98082

SZÍNHÁZ

VALKÓ MIHÁLY
Színház a Tisza partján
Vázlatos sorok a "Szigligeti"-rõl
"Sóhajotok szálljon, könnyetek eredjen /Áldott kacagásnak gyöngyszeme peregjen./Szóljon a magyar szó e gyönyörû házba, / Nevünk trombitálva, hírünk harsonázva,/ Áradjon, öntsön ki innen dicsõsége, / Mint a Tisza, mikor kiönt, s nem látszik a vége - e szavakkal köszönti, többek között, prológjában a város kõszínházát a megnyitás alkalmából a volt mezõtúri diák, a halk szavú poéta, Szép Ernõ, 1912 áprilisában.
    Akkor csak a szecessziós ház épült még fel, vándortársulatok érkeztek hozzá, hogy elõadásaikkal szórakoztassák a szolnoki publikumot, és majd csak az 1950-es évek elején lesz olyan társulata, hogy önálló intézményként mûködjék. Ennek csaknem fél évszázada. Kis dolgozatomban reménytelen kísérlet volna az azóta tevékenykedõ, Szigligeti Ede nevét viselõ színház életének históriai képét teljességgel megrajzolnom, tekintettel a megtett út gazdag tartalmára, izgalmasan szép állomásaira, melyek egyébként egy-egy igazgatójának, mûvészeti vezetõjének tevékenységével, újabb és újabb törekvéseivel függenek össze. Így beszélhetünk akár Berényi-korszakról, majd Székely-évekrõl, Kerényi idejérõl, aztán Schwajda igazgatóságáról, Spiró-intermezzóról, majd újra Schwajdáról és legújabban, néhány hónap óta az új direktorral, a menedzserszemléletû Vass Lajossal itt a legújabb periódus.
    Eltekintve az 1950-es évektõl, amikor is korlátlanul, illetve kevés kivétellel az operettek és többnyire kommersz vígjátékok terepe a színház mûsora, jó értelemben vett tudatos színházpolitikáról csak a hatvanas évektõl beszélhetünk. Akkor kezdõdik el az a folyamat, így például a Shakespeare-kultuszé, amelynek kiemelkedõ csúcsai a klasszikusok magas nívójú elõadásai, továbbá a magyar drámák iránti fokozott érdeklõdés magyar szerzõk munkáinak országos hírû õsbemutatóival; az a mûhelymunka, amellyel a színház dramaturgiája szenvedélyesen kötelezi el magát a születõ új magyar drámának. Így vállalja fel többek között Jókai Anna elsõ színpadi mûvének bemutatását, a Fejünk felõl a tetõt is, mely az írónõ regényébõl készült, vállalva ezzel egy kezdõ szerzõ biztos sikerrel egyáltalán nem kecsegtetõ próbálkozását. A mûvészi színvonal szempontjából ebben az idõben egyébként egyáltalán nem mellékes olyan jelentõs színészegyéniségek megjelenése és játéka a Szigligetiben, mint például a Somogyvári Rudolfé, a Mensáros Lászlóé, akik kényszerûségbõl hagyják el a fõvárost, s költöznek átmenetileg Szolnokra, hogy azután nem egy bemutatóban töltsenek be meghatározó szerepet. Elõbbinek például Hamletként tapsolhatott a közönség, utóbbi a Három nõvér egyik szerepét játsza emlékezetesen, de látható a Tartuffe címszerepében is.
    A Berényi Gábort követõ új, friss, dinamikus direktor alig harminc éves, hogy a színházat megkapja - akkor az ország legfiatalabb színházvezetõje - a Szigligeti új arculatának formálására teszi a hangsúlyt, építve azonban a már kialakult hagyományokra. Ez a korszak, melyrõl késõbb részletesebben is szólnék, a modern, korszerû színház megteremtésének ideje. Majd érkezik Kerényi Imre, kinek nevéhez fõképp a sikeres zenés játékok sora fûzõdik, a musical meghonosítása közönségcsábító szándékkal is, ám örvendetes felfedezéssel járó bemutatókkal, amilyen a megzenésített Candide. Amikor pedig Paál István lesz a színház mûvészeti vezetõje - Lengyel Boldizsár igazgatósága alatt - a merész, szokatlanabb hang, a bátor kísérletezés kerül elõtérbe. Ritkán játszott szerzõk mûvei szólalnak meg, Wedeking Nicolo királya, Mro?ek Tangója. Ez utóbbi a rendezõ kivételes erejû munkája, amelyben a hatalom természetét, a vele kapcsolatos emberi viszonylatok kérdéseit, problémáit feszegeti meglehetõs arroganciával, kihívással, fõbb szerepeiben Udvaros Dorottyával és a Szolnokra szerzõdõ Újlaky Dénessel.
    Felkavaró, izgalmas, merész, szokatlan értelmezéseivel a klasszikusok is új értelmet kapnak, Madách Tragédiája épp úgy, mint a Poloniusra "kihegyezett" Hamlet, ami nem kevés érdeklõdést, sõt vihart keltett nemcsak szakmai berkekben, de még politikai körökben is. (Az Úr mint a hatalom megtestesítõje!) Majd következik Schwajda György, aki újabb színekkel gazdagítja a Szigligeti palettáját igényes, sajátos szemléletû, kritikus hangvételû játékok, elvtársra keresztelt Ludas Matyi, avagy a Csodája, az abszurd komédia, hogy csak egy-kettõt említek. A Táncdalfesztivál, játék sok zenével, a fokozottabb szórakoztatás szándékait tükrözi. Színpadi mûvet ír García Márquez regényébõl, s a Száz év magány, Törõcsik Marival a fõszerepben, Taub János pompás rendezésében a színházi évad eseménye, egyesek a legjobb "magyar drámának" titulálják. Különben Taub viszi színre érdekes felfogásban a színház névadójának egyik vígjátékát, a Liliomfit is 1991-ben, amikor megnyílik az átalakított épület.
    Újabb néhány esztendõ a drámaíró Spiró Györgyé, akinek igazgatóként sikerült olymód "áthangszerelnie" a színház tevékenységét - modernkedõ, formabontó elõadások -, hogy az eredmény: a közönség elhidegülése szeretett színházától.
    De újra érkezik Schwajda, s vele együtt szerepet vállalnak továbbra is ismert, jeles színészek a fõvárosból, Törõcsik Marin, Garas Dezsõn kívül Szacsvai László, Hernádi Judit és még mások, s rájuk építve néhány emlékezetes elõadás születik. Így bemutatják A velencei kalmárt Garassal a címszerepben, amivel megvalósul Schwajda álma, néhány évvel ennek elõtte ugyanis az akkori kultúrpolitika, a kultuszminisztérium az utolsó pillanatban vonta meg tõle a Shakespeare-tragédia elõadásának a jogát. A könnyedebb szórakoztatást pedig olyan játékok jelzik, mint a Falu rossza, Szigligeti népszínmûve, avagy tõle a Rátóti legényanya, groteszk vidámság színpadi premierje, játékfilmes változata után. Közben lehetõséget ad, befogadja a Román Sándor vezette és fémjelezte táncegyüttest, ezzel ismét gazdagodik a színház, a magát Szigligeti Tánctársulatnak nevezõ csapat a magyar néptánc szellemébõl és mozgáselemeibõl táplálkozó bemutatói, mint például a történelmünket táncban megjelenítõ Ezredvégi mesék nemcsak a szolnoki közönség kegyeit nyeri el, a fõvárosban is sikert sikerre halmoz, sõt: a produkció eljut a hamburgi expóra is. Legfrissebb játékuk, A három testõr történetére épülõ, színes, fordulatos, élvezetes Muskétások.Végül a "színházépítõ" direktortól Vass Lajos veszi át a stafétabotot, aki az Amadeus nagyszabású elõadásával - Salieri Darvas Iván, Mozart Alföldi Róbert, rendezõ Szikora János, közremûködõ élõben a Liszt Ferenc Kamarazenekar - teszi le névjegyét.
    Jót tesz a teátrum rangjának, hírnevének az idõk során olyan vendégszerzõk közremûködése is, mint az orosz Jurij Ljubimov, aki egy mai orosz drámát, Trifonov Cseréjét hozza el Szolnokra, míg a moszkvai Vasziljev, a nagy orosz klasszikus, Osztrovszkij különös, kevésbé közismert drámáját, a Bûntelen bûnösöket mutatja be elsõként a Szigligetiben. A külföldi mûvészek itteni szereplése, valamint a színház vendégeskedése a határokon túl is azt mutatja, hogy a Szigligeti nem csupán a hazai színházi élet vérkeringésében él benne, külhonban is ismerik, a Száz év magánnyal például még Kolumbiában is járnak.
