HAMVAY PÉTER

Hangjáték éjjeli széken

Vékonyan fülel a rácsok szûrt mezején át.
A nõ hangja rettentõ mélységben terjed.
Késõre jár.
A doboz atmoszférája csökken.

Elmerült férfi monológja.
A háttérben táncokat lejtenek.

Itt mind magáért van, primitív természetességgel.
Elõadásuk vakon, senkihez sem szól.
Épp a szerep hiányzik belõlük.

Idõjárás és tennivaló hol?
Csupa feketeség a fény alig éri a pódiumot.
Egy szék a behúzott függöny elõtt négylábán.
Aztán ritkás mozdulatok még távolabb.
Játékban vagy egy nõ, tán egy férfi
tûnik föl. Letesz valamit és ellép.
A másik is megjelenik. Monoton egymásutániság,
majd üres színpad.

Az elõtérben mintha dulakodás...
Ismeretlentõl monológ, egy cseppje
a bakelitterítõre ágyazott.

GÖRBE TÜKÖR
 

TANDORI DEZSÕ

Csukott ajtók két felérõl
(Vagy: a különbözõ világok)

1. Másolat

- Jó erõs indigó!
(Õ hozta, köszönném így, nem hallja.)
- Jó erõs indigó!
(Nem hallja.)
- JÓ ERÕS INDIGÓ!
(Nem hallja.)
- Jó erõs in di... a jó isten be... neked!
- - - -
- Neked!!! Mi a franc bajod van megint???
(Az õ válasza.)
- - - -
- Mi bajotok megint velem?
(A jó isten.)
 

2. Pacalpörkölt

"Minden bajunk abból van, hogy nem bírunk
megmaradni a szobánkban."
(Pascal)

- A világ
úgy jön be a szobádba, ha kimész a világba;
ha ki se mész a világba;
ha bejön a szobádba, amíg itt vagy;
miután már itt se vagy.
(Hanem például csak a poraid vannak a Tabánban,
a szobádat meg kiadták másnak.)
- Ez azért van, mert a világot pl. te magad sosem
adhatnád ki másnak.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Egy "Örkény", erre:
"Világomat kiadnám megbízható..."
 

3. Abszolút világpörkölt

Az elégetett marhák,
birkák,
malacok.

Elõdök a túlvilágról:
- Hé, odaégettétek a...!
 

4. Párbeszéd otthon

- Gyártom ingyen a...
(Ezekre mondom.)
- Te szerencsétlen...!
(Hangzik a válasz.)
- Nem, nem. Ezer szerencsém, hogy még így is, ha már.
(Széttett kar, nem hallatszik kintrõl.)

(Gyártom tovább.)
 

5. A pörkölt témájához

Élet és irodalom

- Gyártom gyakorlatilag ingyen. De ezt
bárkinek odapörkölhetem majd.
- ... pörkölt? Akkor jó lesz a pörkölt??
(Kintrõl e válasz, még egy régebbi beszélgetésbõl.)
- Jó. Jó lesz a pörkölt.
- Hogy? Tessék?
(Ismét kintrõl.)
 

6. Ha az élet ilyen lenne!

INDIGÚJ
= indigó, amin mindig más jön át, mint
amit rá vésel.

(Kifejezések: indigujjban üldögéltem stb.)

De ha az élet még ilyenebb lenne!

INDIGÖRÖK

= örökké ugyanaz menne át rajta, amit rávésel stb.

És ha még ilyennél is ilyenebb!

INDIGSOHA

= ezt mondani sem kell.
(Értsd: soha semmit mondani, tenni, "vésni" stb. nem
kellene. És mégis lenne. Vagy mindegy lenne,
lenne vagy nem lenne.)

Két "pót-Örkény":
Hamletnek: "Lenni vagy nem lenni, az itt a kérdés, mikor nem
lenne ez kérdés." (De a rontás Almája a "lenne"!)
Pótlás: ne elveid legyenek, hanem elevéid. Ne elevéid legyenek,
hanem egyetlen elevéd. Na ja, de ez foszlik elvekre stb.
 

