HAJDU IMRE

Készülõdj!

Tompul a zöld, miközben nyomul a vörös, a sárga, de leginkább a rozsdabarna.
    Bár látszólag még virul a nyár, övé a hatalom és dicsõség, balga, aki nem látja: az õsz már kiépítette hadállásait. Gyûrûbe zárta a nyár haderejét, és csak napok kérdése, hogy elkezdõdjön az offenzíva.
    Persze, nem lesz itt különösebb csata! Ezt tapasztalatból mondom, hisz volt már sok nyaram és õszöm, megéltem már sok "hatalomátadást".
    A nyár ereje ilyenkor, augusztus végén már csak látszólagos. Amikor az õsz elkezdi támadását, s megfújja széltrombitáit, a nyár úgy összeomlik egyik napról a másikra, mint a kártyavár vagy más hasonlattal élve: a szocializmus a rendszerváltás idején.
    Az ilyen gyökeres változásoknak nem vagyok, s nem is lehetek külsõ szemlélõje. Már csak azért sem, mert nap mint nap kapom a nekem szánt figyelmeztetéseket. Körtéim potyognak, s a szõlõm is színezõdik. Nem szemlélõje, hanem átélõje vagyok minden fordulatnak. Ennek a mostaninak is.
    Készülnöm kell a változásokra! Úgy is mondhatnám, készülnöm kell egy újabb gyökeres fordulatra. Például úgy, hogy elkezdem a spájzolást a túlélés érdekében.
    Bár ez az évszakváltozás ugyan úgy boldog demokráciát ígér, mint a nyár, de kiderül majd rövidesen, hogy mégsem lesz az. Engem az õsz már nem tud becsapni. Tapasztalatból tudom, hogy amikor megszerzi a nyártól a legfontosabb pozíciókat, vége minden demokráciának. Olyannyira, hogy õt, az elõõrsnek számító õszt rövidesen követi majd egy kõkemény diktatúra. S akkor elkezdõdik a tél "hadikommunizmusa".
    Hallgass hát rám, tapasztaltabbra, barátom, s készülj fel erre a kemény diktatúrára.
    Gyûjtsd össze, majd õrizd a nyár adta kincseket, aztán oszd be azokat takarékosan. Túl kell velük élned minden rád váró megpróbáltatást. Ha felkészülsz alaposan, túléled. Túléled, már csak azért is, mert ahogy a nyár, ez sem tart örökké. A világon még egyetlen demokrácia és egyetlen diktatúra sem tartott örökké. Sem az emberiség történetében, sem a természet históriájában nincs erre példa. Váltogatták egymást, mint nyarat az õsz, telet a tavasz.
    Közeli jövõnk tehát küzdelmes lesz, de mégsem reménytelen. Álmaimban én már az új tavaszt látom, s azt, hogy virágzanak a cseresznyefák.
    Hogy elõtte még bezár börtönébe a köd, a jég és sok-sok hó zuhog? Sebaj! Azok a cseresznyefák - tudom - egyszer újra felöltik majd menyasszonyi ruhájukat.
    Addig pedig tartja bennem a reményt az álom.

MÁDAI KATALIN

A fal kétoldalán

Elindultunk... valahonnan... mindannyian, s most itt vagyunk ember és ember, nemzet és kisebbség, kisebbség és nemzet. S most itt vagyok én helyem keresve melletted. Letelepszem, ne riadj meg! Látom, nagy munkában vagy, a falat építed, a tiedet, nekem. Nyugodt, hûvös téglákból rakosgatod és makacs arcoddal tökéletesre vakolod. Megszólítlak, de nem érted. Nem, nem a nyelvet, mit beszélek, hanem az igazságomat. Mert igazságom csupán annyi, hogy élek; az idõ melléd ültetett. Igazságom némán és remegve támaszkodik nekem, néz téged furcsán, ráncaiból megannyi bánat éled, majd lehajtja õsz fejét, eltakarja gyenge szemét falad fehérsége elõl, és egyre kisebb és kisebb lesz, lassan elszunnyad végleg, s már én sem találom. Ülök faladdal szemben és tudom, hogy a túloldalon te is ugyanezt teszed, és arra gondolsz, vajon én mit csinálok, mozdul-e arcom, gondolatom. Ketten voltunk, most csak te vagy és külön én, a fal egyik és másik oldala. Kirekesztettél, így lettél hát te is elfalazott. Pedig a legnagyobb egyenlõség és a legnagyobb különbség köztünk az, hogy emberek vagyunk. Igazságom nem találom, csak te adhatod vissza, kérlek, bontsd le a falad, és én ígérem, hogy nem építek újabbat.