    Ennyit "madártávlatból", vázlatosan a színház több évtizedes tevékenységérõl, vállalván a rövidséggel járó sommás véleményalkotás tévedéseit, netán a szubjektív elfogultságot is.
    Némileg bõvebben arról a korszakról, melyet akár az "arany" jelzõvel is illethetnénk, hisz Székely Gábor a hetvenes években azzal vágott neki, új társulatot is verbuválva fiatalokból - Szombathy Gyula, Csomós Mari, Papp Zoltán, Piróth Gyula és mások, akik aztán igazi színészi egyéniségekké nõnek fel -, hogy velük együtt dolgozhat abban a sûrû, intenzív, erõteljes ritmusú, feszes játékban, amelyet rendezõként diktál. Tartalmában, mondandójában markánsabb akar és valósít is meg. "A politikus, lírai színházat szeretem. A politikum számomra a társadalmi meghatározottság vállalását jelenti, az állásfoglalást. A líraiság pedig - vallja ars poeticaként - a rendezõ önvallomása."
    Fiatalok elkötelezett színháza, világnézeti színház! Ami annyit jelent a gyakorlatban, hogy a klasszikusok játszásában - bemutatásuk hagyomány - Shakespeare, Moliere, Lorca, Brecht megszólaltatásában a hagyományostól eltérõ, azok más minõségû változatát produkálják. Az újraolvasás nemcsak a mû értékeinek teljesebb feltárásával jár, ezzel együtt a múltban játszódó történetben a nézõ megérezheti azt is, hogy amit lát, nem csupán valami a múltból, a mese nemcsak az elmúltról szól, hanem a jelenvalóról is beszél. a Dandin György, a Bernarda Alba háza vagy a Revizor elõadásában nem a korhûség a domináns, hanem divatos kifejezéssel: az üzenet. A Versailles-i rögtönzések, Moliere egyfelvonásosában is a szolnokiak nem a korabeli színházat reprodukálják, hanem társulatuk jelenkori problémáiba avatják be a nézõt, a múlt jelenné válik. Az egyértelmûen világnézetû gyökerû, nemes "idõszerûsítés" példáját mutatja Lorca Yermájának elõadása is, amelyben Valló Péter rendezõ napjaink férfi-nõ kapcsolatáról kíván szólni, hangsúlyosan, az egymást keresés, az egymáshoz való kapcsolódás lehetõségét vizsgálva, s a humánus eszmét úgy szembesíti a "líramentes világgal", hogy figyelmeztetése nekünk szólóan egyértelmû legyen: ha közönyösek maradunk egymás iránt, netán a hozzánk legközelebb állók iránt is, az elõbb-utóbb a nagyobb közösségek felbomlásához vezet. A Bernarda Alba háza bemutatójának értéke is fõképp gondolati maiságában nyilvánul meg; az a tudatosság és érzékenység, mely az eredeti mûvet meg nem sértve formál aktuális drámát belõle. És az Athéni Timont - állítólag Shakespeare "legslamposabb" drámáját is azért vállalja fel a színház 1976-ban -, mert a konszolidáció éveiben elõtérbe kerülõ, súlyossá váló morális problémák megoldásához akar hozzájárulni. Székely Gábor emlékezetes rendezése arra keresi a választ, vajon kapcsolataink menynyiben igaziak, mennyiben igazán emberiek, vagy pedig csupán csak látszattartalmakat hordoznak, bennük csak "dologi kapcsolatok" jelennek meg emberi kapcsolatok formájában. Az akkori mához, a hetvenes évek valóságához kapcsolódva jut el a társulat a román szerzõ, Gheorghe Ciprianu szatírájához is, a Gácsérfejhez, hogy kimondjon egy közismert, ámbár mégis nehezen érvényesülõ igazságot, hogy tudniillik: ha megvan a lehetõségük az embereknek, hogy megértsék egymást, sõt hogy ideális közösségben éljenek, akkor miért nem rombolják le azokat a korlátokat, mesterséges akadályokat, melyek útját állják a természetes emberi kapcsolatoknak.
    Kiemelve a színház jelentõsebb elõadásai ezek, melyeknek közös vonása: az emberi együttélés nyugtalanító képmásait tárják a közönség elé - elgondolkodtatásul. Tele indulattal és feszítõ türelmetlenséggel, kemény kritikájaként is a mechanizált és fétisektõl hemzsegõ világnak. Olyan világot mutatnak be, melyeket nem leng be a kellemesség, melyek nem ringatnak a kellemesség illúziójával, ellenkezõleg, a meglevõ állapotok jobbítására, megváltoztatására ingerelnek.
    A Szigligeti életében akár külön fejezet is lehet az Örkény Istvánnal való tartalmas kapcsolat, mely fõleg Székely Gábor révén teljesedik ki, s a közös munka idõvel a baráti kapcsolat formáját is ölti. Nem kis dolog, hogy Örkény a még kezdõnek számító rendezõre bízza születõ új darabjának, a Macskajátéknak a bemutatását. Igaz, elõtte már Székely a budapesti premier után színre viszi a Tótékat, mégis ha nem is példátlan - ugyanis ez idõben Illyés Gyula Péccsel, Németh László Veszprémmel köt hasonló barátságot -, rendkívülinek számít a nemzetközi hírû szerzõ és a kis vidéki színház ilyen nemû, szoros kapcsolata, amelynek a Macskajátékon túl további gyümölcsei õsbemutatóként a Kulcskeresõk, majd sorban a többiek, a Vérrokonok, a Sötét galamb, a Pisti a vérzivatarban, a Szobaszínházban.A Szigligeti "megbízhatóságára" egyébként maga Örkény mutat rá, amikor a vele készült beszélgetésben, a Macskajáték elõkészületei idején a következõket mondja: "Én a Tóték szolnoki elõadásán azt tapasztaltam, hogy a darab fiatal rendezõje, Székely Gábor nemzedékének egyik legjelentõsebb képviselõje, és hogy a színház mûvészei olyan mûvészi színvonalon állnak, amitõl a vidéki jelzõ egyszerre a legnagyobb dicséretként hangzik." Ami pedig a feladat természetét illeti, a szerzõ maga is elismeri: "Amikor a Macskajáték elkészült, tudtam, hogy színre vinni nagyon nagy vállalkozás. Ebbõl éppúgy lehet giccset, mint kabarét csinálni, mint minden olyan mûbõl, amelyik bármely pillanatban a tragédiából átlibbenhet a komédiába." Nem fukarkodik a dicséretekkel akkor sem, amikor a darab hõsnõjének szerepérõl beszél, arról, vajon ki lehetne alkalmas a pletykás, hazudós, nagyszájú kofa közönségességét és egy görög tragika fenségességét magában hordozó Orbánné megalkotására. "Én ezt a hõsnõt Hegedûs Ágnesben véltem megtalálni" - jelenti ki kategorikusan. A társulatban pedig azt az együttest, mely követni tudja a dráma bonyolult és ellentmondásos stílusát. A bemutató jelentõségét növeli, hogy vele a színház nem kitaposott útra lép, s olyan idõben meri felvállalni a feladatot, amikor a mûvészi világ inkább elkerüli, mintsem szereti az efféle kockázatot. "A Macskajáték a Szigligeti Színházban számomra a legjobb helyen van."
    És a kisregénybõl készült színpadi mû, mely azzal a mélységesen emberi üzenettel gazdagít, miszerint hatvanon túl, de akár a halál küszöbén is képesek lehetünk - legyünk is! - egy nagy szenvedélyre. Az itten aratott siker után elindul hódító útjára, s elõbb a fõvárosban, aztán külföldön, Prágában, majd Helsinkiben folytatja diadalútját. Érdekesség, hogy valamennyi bemutató a szolnoki elõadást rendezõ Székely Gábor munkája. A Szigligeti - kétségtelen - a Macskajáték bemutatójával színháztörténelmet ír, s felzárkózik az akkor jeles vidéki színházi mûhely, Kaposvár mellé, méltó társnak. Nem véletlen, hogy épp e két társulat direktorát és vezetõ mûvészeit kínálják meg az ország elsõ színházával, rájuk bízva a Nemzeti vezetését.
    Vidéki színház, pesti színház. Akkoriban, a hetvenes években erõsen él a megkülönböztetés - talán még ma is kísért -, a Szigligeti Színház jól példázza, hogy bár vidéken él, ám adott esetben mûvészi értékben több az "ájer", mint centrumbéli társaiban. Vázlatosan ezt igyekeztem érzékeltetni, milyen is ez a szellemi fuvallat, keresvén, tapogatván a színház magatartásának bizonyos jegyeit.