7. Másolat-variáció

"Nem, hogy nem másolat, de az eredeti se"
- ....................
(Teljesen mindegy, mit, kikiabálja a csukott ajtón át.)
- ....................
(A válasz, teljesen mindegy, mi, nem hallja.)
-...................
(Kikiabálja ismét "azt".)
- ...etc.
- - - -
- ........... etc. (Kikiabálja.)
- Értettem... (Végre hallja a benti.)
Benti:
- Érdekel is engem, mit értesz!!!!!!!!!!!

- - - -
Jé, már nem is Örkénynek, de Beckettnek!
 
 

MEGMENTETT OLDALAK

A két éve elhunyt költõ hagyatékából közöljük ezt a líraian szép, erotikus novellát. Mivel kéziratában csak belsõ címek szerepelnek, összefoglaló címet adtunk az írásnak.
 

KUCZKA PÉTER

 [Hármaskép]

Kezdet

Czövek Rózsa tanító néni fölém hajolt, mutatta, hogyan kellett volna megírnom a dolgozatomat, mert buta vagyok, pedig van eszem, többször moshatnám a hajamat, beletúrt nénisen, barátságosan, olyan közel volt domború melle, hogy remegni kezdtem, szavam elakadt, Cuca nézett, blúzának felsõ gombja hirtelen kinyílt, odanyúltam, éreztem a meleg csodát, nem húzódott el, közelebb hajolt, csodálkozva nyílott a szája, közben simogattam, s kimeredezõ bimbójára találtam, tudtam, mi az, hisz már egészen korán annyi mindent tudtam, láttam szopni unokaöcsémet, s megkínált jó tejével az anyja, simogattam, s gombolni kezdtem, nem lökte el a kezem, arca hirtelen megváltozott, ketten voltunk az osztályban tanítás után, üres padok között, alkonyodó délutánban, gyere, mondta Cuca néni, s átvezetett szomszéd szobájába, mert ott lakott, abban az iskolában, mentem utána s nem tudtam semmit magamról már, forrt egész belsõm, csak õt láttam, szerettem, bementünk, magunkra zárta az ajtót, gyere, hívott, gombolj, gomboltam, erre levette fehér blúzát, ringott két melle, gyere, csókold, mondta, simogasd, harapd, tanuld, hogyan kell bánnod a lányokkal, hanyatt feküdt az ágyon, végig csókoltam mindkét mellét, sóhajtozott, ölelte gyenge testemet, kigombolta nadrágomat, markába fogott, óh, mondta, feküdj mellém, édes a fütyid, simogatta a heréimet, aztán hirtelen fölém hajolt és a szájába vett, csókolt, szopott, tele lettem vele, markolni szerettem volna egész testét, közben lehúzta a nadrágomat, ingemet, és húzta a magáét, pici gyerekem, súgta, tudom, szeretsz, szeretnél valamit s nem is tudod, mit, tedd ide kezed, ide juthatsz, ha felnõsz, ide, asszonyi húsba, tapogasd, mit találsz, szõrt találtam, nagy bozontot, mintha szakálla lett volna, vezetni kezdte ujjaim, simogatta magát, nyílásába húzott, csupa nedvességbe, puha melegbe, aztán egész kezem valami szorongató nyílásba került, õ meg rángatózni kezdett és jajgatni és sikoltozni, féltem, hogy megbántottam valamivel, de csókolni kezdte arcomat, számat, nyelvét belém dugta széjjel feszítve a fogaimat, éreztem belém ömleni nyálát, akkor valaki megverte az ajtót, pszt, súgta Cuca, nem vagyok itthon, vártunk nagy csöndben, újra kopogtak, aztán hosszú szünet után elment a hívatlan látogató, és újra kezdõdött a szerelem, mert az volt, tudtam már akkor is, és megkérdeztem, hogy mi most baszunk-e, erre nevetett, megint a szájába vett, óh, mondta, hiszen merev a fütyid, már majdnem fasz, gyere feküdj rám, a pinámba dughatod, széjjel nyitotta lábát, combjait, oda húzott, akkor vettem észre, hogy majdnem olyan magas vagyok, mint õ, mert arcom ott volt az övénél, szám szája mellett és tudtunk csókolózni, minden mozdulatával segített, nedves ölébe húzott, gyenge testem magába fogadta, szívta, fenekével meg táncolni kezdett, éreztem, benne vagyok, drága testében, parázna kölyök, és tudtam, hogy ütemesen lökni kell, mert így lesz egyre jobb, valaki, lehet, hogy jövendõ énem, vagy az õsidõk tapasztalata diktálta, irányítottam mozgásomat, hajtottam magamat, akár egy eszeveszett, már nem voltam magamnál, részeg állat lettem, lényét, eszét elvesztett valami, csináld, mondta Cuca, nagyon jól csinálod, és kiabált is, basszál, basszál, finom, nagyon finom, olyan szorosan ölelt, hogy majdnem elakadt a lélegzetem, s aztán egyszerre történt valami, teljesen megfeszült egész testem, felkiáltottam, jaj, nem bírtam jajszó nélkül, éreztem, hogy ömlik belõlem valami, lüktet, és olyan jó, hogy fáj, és rázuhantam Cuca mellére, levegõért kapkodtam, õ meg simogatott, csókolta arcom, ahol érte, férfi lettél, súgta, szeme könnybe lábadt, az enyém lettél, és mindig ott leszek minden szerelmedben, minden nõi testben, hevertünk még, így összekapcsolódva, aztán szétváltunk, megint szájába vett, megtisztítalak, súgta, és nyalt, szopott, hadd ízleljem elsõ gecidet, mondta, de kapni szeretnék még valamit, csókolj a combom között, tudd meg, hogy a nyelved mire jó, nyalogass, találd meg drága csiklómat, ott, ott, fentebb ajkaim között, megtaláltam, éreztem, fogadja, már nem voltak idegenek nedvei, sósak, édesek voltak, ömlöttek nyelvem lökéseitõl, keveredtek nyálammal, és Cuca megint sikoltozni kezdett, jaj, jaj, valahol óra ütött, talán a közeli templom órája, Cuca felugrott, menned kell, öltözz, öltöztem, mentem, de sejtelmem sincs hogy értem haza a hóval takart utcán.

