TABI LÁSZLÓ

Tájékoztató a zsír áráról

Kedden a déli órákban elterjedt a híre annak, hogy a zsír kilója már 90 000 pengõbe kerül. Az a körülmény, hogy egy kiló zsír ára 100 000 pengõ, élénken mutatja, hogy a fogyasztóközönség mennyire ki van szolgáltatva a feketepiacnak. Ki tud manapság 120 000 pengõt adni egy kiló zsírért? Mert nemcsak a zsír kerül 135 000 pengõbe, de a drágaság minden vonalon ijesztõ. S ha meg is veszi valaki azt a 165 000 pengõs zsírt, pusztán zsírból táplálkozni nem tud. Lehetetlen állapot, hogy amikor egy kiló zsír 180 000 pengõ, a fizetések nem emelkednek arányosan. 215 000 pengõt csak az tud ma zsírért adni, aki feketézik. Mert a kisember számára ez a 238 000 pengõ bizony nagy pénz. 296 000 pengõért sokat kell dolgozni, s míg valaki megkeresi azt a 367 000 pengõt, amibe egy kiló zsír kerül, ugyancsak elfárad. Valamikor 470 000 pengõért, vagyis egy kiló zsír áráért sarokházat lehetett vásárolni. Ma egy kiló zsír áráért, 540 000 pengõért, már csak háromnegyed kiló zsírt lehet kapni.
    Itt tenni kell valamit! A 768 000 pengõs zsírt csak az tudja megfizetni, akinek van annyi pénze, hogy egy kiló zsírért 920 000 pengõt adjon. Mert bizony ma ennyibe kerül egy fél kiló zsír.
 
 
 

PALÁSTI LÁSZLÓ

Ezennel igazoljuk!

Az igazoló bizottság elõtt

1.
- Szervusz, te is így, szabadon? Nem félsz?
    - Kérlek, már igazoltak!
    - Szerencsés ember vagy. De tudod, én egy kicsit... hát szóval, exponáltam magam, kérlek. És két bõrönd zsidóholmit sem adtam vissza. Eladtam húszezerötszázért a tartalmát. A bányamérnöki hivatalban is járt október 15-e után a szájam. Azután parancsnok voltam egy zsidó munkatáborban is. A gazdasági hivatalt vezettem. Hiszen tudod, mire gondolok. Fel is jelentettem néhány sárgacsillagost. Besúgtam, hogy gazdagok, és ezüstöt rejtegetnek. Szóval félek. Rágyújtsz? Valódi regalitas. Neked elárulom, még abból a zsidóbõröndbõl való. Meg tudsz nyugtatni, kérlek?
    - Ne ijedj meg, figyelj ide...

2.
- Na, sikerült?
    - Szenzációsan! Követtem tanácsodat. A két bõröndre kijelentettem, hogy visszaadtam, ami igaz is, mert, mint tudod, húszezerötszázért adtam el, és ötszázat visszaadtam a huszonegyezerbõl. A bányamérnöki hivatalban földalatti mozgalmat szerveztem. Na hallod, négyszáz méterrel a föld alatt dolgoznak embereink. Érdemeim közé tartozik, hogy hatszáz zsidónak adtam enni. Mármint a munkatáborban. A sok leves direkt jót tett a gyomruknak. És a besúgás, feljelentés? Hogy értékek maradtak sárgacsillagosoknál? Elõnyös jelentést készítettem a sokat szenvedõ zsidókról. És, kérlek, döntõ tényezõ volt a regalitas is. Rágyújtasz? Van még belõle. A bizottságnál azt mondtam, hogy nem bírom a szivart. Mármint a regalitást. Ezt kis betûhibával ejtettem ki. Legalitást mondtam. Illegalitást... Hogy illegalitásban éltem. Meg is dicsértek! Na, szervusz.

3.
- Gratulálhatsz, öregem!
    - Mihez?
    - A vállalat tegnap engem delegált az igazoló bizottságba.
 
 

TABI LÁSZLÓ

Hogy mondják magyarul?

(A Ludas Matyi nyelvleckéje)

A hercegprímás úr legutóbbi körlevelében "Magyarország felszabadulása" helyett azt mondta: "a háború megszûnése". Minthogy a hercegprímás úr meglehetõsen gyakran nyilatkozik meg, szükségesnek látszott egy olyan kis nyelvkönyv, amely a prímási megnyilatkozások közérthetõségét elõsegíti. Mi ennek a kis nyelvkönyvnek az alapjait most hézagpótló szándékkal íme lerakjuk. Tessék kivágni és eltenni.

