NEMES LÁSZLÓ

Édes fiam, a tisztesség...

Azon a virágillatos tavaszi délutánon, mint oly gyakran, Feri a nyugdíjas, de még mindig fiatalos nagymamával sétált a Városligetben. Nagy segítség volt ez is a sokat dolgozó szülõknek: az építész apának és az orvosnõ anyának. Ferike is szerette ezeket a sétákat. Csodálatos, hogy mi mindent tudott és mondott el neki a nagyanyja az épületekrõl, a két múzeumról, a liget történetérõl - egy lebontott templomról, egy ledöntött szoborról, ezer esztendõ királyairól és hõseirõl abban a félkörös emlékmûben, régi, ünnepi felvonulásokról, az életrõl, a múltjukról. Szerette a nagyanyját, szeretett hozzábújni, ha szél kerekedett, az esernyõje alá, ha eleredt az esõ. És emlékezett a nagyapjára is, hiszen már második osztályba járt, amikor alig két évvel azelõtt utoljára látta, utoljára érezte a fején,az arcán a simogatását. És a hangjára is emlékezett. Nagyapa soha nem gügyögött hozzá, komolyan, értelmesen beszélt, mint férfi a férfival, szokta mondani, szeretettel, kissé pajkosan mosolyogva. Néha rendre is utasította. A becsület...a tisztesség... Édes fiam, a tisztesség - erre a mondására, úgy érezte Feri, örökké emlékezni fog. Ott ültek a nagyszülõk lakásában, nem sokkal nagyapa betegsége elõtt, a szép, nagy ebédlõasztal körül, õ az iskolai élményekrõl beszélt lelkesen, azt is elmondta, hogy tegnap, óra alatt, váratlanul megszólalt a zsebében a mobiltelefonja, de õ gyorsan, ügyesen kikapcsolta, eldugta és helyette a mögötte ülõ Fekete Karcsit szidták össze - mire nagyapa tekintete elkomorult, azt mondta, édes fiam, ez nem volt tisztességes dolog... a tetteidet mindig vállalni kell, és még azt is hozzátette: tudod, Ferikém, a becsület a legfontosabb avilágon. Én mindent, amit elértem életemben, pedig az nem kevés - tette hozzá, és büszkén nézett szét abban a szép, kényelmes ebédlõben -, azt csakis tisztességgel, becsületes munkával értem el... - És nagyanya is bólogatott: - Bizony, édes fiam, a tisztesség...
    Lehet, hogy akkor õ még nem is értette ezt pontosan, ennek a szónak minden árnyalatát, de jó volt hallani, olyan biztató volt, olyan megnyugtató. Hálásan és büszkén nézett a nagyszüleire. Szerette õket, olyan jó volt szeretni õket.
    Hazafelé indultak a ligetbõl. Szép idõ volt, kényelmesen sétáltak, nézegették a kirakatokat. - Bemegyünk a sarki nagy élelmiszerboltba - mondta a nagyanyja -, veszek még a vacsorához, meg holnapra is egyet s mást. - Ferit szórakoztatta, de néha, kis idõ múltán untatta is az ilyen vásárlás, a sok válogatás. - Még két joghurtot - mondta a nagyanyja -, de szép, friss ez a sonka, ebbõl is teszünk a kosárba... meg kenyeret is, az is fogytán van odahaza... - Tovább a polcok és rekeszek között... Aztán a nagymama, kissé már elhízott testét valamennyire elfordítva, mintha a nyitott kézitáskájába pottyantott volna valamit. Egy tábla csokoládét? Nem... ugyan, miért is?... Az nem lehet ... - Kávét is kell még vennem
    - mondta Ferinek a nagyanyja. - És tejet... Sor a pénztárnál; Feri elfáradt, toporog... - Szálljunk fel a buszra? - kérdezte a nagyanyja. õ csak intett a fejével: nem kell! Két sarokkal távolabb a nagymama kissé lehajolt és váratlanul egy csókot nyomott az unokája arcára. - Vet-tem neked finom csokit is! - mondta, és kivette táskájából a tábla csokoládét.
    Hát mégis? Feri úgy érezte, hogy a házak rádõlnek. Ki ez a... és ki vagyok én? Felemelte a kezét, de öklével csak az orcáját dörzsölte meg. Vége a világnak?