    Megígérem, ha kell, hát megesküszöm, hogyha visszakapom igazamat, jogomat, és a tényt, hogy ki vagyok, nem fordítom el fejem a te igazad, jogod és léted elõl. De vajon megtehetem-e, hisz az egyetlen biztos pont bennem, hogy ember vagyok csakúgy, mint te, és ez nem elég ígérethez, eskühöz, s ezt te is tudod. Szégyellem és bánom, hogy nem vállalhatom mások igazát. Most én ülök ott, ahol eddig te, közeledsz nyugodtan, kezedben megállapodásunk szilárd szavai, és szemedben jogos bizalom. Letelepedsz, de én nem szólok hozzád. Hanem téglákat keresek, és kicsiny mozdulatok hosszú sorával kezdem el megállapodásunk semmissé tételét.

    Mért tettem? Érvem nem volt, okom nem volt, ugyanúgy ahogy célom se, hisz akkor nem számított semmi azon kívül, hogy én építhetem a falat. Én fordíthatom el fejem legelõször, én tehetem az elsõ gúnyos és bújtatott megjegyzést, még meg is lökdöshetlek, ha akarlak, bármit tehetek én, az új fal innensõ oldala. Ez az egyetlen mentségem arra, hogy megszegtem szavamat, hisz akkor úgy döntöttem, ez nekem jár, jogom és lehetõségem. Most ismét elvették igazamat, ami már úgyis réges-régen elhagyott. Most ismét én nézem mások falát... de már a sajátomon gondolkodom.


 
MÁNDOKI GYÖRGY

Aztán a kegyelem

Dûnéket dünnyög a tenger,
kavicsot morzsol a szél,
szeszélyes-játszi kedvvel
csontokat díszít a dér.

Vércseppként elpergõ idõ.
Homokhegy. Ordít. Omlana.
Retteg az erre tévedõ.
Szorong az is, ki nincs maga.

Megáll a lét, és alig
egy merev pillanatig
töpreng tudása hasznán,

- hogy semminek nincs kímélet,
elõbb a szörnyû ítélet,
s közönyös kegyelem aztán.

CSEH KÁROLY

Sorjázó

Tintálló kútmélyben megmártva
sugarát, fut a nap pennája,

ró hosszú, világló levelet,
(megírja helyettem teneked):

sorjázó fényekkel csak kékell
végtelen a május-este már,

s kettõspont végén a röptével
égboltba fúródó fecskepár.

DUDÁS SÁNDOR

Alszik a gond
                                Bálint unokámnak

Szárnyaszegetten a szél elalél, a sötétbõl
almafa sír, szaporán hullnak a szirmai, lám,
béka dalát bogarássza az est a patakpart
giz-gazos szárnyai közt, hol csak a csend dudorász.
Lassan a Hold karimája kitágul a mélykék
sátoros ív tetején, s látom, a fénye remény
arra, hogy édesen alhat a gond, s vele én, mert
átölel, át puha, lágy csillagoség-takaró.
 

Széttörten

Konok strucc lett a téli nap,
arcát hûs felhõkbe rejti,
az égbolt hatalmas csanak,
vihar dúl, falak bomlanak,
konok strucc lett a téli nap,
énreám sem talál senki.
Bár vétettél, feloldalak,
mint túlélõk a holtakat;
Konok strucc lett a téli nap,
arcát hûs felhõkbe rejti.

Menni akarsz? Eleresztelek.
Széttört tükör a tegnapom,
darabjai kegyvesztettek
hazug szavaknak, szemeknek.
Menni akarsz? Eleresztlek,
én eleresztlek egy napon,
hiszen egyikünk eretnek.
Félre dobva a keresztet,
menni akarsz? Eleresztlek.
Széttört tükör a tegnapom.
 

