VÁLASZTÁSI KOSZORÚ
 

JÓKAI MÓR

Az alkotmányos harc*

Az 1837-i tisztújítás elõtti estén már felgyülekezett a nemesség a megye fõvárosába; zeneszóval, lobogókkal járták végig a fõutcákat, lelkesülten éltetve jelöltjeiket. Mikor két ellenséges csoport összetalálkozott szemközt, szépen elhaladtak egymás mellett minden tettlegesség nélkül: csupán odavetett élcekkel bosszantották egymást.
    - A ti alispánotok csak iskolamester!
    - A tiétek meg csak ministráns!
    Aztán rákiáltottak tömegesen: - Nem kell nekünk rektor! Nem kell nekünk a-bé-ab. A-bé-ab, vaskalap! nem vagyunk mink sexták.
    A másik félrõl megint: - Nem kell nekünk a ministráns diák! Jezsuita, Karmelita, Patienta: barát-tánc! Nem vagyunk mink pulusok!
    Amaz a kálvinista, ez a pápista kis diákok gúnyneve volt.
    A verestollasok azt a gúnyt találták ki, hogy a nagy ábécés fali táblákat elhozták a falusi iskolákból, azokat szegezték fel rudakra, s azzal csúfolták a fehértollasokat, hogy ez az õ zászlójuk.
    A fehértollasok meg azt a tromfot vágták vissza, hogy nagy csengettyûket szereztek, aminõkkel mise alatt szoktak a ministránsok csengetni, s ahol összetalálkoztak az ellenpárt tömegével, ezzel a gúnyos csengetéssel üdvözölték.
    A vezéreknek gondjuk volt rá, hogy a két tábort a város két végén berendezett, két külön tanyára elhelyezzék, ahol azután egész éjjel folyt a munka.
    Mind a két táborban voltak báránybõrbe öltözött farkasok: az ellenpárt kémei, ügynökei, toborzói, kik nyíltan, leghangosabban magasztalták az õ tolluk jelöltjeit, alattomban pedig ismerõseiket áttérésre csábították. A Darkaváry-pártnak pénze is volt: annak az emisszáriusai nyomatékos indokokkal is dolgoztak. Ahol aztán rajtakaptak egy ilyen titkos toborzót, arról bizony letörülgették a keresztvizet, s nem egy elõkelõ úr, ki az ellenfél tanyájára gyanús szándékkal lépett be, szerzé meg azt a tapasztalatot, hogy háború idején a magas cím meg nem véd az ütlegektõl.
    Másnap reggel aztán mind a két pártnak az volt a legnehezebb feladata, hogy a szavazatait mind összegyûjtse a megyeháza udvarán, mert addig, amíg csak kiabálásból áll a feladat, jöhet-mehet mindenki minden kapun ki és be; de amint egyszer ez a szó ki lesz írva a fekete táblára: "Vox", akkor bezárnak minden kaput,  s csak egy kisajtó marad az egyenként kijövetelre, bemenni többé nem lehet, azért a szavazó urakat ugyancsak elõ kell keresni minden házból, ahogy elszéledeztek, némelyiknél nehezen is megy a fölébresztés, s néhánynak a járása világos tanúságot tesz arról, hogy mai nap nagy fölindulás van.
    A megyeháza udvarán egy nagy, rögtönzött emelvény van fölállítva az elnökség részére, melynek a folyosóról van a belsõ termekkel összeköttetése. Ide csoportosulnak a hivatalosok, míg az udvarra nézõ ablakokból kíváncsi hölgysereg bámulja az alkotmányos látványt.
    S az eleinte megható tekintet: amint különbözõ feliratú, de mind piros, fehér, zöld zászlóikkal egyenként jõnek fel a csoportok, két átellenes kapun keresztül, s az állvány két oldalán egymással szemközt elfoglalják a tért. Közöttük a rendtartó vezérek, díszruhában, kardosan. Egyéb fegyvert nem szabad behozni, csak a díszkardot. Fokos és ólmosbot odahaza marad. Az udvarról is el van távolítva minden hajigálásra szolgálható tárgy, még a legapróbb kavics is.
    Késõbb aztán, amint új tömegek nyomulnak be a kapun, az érkezõk hangosan kiáltják el a jelszót; utána zúdítják az ittlevõ pártfeleik; mire aztán az ellentábor még egyszer oly haragos riadással emeli fel jelöltje nevét, hogy amazokét túlkiáltsa. Eközben a zászlókat lobogtatják, kalapjaikat rázzák a légben, a rokonszenvezõ hölgyek virágokat szórnak le rájuk az ablakokból, azokat kalapjuk mellé tûzik, s még jobban éljeneznek.
