequiel Zamora örökre bevégezte teendőit
és kése és mértéket nem ismerő szíve követelése
az oligarchák békéjét nem dúlja fel soha többé
De nem mindegyik halott utazik csöndesen
némelyiküket bosszantja ha tétlenül tartózkodik itt
és makacsul követelődznek
és visszatérnek a népet új ütközetbe vezetni
és megvilágítják az ügyet mely az ő hiányukba öltözött
Nézzétek a halálra sebzett gerillát mindnyájunk apját
hogyan serceg az államszövetség utolsó széndarabkáiban
hogyan pattognak csontjai a földön
hogyan vetik máglyatűzre a férfi gyöngeségét
Nézzétek őt olajzöld színű egyenruhájában
hegyeken és utcákon félelmetesebb
mint akik ma ölnek és kezüket mossák
és meggyónnak az ünnepnapokon hogy bűneiktől megtisztuljanak
Mi több szentigaz és köztudott
hogy a San Carlos-i vég
rossz végzetű játszma vége volt
de elfeledték eltemetni éber halántéka lüktetését
Zamora lovagol urak
a nép fogai már
királyságtok falait szétrágják
és nem a tegnapi mezítelen nem is a süket nem is a vak többé
ma zászlót emel költői vannak szervezett puska védi
Arassátok le a vihart amit a széllel elvetettetek
És az egyenlőség testvériség szabadság amiről az Alkotmány beszél
olyan falat lesz számotokra hogy a szemetek kifordul tőle
Mert belefáradtunk már annyi nyomorúságba és cirkuszba
és végzünk a világ létező állapotával a fejébe golyót eresztve
Amit úgy hívnak Természeti Jog
halotti lepletek és sírotok lesz döntésünk szélörvénye alatt
mert tudjuk merre fordítsuk a puskát
és a vakmerőség rokonunkká avatta a dinamitot
Bűzlik már a parlamentáris demokrácia
mint égetett kénből felszálló jósjel
a zendülés karvalya a tüzek fölött kering
és várakozik ott várakozik
és lecsap és megismeri földi maradványaitokat
a jóvátétel napján a fölszentelt fegyverek előtt
Nyissátok ki rettegő kapuitokat oligarchák
mert tiveletek békét nem kötünk
Zamora a tűzvészben lovagol
és mi vagyunk ami bekövetkezik a jövendő lehetősége
1963
Masseratti, 3 literes
Hatszáz kilométer/óra sebességgel gondolok végig mindent
nincs békém se nyugalmam és mondom végiggondolok mindent
hagyom hogy elragadjanak kedvemre van ami történik velem
a fenevad aki vagyok a székesegyházak fölött szimatol
roppant hetyke vad szájam
iszonyatos ajtókat tép fel és zár be
álmaim mikrofelvevőgépe
ostromlétra fáklya meghódítani fölégetni az új Babilont
föntről és lentről a kaszinót megrohamozom
ma éjszaka a tetőkön alszom hogy senkit se hozzak hírbe
mellesleg vizelek egyet az írók parkjában
kívülről és belülről irányítjuk magunkat
január szvetter nélkül közkeletű divat az állógallér
semmit se ránt földre a saját súlya legkevésbé a szerencsétlenséget
a sebességet illetően egyedüli vezető vagyok
aki messziről és azonnal meglátta a zűrzavart
ismerek istenségeket akiken kacagok
íme itt a férfi akinek nem volt kalapja és kénytelen volt
kalapozva dolgozni és meztelen asszonyával menni ki az utcára
a nővel a fején és a megállónál természetesen legjobb barátjával
találkozott
amaz megkérdezte tőle
„ez nem Héloïse!” és ő válaszolt
„nem az de talán nem feltűnő a különbség” és a jó barát felelt
„valóban nem feltűnő”
és amikor a hivatalba ért botrányt csapott és azután
lehiggadt és bizonyos idő múlva
elküldte hogy rendbehozzák oda
ahol csattokat készítenek kalapokat terveznek és kibélelték
belül vörös tafttal és derekára
ragyogó szalagot illesztettek
és mondani se kell egzotikus madártollakkal is feldíszítették
és mert komolyra fordult a dolog tudja a fene és annyi volt
a nyomorúság
hogy megfeledkezett róla
és szögre akasztotta asszonyát és elment
Mint minden délibáblátó aki túlbecsüli magát nem számíthatok
irgalomra
amit mi még nem láttunk nem elefánttemető
se kísértethajó se tavaszi áldozat
az egész csupán egy masseratti három literes
ormótlan gép
turbinák halódó haláltusája
jobb ha elhozza magával az Orfeo számára írt szonetteket
mennyi ideje már hogy a nagy költeményt írja
benevezni azután az utókor fődíjára
ahol a költők azért epekednek hogy az idő ne ölje meg őket
fordítva veszem föl a felöltőt és fütyörészek
nézzétek azt mondtam felöltő
azt mondtam kényszerzubbony azt mondtam inzulin
azt mondtam metrasol
de ne nézzetek így nem mondtam azt munkaterápia se félszemű
kakas
dühöngő vágyaim nem a még sosem látott titkokra vágyakoznak
sem cégvezetők számára készült ekonometrikai szakkönyvekre
kormányrúdra főtengelyre van szükség
magas oktánszámra akkumulátorsavra
azt mondtam Cecíliának hogy világnyi víz
sem áradhat hosszú és szép lába elébe akadályként
csavaranyákra van szükség finom menetű csavarokra
ezüstszínű kocsikra és ellenálló kardámtengelyekre
fenébe az akadémikusokkal a csalánevőkkel
most kezdi el Che az ő háborúját
arra van szükség hogy hegységbe öltözzünk