Utána

Nem tudtam aludni, nem ettem meg a vacsorát, hiába kínált anyám, aggódva nézett, megkérdezte, hol voltam ennyi ideig, megmérte lázamat, harminckilenc kettõ, te jóisten, mondta, hiszen beteg vagy, mért kellett ott maradnod az iskolában, dög az a tanító néni, nem vette észre, hogy rosszul vagy, mi a fenét akart, gyere az ágyba, vedd be az aszpirint, kötést tett a homlokomra, aludj, édes fiam, ha kell, hívjuk az orvost, de az is nehezen jön ki ebben a hóban, rohadt ez a falu, minek is költöztünk ide, aludj, édesem, de nem tudtam aludni, Cuca melle, öle, húsos, édes szája járt csak a fejemben, ölelése, ölelkezésünk, meztelen, gömbölyû combja, meleg, síkos, nedvekben úszó öle, láttam magam elõtt a lecsavart asztali lámpa túlvilági fényében, forró volt egész testem, éreztem a lázat, de azt is, hogy lent, lábam között rettenetes az izgalom, merev vagyok, odanyúltam, igazán kemény volt, mért nem maradtam ott, kérdeztem, most Cuca mellett fekhetnék, ölelném, enném, fognám, csókolnám drága mellét, közben az anyámé is eszembe jutott, Cucáé majdnem olyan nagy, de nem lóg le annyira, kemény, mért nem vagyok ott? mért nincs itt velem? mért nem foghatom, markolhatom, ehetem, mért nem szívhatom édes bimbóit, éreztem, ahogy növekednek, kimerevednek bõrébõl és olyan szépek, s tudtam, hogy egyszer majd tejet adnak, édes tejet talán nekem is, mért nem jött belõle mikor szoptam? és milyen volt a lába között? és hogyan nyílt szét a combja és hogyan emelte magasba, hogyan fogta át vele a derekam, és mekkora volt a szõre, és hogyan borította lába között, és hirtelen érezni kezdtem nedvének ízét, és akkor anyám bejött, homlokomra tette kezét, lázmérõt dugott a hónom alá, megmért, jaj, mondta, negyven fok, be kell borítani, vizes lepedõt hozott és beletekerte egész testemet, én meg hánykolódtam és azt mondtam, Cuca, Cuca, hívtam a tanító nénit, egész gyönyörû testét, oda akartam bújni combjai közé, nyelvemmel akartam simogatni, ujjaimat, kezemet akartam bedugni nyílásába, felmeredõ testemet akartam beledugni, és lökni akartam, lökni, hogy fájjon, ahogy akkor fájt, nála a szobájában, a zárt ajtó, befüggönyözött ablakok mögött, gyertyafénynél, mert eszembe jutott, hogy gyertya égett nála, azért volt olyan szép minden, és az is, hogy hogyan vetkõztetett és hogyan vetkõzött, dobta le magáról kigombolt blúzát és a szoknyát és a bugyit, a bugyija kék volt, olyan mint az ég, mikor nincs rajta felhõ, és a combja erõs volt és kövér, de nagyon szép, és már azt éreztem, hogy benne vagyok, és ne hánykolódj, mondta anyám, de én csak hánykolódtam, ott voltam Cucában, Czövek Rózsa tanító néniben, Jánoshalmán, az egyosztályos iskolában, délelõtt az elsõ három osztály tanult, délután mi, negyedikesek, tíz-tizenegy éves fiúk, de jó, hogy oda járok, holnap megint ott leszek, láthatom a tanító nénit, aki szájába vett és simogatott és szopott és cirógatta heréimet, a tökömet, ahogy mondják, ahogy a szomszéd Juliska is mondta, amikor a pajtában fogdosott, és bedughattam Cuca ölébe, jaj, jaj, milyen jó volt, jó volt, jó volt, jó volt, és elsült, elsült, mondta Cuca, és utána nyalogatta, az ízét akarta, megtisztogatta, itta, és már mozdulni sem tudtam, csak feküdtem, mért nem maradtam ott, hogy vele legyek mindig, hogy mellette, szép teste, meleg karja között legyek, és megfésülhessem ölének sûrû, fekete bozontját, és széjjel nyithassam és bámuljam és egyem, igyam, és halljam, hogy bíztat, basszál, basszál, és hogy nyög és sóhajtozik és jajgat és kiabál, mert szeret, de akkor mért küldött haza, mért nem fogott magánál, anyunak megmondhattuk volna, hogy odamegyek lakni, mert Cucát nagyon szeretem, biztosan megengedte volna, anyu, ugye, megengedted volna, hiszen ott nagyon jó helyen lennék, és mindig csak ölelgetnénk egymást, és csókolóznánk és még nõnék és erõsödnék és nõne a farkam is, tudom, mert láttam felnõtteknél, hogy mekkora tud lenni, és mindig beléje nyomnám és löknék, löknék, hogy kiabáljon, én is kiabálnék, és délutánonként együtt sétálnánk a faluban, együtt mennénk a templomba vasárnap és együtt ebédelnénk, szeretlek Cuca, nagyon szeretlek, jaj, de jó, hogy megfogtam bátran a melled és engedted, és félig kinyílt a szád és nagy lett a szemed, és mellbimbód kemény lett, mikor ott a padban megfogtalak, és anyu megsimogatott, jól van, mondta, látom megnyugszol, lemegy a lázad, holnap itthon maradsz az ágyban, aludj jól.