PETÕ SZABOLCS

A hotel ablakában

Oh, köszönöm, csak egyetlen éjszaka lesz, és nem számít a szoba ára, mondom, sõt, a legdrágábbat, ha lehet. Ahogy parancsolja, feleli mosolyogva a pultra támaszkodva keskeny bajsza alatt a hotel színeivel, illatával szinte már egybeolvadt késõ középkorú úr. Akkor, ha nem gond, én szusszannék egyet, és tompán koppan a bõröndöm a bézs márványlapon. Tényleg, melyik a legdrágább pezsgõjük? Ja persze, töltse csak ki nyugodtan...
    Most kinézek az ablakon, nem is tudom, miért, olyan forgatókönyvszerû ez az egész megcsinált pillanat, mûhangulat, nem vagyok én ilyen. Karikírozom magam csak az utóbbi idõben, gondolom, közben bámulom a mólón vonagló szõke szépséget, ez mindennek tud örülni, vetem fel, milyen szép és milyen szánalmas. A recepciós - ahogy látom - ír, de lehet, hogy valamivel északabbról jön, kicsit hidegen karakteresek a vonásai. És ír. Szorgalmasan.
    Én meg elgondolkodom megint. Pihennem kellene inkább, már csak néhány perc. Ennyi idõm van, hogy eltervezzem, hogyan fogok elnyúlni az ágyon, hogyan fogom a cipõmet lerúgni, felrakni egy Ray Charles-lemezt. Felrobban egyautó a parkolóban az ablak alatt. Bámulom. Árad felém a forró levegõ, a légnyomás betöri az ablaküveget, szilánkok repülnek felém és a lángok mintha közeledni látszanának. Persze ez a másodperc törtrésze alatt. Lehet, hogy nem is kellett volna elterveznem, hogyan fogom felrakni a Ray Charles-lemezt? Lehet, hogy most fogok meghalni? Lelassul minden, pókhálóba kerül a pillanat, elöntenek a robbanás képeivel elegyedett pánikszerû gondolatok. Furcsa érzés fog el. Lassan balra fordítom a fejem, látom, ahogy a pultos biztonságát védve a padló felé tart, a teste vízszintesen nyúlik el a levegõben, mint egy lassított felvételen. Izzadni kezdek, a szívem mégsem ver hevesebben, mint egy perccel ezelõtt. Tompa vagyok.
    Kicsit szomorúan konstatálom ezt a keserûen nevetséges szituációt. Gondolhatnám, hogy lepereg majd elõttem az életem, de nem. Az klisés lenne, meg nincs is így. Megírhatnám egy novellában, gondolom most, de ahhoz megfelelõ érzésekkel kellene viszonyulnom ehhez a hirtelen jött helyzethez. De nem megy. Valamit megértettem, amit nem kellett volna. Az ember életében mindig vannak olyan szerpentin utak, ahol meg-megáll egy-egy gondolat erejéig és elégedetten nyugtázza, hogy több, mint amikor eggyel lejjebb sétált néhány hónappal elõtte. Volt így, nagyon sokáig. Mostanság azonban már elég sok szerpentint tudhatok magam mögött ahhoz, hogy ne lássam sem a mögöttem, sem pedig az elõttem levõk végét. Lehet, hogy nem járok még a felénél, de ez a látvány hagyta, hogy megérezzem az úton levés milyenségét. Valami megváltozott bennem. Egyrészt ez a tudat lehetõvé teszi, hogy az ember lássa, nem a pillanatnyi, vagy akár nagyobb célokért kell élni. Azok vannak úgyis. Mindentõl függetlenül. Egyszerûen "csak" tudni kell az úton lenni, máshogy kell berendezkednem ebbe az életembe, máshogy kell élnem, gondolkodnom. Másrészt elszomorít, hogy ez kihúzta a talajt a lábam alól. Valahol olyan, mintha most megdõlt volna bennem az egykori én. Voltak persze régen is ilyen sorsfordító momentumok az életemben, de akkor legalább mindenféle valós, vagy kreált cél felé mozogtam, volt a dolgoknak kezdete és lezáró, összegzõ, megelégedett gondolatmenete. Indultam valahonnan és megérkeztem. És olyankor az ember úgy érzi, hogy amit gondol, amilyen a világ vetülete benne, az már egyfajta evidencia. Most úton vagyok, és nem tudom, hogy ez végtelen ebben az életben, vagy ez is megdõl majd. Túlságosan megnyugtató és felkavaró egyszerre. Nem zárulnak le a gondolatok, hanem kicsiszolódott bennem a képesség arra, hogy bármivel kapcsolatban meglássam a másik, vagy harmadik utat, azt végig vezessem észérvek szerint, majd a végén kopogtassak az ajtón. De nem válaszolsenki. Visszasétálok és keresek újat. És csak bízni tudok abban, hogy a fölöttes valaki majd megcáfol és mutat még másik irányt.
    A légnyomás engem is a padlóra dob. Persze még véletlenül sem haltam meg. Még a nadrágom sem szakadt el. Pedig már olyan szépen elterveztem...


 
 


 
MADÁR JÁNOS

Hullt az ég

Az volt a jó a nevetésben,
hogy a könnyünk is megeredt.
Sírtunk és fulladoztunk a gyönyörtõl,
- míg hirtelen este lett.

Sötét felhõk ereszkedtek
a ház megrepedt falára.
Peregni kezdett a mész,
vakolat - füvekre, földre, fára.

És az ágak is meghajoltak,
a virágok kihûlt kövekhez értek.
Mint a vér, piros szirmok
folytak a csöndre, és féltek, féltek.

Halott apám feküdt elõttünk,
és semmit sem értettem a gyászból.
Mint gyermek - csak álltam,
és tejet, kenyeret kértem anyámtól.

Õ lehajolt hozzám csöndben,
a fejemre tette elárvult kezét.
Ujjai remegni kezdtek,
és hullt az ég, hullt az ég.

ZÁSZLÓS LEVENTE

Álmaink ösvényén

C. G. Jung emlékének

Az álmok kertje nem ereszt,
ne várj a virradatra;
ha megragadja, vissza már
foglyát az éj nem adja.

A sûrû csendbõl rétegek,
nagy tömbök hasadoznak,
elõre nem jutsz semmiképp:
a tegnap itt a holnap.

A régi Hold kapaszkodik
föl a sötét zenitre,
dermesztõ fénypalástja hull
a földre szétterítve…

Ezer darabban ott hever
a lét villogó tükre,
s húz-vonz a múlt, hogy ott maradj
immáron mindörökre.