legyünk fölkelők vagy emlékiratok nélküli halottak
nyeljetek le engem a sörrel szerelmem osztriga vagyok
vérem vére
szerelem szemed leltározó pillantása láttán
szerelem anélkül hogy megértenénk hogy ketten lehetünk csak
közel egymáshoz
szerelmem rendezd el a különlegeseknek alig tetsző papírlapokat
és ülj repülőgépre az elveszett paradicsom repülőterein
szerelmem akit nézek szállj egyenest a nappal a visszatérés vágya
nélkül
a mindent oldó szélben
A vén Origenész szerint
gömbformában gördülünk a világba
az én problémám más mire jó a költészet
valamennyi jenki kurva
meg kell ölni őket akárhol legyenek is
nem tudok konfliktus nélkül élni
ma reggel arra ébredtem hogy őrült módon beleszerettem
Észak-Koreába
atomrobbanást akarok
túlontúl sokat dolgoztunk az isteneknek
a gomba vakító fényénél dolgozzanak végre ők
a lehető leggyorsabban kihajítom a házat az ablakon
a bölcs büntetőjogász szerint a csinálni ige korlátlan hatályú
énekelhetünk táncolhatunk írhatunk olvashatunk
és rabolhatunk is csalhatunk nőket megerőszakolhatunk
sértegethetünk
ezt meg is cselekedjük híveim
én a nőket hadifegyverekké alakítom
ők aztán döntenek szédületes sebesen
a parancsnok az északkeleti partokon érkezett meg
kedvenc italom egy rész
vodka egy rész gin egy szelet citrom
ebbe a pamfletbe beletörnek a fogaim
életem egy fityinget se ér
mohón habzsolok fel minden dolgot
arcom a tájat megvadítja
a költészetben ünneplem magam
mint aki menyegzőjét késsel ünnepli meg
kimondtam és fönntartom
mindenki távol van mindenkitől
mélybe merültem
sokba kerül eltartani egy keselyűt
érthetően elmagyarázni
életetekhez hogyan érkezik majd el a jövendő
kimondani megjósolni mélységes mélyen elmélyíteni
mindig a mezítlen végtelenségig
az én szívem vakítóbb
valamennyi napnál melyeket a föld elnyelt
Nem megyünk moziba megnézni az isten szolgájának életét
világos hogy trujillo államban isnotúban született
és hogy mégvalaki ebből az államból való
mi az ördögöt csinál ez az úr itt
erőtlenné tesz a nagy falu sovinizmusa
hé gerillák
az igék ideje semmit sem számít már nekünk
aszerint amit felmértünk láttunk és mérlegeltünk
rettenetes napok jönnek
aki sírni akar mint egy fölszentelt jámbor
kezdjen sírni
én buborékban táncolok tam-tam-tam
ma levelet kaptam szerelmemtől szerelmem érkezőben
kicsinyke jegyzeteket írok mert ez a haláltusa nem a máé
ez a haláltusa nem a felszabadító fegyverek öröksége és gyermeke
a venezuelai halál már minélkülünk való
buta halál
tiltakozás fizetség papírrongyok nélküli halál
a hatalmasok árbocán feszülő halál
megszokhatatlan régi rossz szokás
óriási keselyű aki a szegényeket élve falja fel
büszkeségünket senki sem veheti el tőlünk
halálunk lenyűgöző tisztasága az
és ellenségünk erőszakos halála úgyszintén
megtanultunk ölni prédára ugorva
hosszan beszélünk az agyalapi mirigyről
erről az agyunk trónusán ülő ismeretlen zsarnokról
ki kell vetni magunkból hogy a zűrzavar teljes legyen
meg kell találnunk az ajtót meg kell töltenünk vízzel a szobát
még ha odabent is hagyjuk a rendet az alrendet a fajtát
az emberi nem mai formáját
mélyebbé kell tennünk az utat hogy járhassunk rajta
ne feledjétek hatszáz kilométer/óra sebességgel haladok
a labirintusban
a villám cikcakkos gyökeréig minden álom gyökeréig
háborodottak vagyunk de nem ezért bővelkedünk butákban
ezért mondtam ki mindenki szavát félbeszakítva
még nem láttuk eszelősen pörögni az országot
mesterségemet űzöm
ki pihenhet meg egy levél élén
a puskaporos hordó puskaporos hordó
világos mondják a szakemberek mi más is lehetne
én pedig azt mondom kerítek egyet hogy a létező törvényeket
a levegőbe röpítsem
az ember benne van minden ijesztő balhéban ebből nem szerez
osztalékot
ugyanazon a helyen élek sokan szívesen látnának fakoporsóba
öltözötten
ma szitáló levegő vagyunk de holnap
a férfi előre tekeri derekát
balszeme szemhunyorítás nélkül csúszott végig a földön
mondom szemhunyorítás nélkül a férfi nem a szem még csak
az kéne
aztán megragadta óvatosan a helyére tette
azonnyomban meghalt a rémülettől háttal állt és belülről látott
történelemre ha vágyói csináld meg te magad
kormányrúdra sürgető szükségünk van
az új év legragyogóbb híre
a vietkong kommandók offenzívába kezdtek
parancsolnak még valamit
megszámlálhatatlan személy részére egy báránycomb
vagy fiatal borjúból 2 és fél kiló
60 gerezd foghagyma egy pohár rum
két tized liter igen édes fehér bor
egy kevéske disznózsír és bors
ha nekikezdünk hajnalban szürkületkor ne aludjék ki a tűz
a legrettenetesebb sakktábla körül
századok készítette vacsorát vacsoráznak
foghagymás comb epheszoszi Hérakleitosz módra
aztán a legvörösebb vörösborban készült pisztrángok
fölszolgálandók zászlóink fényénél
állandó csatában élünk