Õsz, rõt avarban

Kertünk alatt bóklász, õgyeleg,
hajlottan, (meggörbült õ is, meg,
a rég függõleges-egyenes!)
s csak bámul a balga szélbe, les,
akár a kukkoló a luknál,
miközben jobbra-balra mustrál
 csinosabbnál csinosabb lánykát,
de csak a szem... és magyarázat,
hogy szoknyájuktól fosztott fákat...
hogy hempergõzni rõt avarban
ölelkezve és kitakartan...
A határból vonuló varjak,
õk már tudják, hogy mit akarhat
 az alkony: sírra napból fáklyát!

GYARMAI BÉLA

Kiskarácsony

Edit lehunyta a szemét, fejét a medence falához támasztotta - élvezte a gyógyfürdõ vizét. Érkezéskor (mert mindig, mindent megfigyelt, elolvasott, s igyekezett észben tartani - szakmai ártalom) átfutotta a gyógyvíz alkotóelemeinek táblázatát, de most csak a kén, jód, fluor, kalcium meg ilyesmik jutottak eszébe. A férfihoz fordult, aki ott nyúlt el mellette a medence vizében, s tán szunyókált is. - Mit gondolsz, hány komponense van ennek a víznek? - A férfi kicsit horkantott (tényleg szunyókált) majd, mint, akit a kérdés legkevésbé sem érdekel, odavetette: - Tudja a fa... a fene. - Csaknem kicsúszott a száján a közkeletû drasztikus kifejezés. A nõnek jólesett, hogy mégse mondta ki azt az obszcén szót. Jól ismerte azokat a hímeket, akik az elsõ szeretkezés után már pucéron járkálnak, fenekére vernek partnerüknek, nem fárasztják magukat a kommunikációval, viszont cigarettáznak, vedelik az italt, majd elalszanak s még fogat sem mosnak ébredés után. Szerencsére, Gábor nem ilyen. Az természetes, hogy kicsit elengedte magát, hisz több mint kétszáz kilométert vezetett, hogy idejében érkezzen, hogy jól sikerüljön találkozásuk: a kiskarácsony...
    Majd kiskarácsonykor! - mondogatták egymásnak futó találkozásaikkor, meg telefonba. A "kiskarácsonyt" még idegenek elõtt is játszották; gesztusokkal, vagy mimikával, s nagyon élvezték ezt a cinkosságot. De nyílt erre verbális lehetõség is. A fürdõ épületét és egész belterületét éppen akkor kezdték "karácsonyi pompába vonni", mikor a szobájukból jöttek le délután. A felaggatott színes izzók, meg a futófények, a szarvassá meg fenyõvé formált világító csövek (szóval a giccsparádé) láttán Edit összecsapta kezét, s fojtott, fedett hangon - mintha csak könnyeivel küszködne - felsóhajtott: "Istenem micsoda gyönyörûség!" A férfi szeretõje nyakába fúrta az arcát, s csak ennyit mondott: "Volt! Az volt!" Érzékeik még nem csillapodtak le egészen, vagy újra éledtek; legszívesebben visszafordultak volna a szobájukhoz vezetõ lépcsõn.
    Az volt a legjobb, hogy intellektuálisan az elsõ perctõl kezdve remekül értették egymást. Késõbb persze másként is. Az igazán jó szinkrontolmács (s Edit az volt) az adott nyelv fölényes ismeretén túl, nem élhet meg fejlett logikai gondolkodás, aszszociációs készség s persze invenció, rátalálás nélkül. - Ilyen nõ kell nekem! - mondta Gábor, mikor, sikeres üzletkötés után, az angol vendégeket elbúcsúztatták. - Nõ vagy tolmács? - kérdezte Edit csöppnyi kacérsággal a hangjában. A férfi némán, de már kicsit sem szertartásosan, kezet csókolt. Edit érezte, hogy az érintésre válaszol a teste. A sorsuk el volt döntve.