T. ÁGOSTON LÁSZLÓ

A híd meg a lába

Te, Peti - recsegte a telefonba Komáromi. - El se tudod képzelni, mekkora megtiszteltetés ért bennünket.
    - Mármint hogy kit? Téged, a családodat vagy...
    - A fenét! Bennünket. Engem, téged meg az egész civil córeszt, akiknek a segélyeket gyûjtjük.
    - Megtiszteltetés?
    - A megyei fõnök titkárnõje, a Gizi most szólt ide telefonon, hogy Tóth személyesen látogat ki hozzánk holnap délelõtt átvenni az összegyûjtött adományokat. Újságírók is jönnek vele: tévé, rádió, megyei lap meg ilyenek. Szólj a Kecsegének, hogy õ is feltétlenül legyen ott, és fotózzon. Legalább két teljes oldal legyen errõl a helyi lapban.
    - No igen, de...
    - Semmi de! A következõ számban három oldalnyi reklámfelületet vesznek a helyi vállalkozók. Ja, és csináljatok rendet abban a garázsban! Pokrócokat, ruhanemût, élelmiszert külön kupacba, aztán írjátok rá valami transzparensre, hogy: lovasiak az árvízkárosultakért. Hadd fotózzák és filmezzék! Az sem árt, ha ténfereg arra néhány ember, akit meg lehet szólítani riportalanyként. Mondják el, hogy mennyire sajnálják azokat a honfitársainkat, akiknek a házát elmosta az ár, hogy mennyire szívesen adakoznak, meg ilyesmi. Érted, mirõl van szó?!
    - Már hogyne érteném. Akár az utolsó tyúkját is elhozatom vele...
    - Oké, csináld! Ja, és azt is mondta Gizi, hogy valami plecsniosztás is várható a végén. Hát, húzzunk bele, öreg!
    - Úgy érted, hogy húzzak bele én. Nem tudom, miért beszélsz mindig többes számban...
    - Most nincs itt a lelkizés ideje. Ha itt lesz, majd ezt is megbeszéljük. Akkor kell átmenni a hídon, amikor odaérünk.
    - Ezt már említetted néhányszor. Ez esetben mikor érünk oda? Mármint, holnap hány órakor ténferegjenek itt a riportalanyok?
    - Mondjuk, tíz óra körül.
    Stróman Peti odaszólt az asszonynak, hogy csináljanak rendet a segélygyûjtõ garázsban, mert olyan az egész, mint egy harmadosztályú kupleráj. Másnap reggel pedig kenjenek meg néhány szendvicset, bontsanak föl pár üveg bort, ésatöbbi. Honnan, honnan? A kenyeret venni kell, mert csak frissen jó. Kolbászt hozott a fûszeres, nézzék meg, nem járt-e le a szavatossági ideje. Vaj is van ott az adományok között. Kannás bort hozott a kocsmáros, az jó lesz a plebsznek, a Tóthnak meg a polgármesteréknek ott van az a néhány palack, amit a pincészetbõl hoztak. Néhány szem gyümölcsért át kell ugrani a Fodorhoz. Ha megígéri neki, hogy benne lesz az újságban az adománya, akár két-három láda õszibarackot is átküld majd. Hja, aki képviselõ akar lenni, annak csipkednie kell magát!
    A kora esti órákra összeállt a program. Tolnai, az iskolaigazgató nyaralni indulna a feleségével, de hát ez az egy-két óra már igazán nem számít, elmondja õ a hazafias szöveget. Nem kell sokat agyalni rajta, a március tizenötödikén ismindig õ az ünnepi szónok. És mindig annak a pártnak a nevében, amelyikhez az éppen aktuális polgármester tartozik. Nem nagy ügy, legföljebb egy-két mondatot meg kell változtatni a szövegben, és kész. A közönség észre se veszi. Nem hát, mert a birkapörkölttel és a nagyfröccsel lesznek elfoglalva.
    Holnap szerda, heti piacnap. Sarudiné a nagyúti tanyáról amúgy is bejönne árulni. Lerakja a cuccát, a lánya is árulhat, õ meg tíz óra körül elsétál az adománygyûjtõ garázs felé, mondjuk, egy kosár tojással és egy kendermagos tyúkkal a hóna alatt. Tavaly a tisztiorvosi ellenõrzéskor találtak nála néhány szalmonellás tojást. Ideje meghálálni, hogy elfelejtették följelenteni.
    No, mi kellhet még? - kérdezte magától Stróman, s miután semmi újabb elintézendõt nem talált, a feleségéhez fordult. - Rendet raktatok a garázsban?
    - Rendet hát - válaszolt amaz félvállról. - Kenyeret is rendeltem reggelre a péktõl. Adománynak. Csak azt nem értem, miért reszket úgy az inad, ha ideszól ez a Komáromi. Ahelyett, hogy a káefté ügyeit intéznéd, vagy velünk lennél, csicskázol ennek a szélhámosnak. Mi hasznunk van nekünk ebbõl? Bohóckodsz itt a faluban, a kocsi meg kint rohad az udvaron...
    - Ne kárálj már, szerencsétlen némber! Attól, hogy te nem érted, még mozog ám a világ! Különben is, a hídon akkor kell átmenni, amikor odaér az ember.Érted? Dehogy érted, te csak a kocsit látod az udvaron. Én pedig nem magyarázkodok. Majd holnap meglátod, mi hasznunk lesz nekünk ebbõl.
    Strómanné csak nézett, amikor reggel a férje fütyörészve borotválkozott, fehér inget vett föl, nyakkendõt kötött, és még a hónalját is befújta sprével. Nézett, de nem szólt. Annak idején, amikor még fiatal házasok voltak, esténként csinált ilyet, amikor hozzá akart bújni az ágyban. Mostanában már... ugyan, ott a két gyerek, meg borotválkozni is csak akkor szokott, ha elmegy valahová üzleti ügyben tárgyalni, vagy ebbe az egyesületébe. Nem magyarázkodik... Hát jó, de azért õ nyitva tartja a szemét.
    Tíz óra körül megjelent az iskolaigazgató. Petit kereste. Aztán jött a Sarudiné egy kosár tojással meg egy tyúkkal a hóna alatt. Kecsege, aki a helyi újságot csinálja, telefonált, hogy mikorra jöjjön. Késõbb beállított a Bede, a részeges munkanélküli ács, három haverjával, és követelték a szendvicseket és a bort. A Peti meg csak pislogott, kacsintgatott, amikor megkérdezte, hogy mi a francot keres az õ udvarán ez a sok naplopó.
    Az óra pergette a perceket, de nem történt semmi. Csak az összekötözött lábú tyúk pihegett Sarudiné hóna alatt, az iskolaigazgató sóhajtott fel félóránként, hogy neki bizony most már mennie kell, mert elfoglalják a szobát, Bede az árnyékot adó fa alá vonult a haverjaival, a kannás borral meg a szendvicsekkel. Amikor a toronyban elkongatták a levesmarsot, Stróman elõkapta a mobilját.