FOTÓMÛVÉSZET

SZAKRA KLÁRA
Lázító fotográfiák
Tabák Lajos fényképeirõl
Negyven-ötven ével a fényképezés feltalálása után, amikor az embereket a maguk keresetlen természetességükben, sõt, akár a tudtuk nélkül is lencsevégre lehetett kapni, a fényképek olykor a társadalmi igazságtalanságokat feltáró dokumentumokká lettek. Anélkül, hogy készítõjük akarta volna ezt. A híres angol John Thomson Londonról szóló könyvének koldusanyája nem lázító szándékkal került a városi életképek közé, mégis felkavarta a közvéleményt. A New York-i nyomornegyedeket megörökítõ Jacob August Riis már tudta, hogy a kép figyelemfelkeltõ, sõt, mozgósító erõ lehet. Amit azóta az amerikaiak documentary photography (magyarul: dokumentáló fényképezés), a magyarok szociofotó néven emlegetnek, az a társadalom kisemmizettjeinek, veszteseinek, gyengéinek szószólójává lett.
    Az a fiatalember, aki bár korántsem volt a sport megszállottja, gyakran megtette kerékpárján oda-vissza a Budapest-Szolnok távolságot, fényképei hatását nem akarta a véletlenre bízni. Azért kerekezett fel rendszeresen a fõvárosba, hogy Kassák Lajos kávéházi asztalához ülhessen, meghallgassa õt mûvészetrõl és igazságról, még akkor is, ha vasútra sem telik a pénzébõl. Tabák Lajos indítékai a gyermekkorából fakadtak, és nagyon egyszerûek voltak. Együtt élt a legszomorúbb szegénységgel, és nem volt hajlandó elfogadni azt. Ahogyan késõbb nyilatkozta, a politikai harcba "saját fölismerései" vezették.
    Már gyermekként is tudatos szándékkal fényképezett: az 1848-49-es szabadságharc erdélyi helyszíneit akarta megörökíteni kezdetleges fotómasinájával. Aztán a szükség és a muszáj eltérítette a fotózástól, és csak huszonkét évesen jutott újra egy fotókamerához. Eszébe sem jutott, hogy tájat vagy csendéletet fotózzon, lakóhelyének külvárosa, Szolnok nyomorgóinak világa érdekelte. Magányosan fotózott, kísérletezett, készült a nagy feladatra. Amikor az emigrációból hazatért Kassákot megkereste Pesten, már kész fotóanyagot tudott mutatni neki. Hacsak tehette, utazott, kerékpározott Kassákékhoz. Megtalálta azt a mûvészi és politikai miliõt, amelyik esztétikailag segítette, el- és befogadta õt.
    Akkorra már az avantgárd a mûvészetek szinte minden ágában lázított, provokált, megújulásra kényszerítette a mûvészeket. A Bauhaus anyagszeretete, a modern film merész vágásai, az addig nem alkalmazott perspektívák és fény-árnyék hatások a fényképezést is megérintették. A mûvészetekben új utakat keresõk mindenütt kapcsolatot találtak azokkal, akik a politikában is változásokat akartak. Nálunk szinte elválaszthatatlan volt avantgárd és politika. Tabák Lajos számára ez a kapcsolat az elsõ pillanattól kezdve kézenfekvõ és természetes volt. Ezért kereste a kapcsolatot a Munka Fotókörrel. Kassák Lajos Munka címû baloldali avantgárd folyóirata köré szervezõdött a két háború között Magyarország egyik legszínvonalasabb szociofotós csapata. Bass Tibor, Bergmann Teréz, Bruck László, Gönci (Frühof) Sándor, Haár Ferenc, Lengyel Lajos, Schmidt Anna és Tabák Lajos más-más stílusban és temperamentummal, de a húszas évek végén, a harmincas évek elején egyet akartak. "Jó fotósok és tudatos szocialisták" módjára szolgálni a társadalmi haladás ügyét a legmodernebb és leghaladóbb mûvészi eszközökkel. Tabák Lajos is úgy gondolta, ahogyan Kassák: a formalizmus magában csak öncélú mutatvány, a szociális gondolat pedig legyen bármilyen szép, a mûvészetben csak giccses szenvelgés, ha nem párosul az új ábrázolási módok keresésével. Nem elég a politikában bátornak lenni, a mûvészetben is falakat kell rombolni.
    Tabák és társai hozták a magyar fényképezés mûvészetébe a bátor kísérletezést, a merész mûvészi szemléletet. Nemcsak képeik témájával, de formanyelvi eszközeivel is vihart kavartak. Elõre szaladtak mûvészetben és gondolkodásban egyaránt. A Horthy-Magyarország politikája és kultúrája számára többszörös provokáció volt a kör mûködése. Igazi vörös posztó. Nincs csodálkoznivaló azon, hogy Tabák Lajost is perbe fogták a képei miatt. Szolnoki kiállításuk betiltása 1932-ben, Kassák, Lengyel és Tabák lefogása, majd vád alá helyezése jól példázza, mennyire megérezte a hatalom a fényképben rejtõzködõ lázító erõt.
    Tabák Lajos tudatosan lázított a képeivel. Lázított az embert alázó, kizsákmányoló munka, a kérlelhetetlen szegénység, az arcátlan egyenlõtlenség, a méltatlan esélytelenség ellen.

MÉRLEG
SZOBOSZLAI ZSOLT
Szolnok társadalma az ezredfordulón
Egy-egy város nem csupán politikai és gazdasági tevékenységek központja, hanem a helyi társadalom mûködésének a színtere is. Ez a "pódium" egyaránt jelenti a változó gazdasági és érdekviszonyok sokaságát, illetve a városi tradíciók, szimbólumok, kommunikációs viszonyok, magatartásformák sajátos, folyton változó kontextusát. Egy-egy közepes város - így Szolnok is - számos egyéni és rétegkultúra találkozásának, folytonosságának, továbbélésének és módosulásának a központja.
    A szerkesztõi kérés szerint rendelkezésemre álló, igen szûk terjedelmi határok között a jelenlegi, az ezredfordulón mûködõ Szolnok társadalmának és gazdaságának fõbb jellemzõit kell bemutatnom. A szerzõi szabadság lehetõségével élve, a következõ oldalakon a társadalmi (népesség, oktatás, migráció stb.) és gazdasági (szerkezetváltozás, foglalkoztatottság, jövedelmek stb.) helyzetértékelés mellett fõként a városi népesség identitását, városi politikához való viszonyulását, az itt élõ, illetve Szolnokon tanuló ifjúság (a leendõ elit, az új értelmiség) városi kötõdésének elemeit, valamint prominens szolnokiak városi jövõképét törekszem felvázolni.
    Úgy gondolom ugyanis, hogy a város lényege nem elsõsorban átalakuló gazdasági szerkezetében vagy aktuális foglakozási viszonyaiban, netán infrastrukturális fejlettségében ragadható meg, hanem sokkal inkább a tradíciókon, mentalitásokon, attitûdökön nyugvó helyi társadalma érdemel kiemelt figyelmet. Az a helyi társadalom, amelyet mindenkori állapota, változásképessége, identitása és számos más - elsõsorban humán - feltétel jellemez.
    Sok város helyi társadalma szinte kizárólag csak statisztikai adatokkal írható le, ugyanis nem állnak rendelkezésre - többnyire se friss, se régebbi - egyéb vizsgálati eredmények.

Szolnokon más a helyzet
Ez a város rendkívül gazdag empirikus kutatási háttérrel bír. Szolnok ma az egyik - vagy az egyetlen - "legteljesebben megkutatott" magyar város. Az utóbbi öt évben, 1997 óta csak mi, a Magyar Tudományos Akadémia Szolnokon mûködõ kutatócsoportjában1 hét nagy survey vizsgálatot végeztünk2 a városban. A közelmúltban,3 szerkesztésemben készült el Jász-Nagykun-Szolnok megye társadalmi, gazdasági helyzetértékelése, mely a számok tükrében mutatja be a megyét és benne a megyeszékhelyet, valamint a szolnoki kistérséget.
    A jövõképek felvillantására e tanulmány szûkre szabott keretei között nincs mód, de hadd hívjam fel a figyelmet a szolnoki Rotary Clubban szerkesztett4. Szolnokiak Szolnokról címû kötetre, mely ezzel a témával is foglalkozik.
    Elemzésem tehát kimondottan tapasztalati: statisztikai adatokon5 és empirikus szociológiai vizsgálatokon alapul.