    Ez így megy délelõtti tíz óráig. A fõispán még nem jött elõ belsõ szobáiból. Még a nagylapáti nemesség hátravan; az pedig százhúsz bizonyos szavazat Darkaváry részére. Egyik nyargonc a másik után vágtat Nagylapát felé, hogy siettesse õket. Bizonyosan elmaradtak a Betekints csárdánál. Végre megérkeznek a nagylapátiak is. Maga Rácz Miska, a híres verekedõ hozza elõttük a zászlót.Kieresztették a vármegye tömlöcébõl, ahol még egy esztendeje lett volna kiülni való, valami agyonütési tréfáért; kegyelmet kapott, s most azt leszolgálja. Köpcös, vállas legény, szúró, kihívó tekintettel, mely elárulja benne a vadállatot. A nagylapáti sereg, mint legutól jött, a félkör közepét tölté ki: a fehértollasok aggodalmasan húzódnak el mellõle.
    Most aztán megjelenik a fõispán úr. Viselõje ugyan egy õsnemesi névnek, de éppen nem mintaképe egy õsnemesnek. Arca kiborotválva, fején fehér bodrozott paróka; egy kísértet XV. Lajos udvarából; kiejtése, modora szintén francia, hadart-elmosott, sûrû "hein?" közbeszúrásokkal. Bécsben és Párizsban lakik: vármegyéjét csak minden három évben egyszer látja, amikor tisztújításra lejön. Olyankor aztán elolvassa az eléje tett papírról a titkárja által készített beszédet, s kimondja a megyegyûlés határozatait, miket a fõjegyzõ ír le számára  latinul.
    Hanem most ez a terhes hivatal még egy új feladattal lett megnehezítve. Az ország rendei Pozsonyban azt a törvényt hozták tavaly, hogy ezentúl Magyarországon ne a latin, hanem a magyar nyelv legyen a hivatalos. Már most a fõispán úrnak is magyar beszédet kell felolvasni és magyar határozatokat kimondani. Hiszen érti õ a nyelvet egy kicsit, de furcsául ejti ki nagyon. Aztán még egy másik baj is származott az újításból.
    - Nézze ön - szól a fõispán úr õexcellenciája, kinek melle úgy meg van rakva érdemkeresztekkel, mintha minden uralkodó rajta igyekezett volna heraldikai gyûjteményét bemutatni. - Nézze ön - szól a hozzá közel ülõ fõjegyzõhöz, kinek fél füllel az õ beszédét, másik féllel a tanácskozás folyamát kell kísérni.
    S a tanácskozás nagyon zajos. A fõispánnak szemére lobbantják, hogy a tisztújítás határidejét nem tartotta meg: ez megsértése a megye jogainak, az alkotmánynak.
    - Nézze ön - szól a fõispán úr a fõjegyzõhöz, a kezében levõ veres plajbásszal betûket rajzolva az elõtte fekvõ papírra -, amíg diákul ment az izé, hein? addig így írtam a nevemet: "Comes Emericus de Szivárvány", az y szárát így körülkanyarítottam, s abba belefoglaltam a manu propriát. Hein? De már most, hogy minden izé magyarul megy, ezt a (comment s'appelle,)1 izét nem csinálhatom így, mert a magyarban az izé, c'est á dire,2 a titulus "fõispán" nem a név elõtt jön hanem utána; a keresztnév jön a végin; így Gróf Szivárvány Imre, hein? De ennek az "e" betûnek a szárát nem ránthatom lefelé, azt már most felfelé kell rántanom, s így foglalni bele az egész izét. Hein?
    A fõjegyzõ ráhagyta, hogy biz az nagyon jó lesz így, és sietett hirtelen valami törvénycikket felolvasni a karok és rendeknek, amivel a hevessé vált vitát rendes kerékvágásba terelje.
    Odakinn az udvaron pedig már ordítani kezdett a választósereg torkaszakadtából, szavazást követelve.
    A fõispán úr nem látta még jónak e közóhajtást tekintetbe venni.
    Szükséges volt az idõt valahogy eltarisznyázni. Délig. A veres tollas párt szónokai gondoskodtak hosszú vitákat elõidézõ intermezzókról. És mindennek az volt a célja, hogy dél felé a fehér tollas párt majd széledezni fog, az éhségnek, szomjúságnak sokan nem gyõznek ellenállni, míg a veres tollas párt egy szomszéd kert falához támaszkodva, a falon át harapnivalóval könnyen elláttathatik, a megyeház egyetlen kútja is az õ táborának jutott, tehát szomjan sem vész el.
    - De már most nézze ön - mondá a fõjegyzõnek. - Engemet õfelsége legközelebb belsõ titkos tanácsosának is kinevezett, már most ennek a címnek is oda kell jönni az aláírásomba, az pedig ezen az izén kívül nem maradhat.