    - Komáromi úr? Mi a fene van már, Lacikám, hogy nem jönnek? Csak állunk itt a melegben...
    - Igazad van, öreg, de légy türelemmel. Az történt, hogy Tóth már éppen indult volna, de berángatták valami frakcióülésre. Kettõ elõtt nem tud szabadulni.
    - Miféle frakcióülésre? És mi köze Tóthnak akármilyen frakcióhoz?
    - Hajaj, öregem, itt mindenkinek köze van mindenhez. Tudod, nálunk élõ súlyban veszik a politikust. Tarts ki, öreg, kettõ után majd hívlak.
    Peti káromkodott magában, zsebre vágta a telefont, és odament az igazgatóhoz.
    - A jelek szerint valami porszem került a mechanikába - mondta. - Nem akarom tovább fenntartani, menjen csak. Jó pihenést, kézcsókom Manyikának!
    - Itt hagyjam a beszédet?
    - Á, nem fontos, majd rögtönzök valamit...
    Sarudiné is felfigyelt a pusmogásra és odasündörgött Strómanhoz. - Belefújtak a lisztbe, Petikém? Nekem igazán elmondhatod, tudod, hogy nem vagyok pletykás. Tõlem még soha senki...
    - A franc tudja, Maris néni... Ezek a nagyok állandóan variálnak. Csak mondogatják, hogy akkor kell átmenni a hídon, amikor odaérünk, aztán kiderül, hogy nincs is ott híd.
    - Az baj, Petikém, nagy baj. De akárhogy legyen is, a tyúkom beledöglik itt a melegben a várakozásba étlen-szomjan megkötözve. Inkább hazavinném.
    - A tojást itt hagyja? Nem nekem, hanem adományba.
    - Ezeknek? Akik azt se tudják, hol a híd?
    Öten maradtak. A négy eszegetõ-iszogató cimbora az árnyékban hûsölve, meg Stróman Péter a nyakkendõjét igazgatva. A vendégek úgy fél három tájban már dudorászni kezdtek, s ez meglehetõsen idegesítette a háziasszonyt, a szomszédok pedig át-átlestek a kerítésen, hogy csak tán nem valamiféle lakodalom készül.
    - Nem tudom, nem tudom... - szabadkozott három órakor Komáromi. - Valami zárt ülés van, se ki se be nem mehet senki. Azt mondja a Gizi, hogy már az újságírók egy része is elszéledt. Ma már biztosan nem indul el Tóth. Talán majd holnap. Egy nap nem a világ... Tarts ki, öreg! Tudod, a híd...
    - Tudom hát, csak innét messzirõl úgy látszik, mintha inognának a lábai. -És Peti letette a telefont. Beletúrt a hajába, aztán odalépett a mulatozókhoz. - No, Sanyikám, ettetek, ittatok kedvetekre, most már kotródjatok haza aludni!
    - Nem addig a', Petikém - állt föl ingadozva Bede. - Mi neked áldoztuk az egész napunkat színtiszta barátságbul. Hát legalább valamiféle köszönöm szépen, vagy csókolom a szád, vagy ilyesmi azért járna nekünk is, nem? Mert ha mi ezt elmeséljük a kocsmában, téged körülröhög a falu. Igaz-e, fiúk?
    - Körbe ám! - kaptak a szón a többiek. - Hacsak el nem visszük ezt a kis maradékot...
    - Vigyétek, vigyétek, essen belétek a nyû!
    Semmi sincs veszve - mondta másnap a telefonba Komáromi. - Úgy tudom, ma valahová a Dunántúlra mentek, de amíg el nem vitték a cuccot a garázsból, bármikor beeshetnek, és akkor...
    - Rendben van, de hát nekem is lenne egyéb dolgom, az asszony meg morog a garázs miatt.
    - Morog az asszony? Hát ki viseli nálatok a nadrágot? Majd leesik az álla, ha meglátja a melleden a tiszti keresztet a kardokkal! Akkor majd nem morog, ne félj.
    - Jól van, de ha lehet, minél elõbb...
    - Bízzál bennem, öreg pajtás, és nem fogsz csalatkozni!
    A következõ két napon semmi említésre méltó nem történt. Telefonon se hívták, levél se jött. Peti csak ült a garázs elõtt és várt. Az asszony idõnként elsétált mellette, a vállát vonogatta és belerúgott egy-egy ládába, mondván: "ennek is a garázsban lenne a helye". Aztán a harmadik nap reggelén szó nélkül csapta le az újságot az asztalra.
    - Mi van, megbolondultál? - mordult rá a reggeli kávéja mellõl Stróman.
    - Igen? - csattant fel az asszony. - Hát nézd csak meg az újságot!
    Peti megnézte.
    Rögtön a második oldalon nagy szalagcím hirdette, hogy tegnap kitüntették
    az árvízi segélygyûjtõk legeredményesebb egyesületi vezetõjét. Ott volt a fényképe is két hasábon, mellén a tiszti kereszt a kardokkal. Stróman csak nézte,nézte az újságot meredt szemmel. Összefutottak elõtte a betûk, a sorok, a kép, de nem is érdekelte, mit írnak róla, az se, hogy kicsoda, és miért éppen õ.
    Keserûen elhúzta a száját és csak annyit mondott: - A szentségit!
    Egy óra múlva megcsörrent a telefonja.
    - Láttad? - kérdezte Komáromi.
    - Láttam.
    - Szemétség! Nem is találok rá szavakat. De legalább ne mondták volna...
    - Hát akkor mit szóljak én? Ide csõdítettem a fél falut, és akkor...
    - Azt mondja a Gizi, hogy a politikai érdek kívánta így.
    - Megéri a pénzét Gizi is... Legközelebb jöjjön õ gyûjteni. Mikor viszik el?
    - Holnap megy érte a kocsi.
    Másnap délben valóban megállt a ház elõtt egy teherautó, és a sofõr Stróman Pétert kereste. Az adományokért jött, mondta. A házigazda kinyitotta a garázs ajtaját.
    - Rakodója van? - kérdezte.
    - Van egy félnótás, de azért segíthetne maga is.
    - Kiújult az ágyéksérvem, öt kilónál többet nem emelhetek. Ha végeztek, szóljon be. A konyhában leszek.
    Délután éppen a sógorához biciklizett, amikor az egyik utcasarkon összetalálkozott Kecsegével. Elment volna mellette egy kurta köszöntéssel, de a szerkesztõ megállította.
    - Láttam - mondta együttérzõ bólogatásoktól kísérve -, ne is beszéljünk róla! De azért azt a három oldalnyi hirdetést ugye megkapom?
 