A társadalom és a gazdaság néhány jellemzõje
Szolnok megyei jogú város lakónépessége megközelíti a 78 000 fõt. A megyeszékhelyen él a megyei lakosság közel húsz százaléka.
    A város 187 km2-es területen fekszik és itt van a megyében messze a legmagasabb népsûrûség: 414 fõ/km2, mely öt és félszerese a megyei (74 fõ/km2) átlagnak.
    A népességszám alakulását három tényezõ határozza meg: a születések és a halálozások számai, illetve a migráció.
    Az ezredvég Magyarországát a születések csökkenõ száma s a halálozások növekvõ aránya jellemezte. Hasonló a tendencia a megyében is. Szolnokon viszont szerény mértékû (alig 1 ezreléknyi) természetes szaporodást regisztrálhatunk, a migráció következtében pedig több mint 2 ezreléknyi a vándorlási nyereség.
    Szolnok népességnek korösszetétele - a fentiekbõl is következõen - kedvezõbb, mit a megyei átlagok. Ebben a városban (és a szolnoki kistérséghez tartozó Martfûn) legmagasabb a munkaképes korúak aránya, s ebbõl adódóan itt van a legkevesebb gyermek- és öregkorú a felnõtt korú megyei népességhez viszonyítva.
    A város lakásállományának változása - hasonlóan az országos és megyei tendenciákhoz - ebben az évtizedben meglehetõsen statikusan alakult, A szolnoki lakások száma tíz év alatt (1990 és 2000 között) mindössze négy százalékkal növekedett, mely még így is a duplája a megyei lakásállomány gyarapodás átlagának.
    Az egyéb infrastrukturális feltételek közül elsõsorban néhány vonalas infrastruktúra jellemzõ kiemelése indokolt.
    A szolnoki lakásállomány több mint 80 százalékában van vezetékes gáz, a közüzemi víz- és szennyvízcsatorna hálózatba pedig szinte valamennyi ingatlant bekapcsolták.
Ezer lakosra több mit 350 távbeszélõ fõvonal jut, mely harmadával magasabb, mint a megyei átlag. A vezetékes távbeszélõ vonalak tovább mennyiségi fejlesztésének itt is komoly konkurenciát jelent a mobiltelefon-hálózatok szédületes térnyerése.
    Szolnok hagyományos közlekedési csomópont. Több országos és térségi vasútvonal, Európa egyik legnagyobb személy és teherpályaudvara, országos közutak csomópontja, a Tisza és a Zagyva folyó található itt.
    Mégis, úgy tûnik, hogy a megyeszékhely az elmúlt években nem volt képes megfelelõen kamatoztatni kedvezõ földrajzi fekvését, hivatkozott népességstruktúráját, közlekedési és infrastrukturális fejlettségét, hiszen gazdasági, foglalkoztatottsági és lakossági jövedelmi pozíciói önmagához mérten az Alföld hasonló városaihoz képest is romlottak. A város gazdasága még az ezredfordulón is az átalakulás, illetve - különösen a megmaradt nagyüzemi területeken - a leépülés állapotát mutatja.
    A kilencvenes évek elsõ felében lezajlott a privatizáció nagy része, így az elmúlt években már nem a tulajdonviszonyok átalakulása jellemzõ a város gazdaságára, bár még ma is tapasztalhatók jelentõsebb tulajdon átrendezõdések, például élelmiszeripari területeken.
    A vállalkozás alapítási "láz" az utóbbi néhány évben mérséklõdött, a meglevõ gazdasági társaságok jelentõs részének konszolidációja és lassú fejlõdése figyelhetõ meg. A vállalkozási ágazatok közül a gazdasági és egyéb szolgáltatások fejlõdése Szolnokon és a térségben gyorsabb volt, mint a megye más településein. A vállalkozások tevékenységi kör szerinti megoszlása alapján a megyeszékhely gazdaságában a kereskedelem, a vendéglátás, a postai, távközlési és a pénzügyi tevékenység, valamint az egyéb gazdasági szolgáltatások, továbbá a közigazgatás, az oktatás, illetve az egészségügyi és közösségi szolgáltatások lényegesen nagyobb súlyt képviselnek, mint a megye más városaiban. Ez fõként a város kereskedelmi hálózatának, gazdasági-pénzügyi infrastruktúrájának fejlettségével, a lakossági szolgáltatások széles körû elterjedtségével és relatív fejlettségével magyarázható. Ugyanakkor az Európai Unió követelményei szerint átalakuló, regionalizálódó gazdasági, közigazgatási, pénzügyi stb. struktúrában az utóbbi néhány évben Szolnok számos területen veszített vonzerejébõl, illetve - például bankszolgáltatási területeken - jelentõs hátrányba került.
    A város viszonylag fejlett gazdasági lehetõségeire utal, a gazdaság szerkezeti folyamatai mellett a vállalkozási aktivitás mértéke is. A KSH számításai szerint6 például 1998 elején a szolnoki településegyüttesben egy négyzetkilométerre 11, a Jász-Nagykun-Szolnok megyében kimutathatónál csaknem háromszor több vállalkozás jutott. (Ugyanakkor, ha visszagondolunk arra az ismertetett népességstatisztikai tényre, mely szerint Szolnok népsûrûsége öt és félszerese a megyei átlagnak, akkor el kell gondolkodnunk a vállalkozások szolnoki térnyerésén.) Ezer lakosra ez az arány 67, amely a megyei átlag csaknem másfélszerese és valamivel magasabb a fõváros nélkül számított országos mutatónál (63).
    Mindemellett a mûködõ vállalkozások közel nyolctizede jogi személyiség nélküli vállalkozás, melyek döntõ része egyéni alapítású. Ez is arra utal, hogy a mikrovállalkozások többségének tõkeellátottsága alacsony, éppen ezért tevékenykednek például a viszonylag csekély tõkebefektetést igénylõ lakossági szolgáltatásban.
    A szolnoki népesség gazdasági aktivitása és foglalkoztatottsága intenzív. Ennek következtében a regisztrált munkanélküliek városi aránya évek óta alacsony szinten, öt százalék körül alakul. Az itt élõk jövedelmei lényegesen, mintegy 30 százalékkal meghaladják a megyei átlagot. Az elmúlt évtizedben a reáljövedelmek alakulása, differenciálódása, valamint a jelentõs árváltozások következtében a lakossági kiadások szerkezete átrendezõdött.7 Az észak-alföldi háztartások 1998. évi kiadásainak 44 százaléka élelmiszerre és élvezeti cikkekre, 17 százaléka lakásfenntartásra fordítódott. Közlekedésre, hírközlésre tíz százalék jutott, az összes kiadásból hasonló nagyságrendû tételeket (4-7 százalék) fordítottak ruházkodási cikkekre, háztartás és lakásfelszerelésre, valamint egészségügyre, testápolásra, mûvelõdésre, üdülésre, szórakozásra.
    A KSH 1997-ben elvégezte a területfejlesztési támogatások felosztásához szükséges település minõsítést8, mely a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális fejlettség mérésére szolgál. E jellemzõk átlagként komplex mutatót alakítottak ki, mely szerint Szolnok "minden paraméter"9 szerint a megye legfejlettebb települése.