    A fõjegyzõ azt a tanácsot adta õexcellenciájának, hogy csináljon a neve után egy kacskaringót, hogy ez a cím is beleférjen.
    Odalenn pedig már tombolt a nép a szavazás után, s kezdte a deszkaállványt bontogatni dühében.
    A fõispán úr a névaláírását gyakorolta a veres plajbásszal, s azután a kék plajbászszal szépen kiárnyékolta a kaligrafiált vonásokat.
    Végre megkondult a déli harangszó.
    Erre a fõispán úr ájtatosan összetette a kezeit, és imádkozott: keresztet vetett magára, s aztán fölhatalmazá a fõjegyzõt, hogy már most kijelentheti, hogy szavazásra megy a dolog, s a kapuk bezáratnak.
    E kijelentés egyszerre lelohasztá a magasan járó hullámokat. A gyûlésterem kiürült, az udvaron megszûnt a zajos, haragos lárma, felváltotta az általános éljenriadal, midõn a fõjegyzõ megjelent a fekete tábla elõtt, s arra felírta a szót: "Vox". Rájárt még a keze a latinra; de észrevette; letörölte a szót hirtelen a kucsmájával, s helyébe írta magyarul: "szavazás", ami aztán odalenn ismét kétezer embernyi kacajt idézett elõ. De hisz akik nevetnek, jó emberek.
    Most azután a fõispán úr a gyûlésterembõl kivonult a szabad ég alatt álló emelvényre, s az ad hoc tisztikarral együtt helyet foglalt a zöld asztal mellett.
    Következett részérõl a kijelölés. Az elsõ alispáni helyre két nevet kellett kitûznie. A fõispán elsõ helyre Darkaváry nevét diktálta s utána Herendyét.
    Ez ismét óriási vihart gerjesztett. Az egyik tömeg odalenn ordított a düh miatt, a másik ujjongott és hahotázott; a terembõl protestációk hangzottak elõ: - Ez illetlenség, ez megsértése az alkotmányos szokásnak, ez részrehajlás!
    A fõispán úr azt mondá a fõjegyzõnek: - Én mégis azt tartom, hogy sokkal jobb lenne, ha én a nevem után két ilyen izét kanyarítanék, az egyikbe jönne a nevem és a fõispán, a másikba az "és belsõ titkos tanácsos".
    A fõjegyzõ ráhagyta; sõt ha két nagy s közepett egy kicsiny kacskaringó jönne egymás alá, a kicsibe íratnék az "és", akkor az minden alkotmányos igénynek teljesen megfelelne.
    A közönség végre is megunta a kiabálást hiába, s beletörõdött a kijelölési rendbe, s azzal megkezdõdött a szavazatszedés.
    Itt nyílt meg aztán csak a tér a korteskedésnek virtuozitássá elfajulni. Az egyes szavazóknak egy hosszú, tekervényes folyosón át kellett a szavazatszedõ bizottság elé járulni. E folyosónak minden zugában, fülkéjében, még a kályhalyukakban is veres tollas kortesek voltak elbújva, akik a végighaladó fehértollast hirtelen megragadták, kapacitálni, rábeszélni, pénzzel megvásárolni igyekeztek. A tapasztaltabb nemesek közül pedig néhányan odaálltak a szavazatszedõ bizottság mögé, s vigyáztak az egyenként jövõkre, nehogy a híveik szája más névre járjon el. Spongyia Marci, a veres tollasok fõkortese ott kapcáskodott, dubitátus3 nemeseket válogatva az ellenfél szavazói közül, míg a pandúrokkal ki nem vezettették. Hogy mily sikere volt e mûködésnek, azt bizonyítá a szavazatok sorozata. Délután hét órakor a vörös toll már határozott többségben van. Mindenki szavazott már. A fehér tollnak alig van még huszonöt szavazata a székvárosi notabilitásokból, míg a vörös tollnak egy egész községe van hátra: a nagylapáti nemesek, százhúszan egy tömegben.
    Azok is hozzákezdenek a szavazáshoz. Rácz Miska kezdi meg nagy hetykén, utána jön egymás után húsz nemes úr: mint Darkaváryra szavaznak. Most következik egy  magas, délceg, izmos férfi; mintegy harmincéves lehet. Komoly mélázó arc, sûrû szemöldökkel, sárgás arcszínnel, keskeny, összeszorított ajkakkal, miken gyér bajusz burjánzik. Magas homlokát kétfelé szeli a gond redõje, s félig takarja lecsüngõ üstök.
    - Ez az a Kádár Laci! - súg oda a szavazatszedõ bizottság jegyzõje az elnökének.