 

REMETE TAMÁS

Parabola

Már tízéves leszek.
Reggel indián voltam,
most meg fagyit eszek.

Húszéves vagyok.
Megragadok mindent,
ami fényes és ragyog.

Harminc évesen látásom éles.
Terveim nagyok, a távolba nézek,
erõs vagyok és éhes.

Negyven. Egyszer meghalok.
Így édesednek az éjjelek
és a nappalok.

Ötven év. Mint a köd, eloszlott.
Megismertem tartalmat, formát,
okozatot és okot.

Hatvan elmúltam.
Gyakran szembejön velem
a múltam.

Hetven. Nem énértem mozog a
pusztuló föld, és nõ a fû.
Álmos vagyok, és rozoga.
 

Tavasz

Lenge bíborát felölti az élet.
Végigsimít a bágyadt réteken egy sóhaj.
Most egy virág magához vonz egy méhet.
 

Vihar a tavon

Túl zöldön, szürkén, szél zúgásán,
a tó haragvó hullámverésén,
idõ és tér találkozásán,
végre ketten vagyunk: Isten és én.
 

Jelenkor

Feltámad egyszer a szél, vadul tombol
és a hitványság vára összedõl.
Most homály perceg és hallgat az undor,
fásult, egykedvû közöny szöszmötöl.
 

Õrszem

Kopár szirten áll a némaság vára,
ablaka homályba mered vakon,
idelenn virrasztok én, arra várva,
ki a távoli, kék éggel rokon.
 


 
 
 


 

CSÁK GYULA

Végrendelet

Hangjáték-komédia

SZEREPLÕK
Hernádi
Bagoly
Török
Öregasszony

Telefoncsengés után

HERNÁDI   Halló… ó…ó!
BAGOLY    Hernádi úrral szeretnék beszélni.
HERNÁDI   Az beszél.
BAGOLY    Szia, öreg!
HERNÁDI   Kivel beszélek?
BAGOLY    Nem ismersz meg?
HERNÁDI   Tessék bemutatkozni, vagy leteszem a kagylót.
BAGOLY    Bagoly vagyok, te süket.
HERNÁDI   Ja, a Bagoly? Megváltozott a hangod.
BAGOLY    Régen beszéltünk. Mi van veled?
HERNÁDI   Megvagyok.
BAGOLY    És amúgy… mi van?
HERNÁDI   Mondom, hogy megvagyok. Hát te?
BAGOLY    Török mondta, hogy hívjalak fel.
HERNÁDI   Mi van Törökkel?
BAGOLY    Utcáról hívott, mert nincs otthon telefonja. Nem tudja a te
                    számodat. Arra kért, hogy én hívjalak fel.
HERNÁDI   Mit akar?
BAGOLY    Táviratot kapott, hogy meghalt Marci.
HERNÁDI   Miféle Marci?
BAGOLY    Akivel ötven éven át életre-halálra együtt voltunk. AMarci!
                    Õ meg mi, hárman!
HERNÁDI   És ezt csak most mondod?! És csak így?!
BAGOLY    Hát hogy mondjam?
HERNÁDI   Lesújtó hír.
BAGOLY    Hárman maradtunk.
HERNÁDI   Nemrégiben még jó erõben volt a Marci. A feleségemtõl
                     tudom. Véletlenül összefutottak.
BAGOLY    Agyvérzés vitte el. Azt javasolja Török, hogy ma délután
                     jöjjünk össze a Marcinál egy végsõ búcsúra. Tudod a címét?
HERNÁDI   Aha. Mit mondtál, hánykor?
BAGOLY    Indulj azonnal. Viszlát a ravatalnál!
HERNÁDI   Isten velünk!