MAGYARUL

Magyarország felszabadulása.
Nagyobb darab kenyeret a dolgozóknak!
 

Barátságban kell élnünk a Szovjetunióval.
Földet kapott a magyar paraszt.
 

A föld azé legyen, aki megmûveli.
A nyilasok tönkretették az országot.
 

A háborús bûnösöket meg kell büntetni.

Államosítani kell a bányákat.

A grófok és bárók uralma lejárt.

A nép vegye kezébe a maga sorsát.
A proletárnak fel kell emelkednie.
 

Fajra, vallásra, származásra való tekintet nélkül mindenki egyenlõ.
 

PRÍMÁSUL

A háború megszûnése.
Azoknak, akik csinálnak valamit, adjunk a gabonafélébõl készített eledelbõl többet.
Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat.
A nagybirtokokat bizonyos számtani mûvelet alapján kapcsolatba hozták az egyszerûbb emberekkel.
Az egyházi birtokokat hagyják meg.
A jobboldali kormányzat jó szándékú tévedése folytán elõnytelen helyzetbe kerültünk.
Mérlegelni kell, ki miben vétkes, mert az irgalom a legnemesebb erény.
A szénlelõhelyekre legyen gondja az államhatalomnak.
A nemesi családok ivadékainak uralma szünetel.
Ki-ki a maga szerencséjének kovácsa.
A szerényebb anyagi körülmények közt élõ állampolgároknak mozgást kell végezniök függõleges irányban.
Na, a zsidó is ember!


 
TABI LÁSZLÓ

Kínos botrány a Markó utcában

    Rabot találtak az egyik cellában

Edzve vagyunk már minden közéleti furcsasághoz. Jól ismerjük már a fiatal magyar bürokrácia minden melléfogását. Tudjuk, hogy a korrupciót még korántsem sikerült kiirtanunk teljesen. Mégis az, amirõl alábbiakban munkatársunk beszámol, felülmúl minden képzeletet. De tartsunk sort.

    Valaki ül a 173-as cellában!

    A Markó utcai fogház igazgatója - aki mellesleg nyáron kötéltáncos a Beketow-cirkuszban, s télen korcsolyacsatoló a nagyjégen - tegnap ebéd után nem tudott elaludni, s az így szabadon maradt idejét arra használta fel, hogy szemlét tartott a fogházban. Két fegyõr kíséretében sorra járta az emeleteket, benyitott minden cellába. A cellákat mind üresen, tisztára söpörve találta, s már éppen megelégedését akarta kifejezni a látottak felett, amikor a 173-as cellához ért. Természetesen ide is benyitott. A legnagyobb megdöbbenéssel állapította meg, hogy a cellában valaki ül.

    Ki csempészett rabot a cellába?

    Az elsõ feltevés kézenfekvõ volt: ismeretlen tettesek csempészték be a darócruhás illetõt. A fogházigazgató azonban - mielõtt a fegyõröket megrótta volna - közelebbrõl óhajtotta megvizsgálni az esetet. Rákiáltott az ismeretlen alakra, aki azonban nem mozdult. Nyilvánvalónak látszott, hogy az illetõ már hónapok óta halott, esetleg gyilkosság áldozata lett, s a tettesek ezen a néptelen környéken rejtették el. A rab azonban a második kiáltásra felébredt, és megdörzsölte szemeit. Élõ rab ült a cellában! Ekkor már nyilvánvaló volt, hogy oly nagyfokú szabálytalanság történt, amit nem lehet eltussolni.

    Malcsák Benõ vallomást tesz

    Rövidesen kiderült, hogy a rab Malcsák Benõvel azonos, sõt nem is azonos vele, hanem õ maga az. A fogházigazgató kérdéseire elõadta, hogy még tavaly ítélték el kétévi börtönre és ötezer pengõ pénzbüntetésre, mert Komárom mellett felrobbantott egy zsidókkal telt vagont. Elmondta továbbá, hogy ügyvédje megígérte szabadlábra helyezését, de az errõl szóló végzést máig sem kapta meg. Gondolta, vár még egy ideig, s csak azután kéri a panaszkönyvet.

    Ki követett el mulasztást?