    (Aha! Az a bizonyos legény, akitõl võlegény korában elszöktette Darkaváry a menyasszonyát, a szép Susanne-t?)
    ("Vajon ez is rá fog-e szavazni Darkaváryra?")
    ("Hogyne? Propter bonum pacis: a béke javáért.")
    ("No meg tíz jó forintért...")
    A komor, halavány legény pedig ezalatt a szavazatszedõ bizottság asztalához ért, s ott arra a kérdésre, hogy kire szavaz, így felelt:
    - Én, nemes Kádár László és az utánam következõ nagyapáti nemesek, szám szerint százan, ezennel átadjuk a tekintetes szavazatszedõ bizottságnak azon ötszáz forintot, mely számunkra, szavazataink megvétele végett Darkaváry úr által küldetett, és általunk elfogadtatott; mi pedig átadjuk azt a helybeli kórház javára, és fogunk szavazni a mi meggyõzõdésünk szerint. Éljen Herendy alispán!
    És azzal letevé az ötszáz forintot a bizottság asztalára. Az utána jövõ kilencvenkilenc mind Herendyre adta szavazatát. És ezzel lett a nap sorsa eldöntve.
    Herendy a nagylapáti szavazatok ily nem reménylett megoszlása által valami tizenhat szavazattöbbséggel gyõztes maradt. Darkaváry mint elsõ alispán megbukott, s azzal vele együtt bukott az egész veres tollas párt, annak minden jelöltje: azokból még csak egy bábaasszony sem kerül be az új tisztikarba. (Ez utóbbi is restauráltatik.)
    Borzasztó lett az elkeseredés a veres tollnál, melyet e nem várt áttérés okozott; annál nagyobb az öröm a fehér tollas pártnál. A megyeház kis ajtaján kilépõ nagylapátiakat elöl csókolták, hátul püfölték; de senki annyira dühös nem volt rájuk, mint az a húsz nagylapáti, aki Darkaváryra szavazott; mert azok most már a másik öt forinttól végképp elestek. A fehértollasok, baráti hódolatuk kifejezésül, rögtön siettek legszebb zászlójukat odaajándékozni a nagylapátiaknak.
    - Azt szeretném látni - ordítá Rácz Miska -, hogy kinek lesz disznószíve közületek azt a zászlót a kezébe venni?
    - Hát majd nekem! - szólt csendesen Kádár Laci, s öklébe szorítá a zászló nyelét.
    Viszonzásul Rácz Miska egy csomó sarat vágott az arcához.
    Kádár Laci letörölte a sarat az arcáról hidegvérrel.
    - Eldobod azt a zászlót mindjárt! - ordítá rá a híres verekedõ, s amint az nem tette meg hirtelen, amit kérdett tõle, úgy vágta ököllel arcul, hogy orrát-száját elborította a vér.
    Kádár Laci letörülte arcáról a vért is, s azt mondta, hogy: - Jól van, öcsém, majd máskor beszéljünk errõl.
    Ekkor Rácz Miska megkapta kezével a zászlónyelet, egyet csavarintott rajta, lerántotta azt a földre, rágázolt a lábával, s ahogy a zászló nyele kettétörött, a sárban maradt lobogóra taposott.
    Most aztán Kádár Laci az eltört zászlónyéllel egy olyat ütött Rácz Miska fejére, hogy az rögtön ki volt fizetve minden eddig elkövetett bûneiért: meghalt az, ott abban a nyomban.
    Erre egy kis friss általános verekedés kezdõdött el, melynek lecsillapítására nem voltak képesek a megyei pandúrok, melybõl könnyen véres csata lehetett volna, ha hirtelen meg nem kondulnak a vészharangok.
    - Tûz van! - kiáltják a tömeg közt, s arra a verekedõ tömegek szétválnak. Igazán tûz van. Spongyia Marciék, mikor látták, hogy veszt a vörös toll, hogy félbeszakítsák a választást, felgyújtották a fehértollasok tanyáját; az a deszkaépület aztán minden benne levõ tarisznyával együtt leégett.
    A nagy vészlárma közepett aztán senkinek sem jutott eszébe, hogy Rácz Miska gyilkosát üldözõbe vegye. Kádár Laci menekülhetett a városból.
    Az egész zûrzavar, mely a megyeházon kívül támadt, egy hajszálnyira sem zavarta meg az alkotmányos tény lefolyását a házon belül. A többség kimondatott, s a fõispán aláírta a szavazat eredményét konstatáló jegyzõkönyvben a nevét, ügyelve csakugyan a hármas kacskaringóra, hogy el ne tévessze. Tökéletesen sikerült neki.
    A tizenharmadik tisztújítás volt ez már, melyen õexcellenciája Bakonyberek megyében elnökölt, s egyik sem különbözött a másiktól.

