A hideg jó darabig kapaszkodott a földbe, aztán fölszállt a köddel, s pihenő hadsereget hagyott a dombokon szanaszét. Amint a barna táj zöldbe fordult, felébredt a had, s a hírek keltére nyüzsögni kezdett, kimeresztette szemét az utak kátyús vápái és száraz földnyelvei felé. A parti bozót árnyában borostyánkő színű patak locsogott a had lábánál, és éjjel, mikor gyászosfeketére változott a színe, túlpartján, a messzi hegyek alacsony ormain, ellenséges tábor piros őrtüzei pillogtak.
Egy szálas közvitéz meg akarta mutatni, hogy ő tudja, mi a rend, és lement az ingét kimosni a patakra. Rohant vissza nemsokára, s már messziről lobogtatta az ingét, mint a zászlót a szélben. Az oldala majd kirepedt attól a hírtől, amit egy szavahihető cimborájától hallott, aki egy igazmondó tüzértől vette, aki a jól értesült bátyjától tudta, a hadosztály törzsének egyik csicskásától. A szálas közvitéz úgy fújta a hírt, mint egy bíborba-aranyba öltözött udvari herold.
Holnap fölkerekedünk, ne feledjétek…
T A R T A L O M
A bátorság vörös kokárdája (Bartos Tibor) - 5
A három csodálatos katona (Dobos Éva) - 184
A hősiesség misztériuma (Dobos Éva) - 227
Háborús epizód (Dobos Éva) - 242
A lószerszám ára (Dobos Éva) - 250
Háborús erény (Dobos Éva) - 280
A második nemzedék (Dobos Éva) - 305
A halál és a gyerek (Dobos Éva) - 343
A kötetről - 381
Jegyzetek - 383