MORFONDÍROZÁS
 

SZERDAHELYI ISTVÁN

Új hülyékre nincs pénzünk

Józan kortesbeszéd
 
A választások még messze vannak, de mondandómat idejekorán a nemzet elé akarom tárni, hogy elegendõ ideje legyen megfontolására. A lényeget elõre bocsátva: a továbbiakban egyszerûen ne figyeljünk a kormányzati és önkormányzati tisztségviselõk harácsolásairól és egetverõ ostobaságairól szóló hírekre. Egyik fülünkön be, a másikon ki, de a legjobb bizonyos rádió- és tévémûsorokat eleve be se kapcsolni. (Ha valakinek az effajta tudósítások örömet okoznak - kevés örömünk lévén - megengedem, hogy létszükséglete ez a röhögésforrás, de akkor az ellenzéki pártok képviselõit leleplezõ hírekre korlátozza magát.) Ellenkezõ esetben a választások idejére már a nevük hallatán is olyan velõtrázó undor fog ránk törni, hogy képtelenek leszünk újraválasztani õket - márpedig ez nemzeti sorskérdés, a mostani vezetés valamennyi tagjának akkor is a helyén kell maradnia, ha a fene fenét eszik.
    A rendszerváltás óta az új választásokon minden kormánypárt csúfosan megbukott, mert harácsolónak és egetverõen ostobának bizonyult. A nemzet anyagi erõi korlátozottak, egy újabb garnitúra harácsolását és ostobaságait már nemigen tudnánk elviselni. Ezek már mind felépítették a maguk ronda luxusvilláit szaunákkal, hullámfürdõs úszómedencékkel és vérebekkel, bankvezérigazgatót vagy minisztériumi fõtisztviselõt csináltak a legtávolabbi rokonaikból és bölcsõdetársaikból is, továbbá átestek az abszolút hozzá nem értésbõl fakadó károkozás alapesetein. Most már lassan beletanulnak a dolgukba, s csak szabványos hülyeségeket fognak csinálni, az elviselhetõ. Eladósodott és gyengén fejlett kis ország vagyunk, természeti kincseink nincsenek, új villákra, új álbankokra, új minisztériumokra és új hülyékre nincsen pénzünk.
    Bizonyos szélsõséges nézetek képviselõi azt mondhatják erre, hogy az új választásokon radikális fordulatot kell elérni, olyan honatyákat juttassunk hatalomra, akik tisztességesek és hozzáértõk. Ez vagy hazug demagógia, vagy dilettáns illúzió. Az elõbbi esetben azok népámítása, akiknek még nincsenek ronda luxusvillái szaunákkal, hullámfürdõs úszómedencékkel és vérebekkel, s akik bankvezérigazgatót vagy minisztériumi fõtisztviselõt akarnak csinálni a legtávolabbi rokonaikból és bölcsõdetársaikból is. Az utóbbi esetben édes testvére azoknak a hiedelmeknek, miszerint a kapitalizmus megdöntése után egy-két évtized alatt fel lehet építeni a kommunizmust, vagy a kommunizmus megdöntése után egy-két évvel felépíthetjük magunknak Amerikát. Tisztességes és hozzáértõ embere ugyanis vagy nem állnak be politikusnak, vagy nem állhatnak be, mert nincsenek bankvezérigazgató és minisztériumi fõtisztviselõ támogatóik.
    Nincs más kiút, újra kell választanunk ezt a garnitúrát. Sõt, óvnunk kell minden lehetséges gond és baj ellen. A rómaiaknál a néptribuni tisztség viselõi "sacrosanctus"-ok voltak, sérthetetlenek; effajta közvédelemmel kell öveznünk mai urainkat is, akik a futballtribünök díszpáholyainak tribunjaiként szintén a néppel együtt szurkolnak. Nyomatékosan felhívom a figyelmét például minden nemzeti érzelmû autótolvajnak, hogy a továbbiakban ne lopják el a hatalomba csöppent egyének gépkocsijait. Nem élünk már az egypártállamban, ahol a pártközponti osztályvezetõknek Lada járt. Többpártállami utódaik 200 milliós autócsodákban furikáztatják magukat, s ha ezeknek lába kél, 200 könyvnek vagy folyóiratnak nem jut állami támogatás, iskolákat zárnak be, több effajta kocsi ellopása esetén pedig nem emelik a nyugdíjakat a törvényben elõírt mértékben, vagy olyan vasutassztrájk robban ki, hogy belegebed a nemzetgazdaság.
    Javaslatom figyelmesebb olvasói némi rosszindulattal azt vethetik szememre, hogy ha mindig ugyanazokat választjuk újjá, e megoldás lényegében visszahozza az egypártrendszert, s legfeljebb az lesz a különbség, hogy a vegyesvállalatok és a hazánkban ideiglenesen tartózkodó csapatok nemzetiség lesz más, mint egykor.
    E gáncsoskodásra azt válaszolhatom, hogy ne erre gondoljanak, hanem arra, hogy hátha a zsömle is 60 fillér lesz.