mindenki maga alakítja sorsát
az ember útra kél ütéseket oszt és kap
hátrahagyja a mondattant a városlakó kötelezettségeit
víz és hal egy időben
pusztítsd el amit csak tudsz hogy ne te legyél az elpusztított
arra kényszerítenek hogy tarkónkon pisztolyok párás lélegzetét
érezzük
és hogy senki se aludjék nyugodtan
ó ez a szerelem a népek háborújáért
a megsértettek kijelentik majd hogy ez nem költemény
igazuk van talán altatódal
most már tudom hogy tökéletesen bolond vagyok
de vége az éneknek vége az ámításnak
az énbelőlem kiszálló szó hideglelés
itt ez marad
fölkelek és beindítom óriási három literes masserattimat
szélrohamként száguldók fejemmel a falnak
azután másik pokolba
1968
Első számú álom
Az álmok ugródeszkájáról
könnyű a végtelenbe ugrani
és az ész meg az esztelenség egyaránt
kigyújthatja vagy leolthatja a holdat
és a félszeműek elvarázsolt hercegek
és az idióták beiratkoznak az akadémiákra
és az ügyeskedők misztikusok lesznek
és a púposok hátán a szépség
eltolat mint törött üvegű vonat
és nincsenek városfalak
és a rabok kirepülnek a börtönökből
és az árulók a gyávák a megalkuvók
jó egészségnek örvendenek
azt magyarázzák hogy ha más idők volnának
ők talán egy napon de nem most
és a vágyak hadovák
néha az álmokban rettentő viharok tombolnak
és az istenek és a dühöngök mint kölykezett kutyák
a halál királyságáról vitáznak
és az éhezők szája az égbolt
és rohammal szerzik meg az éttermek füstjét
és a kegyetlenek léteznek és nem léteznek
és a hatalmasok rákja sohasem alvó szem
ez itt nem tündérország
a kislányok nem játszanak babákkal
a kisfiúk álmok sárkányait eregetik
és akik semmit se tudnak és akiknek semmilyük sincs
és akik arról álmodnak hogy nem hagyják magukat
mert itt kél fel a nap
és fölébred az elnyomottak puskájának csövén
Tiszta mesterség
Hogyan megy egy asszony aki éppen szeretkezett
Mire gondol egy asszony aki éppen szeretkezett
Milyennek látja mások arcát és mások milyennek látják az ő arcát
Milyen színű egy asszony bőre aki éppen szeretkezett
Hogyan ül le a székre egy asszony aki éppen szeretkezett
Üdvözli barátait
Arra gondol hogy más országokban havazik
Meggyújtja és végigszívja cigarettáját
Meztelenül csavargatja a fürdőszobában
a hideg vagy a meleg víz csapját
Vagy mindkettőt egyszerre
Hogyan térdel le egy asszony aki éppen szeretkezett
Azt álmodja hogy a boldogság hajóút
Visszatér a gyerekkorba vagy a gyerekkor előtti időbe
Folyókon hegyeken síkságokon otthoni éjszakákon vág keresztül
A nap alszik alvó szemén
Szomorúan boldogan szédülten ébred
Gyönyörű asszonyi test
mely nem volt engedelmes se kedves se bölcs
Mindig a háború
Minden messze van attól hogy végleg elmerüljön
a bárka és az új próféták
jóval a víz színe fölött lebegnek
élünk
Tovább harcolunk
Nehéz a boldogságot megragadni annak
aki csőrében olajágat hoz
hírmondóként ne jöjjön a tűzvész elé
Az örömet
szakállas sólymok röpítik alá a hegyekből
romlatlanok és velük érkezik a fölszabadítás
Messze vagyunk
A pamflet és az azonnali következtetések az én eszközeim
A költészetben ünneplem magam
mint aki menyegzőjét késsel ünnepli meg
Háborúban álló országom leghívebb testamentuma az enyém
Egy napon fellobog majd életem tüze
Az aranypatkány nyugtalanul ugrál üregében
1964
Élő vörösben
Mert sohasem voltunk boldogok
semmilyen szerelem
sem tudott minket gyöngédekké tenni
de az ok miben keresendő
Talán délkelet passzátszelei a vétkesek
amelyek a szárazföld kinyúló bőrét söprik
tagadom az ilyen hiedelmet
Talán csenevész volna három fája a vérnek
köpök és nemet mondok efféle rágalomra
A rendszeres éhezés a megalázó kutyafalka
taszít minket a legiszonyúbb nyomorúságba
Ha tegnap kicsinyek és zavarodottak voltunk
ha meggyaláztak minket
ha négy év tűz elég hogy emberekké váljunk
akkor mi vagyunk az igazak
és őrültség istenhozzádot mondani a fegyvereknek
amikor ezen fegyverek akaratából
juthatunk magasabbra
mint a despoták koronája
1964 szeptemberében
Venezuela törzse élő vörösben pattog
és harcoló elvtársait üdvözli a költő
1964
Mindig vasárnap
Ő akit egy tetovált sasról ismerni fel
és a fogai közt sziszegő füttyszóról
megfogja lábunkat
és cipőpasztától foltos fénylő rongyokat lengetve
abbahagyja a fütyörészést és magyarázkodásba fog
„nem könnyű kifényesíteni
egy elefánt hátát de én meg tudom csinálni
A cipőtisztításnak megvan a maga technikája
uralkodni kell a kezeken így
ismerem a mesterséget és éppen eleget keresek hogy meg ne haljak
de nem eleget a teljes élet hiányzik nekem
nézze uram egyik nap egy kék kocsi süvített el itt eszelősen
és a fiúk akik rajta voltak kilőtték gépfegyvereiket
az őket üldöző rendőrautókra
Akkor a mellemhez szorítottam a ládát
a földre vetettem magam de nem voltam a földön