Vége

Nem, mondta Cuca, nem, nem, mikor megkérdeztem, hogy bent maradjak-e tanítás után az osztályban, nem, de én mégis ott maradtam és bekopogtam hozzá és akkor nagyon szigorúan rám nézett, menj, mondta, itt volt az anyád, mikor beteg voltál és megkérdezte, mit csináltam veled, és elmondta, hogy lázasan miket beszéltél rólam és rólunk, hogy a mellemet és az ölemet emlegetted, és azt mondta, hogy mindent megtudott és följelent és kidobat az iskolából, ha nem hagyom abba ezt a mocsokságot, gyerekek megrontását, mert biztos, hogy nemcsak téged, hanem a többieket is magamba szívtam és jobb lenne, ha férjhez mennék vagy szeretõt tartanék, menj, menj, felejts el mindent, és én álltam ott sápadtan, de becsukta az ajtót, elkergetett magától, és nem tudtam mit csináljak, annyira szerettem volna mellette feküdni és csókolni meg fogdosni, simogatni, meg, hogy a számba vegyem és õ is a szájába vegyen, és megmondtam volna, hogy már tizenegy éves lettem és a testem éjszaka mindig megmerevedik és már el is fröccsent, de az ajtó zárva maradt, kopogni nem mertem, elfordultam és hazamentem és elbújtam a klotyón és sírtam, és megolvadt a hó és csupa sár volt mindenütt, és az iskolában nagyon jól tanultam és nõttem és sápadt lettem és év végén, a vizsgán ajándékot vittem emlékül Czövek Rózsa tanító néninek, anyám adta, vidd el, mondta, nagyon szép, festett porcelánváza volt, selyempapírba csomagolta és elvittem és odaadtam, mikor a bizonyítványt kiosztották, és nyári szünet volt, csak csavarogtam, Benedek Elek könyveit olvastam, és esténként gyakran eszembe jutott a tanító néni, és egyik nap az udvaron mászkáltam, mikor a szalmakazal mellõl elõbújt Juliska és csúfolódni kezdett, még a nyelvét is öltögette, könnyû ruha volt rajta, nem ért a térdéig, a karja meztelen volt és varosodott seb látszott rajta a vállán, én csak néztem, nem mondtam semmit, de láttam, hogy a ruhája alatt hegyes a melle, kidomborodik, és láttam, hogy bugyi van rajta, és megkérdeztem, akar-e bújócskát játszani, erre abbahagyta a csúfolódást, igen, akar, mondta, legyek én a hunyó és keressem meg, ha megtalálom puszit kapok érte, becsuktam a szemem, számoltam, aztán keresni kezdtem, nem volt nehéz megtalálnom, felment a szénpadlásra, odabújt, gyorsan utána mentem, kértem a puszit, de azt mondta, nem ad, szerezzem meg, ha akarom, ha tudom, és fekve maradt a szénán és a ruhája felhúzódott a lábán, egészen az öléig és látszott, hogy kék bugyija van, olyan mint Cucáé volt, és melléje feküdtem, és átöleltem és csókolni kezdtem, de elhúzta a száját, nem engedte, csak az arcát tudtam csókolni, és egyszercsak behunyta a szemét és átölelte a nyakamat, és akkor a szájába csókoltam, édes volt, finom, éreztem, hogy nyári almát ehetett elõtte, és a nyelvem is belédugtam és egyre jobban ölelt és akkor megkérdeztem, hogy mért nem tud csókolózni, s azt mondtam, hogy megtanítom, így kezdtük, összeforrtunk, ráhajoltam, ráfeküdtem, széjjel húztam a lábát, engedte, de ölébe nyúlni nem hagyott, ellökte