A városrészek társadalma
Szolnok város nyolc városrészében elvégzett kutatásaink10 alapján kijelenthetjük, hogy az ezredfordulón egyértelmû demográfiai-társadalmi és ezzel összefüggõ egzisztenciális eltérések jellemzik a város különbözõ lakóterületeiben élõket. Ezúttal csak néhány eredmény és összefüggés felvillantására van módunk ezen jellemzõk közül.
    A különbségek elsõsorban a Déli Ipartelep, a Pletykafalu és a Széchenyi-lakótelep többszempontú hátrányát, Szandaszõlõs és a Zagyván túli területek átlagos, a Köztes terület, a a Belváros és a Kertváros relatíve vagy ténylegesen kedvezõbb pozícióját mutatják.
    A városi átlagokhoz képest a Déli Ipartelepen és a Köztes városrészben élõ családok térnek el leginkább a hagyományos családmodelltõl. Ebben a két városrészben a legmagasabb a három vagy többgyermekes családok aránya. A vizsgált városrészekben átlagosan a családok 8-10 százalékának van három vagy annál több gyereke, míg a Szolnokon leginkább tehetõsnek mondható városrész, a Köztes területek családjaiban 22 százalék ez az arány. Iskolai végzettség szempontjából a Déli Ipartelep lakosságát jellemzi a leginkább kedvezõtlen helyzet. Ugyanitt és a Pletykafaluban a legmagasabb az inaktívak aránya.
    A legtöbb munkanélküli is a Déli Ipartelepen, illetve a Széchenyi-lakótelepen található, a nem munkanélküliek leginkább szintén a Déli Ipartelepen valószínûsítik, hogy munkanélkülivé válhatnak.
    A nyolc lakókörzet közül a Déli Ipartelep, a Pletykafalu és a Széchenyi-lakótelep családjait az átlagosnál jóval alacsonyabb nettó jövedelem jellemzi. Az itt élõk az összevont jövedelem változó szerint is a leginkább hátrányos helyzetben vannak. Ezekben a kerületekben a legmagasabb a tartozást felhalmozók aránya.80 ezer forint körüli11 családi havi nettó átlag jövedelem jellemzi a Belváros, a Zagyván túli területek, Szandaszõlõs és a Kertváros lakosságát, míg a Köztes területek családi jövedelmei átlagosan ennél 25-30 százalékkal magasabbak. A megtakarítások a Belváros, a Kertváros és a Köztes területek lakosságának felét jellemzik, új fogyasztási javak vásárlása, lakásfelújítás, üdülés, a gyermekek taníttatása stb. mellett legtöbben itt képeznek tartalékot is. A leginkább megtakarításra képes városrészekkel szemben, a Déli Ipartelep háztartásainak mindössze 20 százaléka képes jövedelme egy részének tartalékolására. Az ebben a lakókerületben megtakarított jövedelmek zömét elviszik a lakással kapcsolatos felújítási költségek és a gyermekek taníttatása.
    A legnagyobb alapterületû lakások a zömében családi házas Szandaszõlõsön, a Köztes területeken és a Kertvárosba találhatók, a legkisebb átlagos lakásméretek viszont a panelházakból áll Széchenyi-lakótelep jellemzõi.
    Míg a legnagyobb és a legkisebb átlagos lakásméretek között kétszeres a különbség, érdekes, hogy a lakók átlagosan magas komfortérzetében minimális, néhány pontos különbség (78-82 pont)12 tapasztalható csak. A Déli Ipartelepen és a Széchenyi-lakótelepen élõk körében a legmagasabb azok aránya, akik szeretnének elköltözni jelenlegi lakókörzetükbõl. Mai lakóhelyükhöz leginkább a Kertváros és a Pletykafalu - jórészt nyugdíjas - lakói ragaszkodnak. Az adott lakókörzet fejlõdését, a város egészének fejlõdéséhez képest - a Belváros kivételével - minden városrészben alul értékelik.
    A lakókörzetben mûködõ civil szervezetet a legtöbb városrészben alig, a Déli Ipartelepen egyáltalán nem tudtak megnevezni. Az általános "civil tájékozatlanság" mellett, Szandaszõlõs kivételével átlagosan alacsony - 10 százalék körüli - a megkérdezettek civil szervezeti tagsága is.
A tágabb és a helyi politika iránti érdeklõdés általában alacsony. Elsõsorban a magasabb iskolai végzettséggel, kiemelkedõ státusszal, illetve elõrehaladottabb életkorral jellemezhetõ kerületekben (Köztes terület, Szandaszõlõs, Kertváros, Pletykafalu és a Belváros) jellemzõ a várospolitika iránti élénkebb figyelem. A politikai érdeklõdés intenzitásának is megfelelõen, leginkább az említett városrészek lakosságának egy részét jellemzi, hogy helyi képviselõjüket név szerint ismerik. Magyarország EU tagságának kérdése közel azonos, az átlagosnál nagyobb mértékben érdekli a Kertvárosban, a Belvárosban, a Köztes területeken és Szandaszõlõsön élõket A Déli Ipartelep lakossága számára inkább semleges, a Pletykafalu népessége körében pedig inkább elutasított a téma. A csatlakozás elõnyeinek, illetve hátrányainak megítélésében a lakókörzet mellett az iskolai végzettség és az életkor a legerõsebb magyarázó tényezõ.
    A helyi kötõdés kapcsán a következõ szempontot mindenképp érdemes kiemelni. Elterjedt vélemények szerint Szolnok "átutazó", "nehezen élhetõ", "kulturálisan szegény" város. Ennek a nézetnek sokan, sokszor adtak hangot - akár a Szolnokról elszármazottak körébõl is - az elmúlt években. A nézõpont markáns megjelenése volt az 1998 kora tavaszán, a Magyar Nemzetben megjelent összehasonlító elemzés, mely szerint az akkor vizsgált 8-10 magyar város közül messze leginkább a szolnokiak voltak elégedetlenek városukkal, õk voltak azok, akik a legnagyobb mértékben akartak innen elköltözni.13
    Ezekkel a vélekedésekkel és a Gallup Intézet kismintás telefonos közvélemény kutatásának eredményeivel szemben, vizsgálatainkban egyértelmûen azt tapasztaltuk, hogy a szolnokiak szeretnek Szolnokon élni.
    Eltérõ mértékben kedvelik lakókörzetüket (60-92 pont). Saját városrészüket legkevésbé a Széchenyi-lakótelepen és a Déli Ipartelepen élõk kedvelik. A leginkább preferált lakókörzet a Kertváros, a Köztes területek és Szandaszõlõs, vagyis a szinte teljesen családi házas övezetek. Nagyon érdekes, kissé talán paradox, de az elõzmények ismeretében jól érthetõ képet kapunk, ha a városszeretet kapcsán összehasonlítjuk a kérdezettek véleményét azzal, amit a kérdezettek szerint más szolnokiak éreznek. A saját vélemény tekintetében ugyanis (mely szerint "szeret-e Ön Szolnokon élni?) magas, átlagosan 76 pont körüli lokálpatrióta értékek születtek minden lakókörzetben. Ezzel szemben, feltehetõen az országos sajtóban megjelent, illetve városszerte is elterjedt nézetek hatásaitól sem mentesen a megkérdezettek úgy gondolják, hogy a szolnokiak náluk kevésbé (65 pont körüli pozitív értékek) szeretnek Szolnokon élni.

Az ifjúság kötõdése
Szolnok iskolarendszerében hagyományosan erõs az alapképzés, kimagasló (különösen a gimnáziumi, de újabban a szakközépiskolai is) a középfokú oktatási rendszer eredményessége, s az utóbbi fél évtizedben húszszorosára (!) növekedett az 1993-ban önállóvá vált (akkor Kereskedelmi és Gazdasági, ma) Szolnoki Fõiskola hallgatóinak száma.
    A város iskolarendszere magas szinten képzõ és kibocsátó szerkezetû. Szolnok fejlõdéséhez, a jövõ szolnoki értelmiségének megerõsödéséhez ismerni kell a mai ifjúság gondolkodását, jövõtörekvéseit, lokális identitását.14
    A kutatás rendkívül érdekes részeredményeinek ismertetésétõl e helyütt el kell tekintenünk. Itt és most csak a legfontosabb eredmények bemutatására van lehetõségem.
    A kutatási eredmények egyértelmûen jelzik, hogy a város vezetésének érdemes átgondolni ifjúságpolitikájának azt a részét, amely a képzett fiatalok megtartására vonatkozik.
    Ugyanis a diplomát szerzõ vagy már diplomás, és a továbbtanulás elõtt álló szolnoki fiatalok jelentõs része nem tervezi, hogy visszatér városába. A letelepedési szándékok mellett a Szolnokhoz kötõdõ érzelmi kapcsolatok is meglehetõsen gyengék, mivel mindkét vizsgált csoportban nagyon magas azoknak az aránya, akik nem szeretnek a városban élni. Az alacsony intenzitású kötõdést az is mutatja, hogy a továbbtanulók többsége akkor sem tanulna a árosban, ha az intézményi feltételek ezt lehetõvé tennék. A felsõfokú oktatási intézményekben tanuló szolnoki fiatalok és a város középiskoláiban tanulók véleménye abban is megegyezik, hogy a megfelelõ (anyagi és szakmai, illetve karrier szempontok) állások hiánya, Budapest vonzása és a kisvárosi miliõ indokolja a leginkább a (leendõ) diplomások elköltözését. Az ok-okozati elemzések arra is rámutattak, hogy igen meghatározó és negatív szerepe van a családi háttér egyik dimenziójának, mivel a képzettebb szülõi környezet a gyerekek elvándorlását valószínûsíti. Az egyetlen domináns pozitív, megtartó tényezõ a városhoz kötõdõ közösségi, családi és baráti kapcsolat.
    Mindezek után akár banálisnak is tûnhet a kérdés - mit lehet tenni? -, hiszen az elvándorlást elõsegítõ, illetve a megtartást gátló tényezõk többsége adottság jellegû. Budapest közelsége, elszívó hatása épp úgy adott, mint a térség fejlettsége, s ebbõl adódó foglalkoztatottsági struktúrája, vagy a képzett szülõk elvándorlását motiváló aspirációi.
    A már említett tanulmányban15 olyan "helyi megtartó politika" kidolgozására tettünk javaslatot, mely hosszabb távon tényleges eredményekre adhat reményt.
    Számos javaslat mellett felvetettük a "szerzõdéses diplomás" rendszer kialakításának szükségességét. Megvilágítottuk, hogy Szolnokon elsõsorban a humán feltételek megteremtése, magasabb szintû biztosítása szükséges. Azok a fiatal diplomások akarnak itt letelepedni: akiknek szakmai, tanulmányi kapcsolata van a várossal (közülük is inkább a fiúk); akiknek a rokonsága Szolnokon él, illetve akiknek a családi, rokonsági, baráti kör, azok közelség az átlagosnál fontosabb. Azokat a friss diplomás fiatalokat lehet Szolnokra vonzani, akik tagjai valamilyen városi vagy szubkulturális civil szervezetnek, akiknek a mûvelõdési és életmódigényeit képes a város kielégíteni és akik számára - legalább perspektivikusan - biztosítottak (a város fejlõdési távlataival
együtt) a szakmai érvényesülés lehetõségei.
    Meg kell tehát erõsíteni a kulturális és ifjúsági intézményrendszert, fokozottan célszerû támogatni az ifjúsági korcsoportokból verbuválódó, illetve az ifjúsági kérdésekkel foglalkozó civil szerezetek mûködési feltételeit. Építeni lehet a fiatalok lokálpatrióta és környezettudatos gondolkodására, a tárgyi és szellemi "városhangulati" fejlesztések megtérülõ, fiatalokat vonzó hatásaira. A Szolnoki Fõiskola képzési, infrastrukturális és rekreációs feltételeinek intenzív fejlesztése (Szolnoki Campus) a városi és tréségi fejlõdés, a fiatalság hosszú távú megnyerésének kulcskérdése.
    A kulturális, közösségi szolgáltatások bõvítése, a városi komfort fejlesztése stb. mind olyan háttér-feltétel, melyek azonnali hatással is bírnak, viszont a Szolnokról a városban és a fiatalok körében is meggyökeresedett, messze földön elterjedt negatív megítéléseket csak közvetetten, megfelelõ városmarketing stratégia és következetes Szolnok PR tevékenység által, hosszú évek alatt, városi összefogással lehet jelentõsen módosítani.