    Nem örültek a szerelemnek. Mert gyorsan kiderült, hogy más ez, több lesz ez, mint kaland. De féltették nyugalmukat. Kicsit fáradtan a hosszú üzleti tárgyalások után - túljutván mindenféle ceremoniális formaságon - immár részvényesek, szakemberek nélkül csak hárman ültek a tágas vezéri "szentélyben", ami korántsem volt szakrális hely, viszont volt egy meghitt sarok, ahová vissza lehetett vonulni. Egyébként dolgozószoba volt, számítógépekkel, szakkönyvtárral. Itt kapott helyet Gábor öreg rajzasztala is, amelyet még egyetemista korában vásárolt nyári keresetébõl. Mert a vezér nem a nagy privatizációk haszonélvezõje volt - aki pártkáderbõl vált milliomossá, túlszárnyalva a legmerészebb amerikai karriereket -, hanem szakember, aki tán akadémikus is lehetne, ha nem a termelési szféra volna számára a legfontosabb.
    A szerény anyagköltségû gépalkatrészek is milliárdokat hozhatnak, csak rá kell érezni, tudni kell, hogy hol mire, s fõleg milyen minõségben van szükség. Meg hogy meddig - magyarázza Gábor a két hölgynek, a pohár konyak mellett. Aztán mindjárt bocsánatot kér, hogy ilyen szakbarbár. - A fõnök javíthatatlan - nevet Gizike a titkárnõk titkárnõje, aki harmadikként telepedett hozzájuk. Egyidõs a szinkrontolmáccsal, néhány évvel túl a harmincon. Valaha évfolyamtársak voltak Edittel a bölcsészkaron, csak Gizike lemorzsolódott. Nem, nem a képességei miatt. "De ez más történet. Lényeg, hogy Editet Gizike "hajtotta fel" a cégnek, mert az idegen nyelvû levelezésben maga is jártas, mûszaki fordítói is vannak a részvénytársaságnak, de olyan tolmács, akit még gépgyártásban sem lehet eladni...
    A vezér kétszeresen is hálás Gizikének, akit most természetesen haza kell vinni a távoli városrészbe. Jól elszaladt az idõ, már régen elmúlt éjfél, mikor szedelõzködni kezdtek. Közben kétszer csengett a telefon, a hívást természetesen Gizike fogadta (egy mozdulattal a szomszédos titkárságra kapcsolva), s visszatérve, csak annyit mondott: rendben. Gábor tudta, hogy a felesége érdeklõdött, de azt is tudta, hogy tényleg minden rendben. Gizike mindig tapintatos, sõt diplomatikus volt. Ismerte a vezér családi dolgait. A két gimnazista lány flörtjeit, iskolai lógásait (nekik is falazott néha), a feleség szakmai megszállottságát. Gábornak többször kellett várnia sebész asszonyára, mint fordítva. A felek különben õszinték voltak egymáshoz; úgynevezett stabil házasság volt az övék. Együttlétüket nem fûtötte már szenvedély, de - noha feltámadtak olykor bizonyos vágyak, s adódtak kísértések - nem csalták meg egymást. Nem éri meg - mondták maguknak, s néha egymásnak is. Aztán beszélgettek kicsit a kandalló mellett, majd ki-ki fogta a maga könyvét... A kandallót különben némi öngúnnyal emlegették a házastársak, jól emlékezvén még a rosszul fûtött kollégiumi szobákra.
    "Vagy alusznak, vagy nem hallják, vagy talán nem is akarják..." - tárta szét karjait Gizike, a sikertelen taxihívások után. Gábor szabadkozott: az angolokkal ivott pohár pezsgõ még nem lett volna akadály, elengedte a sofõrt is, de a konyakok után már nem vállalkozik a vezetésre.
    - Hazaviszem én magukat - mondta Edit hirtelen ötlettel, akirõl csak most derült ki (ez is a tolmácsok szakmai fogása): úgy konyakozott, hogy nem konyakozott. (Tudta, hogy a nagy dézsába ültetett pálmafának meg se kottyan az a három pohár ital.) - Ilyen flancos kocsit még úgyse vezettem - nézegette a dög nagy járgányt Edit, de boldogult vele. - Mennél jobb a márka, annál könnyebben kezelhetõ - jegyezte meg Gábor, s ebben némi kétértelmûséget érzett a botcsinálta sofõr.