a kezem, megfogtam a mellét, simogattam, kemény volt, kicsi, de a bimbója gyorsan kihegyesedett, és nagyobb volt, mint Cucáé, és keményebb, és halkan sóhajtozni, jajgatni kezdett, én meg lehúztam a ruháját és a számba vettem, szoptam, szoptam, és közben kigomboltam a nadrágom és odahúztam a kezét, és fogdosni kezdett, és már nagyon kemény voltam és merev és hirtelen azt kérdezte, hogy ennek ilyennek kell lenni? mert ilyen még nem fogott, vedd a szádba, mondtam, és csókolt és szívd, így kell csinálni, engedelmeskedett, hirtelen odahajolt és gyorsan bekapott, szopjad, mondtam, és szopta, és közben behunyta a szemét, éreztem, hogy szereti, nagyon finom volt, én meg a ruhája alá nyúltam, megfogtam a bugyiját és lassan lehúztam róla, meztelen lett, szép, izmos volt a segge, ahogy felém fordította, odanyúltam a combjai közé, meleg volt és csupa nedvesség, keresgéltem az ujjaimmal, finom szõrre találtam és domború húsra alatta, és éreztem, hogy ketté lehet nyitni, és közéjük dugtam az ujjamat, és szépen kinyílott, de bele menni nem lehetett, letoltam a nadrágom és gyere, mondtam, feküdj ide és tedd szét a lábad, mert beléd akarok menni, széjjel foglak repeszteni, ezt egyszer egy hágatásnál hallottam, és most értettem meg, hogy mit jelent, Juliska alám feküdt, lassan szétnyitotta a lábát, én meg keresni kezdtem, hogy hol jutok beléje, meg is találtam valami nyílást, de olyan szoros volt, alig tudtam beléje nyomakodni, Juliska meg felkiáltott, jajgatott, el akart lökni magától, de nem tudott, hánykolódott, a fenekével, de már benne voltam, éreztem, hogy benne vagyok és löktem, löktem, löktem, és egyszercsak õ is lökni kezdett, és megölelt és azt mondta, nagyon jó, nagyon jó, csináld, és csináltam és egyszercsak összehúzódott mindenem, egész testem görcsbe rándult, aztán hirtelen fröccsentem és felkiáltottam, és Juliska is felkiáltott, így maradtunk, csókoltuk egymást, aztán széjjel váltunk, Juliska odanyúlt az öléhez és mutatta a kezét, hogy véres, én odaadtam neki törülközni a zsebkendõmet, az is csupa vér lett, és simogattuk egymást, és igazából akkor néztem meg az arcát, s láttam hogy nagyon szép, piros és húsos a szája és barna a szeme és kis barna szeplõk vannak az orra körül és ha nevet, kivillannak nagy, fehér fogai, és heverésztünk, és egyszercsak az ölembe nyúlt, megfogott, szorongatni kezdett, megmerevített és a kezemet az ölébe húzta, gyere, mondta, gyere, csináljuk még, olyan jó volt, nekem meg Cuca jutott eszembe, a melle, a szája, a combja, az öle, nedves, meleg öle és az ölelése és mikor azt mondta, hogy minden nõben ott lesz, és ráfeküdtem Juliskára, beléje nyomtam magam, úgy mint a tanító nénibe azon a téli napon, a meleg, kicsiny gyertyafényes szobában, és löktem, löktem, és Juliska is táncolt alattam izmos, szép, kicsin fenekével, fel-feljajdult, én meg behunytam a szemem és Cuca néni, vagyis Czövek Rózsa, jánoshalmi tanítónõ, meleg, szétnyíló, drága ölébe, erõs, gömbölyû combjai közé fröccsentettem nedvemet.
 