MAKÓ ISTVÁN

TÖKMAGY
 
Sietve bevallom: ez az ötlet bizony nem tõlem származik. Loptam. Mihail Solohovtól, a nyakas kozáktól, aki túl a Csendes Don világraszóló sikere után, úgy a harmincas évek közepe táján - ha jól tudom - bosszúságában megírta novelláját, melynek negatív hõse a TÖKKOMEMB. A TÖKéletes KOMmunista EMBer. A papírmasé figura, "aki" az idealizált absztrakt változatban önfeláldozóan, örökké villogó szemmel, harcrakészen járt-kelt a világban, abszolút önzetlenül természetesen, a Párt általi mozgósíthatásra mindenkor kaphatóan stb. Vagyis röviden: õ a TÖKKOMEMB. A kor betûszavakat gyártó kényszerképzeteivel összhangban.
    Mióta új nap virradt ránk, melynek a régihez tudvalevõen semmi köze, kisded hazánkban elszaporodtak a TÖKéletes MAGYarember (röv.: TÖKMAGY) kacagányos, díszmagyaros példányai, s bár a kacagányt újabban gyakorta mellõzik a nagynagy dísztemetés hazafias fiaskóin okulva, mostanában mintha új erõre kaptak volna. Ez az õshonos típus millecentenáriumi tájakon különösen dúsan tenyészik, illetve bárhol, ahol alkalom nyílik rezgõ tokával, mély-mély beleérzéssel elénekelni a Himnuszt, a Szózatot, s mellesleg ezeknek eléneklési jogát a kor divatja szerint privatizálni törekszik, az ismert kirekesztõleges következményekkel együtt. Vegetatív színvonalának megfelelõen, az élõsdiek természetének engedelmeskedve, mint az acat, a muhar, a porcfû, a disznóparaj és más szívós gyomféleség, ahol van, ott nem egyszerûen létezik, él, hanem elterpeszkedik. Maga körül - amely kifejezés hamarosan megfelel a "maga alatt" kifejezés értelmének - mindent leárnyékol, megfojt, megrohaszt. Amint azt említett növényi rokonai és fajtestvérei is megteszik. Életfilozófiája (még a manapság honos házisütetû fajtákból se) nincsen nekije, de gyakorlati menetrendje igen. Megjelenik (ezt aztán feltétlenül), lármázik, elterpeszkedik, megfojt, arrébbmegy. Megjelenik, lármázik stb.
    Láthatóan semmi azonosság nincs közte és a tökmag között, hacsak nem tekintjük mindkettõ végtelenül kicsiny történelmi jelentõségét, ami azonos nagyságú abszolút érték gyanánt van ugyan, de igencsak parányi. Tökmagnál ez az abszolút érték pozitív, TÖKMAGY-nál negatív elõjelet kap konkrét vonatkozásokban, a tényleges társadalmi hasznosulás objektív lehetõségeibõl kifolyólag. TÖKMAGY jellemének grandiózitását persze leginkább valóban a tökmag méretei jellemzik, ami talán véletlen. E véletlenül kínálkozó etalonnál is szabály azonban: a mérce és a megmért nem esnek, nem eshetnek egybe teljesen. Konkrét esetünkben: a tökmag megfelel az õ fogalmának. Magja valaminek s mint ilyen, értékes, tápdús tartalmak hordozója. A TÖKMAGY-gyal ellentétben, "aki" magvasságiszonyban szenved, tartalmai vagy sosem voltak, vagy a honffybú emésztette fel.
    A TÖKMAGY konkrét jellemzõi abszolút azonosan minden példánynál: emberbõrbe - sõt! - demokratakaftánba bújtatott hazafffyyság; esküvés minden dolgokban a magyarok istenére; "aki magyar, velem tart!" (aki nem magyar, az nem is ember) címzetû norma következetes érvényesítése; az nem magyar, aki nem tart vele jelzetû logikai bukfenc, mint az elõzõ norma látszólagos ellenpártja; ismételt hasraesés minden lényeges, a haza szempontjából valóban fontos dologban, miközben másokat ugyanezen ügyekben kontárnak és dilettánsnak nevezni kötelezõ, s a hasrapuffanások mindenkor bátor és dicsõ tettnek minõsítettnek önhatalmúlag a "Csináld magad!" mozgalom félreértése folytán.
    Természetesen ríva vigad. Természetesen a mások számlájára. Azokéra, akiknek magyarságát (pontosítsunk: igaz magyarságát) naponta kétségbevonni önként vállalt szent kötelessége.
    Rajta röhög a világ, s rajtunk. ("Hogy ezeknek mi jutott már megint, uramisten!")
    Neki örül a környezõ országok hasonszõrû TÖKHFFY-serege (TÖKéletes HazaFFYak - szlovák, szerb, román, ukrán stb. módra), mivel az õ állítólagos létjogosultságukat naponta buzgón igazolja.
    Újabban rendszeresített dszlépésben rendületlenül menetel Európa felé ("Csak ne lenne oly irdatlan messze, ober Enns!"), abban a rögeszmés hitben, hogy odaér. Bár nem tudja, hogy minek is. Így dukál! Punktum!
 