1874

Lábjegyzet
:
* "A szegénység útja" címû regény harmadik fejezete   (vissza)
1 hogyan mondják?  (vissza)
2 azaz                     (vissza)
3 habozó                 (vissza)
 

VÖRÖSMARTY MIHÁLY

Vesztegetés

Nemcsak lélekadó bortól részegszik az ember,
S nemcsak ajándékpénz, ami megejti szivét,
Megveszlek szóval, hivatallal, félelem által,
S fondorságokkal lángba borítom agyad.
Megveszek így ötvent, meg százakat; a sok ezernél
Elfogy erõm: itt még a borözön sem elég.
És ámítani nagy tömeget sok idõre veszélyes,
Míg a néhánnyal könnyü az alku nagyon.

1841

CZUCZOR GERGELY

Korteskedés

Vak susogó, faluzás, van vokshajósdi vadászat,
Van henye kóbor elég, van sereg ingyenivó.
Köznemes, és fõúr, tiszt, nem-tiszt lettek egyenlõk,
Egy kulacsot szopnak bocskoros és kaputos.
Vajmi különc látvány: mily csókolkozva komázzák
Egymást põre gatyás, és finom úri zekés!
Van lélekvásár puskákon, cifra gubákon,
Dolmányon, kalapon, húszason, icce-boron.
Lakzi hegyen-völgyön, dobzódás torkig-ivással,
És mi ezekkel jár: féktelen undor ajak.
Mûködik ármány és csábítás s asszonyi furfang,
Zengnek macskazenék s utcai gúnydalicák.
Ím a készület a megye és országnak ügyéhez! -
Mindez csak mutató, a java hátra vagyon.
A nagy sorsnap elért: terelik csapatokba szorítva
Szájas pártvezetõk a feluszult sereget;
Mint török a várat, megszállják a megye házát,
S áll az igazságnak temploma ostrom alatt.
Nincs már sarkain egy ajtó, nincs ablaka egy ép,
Pad, szék öszverogyott, nincs sehol asztal egész.
Majd a kétes ügyet fegyver választja el; izgat
A hires ólmosbot, bicskia, pisztoly, ököl.
És van fojtogatás, szúrás, agyfõbe legyintés,
És van szörnyû halál: "Semmi! de nincsen adó!"
Kész az ujított szék, jó Isten tudja miféle:
"Semmi! kerül majd más harmadik évre megint!"
Van követ országos, de nem ollyan szellemû s elvû
Mint utasításunk: "Semmi! de visszajöhet!"
Megtörtént, megesett a dínomdánom ugyancsak,
S szánombánom nyomban utána siet.
Elfolyt a sok bor, s nem gyõztél rajta, bukott párt!
És te, ki gyõztél bár, nem vagy-e torkig adós?
Elvet okokkal kell, és nem bor-itatva tenyésztni,
A megvesztegetés mételye sírba viend.