a kék kocsin ültem lőttem a rendőrökre
Később megtudtam hogy a fiúk a FALN fölkelői voltak
azért beszélek így magának mert tudom kicsoda Ön
az iskolai szünetben együtt játszottunk »vonatosdi«-t
Ön nyilatkozott a kormány ellen
ahogy mondtam
eleget keresek hogy meg ne haljak
de az életet nem találom
Érdemes megkeresni ahogyan a terroristák”
A lét és a tudat
Megkérdeztem a filozófusokat mi a lét
és a filozófusok kitérő választ adtak
Megkérdeztem a szent atyákat
és a szent atyák hasonlóképpen feleltek
de szájuk közben keserű vigyorra torzult
Azután beszéltem valakivel
akit élve vagy holtan keresett a rendőrség
azt mondta nekem Vagyok
A jövendő lehetősége vagyunk
Az üldözött
Egy másféle Midasz király
Mindent amit megérintek vagy ami engem érint
összezavarok
késsé köszörülök
Vállamon kegyetlen követ viszek
1967 Venezuelájában a halál a legkevésbé súlyos
ami velem megeshet
Vadak üldözöttje vagyok
és minden felelősség az enyém
Még meddig
Még meddig kiáltsam ezeknek
Hogy a király és a királyné föld alatt fekszik
Még meddig kiáltsam hogy nem adom oda jelzálogba álmaimat
Még meddig kiáltsam hogy javíthatatlan vagyok
Még meddig kiáltsam hogy nem mondok le tetteimről
Még meddig kiáltsam hogy semmit abból ami nem az enyém
áruba nem bocsátók és nem tűröm hogy valamilyen barom elvágja
a kötelet
Még meddig kiáltsam hogy teljesítem kötelességemet a viharban
Még meddig kiáltsam hogy nem igényiek jövőt
Még meddig kiáltsam ezeknek hogy megvetésre méltóak
Még meddig kiáltsam hogy azokkal vagyok
akiknek nincs egyetlen igazuk mert tengernyi igazuk van
Még meddig kiáltsam hogy sohasem vetem le fölkelő köpönyegemet
Még meddig ha kártyáimat mindig kiterítettem az asztalon
1967
Szüret idején
Alászállsz mint párzó sirály
A legalsó lépcsőfokon
csókoltuk egymást reggelig
Azután óvatosan indulsz fölfelé
nehogy összeütközz a holddal
Három festészeti korszak
Botticelli nem ismert téged
és a szenvedélyes Modigliani
sem fedte föl meztelen testedet
Én a te szemedben rejtőzöm el
Piros lámpa
Él-hal a Mercedes Benz
legutóbbi márkájáért
Szeme e szép kocsik után lohol
Egy napon a halott Mercedes Benzekből
fölszáll egy hatalmas roncsolt vasmadár
és elviszi mindörökre
Életünk napjai
A nyomor folyójának fekete vizein
add nekem karvalyharagod Lope de Aguirre
Tápláld gyűlöletemet az imperializmus
és átkozott hazai lakájai ellen
Tüntess ki érdemrended igazával
Add nekem törhetetlen hitedet
Add nekem késed ragyogását
Adj innom hatalmas tüzedből
Iszonyú robbanásra vágyom
Rettentő máglyára éhezem
Nyeljen el a föld és hányjon ki magából
Nincsenek új énekek
és én a te elárult ügyedre esküszöm
nem látok más szemekkel csak a vihar szemeivel
nem dicsőítek más szíveket csak
a lázadók szíveit mindhalálig
Nézz és kapj el egy repülő csillagot
(részlet)
KETTŐ
Amikor Felipe Fermoso herceg
fejedelmi hintója lépcsőin lefelé lépkedett
mindegyik fehér ló elnémult
uruk komor arcéle láttán
ÉS SZEMED LAURA MAGASABBRÓL FÉNYLIK
MINT A HÓFÖDTE HEGYEK AHOL SZÜLETTÉL
ÉS AHOVÁ NEM AKARSZ VISSZATÉRNI
Felipe Fermoso húsz éves volt
és minden öröme egy öreg tűzárus
egyetlen lányának kibontott hajában
fészkelt
ÉS AZT MONDTAD NEKEM HOGY A KÖD
ÉS A PENGEHIDEG
SZEMED MEGSEBEZTÉK
SZEMED AMELY CSAK A TENGERPARTON SZABAD
Granada ostroma után
feketébe öltözött lovagok
hozták a király halálhírét
és a vigasztalan szívű trónra lépett
nevéből el sem véve hozzá sem téve semmit
SZEMEDBEN ÚSZIK A FOLYÓ NEVE
AHOL AZ ÁLMOK ELMERÜLNEK
és eljött a nap
amikor mórok és kegyetlen angyalok seregétől
sötétlett a királyság ege
Felipe híveitől támogatva
bátran verekedett
de a gazdagok erősebbek voltak
mint a föld szegényei
és megadta magát és elszelelt
az Atlanti-óceán szelein keresztül
ÉS HŰTLENSÉGRE KÉSZÜLŐ SZEMED
ÉS A SZARVASOK NAPJA SÜT KEZÜNKRE
1567-ben Felipe ideért és megalapította
Caracas eme városát
és emlékét a falakra és a hidak kövére véste
ÉS A HAZATÉRŐ UTAK ÉS A JAZZ
ÉS A SZEMED LAURA ÉS A BOLOND KÖLTŐK AZ ESŐBEN
ez a története Felipe Fermosónak
aki herceg és király vala
és senki még én se mondhatom bizonyosan
mikor kél fel a nap
a legszebb trónja fosztott költő szakállán
ÉS KEZDETÉT VESZI KIRÁLYSÁGOM
MELEG ÉS MÉLY SZEMED KÉT DOMBJÁN
TÉRKÉPÉN A LÁNGOLÓ KONTINENSNEK
NYOLC
Könyvem és szemedet egy vitathatatlan
igazság ejti rabul
A SATNYULÁS ÉVEIBEN A DOLGOK ÉS ÁLLATOK
INKÁBB EMBEREK MINT BIZONYOS SZEMÉLYEK
Mostan szerelmem ne feledd
az életünkre kirótt ítélet szavait
„büntetése pártellenes tevékenységének következménye
mert a párt tönkretételére tört
mert a pártot egy fegyelem nélküli
marxista-leninista arculat nélküli
amorf apparátussal akarta helyettesíteni”
SZEMEDET ÉS A FÖLSZABADÍTÁS FEGYVEREIT
A VIII. PLÉNUM NYOMORULTJAI ELÍTÉLTÉK
1967 eleje
Levelek egy vén Narkisszosznak
1.