1 A Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központja Alföldi Tudományos Intézetének Szolnoki Társadalomkutató Csoportja 1992. július 1-jén, a városi és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat támogatásával jött létre.
2 Kutattunk a tanulóifjúság kulturális affinitásával, az ifjúsági életmóddal és szenvedélyproblémákkal kapcsolatban, a kisgyermekes családok körében, valamint a város értelmiségmegtartó képességét leendõ diplomások körében, de vizsgáltuk a városi közvéleményt, a szolnoki "agglomerációt" egy alföldi kontextusú akadémiai kutatás keretében, illetve a városrészek társadalmát egy három ütemû, az egész várost felölelõ városrészvizsgálat keretében. Az említett, kimondottan szolnoki vizsgálatok mellett számos megyei és regionális gazdasági, fogyasztási, identitás, prominencia és egyéb vizsgálat is zajlott Szolnokon.
3 2001. márciusában.
4 Kertész Róbert és Szoboszlai Zsolt által, megjelenése 2001. szeptember 1-jén, a város napján
várható.
5 A statisztikai adatokat a KSH Jász-Nagykun-Szolnok megyei kiadványaiból merítettem,
illetve a KSH kiadványok alapján számítottam.
6 Helyzetkép a szolnoki település együttesrõl. KSH Jász-Nagykun-Szolnok Megyei
Igazgatósága, 1999.
7 Jász-Nagykun-Szolnok megye az ezredfordulón, 2001. március (Szerk.: Szoboszlai Zsolt),
Szolnok, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat.
8 Jász-Nagykun-Szolnok megyei statisztikai tájékoztató 1998/1.
9 Demográfiai, foglalkoztatottsági, foglalkozás szerkezeti, munkanélküliségi, gazdasági és
infrastrukturális mérõszámok.
10 Az MTA RKK ATI Szolnoki Társadalomkutató Csoportja 1998-2000 között, három vizsgálati
ütemben, azonos tematikával vizsgálta meg Szolnok nyolc városrészének felnõtt népességét az alapvetõ státusz jellemzõk, foglalkozási és jövedelmi helyzet, várospolitikai affinitás, jövõkép stb. szempontok szerint. (Témavezetõ: Szoboszlai Zsolt.) 1998-ban a Széchenyi lakótelepen, 1999-ben a Déli Ipartelepen, a Kertvárosban és Szandaszõlõsön, míg 2000-ben a Pletykafaluban, a Belvárosban, a Zagyván túli és a Köztes területeken (Kisgyep, "gróf Széchenyi" telep stb.): A kutatásokat fõként a városi önkormányzat támogatta.
11 1999-es értéken.
12 A vizsgálat eredményeit számos alkalommal és ebben az esetben is százfokozatú skálán közöltük. A százfokozatú skála értékei minden esetben csak az értékelhetõ válaszokra vonatkoznak, a következõk szerint: a százas érték azt jelenti, ha minden válaszadó a maximális, a nulla pedig azt, ha mindenki a minimális pontszámot adná. Az ilyen százfokozatú skálákon az ötven pont alatti érték negatív véleményt (bizalmatlanságot, ellenszenvet stb.), míg az ötven pont feletti érték pozitív véleményt (bizalmat, rokonszenvet stb.) jelez.
13 A Magyar Gallup Intézet zömében dunántúli és hegyvidéki városok lakóit kérdezte meg egy
telefonos közvélemény-kutatás keretében. Az akkori eredmények is inspirálták a részletes és alapos szolnoki városrészvizsgálatok megindítását.
14 2000 májusában az akkor érettségizõk és az 1995-1999 között érettségizett, diplomát szerzõ
fiatalok körében (1155 és 921 fõs mintán) készült ifjúsági identitás vizsgálatunk, mely elsõsorban Szolnok értelmiségmegtartó képességét vizsgálta, leendõ diplomások körében. (Témavezetõ: Szoboszlai Zsolt.)
15 Murányi István-Szoboszlai Zsolt: Szolnok értelmiségmegtartó képessége leendõ diplomások
körében, MTA RKK ATI, 2000. augusztus, Szolnok, Kézirat.

MORFONDÍROZÁS

SZERDAHELYI ISTVÁN
Szolnok
Szabad asszociációk jegyzéke
Szolnokra gondolok, és nem jut eszembe semmi. Sosem voltam Szolnokon. Az is csak biztos, hogy
átvonatoztam rajta számtalanszor, de még az állomásépületére sem emlékszem. Magyarországon azonban minden vidéki város vasúti indóháza egyforma, legfeljebb kisebb vagy nagyobb, könnyû hát felidéznem egy megkoszosodott téglahomlokzatot, a hozzá tartozó, olajfestékkel bekent, ferencjózsefi cirádás vasszerkezetekkel.
    Vagy ez esetben mégis tévednék? Mindenesetre a homlokzat mögött nem látok semmit; olyan, mint a kaliforniai Universal Studios westernvárosainak utcái, csak homlokzataik vannak, s mögöttük a támasztógerendákon kívül semmi.
    Errõl viszont az jut eszembe, micsoda magyar ember vagyok én, aki Szolnokról egy kaliforniai látványosságra asszociál. Ha Bangkokra, Tokióra, Sidneyre vagy New Yorkra gondolok, még a szagukat is érzem, s San Pedro utcáin bekötött szemmel is megtalálnék mindent, ahogyan a svájci Schönenwerdben vagy Marosvásárhelyen, Szovátán is.
Node, álljunk csak meg. Ami Marosvásárhelyt és Szovátát illeti, oda igenis a trianoni béke tipikus magyar sorsa kötött. Schönenwerdhez is a második világháború magyar veresége, az elõl menekítettek oda a szüleim egy vöröskeresztes gyermekmentõ vonaton. San Pedróban amerikai állampolgárként az apám élte le élete végét, s õ vitt el Bangkokba, Tokióba meg másfelé. Hogy Szolnokra nem vihetett, ez is nagyon jellemzõ a magyarok életének egyik válfajára. Aminthogy az is, hogy Bangkokban egy thaibox-meccsen találkoztunk egy amerikai tiszttel, s mikor elmondtuk neki, kik vagyunk, nevetve mondta nekem: - Én Japánban szolgálok egy támaszponton. Ott védelmezem ellened az apádat.
    De mennyire, hogy magyar vagyok, amiért - Bangkokkal ellentétben - Szolnokon sosem jártam. S nem több számomra egy városnévnél, egy fekete pontnál az országtérképen, amelyet ha képzeletben kinagyítok, fehérré változik. Nagy, üres fehér folt, Meredten nézem, de nem sejlik fel rajta egyetlen név, egyetlen ház képe sem.
    Szolnok.
    Próbálkozzunk a jelzõs szerkezetekkel, hátha többre jutok. S valóban, menten felbukkan bennem a csomagolópapíron olvasott szolnoki cukorgyár és papírgyár neve. Gyárak. S errõl a képzettársítások valóságos tömkelege: privatizáció - a nemzeti vagyon kiárusítása - az ország kifosztása - gengszterburzsoázia - a munkások utcára kergetése - utcán alvó nyomorultak.
    Menten tájékozott vagyok Szolnokon. Errõl viszont egy vicc jut eszembe, Kohnról és Grünrõl, akik együtt utaznak a vonaton. Valahányszor megáll a vonat, Kohn kinéz az ablakon, bemondja az állomás nevét, és hozzáteszi: - itt sokat bibiznek.
    A negyedik alkalommal Grün megkérdezi: - Maga jól ismeri ezt a vidéket?
    - Sose jártam erre - rázza a fejét Kohn.
    - Akkor honnan tudja, hogy itt olyan sokat bibiznek?
    - Mert mindenütt sokat bibiznek - válaszolja Kohn.
    Térjünk át a kultúrára, ahol otthonosabb vagyok. Igen, igen, a Szolnoki Mûvésztelep. Itt még arra is emlékszem, hogy a táj szépségét a XIX. század második felében osztrák festõk fedezték fel, s az õ párizsi kiállításaikon figyeltek fel a külföldön tanuló magyar mûvészek arra, miféle látványok találhatók a saját hazájukban. Deák-Ébner Szolnoki vására, Fényes Adolf Babtisztítókja. Parasztházak, fejkendõs, bõszoknyás nõfigurák. Nagyranõtt falu lenne Szolnok?
    Aligha.
    És ott vannak a szolnoki Tisza-hidak, egyikükön a vonat is átmegy. S a birtoklásukért folytatott csaták 1849-ben, 1919-ben. Damjanich és Szamuely Tibor. Itt kinyílik és széles horizonttá tágul a történelem, por és füst, ágyúk dörgése.
    Mint mindenütt ebben az országban. Kohn és Grün paradigmájának újabb variánsa. S most váratlanul eszembe jut két verssor:
Hálót fon az est, a nagy, a barna pók,
Nem mozdulnak a tiszai hajók.
Igen, igen, Juhász Gyula Tiszai csöndje. Hiszen akárcsak Szeged, Szolnok is a tiszai hajók kikötõje, oda hozták évszázadokon át a sót Erdélybõl.
Egyiken távol harmonika szól,
Tücsök felel rá csöndben valahol.
Az égi rónán ballag már a hold:
Ezüstösek a tiszai hajók.
    Érzem az éjszaka melegét, a víz szagát, látom a partmenti házak világító ablakai mögött az embereket, akikhez bármikor bemehetnék, szavaimat megértenék és segítenének minden gondomon.
    Színessé és plasztikussá vált a nagy, üres fehér folt. Hazaérkeztem.
    Szolnokra.