    A fogházigazgató természete
sen azonnal felkereste a fõnépfõügyész-fõhelyettest, s tiltakozását jelentette be amiatt, hogy a késedelmes adminisztráció következtében az igazgatása alatt álló fogház rossz hírbe keveredett. A népfõügyész-fõhelyettes azonnal nyomozást rendelt el a különös ügyben - s amint az elõrelátható volt -, a nyomozás beigazolta, hogy a rab csak azért maradhatott a cellában, mert nem történt vesztegetés. Az ügyészség soron kívül kiadta a szabadlábra helyezõ végzést. Ekkor azonban meghökkentõ fordulat állott be a csúnya kis ügyben.

    Malcsák nem akar távozni!

    Malcsák Benõ kijelentette a fogházigazgató elõtt, hogy nagyon megszerette a celláját, s inkább marad. Elõadta, hogy kedveli a magányt, s mert éppen egy verses drámát ír Kund Abigélrõl, szeretné mûvét nyugodtan befejezni. Elmondta még, hogy roppant egészséges életmódot követ: kintrõl élelmezik, s reggelenként nagy sétát szokott tenni a néptelen folyósokon.
    A fogház igazgatója természetesen ragaszkodott ahhoz, hogy Malcsák elhagyja az épületet. Rámutatott arra, hogy a börtön nem altruista intézmény, s felszólította Malcsákot, hogy távozzék, különben kidobatja. Malcsák azonban kijelentette, hogyha kidobják az ajtón, bemászik az ablakon. Mindenesetre átkutatták, nincs-e nála reszelõ, amellyel az ablakrácsot kívülrõl átvághatná.

    Érzékeny jelenet

    A fogházigazgató ekkor térdre esett Malcsák elõtt. Sírva könyörgött, ne tegye ezt vele. "A törvény betûje - mondotta - valóban módot ad önnek arra, hogy itt maradjon. Ám nem a törvény betûi, hanem annak szelleme a mérvadó." Malcsákot azonban ez sem hatotta meg. Kijelentette, hogy marad.
    Ekkor a fogházigazgató - érthetõ elkeseredésében - az õt kísérõ két fegyõr közül az ablakhoz ugrott, s a hetedik emeletrõl az udvarra vetette magát.
    Könnyebb horzsolásokat szenvedett. Ez azonban senkit sem fog meglepni, mert köztudomású, hogy:

    a Népbíróság épületében senkinek sem
    eshet komolyabb baja.

GERGELY MIKLÓS

Gyüa!

A konflissal a Cikória kávéház elõtt találkoztam éjféli tizenkét órakor. Megszólítottam és szóba állt velem; ezt nem értettem, mert éppen tegnap panaszkodott egy ismerõsöm, hogy megszólított egy konflist, de az le se köpte õt. Ez nem volt ilyen büszke, mert leköpött engem; igaz, hogy csak a cipõm orrát. Talán szórakozott volt vagy nagylelkûségi rohama volt.
    - Na, mi baj? - kérdezte és valami kétértelmû megjegyzést tett a lóra, amit azért hívnak úgy, mert csak egy értelme van és azt nem lehet leírni.
    Nem tudtam, hogyan kezdjek hozzá; õ nyilván észrevette ezt rajtam és kisegített a zavaromból: - Azt akarja, hogy hazavigyem, mi? Mert fél, hogy levetkõztetik, mi? És azt hiszi, hogy ha ketten vagyunk, akkor nem vetkõztetnek le, mi? Vagy olyan szemérmes, hogy szégyell egyedül levetkõzni, mi? És azért vegyék el a vetkõztetõk az én utolsó nadrágomat, mi?
    Ezt nem tételeztem fel a vetkõztetõkrõl. Lehet, hogy az utolsó elõtti nadrágjáért még sorba álltak és halomszámra gyilkolták egymást a vetkõztetõk, de ezt behunyt szemmel se húznák le.
    Ezt meg is mondtam neki.
    - Maga marha - mondta õ. - Ne beszéljen bele az én nadrágomba. Na, üljön fel, hazaviszem, olcsón megszámítom, csak a ruhámat kell megfizetnie, meg egy kiló káposztát.
    Ez méltányos ajánlat volt. A ruha megérhetett testvérek között is ötezer pengõt, a kiló káposzta százezer, az százötezer. Bólintottam.
    - Gyüá! - mondta õ, mire a ló felemelte a lábát, aztán megint leengedte, és elkezdett röhögni, tisztán láttam.
    - Megyünk? - kérdeztem egy fél óra múlva türelmetlenül.
    - Hogy a fenébe ne mennénk - mondta õ. - Hiszen abból élek. Csak szálljon ki a kocsiból, oszt tolja egy kicsit, majd én vezetem a lovat elõl. Nem kell sokáig csinálni, ha belemelegszik a dög, repül mint a táltos, csak a kezdet nehéz.
    Ezt beláttam, mert voltam én is fiatal újságíró és jólesett, ha toltak egy kicsit.
    Így értünk el a Csibuk utcába, ahol lakom. A Külsõ Lepcses utca sarkán szembejött velünk két vetkõztetõ, megnéztek bennünket és futásnak eredtek; azt hitték, hogy õrültek vagyunk.
    A kapu elé értünk. Kifizettem a százötezer pengõt, megöleltem a konflist és még egyszer megnéztem a nadrágját, hátha nem látom többet. Aztán be akartam csengetni.
    - Hé! - hördült fel a konflis. - Azt hiszi, evvel minden el van intézve?
    A kezem megmerevedett a levegõben.
    - Hát van magának szíve? - bömbölte a kocsis. - Kísérjen haza! Azt hiszi, hogy most egyedül fogok hazamenni ebben a sötétben a maga rongyos százötezer pengõjéért, hogy levetkõztessenek?