Jaj, Narkisszosz
apró bolondság az élet
és rendbe tenni olyan prózai
hogy csak a szegény ördögök
merészelik nem ám te
akit az édenkertből ide loptak
hogy oboa-hangjegyek és izzón izzó
lótuszvirágok között éljél
ki még elűzve és vissza sosem térőn is
másféle anyagból való vagy
ráadásul neked
eszelős szépséged nélkül a lét nemlét
mert az élet jaj, Narkisszosz
2.
Az élet kemény
dolgaidat finomkodva eszeld ki
és a hang zsalugátereit ereszd le
csak a szükségesről szólj
hogy komplikációkat ne okozz
hogy érzékenységeket meg ne sérts
hogy a nyereség érdekeit alá ne ásd
Váltsd le a villámok őrségét
hogy a vihar ki ne törjön
3.
Ne fáradozz
a hét csillagú zászló
ragyogó 51. csillag lenne
a jenki kalózok rongylobogóján
Alázatos lakáj azután
mit számít egy csillaggal több a birodalomnak
csak azt ne mondjuk
mit számít egy csíkkal több a papírtigris bőrén
mert pamfletszerű és a nép megérti
4.
Ne játszadozz a szeretők
a tört szárnyú szeretők
a pária szeretők szívével
Ne bujtogasd a szeretők haragját
a nárcisztikus és mesés Country Club tornyainak látványa ellen
nehogy megöljék a Country szerencsefiát
és teteme meg a dühítő golfpályák gyepszőnyege fölé
ültessék el a gyöngédség fáját
fáját az új rendnek
a megosztott boldogság diktatúrájának
5.
Vitasd a föld gömbalakját
mivelhogy csak a te két szemed két gömb
és maszturbáló szíved gömbölyű
a tüzek csillaga
csöndesen ég a mindenség közepében
Semmi sem mozdul létednek
alatta sem fölötte
6.
(expresszlevél)
Tagadd a dialektikát
Tagadd meg Franz Fanont
Sértegesd Fidelt szépséged eszméjével
hiszen a te királyságod nem e világról való
Szállj fel és ülj le az atyaisten jobbján
a föld és az ég mindenható teremtője ő
de nem a tűzé
az olvadás és a madarak
a nyomor kék kutyáinak teremtője ő
Bárcsak tudnám én
Jegyezd fel
Ne turkáljunk az isteni szeretet tanításában
az értéktöbblet paraboláját keresgélve
7.
Minek megmutatni az elnyomottaknak
hogy méltóságuk csúcsa a hegy
fölemelkedésüké
emberibb idejük orma
és hogy a városi ruhás ifjoncok
vörös jelű karszalagokkal
fölégethetik az életet és újra kitalálhatják
8.
Abszurd és unalmas
napokból és csillagokból emelni városfalat
az ember és harcai védelmére
ugyanakkor ismételgetni a végtelenségig
„habzó vágyban ünneplem magamat
mint megtisztított s egyetlen istenség”
ha ez költői
ellenállhatatlanul költői
akkor
legyetek elnézőek a költészet iránt
és virrasszatok tovább a fekete vizek oldalán
9.
Arra táncolj amit játszanak neked
10.
Táncoltál
hivatalosan elismert vagy
szépséges könyvekben nyomtattak ki téged
ünnepelnek köröd költői
a város és a nemzet nagyjaként
nyugodt a lelkiismereted
hiszen a sors semmit sem változott
gyalázatos a többiek számára
Narkisszosz
már meghalhatsz egy ünnepi ódában
hadd szülessenek újjá emléked fölött
a rothadás ragyogó tájai
1964
Éji levél Maria Kropéhoz
A nap bizonytalan
a tüzek ragyogását másvalami gyújtja ki
Dél falvaiban csupasz a levegő
és társnőm aki velem vándorol szétfoszlik a ködben
A férfi mielőtt útra kél bogozza ki dolgai csomóját
Ez a csörgő kulcs a roppant ládáé amelyben
elődjeim papírjai röpdösnek
itt nincs fekete farkas se rabszolgabilincs
nincs pázsit se vadászsólymok
Későn érkezünk nem kell nekünk a szánalom
italának keserű kortya
szüleim nem voltak merészek
nem vetek a szemükre semmit eleget szenvedtek
Kuba sem volt még szerelmes sün mint ma
Minden másféle
mióta élek ismerem magam óriási méretű ingbe bújva
ha azt mondják nekem tedd ezt vagy azt amihez kedvem van csak
azt teszem
a családi vesztőhelyen mézédesen fogadnak
frissen vágott muskátlik köszönését hozom
uraim tiszteletre méltó apa és anya mesés nagyra becsült
óceánjárók
szerencsét próbálok vakmerőén megkérem a lányuk kezét
ha megtagadják tőlem levágom fejemet botrányt okozva
aztán a stadionba megyek ronda ruhában
élek és senki se dughat ládába engem
aki önmagában befelé indul és a szívét
izzé-porrá zúzza foglalkozzék inkább másféle ügyekkel
Kétségkívül
leánya rossz kezekbe kerültd
még nem sziszegett a bűvöletbe ejtő kígyó
ám az eső már a bengálitűz fenevadjának üvöltése
Ha tudná hány szerelem halott lepedője tornyosul életemen
Ez nem az a város ahol asszonyról álmodom
akinek a blúza borókavirág
mielőtt elmegyek az utolsó lépcsőfokra leteszek egy csokrot
Asszonyom ha ön ismerné Méridát azt mondaná hogy Sodorna
szűzi tiszta
a megmentett lélek nem mennybe száll
itt a súlyos méltóságok az uzsorakamat mellől gördülnek az égbe
Ha leánya máshová téved itt minden égni fog
eszpartófűből sodort kötél
avarra lehulló elmeszesedett életfa
ahol hihetetlen ott is vannak kék szemek
senki másért csak magamért szólok hevesebben világosabban
kapcsolatom bármilyen gyönyörű asszonnyal lett légyen
arra kényszerít hogy zsoldos legyek
ezért mondom hogy leánya rossz kezekbe került
hogyan is magyarázzam meg annyi ideje foglalkozás nélkül
nyilvántartott lakóhely nélkül álmatlanságtól mégse szenvedve
hidegben esőben mindig becsapják orrom előtt az ajtót
meztelen vágyamat ölelve ébredek a füst beborít
nappalom tamarindusfa éjszakám zöldséggel körített rizs
