Egyszerre tíz országban tizenkét nyelven jelent meg az a szenzációs emlékirat, amelynek íróját a New York Times „századunk legnagyobb kémfőnökének”, a párizsi Liberation „a hidegháború legsikeresebb hírszerzőjének” nevezi. Könyve mindamellett önéletrajz is egyben, remekül megírt, érett stiláris erényeket csillogtató, már-már regényszerűen pergő, izgalmas mű. És természetesen senki sem ismeri nála – az NDK hírszerzésének vezetőjénél – jobban az 1948–1989 közötti hidegháború kulisszatitkait. Igen jellemző, amit a könyv egyik londoni recenzense írt: „Úgy tetszik, Wolf /…/ egyéni emberi tragédiája, hogy miközben vitathatatlanul megnyerte a CIA-vel és a többi NATO-hírszerzőközponttal vívott hosszú csatáját, a keleti tömb, s országa, az NDK /…/ elveszítette magát a háborút.”
Wolf természetesen még ma sem fedhet fel mindent (védenie kell a még élő személyeket), de amit fölfed, megannyi szenzáció. S ami alighanem a szenzációk szenzációja: ezernyi találgatás és kombináció után most először derül fény, méghozzá a leghitelesebb forrásból, az amerikai atomtitok szovjet megszerzésének mindeddig hétpecsétes titokként kezelt titkára. Miért fogadta Sztálin a legnagyobb hidegvérrel Truman elnök bejelentését az amerikai atombomba elkészültéről? Ki volt az – s milyen lelkiismereti okok vezérelték –, aki a teljes amerikai dokumentációt átadta a Szovjetuniónak? S miért kellett mindezt jóformán a mai napig titokban tartani?