OLVASÓLÁMPA

BISTEY ANDRÁS
Három "szolnoki" verseskönyv
Dienes Eszter: Holdvirágzás
Rékasy Ildikó: Belesimulva
Szenti Ernõ: Idõmosás
Az idézõjel a címben annyiban indokolt, hogy a három költõ közül csak Rékasy Ildikó él Szolnokon. Ám Dienes Eszter és Szenti Ernõ is sok szállal kötõdik a városhoz: a közelében élnek, Dienes Eszter Törökszentmiklóson, Szenti Ernõ Kisújszálláson. Szolnoki lapokban, folyóiratokban kezdtek publikálni, ma is állandó szerzõi a városban megjelenõ Esõ címû folyóiratnak, és rendszeres vendégei a szolnoki író-olvasó találkozóknak.
Dienes Eszterrõl öt éve azt írtam az Ezredvégben, hogy kemény szavú költõnõ. Kemény szavú, akinél azonban az érdes, olykor már-már goromba felszín sokat szenvedett és sérülékeny karaktert rejt. Második kötete, a Holdvirágzás alapvetõen nem változtatja meg a képet, amely az elõzõ a Mosolymaradék olvasásakor kialakult bennünk. Ám a hang árnyaltabb lett, Dienes Eszter lassan épülõ költõi életmûve eredeti, erõs tehetséget mutat, olyat, akinek számára a vers nem "szöveg", hanem a valóság mûvészi lenyomata, vagy ha úgy tetszik, tükrözése. A tükör azonban többet mutat az egyszerû valóságnál, megmutatja olyan részleteit, amelyet így csak Dienes Eszter lát és képes elénk tárni. Képei olyan természetességgel újszerûek, mintha a vers volna az anyanyelve, mi pedig ámulunk a fölfedezett összefüggéseken. "...szívemhez éjjel / csillag dörgölõdzik, / akác suhog." - írja Kunhegyes címû versében, vagy: "Füstszínû ködben / ázik az este, / benéz az idõ / nyitott szemébe."
    A hagyományos forma olyan tartalmat hordoz, amely megdöbbentõ egyszerûséggel fejez ki sajátos, csak a költõre jellemzõ, egyáltalán nem egyszerû világképet. A verseire korábban jellemzõ hetyke hang elhalkul, Dienes Eszter költészetében a kényszerû kívülállás, az elégedetlenség más hangokat csal elõ. Erre példa az Ima címû vers:
Az élet szép, mindenki másnak.
Az én fülembe mindig kiabáltak.
Esõ esik, halkan zihál a hó,
gyere el értem, Mindenható!
Ki csóró voltam kisgyereknek,
szegény felnõttként élek.
Magam vagyok a kezdetektõl
és egyfolytában félek.
Ladányi Mihály emléke a kötet több versében is fölbukkan.
    Express levél Ladányi Mihálynak, Így udvarolt Ladányi Miska, Üzenet Ladányinak, de a kötet Utánad kedves címû ciklusában végig jelen van a költõ, olykor csak egy-egy jellegzetes fordulat, hasonlat emlékeztet rá. Dienes Eszter verseiben azonban nem Ladányi szavai, sorai visszhangoznak, szuverén költõként, a saját hangján folytatja azt, amit Ladányi megteremtett a magyar költészetben. Egyéni sors és az elesettekkel érzett sorsközösség ilyen tisztán, sallangmentesen, a hétköznapok természetességével ritkán jelenik meg költészetünkben. Ezt bizonyítja az Üzenet Ladányinak három összefogott, kõkemény versszaka:
Feléd mi újság? Hogy vagy?
Vannak-e lányok, angyalok?
Itt a munkás kocsmán sallang,
fáradt szegény és elhagyott.
Az Osztály rossz nótákat gajdol,
lõrére költ, nem futja többre,
szimfóniát szív, hurutja van
és zsebében kinyíló ökle.
Jöjj el közénk és álmodj újra
- minden sarkon egy lámpa ég! -
Lehet, hogy volt szeretõd egykor,
de ez ma már csak szóbeszéd.
Dienes Eszter olyan költõi eszközök és gazdag életismeret birtokában van, amelyek megadják neki egy igen jelentõs életmû lehetõségét. Elsõ kötete, a Mosolymaradék már jelezte, hogy nem akármilyen költõ készülõdik a törökszentmiklósi magányban. Az újabb könyv, a Holdvirágzás sok mindent bevált az akkori ígéretekbõl. Dienes Eszter egyéni hangú költõ, aki nem formai játékokban, hanem a tartalomban, a lényegben hoz újat a verseivel. Érdemes figyelemmel kísérni pályája alakulását, mert aki ezt megteszi, jelentõs költõi életmû formálódásának lehet tanúja. (Felsõmagyarországi Kiadó)
*
Rékasy Ildikót a könyvszerkesztõ szolnokiak jól ismerik mint könyvtárost, akik egy fokkal mélyebben érdeklõdtek az irodalom iránt, azok ismerték kitûnõ bibliográfusként is, de azt csak nagyon kevesen tudták - ha egyáltalán voltak ilyenek -, hogy verseket ír. Sõt, nem csak verseket ír - ilyenek sokan vannak még a költészet megbecsülésének mai apályos idõszakában is -, hanem költõ. Ritkán fordul elõ, hogy egy költõ képes évtizedekig elrejtõzni, csak önmagának írni, nem adni közre verseit.
    Nem tudjuk, a büszkeség vagy a szerénység gátolta-e meg Rékasy Ildikót, hogy költõként a nyilvánosság elé lépjen. Õ így ír errõl: "Nem kell, hogy kihallatsszék / a kórusból a hangod. / Nem kaptál szólószerepet, / arra ügyelj inkább, / hogy jobban belesimuljon. / Észrevétlen izmosítsd / a dal szárnyát: testvéreiddel / együtt röpítsen a magasba." (Belesimulva.)
    Ez a szerénység hangja - mondhatnánk -, de a dolog nem ilyen egyszerû. A büszke öntudat és a szerénység nem mond ellent egymásnak, õszintén szerény csak az lehet, aki tisztában van saját értékeivel, aki nem érzi szükségét, hogy másnak, többnek látsszék.
    Zavarba ejtõ könyv a Belesimulva, hiszen sok mindent még most is elrejt: nem tudjuk, hogy a ciklusokba rendezett költemények milyen sorrendben születtek, így nem lehet fölvázolni a költõi pálya ívét. Nincsenek az elsõ kötetes költõkre jellemzõ zsengék, nincs példaképek követésének nyoma. Rékasy Ildikó a semmibõl bukkant elõ, teljes költõi vértezetben. Ez megnehezíti, de meg is könnyíti a recenzens dolgát. Nem lehet összehasonlítani a verseket korábbiakkal, mert korábbiak nincsenek, nem tudjuk, honnan hová vezet a költõ útja, "csak" egy kötetnyi vers van. A fejlõdés fölmutatásának lehetetlensége az elemzést statikusságra kényszeríti, s ez bizonyára akadályozza a megértést is. Minden dolog azonos önmaga történetével, Rékasy Ildikó költészetének azonban még nincs története, illetve az egészet egyszerre kell jelen idejûnek tekinteni.
    A Belesimulva verseit olvasva gyorsan szembetûnik néhány vezérmotívum. Elsõként és legnagyobb hangsúllyal a magányosság, amely nem börtön és nem menedék ebben a költészetben, hanem létforma. Néha elvágyódik belõle a költõ, de visszatérhet hozzá, ha elfárasztotta a világ "nyûgös lármája".
    Nem tágas horizontú ez a világ, a sok magányos óra meditációja, az emlékezés, a "családi fényképalbum", a hétköznapok apró eseményei töltik ki, de a tágasság hiányáért a költõ mélységgel kárpótol. Jellegzetesen olyan költészet a Rékasy Ildikóé, amellyel azonosulni lehet. Elkerüli a közhelyszerûséget, s a benne levõk mégis megmaradnak valamennyiünk lehetséges érzelmeinek, gondolatainak.