Pinczési Judit (1947-1982) hagyatékából közöljük ezt a verset.
 

PINCZÉSI JUDIT

A gyermek dala

A kislányt "gyermeknek" nevezték,
mert egyszer Adrianino kérdésére:
"Mi vagy te?" - így válaszolt:
"Én gyermek vagyok."
(Kurt Tucholsky)

Ha felnõtt leszek
s te egész piciny,
majd úgy leszek,
hogy ne félj soha,
Naphullás közben is megvédelek
ha utánad rúg a Zongora,
soron kívül adok majd tortát,
málna-íz lesz a bánat tora,
elalvás elõtt fujok hat nótát!
(és reggel is néha,
csak ne sírj soha.)

Ha jeget eszel
(egy egész picit),
vagy levelet nyelsz
(virágot soha!)
jaj és júj nélkül
vetem meg az ágyad,
nevetés lesz a bánat tora,
párnádra kötök mályvaláng-vitorlát,
mert didereg a tenger! -

(csak elérj oda!)

Az Óceánig is elhajózhatsz,
ott majd én leszek a Tortahegy,
s ha fentrõl a Szél elfújja a gyertyát,
Vackort, a mackót is elõveheted,
hisz sötétben lenni cudar
nehéz, mert a sötét
az sötét, és harap nagyon!

(hogy mi a bátorság
akkor s milyen?)

Én Óznál is jártam és azt is tudom.