1844


 
SZABÓ ENDRE

Vajda János képviselõsége

Sokat bolyongott Vajda János egyedül az utcán, ráért gondolkozni mindenféle okos dolgokról, míg végre azt a bolondot gondolta ki, hogy õ országgyûlési képviselõ lesz.
    Elõadta ezt egy asztaltársaságban.
- Mert - azt mondja -, ha az a vadszamár X, az az analfabéta Y, az a hatökör Z képviselõ lehet, mért ne lehetnék én?
    Hát igaz.
    - Aztán milyen párti mandátumot "vállalnál?" - kérdi valamelyikünk, mintha azt a mandátumot valóban csak "vállalni" kellene:
    - Nekem mindegy - felelt öreg Jánosunk.
    És ez volt még a legokosabb egész gondolatmenetében.
    - Akkor menj el Tisza Kálmánhoz, és jelentkezzél, hogy jelöltessen.
    - No, miért éppen Tisza Kálmánhoz? Nagy úr az! Meg ott már úgyis sokan vannak.
    - Pedig az azért volna jó, hogy nem kellene a magad pénzét fogyasztanod.
Ez nem volt valami jó argumentum, mert hogy fogyassza õ azt, ami nincs?
    - Már csak talán mégis a függetlenségi párttal mennék, bár úgy látom én, hogy mind egy fene. Egyik olyan, mint a másik. Hanem ha bejutnék, majd rendet próbálnék csinálni. Majd megmutatnám én, hogy hogy kell ezt csinálni? Megcsinálnám az igaz emberek pártját.
    - Hát az is jó. Akkor menj el Irányi Dánielhez, ott bizonyára örömmel fognak látni, kiszemelnek neked valami jó erõs ellenzéki kerületet. Csakhogy, akkor nagy munka vár rád. Ott kell laknod a választások alatt a kerületben, meglátogatni minden községet, nem egyszer, hanem sokszor, ott mindannyiszor beszédeket tartani, komaságot, násznagyságot vállalni, vendégeskedni, vasárnapi bálokban valamenynyi lányt, menyecskét megtáncoltatni.
    - Elég! - hördült fel Vajda. - Hogy én hordó tetejére álljak, Bolondokat szavaljak? Mindenkivel összecsókolóddzam? Soha!
    Tehát errõl sem tárgyalhattunk tovább, hacsak azt nem akartuk, hogy dühében lerántsa az asztal abroszát, a söröspoharakkal együtt.
    - Akkor hát még csak egy lehetõség van: lépj fel olyan kerületben, ahol ismernek; mert ahol ismernek, ott bizonyára nagyra is becsülnek. Oda aztán nem kell törik-szakad korteskedés.
    - Ez nem rossz gondolat.
    - Van-e hát ilyen kerületed?
    - Hogyne volna!
    - Melyik?
    - A váli...
    - Hát ott jó ismertséged van?
    - Hogyne volna! Hiszen van egy versem, melynek címe: "A váli erdõben".
    Az asztaltársaság csendesen összemosolygott, és ki-ki a söröspohár után nyúl.
    - Na jól van! Hanem azért pénz ide is kell ám, kedves Jánosunk. Van-e?
    - No - feleli Vajda erõs meggyõzõdés hangján -, ha megszorítom a piócámat, hát az is lesz.
    Mindnyájan tudtuk pedig, hogy az a pióca Nagy Miklós, a Vasárnapi Újság szerkesztõje, aki szintén ott mosolygott csendeskésen.
    - Aztán mit gondolsz, János: mennyi lenne?
    - No, hát egy ötven-hatvan forint bizonyosan.
    Erre már nem bírtuk tovább jólélekkel: kifakadt belõlünk a harsogó kacaj; én úgy segítettem magamon, hogy kiszaladtam az utcára.
    Természetes, hogy nem is lett Vajda Jánosból képviselõ.
    Elkeseredésében aztán a választások lezajlása után ilyen névjegykártyát nyomatott:

    VAJDA JÁNOS
     Nem képviselõ

(Részlet a Cigányvilág (anekdoták magyar írók és mûvészek életébõl) címû könyvébõl. Legutóbb Szabó Endre Anekdoták és villámlások, Táncsics-sorozat, 6, füzet, 1990.)

DARMAY VIKTOR

A "szabadelvûek"

Országszerte áll a vásár,
A nagy bumbum és a hecc;
A piacon dobszóval jár
Az új kormány, mint kupec.
Minõ lárma, milyen humbug...
No mindjárt megpukkadok!
De azért hát rajta csak, mert
Én hivatalt akarok.

"Szabadelvü párt!"... Örökké
Konzervativ voltam én;
Svarcgelbnek is hívtak egyszer,
Smerling és Bak idején.
Most is Pálhoz húz a szívem,
S lelkem hozzá andalog...
De azért hát rajta csak, mert
Én hivatalt akarok.

"Szabadelvü párt!" Családom
Fája - ördög és pokol -
Árpádig nyúl s rá én büszke
Vagyok is, mint egy spanyol.
Kocsimon és palotámon
Öt pontos címer ragyog...
De azért hát rajta csak, mert
Én hivatalt akarok.

"Szabadelvü párt!" Dicsõ szó,
Ha nemcsak szó, de igaz;
Tiszta, mint a nap... de nini,
Az árnyékban ott mi az?
Rám Zsedényi copfja s Forgács
Mumi-arca vigyorog...
De már mindegy, rajta csak, mert
Én hivatalt akarok.