 
 
 
 
 


 

BISTEY ANDRÁS

Várak, legendák, utazások

Takács Tibor: Felvidéki várak
 
A Zrínyi Kiadó vártörténeti sorozata nem csupán a témája miatt sokszínû és változatos, de az egyes kötetek jellege miatt is. A szerzõk fantáziája, stílusa, alkotói módszere rendkívül sokrétû, szinte minden könyv hoz valami meglepetést ebbõl a szempontból is.
    Olvasható a sorozatban aprólékosan dokumentált tudományos igényû ismeretterjesztõ tanulmány, a kalandos történetekben gazdag magyar történelem regényes megidézése, sõt mindezek váltakozása is egyetlen kötet több szerzõjének munkáiban.
    Takács Tibor egy könyvben Dévénytõl Zbóróig, Lublótól Komáromig az egykori magyar Felvidék a mai Szlovákia huszonöt várát varázsolja az olvasó elé, aki mégsem érzi elnagyoltnak, vázlatosnak az egyes várakról szóló fejezeteket.
    A szerzõ munkássága ugyan sokrétûbb annál, semhogy gazdag életmûvét beleszoríthatnánk a történelmiregény-irodalom kategóriájába, ám nyilvánvaló, hogy különleges érdeklõdést mutat a történelem, elsõsorban Magyarország történelme iránt. Érdeklõdése nem csupán elméleti, szinte tapintani akarja a történelem ránk maradt tárgyi emlékeit, hogy realista íróként a lehetõ legnagyobb pontossággal idézze föl, láttassa, éreztesse velünk az írásaiban. Ez a személyes élmény adja történelmi regényeinek eleven plasztikusságát. Olvasóinak többsége bizonyára nem ellenõrzi a részletek hitelességét, de nem csak azért, mert erre nincs módja, hanem azért is, mert az író olyan világosan láttatja történeteinek színhelyeit, hogy föl sem merül, egy-egy kapuboltozat, toronyablak, falmélyedés vagy erkély leírását olvasva, hogy az nem ott és úgy van a valóságban.
    Takács Tibor sajátos módszert választott a huszonöt felvidéki vár bemutatására. Miután végiglátogatta mind a huszonötöd, némelyikben többször is megfordult, önmagát is beleírta a vártörténetekbe. Az ismeretterjesztésnek, a szépirodalomnak és a riportázsnak sajátos, de sietek megállapítani, hogy eredményes, meggyõzõ örvözete lett a könyv.
    A módszer váranként nagyjából azonos: Takács leírja, hogy mikor, kikkel, milyen körülmények között látogatott elõször (sõt, többnyire másodszor, harmadszor is) oda, milyen ma a vár, milyen környezetben áll, milyen célt szolgál, ha nem romokban hever, s azután tér vissza a múlt közelebbi-távolabbi rétegeibe. Mivel pedig több történelmi regényének is ezek a várak a színhelyei, bõven idéz is belõlük, amikor elõadja a várak legismertebb vagy õt legjobban megragadó valóságos történeteit vagy legendáit. Nem vész el a részletekben, mindig csak a legfontosabbra, a legérdekesebbre összpontosítja a figyelmét.
    Mivel pedig ezek a várak szoros, olykor nagyon szoros kapcsolatban voltak egymással, például ugyanannak a fõúrnak a tulajdonában voltak, ki is egészítik egymás történetét, együttesen pedig talán kissé mozaikszerûen, de mégis szinte összefüggõen megjelenítik az egykori országrész középkori és kora újkori történetét. (Zrínyi Kiadó)