    A garzonház lakói csodálkoztak, mikor reggel a kis verdák között meglátták a nagy, fekete bárkát. Editet azonban senki sem gyanúsíthatta. Nem a nagy járgánynyal hagyta el a házat, hanem a maga kis kocsijával, mint rendesen. A ház elõtt veszteglõ nagy autó meg nem beszélt. Pedig, ha szólni tudott volna! Talán szavalni kezd, vagy dalra fakad. Persze átélt már egyet s mást ez a sötétszemû elegáns automobil. El kellett viselnie, hogy a sofõr idõnként megdönt puhára párnázott ülésein egy-egy gépírónõt vagy valakit a laboratóriumból. Ez az éjszakai találkozás azonban más volt. - Álljon meg - szólt Gábor villája közelében; itt el kell búcsúznunk. Guruljon haza, majd reggel elküldök a kocsiért. - De nem tudtak egymástól elbúcsúzni... Néhány suta, félúton megrekedt mozdulat, majd a férfi kikapcsolta a motort. Aztán mindent kikapcsoltak; nemcsak a rajtuk levõ ruhadarabok "nyílászáróit", hanem az idõt is.
    Még ott, akkor született meg a kiskarácsony ötlete. Az ünnepek elõtt - legalább egy hétig! - együtt lenni. Kettesben. Ez egy kis karácsony. Kiskarácsony!
    A gyógyvizes medence fölött pára gomolygott. Már csak egy-két megszállott fürdõzõ sziluettje látszott a karácsonyi színes izzók világításában. A két testnek nem kellett egymást keresni. Edit, akit volt férje frigid p...nak nevezett, most úgy érezte mindenért kárpótlást kap. A durva követelõzõ, majd elkapkodott ölelések, a lóversenyeken hagyott utolsó forintok miatti veszekedések, a válás megalázó hercehurcája, a vagyon (egy kétszobás bérházi lakás) megosztása, a bugyuta reklámszövegek fordítása éjszakánként - mindez a múlté. A válás óta anyagilag, úgy-ahogy talpra állt, de most lett ember, most érzi, hogy nõ.
    - Késõn találkoztunk - mondta Gábor a vacsoránál, csak úgy maga elé. - Soha nem késõ! - szorította meg Edit a kezét. Aztán hirtelen jókedvük lett. Nézték a felcicomázott vacsorázó vendégeket, akik kilószámra hordják az aranyat: láncot, perecet, fülbevalót, kösöntyût. - Emlékszel a szegvári bálra? - kérdezte Edit. - Persze, amikor Rózsa Sándor elrabolta a báli népség ékszereit. Gyertyafény, zene, suhogó báli ruhák, pengõ sarkantyúk aztán egyszerre berobbannak a betyárok. "Lûjjetek!" - parancsolja legényeinek a Gazda. Micsoda remek szituáció. Ki olvas ma Móricz Zsigmondot? - Csináljuk meg a rablást holnap itten - javasolja Edit. - Remek lesz, csak álorcát kell öltenünk - veszi Gábor a lapot. De Edit elkomorul: - Hagyd a játékot, én mindig a te valódi arcod akarom látni... Ugye, ez a valódi?
    Két nap múlva Edit a fájdalomtól eltorzulva látta a férfi arcát. A fürdõorvos ott tehetetlenkedett Gábor körül a sztetoszkópjával. - Negyvennyolc éves, a legveszélyesebb életkor - csak ennyit tudott mondani.
    - Hívd Gizikét - suttogta Gábor, erõtlenül megérintve Edit arcát.
    A helikopter kisvártatva megérkezett. Gizike gyors, ügyes és diszkrét volt, mint mindig. Meg aztán szerette is ezt a két embert, akik megérdemelnék egymást...
    Január közepén (Gábor utókezelésen Angliában, vele a felesége is) a nagy nemzetközi konferencia szomszédos tolmácsfülkéjébõl, kihasználva a szusszanásnyi szünetet, átszól Edit egyik kolléganõje. - Hogy ünnepeltél? Most is egyedül? - Nem egészen, nekem is volt egy kis karácsonyom - válaszol Edit és gyorsan elfordul.