És dobszóval trombitával
A vásár szépen megyen...
S innen-onnan az "eladók"
Gyülekeznek csöndesen.
S csak az marad el a sorból,
Ki hivatalt nem akar...
Teringettét, vajjon lesz-é
Még maholnap íly magyar?
 

SZABÓ ENDRE

Lopnak, lopnak

Lopnak, lopnak, egyre lopnak,
Felvirradt a tolvajoknak -
Jó hazám, hisz' beteg voltál -
De csakugyan haldokolsz már?...

Lopnak, lopnak, egyre lopnak,
Amit lehet elkapkodnak,
Szemet huny rá a fõszolga:
"Haldoklóknak ez a sorsa."

Lopnak, lopnak, egyre lopnak,
Új dolgot úgy, mint kopottat,
A bennfenntes drága-bármit,
Hányt-vetettet a mulyábbik.

Lopnak, lopnak, egyre lopnak,
Ládát, zsebet átmotoznak,
S ki legtöbbet tud eltömni,
Nagynak nézi azt a többi.

Lopnak, lopnak, egyre lopnak,
Lát a beteg, de nem szólhat,
Fél, hogy ha még rájuk szól, hát -
Ijedtökben agyon fojtják.

MIKSZÁTH KÁLMÁN

A Boér-legenda Gyergyón

Valószínû (sõt, majdnem bizonyos), hogy valamikor fiatalember volt Boér Antal is, sõt még gyerek is volt, vagy ebben a században vagy az elõtte valóban. No, de most már felnõtt ember, már a hatodik országgyûlésnek (innen visszafelé a hatodiknak) õ volt a legöregebb embere, a megnyitásnál korelnöke, s azóta is mindig korelnök, sõt (ellenkezõleg Péchy Tamás házelnökkel) egyre biztosabbnak érezheti magát ebben az állásában.
    A hatodik országgyûlés! Mikor volt már az? A hatodik generáció elõttünk! Ki látta már azt? Az uramöcsémék, akik mint korjegyzõk környezték, a legfiatalabbak vagy aggastyánok már, vagy odakünn feküsznek a temetõkben, szép fehér abroszszal betakarva télen, zöld selyempaplannal betakarva nyáron.
    Hogy lett, mi módon lett ilyen öreggé a képviselõ úr, érdemes volna tõle megtanulni, s ha tudnám, elmondanám, de hogy miképpen lett képviselõ az öregúr, azt is érdemes meghallgatni, s azt én el is tudom mondani.
    A hatvanas évek legvégén (ebben a században), Kincses Kolozsváron lakott Boér bácsi, s meglátván egyszer egy szokmányos székely fuvarost, nyájas hangon kérdi:
    - Hová való kee?
    - Gyergyóba, instállom.
    - No, akkor éppen eltaláltam. Mondja meg kee a gyergyóiaknak, hogy tisztelteti õket az öreg Boér Antal, aki éjjel-nappal azon gondolkozik, hogy kellene Gyergyót talpra állítani.
    Vagy elmondta az üzenetet a fuvaros vagy nem, az õ lelke rajta, ha el nem mondta. Boérnak mindegy volt, másnap a reggeli sétájánál megint talált a piacon gyergyói embereket.
    - Hej, mondjátok meg otthon a gyergyóiaknak, hogy van itt Kolozsváron egy hû emberük, az öreg Boér Antal, aki, ha térdig koptatja is lábát, nem nyugszik, míg Gyergyóból nem csinál valamit.
    S így ment ez nap nap után, hetekig, havakig, egész esztendõkig. Minden gyergyói székelyt megállított az úton, mindenkitõl megüzente:
    - Tiszteli a gyergyói népet öreg Boér Antal. Ébren, alva csak õrájuk gondol öreg Boér Antal. Nem pihen, nem nyugszik, míg úrrá nem teszi a gyergyói népet.
    Szivárgott át az üzenet a csendes Gyergyóba. Az egyik is hozta, a másik is hozta. Hol itt gyúlt ki, hol ott, s ment, vándorolt, mint a bolygó fény. Egyik megtoldotta, a másik általgyúrta, s szállt-szállt fülbül fülbe, hogy él Kolozsvárott egy öregember, bizonyos Boér Antal nevû, Gyergyó jótevõje, aki pártfogásba vette a szegény székelyeket, s nagy fényre emeli a tartományt. Áldja meg az Isten jártában-keltében.