    Említettem, hogy Rékasy költõi eszközeinek teljes birtokában lépett elõ, de ezzel keveset mondtam. Ritka ma az az élõbeszéd természetességével folyó versbeszéd, amely költészetét jellemzi. Annyira természetes, hogy néha már úgy érezzük, egy korábbi kor, Babits, Kosztolányi, Tóth Árpád kora talán jobban befogadta volna, mint a mai, darabosabb, az érzelmeket elutasító költészet. Különösen Tóth Árpád néhány nagy verse bukkant föl az emlékezetemben a magányról írott sorokat olvasva, leginkább talán a Lélektõl lélekig: "Küldözzük a szem csüggedt sugarát, / S köztünk a roppant, jeges ûr lakik!"
    Annak ellenére sem korszerûtlen azonban Rékasy Ildikó költészete, hogy bizonyos stíluselemei korábbi korszakok hangját idézik, nagyon is mai gondolatokat, érzelmeket hordoznak ezek a sorok, amelyeket ma, és csak ma lehet gondolni és érezni. "A vízparti háztoronyból / egyszemélyes páholyomból / szemközt a hatalmas éggel" - így kezdi az Alkonyati jelenéseket, vagy idézzük teljes egészében a Fekete lyuk címû költeményt: "Fény nem jut ki belõle; / az életem fekete lyuk: / szökési sebessége / a fénysebességénél nagyobb." De idézhetném a Felnõtt-titok címû verse részletét is: "Azt hittük, megválaszolatlan / kérdéseinkre majd felel / a felnõtt élet. Nem sejtettük, / hogy a kérdések kopnak el."
    Néha mûvészeti alkotások késztetik versírásra, de ezekben a költeményekben is mindig túllép az ihletõ képen, zenén, s valami általános emberit mond ki. Erre talán a Sors címû vers a legjobb példa, amely nem is egy konkrét szoborról szól, hanem a kõdarabról, amely talán meg sem születõ szobrot rejt, s ezt olvasva lehetetlen nem gondolnunk Michelangelo márványtömb-szonettjére. De amíg Michelangelo azt mondja, a márványtömbben ott rejtõzik a szobor, csak ki kell szabadítani a kõ fogságából, a Sors címû vers azt kérdi: mi a sorsa annak a szobornak, amelyet fogságban tart a kõ? ("...s mindörökre csak kõ marad / emlék nélkül s jövõtlenül".)
    Még egy színt kell fölmutatunk Rékasy költészetében, a humort. Félõ ugyanis, hogy a leírtak alapján ez a költészet valami világfájdalmas, talán szentimentális lírának látszata, pedig errõl szó nincs. Rékasy Ildikó éles szemmel észreveszi a világ visszásságait, és nevetni, de legalábbis mosolyogni tud rajtuk. A Közhely védelmében ciklus ilyen versekbõl áll. A mindenáron, izzasztó erõlködéssel modernnek látszani akaró "költõk"-nek szól a Versdivat: "minél nagyobb a képtelenség / annál módisabb a kép. / Bár e kunszttal már a pajzán / gyermekkánon kirukkol: / »Száraz tónak nedves partján / döglött béka kuruttyol«". "Mit hullat most a Pegazus, / tollat - vagy mint a többi ló?" - kérdezi a Kezdem megkedvelni utolsó két sorában, s a példákat még lehetne szaporítani annak bizonyítására, hogy a humor sem idegen a költõtõl.
    Rékasy Ildikó elsõ kötete nem a hagyományos elsõ kötetekre, sokkal inkább az ötödik-hatodikként megjelenõ "válogatott költemények" összegzõ könyvekre emlékeztet. Nehéz találgatni, hogy az összegzés után milyen lesz a folytatás, de jó volna, ha nem kellene rá újabb évtizedeket várni. (Stádium)
*
A cím, Idõmosás némileg groteszk, de illik a kötet verseihez. Szenti Ernõ legújabb költeményei tele vannak meghökkentõ gondolattársításokkal, ugyanúgy, mint az elõzõ négy kötetében olvashatók. Az Idõmosás versei mégis mások, mint az elõzõk, amelyeket Édes önbosszantás címmel gyûjtött kötetbe. De hogy az újabb versekrõl szóljunk, egy kissé vissza kell lépnünk az idõben, a korábbi versekig.
    Szenti költõi pályáját egy hullámvonallal lehetne a legszemléletesebben ábrázolni. A valóságtól indult, elmerészkedett a költõi lehetõségek végsõ határáig, az értelemtõl nem szabályozott automatikus írásig. Ezeket a verseket egy korábbi recenziómban videoklippekhez hasonlítottam, s ez ellen a költõ egyáltalán nem tiltakozott. Fölvillant valami a verssorokban, egy nyelvi vagy logikai ötlet, de mire az olvasó érzékelte volna a jelentését, már egy másik torlódott a helyére.
    Íme, néhány sor a Mikor szó érint szót címû korábbi kötetébõl:
Tudatod a valóság értelmi szerzõje. Örömittasságáért
értékjóvátétel. Hangszálszakadás két felvonás között.
Tápíz, naplementefenék. Szívizomistálló. Targon-
canyikorgású szél...
(Két felvonás között)
A világnak ez a töredékes, villanásnyi elemekbõl megkísérelt ábrázolása késõbb másféle módszernek adja át a helyét. Miután eljutott az értelem határáig, visszafordult, de nem azon az úton, amelyiken elindult.A valósághoz fordulás kimondva, programszerûen is megmutatkozik, már a mostanit megelõzõ Édes önbosszantás címû kötetben. "Legjobban a valóság / hiányától félek" (Szándék és szentencia). "Gyakorlom a valóságra / ráfordulás mozgásfázisát" (Mozgásfázis.)
    A valósághoz közelítés folytatódik az Idõmosás címû kötetben is, de nem úgy, hogy a költõ a körülötte levõ tárgyi-anyagi valóságot emeli a versbe. Költõi alkatától mi sem áll távolabb, mint a tájleíró költészet vagy az epika bármilyen áttételes megjelenése a versekben.
    A gondolattá szublimált valóság, a leírás és a reflexió keveredésébõl létrejövõ új minõség Szenti legújabb verseinek legfõbb jellemzõje.
    "Itt azért szeretek élni, / mert az õszinte beszéd hiánya / nem igényel többlet-csöndet." (Szentév)
    "Választékos hazaérkezés; / feleség, gyerekek, munka - / sikerek a tévé elõtt ülve. / Ez itt egy modellértékû szituáció." (Leányaink és fiaink)
    "Mi folyik itt? Mindenféle / valóságtartalmak egymásba / vegyítése." (Adóvevõ készülék.)
    Szenti Ernõ munkásságában a vers és a grafika egyforma súllyal van jelen. Valamennyi kötetében a saját grafikái láthatók. Ezeket ismerve megkockáztathatjuk, hogy költõi és grafikai pályája bizonyos értelemben párhuzamosan halad, azok a vonulatok, amelyek verseiben megmutatkoznak, felbukkannak - kissé elvontabban - a grafikáiban is. (Széphalom Könyvmûhely)

Hibaigazítás. Folyóiratunk legutóbbi számában az Egy elpuskázott magyar Nobel-díj címû írásba sajnálatos értelemzavaró sajtóhiba csúszott. Az 57. oldal második hasábjának második bekezdésébõl ugyanis kimaradt egy félmondat.
A szöveg így helyes: "Sokunkat bánt, hogy irodalmi Nobel-díjat (e sorok írásának percéig) nem kapott magyar irodalmár (író, költõ, drámaíró, történész, filozófus), pedig számos - fordításokból - világszerte ismert irodalmárunk volt (és van!), köztük nem egy olyan, akinek az alkotásai magasan felülmúlják olyanokét, akik viszont megkapták a Nobel-díjat, de ma már legföljebb az irodalomtörténészek tudják, kik voltak (pl. José Echegaray, Grazia Deledda, Erik Axel Karlfeldt)."
A hibáért a szerzõ és olvasóink szíves elnézését kérjük.

Legközelebbi számunk október elején jelenik meg.