tűnjön el innét azonnyomban mert én krónikus éhségben
szenvedek
Cristóbal admirális első elragadtatott pillanata óta
üres gyomorral vágyakozom összefüggéstelen dolgokról beszélek
nevetek ahogyan egy diplomata nevethet amikor hideg zuhanyként
éri valami
ugródeszkákról fojtom vízbe kínjaimat
azt mondják ezekben a napokban szabadon jár a sátán
miért jövök ide miféle veszett ügy nevében
bennem túl sok a gőg túl sok a büszkeség bennem
és megdöbbent minden ami nyilvánvaló
Mikor szempillámon robbannak fel a nők
nincs ellentmondás a jövendő lehetősége elveszett
én nem vagyok fődíjra kijelölt boldog családi fészket nem
biztosítok
csalódást és haldoklást ígérek csupán
a hetyke szó a számból sohasem szökik el
földet lapátoltam még szemem legbelsejében is
de nem tréfálok
vagy tréfálok mohón és mégis tovább élek
Vitassa meg hát a családi tanács
leánya esztelen választását
ha én bezárkózom azért teszem mert nem akarok megszédíteni
senkit
arcom kivénült boxolóé
homlokom verítékével semmit se keresek
nincsenek titkaim
a Kommün védőinek hullahegyén
egy szegény őrült torkaszakadtából azt kiáltotta
az eljövendő szíveknek: „újra föl kell találni a szerelmet”
Végül is ne nyugtalankodjék asszonyom én úgy tudom
egy háború sem tört ki még soha egyetlen anyós miatt sem
fölgyújtott fellegvárakkal van telistele a történelem
értse meg hát nem önnel van bajomd
Azt akarom hogy fogjunk kezet mindenképpen úgyis elmegyek
hamar
így volt így lesz így végzetes és kegyetlen és gyönyörű
esztelen volnék ha nem őrizném meg a szerelem hatalmas
aranytömbjét
legyünk pontosak az utolsó ítélet órájakor
holnap kézikönyvet írok bűnözők részére
ha messze valahol érdeklődnek felőlem üdvözölje őket félre
a szomorúsággal
1968
Az igazsághoz az is hozzátartozik
hogy keresem amit elveszítettem
Az igazsághoz az is hozzátartozik hogy keresem amit
elveszítettem
háttal a napnak sarkon fordulok és látom a fák alatt
a világoskék nadrágba öltözött lányt
fekete szvetterben és gyönyörű sötét napszemüveggel
hihetetlenül komoly buzgalommal tanul és feje fölött
fizikakönyvébe sandítok és nem ismerem őt és rákiáltok
ahogyan egy férfi a földön kiáltani képes
egy nőnek az a legszebb üdvözlet amikor a saját nevét hallja
és én azt mondom neki ave főnix
éledj lobbanj fel égj el szüless újjá minden nap
és megtelítődnek veled ezek a rettenetes papírlapok
lány aki a testek súlya alatt nyögdécselsz
és szenvedsz egy négyzetméteren egy newton erőtől
kimerít az általános tömegvonzás törvénye
a higanyszál és a milibar kémlelő szeme üldöz
mondd igaz-e Arkhimédész törvénye az álmokra
mondd a Boyle-Mariotte törvény szerelmesebbekké tesz-e minket
mert elrabolták tőled a hanghullámok érzékelhetőségét
mert elvették tőled a hangmagasságot a hangerősséget a hangszínt
én azt mondom neked szabadítsd ki a benned élő ismeretlen tüzet
én minden poéták közül a legrégibb
a közlekedőedények törvényét kínálhatom fel neked csupán
a fény visszatükröződésének törvényeit
és annak a bokornak ágait amelyet Valerában aranyesőnek neveznek
Az asszonyoktól nyugalmat nem nyerek
Az asszonyoktól nyugalmat nem nyerek
ezért ment az életem mindig rosszul
amikor jól megy rosszabbul megy
nagyon rosszul ment mindig
aki az enyém alig várja ki
hogy szétszakadt szívem röptére lásson
egy napon másképpen lesz
Sziszüphosz tengerparti testvér
Kalóz barátom
még nem vesztettünk el semmit
kezünk megmaradt csodával határos módon
véget nem érő dolgokra képes
én csak azt kérem lehessen használnom
beletartanom a tűzbe
sohasem volt még annyi asszony az utcán mint ma éjjel
nem akarok aludni világ kezdete készül
Azoknak akik az atomkeselyűvel ijesztegetnek
Azoknak akik az atomkeselyűvel ijesztegetnek
emlékeztetvén minket hogy a felszabadítási harcok
iszonyatos katasztrófát idézhetnek elő
én azt mondom itt van minden földi javam
három liternyi levegő tüdőkapacitás
fél évszázad szovjet bürokratizmus
és kétezer évnyi örökletes bűnök
következtetésképpen nincs sok veszteni valóm
háború urai ami engem illet
megnyomhatják már a gombokat
Még a legvadabb viharok közepette is
Még a legvadabb viharok közepette is
mindig úgy döntöttem hogy megvédem
a költészet méltóságát
Visszatérítem eredetéhez
Legyen vakító sokélű kés
Mi tagadás ezeket a kommunistákat
Mi tagadás ezeket a kommunistákat
a revizionizmus alaposan elcsúfította
Milyen szép volt például Gustavo
és most szinte reá sem lehet nézni
szó sincs róla hogy bármit is én találok ki
egyik-másik sarkon látható egy arcképe
amely a Mérida moziban tartandó nagygyűlést hirdeti meg
Nem is életkor dolga ez mert Salvador de la Plaza
vén korában is olyan mint a fölkelő nap
A méltóságról van szó
Maradjunk annyiban hogy az opportunizmus
elrútítja az UPA embereit
Viszont aki terrorista és belevaló fickó
és töprenlcedő és belevaló fickó és guevarista
és belevaló fickó és belevaló fickó és csak az emléke szomorú
és douglista és még belevalóbb fickó nap nap után és aki egyszer
ilyen
és efféle elképesztő izgalom most azonnyomban
és aki fáradhatatlanul ismételgeti
ha a hegyek elfoglalják a városokat
a nagyvilág kicsinyke lesz a szépség számára.