    Ez látta, az látta, Farkas Mihály uram beszélt vele, Bory Mihállyal kezet fogott (s azóta minden arannyá válik a kezében). Látta Dénes Péter, látta Köllõ József és még nagyon sokan.
    Legendák támadtak róla. Fonókban orsók pergése mellett, künn a pásztortüzeknél regéltek a csodálatos kolozsvári emberrõl, aki Gyergyót naggyá teszi.
    Így néz ki, úgy néz ki. Hosszú szakálla van, nagy, hatalmas ember, mint a mesés Toldi, aki fákat tép ki könnyedén az egyik kezével.
    Nem igaz, nincsen hosszú szakálla, alacsony, zömök ember, inkább, csak a szemében ragyog valami csodálatos fény.
    Mind, mind több köd vette körül az alakját. S egyre nõtt, nagyobb lett.
    - Majd meglássák kendtek, hogy egyszer csak el fog jönni.
    S azontúl várni kezdték...
    ...Ekkor jön, akkor jön! Hófehér paripán, aranyos ruhában.
    S ha valami baj volt, ha felhõ tornyosult Gyergyó felett, azzal vigasztalt magát a székelység:
    - No, semmi, él még az öreg Boér!
    Ki légyen, mi légyen, fürkészve kutatták, hogy emeli ki Gyergyót fénylõ úri polcra, a fantázia köpüjébõl ezer aranyos szárnyú méh rajzott ki.
    Hát úgy van az, hogy egy barlangban roppant kincseket talált õkelme, s a szellem, aki a karbunkuloskövekkel töltött hordón ült vala, így szólt:
    - Vedd át, Boér Antal, de a felét oszd szét a gyergyóiak közt!
    Nem így van! Másképp van! Ne fecsegjenek kendtek elõre. Minden kitudódik, ha egyszer, talán már nemsokára, ide toppan Boér Antal.
    S lõn, hogy a harmadik esztendõ végével egyszer csak azt a hírt kezdték hordogatni a kolozsvári fuvarosok Gyergyóba:
    - Tisztelteti Gyergyót öreg Boér Antal, és hogy õ jön el majd ide követnek. Hogy valaki másnak oda ne ígérjék.
    - No, csak az kellene!
    Új fuvarosok új hírrel jövének:
    - A következõ héten itt lesz Boér Antal.
    - No, az Isten hozza!
    Néhány nap múlva Kocsy Pál kiáltotta el keresztülmenet a falvakon:
    - Holnap útnak indul öreg Boér Antal. Holnapután itt lesz.
    Hej, megmozdult erre minden élõ lélek. Talpra most, székelység! Most mutassuk már meg, hogy fogadja Gyergyó az õ jótevõjét! Öltözzetek fehér ruhába, leányok! Üljetek szaporán nyeregbe, legények!
    Így jött be Boér Antal Gyergyóba, ahol nem volt se ismerõse, se nexusa, s meglett 1872-ben képviselõ oly lelkesedéssel, hogy Rothschild se bírt volna összehozni ellenébe tíz voksot.
    Ha a székelynek két esze van, három van Boérnak, s három ember eszéhez három ember kora illõ, méltányos járandóság.
1884

PALÁGYI LAJOS

Egy népvezérrõl

Még azt hiszed, téged követnek,
Kolompos, akit hajt a nyája.
Nem feje vagy te a tömegnek,
Csak a fejetlen tömeg szája.

1911
 

Jó rend

Csüggedés ha ül a népen
S így hanyatlik szolgaságba,
Az önkénynek azonképen
Nõ a kedve, bátorsága.
S ezt a végzet jól rendelte,
Hadd legyen az önkény bátor,
Hogy a népnek csüggedt lelke
Fölriadjon ostorától.

1911
 

Sok magyar

Van ó-magyar és új-magyar,
Nemes-magyar és nemtelen,
Van ál-magyar és mû-magyar,
Szemes-magyar és szemtelen.
Engem hazám nagy gondja mar:
Van-e még, aki csak magyar?

1924
 

Vörösmartynak

"A sírt, hol nemzet sûlyed el,
Népek veszik körül
S az ember millióinak
Szemében gyászköny ûl..."
... Tévedsz, költõ. Hiéna-had
Csak lakomára gyûl.

1924
 

Nemzetgyógyítók

Nemzetgyógyítók balrúl-jobbrúl.
Betegünk erre-arra fordúl.
Orvosok, jó lesz mennetek,
Ne forduljon fel a beteg.

1924