Telefon kattan. Átkötõ zene

TÖRÖK      Ennyi az élet, barátaim. Az öregasszony szerint egy pillanat
                    volt.
HERNÁDI  Miféle öregasszony?
TÖRÖK      A házvezetõnõ. Az vette ki a buktát a szájából az exitus
                    után. Így mondja.
HERNÁDI  Miféle buktát?
TÖRÖK      Amit sütött a Marcinak. Ez volt a kedvenc csemegéje.
HERNÁDI  És mért kellett kivenni?
TÖRÖK      Mert beállt az exitus, miután bekapott egyet. Épp csak
                    bekapta…
BAGOLY   Hogy lehet egy hulla szájában kotorászni?
TÖRÖK      A nagybátyám látott ilyet a Don-kanyarban. Megfagyott
                    grúz katonák szájából szedték az aranyfogakat.
BAGOLY   Miért grúzokéból?
TÖRÖK      Mert annak mindnek aranyfoga van.
HERNÁDI  Hagyjátok már!

Kopogtatás után

TÖRÖK     Tessék!
ÖREGASSZONY Hozhatok egy teát az uraknak?
HERNÁDI Elfogadjuk.

Ajtócsukódás után

BAGOLY    Ez a vasorrú bába volt a Marci házvezetõnõje?
HERNÁDI   Marcinak sohasem volt érzéke a szebbik nemhez.
TÖRÖK       Halottakról inkább semmit, vagy csak jót. Élõ hölgyekrõl:
                    dettó! Drága halottunk hetvenöt éves, akárcsak mi. Koros
                    volt már, amikor magához vette ezt a nõt. Éppen csak arra
                    kellett neki, hogy rendben tartsa a lakást.
BAGOLY    Vén kecske is megnyalja a sót.
TÖRÖK       Díszesebb kivitelû hölgyet drágábban kapott volna. Holott:
                    minek a szépség a partvishoz?
HERNÁDI   Fiatalabb korában sem vonzódott a szép nõkhöz.
BAGOLY    És azok sem hozzá.
TÖRÖK      Arra céloztok, hogy…
HERNÁDI  Te is tudod, mire gondolunk. Mondj egy nõt, akit bizalmas
                    közelségben láttál vele.
TÖRÖK      Nõgyûlölõ volt?
HERNÁDI  Pontosabb úgy fogalmaznunk, hogy közönyös volt irántuk.
BAGOLY   Nem tudta, mitõl fosztotta meg magát.
HERNÁDI  Beszéljünk inkább férfias érdemeirõl.
TÖRÖK      Kétségen kívül úriember volt. Az a fajta, aki vele együtt
                    kihalt.

Kopogás után

HERNÁDI             Szabad!
ÖREGASSZONY A tea… tisztelt uraim. És egy kis rágcsálni való.
HERNÁDI             Nagyon kedves magától.
ÖREGASSZONY Tudom, hogy a barátai tetszettek lenni. Gyakran beszélt
                              szegénykém az õ három kedves barátjáról. Egyikõjük címére
                              még emlékezett, amikor annakidején megadta
                              nekem… És most… (Sírás.)
BAGOLY              El kell fogadnunk Isten rendelését.
HERNÁDI             Mondja, kérem, orvos látta már… az eset óta?
ÖREGASSZONY (Hüppög.) Elõbb a tisztelendõ úrnak telefonoztam, de már
                              õ is késve érkezett. És azután õ hívta az orvost, meg õ
                              gyújtotta ezeket a gyertyákat itt az ágynál, mert én már
                              semmit sem tudtam… (Sírás felhangosodik.) Csak
                              táviratoztam… önöknek…
HERNÁDI             Köszönjük, és most már itt vagyunk és intézzük, amit kell.
ÖREGASSZONY Tessék a teát fogyasztani. Meg a rágcsálni valót eszegetni.