Zenélõ levélként
pörgök a fán,
rozsdamész vakol
s a szél fénypora.

Ha felnõtt leszek,
s te egész piciny,
majd úgy leszek,
hogy ne félj soha!

ABLAK

Yacine Kateb (1929-1969) francia és arab nyelvû algériai író, költõ, az egész francia nyelvû észak-afrikai (magribi) irodalom egyik vezéregyénisége, elkötelezett forradalmi megújítója. Nagyszabású költészete és prózája elsõsorban a szürrealizmus, drámái részint a klasszikus görög drámák és Bertolt Brecht hatását tükrözik. Alkotásaiban emléket állít az algériai függetlenségi háborúnak s általában a forradalmak alakítóinak (pl. Ho Si Minhnek), igazi témája azonban saját mozgalmas, viszontagságos élete. Prózai és költõi mûveinek vissza-visszatérõ alakja Nedzsma (arabul: csillag), akiben úgy örökítette meg unokahúgát, gyermekkora nagy szerelmét, hogy egyúttal az elérendõ szabadság allegóriáját alkotta meg. 1986-ban a Francia Akadémia Katebnek ítélte oda az Irodalmi Nemzeti Nagydíjat.
 

YACINE KATEB

Nedzsma, avagy a költemény,
avagy a kés

Vért töltöttünk két pohárba
Nedzsma a fák alatt ébredezett

Lantszó habosította s kertekké varázsolta a mezõket
Sötétek voltak mint napfényt nyelt vér
Frissen dobogó szívem alatt hordtam Nedzsmát
S beszívtam pazar húshalmok illatát
Nedzsma hány meg hány csillag vigyázta álmainkat...
Hittem halhatatlan vagy mint a lég mint az ismeretlen
És most itt vagy meghalsz én elenyészek s már nem
könyörögsz hogy sírjak...
Hol vannak Nedzsma hol, könyörtelen éjeink - görnyedtünk alattuk
csak hogy tovább álmodhassuk!
S a forrás hol szentek keze bendíreken táncol
A mecset hol a selyem-síma bõrû fehér nõre gondolsz
Az arcokra tengervizet terítenek vízben függõ holdak -
mondanád bõr-burkolt zúzmara-gömbök
Nedzsma! ezt az Arábia-szülte költeményt, ezt kellett volna megõriznünk!

Nedzsma egy mindenható dívánt tanítottam neked, de halld!
hangom elhal zeném nem zeng s hiába dobom el
Szíved szakadatlan hozzám visszatér
Pedig tudták nevünket, olvasták az époszt
beutaztuk bú s bánat földjét követtük a siratóasszonyokat -
hogy nevettek-kacagtak ott a Nílus mentén...
Most Algír elválaszt bennünket
sziréna süketíti fülünket
alattomos a csörlõ mi szépségedet széjjeltépi
Lehet Nedzsma már elillant a varázs de
hódoló szemeim tiszta-szökkenõ vizét még jól látják!

S földig omlatták a Nap dárdái a mecseteket
S Constantine is mintha lassú tûzvészek parazsán pattant volna ki a
lángokból
Nedzsma mérges gyümölcsöt majszolt a bozótok árnyában

Költõ keltett kint a városban alattomos kutya a sarkában
Én a falak mentén lopóztam tán feledem a mecseteket
Nedzsma mosolygott a gyümölcsöt mellében megmerítette
A költõ kaviccsal dobált bennünket kutyája s a nemes város szeme láttára...

És az emírek alamizsnát osztottak a népnek
A Ramadánnak immár vége
Dombok izzó-forrójából kelt a kikelet
Illatos esõ esengett kaktuszok hasáért
Nedzsma paripám kantárját szorította s kristállyal
keverte a homokot
Szólok hozzá: Nedzsma a homok õrzi arany-tömény lábnyomunkat!
Nomádok figyelnek bennünket kiáltásuk nyomán buborékként
pattannak szét szavaink
Soha többé nem látjuk a csillagok gyöngéd zápora felé törõ
pálmákat
Nedzsma oly messze vannak a tevehajcsárok s oly távol Északon
utolsó állomásuk!
Nedzsma rántott egyet a kantáron
Én felnyergeltem egy tevét
Kemény izmút mint az õsöm.