VOX HUMANA

BARANYI FERENC

Heltai-emléktábla*

Vannak költõk, akiknek a nevét a nagyközönség is jól ismeri, ám egyetlen verssort sem tud idézni tõlük a szakmán kívül szinte senki. Nevükben élnek csak, mûveikben nem. De van ellenkezõ véglet is: sorokat, strófákat, aforizma-szerû igazságokat idéz még a kishivatalnok vagy a villamosvezetõ is valakitõl, de fogalma sincs, hogy kitõl. Váci Mihály Mint a példabeszédben címû verse néhány sorával szólva: "Öreg mondja a fiatalnak, mindenki eltûnõdve hallgat,... eszébe sem jut, nem kutatja, hogy aki a tanácsot adta, hol van már, hol van! - és ki az?"
    Nos, Heltai Jenõ kicsit ilyen költõ. Gyakran idéznek tõle, anélkül hogy tudnák: Heltait idéznek. Pinceszeren hányszor csendülnek fel a magyarnótává vált dalok a János vitézbõl, noha a mulatozók közül alig-alig tudja valaki, hogy Heltai sorokat sír bele az éjszakába, amikor röcögtetve harsogja: "Egy rózsaszál szebben beszél..." És az ifjak közül, akik moziba invitálják a partnerüket, vajon hányan tudják, hogy a filmszínháznak ez a roppant frappáns elnevezése Heltaitól származik? "Legyen a tisztelt lelke másé, nekem elég a teste is" - hányan ismétlik ezt azon férfiak közül, akik nem csupán a lelki szemétláda szerepét szeretnék betölteni egy-egy szexis fehérszeméllyel elképzelt kapcsolatukban. A legtöbben nem tudják, hogy Heltai Vallomás címû versébõl idéz.
    Más: ismeretlen hölgytõl kaptam levelet a nyár elején, a segítségemet kérte. Elõadta, hogy egy igen kedves barátja Kanadában már közel fél évszázada magyar versekkel tartja életben magyar lelkületét. Kedvencei közé tartozik az a vers, amelyben ilyen sorok olvashatók: "Ha el akarna néha jönni hozzám, / Kicsiny szobámat szépen rendbehoznám. / Ha nem is hozhatnám le az eget, / De beszereznék néhány szõnyeget. /... / S amire nem volt példa soha még: / Szenet hozatnék és befûtenék." Nos, a kanadai barát nem emlékszik a vers költõjének a nevére. A különleges tudakozótól kezdve a Petõfi Irodalmi Múzeumig sokhelyütt érdeklõdött a hölgy, de sehol sem tudták megmondani, hogy ki írhatta ezt a verset. Bevallom férfiasan, én sem tudtam hirtelenjében. A stílusjegyek alapján Heltaira tippeltem, de mérget nem mertem volna venni rá. Egy tudós irodalmár barátom erõsítette meg végül is, hogy valóban Heltai-sorok ezek, számos Levél címû versének egyikébõl valók.
    Heltai Jenõ ízig-vérig pesti volt. Kárpáti Aurél 1956-ban nem véletlenül írt ezzel a címmel tanulmányt róla: Heltai Jenõ, Budapest költõje. Õ maga is annak vallotta magát.
    Visszaemlékezésében ezt írja:
    "Budapest költõje lettem olyankor, amikor a versírás inkább a felnõttek számára való, szent idõtöltés volt még. Mi, éretlen, illetlen kölykök: Ignotus, Makai Emil meg én csak szemtelenül belekotyogtunk Kiss József, Reviczky, Komjáthy, Endrõdi Sándor, Szász Károly, Lévay József és Tóth Lõrinc elõkelõ, nemes verseibe... Mi egy új világnak a gyermekei voltunk már. Egyszerûbbek, természetesebbek, kevésbé fennköltek, mint õk, az az új, amit õk hoztak, számunkra elévült már."