Ajtónyitás-csukás

BAGOLY              Figyeltétek? Azt mondta: szegénykém.
TÖRÖK                 Na és?
BAGOLY              Intim jelleg van ebben a kifejezésben. Szorosabb volt a
                              kapcsolatuk, mint hinnénk.
HERNÁDI             Kizárt dolog.
TÖRÖK                 Egyetértek. Láthatjátok, hogy ez a fejétõl a talpáig egy púpos,
                              göthös öregasszony. Ámde ettõl függetlenül sem adta
                              volna össze magát Marci egy cseléddel. Elvei voltak.
                              Úriember volt. A szegénykém kifejezés mögött legfeljebb
                              az van, hogy úriemberként viselkedett, és ezt érthette félre
                              ez a némber.
HERNÁDI             Miféle rágcsálni valót hozott ez nekünk?
BAGOLY              A bukták, amiket Marcinak sütött, a halála elõtt.
HERNÁDI             Na, ebbõl nem kérek! Hanem, nézzétek ezt a kicsire zsugorodott
                              koponyát.
TÖRÖK                 Ne nyúlj hozzá!
HERNÁDI             Dehogy nyúlnék! Csak mutatom, hogy milyen békés dolog
                              a halál. Kicsire zsugorodott, mégis méltóságos. És nézzétek
                              ezt a három gyûrût az ujjain. Most is viseli. Azt állította,
                              hogy ezeket nõktõl kapta. Megható, hogy ezeket a
                              sírba is magával viszi. Odaát is hordja majd. Ezekkel igazolja
                              férfiúi önmagát.
BAGOLY              Mindezekkel ellentétben, tragédiája volt, hogy nem ismerhette
                              meg a családi életet.
TÖRÖK                 Nekem azt mondta, hogy elvbõl nem nõsül.
BAGOLY              Nekem egyszer megvallotta, hogy totálisan impotens.
HERNÁDI             Nekem is mondta.
BAGOLY              Látszatra pedig tetszeni akart. Mindig jól öltözött volt és
                              könnyû kézzel szórta a pénzt. Ezzel téveszthette meg a
                              nõket.
TÖRÖK                A feleségem ugyan ki nem állhatta, de azt elismerte, hogy
                              jóképû meg snájdig.
BAGOLY             Az én feleségem kifejezetten kárhoztatta, hogy barátkoztam
                             vele, de a nagyvonalúsága imponált neki. Mindig drága
                             virágokkal állított be.
HERNÁDI            Az én feleségem inkább szánta, amiért léhán pazarolta a
                             pénzét és az életét.
TÖRÖK               Maradt neki a kis nyugdíj, meg ez a befüggönyözött, kopár
                             lakás.
BAGOLY             Rejtõzhetnek itt azért értékek.
HERNÁDI            Széthúzkodja majd a rokonság.
TÖRÖK                Senkije sincs. Fél évvel ezelõtt beszéltünk, és akkor mondta.
HERNÁDI            Ez esetben minden az öregasszonyé lesz.
BAGOLY             Hacsak Marci nem rendelkezett másképpen.
HERNÁDI            Ennek, látod, mindjárt utána is járhatunk. (Ajtónyitás
                             után.) Kérném szépen!
ÖREGASSZONY Tessék parancsolni.
HERNÁDI            Mondja csak. Tud arról, hogy az úr valami végrendeletfélét,
                             írást hagyott?
ÖREGASSZONY Hmm… Valamikor adott nekem egy borítékot és azt a furcsát
                             mondta, hogy majd csak a halála után szabad felbontani.
                             Akkor még nevettünk is rajta. (Sírás.) És most…
HERNÁDI            Kinek címezte azt a borítékot?
ÖREGASSZONY (hüppögve) Nem emlékszem, kérem. Azt hiszem, nem
                              volt rajta címzés.
BAGOLY             Megnézhetnénk azt a borítékot?
ÖREGASSZONY Igenis… Megnézem, hová tettem.

Ajtócsukódás után

HERNÁDI             A ravaszdi vénasszony. Ha nem forszírozzuk, megtartja
                              magának.
BAGOLY              Pláne ha már fel is bontotta és ismeri a tartalmát, ami számára
                              elõnyös.
TÖRÖK                Az is lehet, hogy számunkra elõnyös. Végül is mi álltunk
                              hozzá legközelebb.
HERNÁDI             Egy ilyen végrendelet méltó koronája lenne barátságunk
                              emlékének.
TÖRÖK                Amennyiben minket jelölt örököseinek, javaslom, hogy a
                              lakásról mondjunk le az öregasszony javára.
HERNÁDI             Marhaság!

Ajtónyitás után

ÖREGASSZONY Megtaláltam. Amikor az úr ide adta, meg se néztem, csak
                              eltettem. Van valami ráírva, csak szemüveg nélkül nem
                              látom.
BAGOLY              Ide vele! Majd mi elolvassuk! Hoppá! Hiszen ez éppen
                              minekünk szól! Nézzétek: azt írja: "Barátaimnak", és kettõspont
                              után itt van mind a hármunk neve.
HERNÁDI             Kedves asszonyom, lenne szíves, magunkra hagyni bennünket?
ÖREGASSZONY Hozhatok még egy teát?
HERNÁDI             Szólunk, ha elfogyott. Egy pillanat még! Soha nem beszéltek
                              arról az úrral, hogy… abban az esetben… ha ilyesmi
                              történik, mint most, mi legyen magával… azután?
ÖREGASSZONY Tréfálkozott szegénykém a halállal is, meg velem is. Egy
                              takarékkönyvet adott, hogy gazdálkodjak belõle, de úgy,
                              hogy az õ temetését is rendezzem, és ami marad, az
                              enyém lehet. Én ahhoz még hozzá sem nyúltam.
BAGOLY             Tegyen úgy, ahogyan az úr mondta.
HERNÁDI            Köszönjük, elmehet.

Ajtónyitás-csukás után

TÖRÖK                Egy fontos erényét még nem említettük a megholtnak.
                             Egyszerre tudott nagyvonalúan költekezni, ugyanakkor
                             eszes ember módján, elõre látó is lenni. Talán takarékoskodott
                             is.
BAGOLY             Könnyen lehet. Ebben a kopárnak látszó lakásban komoly
                             értékek bújhatnak meg.
TÖRÖK               Tudok róla, hogy szenvedélye volt különféle holmik
                            gyûjtése…
HERNÁDI           Olvasd már, Bagoly!
BAGOLY            Felbontsam a borítékot?
HERNÁDI           Mi vagyunk a címzettek, nem? Add, majd én felbontom.
                            A te kezed nagyon reszket.