PAPP LAJOS

Harminchárom haiku

              Matsuo Basho emlékének

Az alapvers
Szál fenyõ lennék?
Az éj holdfény-zuhatag.
S dalol egy kakukk.

Nem múló bánat
Rám szólt a reggel.
A nap óránként rám szól.
Szótlan az este.

Isten az égben
Elnéz felettünk.
Megtûr vajon ma minket?
Holnap mindegy már.

Imamalom
Szép biz' az élet!
Szép, gyönyörû a világ!
Jaj, szép! Jaj, szép, szép!

Szüleim sírja
Egy ágyban háltak.
Pokol volt a nappaluk.
Itt tán pihennek.

Az én örökségem
Apám szegény volt.
Anyám Õt megvetette.
Szegény lettem hát.

A házassági évfordulónk
Boldogok voltunk.
Ülök két pohár mellett.
S egyedül végképp.

Sorscsapás
Ösvény a fák közt.
Egy sorscsapás merre visz?
Hallgat az erdõ.

Tétova leltár
A lányom? Elment.
Helgám is; odaát van.
Van még egy fiam.

Új életritmus
Este lefekszem.
Álmom, ha volt, elveszett.
Fölkelek reggel.

Szomorú özvegyek
Levelet írnak.
Nem jön már soha válasz.
Hát újra írnak.

Veronika halála
Alig beszéltünk!...
Tudtam. Tudta, hogy tudom.
S lehullt egy csillag.

Keresõben
Uram, merre vagy?
Bárhol légy, te vagy az Úr.
És én... Mi vagyok?

Helga tréfája
Így kért: ne menj el!
Maradtam negyven évig.
S szó nélkül elment.

Vers helyett
Itt minden Te vagy.
Téged vigyáz itt minden.
Így óvsz meg engem.

Marcika fél
Kis, síró ember.
Élete riadalom.
Anya!... Nincs sehol.

Nelli-tündér veszélyes
Vidám pillangó.
Mosolya napsugár-fény.
Meg ne haragítsd!

Samcika derék fiú
Tán szamuráj lesz.
Erõs, hûséges, bátor.
Most még: samuráj.

Szami hallgatag
Nehéz sorsa lesz.
Kevesen szeretik majd.
Hallgat. Hallgatok.

Álmom a családról
Maradék álom.
Hetenként egy telefon.
S a várakozás.

Még egy kiáltás
Nyisson egy rést rám!
Hátha meghall a világ.
Szóltam a falnak.

Magyar aratás
Ocsu, torz szavak.
Kalászban nem fért a mag.
Nem fér itt a tett.

Homo politicus
Arcát vesztette.
Üres név holmi listán.
Még két lábon jár.

A harminc ezüst
Adták, eltette.
S leírta: nem vállalom!
Gondolt magára.

Egy életút végén
Elõbb csalt, rabolt.
Kincsein trónolt aztán.
Ma könyveket ír.

Egy jó ember
Virágkedvelõ!
Jó ember! - mondják róla.
Mit mond a virág?

Vasárnapi költõ
Ilyenkor költ csak.
Kölcsön vesz egy-két jó sort.
Ma nem lophat mást.

Kényszerhelyzetben
Õk átnéztek rajtam.
Én meg sem látom õket.
S egymásba botlunk.

Katonák temetõje
Egyen-sírkövek.
Feszes sorokban állnak.
Halni kész sereg.

Majd a boncasztalon
Exitus. S visznek.
Szétvagdalják a testem.
A lelkem nem kell.

Sajátos kifejlet
Tûnjetek innét!
Ûzöm mind a férgeket.
Bordáim közül.

Vállalt magányom
Csukva az ablak.
A redõnyt leengedtem.
Zárva a szívem.

Szép új világ
Dúskálhat a gaz.
A nép világgá széled.
Az igaz meghal.