    Hát, igen. Rónay László a következõket fûzi mindehhez: "Heltai Jenõ - és néhány vele egyívású költõtársa - lett az akkor gyarapodó, a hagyományos emberi kapcsolatokat szétziláló nagyvárosi életérzés kifejezõje, nem annak tragikus árnyalatait, majdani következményeit írta meg, hanem a közönség gondolatait, vágyait szólaltatta meg kedélyes humorral, összekacsintva olvasóival és hallgatóival. Lírájára mindvégig jellemzõ maradt, hogy legjobb 'dalai' megzenésítve kerültek a kabaré közönsége elé. A maga módján ez is orális költészet, mint a klasszikus antikvitás sok nagy mûve."
    A magam részérõl ezért külön is tisztelem Heltai Jenõt. Vállalta a veszélyt: sanzonszövegeket, kuplékat is merészelt írni Nagy Endre kabaréja számára, akárcsak Gábor Andor, Ady Endre, Somlyó Zoltán vagy Emõd Tamás. Nem esett le a fejükrõl a korona. Persze, akkor még a dalszövegírást nem tekintették prostitúciónak. A késõbbi elsznobosodott világ tudatában már nehezen fér össze a sorskérdésekkel való folytonos birkózás az önfeledt, horribile dictu: jókedvû énekléssel. Ma pedig a világ nem fér össze a költészettel.
    Persze, Heltai nem költõ volt csupán. Verseken kívül írt elbeszélést, tárcát, regényt, kabarétréfát és fõképpen színdarabokat. Ez utóbbiak közül a Néma levente vagy a Lumpáciusz vagabundusz még ma is sikerdarab a színházakban, itthon és külföldön egyaránt.
    Külföldön - mondtam. Nos, Heltai azok közül való, akiknek jóvoltából mûvészetünk, kultúránk már akkor is "uniós" volt, amikor az EU még nem is létezett. Heltai munkái közül mintegy húszat adtak ki Európa különbözõ országaiban, fõleg a két világháború között. A Néma levente például 1925 és 1937 között angol, német, orosz és szlovák kiadást ért meg. Vagy itt van a Family Hotel. Olaszországban háromszor is kiadták, de Romániában, Spanyolországban és Svédországban is nagy sikert aratott a harmincas években. És említhetném A 111-es, A tündérlaki lányok vagy a Jaguár kedvezõ fogadtatását is a határainkon túl.
    Heltai Jenõ alaptermészete a vidámság, a derûs, ironizáló kedv volt, amely a tragédiák feldolgozását is megkönnyítette számára. Valószínûleg már itt ebben a házban írta Ostrom címû versét:

    Alig hetvennégy esztendõs koromba
    Szerény utcánkba becsapott a bomba
    Két házat s három erkélyt döntve romba
    Tanulság:
    A bomba goromba

    Ha már vers elõadására ragadtattam magam, hadd kapjak vérszemet: élete summáját ugyanis maga Heltai Jenõ fogalmazta meg a legpontosabban egyik szonettjében.
    Ez is a vers címe: Életrajz.
    Kérem, hallgassák meg búcsúzóul.

HELTAI JENÕ

Életrajz

Az egyszerû szó kedvelõje voltam,
Ékes szavak kincsével meg nem áldott.
Nem tépegettem tarka szóvirágot,
Sosem szavaltam, mindig csak daloltam.

Nyájas közönség nyárspolgári tapsát
Sosem kerestem. Mertem írni bátran.
A magam útját álmodozva jártam,
Csodálatos cél: édes céltalanság!

Éltem soká a pesti rengetegben,
Szabad madár, ki ágrul-ágra rebben,
Kegyelt a jósors, balsors üldözött.

Himbált az élet, föl-le, föl-le... mint a
Síró-mosolygó kisfiút a hinta,
Pihét a szellõ ég és föld között.