Papírzörgés

BAGOLY         Mondhatom?
TÖRÖK            Ne vacakolj már!
BAGOLY         Tehát. (Olvas.) "Drága Barátaim! Hányatott életem leghûbb
                         társai voltatok, ezért örökül hagyom rátok életem legnagyobb
                         titkát." Micsoda emelkedett ez a stílus!
HERNÁDI       Folytasd!
BAGOLY        (olvas) "Nem nyughatnék a túlvilágon, ha nem nyerhetnék tõletek
                        bocsánatot azokért a bûneimért, amiket ellenetek vétettem
                        itt, ezen a világon."
TÖRÖK           Nocsak! Miféle bûnei lehettek egy igazi úriembernek?
HERNÁDI       Gyerünk, Bagoly!
BAGOLY        "Unszoltatok, hogy adjam fel függetlenségemet, amit én látványosan
                        elhárítottam. Titkon azonban házasember módjára éltem,
                        éspedig egyszerre három nõvel, akiknek gyermekeket is nemzettem."
TÖRÖK           Hát ezt, most nem értem.
HERNÁDI       Lássuk tovább!
BAGOLY        (halkabban olvas) "Tíz év után azonban fel kellett oszlatnom
                        ezt a kellemes háremet. A hölgyek ugyanis fejükbe vették, hogy
                        elválnak unalmas férjeiktõl és hozzám jönnek feleségül." (Kiszól
                        az olvasásból.) Miképpen tudhatta ezt a titkát elrejteni
                        elõlünk?
HERNÁDI       Ne álmélkodj, hanem folytasd az olvasást! Bizonyosan ott
                        lesz a válasz!
BAGOLY        (olvas) "Egy ilyen csoportházasság legfõbb akadálya nem a külsõ
                        törvényekben volt, hanem az én belsõ törvényeimben. A nevezett
                        hölgyek ugyanis barátaim feleségei voltak és a Ti barátságotok
                        õrzése a hölgyekénél ezerszer fontosabb volt számomra!"
HERNÁDI       Állj! Mit hülyéskedsz, miket olvasol itt össze?!
BAGOLY        Azt olvasom, ami ide van írva.
HERNÁDI       Mutasd! (Papírzörgés után hadaró olvasás.) Azt mondja: …
                        nevezett hölgyek ugyanis a barátaim feleségei… (Kinézve az olvasmányból.)
                        Megáll az ész!
BAGOLY        Hazamegyek és megfojtom azt a bestiát!
TÖRÖK          Az én feleségem hat éve halott.
BAGOLY        És a gyerekeid? Vagyis ennek a hullának a gyerekei?! És
                        az unokáid? Ennek a gyertyafényben fürdõ mocsoknak
                        az ivadékai?! Há'?!
HERNÁDI      Ha nehéz is, de mérséklet, uraim! Ki, vagy mi bizonyíthatja
                       ezeket az állításokat?
TÖRÖK          Belenézhetek én is?
HERNÁDI      Tessék, Török. Merítkezzél bele ebbe a szép szövegbe. Olvasd!

Papírzörgés

BAGOLY      Az igaz, hogy ilyen állításokat nem könnyû bizonyítani.
HERNÁDI     Szerintem ez az egész a mi Marci barátunk utolsó tréfája.
                      A tréfás kis halott… Gyerünk, Török! Olvasd, ha kézbe
                      vetted!
TÖRÖK        Olvasom.
HERNÁDI     Hangosan. Halljuk mirõl olvasol!
TÖRÖK        A hiányolt bizonyítékokról olvasok. Arról, hogy melyikünk
                     feleségének milyenek a jellemzõ szokásaik a szexuális
                     érintkezések alkalmaival… Adatok arról, hogy melyikünk
                     feleségének hol és milyen anyajegy van a testén, milyen
                     fehérnemûik voltak…
HERNÁDI    Kuss!
TÖRÖK        Te kérted a beszámolót.
BAGOLY     Folytasd az olvasást.
HERNÁDI    Nem kell! Ezek mind… lehetnek feltevések, vagy csupán
                     képzelõdések…
TÖRÖK       Az én feleségemre vonatkozóan hitelesek a bizonyítékok.
                    Olvassam a ti feleségeitekre vonatkozó adatokat is?
HERNÁDI   Nem!
TÖRÖK      Azt is írja itt, hogy az ujjain levõ gyûrûk a feleségeinktõl
                    valók. Beléjük vannak vésve a monogramok. Megnézzem?
BAGOLY    Tépjük le azokat a gyûrûket!
HERNÁDI   Ismétlem, uraim, fegyelmezzük magunkat. Nem lehetünk
                    halottgyalázók!
BAGOLY   És bennünket, élõket, meggyalázhat egy halott?!

Papírzörgés, dulakodás

HERNÁDI   Engedd már el azt a rohadt papírt!
TÖRÖK       Mit akarsz vele?
HERNÁDI   Ezt, ni! Nézzétek, amint elhamvad a gyertyalángban!
BAGOLY    Te jóisten! Elégeted?
HERNÁDI   Meg is történt.
TÖRÖK       És ezzel mi változott?
HERNÁDI   Méltatlan barátunk méltatlan örökségét vele együtt átadtuk
                    az enyészetnek.
BAGOLY    És a levélben szereplõ bizonyítékok?
HERNÁDI   Miféle bizonyítékok, mifajta levélben? Láttok itt valamilyen
                    levelet?
TÖRÖK       Volt…
HERNÁDI   De már nincs! (Ajtóhoz lép és kikiált.) Néni… i… i! Hozzon
                     még teát nekünk! És rumot is bele! Vagy bármilyen alkoholt,
                     ami a háznál van!
BAGOLY     Mondta egyikõtök, hogy milyen fenséggel, meg méltósággal
                     fekszik itt ez az izé… aki megpróbált nevetségessé
                     tenni bennünket és majdnem sikerült. Hátborzongató.
HERNÁDI    A fenségest egy lépés választja el a nevetségestõl, mondják
                     az okosok. Hát mi fordítsunk a dolgon: legyünk fenségesek
                     mi, és tekintsük nevetségesnek ezt a zsugorodott
                     figurát, aki mindig is nevetséges volt. Üljük meg az õ halotti
                     torát méltósággal. És én most eszem ebbõl a halotti
                     buktából, mert megéheztem.

Harsány zene