Ebben a végsőkig megalázott országban
Ebben a végsőkig megalázott országban
Ahol odakínálom magam a megkövezésnek
Ahol húsdarabokat tépek ki az életből
Ebben az országban ahol több költő követi egymást
mint négyzetkilométer
Ahol én vagyok aki a visszfények serblije
mellé vizel
Ahol nincs sorsom
Ebben az országban ahol eltűnők
Ahol örökre kitörlöm magam
Ahol másnap elfelednek
mert ezeket az áldott verseket mormogom
Ebben az országban ahol senkinek sem engedem meg
hogy továbbvigye nevemet
nem érdekel miféle jelek mutatkoznak az égen
Ahol a nekem rendelt biográfusra
ujjal mutatok és ráüvöltök
kotródjék a frászkarikába ahol a történet elporlad
és riszálja csontvázát ővele együtt
meglátjátok majdan feleim
Ahol mindazonáltal viharosan
ünneplem magamat a föld alatt
Ebben az országban ahol mindig különc voltam
rosszul égő tűzvész váratlan röppentyű
Költői mesterség
Becsülnivaló a költő útja a földön
de nem azé aki mutatóujját az ajkára teszi
hanem a szabadság és a felfordulás
dühében és világosságában járóé
mert nem lehetünk boldogak
amikor lélegzetet veszünk
a boldogtalanok falkája közepette
agresszíven kell élni
visszakövetelni a köszörűkövet
addigra amikorra az idő
a fenevad órája és a kések gyönyörű dáridója lesz
Forró tél
Óvakodj szépen a tüzelő vadtól
térj ki amikor meztelenül csörtet
késsel fogai között
bőgve szerelemért nyüszítve
a téli római utcákon
Ha meg tudod fékezni szidd össze
de ne várj tőle logikus választ
a vadállat nem fontolgat nem mérlegel semmit
szíve ugrásra készül vas-keményen
Vigyázz hát nagyon tetszel nekem
Vágyaimat mindig csőre töltve hordom magammal
Róma, 973 január 10.
Ez a cigarettacsikk
Ez a kevéske nescafé
Ez a cseresznyés joghurt
Ezek a megszámolt sószemcsék
Ez a maréknyi
Ezek a kamillavirágok
Ezek a rizsszemek
Ez a tejbedara adag
Ez a két ujjnyi olívaolaj
Ez a szelet száraz kenyér
Ez a parmezándarab
Ez a rózsa az Aniene vizén
Ez a hörgő köhögés
Ez a csontig hasogató hideg
Ez a tegnap esti bujálkodás
a római kurva bűne miatt
Ezek a bicskák
Dry Sac
Szeretnék
hason csúszni az idő ellenében
Remegni Szamarkand
mesés palotáinak termeiben
A vérfertőző tébolyult parázna Ninivébe jutni
és ledönteni valakit trónjáról
Égrenéző Antonio Római énekeiből
XII.
Akkor én éppen
Róma turistanegyedében voltam egy német bárban
egy sörivó leányzóval és belemerülve
a végetnemérő locsogásba egy másik
venezuelai ösztöndíjas nővel aki egyszer csak
azt a sületlenséget tálalta fel nekem
hogy „a mi népeink problémája
Európából tisztábban látható” ám
két szeme két kiürült sörösüveg volt
és ezért az utolsó kortyokat
messze onnan és egyedül hörpintettem fel a Trastéveren
XIII.