Elveszítettem azt az andalúz nõt s szólni nem tudtam
Leheletében csak vergõdtem idõbe telt míg nevén nevezhettem
Pálmafák sírtak fejemen el is feledhettem volna
a gyermeket ott volt a lomb
Nedzsma csak aludt halhatatlanul és hittem
megérintem zavarba ejtõ mellét
Bone-ban volt a jujuba-virágzás könnyed korában
Nedzsma hatalmas pálmaligetekbe vezetett

Nedzsma mint hajó aludt mozdulatlan szíve szerelemtõl vérzett
Nedzsma nyisd föl páratlan-szép szemed
múlik az idõ hét meg hét év s én meghalok ne légy ily embertelen!
Keressétek csak a legeslegmélyebb medencék mélyén ott úszik miközben
szemei csapóajtaja az éjekre csapódik
Fojtsátok meg kígyó-álmaimat vagy vigyetek és lopjatok be Nedzsma álmaiba -
nem bírom tovább ezt a magányt!

KUN TIBOR FORDÍTÁSA

Georges Desportes 1921-ben született Martinique szigetén (mely ma Franciaország egyik tengerentúli megyéje), s tanulmányai elvégzése után Franciaországba került. Ismert költõ, verseit rendszeresen közlik a párizsi irodalmi folyóiratok, elsõsorban az N. R. F., a Les temps modernes és Présence africaine.
 

GEORGES DESPORTES

A történelem süllyesztõiben

Sziget
megalvadt-véres pofába nyelvként
ragasztott föld a tenger óntányérjában
nem több, búbján fölkopasztott fej zöld erdõ
felhõkarcoló
hamu-esõtõl terhes felhõkbõl
tetveket szór
holt város zúzott koponyájára
szürke gondok vakította szem
- micsodának a micsodája?
szó torkunkra forr
de mire jó, s miért?
az arapapagájok tarka-lángú szárnytollai
mióta kitépték
s velük miniszterek szavait
öltöztették
életünk mikrofonokból bömbölõ
hangos ígéretek díszítik
a kastélyból költöznek a kövér patkányok
a soványak sietve próbálnak
áramlat ellenében följutni
a Flamand-öbölben megfeneklett hajóra
elszálltak a szép madarak
tovatûntek, címüket sem hagyták
utcára nyílik,
ím, a vészkijárat,
a felszabadítók,
a szabad munkanélküliek hada
apró trikolórokat lobogtat
s dalolva hóborította vidékekre emigrál és
vice versa
visszaüt a turisták özönével
kik strandok tüzes homokján melegszenek
testük pálmafák simogatják
könnyed szellõk csókolgatják
vetkõzik az élet
a szélben
mellek s nemiszervek mezítelen mutogatják magukat
cigarettáznak, lábuk a vízben, körbe adják
a hasis-cigarettát
gyönyört mindenkinek
s az ég kék szemében újra felfedezve
a testvériség
a mindennapok láncolatában
csak az aranyláncokat látod
a fiúk és a lányok nyakán
kezén karján
a férfiak bokáján
hallgasd
Az egész sziget tomboló pop-zenére,
tam-tam dübörgésre táncol
feledni mennykõ tükrébõl
fehér villanó villám-osztotta halált
szemben a hullámit-görgetõ
boszorkány-bûvölõ tenger
kék boa rágcsálja
óriás-fehér tajték-fogaival a homokot
a dombokat a csúcsokat
vulkánt
a tömeget
Az árapály
dühödt hullámainak meg-megújuló csapása
mindõnket csillanó visszfénnyé
tesz s új-színûre fest
de kezünk alól már elfogy a banán, s cukrot
sem nyal nyelvünk,
nincs rumunk, hogy részegre igyuk magunkat
itt maradtunk, börtönbe zártak,
jussunk csak a nyomor,
manióka mészvize,
kenyérfa száraz gyümölcse
fehér-bélû kókuszdió
- rabok, életfogytiglanra ítélve

KUN TIBOR FORDÍTÁSA