Római barátnőm meghívott magához
hogy egyek egy ő készítette pizzát
Útközben megkérdezte
hogy maoista vagyok-e
erre a szenvedélyről beszéltem neki
Simon Rodríguez értelmezése szerint
meg a javíthatatlan orosz kurválkodásról
meg az újságokban megjelent hírről
miszerint egy mennyei miniszter deklarálta
„úgy látszik, Kína és az USA
kapcsolatai feszültekké válnak”
mikor a nyomorult jenki pilóták
lerombolták Hanoiban az Élet házát
barátnőmet lakása ajtajánál hagyva eljöttem
evés nélkül cigarettával és köddel
és szitkozódva és azt gondolva venezuelaiul
hogy a proletár internacionalizmus
szamárfarok
és reumával mindenféle egyéb nyomorúságra
Fogyasztói társadalom
Egyebek közt szerelmednek felkínálják
hogy elsőként érkezik meg New Yorkba
Ajándékul egy Citroen G.S.-t kap
Ha már érted dühöngj féktelenül
A véget sosem érő átkozott mesének
egyszer mennydörgéssel kell véget érnie
Ne feledd annyiszor mondom: az ajtók
arra szolgálnak hogy becsapják őket az orrunk előtt
A bosszúálló
Minden ügyben halálos ellenségem
megkereslek hogy
elrendezzük ezt a régi dolgot
Se pisztolyom se késem se botom
görbe kés nélkül kereslek
Amikor rádtalálok szavaim
tengerre hulló esőcseppek lesznek
A bércek ormán csend ül
Bekerítlek és megöllek
minden dolgok fuvallatával
Belőled nem marad füstöcske se
Nyári napforduló
Az emberek fecsegnek-locsognak
az emberek telibeszélnek téged keserűségükkel
az emberek azzal töltik életüket hogy folyvást mondogatják
hogy a gerilla meg a költészet elvesztettük a háborút
A szegény emberek egyetlen valamire való álom nélkül
De én azt mondom és szájamat
a pokol legutolsó bugyrában kell befognotok
a költészet karmait mereszti és megláttok majd mindannyiunkat
és nem éppen almákkal a kezünkben
Szüntelenül
Napom sodrában mentem a piacra
rólad kérdezgettem a zöldségeket
és nem értettem a dolgot
és zavarba jöttem és semmire se mentem
Azután az árvácskát faggattam
a kakukkfű ágait a narancsokat
senki sem tudott felőled
Talán az ugródeszkák fölött mondtam magamnak
Talán a víz mélyében mondtam magamnak
Telistele volt lányokkal
neved kiáltottam csak azért is mert aki kiált
mert sohasem tudni és a lányok elrepültek
választalanul a szirének vadászának dalára
Szomorú tudomány
Bizonyos venezuelai közgazdászok
agyukat hasogatva
a bruttó nemzeti késztermékről beszélnek
Ezek a szegény recsegő fahangú ördögök
egyszer s mindenkorra
az okos gyarmatosító késztermékről beszélhetnének
és kitanulhatnák a fölszabadítást
Jób
Ne bízz abban aki feléd megy
agyvelejével a nyelve hegyén
Azt mondom neked a naprendszernek 17 bolygója van
és a föld biztosan helyezkedik el a mindenség közepében
és az űr pangó éterrel van kitöltve
a nap hajnalban kél
és a földi láthatár útnak ered
az égre függeszkedő félelem alatt
ne szakítsd hát félbe
se az üres szót se a részeg tudományát
Ám azt is mondom neked
szeress engem vagy törülj ki az élet könyvéből
Szép nappal és éjjel
Válaszd ki a szüleidnek alkalmas időt
Simogasd meg hajukat
Arcukat érintsd meg lágyan
(Parasztok végül is tartózkodóak
és bizonyos dolgokról nem beszélnek)
Hívd meg őket egy nagy pohár forró italra
Dry Sac a kulcs a zárhoz
A vígság közepette
kérdezd meg tőlük
Milyen volt a szerelmes éj
amikor téged világra bújni késztettek
Hogyan néztek egymásra
Hogyan fogták meg egymás kezét
Vágott-e fintort anyád
Ki mondta először
„nagyon szeretlek”
Kérdezz makacsul
Hullt-e zápor a földre
Cinkből volt-e a tető
Kukorékoltak-e kakasok az udvaron
Kimentek-e utána a házból
és fölnéztek-e az égre és előjeleket láttak-e
Kérdezd meg valeraiul
Énekeltek-e bölcsődalokat
és ha igen Milyeneket szereztek
Kérdezd meg tőlük ami csak eszedbe jut
Mindent tudni akarok
Meg kell szabadulnom ezektől a szögektől
Le kell szállnom erről a fáról
Ritornell
Ma gyönyörűeknek ébredtek az asszonyok
gyönyörűeknek ébredtek az asszonyok ma
Ma a péntek szépsége virradt fel
és ettől én egészen bolond vagyok ma
mert minden gyönyörű asszony közül
szerelmeskedni a legszebbel fogok ma
A dolgok jól és rosszul mennek
vén Empedoklész
A szép átkozott szépséges asszonyok
elárasztják ezt a kegyetlen hitvány várost
És csak ezért mondom
megvetem az íróasztalokat és a névjegyeket
melyek a hivatalokba való be és kijárást biztosítják
és inkább az asszonyokkal teli utcát járom
hogy üdvözöljem őket testüket dicsérjem
Én aki árnyékom betűit olvastam a házfalakon
és nem vagyok se apja se anyja semmilyen filozófiai iskolának
elengedem magam és nevetek és énekelek
Az utópisták kalapácsa
A szocializmus nem létezik
mégis messzire száll messzire száll
A kapitalizmus igen
és végezni kell vele
Ostoba idő
Tévutakon jár életem
ahelyett hogy bankot rabolnék
pénzt temetek
kriptájukba
Földi dolgok
Rosszul bánok Önnel
én asszonyom
De Önnek meg kéne értenie
hogy csak a magány és a várakozás
teszi láthatóvá a láthatatlant
Amikor látom az esőben
a nap vagyok
Értsen meg engem
Belehalok abba hogy szeretem Önt
és ezért élek
Másképp nem lehet
Ezek az agyvelők képesek
seregnyi denevérnél számosabb
egeket berepülni én viszont 45 évesen
nem tudom hová rogyhatok le holtan
ám szintén én vagyok
a nehézségek kiválasztottja
és énekelek és mindig is énekelni fogok
a végítélet napjáig
mikor éj borul ránk és láthatóvá leszen
a villámok és mennydörgések örvénye
Papírsárkány asszony
Köteleden messzire engedtél
a szerelem emelt magasba
Mikor nem vagy velem
a levegőben
látok egy szépet hozzád hasonlót
a fényképedet
Átvirrasztott éj
Utitérképeket és messzi leveleket nézegettem
azután tűzifával indulok a szabad ég alá
Nem vállalok felelősséget
arcom maradványáért
A füstön keresztül nézek fölfelé
és látom az égen a szomszéd máglya
pattogó hangjain felszállt holdat
Az odafent függő
észreveszi hogy ő fáradtabb mint én
és sajnálkozva világít emlékeimnek
a szokásosnál is tekervényesebb útjára
Vagyok a fenevad aki vagyok
és átvészelem az éjt elbukdácsolva
hegesedő sebekkel
az új napokig
Visszatérek a harc színhelyére
és azt mondom magamban
nincs végítélet
Jobb-baleset
Végül nevüksincs nyelveken beszélek
Egy végtelen asszony kísértetével
Ő megérti szavam és én eltűnők